LXII. A túri hasadék, vagy túri kő.
LXII. A túri hasadék, vagy túri kő.
Túr községen alól, az addig szép gyepszőnyegen hömpölygő Rákos pataka sziklavállúzatba mélyed s egy kissé alább a túri kő felső torkolatjának kapujához ér. A torkolat szádában az itt merészen felszökellő s falmeredeken lemetszett sziklaszálok alján van a sziklafokra akasztott Társoly (család Túron) malom, mely által megadóztatják és hasznos munkára szoritják a patakot, mielőtt az ember léptei elől részben elzárt sziklaszorosba rejtőznének hullámai. Vámot kell fizetni neki, mielőtt bűbájos s csak szemgyönyörködtető pályáját megkezdené. A torkolat előtti baloldali sziklákba 5–6 ölnyire bemélyülő barlang van sziklapáholyként elhelyezve, ez a Malom barlangja, a mely ősidőkben – mint az ott felmerülő konyhahulladékok tanusitják – emberi lakul is szolgálhatott, most azonban csak juhnyájak ingyenpajtájául hasznositják. Ott annak hűs árnyában komoly képpel bámulnak le a kérődző juhok, mintha ők is élvezni tudnák a környezet nagyszerűségét, a mit mi képben mutatunk be az olvasónak.
A malmon alól a patak azonnal oly szűk hegyszorulatba ér, hogy partjain a legcsekélyebb ösvény elhelyezésére sem lehete tért találni, a miért csak nekivetkőzve lehetne itt a patak – néhol mély gübőket (mélyedés) alkotó – medrén úszva áthatolni, azért a sziklaszorosnak ezen legfelső része járhatlannak tartatik s a kő ösvénye nem magában a szorosban, hanem fenn a jobboldali sziklák tetején halad s csak 500 lépéssel alább száll le egy sziklavállúzaton a szoros fenekére.
A hely, hová leereszkedtünk, megragadóan szép. Jobboldalon a nemcsak függélyes, hanem tetején kiterhelő kutyák sziklája tornyosodik fel vagy 300 láb magasságig. Megközelithetlen sziklarepedéseiben baglyok huhognak s fészkeiket féltő vércsék sivítoznak és röpködik körül a szoros e tarpei szikláját, a mely nevét arról kapta, hogy e sziklaszál tetejéről szokták a kóborló és kajtár kutyákat ledobni. Megtörtént, hogy egy ily halálra itélt kajtár eb ledobatván, a patak ottan levő mély gübőjébe esett s igy ép bőrrel menekülvén, hamarabb otthon volt gazdájánál, ki az igy csodálatos módon menekültnek megkegyelmezett.
A kutyák sziklájával szemben a Negruj Pestyiérának nevezett sziklafok emelkedik; ennek középmagasságán tátong egy ovális nyilatú barlang, valamely Negruj nevű embernek egykori tanyája, a miről a barlang és sziklafok is neveztetik. A kutyák szikláján alól az egy kissé kitágult szoros ismét összeszűkül, de a zobogva és tajtékozva lerohanó pataknak majd egyik, majd másik partjan mégis marad szűken kimért hely az ösvény számára. Az egyik oldalról a másikra való átkelés természetesen minden hid nélkül történik, azt kőről-kőre szökelve kell, tornászi ügyességet föltételező ugrásokkal végrehajtani; mert a különben is sík és nedves köveken való elcsuszamlás igen kellemetlen fürdésnek tenné ki az embert, miután a zuhatagos patak lépten-nyomon mély örvényeket és gübőket ás magának. Az ily átkelések nehézségeivel és veszélyeivel odább is küzdeni kell, mert az egész szoros hoszszában mintegy 40-szer kell a patakon átugrálni.
De ez még a könnyebb kiadású testgyakorlati és ügyességi próbákhoz tartozik; merülnek fel sokkal nehezebb és veszélyesebb productiók, mert a szoros minduntalan merész kanyarulatokat tesz és kigyómódra tekeredik. Egyáltalában a folyóknak meg van azon természeti okokból ki nem magyarázható szokásuk, hogy még a lapályos és egyenletes térségeken és völgyületekben is – hol a laza talaj semmiféle ellentállást vagy akadályt nem gördit eléjök – nem szoktak egyenesen folyni, hanem mindenféle szeszélyes kanyarulatokat tesznek s majd ez, majd amaz oldalára csapnak át a folyamvölgynek. A folyók e szeszélyes, késedelmeskedő kanyargásait még szabályozások, átmetszések és töltésezésekkel is csak bajosan lehet korlátok közé s őket az egyenes vonalban való folyásra szoritani. Csodálatos, hogy a folyamok és patakok ezen természetes hajlamukat és szeszélyes folyási processusokat a tömör kőzetek közt is megtartják s a sziklaszorosokban is ép oly szeszélyes kanyarulatokban ástak maguknak lagunát és medret, mintha laza, könnyen elnyalható talajú térségen haladnának.
Kétségtelen, hogy az ily sziklaszorosokat maguk a folyamok és patakok törték át és mélyitették le százezredévek hosszú során s valóban elbámul az észlelő, a midőn vizsgálja e műveletnek processusát, a midőn látja, hogy az a lágyan ömlengő, andalitóan locsogó folyékony hullám miként metszi és mossa el a tömör sziklafalaknak több száz, néha több ezer öl magasságú roppant tömegeit; elbámul az ember, a midőn látja és észleli, hogy az a kis csermelyke szelid, lubiczkoló hullámgyűrűivel oly munkálatot hajtott végre, mit az emberek százezrei évszázadok erőfeszitésével és munkájával se tudnának foganatositani. S valóban a csodálat és ámulat fogja el az embert, a midőn látja, hogy e széditő magasságú sziklák tömegében is a kivésésnek e műveletét nem egyenes vonalban eszközlik, a mi mindenesetre könnyitené és lényegesen kevesbitené a munkát: hanem itt is ugy kanyarognak és kigyóznak, mintha ellentállást ki nem fejtő, lágy diluvialis talajon folydogálnának.
A kigyózó folyást minden sziklaszorosban, de talán itt a túri hasadékban még nagyobb mérvben lehet észlelni, mint másutt. Ezt alant a szorosban haladva is tapasztalhatjuk; de akkor látjuk egész tekervényességében, ha a szoros felső oromszélén haladva, tartunk fölötte átpillantást, a midőn meggyőződünk, hogy e szoros egész hosszában az S betűknek szakadatlan összefonódását tünteti fel, összeolvadó nyolcz félkör-kanyarulattal szelvén át a sziklák roppant tömegét. E kanyarulatok ugy alulról, mint felülről nézve szemkápráztató szépségeket tárnak fel: lépten-nyomon oly csoportozatokat, sziklafokokat és feltornyosuló csompokat (sziklaszálok) mutatnak fel, a melyeknek gyönyörével a szem eltelik s alig tud tőle megválni; de a természet nem gyönyörködtet ingyen, a nyujtott élvezetet megfizetteti, mert minden ily kanyarulatnál, vagy sikamlós köveken való átszállásra, vagy szédületes sziklaélek megmászására kényszeriti az embert.
A Negruj Pestyierán alól, a szoros egy merész kanyarulatán át többszöri patakátkeléssel a Peti gödrének nevezett helyhez,* érünk, a hol a patak egy nagy örvényt vésett. A Peti gödre felett balról Butikás nevű sziklaoldalnak tornyosodnak fel függélyesen leszelt sziklafalai, melyeknek hófehér sziklaszálait a leggyönyörűbb flora szinpompájával vonta be a természet, itt-ott a sziklák válúzatában dús gyepszőnyeget fakasztanak az ott leszivárgó források csermelykéi, hasznavehetlenül elfonnyadó dús füvet termelnek, mivel azokat még a mászásban jártas és a sziklákon való szökdécselésben mester kecskék se tudják veszélytelenül lelegelni, mert ilyenkor mindig egy pár le szokott zuhanni, sőt megtörtént, hogy oly helyre tévedtek, a honnan se fel, se le nem tudván hatolni, le kellett őket puskázni, hogy igy ne a lakmározás örömsivitásaival felettük repkedő sasok és hollóknak, hanem az embernek szolgáljanak eledelül. Gyakran megtörtént az is, hogy a pásztorok a le nem zuhant juhokat és kecskéket maguk falták fel vagy adták el s lezuhantaknak álliták s azért ma már el van tiltva a nyájak ott legeltetése s a szorosban sokhelyt buján tenyésző fű használatlanul pusztul el.
Ennek neve Jobbágy Pétertől eredett volna, ki Túrnak egyik régi nagybirtokosa volt, s a ki ide szokott volt halászni és rákászni járni, mert a patak szorosközti örvényei és gübői hal, de főleg rákkal bővelkednek, az itt levő sok rákról vette a patak Rákospatak elnevezését is.
A Peti gödrén alól következik a szoros első kataraktája, a hol a patak egymást követő zuhatagokban habbá törve tajtékzik, rémes morajjal töltve el a különben hallgatag szorost, melynek sziklái megsokszorositva viszhangozzák a zugolódó pataknak hullámzúgását. Ezen hullámzene lágy staccatójába megdöbbentő crescendoként bődülnek belé dörgedelmes hangok, melyeknek eredetét előre nem tudja felfogni az útas, csak a viz fellocscsanása magyarázza meg, hogy egy-egy életunt szikladarab veszté el az egyensúlyt s ledördült iszonyatos szökésekkel a magasból, megreszkettetve és megbőditve a sziklák tömkelegét. Mentül inkább hatoltunk be e szoros sziklavilágának rejtelmei közé, annál inkább éreztem a meghatottságnak szavakat elnémitó hatását. E sziklák oly büszkén nézik le a lábaiknál kúszó parányi emberfiát, hogy az az igézet remegtető hatása alatt nemcsak elnémitva, de mintegy megbénitva érzi magát a sziklák e dermedt világában. Az ember mintegy megdöbbenve áll meg a természet e csodás kohójában, s nem tudja, merre irányozza lépteit; mert a szorost egyszerre elzárva látja maga előtt, a zuhatagokban lerobogó patak azt egészen egyeduralma alá fogta, egész szélességében betölti s a vizsgálódót, ha félénk, visszatérésre kényszeriti, mig a hegymászásban jártas s a lát- és tudvágytól áthatott ember rászánja magát a nem egészen veszélytelen útra, mely a Nagyoldal fal meredek szikláinak megmászására kényszeriti. Ott kell az alant vészesen zúgó patak örvényei fölött csüngve, a szikla ormaiba kapaszkodva, majd felkúszni, majd széditő mélységek fölött leereszkedni, oly helyeken, hol csak zerge vagy kecske tud áthatolni. Ez útat, ha valaki neki fogott, végig meg kell tennie, mert visszatérni veszélyesebb lenne a tovább hatolásnál. A sziklák vihar és az ott jártak léptei által ki vannak sikitva, a kéz alig kap egy-egy tűként kihegyesülő kőszilánkot, melybe belefogózhatik, a láb alig talál egy-egy hüvelyknyi helyet, a hová megkapaszkodhatik. Egy elcsuszamlás, a kéz fogta sziklatűnek letörése, vagy elválása az embert menthetlenül elvesztené; de itt nincs idő a veszély mérlegelésére, sem a környezet igazán borzasztó szépségének megbámulására; az ember lélegzet-visszafojtottan hatol előre, hogy minél hamarabb túl legyen e vészes úton; pedig a környezet valóban meglepően szép, a szoros e kanyarulata festőinél festőibb részleteket tár fel, de azt megbámulni az utasnak alig van ideje, mert minden figyelmét arra kell forditnia, hogy kezének fogantyút, lábának kapaszkodó helyet találjon.
A Butukás alsó sziklafokánál ér véget ez a – mintegy 300 lépés hosszuságú – szédületes út. Ott, hol a kifáradt utas a patak mellé ismét lejut, egy időszaki forrásra akad, mely husvéttól pünkösdig bőven fakad fel két sziklaüregből, mig az év többi részében szünetel. Valószinűleg valamely rejtett barlangba télen át beszivárgott viz táplálja azt mindaddig, mig e természetes viztartónak tartalma kifogy s szünetel addig, mig a tél hólé azt ismét megtölti.
Túri kő északi torkolatja.
A táj itt változik és fokozatosan szépül; jobbról a Kriszta oldala* nevű sziklaszál lövel fel vagy 50–60 öl magasságig oly falmeredeken, hogy az alján megálló parányi ember elszédül, ha kihajló tetejére feltekint. A fellegfoszlányok elnyargalnak fölötte s az optikai csalódás által félrevezetett ember a sziklát hiszi inogni. Néha valóban inognak is egyes darabjai s lezúdulnak a szorosba. Ily módon jutott oda egy óriási retekidomú sziklatömb, mely a patakmederbe gyökeredzett meg. A Kriszta oldallal szemben a Nagy Bordának nevezett sziklagerincz meredez fölfelé, mélynek oldalában bajosan megközelithető helyen csekély öblű, de benn 12 ölnyire kitáguló barlang tátong. A Nagy-Bordának egy vállúzat által elválasztott déli oldalát Tunszujnak (nyirott) s hosszan lenyuló előfokát Tyinorának (gerincz) nevezik. Mindkettő szépen idomult csompokkal (sziklaszál) és bizárr alakú sziklatornyokkal van fölékitve. Ez azonban csak a díszkeretet képezi, a patak önmaga megfelelő pompát fejt ki és tár fel, mert egymást követő zuhatagokban szökell sziklaélről sziklaélre, azonban elég udvarias arra, hogy bal partján egy járható ösvényre helyet hagyjon, mely görcsös sziklatömbökön és mozgékony kőzuhanyok öblözetein vonul tova. Mintegy 6 zuhatag követi itt egymást, illetőleg hatszor megtört 10 ölnyi eséssel biró egy zuhatagban omlanak le a pataknak habbá tört hullámai egy igen mély sziklamedenczébe, mely Felső-Fürdő nevet visel.
Arról nevezve, hogy Kriszta nevű ember zuhant ott le és lelte halálát.
A Nagy-Borda és Tunszuj közti sziklavállúzatban a Nagy-Kaszta barlangja tünik fel, melyet oly terjedelmesnek tart a néphit, hogy az egész Dobogó hegység alatt átvonulva, a túloldali (a Nagy Sóspataknál) Pethlendnél lenne kijárata. Mi erről meggyőződést nem szerezhettünk, mert annak bejárata kötélhágcsók nélkül meg nem közelithető; sőt magában a szorosban is nehézségek merültek fel, mert a Felső-Fürdőnek hosszan elnyuló mély tava annyira betölti a szorosnak e részét, hogy ösvényünk onnan kiszorulva, ismét a jobboldal sziklafalának szédületes meredélyein vonul tova; azonban a fürdő alsó felénél ismét leszáll a szorosba, nem azért, mintha ott számára tér maradna, hanem hogy az utazásnak egy új modorával ismerkedjünk meg, mert ösvényre hely sem a szorosban nem maradván, sem a sziklák kitérhető oldalain azt – bármily nyaktörő helyen elvezetni nem lehetvén, kénytelenek valánk 100 lépésnyi távolságra magában a patak medrében haladni, illetőleg egyik vizből kiálló kőtömbről a másik kőtömbre ugrálni, a mi, tekintve, hogy a köveket a gyakran áradásba jövő patak nagyon szépen kicsiszolta, az erőművészi fogások nem kis mérvét igényli* s az egyensúlyozási ügyességet nagyon is szükségessé teszi, ugy, hogy nagyon jól érzi magát az ily komikus bakugrásokra szoritott vándor, a midőn a Legények barlangjánál elvégre szilárd és száraz talajra juthat.*
Magában érthető, hogy a turi hasadékon csak akkor lehet e nehézségek legyőzésével is áthatolni, a midőn a patak normalis állapotában van; mert a legcsekélyebb áradása, vagy csak növése is lehetetlenné teszi az ottani áthatolást.
Az oláhok e barlangot Pestyéra Szonyinak nevezik.
Ez a Legények barlangja a függélyes Podmolák oldalon mintegy tiz ölnyire fekszik a patak szinvonala fölött, létra nélkül bajosan megközelithető helyen, száda (külnyilata) nem nagy, de benn egy oly teremmé tágul, a melybe 3–400 ember tért találhat. Elhelyezésénél és bajos megközelithetőségénél fogva igen alkalmas arra, hogy védhelyül szolgáljon. Védhely is volt az régi harczias időkben, a midőn nem egyszer vonult oda Túr népessége, a mint a hagyomány tartja. Egy tatárjáráskor ismét oda huzódtak, de a tatároknak olyan libucza (madara) volt, a mely repkedve, kiáltásaival elárulta az emberek menhelyeit. Itt is végigrepkedett a túri szoros felett, sivításaival fölfedezvén a védbarlangot. E jelzésre e tatárok benyomultak a szorosba s a barlangot ostrom alá fogták; de a benszorult lakosok Szónyi vezetése alatt vitézül védték magukat s a meredek sziklákon felkúszni igyekvőket egymásután lelődözték és lesujtották. A tatárok látván, hogy ekként nem boldogulnak, ostromzárolták, hogy igy éhség s főleg vizhiány miatt önmegadásra birják; ámde ez sem sikerült, mert a barlangból egy (most is látható) kürtőszerű üreg hatol fel egészen a sziklák tetőormáig, s a künn maradott és a szomszéd erdőkben rejtőző többi túriak ott kötelen vizet és élelmet bocsátottak le a barlang hős védői számára, kiknek aztán Isten is segitséget nyujtott, mert egy nagy záporeső által áradásba hozván a Rákos patakát, az ostromzároló tatárokat mind elsodorta és megfúlasztotta. Azért lehet most is ott a patak mentén oly sok embercsontot és (tatár) koponyadarabot találni. A védelmet vezetett Szónyiról az oláhok ma is Pestyéra Szónyinak nevezik a barlangot. A Legények barlangja elnevezés újabb keletű s attól származik, hogy a katonafogdosás idejében a túri legények oda bujtak el s övéiktől a függélyes üregen át vizzel és élelemmel elláttatván, mindaddig búvóhelyükön maradtak, mig a katonafogdosók el nem távoztak.
E barlangon alul csakhamar egy tágabb sziklakebelbe jutunk, a mely a szorosnak köz-, de egyszersmind fénypontját is képezi. A szoros e kitágulását egy jobboldalilag beszakadó kis csermely okozza, a mely csermelykét Décsengének s azon sziklavályúzatot, melyen zuhatagban leszökellik, Décsenge árkának nevezik. Könnyű e helyek nomenclaturáját igy egyszerűen visszaadni, de sokkal bajosabb a szoros e legszebb, legérdekesebb pontjának oly leirása, a mely megközelitőleg is képzetet nyujthasson e ragyogó pontnak nagyszerűségéről. Oly megragadóan szép az, hogy itt egyszerre feledve és kárpótolva van minden átélt nyomorúság, a meredek sziklaoldalokon való veszélyes föl- és lekúszás, az örvények fölötti csüngés, a patakmederben való ugrándozás és az ezekkel egybekötött fáradság és erőfeszités, az ember itt ezeket mind feledi s akartalanul is azt mondja: ez mégis megérdemelte a küzdelmes idejutás fáradalmait. Leirni nem, csak látni és élvezni lehet azt; kiséreljük meg mégis legalább körvonalozni.
A Décsenge egy függelék szorost alkot, a mely a főszoros szinvonalán mintegy 30 öllel magasabban igen szép sziklalagunában halad nyugat irányban. Ezt azonban csak a szoros oromzatán végig sétáló veszi észre, kénytelen levén ezen csak felső részében járható sziklavállúzat miatt nagy kerülőt tenni, hogy ismét a szoros oromzatára juthasson. Az alulról szemlélő a Décsenge patakának csak leszökellését látja, mert a mint az a túri hasadék jobboldali sziklafalához ér, onnan egyetlen ugrással veti le magát a Rákospatak hullámölébe s ekként egy 30 öles zuhatagot képez, mely főleg akkor, a midőn a csermelyke vizét valamely záporeső felszaporitja, valóban gyönyörű látványt nyujt. Rendes vizállásnál nem zobog, hanem csak csergedez, de ilyenkor is vizinövények tarka szőnyegével szegélyzett szikla laja* és környezetének szikladíszitése megragadóan szép és festői képet tár fel. Mindenféle bizárr alakú s a szikla hegyoldalától elvált csompok lövellnek fel széditő magasságba, oly változatos idomzatban, hogy a mint azt különböző nézpontról tekintjük, különféle alakzatot tüntetnek fel. Igy azon ponton, a hol a Décsenge zuhatagos utját megkezdi, egy kéttornyos kathedralist utánzó sziklaszál lövell fel, ha alább haladunk s azon ponthoz érünk, a hol a Décsenge a Rákos-patakkal egyesül, már csak az egyik sziklatorony látszik, de innen nézve nem tornyot utánoz, hanem egy hosszú palástba burkolt, fején koronát hordó roppant szobornak tetszik, a mely a széditő sziklaoromnak gygási talapzatáról büszkén tekint szét s egyik karját álló helyzetben terjeszti ki. Ezt régen Czigányok papjának hivták; de az újabb időben sokkal hozzá illőbben szent István szobrának keresztelték el. A szobor talapzatát képező sziklatömbben két kisebb szabású barlang tátong, melyeket a megközelithetlenség mythicus homályba burkol.
Lajnak azon váluzatot nevezik, melyen a vizet a felülcsapó malmokra zuhantatják.
De e mindkét nézpontról szent tárgyat: szentegyházat és szent szobrot mutató sziklaszál, csak egyik díszművezetét képezi e sziklaöblözetnek, körülte és fölötte mindenfelé épitészeti műalakokat utánzó sziklaszálak csoportosulnak oly dús változatokban, hogy a vizsgálódó nem tud eléggé eltelni azok szemléletével, nem tud megválni a gyönyörűségek e halmazától, nem tudja bámulatának adóját leróvni, azok érzékitésénél a méltó kifejezéseket megtalálni, mert gondolatai a tehetetlenség érzetének nyomása alatt elzsibbadnak s a leirási képesség megbénitva érzi magát a természet e nagyszerű alkotásainak szemléleténél. A parányi ember ott e roppant sziklák lábainál s azok nagyszerűségével szemben kicsinységének tudatában eltörpül és elnémittatik.
Ott magaslik fel előtte a szent király légi szobra, minden emberi alkotást felülmuló nagyságában, körülte fénylő kupolák, szépen kicsipkézett szikla-balustrádok, díszgúlák és fantasticus alakú tornyok sorakoznak, mintha az általa épitett székesegyházak, monostorok mesés alakzatait akarnák feltüntetni s mindezek az ott megütődő nap sugarainak dúsváltozatú fényárjába tündökölnek, a sziklarepedésekből kinőtt bokrok, gyepfoltok zöldjével vannak élénkitve s dússzinezetű szikla- és vizivirágok színpompájával elárasztva. Mind ez oly benyomást tesz a szemlélőre, a mit az soha feledni nem fog, annak tündéries képletei egy varázsálom túlvilági tüneményeként fognak sok ideig lelki szemei előtt lebegni s emlékezete táblájára kitörülhetlenül bevésődni. Igen, mert az útas itt mintegy átszellemesülve érzi magát, lelkét öntudatlanul is áhitat hatja át, a mely megragadja egész lényét, a mely uralja egész gondolatmenetét, egész érzelemvilágát mindvégig, mert e szorosnak nemcsak ez egy nagyszerű pontja van, hanem annak szépsége és nagyszerűsége lépten-nyomon fokozódik, mint egy bűbájos panorámának egymásból kibontakozó tündéries képletei.
Azért bármiként kössön is le a szent István szobor és bűvös környezete, bármiként vonzzon is az magához, mégis meg kell válnunk e varázslátványtól, mert a repülő idő távozásra int, mivel, ha e szoros minden szép pontját kedvünk szerint megbámulni s azzal egészen eltelni akarnánk: akkor valamelyik barlangjában meg kellene hálnunk, mert egy nap nem lenne elégséges a kimeritő átvizsgálásra. Erre azonban nem voltunk elkészülve és élelmiszerekkel ellátva, pedig az itteni utazással egybekötött erőművészi gyakorlatok nem csak az ember izmait veszik igénybe, hanem étvágyát is nagy mértékben felingerlik. Elköltők tehát alig kielégithető étvágygyal magunkkal hozott élelmiszereinket s még egyszer körülhordozva szemeinket a szent szobor e roppant egyházán, melynek kupoláját az ég boltozata alkotja, folytattuk útunkat a szoroson lefelé; de csakhamar arról voltunk kénytelenek meggyőződni, hogy gyönyörűségünket újból meg kell fizetnünk, mert az udvariatlan patak ismét kiszoritott pályateréről s mi kénytelenek voltunk a baloldali Tinora szédületes szikláin csúszó-mászók (reptilek) módjára felkúszni oly magasra, hogy az ember nem mer az alant haragosan zsörtölődő patakra letekinteni, mert a szédülés könnyen leléptethetné annak veszélyesen örvényülő mélységeibe; de ha próbára tette ez útrész erőnket és bátorságunkat, egyszersmind meg is jutalmazott, mert sziklaútunk egy előfokra juttatott fel, a honnan egy másik elbűvölő tájrészlet merült fel, melyet a szorosnak itteni újabb kanyarulata mindaddig elrejtett szemeink előtt. Itt az most egyszerre váratlanul s egész pompájában tárult fel előttünk s mi görcsösen kapaszkodtunk meg a megállapodhatási pontul szolgáló keskeny szikla-párkányzaton, a honnan kedvtelve legeltethetők szemeinket a szorosnak innen feltáruló ez újabb fénypontján. Egyáltalában a túri hasadéknál a szépség és a nagyszerűség fokozatosan s igazi művészies sorrendben s remek egymásutániságban fejlődik. A mint t. i. a nagy esésekben és zuhatagokban lezobogó patak medre rohamosan alábbszáll, oly arányban magasulnak a szorost bekeretelő sziklahegyek, de nemcsak magasságban nyernek ezek, hanem szépségben is fokozatosan emelkednek, mert minél alább hatolunk, annál szebben vannak azok kicsipkézve és áttörve, annál több és szebb alakú sziklaszálak válnak ki a sziklatömegből s mindenféle fantasticus alakban lövellnek fel. Innen ered, hogy a kezdetben egy szinvonalban s csaknem egyenes irányban záródó sziklaormok itt alább a legváltozatosabb hullámzó szinteket irják le gyönyörű körvonalokban és czik-czakkos ágazatokban záródnak, mignem végpontjuknál, az alsó torkolatnál fejtik ki a legnagyobb pompát, a nagyszerűség legmagasabb fokát. De körvonalozzuk az előttünk most feltáruló öblözetnek környezetét.
A szoros itt ismét egy merész kanyarulatot tesz keletre. A sziklakaraj megtörésénél az ugynevezett Poszunbák oldalánál, egy gúlaidomú sziklaszál lövell fel szédületes magasságba. E sziklagúlának megvan a maga titokzatos kapuzata is, egy nagyon bajosan megközelithető hosszúkás barlangnyilatában, a mely hajdan szintén védhelyül szolgált, hova – a mint mondják – háborús időkben Koppánd lakói szoktak menekülni. A barlangban még most is feltaláljuk az ember ott tanyázásának nyomait, nemcsak vastag cserépdarabokban, hanem a szikla oldalába bevert hosszú somfaszegekben, melyekre – a mint mondják – a menekültek élelmi szereiket és ruháikat szokták volt felaggatni.
A Poszunbák oldalán alól a keletre forduló sziklafal az egész szorost elzárni látszik. E nagyszerű zárgát Kolczu Báhri nevet visel s egyike azon mészkőszikla-hegyeknek, melyeknek idomitásánál valóban remekelt a természet alkotó hatalma. E széles sziklafal teteje két oromzatba záródik, mindkettőnek oromszélén oly alakzatú sziklapárkányzat húzódik el, mely egy omlatag várfalat annyira hűségesen utánoz, hogy én azt határozottan várfalnak hittem mindaddig, mig vezetőnk e csalódásomból ki nem ábránditott. E csalódást még inkább fokozza azon körülmény, hogy az egyik (nyugatra eső) orom közepén egy zömtornyot (donjon) utánzó csompó (sziklacsúcs) emelkedik fel, a melynek tetején még a zúzműszerű kihajlások se hiányoznak. A nép szeme is észrevette a természet szeszélyének ez utánzását s amaz ormot Báhri várának nevezte el.
De e sziklafalnak nemcsak ormai tüntetik fel az optikai csalódásnak e kellemes játékát, hanem épen annak oldalában, melyen a zömtoronyszerű csompó helyezkedett el, fenn a tetőgerincz alján egy Csürnek nevezett és a sziklafalt áttörő nagy nyilat tünik fel, valódi szikladiadalív, mely oly szabályszerű köríves záródással és oly symmetricus berendezéssel bir, mintha a művész vésője alakitotta volna, csakis a minden ilyszerű emberi művet felülmuló roppantottsága mutatja, hogy itt a természet utólérhetlen művészete áll előttünk. És mintha a természet e remek művét még tetszetősebb szinben és kedvezőbb világitásban akarta volna bemutatni és megbámultatni, káprázatos fényözönben tünteté fel elbűvölt szemeink előtt. A nap épen akkor került e sziklakapu háta mögé s sugarait dicsfényként lövellé át annak nyilatán. E sugarak e szűk keretből kiszabadulva, oly sugárlegyezőként terjengtek szét a szoros árnyba burkolt öblözetén, minőt ritkán az égen is láthatunk, a midőn az elburkolt nap felhő ablakon terjengteti szét súgárözönét s a minőt Doré s a művészek is szoktak a teremtés reggelét, vagy Isten-jelenést ábrázoló bibliai képeiken feltüntetni. Valóban isteni volt a látvány, mely előttünk föltárta bűbájos képleteit a csak azt fájlaltam, hogy nem birék Claude Lorrain ecsetével, hogy azt vászonra varázsoltam volna; de ha még azzal rendelkeztem volna is, csak halvány árnyképet adhaték vala, mert az, a mi itt előttünk feltárult, oly túlvilágian bűbájos volt, hogy a legnagyobb művész alkotó geniusa se tudná hűn előnkbe állitani, mert a természet utólérhetlenségét véges emberi erő megközeliteni és visszatüntetni nem tudja.
És dicsdalt zergett ott e mysticus diadalkapu háta mögött egy andalgó tilinkó hangja, melybe kolomp-zene és kecske-mekegés vegyült, mert habár ezen a patak szinvonalától legalább is 60 öl magasságban fekvő szikla-diadalív alulról megközelithetlen is, de a tetőről lehúzódó sziklavállúzat porhanyó talaján dús fű tenyészik, a mely szép zöld szőnyegével a diadalivnek tetszetős háttért nyujt. Ez csalogatta oda a kecskéket is. Ezek kedvtelve ugrándoznak ott, sőt a diadalív tetőpárkányzatára felmászva, alig észrevehető fehér pontokként ugrálnak szerteszét, mintha a mesebeli törpék (gnomok) folytatnák bűvös tánczukat. A nép képzelete szerepelteti is azokat, a mennyiben ott hosszúszakállú arasznyi törpék felügyelete alatt álló roppant kincset hiszen elrejtve, a melynek hét vasajtaját csak vasfű segélyével hiszi fölnyithatónak s valamely bűvös szóval megközelithetőnek, mert csak a bűvös szó tudása lenne képes a törpék hatalmát megtörni, őket visszavonulásra birni s a kincset ekként felszabaditani; ámde az a remete, a ki e bűvös szót egyedül tudta, hirtelen elhalt, mielőtt azt mással közölhette volna s igy az már örökre feledékenységbe van temetve a kincscsel egyetemben.
A mi hegyi ösvényünk ott száll le a patakmederhez, a hol annak legnagyobb gübüje, lehetne mondani tava öblösül, melyet Legények fürdőjének hivnak. De már szokása e szorosnak, hogy a hol egy kissé kitágul, még inkább kiszoritja az utast, mert ily helyen a patak mindenütt tavat képez, mely rendesen az egész öblözet fenekét betölti és az ösvényt – mint itt is – ismét a sziklák oldalaira tereli. Hanem ez már utolsó nyaktörös útunk, mert a midőn a Kolczu Báhri keleti szirtfokához érünk, egyszersmind elértük a szoros alsó torkolatát is, a melynek nyilata jelentőtlen és oly szűk, hogy a patakmeder mellett alig tud az ember onnan kibujni.
De a mily jelentéktelen s bizonyos távolból alig kivehető a szorosnak ez alsó nyilata vagy torkolata, ép oly nagyszerű és imposans környezete és küldíszitése; de hogy azt egész kiterjedésében áttekinthessük, egy kissé alább kell haladnunk, a torkolattól pár száz lépésnyire fekvő malomig,* a honnan egész nagyszerűségében s egész összeségében tünik fel előttünk azon amphitheatralis elhelyezésű sziklakaraj, a mely a szoros nyilatát mindkét oldalról ékiti s a mely oly nagy sziklaöblözetet képez, hogy azt csak kis részben tudjuk mellékelt képünkbe befoglalni.
Mely a Turi Ferenczi-család tulajdonát képezi.
A kép magyarázata és kiegészitéséül kiséreljük meg annak leirását adni.
A balparton, vagyis mostani (szembe fordult) nézpontunktól jobbra eső résen közvetlenül a szoros szűk torkolatánál két gúlaidomú sziklaszál lövell fel mintegy 20–25 ölnyi magasságra, a melyek ugyszólva csarnokdíszét alkotják az amphiteatrumilag idomult hegykarajnak, melynek végpontját a Pripony nevű sziklabástya képezi. Ezt a szorostorkolatot szegélyző sziklákkal negyedköridomú sziklagerincz köti össze. Valami szebbet és festőileg pompázóbbat képzelni sem lehet e szikla-öblözetnél, a természet igazán remekelt annak díszletezésénél; a görbülve húzódó sziklák alján a kisebb szabású sziklagúláknak egy egész sorozata húzódik el, a gerincz nyakának díszes gyöngyfüzéreként. Azonban e sziklaöblözet pompája a Priponynál fejlődik ki, ott éri el szépsége netovábbját. A Pripony bár kis része e szikla-amphitheatrumnak, mégis oly halmazát egyesiti a szépészetileg kiváló alakzatoknak, hogy egymagában is megérdemelné a fölkeresést. A vizsgálódó egy mesés honba véli magát átragadtatva, az ember méltán azt hihetné, hegy a mysteriosus ős Egyiptom valamelyik sziklaszentélye van ide átvarázsolva, hogy Thebe romjai közé juttatta el valamelyik tündéries bűvelet. Megkisérlem annak részletezését.
A hegy aljából egy vállúzatszerű bevésés vonul fel smaragd szinű zöld gyeppel beteritve, a mi a Pripony fehér és veres szikláival összefolyva, nemzeti szinünk szemgyönyörködtető szinvegyülékét ragyogtatja. Ezen zöld szőnyeggel bevont vállúzat felső végénél a Pripony sziklafalába bemélyülő sziklacsarnok tűnik fel, kétfelől két díszgula (obelisk) alakú sziklacsompóval ép oly elhelyezésben, mint a hogy ős Egyptom némely templomának bejáratánál lehet látni. A két szikla-obelisk közt a Podgyere nevű barlangszáda (nyilata) sötétlik, Osiris templomának titokzatos kapujaként. És e barlangkaput mily pompával fonta körül a természet aesthetikája, a csaknem szabályszerű körívvel záródó nyilatot veres-fehér párkányzat öleli körül* ritka szép szinhatással, mig a sziklaívezet fölött apró bokrok fonnak zöld tarajzatot. E háromszinű ívezetnek szinpompáját még inkább kiemeli a barlang-öblözetnek sötét háttere. A Podgyere körüli sziklák és díszgúlákba számtalan apróbb üregek tátongnak, melyek az egész sziklatesten átfuródva levén, látni engedik a hátterükben levő pázsit zöldjét s kinézésük olyan, mintha a sziklák smaragd betétekkel lennének kirakva.
Itt a sziklák nagyon veres szinű átmeneti mészkőből vannak, s azért e sziklagerincz általános neve Rolczu-Boszu (veres szikla). A veres szinezetű sziklák itt-ott fehér eredzeteket mutatnak, mint például a Podgyere ivezeténél is, a mi leginkább az új törések nyomán keletkezik.
A kisebb üregek ugyan megközelithetlenek, de a Podgyere barlanghoz kényelmesen föl lehet sétálni a fennebb leirt válluzaton. E barlang egy templomszerű teremmé tágul, a hol a juhnyájak vihar és meleg ellen alkalmas menhelyet találnak. Hogy régi (praehistoricus) időben az ősember is használta ezt tanyául, leginkább tanusitják az ott roppant nagy mennyiségben előforduló durva vastag cserépdarabok, mely töredékek nemcsak a barlangban benn és nyilatánál, hanem a hegy oldalában és alján is nagy tömegekben fordulnak elő,* mint az ősember ott tanyászatának kétségtelen bizonyitékai. A Podgyere lenne egyik legalkalmasabb hely a praehistoricus korszak tárgyai után való kutatásokra; nem kétlem, hogy az gazdagon jutalmazná meg az e téren való nyomozást.
Fekete és veres, durva vastag cserépdarab a hegyaljban egész halommal hever, alkalmasint a záporesők mosták ki a Podgyére és Pripony környékéről és a viz sodorta le a hegyaljába.
A Pripony és barlangjával bevégeztük a balparti szikla-öblözet ismertetését. Bármily szép, bármily vonzó legyen is ez oldal díszletezése, még sem mérkőzhetik a túloldal sziklafalának sem szépségével, sem nagyszerűségével. A szoros torkolatának ez oldali kapuzábéja (kapufélfa) tulajdonképen nem más, mint a már fennebb leirt Kolczu Báhri-nak déli oldala, egy szintén negyedkörben idomuló szikla-öblözet, a mely egy később leirandó szikladiadalívtől nyerte Nagy-Csűr elnevezését. E szikla-öblözet tulajdonképen több sziklahegyből áll, melyek, ha a helynevekben pazar Székelyföldön lennének, mind különkülön névvel lennének ellátva, itt azonban csak a Nagy Csűr általános név alatt vannak egybefoglalva. Igy mindjárt a szoros torkolatánál egy gygasi tornyot utánzó sziklaszál lövel fel oly szabályszerűen összekeskenyedő s csúcsban végződő gulacsúcs-tetőzettel és szögletein számtalan fialeszerű tornyacsokkal és csomócskákkal, hogy az egész egy roppant góthizlésű egyház tornyának tetszik, még az ablakokat jelző bemélyedések és áttörések se hiányoznak. Ehez támaszkodik (nyugatfelől) egy roppant egyház hajójához hasonló sziklatömeg, melynek teteje fedélszerűleg van összecsapva s melynek gerincze alatt koronapárkányzatot utánzó hullámvonal huzódik el, oldalában barlangnyilatokkal, melyek az ablakokat látszanak helyettesiteni és kidülledésekkel, melyek az oldaltámokat csalódásig hűn utánozzák.
E nagyméretű szikla-cathedrális túlfelén ismét toronyszerű sziklaszál emelkedik fel, alján egy nagyszerű kapuzattal (portale), a minőt művész vésője alkotni nem tud.
Ez egy szikla-diadalív, melynek – miként a túloldalinak – nyilata szabályszerű félkörben záródik, csakhogy ennek alkotása még merészebb, mert az egész roppant alkotmány két sugár pilléren nyugszik, pedig azokra nemcsak a sziklaív nehézkedik, hanem az ezen ívezetből kinőtt sziklatorony is, mely e büszke diadalívet betetőzi.
E tornyos portálét nevezik Nagy-Csűrnek, a mi átvétetik az egész sziklaöblözetre. A Nagy-Csűr ép ugy nyitva van hátul, mint a Kolczu Báhri túloldali diadalkapuja; háttere ép oly szép zöldre van zománczozva, de amazt nemcsak fellövelő sugár tornya, hanem az által is túlszárnyalja, hogy a mögötte emelkedő sziklafal megközelithetlen oldalában két nagy barlangnak sötét nyilata, roppant két szemként tekint alá a szédületes magasból. A sziklák odább is folytatódnak, mignem a koppándi erdőségek zöld lombjai közé vesznek. Ha a Nagy-Csűrt kéttornyos szentegyházhoz hasonlitjuk: akkor e toldalékot egy ahhoz támasztott sziklamonostor másának tekinthetjük.
Ilyen a jobbparti sziklaöblözetnek alakzata; de minő finom annak díszletezése. Én azt hiszem, hogy a gót épitészet feltalálója ehez hasonló mészkősziklákról leste el és mintázta műidomait, hisz tornyainak, tornyacsainak, csúcsműveinek, kapuzatainak, ablakainak, oldaltámjainak mintáit mind feltalálhatjuk itten, csakhogy óriási mérvekben. És e sziklaöblözet minő gazdag szinpompát tüntet fel, mig alján zöld porfirit-fekvetek tünnek fel, fennebb már átmeneti veres (vörhönyös) mészkő fehérrel váltakozik; de maga a vörhönyös mészkő is sokféle szinben (nuanceben) játszik, mert a régibb helyek sötétbarnák, mig az újabb leválások helyei majd bibor-veresek, majd sárgás betétekkel és erezetekkel vannak tarkázva. A sziklák szakadékaiban és vállúzataiban zöld bokrok, folyondárok s a vizenyős helyeken gazdagon tenyésző fű fonnak szép zöld füzért, mely körülkereteli és átszeldeli a sziklák oldalait, eltüntetve azok egyhangúságát. A sziklák ormai szépen ki vannak csipkézve; ez óriási nyakék vonalán nem hiányoznak az áttört lyukacskák sem, melyeken az ég azúrja átkékelvén, ugy néznek ki, mintha nagy darab türkiszek lennének befoglalva, de még a valóságban sem hiányoznak a díszkövek, mert a juramészkő fölött elhúzódó gyülegben a calcedon és tej-quarcz kristályok, odább a Dobogó felé cölestin és barit nagy mennyiségben fordulnak elő.
Egyáltalában a túri kő alsó torkolata elbűvölően szép s ha sziklái magasságával hátra marad is a tordai hasadék mögött, de részletszépség és szinpompában nemcsak hogy megállhat mellette, hanem talán még túl is szárnyalja azt. Az nagyszerűbb, ez szebb s bizonynyal még a tordai hasadék után se fog érdektelennek tetszeni, azonban mégis a hatás fokozása tekintetéből tanácsosabb ezzel kezdeni és amazzal végezni.
A túri kőn való átútazás annyira fárasztó, hogy a ki egyszer végig ment rajta, nem nagy kedvet fog érezni az ugyanazon úton való visszatérésre, nem is szokásos az ugyanazon nyomon való kétszeri járás, hanem a Túrból jövők rendszerint a szoros tetején, még pedig a jobboldali sziklakarajon szokták a visszaútat megtenni, a mi nemcsak kényelmesebb, hanem egyszermind élvezetes is, mert folyton a szoros madártávlati képeiben lehet gyönyörködni s felülről még egyszer végig lehet pillantani a szoros kanyarulatain s annak már ismert részletein; de e felső út ezen kivül már csak azért is ajánlatos, mert itt menve, meg lehet vizsgálni e szorosnak oly helyeit is, a melyeket alulról csak a távolból pillanthatni meg s a melyek a közelebbről való részletes áttekintetés által csak nyernek érdekességökben. Igy le lehet a sziklagerinczről ereszkedni mindkét diadalkapuhoz, melyeknek valódi nagyszerűségét csak a közeli megtekintés tartja fel a szemlélő előtt. A közelebbről való megtekintést ajánlom is minden kutatónak, mert az a fáradságot dúsan kárpótolja.
Mi a túri kő alsó torkolatától kerülő úton vonultunk fel a koppándi erdők között, mert itt valamelyes török várat emlegettek, azonban azon helyen, a hol e várat keresik, most nagyon csekély nyom fedezhető fel. Egy gátony dombosodása s némi csekély sánczmélyedés tünik ott fel s igy, ha volt valamely várféle ott, az csak jelentőtlen alkalmi erőd vagy inkább menhely lehetett, miután a hegy lapályos fensíkba olvadván be, természeti védképességgel alig birt.
A túri kő déli torkolatja.
Innen egy nagy kanyarulattal visszatértünk a túri hasadék alsó torkolatának tetőlapjára, hogy a Nagy-Csűrt közvetlen közelből vizsgálhassuk meg. Egy a léptek alatt gördülő kőtörmelékkel boritott meredek sziklavállúzaton ereszkedtünk le e büszke diadalivhez, mely közelből tekintve valóban bámulatra ragadott s a távolból alkotott minden fogalmunkat messze túlszárnyalta; mert az alulról csekélynek tetsző nyilat itt egész imposans nagyságában és architectonicus tökélyében tünt fel. Képzeljen az olvasó egy 4 öl szélességű, 2 1/2 öl magasságú, szabályszerűen idomult köríves nyilatot, melynek vállíve a többi szikláktól teljesen elkülönitve két sziklapilléren nyugszik. E sugár pillérek nemcsak a fölöttük ívesülő, mintegy 5 öl fokosságú sziklavállívet hordják könnyedén, hanem az arra nehézkedő 20 öl magasságú sziklatoronynak roppant tömegét is. E sziklatornyon alulról egy kupolaszerű kerekded bevésés van, mint a minők a mór izlésű mecsetek csarnokaiban találhatók; tetején szélvitorlaként egy bokor himbálódzik, melynek magvát valamely madár vitte oda, vagy a vihar ültette el.
E szikla-diadalíven hátul a talaj meredeken emelkedik, kikövezve felülről legurult szikladarabokkal, melyeknek hézagai közt zöldelő csalán és más évelő növények nőttek ki, hogy szép háttért nyujtsanak a szikla-diadalívnek. Köröskörül függélyes sziklafal emelkedik s félkörben keretel körül egy amphitheatrumszerű helyiséget, oldalbarlangokkal, melyek sötét oduiból nagyfejű baglyok pislognak alá, felettük vércsék és sólymok repkednek szét s éles sivítással kanyarognak a nyugalmukat zavaró szokatlan látogatók fejei fölött. A beszorult szél rémes morajjal nyargalja körül e sziklakráter sötét öblözetét, a lépteink által helyeikből kimozditott kövek, a többieket is mozgásba hozva, kőzuhany keletkezik, mely iszonyú zajjal és roppant ugrásokkal törtet le az aljig lenyuló meredek vállúzaton. A környezet nagyszerűsége, a talpai alatt meginduló talaj mozgása, az a búgó-sivító hang, mit a beszoruló és a sziklaüregen kirohanó szél idéz elő: az embert megdöbbenti s kétkedve néz szét, ha a népregék óriása nem lép-e ki a barlangok titokteljes oduiból; mert a néphit szerint itt oly szörnyű óriások laktak, kik a túloldali Podgyere-barlanghoz léptek át, s a midőn megszomjuhoztak, egyik karjukkal Ienyultak a patakba vizet meriteni; az ott heverő vastag cserépdarabok vizmeritésre használt nagy korsóik töredékei lennének.
A hol a népregék óriásokat emlegetnek, ott rendszerint a praehistoricus ember nyomaira találhatni. A Nagy-Csürnél mutatkozó hüvelyvastagságú cserépdarabok mindenesetre a török-tatárjárásokat előző korból származnak, mert azok azon legkezdetlegesebb korból erednek, a midőn az ősember az állati tengéletből alig bontakozott ki s még nem ismerte a csinált lakot, hanem a készen talált kezdetleges hajlékot, a barlangot használta, néha megosztva azt az ősmedvével. Az itt található töredékek még az ős keramika előtti korból valók, a midőn a korongot az ember 10 ujja pótolta. Mind e nyomok és töredékek kétségtelenné teszik, hogy e szoros barlangjai már a praehistoricus időkben az ősember s alkalmasint ősmedvék tanyáiul szolgáltak. Igen óhajtandó, hogy arra hivatott paleologusok a Torda körüli szorosok átkutatását eszközölnék. Ez gazdagon kárpótolná az arra forditott figyelmet és költséget. Én csak aesthetikai szempontból tárom fel azoknak eddig kellőleg nem méltatott szépségi kincseit; azok tudományos és szakszerű tanulmányozását és megismertetését hivatottabb s kellő anyagi eszközökkel rendelkező egyéneknek hagyom fenn.
Odább haladtunkban megtekintettük a Kolczu-Báhri oldalában levő másik – Csürnek nevezett – szikla-diadalívet is, mely valódi ellenpárja a Nagy-Csürnek, azon különbözettel, hogy itt a vállív felett hiányzik a torony; de itt is feltaláljuk az ősember emlékével egybekötött óriások regéjét és az ős ember nyomait jelző vastag cserépdarabokat.
Azután a szoros merész kanyarulatait követve, még egyszer áttekintők madártávlatból a sziklarepedésnek már ismert vonalát, gyönyörű sziklaszálaival és felragyogó örvényeivel, a melyek a folyamka ezüst szalagjára feltűzött tükrökként ragyognak ott a széditő mélységben. Nemsokára átszálltunk a Décsenge patak elragadóan szép sziklavállúzatán s negyedóra mulva Túrban nyugodtuk ki élvezetes kirándulásunk fáradalmait.
Itt csak felemlitem, hogy alig van pont hazánkban, mely földtani tekintetben s főleg a kőzetek sokféleségében és változatosságában a túri-kővel vetekedhetnék; itt azt csak azért nem tárgyalom tüzetesebben, mert az általános részben már azzal – dr. Koch Antal egyetemi tanár jeles szakdolgozata alapján – behatóbban foglalkoztam. Itt legfölebb csak futólag emlitem fel, hogy e hasadék főkőzete a jura-mészkő, mely fölött oly konglomerat fordul elő, mely jura-mészkő és diabasz-porfirit töredékekből van összealkotva. E gyülegben kis calcedon-gömböcskék s a breccia üregeiben tejkvarcz-kristályos csoport is mutatkozik, mert a jura-mészkőn e güleg (konglomerát) mellett Lajtha-mészkő és breccia is meglehetős vastag padokban jelentkezik, mig alsó torkolatánál vörhenyes mészkő is mangán és vasérczekkel érintkezve mutatkozik; sőt előfordul e tájt a melafir augit porfirit, sőt a kvarcz-porfir is felsit-porfir kiséretében, mig felső torkolatán túl a túri temetőnél homokcsillámos palás agyagmárga fordul elő. Igen figyelemre méltó a túri kővel összefüggő Dobogó, hol a gipsz mellett büdösmész is jelentkezik, melynek üregeit kristályosodott cölestin és barit töltik be, az előbbi rendkivüli bőségben, ugy, hogy ipari czélokra is hasznositható lenne.
