Erdő-Szombattelke.

Teljes szövegű keresés

Erdő-Szombattelke.
Nevének változatai: 1456-ban* Zombathtelke. 1468-ban* Wottah-Zombathelke. 1665-ben* Szombattelke. 1854-ben* Erdő-Szombattelke. Oláh neve 1831-ben* Szimbo.
Dl. 27898.
Km. prot. f. 40.
Gr. Kornis cs. ltár.
Hodor. Függelék 92. l.
Cons. Stat. 185. l.
Nevét azon személynévtől vehette, ki a községet is alapította.
Hegyek által körülvett szűk völgyben s részben oldalokon fekszik. Keresztül foly rajta a Kötke határán eredő kis patak, mely szombattelki patak néven délre Oláh-Vásárhely-felé siet. A kékesi járáshoz tartozó kis község, Deéstől 28·8 kilométerre fekszik.
Első említésekor 1456-ban* mint Bálványosvár tartozéka fordul elő s a Bánffy és Váradiak kezére került, ellenmondással ugyan, a melyből per lett s e közben Mátyás királylyá lévén, Szombattelkét 1458-ban* Vingárdi Geréb Jánosnak, Erdély alkormányzójának adományozta.
Dl. 27898.
U. o. 27317.
1463-ban* midőn a Bánffyak s a Váradiak Bálványosvárát és tartozékait visszaszerezték, Szombattelkét ügyvédi díj czimén Szentiváni Ferencznek közösen adományozták oda.
U. o. 26893. és 27908.
1467-ben* midőn Mátyás király a bálványosi uradalom felerészét a hűtlenségbe esett Bánffy Dezső fiaitól László és Zsigmondtól elvevén, azt Várdai János váradi püspöknek és a püspökségnek adományozta oda, Szombattelke felerészének beigtatásánál Szentiváni István fia János, ennek fia Ferencz s testvére Ferencz s ennek fia Bernát e felerész iránt ellentmondtak.
U. o. 27917.
1468-ban* ezen Szentivániak ebbéli ellentmondásukat a kolozsmonostori convent előtt ismétlik.
Km. prot. f. 40.
4171492-ben is Bálványos várához tartozott.*
Km. prot. f. 40.
1553-ban* Szamosujvár tartozéka.
Urb. et. Conscr. f. 87. nr. 29.
1594-ben* birtokosa Cseffey János.
Km. Doboka V. 42.
1599-ben* Cseffey János e birtokát feleségére, Valkai Erzsébetre és Cseffey Miklós s Istvánra hagyja.
Km. Neor. X. 6.
1604-ben* néh. Cseffey Jánosnak itteni részét Básta György magszakadás czimén hivének Pangili Ponának adományozta oda, de minthogy azon Cseffey özvegyétől Tömöri Annától értesült, hogy magva nem szakadt, mert, magyarvalkói Cseffey Jánosnak egy László nevű fia maradt, Básta e rész visszaadását elrendelte.
Km. Doboka C. 26.
1625-ben* Cseffey László a birtokosa, kinek itt oláh jobbágyai vannak.
Gyf. Cent. K. 10. és Km. prot. 91.
1627-ben* Bethlen Gábor Cseffey Lászlót e birtokban, melyet őse Cseffey János még Báthory Istvántól nyert adományban, megerősíti.
Km. prot. O. 2. 10.
1645-ben* egyik birtokosa Kemény Boldizsár.
Hodor. Függelék 92. l.
1649-ben* Cseffey László birja, kinek itteni magyar jobbágyai emlittetnek.
Km. Doboka K. 25, 30.
1655-ben* birják:
E. E. L. III. 245. I.

Cseffey István Cseffey László 1655. néh. Cseffey János Gávai Péter 1655 Ilona, Gávai Miklósné Gávai Katalin Sükösd Miklós özvegye Erzsébet, királyhalmi Petki Istvánné 1655.
1665-ben* Kornis Ferencz és neje Wesselényi Kata gyermekei megosztozván, itteni részt Kornis Kata Haller Jánosné örökölte. 1676-ban* birtokosai:
Gróf Kornis ltára.
E. F. L. III. 245. I.

Gávai Péter Petki István Gávai Katalin Szentpáli Ignáczné Gávai Miklós Ferencz Erzsébet borsai Nagy Tamásné Anna Torma János özvegye Judit Domokos Jánosné Borbála Henter Benedekné Katalin Lázár Istvánné Nagy Zsófia vargyasi Dániel Péterné L. Erzsébet Kálnoky Samuné 1694-ben* birtokosai: Kálnoky Sámuel és atyjafiai.
Gyf. Doboka fasc. 1. nr. 23. 24.
4181698-ban* Petki Erzsébet Telkesi Pálné itteni részét Kálnoki Sámuelnek veti zálogba.
Erd. Tábla. Procur. Sárpataki VIII. 109.
1702-ben* birtokosa Orosz János.
Erd. főkormányszéki ltár.
1707-ben* Kálnoky Sámuelnek itt 5 jobbágya volt. 1723-ban* birják: özv. Szentpáli Ignáczné, Domokos János, Henter Zsigmond, Kálnoky Anna özv. Lugosi Ferencznének gyermekei: Lugosi László, József és Ilona, gr. Petki Dávid, Petid Sára Thoroczkay Jánosné. 1786-ban* birtokosai: gr. Conspurg Anna Máriának van 10 jobbágya, 2 zsellére; Horváth Ferencz özvegyének 6 jobbágya, 1 zsellére; ifj. Henter Istvánnak 7 jobbágya, gr. Bethlen Sámuelnek 4, br. Domokos Antal özvegyének 2, Domokos György özvegyének 1, Kozma Jánosnak 4.
Transilv. fasc. 9. nr. 74.
E. F. L. III. 245. J.
Erd. főkormsz.
1809-ben* birtokosai: Széplaki Istvánnak van 5, gróf Bethlen Samunénak 2, br. Domokos Rózának 2, Henter Samunak 3, Szoboszlai Ferencznek 1/8, Henter Farkasnak 2, Henter Zsigmondnak 4, Henter Dávidnak 1/32 telke.
U. o.

Sepsi-Szentiványi Henter család czímere.*
Siebmach. Wb. IV. B. 15. Abth. 180 Taf.
1820-ban* birtokosai: gr. Panovczky Anna, br. Domokos József, Henter Farkas, Geréb Miklós özvegye, Henter Samu és Szoboszlai Ferencz.
Erd. kanczellária ltára.
1837-ben* bebiró birtokosai: Széplaky Istvánné örökösei s a Henter családbeliek. 1863-ban* Varga Samu, Szathmári János, Tárcza Sofla, Szoboszlai József, Iktári gróf Bethlen Kata gróf Bánffyné, Schilling János, Lendvay Károly, Felszegi Ádám, Henter Farkas örökösei úrbéri kárpótlást kaptak.
Hodor. Dob. Esm. 736. l.
Urb. Wes. 95–175. l.
1866-ban* az itt összeírt 54 füstből 8 nemesi füst volt. Nemesi jogú birtokosai voltak: Felszegi Ádám (Meleg-Földvárról), Szoboszlai József, Oláh János, gr. Bánffy Miklós, Lendvay Károly, Molnos Károly, Tárcza György és Simon.
Erd. főkormányszéki ltár.
Birtokosai: 1892-ben Singer Mózes, 116 h. 486 öl, vétel egyesektől; és 1898-ban Makavéj Onyiszia noszolyi lakos, egyesektől vásárolta.
Jobbágyszolgálmányok: 1553-ban* jobbágyai Szt-Mártonnapi adót s évente egy tehenet s mint oláh falu ötvenedet tartoznak adni.
Urb. et. Consc. fasc. 87. nr. 29.
419Erdő-Szombattelke „Erdő” előnevét csak az újabb időben kapta. Kicsiny falu. Nevéről azt gyanithatnók, hogy kezdetben magyar lakta község volt s később oláh lakosok telepedtek meg benne. De lakták s lakják kisebb számban magyarok. Básta, Mihály vajda idejében, az egész község elpusztult s csak lassan népesedett be újra.
Szorgalmas lakói földmiveléssel foglalkoznak, csendes természetűek. Táplálékuk: búzakenyér, málé s főleg ez utóbbi különböző alakban és hüvelyes vélemények. Húst ritkán esznek. Ruházatukat házilag állitják elő gyapjúból és kenderből. Harisnyát, szokmányt, bocskort s fekete báránybőr süveget hordanak. Házak s gazdasági épületek fából valók, szalma, nád és zsendelyfedélzettel vannak ellátva, felszerelésük szegényes.
Gör. kath. temploma fából épült a község közepén s a szent archangyalok tiszteletére szenteltetett föl 1710-ben.
Anyakönyveit 1824 óta vezeti.
Papjai voltak: Marosán József, Oltyán János, Sipotár Mihály, Keresztes János, Pap László, jelenleg Oltyán Endre.
A felekezeti iskolát s tanitót a szomszédos Kőtkével együtt tartja fenn újabb idő óta.
Ev. ref. egyháza Szépkenyerü-Szent-Márton filiája; 1868-ban 9 lelket számlált, melyből 5 férfi.*
Sz.-Szent-Márton. Ev. ref. vizsg. jkönyv.
Éghajlata enyhe, széltől, járványtól mentes s jégeső ritkán bántja.
1721-beli* hivatalos összeírás szerint a zselléreknek adó alatt van 14 ökrük, 9 tehenük, 1 lovuk, 42 juhok, 2 méhköpű és 14 sertésük. Mivelhető szántója 53 köböl férőű. Elvetettek ez évben 13 köb. ősz, 5 köb. tavaszgabonát s termett: 130 kal. búza, rozs, 48 kal. zab, árpa, 15 kal. kender; van 3 véka törökbúza vetésük, rétjük 23 szekérnyi. Két fordulóra osztott határának nagy része délnek fekszik, földje sárga száraz agyag, sovány, kétszer szántják, 6 ökörrel szántható, tisztán terem benne az őszi gabona, szénája jó, tüzelésre való erdeje van, hadi út terheitől mentve. Őrölni és vásárba a 2 mértföldnyire fekvő Szamosujvárra és a 3 mértföldnyire eső Beszterczére járnak.
E. F. levéltár.
Hodor szerint határa termékeny, van erdeje. A Cziráky 1821-beli* sorozás szerint határa adózás tekintetében III-ad osztályú. 1778-ban volt sóskútja.
Hodor. Függelék 92. l.
Jelenleg határát közepes jóságunak tartják; termények: búza, tengeri, zab, kender, árpa, burgonya és paszuly; gyümölcse: alma, körte, szilva, baraczk, cseresznye, meggy és dió. Köve nincs.
420Határhelyek: 1698-ban* Szeszur, La Funácz Szatuluj, Dupa dal Flori, La Sztubej, Déllő, La Csergoul, Hirsope, Csetecze, Peste válye Sugasztrul, Pe ordigas, la Arinsa, Toka, Nuk lenge szat, Bosore, Kermatura Kutsi, Kalimán, Tisora, Nyarecz.
Erd. Tábla Procur. Kasza XIV. 380.
1898-ban düllői: Kopacsel, Pe Gargain, Pe Orgyigas, In Funácze, La Dimbu in Fazset, In Pojen, Pe Kelimán.
Lakossága: 1553-ban* van 8 jobbágy és 9 zsellér lakosa s az egész községben 17 lakóház.
Urb. Conscr. f. 87. nr. 29.
1603-beli* összeírás szerint az egész falu elpusztult úgy, hogy csak egy lélek maradt benne s egy lakóház.
U. o. 65. nr. 87.
1700-ban* 17 jobbágy, 1 szegény lakosa van s az egész községben 17 lakóház.
Erd. főkorm. lt.
1721-ben* 1 jobbágy, 11 zsellér, 3 kóborló lakosa van, kik ez utóbbiak kivételével 12 telkes házban laknak, el van pusztulva 5 ház.
U. o.
1750-beli* összeírás szerint van 2 jobbágy, 16 zsellér, 4 kóborló, 1 özvegy, 1 adózó nemes és 1 udvari cseléd, összesen 25 lakosa, kik 20 házastelken laknak, el van pusztulva 5 házastelek.
U. o.
1786-ban* 34 jobbágy és 3 zsellér családfő lakossal.
U. o.
1831-ben* 255 lélek lakja.
Consign. stat. topogr. 185. l.
1837-ben* 304 lélek lakossal; házak száma 44.
Hodor Dob. Esm. 756. l.
1854-ben* 281 lakossal.
Hodor. Függelék 92. l.
1857-ben* Szombattelkén van 59 ház, 318 lakosból 301 gör. kath., 6 ev. ref. és 11 zsidó.
Orsz. ismei Táb. 26. l.
1886-ban lakossága 354, ebből 340 g. k., 8 helv. h. és 6 zsidó.
1891-ben 311 lakosból 283 gör. kath., 19 ev. ref. és 9 izraelita.
Adója 1721-ben* 138 frt. 1898-ban összes adója 835 frt 31 kr.
Erd. főkorm. lt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem