Rojahidja.
Rojahidja.
Oláh-Láposhoz tartozó puszta, mint bányatelep; oláh neve Poduroi. Nevét, a Roja vizén hid vezet át, attól kapta. Oláh neve* padure = mocsár, mocsarat, Roj szláv név, annyit jelent, mint patak.* Fekszik Oláh-Lápostól északra a Lápos balpartján.
Cihac I. 189.
Mikl. 278. ltár.
Vasolvasztójának alapját 1847-ben tették le s az épités tartott 1848–49-ben. 1850-ben a kir. kincstár Horgospatakáról ide helyezte át a vasolvasztást. Az érczet hozzá a környék szolgáltatta. 1866-ban* nemes jogú lakosai Divald Gyula és Károly.
Erdélyi főkormányszéki ltár.
A vasgyár virágzásának ideje 1868. évre tehető, ezen innen hanyatlott. 1892 körül megszünt. 1894 augusztus 6-án, mint egyik lapból olvassuk: „Simó Lajos országgyülési képviselő vezetésével nagyobb küldöttség tisztelgett Wekerle miniszterelnöknél Nagybányán. Ez a küldöttség Magyar- és Oláh-Lápos vidékéről kelt útra, hogy Rojahidja visszaállitását kérje. Rojahidja virágzó gyártelep volt, a hol két év előtt néhány száz munkás kereste kenyerét. Hatalmas olvasztókemenczéi, gépmühelyei egy egész nagy vidéket tartottak fenn. Egy oly vidéket, hol még a zab sem terem meg, s hegyei, oldalai még csak kecskegelőnek sem válnak be. Ennek a vidéknek lakói Rojahidján, részint mint munkások, részint mint fuvarosok kenyeret kaptak s fizethették adóikat.
A gyártelep nagyszámu tisztviselőivel évtizedeken keresztül éltető eleme s hatalmas tényezője volt a vidéken a magyar állam eszméjének, e mellett szép forgalmat is csinált, a melyből nagyon sokan részesültek s éltek.
Az utóbbi időben e gyártelep deficzittel zárta le számadásait s a helyett, hogy az illetékesek jobban belebocsátkoztak volna az okok 579mélyébe, az egyoldalu informáczió alapján megszüntették a munkát Rojahidján.
Ez még nem lett volna nagy baj, mert még mindig élt a remény, hogy akad vállalkozó, a ki az államtól kibéreli s ismét kenyér lesz a nép szájában. De nem így lett. Egy napon egy csomó munkás magasabb parancsszóra szétrombolta az egész telepet. Szétszedték a hatalmas gépezeteket, s a miket épen ki tudtak venni, azok egy részét Vajda-Hunyadra, más részét Kabola-Polyánba vitték, a hol állitólag kitették az esőre rozsdafogónak.
Rojahidjai vasgyár.
A mit nem tudtak kivenni, összetörték. Összeromboltak ott mindent, hogy kő kövön ne maradjon s ezzel egy egész vidéket a legnagyobb nyomorba juttattak.
A vidék értelmisége már régóta foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mikép lehetne segiteni a bajon, s arra a megállapodásra jutottunk, hogy egy kedvező alkalmat megragadva, kérelmezni fogjuk e telepnek visszaállitását.
A kedvező alkalom meg is érkezett most, hogy Wekerle a szomszédos megye területére jött. Felhasználták tehát az alkalmat és Simó Lajos országos képviselő vezetése alatt átmentek mintegy 24-en Nagy-Bányára Wekerléhez.
A miniszterelnök nagyon előzékenyen fogadta a küldöttséget s határozott igéretet tett arra nézve, hogy e telepet visszaállitja, – igaz 580ugyan, hogy többé nem házilag emelteti, hanem tért nyit a szabad versenynek, – s ez úton fogja bérbeadatni. Ez így is jó, mert a fő, hogy meglegyen.
Tehát füstölögni fognak ismét a hatalmas olvasztók, csinálni fogják ismét a modelleket, lesz fuvar, reszelés, kalapálás s a mi fő, ezer embernek lesz ismét kenyere”.
Rojahidja, mely annyi ideig állott parlagon, hatalmat épületei s a tisztilakok pusztán, néptelenül, 1899 nyarán az államkincstár által 25 évre Manovil Józsefnek adatott haszonbérbe s így remény van arra, hogy a teljesen elszegényedett vidék népeit kenyérhez juttassa.
Róm. kath. egyháza, iskolája az oláhláposi anyaegyház kezelése alatt állott. Harangját az érczolvasztóból 1849-ben mentették meg s úgy hozták ide az új telepesek.*
V. ö. O.-Lápossal. Képe közölve Pálmer Kálmán: A Magyar Országos Bányászati és Kohászati Egyesület vándorgyülése alkalmára Nagybánya és környéke. Nagybánya, 1894. 303, 305. l.
