Mosóbánya.

Teljes szövegű keresés

Mosóbánya.
Mosóbánya (hibásan Mesebánya) 1475, Moso Ban˙a 1543, Mosso Ban˙a, Mosbánya 1569, Mosobania XVII. század.
Az oláhok Baitianak hívják. (Baîe: bánya, Băiţa: kis bánya.)
Középszolnokvármegyei helység.
Lakói valaha aranymosást űztek, nevét onnan nyerte. 1475 körül Drágfi jobbágyai 7 forint adót fizettek.* Már 1543-ban (a középszolnoki Moso Ban˙á-n) 1 kapuszámnyi adóval sem róhatták meg a Drágfi Gáspár jobbágyait.* 1549-ben (Mosso Banyá-n) 1 kapu után rótták meg adóval Drágfi özvegyének a jobbágyait. Ugyanekkor találtak itt még 1 puszta telket is.* 1570-ben 1 kapu után adóztak a császár jobbágyai.*
* E mű I. k. 179. l.
* Dical.
* U. o.
* U. o.
1569-ben, mikor Báthori György nótáztatott, idősb Gyulafi Lászlónak adományozta János Zsigmond.*
* GKG. C. fasc. XII. és A. fasc. I., III.
1577 szept. 2. előtt Gyulafi László elfogta a mosóbányai erdőben Valkai Miklós és leánya Zsombori Lászlóné Zsuzsánna szamosújlaki jobbágyait, Cseh várába vitette és fogságban tartja. Ez ügyben per folyik,* még pedig hosszas, mert Báthori Kristóf 1578-ban és 1579-ben is intézkedik ez ügyben.* Ugyane tájt a Jakcsi Boldizsár jobbágyai is a más fáját hordták el a mosóbányai erdőből.*
* U. o. A. fasc. II.
* U. o. XV., VI.
* U. o. C. fasc. XIX.
1595 okt. 12-dikén Báthori Zs. megengedte Rátóti Gyulafi Lászlónak, hogy e birtokával is szabadon rendelkezzék.*
* U. o. C. fasc. XIX.
Mosó-Bánya már, mint puszta faluhely van említve 1676 máj. 13-dikán, mikor osztozkodnak Kapi György és Bethlen Farkasné Ostrosith Borbála,* a kinek két mosóbányai szökött jobbágynak a puszta telke jutott.*
* U. o. A. fasc. VII.
* U. o.
110Ez a helység is 1682 előtt és Váradnak török kézre jutása utáni időben pusztúlt el.*
* Szv. lt.
A hadi terhekhez való hozzájárulásra 1797-ben összeírták a következőket, főbb birtokosok: gr. Kornis Mihály és gr. Gyulai József; kisebb birtokosok: gr. Bethlen Sámuel, gr. Toroczkai és br. Bornemissza József; más telkén lakó, adózó nemes: Tomája Von; pap: Pópa Ursz; kántor: Vánka György; molnár: Morár Nyikuláj.*
* U. o.
A gör. katholikusok fatemploma 1637-ben épűlt, egy kőtemplom építéséhez 1886-ban kezdtek. Anyakönyvök 1823-ban kezdődik.* Elemi iskolájok 1899-ben épűlt.
* Sch. 1886. 173. l.
1733-ban Mosóbányán (Kis-Bánya; előfordúl Bükk-Tótfalu után Egerbegy és Égerhát között) az oláh családok száma 14; görög-keleti papjának neve Péter.*
* Tr.
1750-ben (Bacza-n ?) a gör. kath. lelkek száma 209, a kik részén volt egy templom, egy kántor, egy sekrestyés-egyházfi.*
* Tr. 1901. évi IX. szám, 285. lap.
A főkormányszéki levéltárból 1799 márcz. 13-dikán Marosnémeti Gyulai József számára kiadott kir. itéletlevél szerint e birtokon 1762 szept. 16-dikán tanúvallatást folyt oly földek ügyében, melyeket az egyház vagyonának mondott, de a gróf tartott azokhoz igényt.*
* GKG. C. fasc. XIV.
Mosóbányán egy a XVII. század elejéről A Bik alatt való .jobbágyok száma czímmel fentmaradt összeírás szerint egy,* a Csehi javak urbariuma czímmel fentmaradt jegyzék szerint hát jobbágy van.*
* U. o. A. fasc. XV., XIV.
* U. o.
1720-ban 3 jobbágy, 1 zsellér, összesen 4 háztartás fizetett adót, magyar 2, oláh 2. Ebből következtetve a népesség száma ekkor 36 lélek, 18 magyar és 18 oláh. A lakosok vezetékneve magyar ugyan, de nyelvre nagyobb részük oláh.*
* Magy. Stat. Közl. XII. k. 67. l.
Marosnémeti gróf Gyulai Istvánnak szilágysági jószágában 111lakó jobbágyairól és zselléreiről 1729 januárjában írt jegyzék szerint egy zsellér van itt.*
* GKG. C. fasc. XVI.
1847-ben a lakosok száma 526; róm. kath. 1, gör. kath. 514, izr. 11.* 1890-ben 1500 lakosa van; nyelvre nézve magyar 17, oláh 1474, egyéb nyelvű 9; vallásra nézve róm. kath. 9, gör. kath. 1424, evang. reform. 8, izr. 59. Házak száma 291.
* Nagyv. Nvk. 1847. 111. l.
A művelés alatti területből 1720-ban adózás czéljaira összeírtak szántóföldet 20 köblöst; rétet 18 kaszást.*
* Magy. Stat. Közl. XII. k. 67. l.
1895-ben gazdaságainak száma 255. Területe 6902 katasztrális hold, a melyből erdő 3557, szántóföld 2239, legelő 704, rét 115, kert 18, terméketlen 269 hold.*
* Mg. ST. 502.
A községnek 1900-ban 1559 K 38 f becsértékű cselekvő vagyona van, állami egyenes adója 4887 K 66 f.
Határrészeit fekvésök után nevezték el.
Musko. L. Miskatelek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages