LV. A Bánya, a Magyarós-patak völgye, Egyházfalva határa, alsó-sósfürdők.
LV. A Bánya, a Magyarós-patak völgye, Egyházfalva határa, alsó-sósfürdők.
A tordai sótömzs ismertetését kiegészitem a Bánya leirásával.
Fennebb érintve volt, hogy az elébb keletre folyó s azután délnek forduló Kis-Sóspatak, a Tordát átfolyó Rákospatak és az Aranyos közt egy jó darab szögletföld van. Ez egy terjedelmes fensík lenne, ha közepén mély lagunát nem vésett volna magának az azt áthasitó Magyarós-pataka és annak tágas völgykatlant alkotó völgyfeje. E völgyfő az állami bikatelep épületei (régi sóhivatalok) által elfoglalt hegy karaj déli aljában van, csekély távolságra a Kis-Sóspatak völgyfejétől (hol az aknák vannak), melytől csak az emlitett keskeny hegykaraj különiti el. A Magyarós-völgy fejét, vagy jobban mondva tágas hegykeblét nevezik Bányának. Az tulajdonképen nem is tetszik völgyfőnek, mert az itt eredő Magyarós-patak oly eltünő szűk rekesztéken foly le s rögtöni fordulata által ugy elrejtőzik, hogy a szemlélő a völgy folytatását fölfedezni nem tudván, egy zárt hegykatlanban találja magát, a melyet minden oldalról lankás bérczek keretelnek be szabályszerű köralakban. E völgykeritő bérczek Tordának forduló nyugoti karaját zöldelő szőlőültetvények élénkitik, ez a Feredő nevű szőlőhegy, mely kitünő bort terem. A hegykaraj többi része azonban kopár és kietlen, csuszamlások sötét vápáival, melyeken a tenyészet minden nyoma eltünik; de még kopárabb és kietlenebb maga a tágas völgykatlan, melynek hápa-hupás, összevisszahányt chaotikus talaján alig tenyész itt-ott egy-egy árva gérafűtelep. A völgykebel szélein kis hegyes önálló dombocskák sorakoznak, melyek a hegycsuszamlások következtében elvált földtömegekből idomultak, tetejükön festőileg fekvő őrházikókkal, honnan sóőrök éberszemmel őrködnek, nehogy valaki az itt hasznavehetetlenül heverő sóból egy szemernyit, vagy a sósvizből egy cseppecskét eltulajdonitson. Igen, mert itt a talaj tömör sóból áll, hacsak pár lábnyira leásunk, mindenütt szilárd sófekvetre találunk. Ebbe vannak bevésve az egész völgykatlant körülövedző és azt közepén is elboritó sós tavak, a melyeknek száma meghaladja a 20-at és a melyek legnagyobbrészt egykori római sóbányáknak vizboritotta öblözetei. E sóstavak között vannak nagy kiterjedésűek és igen nagy mélységűek is. Egyikét a déli oldalon Feneketlen tónak hivják, mivel 50 öles mérzsinórral sem lehet fenekét elérni; és ezt nem római, hanem magyar süvegbányának tartom, a melyek, a mint tudjuk, nagy mélységre hajtattak le, mig a rómaiak nyitva művelt bányái csekélyebb mélységűek voltak. E tavak közt vannak édesvizű tavak is, a melyeket arról lehet megkülönböztetni a sóstavaktól, hogy rendszerint káka terem széleiken, mig a sóstavak környezete kopár és növénytelen; de ugy a sós-, mint az édes viztavak egyiránt ragyognak a napsugaraiban s e völgykatlan felülről tekintve ugy tünik fel, mintha roppant tükördarabokkal lenne beboritva. A tavak ketteje sósfürdővé van átalakitva, azokra alább még visszatérek, most a tájleirás kiegészitéseül elkisérem a Magyarós-patakot az Aranyosba való szakadásáig.
A Magyarós-patak tulajdonképen e sóstavak kifolyásából keletkezik* s a völgyfő délnyugoti szögletében ott, hol a tordai sóskút kis házikója* és őrháza van, oly csekély kis nyilaton törtet le, hogy azt csak közvetlen közelből lehet észrevenni; de ezen alól is kanyargó völgye oly szűk korlátok közé van szoritva, hogy a patak mellett még egy szűk ösvénykére sem marad tér s igen sok hely oly meredeken vannak a völgyzáró helyek leszelve, hogy csakis a hegyek magaslatán haladva lehet folyását követni és szemlélni. Azonban minden szűk volta mellett mégis megadóztatja az emberi szorgalom, mert balparti hegyei végig le a torkolatig szőlővel vannak beültetve, melyek Sós és Magyarós nevet nyertek; különben a Magyarós-patak szűk völgye nem érdektelen, nem egy helyt érdekes sziklacsoportok emelik annak vadregényességét.
Ennek következtében a patak vize nagyon sós, a miért több őrházból őrködnek a felett, nehogy valaki abból meritsen.
Torda lakói a nemzeti fejedelmek alatt 6,000 db. ingyensót, a reform. eklézsia 500–500 db. és iskolái is tetemes ajándéksót kaptak évente, most ettől elestek s Torda lakói roppant sótömzsük mellett csakis a sóskútból vihetnek hetenkint egyszer sósvizet házi szükségleteikre. Különben e sóskút tömör sóba van vágva s oly bőven fakad, hogy bár minden csütörtökön 10–11,000 ember szükségletére meritenek, még se tudják kimerni. Meisner szerint e sóskút vizének külön nehézsége 1· 250 és 1,000 rész vizben 0·250 tiszta konyhasót tartalmaz.
A Magyarós-patak és a Rákospatak völgye közt, egy termékeny láz terül el, mely egészen a tordai temetőkig terjed; ez volt régi Egyházfalva határa, a mely miatt az aradi prépost annyit perlekedett Tordával, s a mely a XII. század utófelétől kezdve annyi határjárást vont maga után. Ezeknek köszönhetjük a Tordára vonatkozó legrégibb és legérdekesebb adatokat, melyek közül itt a Magyarós-patakra és az Egyházfalvi határra vonatkozó részt érintem. Már az 1177-iki legelső határjárási oklevélben az van, hogy a határ az aknai úttól leszáll a Monyorós-patakhoz (ez a mi Magyarós-patakunk), hol a király udvarnokaival határos, honnan végre a Sóspataknál lemegy az Aranyoshoz.
Az 1391-iki határjel-újitásnál azt találjuk, hogy az aknai úttól egy mocsáros helyen leszállva (ez alatt alkalmasint a Bánya tavai értendők), az udvarnokokkal határos, onnan egy patakhoz megy, melyet a gondnok Sóspataknak, a tordaiak Zentyanus-pataknak neveztek s a hol az udvarnokok telephelyét egy elhagyott templom jelöli.
Mindkét oklevél bizonyitja, hogy Egyházfalva határa a Magyarós- és Rákospatak közti fensíkot és a Magyarós-patak környékét foglalta magában egészen a kis Sós, vagy Szent-János-patakig, mely akkor és most is kettős nevet viselt és kitünik az is, hogy Udvarnokteluk ott feküdt a Bányát keletről bekeritelő hegytetőn egészen a Szent-János vagy Kis-Sóspatakig kiterjedőleg, a hol – a már fennebb leirt – temploma is elhelyezve volt.
Már most áttérek a Bánya tavainak közelebbről való vizsgálatára, főleg az ott berendezett sósfürdők ismertetésére. E tavak legnagyobb része római sóaknák helyén keletkezett. A viz fel-, vagy inkább beszakadása általi tóvá alakulás ugy látszik későbbi időkben történt, mert a később nyitott magyar aknák csaknem teljesen vizmentesek levén, ilyeneknek kellett lenniök a csekélyebb mélységű római aknáknak is s azok sokasága nem annyira a viz miatti odább húzódásra látszanak mutatni. Bár az sem lehetetlen, hogy azok felhagyását alsó források felfakadása is idézhette elő, mert habár e tavak kigőzölgése főleg nyári meleg időben, igen nagy, mégis a viz szintje alig változik, a mi azt látszik mutatni, hogy alulról felfakadó források tartják arányban, ugy, hogy a nappali kigőzölgést az éj rendszerint mindig helyre szokta pótolni. E tavak vize szép tiszta átlátszó s a tenger vizeként zöldelő. Specificus nehézsége 1·050, vegyészei 1,000 rész vizben 0·50 só, kevés sóssavas mézga, kevés vas, igen csekély életműszeres részek és büzeny (Brom) nyoma.* Hőmérséke időhöz kötött 19–22 R. fok, aránysúlya 1·050 s ez okozza, hogy a testet fentartja s ez idézi elő azt, hogy hőmérséke leginkább reggel és estve – tehát akkor, a midőn a légkör hüvösedik – szokott emelkedni, mert hát a só, mint rossz hidegvezető, a meleget soká megtartja.
Lásd Hankó József Torda város helyirata (1844. Kolozsvár, 8-adrét) 20. lapj.
E tavak környékének légköre a sós párolgás miatt nagyban hasonlit a tengeri légkörhöz. A nyárszak forró napjaiban a hirtelen párolgó viz sómorzsákat ragad magával, a mik az érzékenyebbeknél prüsszenést, sőt náthát is idéznek elő. Nedves időben a légkör sósavany szeszszel elegyedik.* Szóval a természet e nagyszerű vegyműhelyében soknemű csodás vegyelemzéseket és bontásokat idéz elő. A tavak vidékét a gérafű (Salicornea) különböző fajai vastag ágyakban díszitik, a Cercariak és Vibrionok osztályához tartozó kis vizi állatocskák uszkálnak e tavak vizében, sőt Hankó* a tordai sóstavakban három oly válfajú állatot fedezett fel, melyek eltérnek más sóstavak ilyszerű állataitól s melyek csak a sóstavak vizében élnek meg, levegőn és édes vizben elpusztulnak.*
2 Lásd Hankó József Torda város helyirata (1844. Kolozsvár, 8-adrét) 20–23. lap.
Hankó József Torda város helyirata (1844. Kolozsvár, 8-adrét) 22–26. lap.
Lásd ezekről többet fentebb Torda állatvilágának ismertetésénél.
Hankó szerint e sóstavak vize többféle – ugymint köszvényes és görvélyes betegségekben, bőrkütegekben s bujakóros utóbántalmakban nagy gyógyhatással birnak s már rég idő óta gyógysikerrel használtattak e tavak fürdésre; a 30-as években nagy mozgalom indult meg a sóstavak érdekében. Dr. Koch munkát irt a sósfürdők használatáról és hatásáról. Dr. Rellenbach Ischlben rendezett be egy nagyszerű sósfürdőt, egy másik Wieliczkán, egy harmadik Bochniában; az orvosok sokat irtak a sósfürdőkről, kimutatták, hogy az ezekben található finom konyhasó a sógőz átal kifejlő sósav és a jelentkező büzeny (Brom) sokkal üdvösebb hatást idéz elő a tengeri fürdőknél s igy a tengeri fürdők kezdettek háttérbe szorulni. A tordai sóstavak ügyét is előtérbe hozta dr. Hankó, kimutatta, hogy e tavak vize nagy tömegekben levén a napsugarak behatásának kitéve, oly előnyökkel bir, a minőkkel a mesterségesen készitett sósfürdők nem birnak s fáradhatlan buzgalmat és áldozatkészséget tanusitott a végre, hogy azokat egy részvénytársulat segélyével fürdővé rendezze be. Az első kisérlet sikertelensége nem rettenté vissza, 1840-ben az akkor Erdélyben levő Estei Ferdinánd főherczeghez folyamodott s megnyerte, hogy mint részvényes 100 frtot küldött, mire a Kemények, Béldiek s mások is kezdettek részvényeket venni s már 1841-ben két fürdőszoba be lett rendezve; de ez csakhamar szűknek bizonyult s 2 frt 30 kros másodrészvényeket bocsátottak ki, mely részvényekből br. Kemény Farkas 100-at, Torda város és a casino 50–50 részvényt vettek. Hankó nagy segitséget nyert Velits Lajos tordai gyógyszerészben, ki mint szakértő és különben is áldozatkész ember, igen sokat tett e fürdő emelésére; legtöbbet azonban br. Kemény Farkas, kit a részvénytársulat elnökévé választottak s ki a szükséges anyag beszerzését és az épitkezéseket is gondozta, vezette s a miként minden üdvös és hazafias mozgalomnak Tordán ő volt az éltető lelke: úgy a sósfürdő is hamar felvirágzott, az eredeti 2 fürdőszoba helyett előbb 8, utóbb 25 fürdőszoba készült, a szabadban fürdők számára csinos vetkező szobák, belépő helyek, a tó partján vendéglő és tánczterem* készült, Tordáról társaskocsik szállitották a vendégeket s Torda sósfürdői oly lendületet nyertek, hogy a vidékiek, sőt külföldiek is felkeresték. A fürdő 1848-ig virágzott is; de akkor b. Kemény Farkas a haza védelmére sietvén és számüzetésben elhalván, a gondviselő nélkül maradt tordai sósfürdők is lehanyatlottak s bár jótékony hatásuk ma is jelentkezik, mégis nagyon kevés látogatottságnak örvendenek, azonban egy kis gondozás és költséggel ismét fel lehetne virágoztatni.
Ma is megvan a nyolczszögidomú nyitott tánczterem, a vendéglő és egy vendéglak 6 szobával s azon sajátszerű berendezéssel, hogy a szobákon ablak nincsen, hanem az ajtók negyedrésze ablakká átalakitva. Meg vannak a vetkező-szobák is a tó körül, mindez kissé elhanyagolt állapotban s kevés látogatottságnak örvendve, a minek legfőbb oka az, hogy az omnibus-közlekedés be lévén szüntetve, az oda jutás bajos és költséges s meg az is háttérbe szoritja, hogy az Aknánál berendezett két sósfürdő – már a közelség és jó út miatt is – oda vonja a fürdő közönséget.
Teljesen kimeritettem a Tordának lételt adott sóbányáknak és magának Torda városának is ismertetését; de azért nem irom ide a »Vége«-t, mert még ki kell egészitenem munkámat Torda közel környékének s különösen az e város főfő nevezetességét alkotó »Tordahasadék«-nak ismertetésével, a mi nélkül az elém tűzött czélt hiányosan oldanám meg.
Felkeressük azért az oly sok tekintetben nevezetes sziklaszorost, ikerpárjával, a nemkülönben nevezetes turi szorossal egyetemben, a melyeknek megtekintését mindenkinek lelkére kötöm s a mely kirándulásokban a t. olvasónak szintén kalauzul kivánok szolgálni. De a tordai hasadékhoz vezető útunk Szindet érinti, hol szintén találunk megfigyelésre méltó dolgokat.
