2. A Szilágyság, mint a harczok szintere.
2. A Szilágyság, mint a harczok szintere.
Épen az, hogy a hadaknak nyílt útja, tárt kapúja vala a Szilágyság, okozta annyiszor veszedelmét, kezeügyébe esett a harczok viharainak, sujtó villámainak. Egy állandó hadszintér.
233A kúnok 1068-diki, a mongolok 1236-diki pusztitása, az 1241-diki tatárjárás után a IV. László alatt kitört belháború folyamán a Tiszán túl egész Erdélyig terjedő földet Loránt ejtette hatalmába és kénye-kedve szerint zsarolta.*
Horváth Mihály: Magyarország története I. k. 461. l.
KURUCZ (KERESZTES) ZÁSZLÓTARTÓ.
Dózsa kereszteseiről való egykorú ujságlapról.*
Kurucz (keresztes) zászlótartó. A Dózsa kereszteseiről való egykorú újságlapról. Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. Közölte Szilágyi: A Magyar Nemzet Története, IV. k. 402. l. és Szalay-Baróti: A Magyar Nemzet Története, II. 321. l. Képünk ez utóbbi helyről való.
Az 1437–38. évi parasztlázadás Belső-Szolnok-, Szatmár-, Kraszna- és Bihar vármegyékben pusztított leginkább.
1502 nyarán zavargás ütött ki Bihar és a szomszéd vármegyékben. A gyönge kormány ugyanis nem volt képes a garázdálkodó urakat megfékezni, miért is a nemesség összeállva megtámadta azokat, jószágaikat pusztította. Ulászló 234Czobor Imrét küldé kir. biztosúl közéjük, kinek sikerűlt is a zavargást lecsendesíteni.*
Horváth Mihály: Magyarország története II. k. 598. l.
A Dózsa-féle parasztlázadás alatt a Szilágyságban Lőrincz pap gyűjtött sereget. A vajda Tömösi Pált küldötte ellene, ki a Lőrincz seregét Debreczennél széjjel vérte. Lőrincz maga a Szilágyságba menekűlt Zilahra; itt azonban a nép, nem akarván miatta még nagyobb bajba keveredni, elfogta s megkötözve Kolozsvárra vitte a vajda elé. Ott nyársra húzták és elevenen megsütötték. (1514).*
Szerémi György II. Lajos és János királyok házi káplánja emlékirata Magyarország romlásáról 1484–1543. (Magy. tört. emlékek I. k.).
Zilahi Károly azt mondja, hogy a Szilágyságban bizonyos Karácsonyi György nevű fanatikus rajongó szerepelt, ki azt hirdette magáról, hogy a szellemekkel áll összeköttetésben és hogy az égtől a törökök kiűzése végett küldetett e világra. A nép kolompos fekete embernek nevezte. Az akkori zavaros időkben sok népet tudott zászlója alá toborzani.
A parasztlázadásnak még más nyoma is van a Szilágyságban.
1520-ban Losonczi Bánffy István Baksa Györgyöt főkép a parasztlázadáskor tanusított hűségeért nemesítette meg s adományozott neki Kraszna városában egy jobbágytelket.*
A kolozsmonostori konventnek január 13-dikán kelt bizonyságlevele, Dl. 36,402.
A kraszna vármegyei Lompértot, az ott régóta szokásos vámszedési joggal s még néhány más helységgel együtt Lajos király Budán 1526-ban kelt privilegialis levelében újra adományozta Mayadi Jánosnak s fiainak Lászlónak, Györgynek, Miklósnak, Imrének és Jánosnak, Borbála, Dorottya, s Erzsébet nevű leányainak; továbbá Boldizsár, Gáspár, fiainak és néhai György leányainak Dorottyának, Zsófiának, Katalinnak, nemkülönben fiának Menyhértnek s néhai ugyanazon Mayadi István (condam Stephani de eadem Mayad) leányának Borbálának, továbbá mindezek örököseinek örök joggal, visszavonhatatlanúl, mint a mely birtokokat a megnevezettek 235már régebben is birtak, de a parasztok felkelése és mozgalma alkalmával elveszítettek.
Zápolya János a mint 1527 elején Kolozsvárra érkezett, hogy a «német törekvésekhez» csatlakozott szászok mozgalma ellen való intézkedéseit megtegye, a szolnokmegyei fegyvereseket Tordára rendelte «saját személyes oltalma végett». A marosvásárhelyi országgyűlés után, mely november közepén hódolt Ferdinándnak, János, hiveivel, elébb Tasnádra jött s innen indúlt (decz. végén) Debreczenbe.*
Szilágyi S.: Erdélyorsz. tört. I. k. 238. l.
1556-ban a János király fia segélyére bejött moldvai és havasalföldi oláhok nagy pusztítást vittek véghez a Szilágyságban.*
Borsos Sebestyén Krónikája 1562. Kiegészítette Nagy Szabó Ferencz 1653. (Megjelent gr. Mikó Imre: Erd. tört. adatok művében. I. k. 17. l.)
Borsos Sebestyén szavai: «A moldvai és havasalföldi oláhok negyven ezeren Erdélybe jövének a király fia mellé, kik Erdélységbe a Nyirségbe a Szamos mentébe és a Szilágyságban nagy dulásokat és égetéseket tőnek és így térének hazájokba 1556. esztendőben». Erd. muz. kézirattár II. E. 10.
1561-ben a budai basa átkelvén a Tiszán, Szatmárt feldúlta és onnan Ecsed alá menvén, a Szilágyságba is áttört egészen Almásig, végig pusztítva és rabolva a Kraszna mellékét. «Elrablák, elégeték».* 1568-ban ismét tatárdúlás volt. 1594-ben az erdélyi rendek Bornemisza Gergelyt a Meszes felé küldötték a tatárok ellen. Bornemisza Vármezőnél várta egy darabig a tatárokat, a hol akkor még meglehetős erősség vala.*
Verancsics Antal: Memoria rerum etc.
A tatárok ekkor még nem jöttek, mire ő visszatért Kolozsvárra az országgyűlésre. Buday Fer. Lex. 429. l.
1594-ben a tatárok közeledése hirlett Hadad felé. István deák és Kincses Balázs, Wesselényi Ferenczné (előbb Békes Gáspárné), sz. Sárkándi Anna, Mária Krisztierna fejedelemnő udvarhölgye szolgái Hadadról eltávoztak. Mária Krisztierna fejedelemnőnek 1596-diki rendelete következtében törvényt ültek felettük. Kolozsvár város levéltára Fasc. III. Nr. 9.
Csakugyan a tatárok Debreczen felé haladván átkeltek a Szamoson s a Szilágy vidékét, Somlyó várat és Zilaht is elpusztították.*
Bethlen: Historia Transsylvaniae. III. köt. 557. l. 24. l.
236Báthori István hadai ez év julius 17-dikén a Szilágyságba tört tatárok csoportját három helyen verték vissza. Maga Báthori István Lompértnál verte meg őket.* Ekkor (augusztus 7-dikén) Báthory Zsigmond fejedelem Ladmóczi Horváth János fejedelmi törvényszéki biró giróti és krasznamihályfalvi jobbágyait, a kiknek házait a kegyetlen tatárok felégették, az adózás alól fölmenti.* 1599 junius tájékán «Szilágy-Somlyót is fölszerelték és őrséggel rakták meg, mint ha a Szilágyságot és Tasnád vidékét féltenék a tatároktól».* Ez azonban csak stratagema. A készülődések voltaképen a császáriak ellen történtek.* Ungnád november 6-dikán Tasnádról jelenti Rudolfnak a Báthoryak ellen vivott október 28-diki győzelmet.* Báthory István, kire a szebeni harczba induló Endre a kormányzást bizta, még a csatát követő éjjel elmenekűlt Gyulafehérvárról Szilágy-Somlyó felé,* melyet november 12-dikén a császáriak Nyári Pálnak feladtak.
Szilágyi Sándor: Erd. országgyűlési emlékek, III. k. 324–325. l.
Eredetije a n.-váradi múzeumban elhelyezett Bölöni-lvt.-ban.
Szádeczky: Erd. és M. V. T. 46. l.
A nagybányai biró jelenti Székely Mihálynak, hogy Somlyóra is népet bocsátottak és lövőszerszámokat is hoztak «s több helyekre is a végekben, okát mondják, hogy Szilágyságot és Tasnád vidékit fíltik az ide ki való tatároknak reájuk dűlésétől» stb. Szilágyi Sándor: Erd. Orszgy. Emlékek, IV. k. 296. l.
Szádeczky: Erd. és M. V. T. Okltár 441. lap.
U. o. Okltár 92. l.
1599-ben Báthory Endre megöletése után, mikor Mihály vajda Erdélyt elfoglalta s a meghódolókat a császár és a maga hűségére föleskette, a császári hadak Magyarországból Tasnád felé, indúltak s ugyanitt ment át Bocskai is, a kivel egyetértve intézte Básta Felső-Erdély és a részek meghódítását.*
Szilágyi Sándor: Erd. Orszgy. Emlékek. IV. k. 341–342. l.
Básta november 15-dikén Tasnádról jelenti Mátyás főherczegnek, hogy Somlyót Nyári Pál átvette és megszállotta,* november 17-dikén ugyancsak Tasnádról jelenti a főherczegnek, hogy másnap Somlyó felé fog indúlni;* nov. 18-dikán 237már Somlyóról jelenti, hogy Mihály vajda rendeletet küldött neki a végekből való kivonulásra; ezzel szemben azonban ő Szilágy-Somlyóig hatolt előre. Utasítást kér.*
Szádeczky: Erd. és M. V. T. Okltár 442. l.
U. o. Okltár 443. l.
Szádeczky: i. m. Okltár. 310. l.
1600. febr. 23-dikán a biztosoknak kijelentik az erdélyiek, hogy mindnyájan fölkelnek a vajda ellen, ha Ő felsége csak egy-két ezer embert küld Zilah felé; ápr. 3-dikán Ungnád és Székely irják a császárnak, hogy csak nehezen tudják visszatartani Mihály vajdát attól, hogy Krasznára ne törjön. Biztatják Pezzen jövetelével; április 30-dikán Ungnád és Székely irják a császárnak, a vajda határozottan kijelentette egyszer, hogy seregét Somlyó stb. felé küldi; julius táján a vajda sürgeti, hogy Básta Tasnád mellett táborba szálljon s így közel legyen a segítséggel; aug. 27-dikén a biztosoknak Mátyáshoz küldött jelentése szerint Básta Báthorban van, négy mértföldnyire Tasnádtól; november 27-dikén Ungnád irja a császárnak Szatmárról, hogy a Petz-lovasság a Meszesen innen van.* 1601. julius 21-dikén a Somlyó melletti táborból tudósítják az erdélyi főurak Melith Pált, hogy a Tiszán inneni földeket tatár és török hadak fogják elözönleni.*
U. o. 146., 175. l. Okltár 508., 524., 562., 580. l.
Szilágyi Sándor: Erdélyi országgyűlési emlékek. V. k. 96. l.
1602-ben Raduly vajdát kiverték Havasalföldéből, mire ő a székelységre ment át s onnan a Szilágyba.*
Enyedi Pál éneke az erd. vesz. (Gr. Mikó Imre: Erd. tört. adatok I. k. 188. l.).
1608. febr. 23-dikán Báthori Gábor tudatja az erdélyi rendekkel, hogy hadai a Kassától egész a Meszesig terjedő földet befogták.*
Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története, 29. l.
1616 november végén Bethlen Gábor fejedelem nagy haddal Tasnádhoz szállott, Sarmasági és Gombos békeszegéseit megboszulandó.*
Horváth M.: Magyarország tört., III. köt. 500. l. – 1616. decz. 9. Tokajból Egri István irja Thurzónak, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem Somlyónál van a Szilágyban mintegy kétezernyi hadával. (Szgy.)
Csáki Istvánnak Kovács Péter mezei kapitány vezérlete 238alatt álló hadait Bethlen István kormányzónak Toldalagi Mihály nevű vezére 1630. január 9-dikén a Szilágyságban verte szét.*
Horváth M.: Magyarország története, III. k. 64. l.
Kraszna vármegye közönsége 1632-ben Somlyón tartott közgyűléséből követekül küldi Rákóczi György fejedelemhez Veres Zachariást és Bydeskuthy Istvánt azzal a kérelemmel, hogy szolgáltasson igazságot a gyülevész hadaknak a vármegyében elkövetett elszenvedhetetlen és megmondhatatlan istentelenségeik ügyében. Elpanaszolják, hogy még a «régi pogányoknál is pogányabbak lévén», a katonák feltörték a templomokat és kizsákmányolták. A szegény ember házát is fölvervén, mindenével szabadon gazdálkodának. Borait rendre kóstolták, a melyik megtetszett, azt dézsákkal és csebrekkel felhordván, egymást vendégelték. «Mikor osztán megrészegedtek, az fejeket, összehajtván, ebek módjára ordítottanak». A gazdát is elővették és «az míg ihatott, itatták, ha osztán nem ihatott», erővel is töltötték bele. Mikor így is megunták kinozni, akkor «házából kiverték és feleségét berekesztvén, sok helyen rajtok éktelen erőszakot töttenek» stb. A hadak miatt ily rettenetes inségben Básta idejétől fogva nem voltak. «Mindezeket és ezeknél rettenetesebb dolgokat azoktul szenvedvén», alázatosan kérik a fejedelmet, hogy méltóképen büntesse meg «az olyan dúló, fosztó, szegin jószágaink pusztító és megemésztő kóborlókat» és intézkednék arról, hogy «az mely úr hadat akar tartani, tartsa az maga jószágán szükségnek idején, ne mi rajtunk».*
A Rákóczi György fejedelem által Zólyomi Dávid ellen megrendelt nótaperből kivonat. – Szilágyi Sándor: Erd. Orszgy. Emlékek, IX. kötet 341–343. lap.
A «nyúzó, fosztó, kóborló latrok»-ra vonatkozólag a krasznavármegyebeliek kívánságára rendeli az 1644-diki fehérvári országgyűlés, hogy azokat fogják meg és Váradra vagy Székelyhidra vigyék.*
U. o. X. kötet 415. lap.
2391658-ban a tatárok betörtek Erdélybe s azt végig pusztították.*
Id. gr. Bethlen Imre: II. Rákótzi György ideje. Enyed 1829. 97. l.
A török fővezér a hozzá küldött követek: Barcsay Akos és a szebeni királybiró Lutts János kérésére megparancsolta az Erdélyben pusztító tatár khánnak, hogy az országból kitakarodván, hozzá siessen. A tatár engedelmeskedvén, el is indúlt Várad felé, de «nem hagyhatván az eb ragadozó természetit, egy nagy részét hadainak az Almás vize felé a Meszesre és az egész Szilágyságra rabolni és pusztítani bocsátotta vala». Az Érmellékét, Tasnádot s egyéb helyeket mind elpusztíták, lakosait elrablák.*
Enyedi István: II. Rákótzi György veszedelméről 1657–1660. (Gr. Mikó Imre: Erd. tört. adatok, IV. köt.) 271., 274. l.
II. Rákóczi György ellen, a «ki a fegyveres nép által Kraszna-, Közép-Szolnok megyékben elkövetett féktelenségek miatt mind többek gyűlöletét magára vonta», a szászsebesi országgyűlésen 1659 évi május 24-dikén végzést hoztak, hogy szolgálatába állni fej- és jogvesztés terhe alatt tilos.*
Horváth M.: Magyarország tört., IV. k. 12. l.
1660-ban Sejdi vezér, mint már előbb is láttuk, semmivé tevé a Szilágyságot. A mint Enyedi István előadja: «hegyekre együvé másuvá szaladott és elrejtezett számtalan futott embereket ama sebesen járó s többire ugyan repűlő vitézi által felkeresteté, azokat levágatván és elraboltatván, a mint hogy egyébütt is mindenütt széjjel az ellenség valahol elmégyen vala, egy nehány mérföldekre kioszolván azt miveli vala úton, útfélen, erdőn, mezőn, völgyekben, falukon valakit talál vala, azokat öli, vágja, rabolja vala, nem lévén senki, a ki hathatósképen még csak meg is szólította volna őket kegyetlenségekről.» Serege az egész Szilágyságban ekként pusztítván, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék végül a vezérhez fordúltak oltalomért, mit az meg is igért, ha «mind a két vármegyéről egy nehány nemes embert bocsátanának» az ő 240táborába. Kénytelenségből meg kellett tenniök ép úgy, mint Bihar vármegye tette.*
Enyedi István: II. Rákótzi György veszedelméről 1657–1660. (Gr. Mikó Imre: Erd. tört. adatok, IV. köt. 806–807. l.)
Ugyanebben az évben a váradi törökök megszállották Kájántót és felprédálták. Gy.-Monostori Ebeni István kolozsvári kapitány azonban ellenök küldé nehány fegyveressel Véér Györgyöt, ki a zilahi havasok (Meszes) aljában az Egregy vize mellett Vármezőn felül utólérte a törököket, megtámadta és a keresztyén rabokat kezeik közül szerencsésen kiszabadította.*
Hodor K.: Doboka vármegye Esmérete, 1837. év 521. l.
1661. évi julius 26-dikán érkezett ki a tatár a Szamosközre és az Érmellékre. «A török szent levelet küldött a tasnádiaknak».*
Szgy. eredeti egykorú följegyzés.
1665 körül a törökök szabad rablócsapatokat szerveztek a megszökött jobbágyokból. E csapatok gyakran megrohanták és kifosztották a hidvégi, zilahi, tasnádi, zsibói és hidalmási vásárokat.* Perecsent 1668-ban a tatárok megtámadták. A lakosság nagyobb része Szatmár megyébe akart menekűlni, de a tatárok Majténynál körülvették s vagy 4–500-at felkonczoltak. A kisebb rész Valkó várában talált menedéket s a tatárok kivonulása után ez képezte a község lakosságát. 1678-ban Balásházy László, Közép-Szolnok vármegyében Balázsházán lakos, keservesen panaszolja, hogy egy testvérhúgát harmadmagával az első tatárjáráskor elrabolták, odabenn van Tatárországban. Ő maga a lengyelországi expeditiókor esett tatár rabságba; de szerencsésen kiszabadúlt, hogy sarczát megfizette. A húgát már, a kinek a sarcza kétszáz tallér, szegénysége miatt nem képes kiváltani. Jobbágyait a pogányok elpusztították, elrabolták. E nehány esztendő alatt a magyar hadak is rajtok laktak, teljességgel elpusztúltak. Kolduló levélért könyörög, hogy húga sarczát kereshesse s aztán őt a pogányok kezéből kiszabadíthassa. Ugyanennek a húgának 241egy leányát a pogányok vették meg s az Bukurestben van, Havasalföldén. Az 1683-diki háború alkalmával a tatár khán katonái, «midőn Fogaras, Szeben, Fehérvár, Enyed, Somlyó környékén elhaladtak, rablák, égeték a vidéket s megbecsűlhetetlen károkat tettek».*
Szilágyi Sándor: Az erdélyi hódoltság és végvárai. Rajzok és Tanulmányok, II. k. 158. l.
Szilágyi S.: Erd. o. tört., II. k. 347. l.
A Szilágyban és környékén a császár katonái közül némelyek raboltak, fosztogattak, mindenfelé kóborolva. Schaerffenberg Frigyes, a király vezére rendeletet ad ki 1686 julius 1-sején, hogy minden katona zászlaja alatt maradjon, a ki rabolni s fosztogatni mer, azt, mint a haza nyilt ellenségét, kivégeztetik.*
Alvinczi Péter Okmánytára, III. köt. 149. l.
Egy 1687 márczius 10-dikén kelt oklevél szerint a császári katonák Kraszna-, Belső- és Középső-Szolnokmegyében, Kővár és Lápos vidékén sok pusztítást vittek véghez s különösen Kraszna- és Közép-Szolnokmegyéből nagy mennyiségű gabonát vittek el.* Somlyón 1690-ben (január 28.) német gyalog katonák vannak.* 1693-ban (október 13.) «a tatár a Berettyó vidékét rabolja».* 1697 január 16-dikán Közép-Szolnok vármegyének Görcsönben tartott közgyűlése kétségtelenűl a német katonaság garázdálkodásairól (Excessus militum Inclytae Regiminis Solariani czímen kelt eredeti levél)* jegyzé föl a következő dolgokat: Disznókat «s egyéb discretiókat» szemtelenűl pusztítanak. Kelenczén egy Gyurics nevű tiszt tíz öreg mezítlábas emberrel vontatta magát. – Jóllehet teljesítenek nekik minden szolgálatot, mégis a szolgálatért napjára négy-négy pénzt kivánnak. Mindenfelé lovon s ökrökön járnak s «postálkodnak».
U. o. 159. és 162. l.
Nagyv. múz. Blt.
Hanckens Bálint 1762-diki Kalendáriuma.
Szvlt. rendezetlen.
1703-ban Rabutin német és rácz dandára Somlyó elfoglalása után Zilaht is fölégeté és kirablá.* Kemény Simon javai összeírása alkalmából Perecsenben megjegyzik az összeírók, hogy van egy udvarházhelye, de épület nincs rajta. A mely 242asztagok voltak itt, a német megégette. A Bánfi Farkas csűrénél maradt még két tavalyi búza-asztag.*
Horváth M.: Magyarország tört., IV. k. 288. l.
Orsz. lt. Urb. et Cons. fasc. 64. Nr. 17.
1715-ben Kraszna vármegye összeírói azt állítják, hogy Hosszúmezőt egykor szintén elpusztították a tatárok; sokáig pusztán is állt a falu.* Az 1716–17-diki háborúban a tatárok betörtek Kraszna vármegyébe és Lompért községet teljesen elpusztították; a lakosok közűl, kik elmenekűlhettek, Ilosvára mentek s 1720-ban még ott zsellérkednek.* 1717 augusztus havában Beszterczénél 15,000 tatár tört be. Ezeknek egyik része a khán fia vezetése alatt Deés, Kővárvidék és a Szamos mentét elpusztította; november 12-dikén a tatárok kártételeiről tudósítást küldenek fel a pozsonyi diétán levő Dult Andrásnak, hogy a szükséghez képest terjeszsze elő a nádornál.
Magy stat. közl. XII. köt. 341. l.
U. o.
A tatárok pusztításáról szól a menyői evang. reform. egyháznak 1728–1748-ig való jegyzőkönyvére vezetett följegyzés. E szerint Kisvárdai Péter, a menyői reformata eklézsiának két ízben huszonkét esztendeig prédikátora írásban hagyta, hogy 1690-ben, karácsony havában a tatár pogányellenség az országra kiütvén, «a menyői eklézsiához és az úrnak asztalához tartozandó sok szép bonumok oda lettenek, a tatár pogányellenség elvitte».
Az 1754-diki Törő-, Pethő- és Bújdosó-féle népforrongás alkalmával Gvadagni generalisnak arra volt gondja, «hogy az tolvajok, kik megveretések alkalmatosságával magokat az erdőkre recipiálták, valamiképen nemes Kraszna és más advicinált vármegyékben ne penetrálhassanak».
Még megemlítem, hogy Kraszna-Horváth Tatárvár határrészében egy hosszú, tatárhadi védősáncz volt, melyet Téglás József, udvari tiszttartó, az utóbbi időben behúzatott és termővé tett. E helyen számtalan puskakovát és koponyacsontot találtak.
