Szikszai
Szikszai. Érszentkirályi és Szamosújlaki. (Ér-) Szentkirályi Szikszay György 1589-ben egyike azoknak, kiknek Báthori Zsigmond megparancsolja, hogy Ladmóczi Horváth 560Jánost iktassák be Bőnyei Ferencz girolti udvarházába, mihályfalvi és újnémeti részeibe.* 1590 júl. 22-dike körül kétségkívül ennek a Szikszay Györgynek a jobbágyai tanúskodnak a Lasnak körül eső rétekről és írtásokról Sándorházi Dézsi Máténé javára tartott nyomozásnál.* 1593–1594. (Szikszay György de Ér-Szentkirály) Közép-Szolnok alispánja.* 1611-ben (vitézlő Szikszai György) idegen kezekből kiszabadította Ér-Szent-Királyi Mezei Lőrincz és Márton ősi birtokait és Ákoson levő romlott malmukat kijavította, ezért zálogba kapott tőlük két ákosi és egy érszentkirályi jobbágyot hetven forint fejében.* 1622 ápr. 23-dikán (Ér-Szent-királyi Szikszay György) elcseréli egyik érszentkirályi telkét Ákosi Pap Istvánnak ákosi telkével és ráfizet husz forintot.* Bizonyára szintén az Érszentkirályi előnevűekhez tartozik az a Szikszai György, a kitől 1594-ben Bályoki Szénás Lajos egy szarvadi jobbágyára tizenhat forintot kér oly czélból, hogy megválthassa azon csögi és szarvadi jószágait, melyeket a tasnádi ispánok elfoglaltak,* s a kinek szakácsii jobbágyai tanúskodnak, mikor Bályoki Szénás Zsigmond atyjának, Péternek, szakácsii birtokáról Ér-Mindszentre Gencsy István birtokára szökött, Péter Bálint nevű jobbágyát ettől visszaköveteli,* s a ki továbbá 1600 jan. 16-dikán (Szikszay György) mint fogott bíró tanúsítja, hogy Gyulafi László volt Bánfi Tamás árváinak a gyámja, s hogy az ebben a minőségében menyegzői ajándékot adott Haraklányi Istvánné Bánfi Erzsébetnek.* 1604-ben az ő (Z˙kza˙ György) részéről Újlakon három rótt ház után hat forintot, ő és Zsombori Gábor részéről pedig Köődön együttesen öt rótt ház után tíz forintot fizettek adóban.* 1608-ban (Szikszay György) második férje Losonczi Bánfi Juditnak.* A kolozsmonostori konvent előtt 1630-ban megjelen 561Érzentkirály Zikzay György és vallja, hogy 1620-ban nagytoronyi Sükösd György és felesége Szamosújlak középszolnoki birtokot Zikzay Györgynek és feleségének Losonczi Bánfi Juditnak ötven arany forinton elzálogosította, mely összeget Zikzay György fia Zsigmond iránti szeretetből neki adja, oly módon, hogy örökhagyó halála után az összeg csak is neki adassék ki.* Szikszai Pál 1615–1617. középszolnoki szolgabíró.* 1617-ben ő (Szikszay Pál, szolnoki szolgabíró) is aláírta azon, Ákos városában kelt levelet, mely szerint Hatvani János bizonyos rét ügyében tiltakozott Kónya János és Moldvai István ellen.*
* Nagyv. Múz Blt. egykorú másolatból.
* U. o.
* GKG. I. szekrény utolsó fiók és Nagyv. Múz. Blt. e.
* Nagyv. Múz. Blt. másolat.
* U. o.
* Bl.
* Nagyv Múz. Blt.
* GKG. C. fasc. XIX.
* Dical.
* GKG. C. fasc. XIX.
* Orsz. Lt. Km. conv. lad. 27. S. nr. 61.
* Nagyv. Múz. Blt.
* U. o.
A kolozsmonostori konvent előtt 1642-ben Érszentkirályi Zikszay Zsigmond Szamosújlak, Vicsa, Kávás, Érszentkirály középszolnokvármegyei, Hídalmás, Vaskapú, Pósa, Szent-György, Ördögkút, Nyárló, dobokavármegyei, Meszesalja kerületi birtokokat feleségére Thamássy Klárára írja 2000 forinton és lányára.* Bizonynyal ő – Szamosújlaki Szikszai (1654-ben Szikczai, 1655-ben Szikszay) Zsigmond – 1652–1655. középszolnokvármegyei alispán,* ő volt jelen – Kávási Szikszay Zsigmond – 1655-ben Borosjenői Korda Zsigmondnak és nejének Fel-Egregybe történt beiktatásánál.*
* Kinek neve nincs kitéve. Orsz. Lt. Km. conv. lad. 27. T. nr 2.
* 1652: Szgy., 1653: Tört. Tár, 1898. évf. 538. és 656. l., 1654: GKG. A. fasc. XV. XVI., 1655: Szgy.
* Szgy.
Szikszay György 1672-ben részbirtokos Szamos-Újlakon. 1692-ben ő (Szikszay György) és felesége Balássy Erzsébet középszolnokvármegyei szamosújlaki ősi részöket, kivévén egy házhelyet és járulékait, továbbá László Mihályt, Jánost és «Pestát» meg ezek javait – zálogba adják 400 aranyért Fónyi István és Jódi Simon felsőbányai lakosoknak.*
* U. o.
A Szamosújlaki Szikszai-család, mely előnevét a középszolnokvármegyei Szamos-Újlakról vette, mint Nagy Iván írja, a tizennyolczadik század első negyedében kihalt.*
* Nagy Iván, X. 702.
562Szilágyszegi Szikszai Gábor 1681 májusában elzálogosította Sándorházán lakó jobbágyát husz magyar forintért szilágyszegi nemes Boda Mihálynak.*
* Szgy.
Egy Szikszai Andrást az 1656 jún. 18-dikán Szatmárt tartott evang. reform. közzsinat valamelyik Győrtelekre küldött papnak.* Szikszai István 1738-tól bürgezdi evang. reform. pap. Itt halt meg. Szikszai József 1826–1865. krasznai evang. reform pap. Egy Szikszay József 1851-ben tasnádi róm. kath. pap, előbb szilágysomlyói cooperator, 1877-ben nyugdíjba ment, meghalt Váradon 1884-ben, V.-Olasziban temették el.
* Tört. Tár, 1898. évf. 640–41. l.
Szikszai Boldizsár, szakácsii nemes 1781-ben homagiális esküt tett.
Szikszai Márton ekkor zilahi, alszeg-utczai gazda.
1797-ben Szikszai István, lelei saját telkén lakó, adómentes nemest fölvették a hadi segedelemhez való hozzájárulásra összeírt személyek névsorába. Talán ő az, kiről 1801-ben, mint középszolnokvármegyei assessorról van szó.
1805-ben Szikszai István, krasznamihályfalvi, lovas a fegyverfogható adómentes nemesek között. Homagiális esküt tett.
1808-ban Szikszai Ferencznek, kiről megjegyezték, hogy «immunis obsitos katona», Ilosván fél adómentes lakótelke, Lompérton két antiqua, Hídvégen egy nova jobbágytelke volt. Ilosván 1809-ben is van birtoka.* Dánielnek, a kit Kraszna vármegye lovasnak írt ki, egy antiqua és két nova jobbágytelke és egy kúriája van Nagyfaluban. Valószinűleg ő az a (Szikszay) Dániel, kiről 1812-ben, mint krasznavármegyei sebészről van szó.
* Szirmai: Szatmár. 1810. II. 152. l.
Szikszai Lajos.
Szilágy vármegyének e nagy szülöttéről már munkám előszavában megemlékeztem. Ő tette meg Szilágy vármegye törvényhatósági bizottságához előterjesztését e munka megirása 563és kiadása tárgyában. Az ő lelkes érdeklődése és támogatása volt velem az első lépéseknél. Hálás kegyelettel idézem föl újra emlékét.
Neve Szilágy vármegye történetének ifjabb korszakával egygyé van forrva. Érdekelte a közélet minden mozzanata és szívéből, lelkéből mindenüvé jutott egy-egy kis rész, hogy ezekből a nemes magvakból terebélyes fákat növeszszen a jövő.
Azt a haladást, a mely különösen Zilah életében megnyilatkozik, jó részt ennek a nagyeszű és nagyszívű embernek lehet köszönnünk.
Szikszai Lajos Szilágy-Sámsonban 1825 november 25-dikén született a magyar köznemesség osztályából. Szülei: Imre és Petkes Imre Anna, a kik vallásosságot, egyszerűséget, a szép, nemes és jó iránt való hevülést hagyták fioknak örökül. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, a harmadik gimnáziumi osztálytól Zilahon folytatta, a hol 1840-ben avatták diákká. 1844-ben iratkozott be Kolozsvárt a jogi fakultásra. 1846-ban Nagy-Szebenben németül tanúl. Tanulmányai végeztével alig léphetett a békés munka útjára, a magyar haza érdeke a lángoló szívű, bátor ifjút fegyverbe szólította. 1848 május 28-dikán Nagy-Váradon a 3-dik honvéd-zászlóaljba közlegényül állott be, hogy azután századosi rangot nyerjen. Részt vett a Szent-Tamásnál 1848 július 14-dikén, a Szolnoknál 1849 márczius 5-dikén, a Tápió-Bicskénél 1849 április 4-dikén vívott csatákban. Hegyesi Márton hiteles adatok alapján állítja, hogy az, a ki a hilenczedik zászlóalj zászlaját kezébe ragadta s a harmadik zászlóaljat átvezeté a Tápió hídján, nem Földváry Károly, hanem Szikszai Lajos volt.* Az itt tanúsított hősiességével jutott a katonai érdemjelhez, melyet a komáromi 564várban sajátkezűleg tűzött mellére Görgei április 23-dikán. Ott volt április 6-dikán az isaszegi, 10-dikén a váczi, 19-dikén a nagysarlói csatákban, május 2-dikán Buda ostrománál, június 20-dikán Szereden, július 2-dikán Komárom előtt Ó-Szőny visszavételénél. Az utóbbi helyt volt utolsó fényes hadi tette annak a zászlóaljnak, a melynek hősiességét Kossuth oly szépen jutalmazta. Midőn t. i. az isaszegi csata után a tábor Gödöllőn át Vácz felé vonulva Kossuth, Görgei és az összes táborkar előtt elléptetett, így szólt Kossuth a harmadik zászlóalj közeledtére: «Urak, a harmadik zászlóalj közeledik, le a kalappal», a mire Kossuth és a környezet levett kalappal szemlélte a hősök elvonulását.
Hegyesi Márton: 1848–49-diki harmadik zásztóalj története 140., 141. l. E műben minduntalan találkozunk Szikszai nevével. L. 74, 135, 140, 141, 167, 218, 219, 243, 272, 273, 280. lapok.
A zászlóalj elégetvén átlyukgatott, füstös zászlaját, lerakta fegyverét Világosnál s Szikszai Lajost az Olmützben állomásozott császári ötvennegyedik morva ezredhez sorozták be közlegénynek, idegen ország zsoldosául a vitéz honvédszázadost.
Kiszabadúlván, szülőfalujába vonúlt, hol feleségül vette Kaáli Nagy Ágnest. Közpályára 1861-ben lép, a mikor a diósadi járás alszolgabírájává választották. A politikai viszonyok változtával ott hagyván ez állását, 1862-ben ügyvédi oklevelet szerez s Zilahnak egyik legkeresettebb ügyvédje lesz. A Wesselényi-család őt bízta meg az ál-Wesselényi (Balla) ellen folytatott pörével, a mely országos hírre emelte. 1875-ben a zilahi választókerület országgyűlési képviselőjévé választotta. 1881-ig képviselte ezt a kerületet, a mikor ott hagyta a politika mezejét, hol inkább a különféle bizottságokban való munkásságával szerzett érdemeket. Tisza Kálmán szabadelvű politikáját támogatta, a ki az alapos készültségű képviselő iránt kiváló elismeréssel is volt. A Szikszai tudományos érvelése döntött a vármegyei székhely kérdésében Zilah mellett.
Ezzel a tényével lépett ismét irodájának aktái közé, a honnan a vármegye lelkesedése 1883 decz. 18-dikán szólította ki, közfelkiáltással alispánná választván. 1884 január 1-sején foglalta el állását, hogy ebben a kisebb körben világítson és 565melegítsen értelmének és lelkesedésének sugaraival. Ez a nap fordúló pont a vármegye életében. A mi ettől fogva itt történik, mindenütt ott találjuk tervező szellemének, alkotó erejének nyomait. A közgyülési teremben találta meg igazi helyét, hol szavai szónoki ékességek nélkül is hatottak meggyőző érveikkel. A vármegyében az első vasútnak, a szilágyságinak, azután a zilah-deési összeköttetésnek létesítése, a vármegyei székház újjáépítése, a törvényszéki palota fölépítése, 1893-ban vármegyénknek kulturális előhaladására tett ama lépése, a midőn a három százalékos törvényhatósági pótadó megszavazásával megelőzte az összes hazai törvényhatóságokat, azután a vármegyei közkórház emelése, mindezek a Szikszai Lajos buzgólkodására vezethetők vissza. A szilágyvármegyei Wesselényi-Egyesület, a szilágyvármegyei Gazdasági-Egyesület érdekében szintén ő hatott buzdítólag, de ott találjuk minden közművelődési, jótékonysági, egyházi és iskolai mozgalomnál. 1889-ben királyi tanácsosi czímmel ruházták fel.
Ő dajkálta eszméjét a Wesselényi-szobornak és annak a Tuhutum-emléknek (Pogány-oltár), a mely utóbbi ma már a róla elnevezett Szikszai-parkban áll.
Szikszai Lajos, mint író és tudós is, ismert nevet vívott ki. A tudományos irodalom művelői ismerték a szorgalmas gyűjtőt, a ki oklevelekből, régészeti tárgyakból, érmekből, pénzekből egy egész hatalmas gyűjteményt hagyott hátra. Oklevél-gyűjteményére megszámlálhatatlan helyen van munkámban hivatkozás.
Hadadi Báró Wesselényi Miklós Emléke czimű élet- és jellemrajzát – a melyet Szilágy vármegye közönségének Zilahon 1883 szeptember hó 24-dikén a nagy Wesselényi arczképének a leleplezése alkalmával tartott ünnepélyes közgyülésében olvasott föl – Beöthy Zsolt is kiemelte, mint érdemes dolgozatot, abban az ünnepi beszédében, a melyet Wesselényi szobrának leleplező ünnepén tartott.
566Apró közleményei, különösen családtörténeti vonatkozásúak, a Szilágyban jelentek meg. Nagybecsű dolgozatot olvasott föl Szilágy vármegye törvényhatósági bizottságának a magyar állam ezeréves fennállása emlékére Zilahon tartott ünneplő közgyülésén. Ez a dolgozat egy hosszú élet gazdag tanulmányait tömöríti magában, a melyről méltán mondták a közgyülés köszönő határozatában, hogy az kiváló történelmi becsű.
1897 aug. 31-dikén halt meg. Mindnyájunk őszinte részvéte kisérte utolsó útján. A zilahi temetőben nyugszik, abban a földben, a melyért utolsó verejtéke is hullott.*
* V. ö. Szilágyvármegyei Képes Naptár az 1894. évre, 28–39. l. és Szilágy 1897. évi 36. szám.
Dr. Berger János emelte szobrát a vármegyei közkórház kertjében 1904 nov. 6-dikán leplezték le. Arczképét előbb láttuk.*
* E mű I. k. 667. l.
