4. VÁLTOZATLAN HITVALLÁS, VÁLTOZÓ STÍLUSOK

Teljes szövegű keresés

4. VÁLTOZATLAN HITVALLÁS, VÁLTOZÓ STÍLUSOK
Kezdetben fatemplomok épülhettek, de már Szent István korától kezdődően kezdik építeni az első kőtemplomot Gyulafehérváron, mégpedig az Ókeresztény bazilika stílusú püspöki székesegyházat, amint azt a mai nagyobb székesegyház belterületén feltárt alapmaradványokból megállapították. Már a XI. század végére kicsinynek bizonyul, ezért Szent László korában hozzáfognak a ma is álló, eredetileg félköríves (román) stílusú monumentális székesegyház építéséhez, amelyről Kazinczy a következőket jegyezte fel: „szegény, de méltóságos“ .
A XI. századtól a kőtemplomok építésében a román stílus kezd eluralkodni. Ez lesz általános és jellemző a XII. és XIII. század folyamán.
Kőtemplomokról a XII. század elejéről, még a szász telepítés előtti időkből van adat. Például a szászfehéregyházi templomot 1110–1120 között említik.
Az egyházmegye legkeletibb határsávján, a csíki plébániákon több templom őriz román kori emlékeket, sőt évszámokat az 1200-as évek elejéről: a nagysomlyóhegyi kolostorról 1202-ből, a gyergyóalfalviról 1213-ból, a csíkmindszentiről 1230-ból, a szárhegyiről 1235-ből.
Háromszéken még előbb indul a templomépítés, amint azt Székely Zoltánnak, a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatójának ásatásai igazolják. Megállapítása szerint Zabola határában, Pethőfalva irányában feltárt sírok I. Géza és III. Béla koriak. A XII. század végére a temetkezés itt megszűnik, amiből arra következtet, hogy ekkorra felépül a templom, s ettől fogva a templom köré temetkeznek, amint azt Szent László és Kálmán király elrendelte. (Korunk Évkönyv. 1973. 219–228.) Sőt a Brassó feletti Cenken, a királyi várban már a
XI. században áll a Szent Lénárd-kápolna. (Korunk Évkönyv. 1973. Székely Zoltán írása).
A XIV. század kezdetétől a pápai tizedjegyzék már több száz templomról beszél, amelyeknek eredetét az 1332–1337-es adatok ellenére túlzás nélkül korábbra, a XII.–XIII. századra lehet tenni.
Az 1241-es nagy tatárjárás sok templomot felperzsel, romba dönt. Több templom végleg eltűnik. Java részüket hamarosan helyreállítják, nagyobbára a régi stílusban. Csak néhány esetben mutatható ki az átmeneti stílus.
Az új, gótikus stílus a XIV. században jelentkezik és a XV. században éri el virágzását. Az életvállaló nép hamar kiheveri a tatárjárás kegyetlen pusztításait. A templomok idővel szűknek bizonyulnak, egyrészt koruk, másrészt a fokozódó török támadások miatt újításra és bővítésre szorulnak. A XIV. században már kezd a csúcsíves stílus elterjedni. Gyakori jelenség új szentély építése, mégpedig a gótikus stílus sokszög záródásával és csúcsíves ajtó- és ablakkeretekkel. Ekkor kapott gótikus elemeket a gyulafehérvári székesegyház is.
Természetes jelenség, hogy az új templomok már tisztán a gótika jegyében épülnek.
(A brassói Fekete-templom, a kolozsvári Szent Mihály-templom, a tövisi Hunyadi-templom, a besztercei Nagytemplom, a marosvásárhelyi Vártemplom stb.)
Az 1500-as évek elején a reneszánsz is jelentkezik, de jobbára csak az ajtó- és ablakkeretek, szárnyasoltárok, kelyhek díszítésein. (Balogh J.: Az erd. renaissance.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages