2. METAMORPHOSIS TRANSILVANIAE

Teljes szövegű keresés

2. METAMORPHOSIS TRANSILVANIAE
Apor Péter óta Erdéllyel kapcsolatban történelmi fogalom: Erdély változásai vagy Változó Erdély meghatározás.
A nagy változás Szent István műve. Kezdete ugyan visszanyúlik Géza fejedelem korára, amikor a nyugati kalandozások korának lejárta után, 972-től a nyugati kereszténység misszionáriusai megjelennek Magyarországon. Számukra Erdély felé is megnyílik az út, amikor a Szent István-i királyi központosítással szemben álló fejedelmi önállóságát védelmező Gyulát Szent István fegyverrel legyőzi, annak ellenére, hogy anyai nagybátyja volt.
A Szent István-i egyházszervezés 1003-tól terjed ki a Gyula országrészére is, és fejeződik be az Erdélyi Püspökség felállításával 1009-ben a Szent István által alapított 10 püspökség révén, amikor az ostiai püspök mint pápai követ megerősíti a püspökségeket. (Györffy: István király emlékezete. 182.)
A püspökség székhelye hamarosan Gyulafehérvár, az egykori fejedelmi székhely lesz. Nevét, eltérően a többi 9 püspökségtől, nem a székhelytől kapta, mert a püspökségek szervezésének kezdetén a számára kijelölt hely a Szent István-i szervezéssel szembenálló Gyula hatalmában volt. Ezért kapta a püspökség kezdettől a Transsylvanus, Ultrasylvanus, Erdélyi Püspökség nevet, és őrizte meg ezt az elnevezést kilenc évszázadon keresztül.
A latin rítusú püspökség megszervezésével a keleti rítus terjedése meg is szűnik, és kizárólag a latin rítus lesz uralkodóvá. Példa erre a bolgár kereszténység ellenkező irányú pálfordulása. Borisz cár népének megtérítése után I. Miklós pápához fordul, tőle kér papokat, és eltávolítja a keletieket. 869-ben azonban II. Adorján pápa nem teljesíti mindenben a cár kérését, mire ő újra kelethez fordul, a keleti szertartásra tér át egész népével, a latin rítusú papoknak pedig távozniuk kell. Abban a korban ugyanis nem volt elképzelhető, hogy egy országban egymás mellett kétféle kereszténység létezzen, még külső formáiban sem. Ez történt Szent István korában is: a nyugati kereszténység lesz kizárólagos. Erre bizonyság, hogy ebből a korból egyetlen keleti szertartású templomról sincs adat, nem maradt emlék, az akkor itt lakó szláv népek mind a latin kereszténységhez tartoztak, és tartoznak ma is utódaik, nem pedig a szláv nyelvhez kötött keleti kereszténységhez. A keleti kereszténységhez tartozó népek jóval két évszázaddal később tűnnek itt fel, mégpedig szláv köntösben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages