Kabalapataka.

Teljes szövegű keresés

153Kabalapataka.
Nevének változatai: 1554-ben* Kabolapatak. 1561-ben* Kablapatak. 1591-ben* Kis-Zurdok, más néven Kabalapatak. 1594-ben* Guczfalva, más néven Kabolapatak. 1600-ban* Buczfalva, más néven Kabolapataka. 1609-ben* Kabaláspataka. 1632-ben* Prezlup. 1694-ben* Jápa (oláhul).
Km. prot. Isab. Reg. 91.
Gyf. kápt. Divers II. fasc. 4. nr. 55.
Km. Lib. Reg. Sig. Báthory 295.
Km. Kolozsvári K. és Jakab E. Kolozsvár tört. Okltár II. 166.
U. o. és id. m. II. 174.
Km. Kolos 150.
Km. prot. II. 64.
Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 56.
Nevét a magyar, illetőleg a székely kabala vagy ló szóból vette, oláhul neve kanczát jelent. Ily nevű falu Máramarosban, Biharban is van. A kabalaföldje 1271-ben* előfordul.
Fejér Cod. Dipl. T. 3. V. 1. pag. 153–158.
Először emlittetik 1338-ban* Kabalapataka néven mint patak, Rogna határjárásában.*
Dl. 30010.
Anj. Okmtár III. 471. lap.
Magas, sziklás, erdős hegyek által körülvett igen szűk völgyben fekszik, keresztül foly rajta a határán eredő s a községet két részre osztó patak, mely Oroszmezőnél szakad a Szamosba. Deéstől 38·.8 kilométernyire, a nagyilondai járásban.
Torma József szerint* e községet vagy a tolvajok vagy az ellenség elől bujkálók alapitották.
Belső-Szolnokvármegye története, kézirat 376. l.
Kezdettől fogva a kolozsmegyei Almásvárához tartozott. 1378-ban* a király Bebek György királynői tárnokmesternek s fiainak adományozta, de Pelsőczi Pál az Imre vajda fia fimagzat nélkül halván el, Mátyás király dengelegi Pongrácz János vajdának adta, mint Almásvára tartozékát.
Dl. 38066.
1554-ben* Somi Anna Balassa Imre özvegye e birtok negyedrészét férjének Patócsi Boldizsárnak hagyományozza.
Km. prot. Isab. Reg. 91.
1541560-ban* II. János király e birtok felét néh. Bebek Ferencztől elkobozván, azt Báthory Kristófnak és neje Domiska Katának adományozta. A birtok másik fele Balassa Zsófiáé.
Gyf. kápt. Cent. A. 65; div. Cott. I. fasc. 4. 42.
1564-ben* II. János király néh. Somi Annától a gyermekeire Balassa András és Katalinra Matuznay Péternére szállott itteni részt hűtlenségük miatt elkobozván, Némethi Ferencz tokaji várnagynak s nejének Balassa Zsófiának s testvérének Balassa Margit hajadonnak adományozza oda.
Gyf. kápt. Cent. A. 54.
1572-ben* Miksa császár Balassa Andrást, Somi Borbálát, Balassa Zsófiát és Margitot ennek birtokában megerősiti.
Lib. Reg. II. 706.
1574-ben* Balassa András, Somi Borbála lindvai Bánffy Lászlóné, Balassa Zsófi Csáky Lászlóné és Margit özv. Bornemisza Benedekné most Kendy Gáborné az almási és búzai uradalomba s így e birtokba is beigtattatnák.
Transm.
1577-ben* egy része a fejedelemre szállott, másik részében pedig Csáky László, Balassa Zsófia férje* birt; első férje Némethi Ferencz.
2. Lib. Reg. Sig. Báthory 100–103.
Tatrossi cs. ltára.
1585-ben* Balassa Zsófia Csáky László özvegye magát első férjétől Némethi Ferencztől való fiának néhai Zsigmondnak itteni részébe beigtatja, de ugyanekkor Némethi Ilona özv. Csáky Dénesné és fia Csáky Mihály annak ellentmondanak.
Km. Kolos B. 87.

Bellő v. Balassy cs. czímere.*
Siebm. Wb. IV: B. 15. Abth. 23. T.
1586-ban* néh. Csáky László fia István viszont Némethi Ilonát tiltja ki.
Km. prot. DD. 86.
1590-ben* néh. Balassa Margitnak első férjétől néh. Bornemisza Benedektől való gyermekei: Zsigmond, Anna és Zsófia Saffarith Györgyné, másfelől pedig második férje Kendy Gábor s attól való fiai Kendy István és Gábor itteni részüket maguk közt felosztották és őket 1591-ben* Báthory Zsigmond abban meg is erősitette.
Gyf. prot. Append 610.
Km. Lib. Reg. Sig. Báthory 295.
A Kendyek közti 1590. évi* osztály szerint Kendy Istvánnak s ifj. Gábornak 2-2 itteni jobbágy jutott.
Gy. prot. Append. 610.
1593-ban* Bornemisza Benedek leánya Zsófia özvegy Saffarith Györgyné itteni részét Kendy Gábornak veti zálogba.
Gyf. Div. Cot. II. fasc. 4. nr. 32, 40.
1551594-ben* Báthory Zsigmond fejedelem e községet, mely eddig Gorbóhoz és az egresi uradalomhoz tartozott, lónai Kendy Sándor fejedelmi tanácsos és dobokamegyei főispánnak adományozza s még ez évben beigtatását elrendelte.
Gyf. cista Szathmár f. 2. nr. 32.
1594-ben* Báthory Zsigmond a hűtlenségbe esett Kendy Sándor itteni részét a kolozsvári polgároknak adományozta.
Km. Kolozsvári K. és Jakab E. Kolozsvár tört. Okltár II. 166.
1595-ben* Báthory Zsigmond a hűtlenségbe esett Kendy Gábornak 1 jtelkét ugyanazoknak adományozta oda. Másik birtokosa Bornemisza Kata Gyerőffy Jánosné.
U. o. 168.
1600-ban* Mihály vajda a kolozsvári polgárokat itteni részükben szintén megerősiti.
U. o. és id. m. II. 174.
1600-ban* Csáky István itteni részét szintén neki adja cserébe.
Id. m. II. 178.
1628-ban* Csáky István özvegye Wesselényi Anna s fiai István és László itteni részüket Bálintffy Kristófnak vetik zálogba.
Km. prot. L. 48. és O.2 29.
1629-ben* Kolozsvár városa birja.
Km. Szolnok Int. L. 8. 10.
1630-ban* a fejedelem Borsai Zakariás István özvegyét Básthi Annát, Zakariás Borbálát Kakucsi Jánosnét, Juditot Bagosi Károlyi Jánosnét, Zsuzsánnát Nága Andrásnét és Zakariás Zsigmondot itteni részükben megerősiti.
16. L. Reg. 17.
1632-ben* a hűtlenségbe esett néh. Csáky István itteni részének egyharmadát a fejedelem elfoglalta, a másik két rész azonban gyermekeire Csáky Ferencz és Annára maradt.
Km. Neor. A. 99.
1637-ben* özv. Kakucsi Imréné Zakariás Borbála a maga és rokonsága nevében óvást tesz az ellen, hogy itteni részük a fiskusnak itéltetett oda.
Km. prot. M. 63.
1644-ben* a fiskus Csáky István és László 12 itteni jtelkét elfoglalta, de 1645-ben* ismét visszaadta.
Km. Lymbus.
Km. Kolos C. 7.
1652-ben* Csáky István s fiai Ferencz, István s László itteni részüket Kemény Jánosnak vetik zálogba.
Km. prot. IIIII. 78.
1658-ban* Kemény Jánosnak itt 6, Kolozsvár városának egy adófizető jobbágya van.
Torma cs. ltára.
1667-ben* Kolozsvár városa e birtokát a kolozsvári unitárius egyháznak veti zálogba. 1668-ban* gr. Csáky László részére vallják, hogy itten az ő elei is birtak.
Erd. Tábla Transmiss. 32.
Orsz. ltár.
1561675-ben* Csáky László gróf Bornemisza Katát Bálintffy Kristóf özvegyét megkinálja az itteni zálogjavak zálogösszegével.
Orsz. ltár.
1693-ban* és 1694-ben* birtokosa a kolozsvári unitárius egyház, de teljesen el van pusztulva, senki sem lakja. 1716-ig birták s ekkor tőlük elvették piaczi templomukkal stb. együtt.
Ker. Magvető XXXII. évf. 201–202. l.
Gyf. Szathmár fasc. Nr. 56.
1696-ban* Kabalapataka török hódoltság alatt lévő falu.
Gyf. Misc. III. fasc. 5. nr. 38.
1700-ban* Lipót császár gróf Csáky Istvánt itteni részében, melyet Csáky Lászlótól vett meg, megerősiti.
NRA. 263. nr. 2, 3. és Lib. Reg. XVI. 218.
1713-ban* puszta volt, 2 lakója csak tavaly tért vissza.
Megyei ltár.
1721-ben* néh. Gyerőffy Erzsébetnek Lisibon Henriknének leányától Máriától Budai Zsigmondnétól való leányától szintén Máriától: Somogyi Tordai Jánosnétól való gyermekek: Tordai János, Ferencz, Mária és Borbála itteni birtokrészüket, melyet azelőtt anyjuk Bölcsei Budai Mária a kolozsvári unitárius egyháznak vetett zálogba s most is az birja, most a kolozsvári katholikus plébánia-templomnak zálogositják el.
Erd. Tábla Transmiss. 32.
1768 okt. 7-én* birtokosa a kolozsvári róm. kath. plébánia, mely ekkor itteni jobbágyainak elszökése miatt panaszol.
Torma gyüjt.
1786-ban* birtokosa a kolozsvári róm. kath. egyház; van 15 jobbágya s 3 zsellére.
Erd. főkormsz. ltár.
1795-ben* tanúk vallják, hogy Kolozsvár városa e birtokot a kolozsvári róm. kath. egyháztól magához váltotta.
Erd. Tábla. Transmiss. 32.
1800 febr. 11-én* Rokász János főstrázsamester, később kapitány neje Tolnai Zsuzsánna jogán Kolozsvár városa ellen perel itteni zálogos rész iránt.*
Megyei törvényszéki ltár.
1779-ben is. Erd. Tábla.
1820-ban* birtokosa: Kolozsvár városának van 16 telke.
Erd. kanczellária ltára.
1863-ban* Kolozsvár városa úrbéri kárpótlást kapott.
Urb. Wes. 169. l.
1866-ban* nemesi jogú birtokosa (1898): Kolozsvár városa; 1453 h. úrbéri rendezés folytán. Volt úrbéresek; 192 h.
Erd. főkormsz. ltár.
Lakosai oláhok, állitólag Mármarosból Borsa községből népesült be; a beköltözők feje Grád Szimion nemes lett volna.* Őstermeléssel foglalkoznak; főtáplálékuk a tengeri kenyér vagy málé. Ruházatuk házilag készült. Czondra, bocskor, harisnya, bőrmellény, nyáron többnyire mezitláb járnak.
Pesty Frigyes gyüjt. 1864.
157Házaik, egy lakórész s pitvar, rakófából jobbára zsendelyfedél alá épitvék. Gazdasági épületek szétszórtan az udvaron vannak elhelyezve.
Gör. kath. egyháza az oroszmezei filiája. Temploma fából épült, 1887-ben nyitották meg s a főangyalok tiszteletére szentelték föl. Tanitót az anyaegyházzal közösen tart.
Éghajlata mérsékelt és egészséges, hegyek által a szelektől teljesen védve, jég határát emberemlékezet óta nem bántotta.
1750-ben* határa két fordulós, kicsiny és gyenge, javitani nem lehet. Egy őszi és tavaszi búzaszem a legjobb földben is csak a vetett magot adja vissza, ezért tengerit termesztenek, a mely csak kedvező időjárás alkalmával érik be. Esőzés alkalmával patakja temérdek kárt okoz, vetéseiket ellepi s házaikat s háziállataikat elsodorja.
Erd. főkormsz. ltár.
Volt 1750-ik évben 228, 1713-ban 44, 1822-ben 560 vékányi szántója; ebből 1750-ben őszi vetés alá használt 77, tavaszira 151 vékányit, tengeri termése 7 véka. 1713-ban tengeri vetése egy véka volt.
Kaszálója váltólag használva 1713-ban* 8, 1750-ben 30, 1822-ben pedig 181 1/4 szekérre való. Erdeje úgy a közönségnek, mint a birtokosságnak szép és jobbára tölgyes.
U. o.
Lakói az újabb ideig munkátlanok, dologkerülők voltak, a legjobb gazda sem érhette be évi termesztményével. 1713-beli lakosai alig élhettek. 1750-ben a megye csak úgy tudta benépesiteni, hogy lakosait a közterhek hordozása alól felmentette. Utja alig lévén s a község megközelitése igen nehéz. Deésre Sósmező vagy Galgó felé szoktak részben járni. Árvizek idején Semesnye, Magyar-Bogáta, Szinye felé, mely útja rövidebb ugyan, de nehezebb is a közbenső három magas hegy miatt. Legelője kevés, köve azonban bővön.
1750-beli összeírás szerint keresetmódja a cséplés és sóhordás, de ezt az összeíró biztosok is károsoknak tartják. A 40-es években keresetforrása a barom, méh, szekereknek való faeszközök s jelesen a czigány famivek: tekenyő, evő-, mérő-, szórókanál és lapát s orsó stb.
Állatai 1713-ban 4 ökör, 2 tehén, 10 juh, 3 disznó, 3 méhköpű. 1750-ben 45 ökör, 36 tehén, 24 borju 7, 149 juh, 34 disznó, 23 méh. 1822-ben 26 igás, 12 fejős marha, 252 juh, 18 kecske, 15 disznó és 17 méh. Határa 1822-ben* első osztályu.
U. o.
Jelenleg 1898-ban határa terméketlen; főbb terményei: törökbúza, őszi s tavaszi gabona, zab, burgonya, kender; állatai: erdélyi fajta szarvasmarha, juh, sertés és itt-ott egy-egy szilvafa képezi gyümölcsét.
158Jelenleg van egy pataki lisztelőmalma egy kerékkel, két kővel, Grád Illés tulajdona.
Határhelyek: 1864-ben* Tabla Pe vale, in ros, Koszta Kinyeptyestelor, Pereu Vurényi, Ungyu lui Sztán, Tabla Fenatilor, Kálya Karelor, Facza, Szeszurile, Valea Jepi, Zelháje, Szelistye, Funtinyele, Belács, Kirligatu, dülők jelenleg is.
Pesty Frigyes gyüjt.
Lakossága: 1713-ban* egy jobbágy, egy zsellér lakosa van, kik összesen 2 házban laknak, puszta ház 3 van benne.
Erd. főkormsz. ltár.
1750-ben* van benne 10 jobbágy 5 telken és házban, 5 telkes 5 házban és telek nélkül való zsellér 6, ugyanennyi házban s egy kóborló s egy ily özvegy, együtt 16 telken 16 házban laknak.
U. o.
1820-ban* van benne 16 örökség s egy pap.
Megyei ltár.
1831-ben* 160 lakossal. 1857-ben* házak száma 44. Lakosoké 293 lélek, ebből egy zsidó, a többi gör. kath. oláh.
Cons. stat. topogr.
Orsz. Ism. Tábla 24. l.
1866-ban lakossága 374, ebből gör. kath. 368, zsidó 6.
1891-ben 494 lakosból 489 gör. kath. és 5 izraelita.
Adója 1748-ban* 130 frt, a következő évben 140 frt. 1755-ben* 117 frt 56 kr. 1845-ben 136 frt 41 kr. 1898-ban 1131 frt 25 kr.
Erd. főkormsz. ltár.
U. o.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem