6. ZORD IDŐK VISZONTAGSÁGAIBAN
6. ZORD IDŐK VISZONTAGSÁGAIBAN
Nem lehet felmérni, hány település és templom pusztult el véglegesen a nagy tatárjáráskor. Több település és templom beszél azonban arról a korról, amikor délről a tatárok, majd később, egészen a XVII. század végéig, sőt még a XVIII. század elején is mindenfelől török és tatár betörések zúdultak az egyházmegyékre s települések egész sorát pusztították el
templomaikkal együtt. Így az 1661. évi tatárhadjárat, mely egész Erdélyen végigzúdul, csak Csíkban 26 templomot éget fel. (Benedek Fidél: Tatárbetörés Csíkba 1661-ben. 77.) A hadjárat végén Marosvásárhelyen l70 000 fogoly várja sorsát és 200 000-re növekedik számuk mire Dél-Erdélyen át a tatárok kivonulnak.
Nem kisebb a pusztulás a Basta korszak és a fejedelmi torzsalkodások véres küzdelmei során. Néhány kiragadott példa méltán szemlélteti a pusztulást.
1601-ben és 1603-ban Vasasszentgothárd csaknem teljesen kipusztul, Vasasszentivánon mindössze 2 református marad életben, a templom rom. A Beszterce vidéki Besenyőn csak 14 család éli túl a pusztítást. 1643-ban a templom rom. Aranyosszentmiklóson 5 lélek, Boncnyíresen 2 lélek menekül meg a halálból, a templom 1643-ban romban hever. Buzán
4 lélek, Centén 5 lélek, Feketelakon 5 lélek marad, Kerlésen pedig egyetlen egy sem. Kisdevecseren 6 lélek, Kisfülpösön 5 lélek menekül meg, Bethlenkeresztúron, amint Hodor írja: „itt csak volt református templom, melynek puszta falai közt a fül csak csendességet hall a madarak napestig való csevegésén kívül“. Ugyanitt a lutheránus lakosságból a XVIII. század végére csupán két család marad.
1661-ben a Kajántó környékéről a templomba menekült lakosságot a tatárok az ostrom után lemészárolják.
Hasonló sorsra jut ugyanabban az évben Kebeleszentiván környékének lakossága is. Ugyanekkor Kisszentlőrinc annyira elpusztul, hogy lakói közül csak egyetlen református éli túl az eseményeket. Nyárádszentmártonban a templomba menekült nép tűz áldozata lesz, a tatárok szalmával veszik körül a templomot, majd felgyújtják.
Borberekről krónikás énekli meg az 1661-es pusztulást:
„Búd, gondod érkezik Alvinc, Borberek,
Mert rajtad voltak fene pogány népek,
Nagy károdra lőnek az barbarus ebek.
Kin síránkozhatnak minden rendbeliek.“
Mert rajtad voltak fene pogány népek,
Nagy károdra lőnek az barbarus ebek.
Kin síránkozhatnak minden rendbeliek.“
(Köröspataki)
A pusztulás 1685-ben is ismétlődik: Balázsfalván 1659-ben a templomba menekült népet lemészárolják. Vérden csak 11 udvar marad, Bacán 5–6 lélek. Csákigorbó a török hódoltság közelsége miatt elnéptelenedik. Holcmányban 400 lélekből 15 család menekül meg. Csicsókeresztúron a templom üresen kong, a XVI. század végén senki, se pap, se mester nem jár ide. 1705-ben, amikor visszafoglalják a katolikusok, 7 „bokor“ katolikussal szemben mindössze 3 bokor kálvinista van, de ez utóbbiak is később költöznek ide. A XVIII. század elején Galacfalva temploma hívek nélkül áll.
A középkori zord idők teremtették meg az erőddé alakított és várfalakkal körülvett templomokat. De ezek sem tudták megmenteni a népet a nagy vérveszteségtől és sok templomot a felégetéstől.
A veszteségek egyik következménye, hogy amíg kezdetben alig ismerték a vegyes településeket, és a nép vallás szempontjából is egységes volt, a XIII. századtól a pusztává lett vagy meggyérült lakosságú településekre keleti szertartásúakat telepítenek. Ez a folyamat különösen a nagy török hadjáratok korában erősödik, amikor a Balkán a török felvonulás útjává válik nyugat felé. Ez a folyamat négy évszázadon keresztül folytatódik, amikor a jobbágy nélkül maradt nagybirtokosok betelepítéssel próbálták pótolni a munkaerőhiányt. Ez magyarázza, hogy a Székelyföld, ahol nem volt általános a nagybirtok, miért tudta majdnem mindenütt tisztán megőrizni településeit. Ezzel szemben a Maros, a Szamos mente, a Mezőség, valamint a nagyobb, gyakoribb és korai támadásoknak kitett Dél-Erdély, a Szászföld nem tudta kiheverni veszteségeit.
Verancsics szerint 1550-ben az addig egy vallású három nemzet (Siculi, Hungari, Saxones) aránya Erdélyben az összlakosságnak egy-egy negyedét teszi ki, vagyis összesen a lakosság háromnegyedét képezi. (Chorographia Transsylvaniae.) Két évszázad múlva ez az arány negatív értelemben teljesen megváltozik. Ebben talán részes az is, hogy ezalatt a nép vallási egysége is felbomlik.
