Sátoralja.

Teljes szövegű keresés

Sátoralja.
Neve: 1583-ban* Satorallya.
Lib. Reg. I. Sig. Báthory 101.
Mint neve mutatja, a Sátorhegy aljában, vagy ennek közelében feküdt.
Kővár várának tartozéka volt, de mint ilyen csakis az 1566–1583 közti időben keletkezhetett, mert Kővár 1566. évi urbáriumában* még nem fordul elő, csak 1583-ban,* midőn azt Báthory Zsigmond ezüst-bányászat czéljából előbb 2, majd 1585-ben* 12 évre báró Herberstein Felicziánnak adta haszonbérbe.
Urb. et. conscr. fasc. 101. nr. 45.
Lib. Reg. I. Sig. Báthory 101.
U. o. 332.
Valószinüleg előbb alakult a későbbi Blozsa, vagy a mai Balázsszeg, melynek történetét II. köt. 100–101. lapjain előadtuk, s ezen feltevésünk onnan van, hogy ezt is, amazt is a Csernefalvi Kozma, Kozmucza család alapította.
1673-ban* tanukat vallatnak az iránt, hogy „az mely faluhely az Sátorerdején vajjon kit hívnak Sesul-Kemesének, avagy másképen Csernezkuj-nak, hogy ha Csernefalvi Kozma András és Kozma Lukácsnak az öreg Rákóczy György donátióval nékiek adta volna és ha ezen faluhelyet eleven erdőből irtották-e, vagy nem.”
Km. Szolnok Med. K. 28.
Tanuk vallják, hogy csakugyan eleven erdőből irtották ki és Rákóczy György adományozta azt Csernefalvi Kozma András és Lukácsnak. A Kozmák irtották az erdőből, laktak is mintegy 20 évig rajta, malmuk is volt ott, de azt a tatárok elpusztították. Más tanuk vallják, hogy I. Rákóczy György egyenesen abból a czélból adta nekik oda, hogy rajta falut építsenek. A fejedelem 26 évig való szabadsággal adta nekik e falut, „mivelhogy onnét szekérrel ki nem jöhetnek.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem