Bezdéd.

Teljes szövegű keresés

Bezdéd.
Nevének változatai: 1336-ban* Bezdidtelek. Bezdedtelek.* 1378-ban* Bezdégh. 1591-ben* Bezdéd. 1593-ban* Bazdeed. Oláhul: Bezdéd és Bezdetyu.
Gyf. kápt. 21.
Dl. 30295.
Dl. 28066.
K. M. Lib. Reg. Sig. Báthory fol. 295.
Torma gyüjt.
Nevét valószinüleg Bezdéd nevű alapitójától vette. Származtatják „Bezdedov” szláv szóból, melynek értelme: ősök nélkül való, nem nemest jelent.*
Mellékesen megemlithetjük, hogy Vida Klároly: Elmélkedések a magyar nemzet viszontagságainak története felett 152. l. e nevét Bazaz vagy Bezez héber szóval köti össze, mely szétkerget, megfoszt és zsákmányt jelent.
Először emlittetik 1336-ban* Bezdidteluk, Bezdedtelek néven.
Dl. 30295.
Középmagasságu hegyek oldalain, Peduricsá és Vervu Doszuluj nevű hegyek közt fekszik a Válya Fentinyi, régebben a határán eredő Pereu Luncsi patak mellett.
Tartozik a csáki-gorbói szolgabirói járáshoz, Deéstől 35·2 kilométerre. A hagyomány e falut az őskorban a Valya Nádis határrészben fekvőnek állitja, hol ma is mutatnak egy nagy követ, melyről azt mesélik, hogy a dákok idejében itt tartottak isteni tiszteletet s áldozatukat e kövön mutatták volna be istenüknek.*
Annyi való, hogy az ősidőben lakott hely volt, mit bizonyit az itt vastag cseréptöredékek közt talált tekintélyes mennyiségü pénz, melyet a nagybányai beváltóhivatal 1850-ben cserélt ki folyó pénzzel, hogy mely korbeliek s minők voltak, ma már, sajnálatunkra nem tudják megmondani.
Bezdéd első birtokosai a Sombor nemzetség tagjai voltak. Ezek névszerint: Sombor fia Gyula és Pető, azon Gyula fia János és Pál fia András Bezdédet, mivel szegénységük s másrészt a falu elhagyottsága miatt nem használhatták, 1336-ban* Pogány Istvánnak adták cserébe.*
Dl. 30295.
L. Csáki-Gorbónál.
1378-ban* Lajos király, úgymond, reája szállván, Bebek Györgynek és Imrének adományozta oda. Ezek kihaltával 1470-ben* valószinüleg ez is, mint Bebek birtok, Almásvárához tartozott, melylyel együtt Mátyás Dengelegi Pongrácz János vajdának adományozta.
Dl. 28066.
Dl. 30321.
1509-ben* Bebek János e birtokát Somi Józsának vetette zálogba.
Gr. Csáky ltár Lőcsén fasc. 28. nr. 14.
1525-ben* Somi Gáspár e birtokát adóssága fejében Tornallyai Jakab erdélyi kamaragrófnak köti le.
Km. prot. Michael 181.
1951535-ben* Bebek Imre e birtok negyedrészét Balassa Imrének s nejének Somi Annának eladta, a ki itteni részét 1554-ben* Patócsy Boldizsárnak hagyományozza, háromnegyed része pedig a kolozsmegyei Almásvárához tartozik.
Gr. Csáky ltár Lőcsén. fasc. 28. nr.
K. M. prot. Izab. Reg. 91.
1557-ben* Pelsőczi Bebek Ferencz itteni részét nejének Somi Ilonának adományozza.
Gyf. kápt. div. Cott. I. fasc. 6. nr.
1560-ban* II. János király e birtok felét néhai Bebek Ferencztől elkobozván, azt Báthory Kristófnak adományozta oda. E birtok másik fele Balassa Izsó fiáé.
Gyf. kápt. Cent. A. 65; div. Cott. I. fasc. 4. 42.
1564-ben* II. János király néh. Somi Annától gyermekeire: Balassa András és Katalinra Matuznay Péternére szállott itteni részt hűtlenségük miatt elkobozván, Némethi Ferencz tokaji várnagynak s nejének Balassa Zsófinak s testvérének Balassa Margit hajadonnak adományozza oda.
Gyf. kápt. Cent. A. 54.
1572-ben* Miksa császár Balassa Andrást, Somi Borbálát, Balassa Zsófiát és Margitot ennek birtokában megerősíti.
Lib. Reg. II. 706.
1577-ben* egy része a fejedelemre szállott, másik részét pedig Csáky László, Balassa Zsófiának férje birja,* kinek első férje Némethi Ferencz volt.
2 Lib. Reg. Sig. Báthory 100–103.
Tatrossi cs. ltár.
1585-ben* Balassa Zsófia Csáky László özvegye magát első férjétől Némethi Ferencztől való fiának: néh. Zsigmondnak itteni részébe beigtatja, de ugyanekkor Némethi Ilona özvegy Csáky Dénesné és fia Csáky Mihály annak ellentmondanak.
Km. Kolos B. 87.
1586-ban* néh. Csáky László fia István viszont Némethi Ilonát tiltja attól.
Km. prot. DD. 86.
1590–91-ben* néh. Balassa Margitnak első férjétől néh. Bornemisza Benedektől való gyermekei: Zsigmond, Anna és Zsófia Saffarith Györgyné; másfelől pedig második férje Kendy Gábor s attól való fiai Kendy István és Gábor itteni részüket maguk közt felosztották és őket 1591-ben* Báthory Zsigmond abban megerősítette.
Gyf. prot. Append. 610. K. M. Lib. Reg. Sig. Báthory fol. 295.
Km. Lib. Reg. Sig. Báthory 295.
A Kendyek közti 1590. évi* osztály szerint Kendy Istvánnak 3, ifj. Kendy Gábornak szintén 3 itteni jobbágy jutott.
Gyf. prot. Append. 610.
1592-ben* Báthory Zsigmond itteni részét, a mely Csáky Dénes fia Mihálynak magvaszakadtával szállott reá, Csáky Istvánnak adományozza oda.
Km. Kolos. C. 3. 91. 101.
1961593-ban* Csáky István itteni részét Kendy Gábornak adta cserébe.
Km. prot. A. 234. Kolos C. 32. Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 13. és Cent. C. 20.
1593-ban* Bornemisza Benedek leánya Zsófia özvegy Saffarith Györgyné itteni részét Kendy Gábornak veti zálogba, másik birtokosa Csáky Zsigmondné.*
Gyf. Div. Cott. II. fasc. 4. nr. 32. 40.
Torma gyüjt.
1593-ban* Báthory Kristóf fejedelem adományából egy, nemesi telket kapnak Búza Nagy György és Péter, a kiket 1594-ben* nemes Búza Nagy János és György itteni részükbe beigtatnak.
U. o.
K. M. Szolnok. Int. H. 1.
1595-ben* Báthory Zsigmond a hűtlenségbe esett néh. Kendy Gábornak itteni részét Bocskay Istvánnak adományozta oda.
K. M. Doboka B. 56, 59.
1600-ban* Mihály vajda a hűtlenségbe esett Bocskay Istvánnak itteni részét Csáky Istvánnak adományozza.
Km. Kolos. C. 92, 102.
1607-ben* Rákóczy Zsigmond Haller Gábornak Bocskay Ilonától való fiait Györgyöt és Zsigmondot, úgy néhai Bánffy Kristófnak Bocskay Judittól való fiát Lászlót, Bocskay István végrendelete alapján, annak itteni részében megerősíti, de az igtatásnak Gyulaffi László özvegye Széchy Katalin ellentmondott.
4. Lib. Reg. 87. és Km. Doboka r. 26.
1618-ban* Csáky István birja, ki itteni birtoka után ez évbeli lustrára egy gyalogpuskást állit ki.
Rettegi gyüjt.
1625-ben* birtokosa Csáky László.
Gyf. Cent. K. 10. és K. prot. P. 91.
1627-ben* a fejedelem Haller Györgyöt, Zsigmondot és Bánffy Lászlót itteni részükben megerősíti.
Km. Doboka H. 33.
1644-ben* a fiskus Csáky István és Lászlónak itteni 39 jtelkét elfoglalta, de 1645-ben* neki visszaadta.
Km. Lymbus.
Km. Kolos C. 7.
1646-ban* Kádár István és bezdédi Csizmadia Péter itteni birtokosok s ugyan ez évben Búza máskép Csizmadia Péter itteni nemesi telkét cserébe adja deési Kádár Istvánnak egy deési telkeért.
Proclam.
1651-ben* Csáky István a fiai Ferencz, István, László és Kálnoki Kata fiai Zsigmond, Pál, Péter, Ferencz és László e birtokukat Ajtoni Istvánnak s nejének Viczei Annának vetik zálogba Daróczi és Pataki János megbízottjuk által.
Km. prot. V. 26.
1655-ben* Bezdédi Gazda család itteni nemes.
Gyf. kápt. 26. L. Reg. 570.
1656-ban* bezdédi Prodán János egyik itteni birtokos.
Proclam.
1658-ban* Ajtoni Istvánnak itt 17 adózó jobbágya volt.
Torma cs. ltár.
Adózó egy telkes nemes Prodán János.
1971694-ben* birtokosa Csáky László és Nagy Pál.
Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 36.
1696-ban* Bezdéd török hódoltsági falu.
Gyf. Misc. III. fasc. 5. nr. 38.
1743-ban* gr. Csáky Imre magvaszakadtával, itteni részét gr. Csáky Borbála B. Bornemisza Jánosné; Kata B. Haller Györgyné; Lázár Druzsánna Henter Dávidné és Lázár Ádám, Gábor és Antal birják.
E. F. L. 238. I.
1760-ban* márcz. 31-iki osztály alkalmával egy rész jutott itt Cserei Mihályné Henter Klárának.
Torma gyüjt.
1783-ban* a Prodán család a Nagy-, Búza-, Kádár-féle részekhez jogot tartva, birtokot keres.
Proclam.
1817-ben okt. 2-án* Cserei Miklós itteni részét leveleki Molnár Györgynek és neje gr. Lázár Katának adta zálogba 3000 forintért.
Torma gyüjt.
1820-ban* birtokosai: gr. Lázár Józsefnek van 16 telke, gr. Lázár Katalinnak 12, gr. Kornis Imrének 5, gr. Lázár Erzsébet Bagosi Jánosnénak 4, gr. Jábróczky Antalnak 2, br. Bálintith Eleknek l.*
Erd. kanczellária ltára.
Leszármazásuk a következő (Torma József után): 1 Csáky Lászlónak első neje Kálnoki Kata, fia Gábor neje gr. Gyulai Zsófi, ennek leányát gr. Lázár Ferencz vette nőül, ennek egyik fia László s neje Kornis Zsuzsa fia Antal, ennek neje cs.-kereszturi Torma Éva, fiok József s ennek Bornemissza Rózától való fia József. 2-ik fia Ádám, neje Dániel Anna, leányuk Anna br. Bálintith Györgyné s ennek leánya Mária gr. Kornis Imréné. 3-ik Gábor csapói Kun Klára nejétől Ferencz, s ennek gyermekei és Kata Molnár Györgyné, Johanna Jábróczky Antalné, Erzsébet Bagosi Jánosné és Károly, kinek Bálintith annától való leánya br. Bálintith Elekné.
1838-ban* lakik itt 23 adózó oláh ajkú nemes, de írni, olvasni egy sem tud.
Megyei ltár.
1863-ban* gr. Kornis Zsuzsanna, Herczegné gr. Lázár Klára, gr. Lázár József, Keczeli Mihály, Molnár György, Bagosi János.
Urb. Wes. 98–188. l.
1866-ban* nemesi jogú birtokosai: Torma Imre, Molnár György (Levelekről), Kékedi János, szászaknai Vállya Ferencz, Macskási és 18 Prodán, egy Komán, Rád Péter (Kolozsvárról) és Pál (Egeresről), Rev-nik, Serbán, Kardos és 3 Szabó családbeli.
Erd. főkormsz. levéltár.
Birtokosai 1892-ben Molnár Gyula, 323 k. h., örökség gr. Lázár Ferencztől.
Torma Imre, 345 k. h., vétel gr. Lázár Józseftől, a kiről veje br. Rudnyánszky József jelenlegi birtokosára szállott (1898), másik birtokosa Béldy Dénes, Válya Ferencztől vásárolta.
Lakosai oláhok, kik földmiveléssel és baromfitenyésztéssel foglalkoznak, babonaságaik közül megemlítésre méltó, hogy az asszonyok kedden este mindennemű munkálattól tartózkodnak.
Egyháza egyike a legrégibbeknek, 1658-ban* papjáról említés van 198téve. Gör. kath. temploma 1784-ben épült, a falu déli részében s két év múlva szentelték fel Mihály és Gábor angyalok tiszteletére. Anyakönyveit 1826. év óta vezeti.
Ugyanott.
Papjai: Pap, Flórián, Bogye és Boksa nevüek, jelenlegi pedig Boksa Mihály.
Iskoláját 1850–52 közt alapította, melyet az újabb időben hoztak jobb karba.
Időnként az udvarokban 10–15 ev. ref. magyar lakott, kik a szinyei anyaegyházhoz tartoztak.
1750-ben* határa két fordulós, kétharmada délnek fekszik s az egésznek fele meglehetős jó, negyede pedig hasznavehetetlen. Hajdan egy őszi búzaszemre 2 1/2, tavaszi magra már másfél szemet számítottak; 1822-ben* adózás tekintetében az első osztályba tartozott.
Erd. főkormsz. ltár.
Cziráki urb. össz.
1750-ben* összes szántója 1075, 1713-ban* 200, és 1822-ben 1316 vékányi volt, ebből őszi búza alá használt 722, tavaszi alá 235, tengeri alá 24 1/4 vékát; 1713-ban tengerit alig vetett el egy vékát. Kaszálója fordulónként elég jó. 1713-ban 30, 1750-ben 136 és 1822-ben 382 1/2 szekér szénája termett.
Erd. főkormsz. ltár.
U. o.
1841-ben* van kevés szőlője, épület- és tűzre való fája s makktermése elegendő.
Megyei ltár.
Jövedelmi forrását 1848 előtt* a sóhordás, árúczikkeit a fa, barom és méh képezte.
U. o.
1895 óta* körjegyzői székhely.
U. o.
Határhelyek: 1864-ben* Kornyi, szántó és kaszáló; Frászin, erdős (kőrisfa); Muncsel, Cseru, Csoroju Telhar; Hirtapu, fintiná-k, fáczá-k ritu-k, pojáná-k, gyál-ok, vályé-k.
Pesti Frigyes gyüjt.
1713-ban* 5 jobbágy, 13 zsellér s egy nemes lakosa van, kik 19 házban laknak, el van pusztulva 12 ház.
Erd. főkormányszéki levéltár.
1750-ben* volt 33 népes, 13 puszta örökség, együtt 46 s volt 3 adózó nemes, 33 jobbágy, 12 telkes zsellér és 4 bujdosó lakosa.
U. o.
1820-ban* 40 örökségen egy szabados, 13 adózó nemes, egy pap és 3 udvarbiró lakik.
Megyei ltár.
1713-ban* volt 17 ökrük, 28 tehén, egy ló, 49 juh, 31 sertés és 8 méhköpűjök.
Erd. főkormsz. ltár.
1750-ben* volt 131 ökör, 79 tehén, 29 borjú, 241 juh, 82 disznó és 50 méhköpű.
U. o.
1991822-ben* 10 igás, 30 fejős, 11 fiatal marha, 32 juh, 29 disznó, és végre 1841-ben* találtatott összesen 50 ökör, 85 tehén, 39 ló, 30 borjú, 150 juh, 20 kecske, 115 disznó és 10 méhköpű.
Medgyei ltár.
U. o.
1886-ban lakossága 798, melyből gör. kath. 775, róm. kath. 4, ev. ref. 3, zsidó 16.
1891-ben lakosok száma: 857, ebből 837 gör. kath., egy gör. keleti, s egy ev. ref., 15 izraelita s 3 más felekezetü, van 146 ház; határa 2685 k. hold.
Adója 1755-ben* 244 frt 10 kr. 1845-ben* 310 frt 50 kr. 1898-ban 1570 frt 75 kr.
E. F. ltár.
U. o.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages