Azok névsora, kik az 1848/49-ki szabadságharczban Torda városából mint honvédtisztek szolgáltak.
Azok névsora, kik az 1848/49-ki szabadságharczban Torda városából mint honvédtisztek szolgáltak.
1. Báró Kemény Farkas ezredes, ki a Tordáról és vidékéről kiment nemzetőrökből alakult szabadcsapat parancsnoka volt, mint menekült Londonban elhalt.
2. Báró Kemény István százados, előbb a tordai lovas-nemzetőrök parancsnoka, utóbb Riczkó ezredes mellett futár, végre a Tordavármegyéből alakult honvéd-zászlóaljnál szolgált, meghalt Sinfalván.
3. Szigethi Csehi Miklós a 11-ik honvéd-zászlóalj őrnagya volt, 16 évi várfogságra itéltetett s Kufsteinba záratott el, 1869-ben kineveztetett honvédőrnagynak, jelenleg mint ezredes nyugalomban van.
4. Szigethi Csehi Sándor főhadnagy volt a 2-ik vadászezrednél; a zsibói fegyverletétel után besoroztatott az osztrák hadseregbe közvitéznek, ott volt 4 évig, 1861-ben megyei szolgabirónak választatott, 1863-tól 1887. végéig mint főhadnagy és polgármester Torda város közügyeit vezette.
5. Szigethi Csehi Sámuel főorvos volt Bem tábornok mellett, elhalt Tordán 1865-ben.
6. Szigethi Csehi Károly főhadnagyi minőségben szolgált a hadbiztosságnál, fegyverletétel után Szilágyságba menekült, jelenleg Magyar-Gyerő-Monostoron él mint birtokos.
7. Puhl Ignácz őrnagy Josefstadtban volt elzárva, mint tordamegyei pénztárnok halt el 1886-ban.
8. Tarsoly Gergely százados volt a 2-ik vadászezrednél, besoroztatott az osztrák hadseregbe közvitéznek, honnan haza kerülvén, mint a Török-féle mozgalom részese, elfogatott, a fogságban megőrült, 1860-ban meghalt Tordán.
9. Lengyel Ádám százados volt a 2-ik vadászezrednél, fegyverletétel után az udvarhelyi havasokban keresett menekülést, hol mint a Török-féle mozgalom részese elfogatott, elitélése után Josefstadtba vitetett, 1861-ben Tordavármegyébe levéltárnoknak választatott, 1869-ben kineveztetett honvédszázadosnak szabadságolt állományban.
10. Lengyel István mint főhadnagy szolgált a 2-ik vadászezrednél, 1861-ben megválasztatott Torda városi rendőrkapitánynak.
11. Velits Károly százados volt a 2-ik vadászezrednél, fegyverletétel után Törökhonba menekült s onnan később haza kerülve, mint m.-frátai birtokos él.
12. Velits György főhadnagy volt a 31-ik honvéd-zászlóaljnál, később fűszerkereskedő volt, elhalt Tordán 1877-ben.
13. Velits Lajos a 11-ik honvéd-zászlóaljban szolgált mint főhadnagy, fegyverletétel után mérnökségre képezte magát s mint mérnök halt el 1888-ban Kolozsvártt.
14. Tímár Gábor százados elébb a 11-ik honvédzászlóaljban szolgált, de a medgyesi csatánál egyik karját elvesztvén, azután a Tordamegyéből alakult honvéd-zászlóaljnál nyert állomást, fegyverletétel után közigazgatási téren hivataloskodott.
15. Veress József százados a Török-féle mozgalom részessége okán josefstadti fogságba került, 1861-ben tordavármegyei főjegyzőnek választatott, 1862-ben elhalt.
16. Vajna Miklós százados, fegyverletétel után Aradon mint ügyvéd működött, elhalt 1880-ban.
17. Salamon József főhadnagy volt a szabadcsapatból alakult 75-ik honvéd-zászlóaljnál, elesett 1849-ben a szelindeki csatában.
18. Szabó Pál főhadnagy a 11-ik zászlóaljnál, a csatában elesett 1849-ben Szász-Sebes és Szászváros között.
19. Kovácsi János százados a 2-ik vadászezrednél, elesett a nagy-szebeni csatánál 1849-ben.
20. Lendvai István főhadnagy a 2-ik vadászezrednél, elesett a nagy-szebeni ütközetnél 1849-ben.
21. Szász Mózes százados, 1869-ben kineveztetett honvédszázadosnak, meghalt 1887-ben.
22. Szász Sándor orvos, fegyverletétel után szolgált mint Torda városi orvos, meghalt 1875-ben.
23. Érsek József orvos Törökhonba menekült, onnan visszajőve, jelenleg Kolozs vármegyében szolgál mint orvos.
24. Szilágyi István orvos Törökhonba menekült, honnan haza jőve, Toroczkón s Egerbegyen volt orvos, meghalt 1865-ben.
25. Almási János főhadnagy, fegyverletétel után volt vármegyei szolgabiró Torda vármegyében, meghalt 1883-ban Tordán.
26. Csiki Antal főhadnagy, jelenleg Torda város tanácsánál van alkalmazva.
27. Ambrus József hadnagy, 1849-ben a csatában elesett.
28. Székely László hadnagy, fegyverletétel után mint gazda meghalt Tordán.
29. Derzsi József hadnagy, meghalt 1852-ben.
30. Csipkés Albert százados, mint vármegyei szolgabiró elhalt 1868-ban.
31. Korodi János hadnagy 1861-ben megválasztatott vármegyei szolgabirának, mint gazda elhalt frátai birtokán.
32. Vizi Endre hadnagy, fegyverletétel után mérnökségre képezvén magát, mint államszolgálatban lévő elhalt 1886-ban.
33. Bocz Sámuel főhadnagy, fegyverletétel után mérnökké képezvén magát, egy ideig mint mérnök szolgált, jelenleg Szászvároson él mint magánzó.
34. Harmath Miklós hadnagy, elhalt mint orvosnövendék Bécsben, 1854-ben.
35. Pozsoni Antal orvos fegyverletétel után egy ideig a katonaságnál szolgált, azután mint magánorvos működött, elhalt 1882-ben.
36. Nagy Dénes főhadnagy, mint elgyengült, jelenleg nyugdíjat húz.
37. Szabó Lajos őrnagy, fegyverletétel után egy ideig Szilágyságban bujdokolt, haza jőve, ügyvédséget folytatott s jelenleg, mint elgyengült, nyugdíjban részesül.
38. Fornszek Sándor huszárőrnagy volt, büntetésül a josefstadti fogdában tartatott egy ideig, jelenleg Magyarországon lakik s a képviselőház tagja.
39. Id. Velits Lajos gyógyszerész, százados a tordai nemzetőrségnél, meghalt Tordán.
40. Salamon Ferencz főhadnagy a XI. honvéd-zászlóaljban. Jelenleg egyetemi tanár s hires történetiró Budapesten.
41. Salamon István főhadnagy a tordai zászlóaljban, mint polyáni pap halt el.
42. Fornszek Adolf őrnagy, fegyverletétel után besoroztatván, Olaszországban 1850-ben elhalt.
43. Ménasági György főhadnagy fegyverletétel után hivataloskodott, s mint nyugalmazott hivatalnok halt el Tordán.
44. Jakab Gergely hadnagy, fegyverletétel után hivatali pályára lépett s jelenleg mint tordai városi főkapitány szolgál.
45. Adorján Imre hadnagy, fegyverletétel után ügyvédséget folytatott.
46. Veress János hadnagy, fegyverletétel után mint városi rendbiztos halt el.
47. Pápai Lajos nemzetőri őrnagy, meghalt 1879-ben, szolgált a kataszternél.
48. Domián Miklós nemzetőri főhadnagy, mint ügyvéd jelenleg is működik.
49. Técsi Sámuel nemzetőri százados a lovasságnál, 1850-ben elhalt.
50. Nemes Miklós nemzetőri lovas főhadnagy, mint városi rendőr-alkapitány halt el.
51. Szentkirályi Dániel nemzetőri lovas hadnagy, elhalt mint városi szolgálatban levő irnok.
52. Finta Miklós nemzetőri lovas hadnagy, a josefstadti várban volt egy ideig, honnan haza jöve, mint gazda él Tordán.
53. Tordai József hadnagy, fegyverletétel után mint abrudbányai pap halt el.
54. Ercsey József Torda vármegyei főerdész, a tordai őrsereg egyik századosa.
55. Gálfi József a varga-utczai őrsereg századosa.
56. Márkó Sámuel az új-tordai őrsereg századosa.
Nem tordaiak, mint tisztek voltak alkalmazva a tordai nemzetőr- és vadász-századokban.
57. Széles Dénes főhadnagy, mint pénzügyministeriumi hivatalnok halt el Budapesten.
58. Diószegi Lajos százados, Abrudbányán halt el.
59. Reményi József hadnagy, besoroztatott az osztrák hadseregbe, ott pusztult el.
60. Br. Eglofstein Albert tordai térparancsnok, utóbb ezredes.
61. Széphegyi őrnagy, egy ideig tordai térparancsnok.
62. Mara Károly hadnagy, most földbirtokos Székely-Földváron.
A fennebbi névsorban közlött honvédtisztek kiválóbbjai Torda jelesei közt tüzetesebben voltak ismertetve és kiemelve, csak Báró Eglofstein Albert nem részesült a kellő méltatásban az okon, mert főleg az előéletére vonatkozó adatokat minden igyekezetem daczára sem sikerült akkor megszereznem, utólagosan azonban egynémely, életére vonatkozó, adatot mégis sikerült összeböngésznem s azt a legnagyobb készséggel használom fel életleirása kiegészitéséhez, mert ő kiérdemlett nagyrabecsülést és kedves emléket hagyott maga után Tordán, mert ő hasznos szolgálatokat tett e hőn szeretett hazának, a mit annál nagyobb érdeméül kell feltudnunk, mert ő nem volt e haza szülöttje, ez által csak adoptáltatott s mégis ő utolsó lehelletéig hűn szolgálta e második hazáját s kész volt azért életét áldozni, sőt azt fel is áldozta. A szabadságnak egyik hű bajnoka volt ő, méltó arra, hogy beiktattassék a nemzet jótevőinek és kiváló hőseinek sorozatába.
Báró Eglofstein Adalbert Bajorországban született (mikor és hol, nem tudatik), amaz ország egyik legelőkelőbb családjából. Körülbelől ugy 1824-ben lépett az osztrák hadseregbe, hol csakhamar tiszti rangot nyert; de a fegyelem nem tudta kiölni fogékony fiatal lelkéből a szabadságszeretetet, ő a lengyel forradalom előkészitésében tevékeny rész vett s egyik felkelő hadtest vezéréül volt kijelölve; egyik tiszttársa azonban – kit szintén meg akart a szent ügy részére nyerni – elárulta s fogságba juttatta; de semmit rábizonyitani nem tudván, ismét szabad lábra helyeztetett, mikor az árulót párbajra kényszerité, mely alkalommal Eglofstein jobb keze fején oly sebet kapott, hogy az hasznavehetetlenné vált, minek következtében kénytelen volt tiszti rangjáról lemondani.
Nem sikerült kipuhatolnom, hogy miként és mely évben jött Magyarországba, tény az, hogy a 30-as évek végén Bihar vármegyében tartózkodott s ott Tisza Lajos Bihar vármegyei administrator nővérével, Tisza Karolinával megismerkedvén, nagy akadályok legyőzése után végre nőül vette s körülbelől 1844-ben magyar indigenatust nyervén, a sóvári sóbányahivatalnál nyert alkalmazást, mint főerdőmester. 1846. körül neje birtokára, Tasnád-Szarvadra vonult vissza, a hol mint nagyon művelt, szabadságszerető és hazánkhoz őszintén ragaszkodó, annak közügyei iránt érdeklődő egyén közkedveltségnek örült s bár jobb keze nyomorék volt, balkezével igen szépen irt, a fegyvert és kardot is jól forgatta, sőt mint kitünő lovas és nagy vadász messze vidéken hires volt.
A hogy az 1848-iki mozgalmak megindultak, bár gazdaságának vezetése, népes családjának gondozása és gyermekeinek* nevelése otthonjában maradását igényelte: ő, a szabadságnak meleg keblű barátja, egy perczig se habozott magán és családi érdekei feláldozásával, nem mindennapi katonai ismereteit és kardját a haza szolgálatára felajánlani. Már kezdetben őrnagyi minőségben szervezte és katonailag kiképezte a zilahi nemzetőrséget s a midőn Bem Erdély visszafoglalását megkezdette, Eglofstein nemzetőreinek élére állván, részt vett a gyors eredményű hadjáratban. Kolozsvár elfoglalása után, Bem a nagy szervező képességgel biró Eglofsteint alezredesi ranggal tordai térparancsnokká nevezte ki, hol a város és vidék magyarságának zászló alá állitása és katonai kiképeztetése körül elévülhetlen érdemeket szerzett. Mint ezredes, vezényelte a nyugati havasok ostromzárolására rendelt haderő jobb szárnyát, a muszkák előnyomulásakor a magyar seregtől elvágott tordai vadász-zászlóaljat a hegyek járatlan útain vezette el Bánffi-Hunyadra, oly ügyesen, hogy az ritkitja párját a nagy ellenséges tömegek között való visszavonulások történetében, Bánffy-Hunyadnál még egyszer győzelemre vezette vitéz vadászait, azonban a sarkukban levő egész muszka és osztrák haderő elől Zsibóra levén kénytelenek visszavonulni, ott, hogy osztrák fogságba ne essék, agyonlőtte magát, vagy egy más versio szerint a pecsétnyomó gyűrűjében hordott méreggel oltá ki önkezűleg életét, hogy mint szabad ember halhasson meg. A kit szabadságszeretete már kora ifjuságában a börtönbe s férfi korában a halálba vitt, megérdemli, hogy a szabadság dicsőültjei közé sorozzuk s a martyr pálma koszorúját illeszszük ismeretlenül feledett sirjára. Ő egyike volt azon utticai Catoknak, kik hazájuk szolgaságát túlélni nem tudták. Legyen áldott emlékezete!
Eglofsteinnak volt egy László nevű fia, a ki mint hadapród egy osztrák dzsidás-ezredben szolgált, s bár magyarnak született, úgy látszik, a katonai nevelés kiirtá lelkéből a hazaszeretetet, s hazája ellen harczolt apjával szemben; 1866-ban hallását vesztvén, őrnagyi ranggal nyugdíjaztatott s most Alsó-Ausztriában, Mölkben él.
Nagyobbik leányát Bertát, Török József (nyug. honvédtábornok) vette nőül s 1868-ban halt el. Kisebb leányát, Amelit, Pogonyi Dénes volt országgyülési képviselő birta nőül.
Még pótlólag ki kell egészitenem ismertetésem hiányát némely tordai culturalis és pénzintézetek tüzetesebb körülirásával, miután azok a munkában magában részint csak megemlitve, legnagyobb részben egészen mellőzve voltak; ilyen mindenekelőtt
