XLV. Az Aranyos hidja, Keresztesmező, vasuti indóház, faraktár, városliget.
XLV. Az Aranyos hidja, Keresztesmező, vasuti indóház, faraktár, városliget.
Az utasnak, a ki alulról a Keresztesmezőn át Tordához közeledik, az első, a mi szemébe ötlik, a mi őt mintegy udvariasan fogadja: a barátságos kinézésű Aranyos hidja, a hol mézeskalácscsal, süteményekkel, erősitő itallal, izletes gyümölcscsel kedveskedik a hid mindkét végén árúpadkát állitott piros-pozsgás tordai menyecske, mintha a termékenység, jólét és egészség bőség-szarúját kivánná feltárni a fáradt utas előtt. Az Aranyos hidjának meg van a maga történelme. Torda régi kiváltságleveleiben sok helyütt találunk vonatkozást a tordai hidra, melynek épitésére, kiigazitására nemesek, sóvágók s más rendbeli polgárok is köteleztetnek.
1612-ből van a tordai közgyülésnek egy április 8-án hozott határozata, melyben megszabja az Aranyos-hidon szedett vámtételeket, egy ökör után egy, egy ló után két, egy gyalogos után egy pénzben. Azt is megszabta, hogy ha városi embernek hoznak terhet a városba, vámot nem fizet, de ha tordai szekeres szállit idegennek sót, akkor tartozik vámot fizetni.*
Lásd Ordines Sive Const. 8. levél.
Láttuk fennebb Bethlen Gábornak – később Apafi által is megerősitett – azon 1626-ik évi május hó 30-án kiadott rendeletét, mely szerint az Aranyoson levő hidon vámfizetésre köteleztetett mindenki, még a nemes is, valamint az is, a ki gázlón vagy jegen menne át. Ezen korlátlan vámszedési joga a városnak törvényhozásilag is megerősittetett, nevezetesen az 1656-iki törvényczikk IX. art. rendeli, hogy a tordai Aranyoson levő hidon mindenki, még a nemesség is, vámot fizessen, kivéve a mikor jobbágyaik által maguk szükségére vecturáztatnak fát; az 1659-iki Fejérvártt alkotott t.-cz. a jegen vagy gázlón átmenőket is hidvámfizetésre kötelezi.*
Lásd e törvényczikkeket a budapesi egyetem könyvtára collectiójában.
A régi hid is e nagy közlekedési vonalon jeles lehetett; de az – a mint fennebb már érintém – nem a mostaninak helyén, hanem fennebb állott és pedig – valószinüleg kezdetben a római út levén használatban – az első tordai hid is annak még nem régen létezett hidfőire volt fektetve, utóbb alább vitetett a mostani malomárok beömléséhez, a hol annak czölöpei még nem régen látszottak s csak később szállitották az Aranyos hidját mostani helyére. Ez a mostani tordai hid e század első felében épittetett Kövecsi János tordai naturalista épitőmester által, ki valóban ritka technikai ügyességgel és természetes genialitást föltételező felfogással teljesitette feladatát s megelőzte a lánczhidak elméletét, még mielőtt azt feltalálta volna Anglia egyik hires épitésze, ki a hidak történetében korszakot alkotott. Igen, mert az Aranyos tordai hidja egészen a lánczhidak elméletén nyugszik, csakhogy láncz helyett az egész alkotmányt egy faív tartja fenn, mely az itt meglehetős széles Aranyos egyik partjától a másikra átívesülve, minden középoszlop vagy láb nélkül függő állapotban tartja fenn az egész nehézkes hidszerkezetet és pedig hogy jól fentartja, azt leginkább tanusitja azon körülmény, hogy 90 éves fennállása óta e hidon még soha semmi romlás nem történt, vagy csak a legcsekélyebb mértékben sem hajlott vagy ingott meg, különben a hid egész hosszában fedél alá van véve s mindkét partján csinos kőhidfőkkel (melyekben a vámosok laknak) van ellátva,* a mi az egésznek csinos és tetszetős küllemet ad. Nemrég ideje, hogy a nagyobbszerű vasuti s más hidak hiányában a tordai hidat még az emberek nagyon megbámulták s a tordaiak mint páratlan unicumra nagyon büszkék voltak.* Erre mintegy fölhivta a baloldali hidfőnél levő kőbe vésett e felirat:
A jobbparti sexagon záródással végződik, a városra néző balparti négyszögű nagyobb alkotmány, mindkettő tömören kőből van alkotva, az anyagot ehhez és a régi hidfők és a római várak romjaiból vették.
S oly nevezetességnek itélték, hogy mintáját a pesti nemzeti muzeumba felküldötték.
»Im e hid Erdélynek remek alkotmánya, nagy költséggel, de nagyobb gonddal s legnagyobb közhaszonra Isten segedelme által, római szentbirodalombeli gróf széki Teleki Domokos Nms Torda vármegyei főispány közbenjárásával, a felséges k. fő kormányszék kegyes jováhagyásával, Miklos László, Csehi Boldizsár és Osztroviczi József N. Torda város fő hadnagyainak munkás felvigyázataik alatt, városi közpénzzel, a hiv lakosok segédmunkájukkal, sok jótevő megyebeliekkel és meg nem volt nemes adományokból Kövecsi Jánosnak hazafi fő épitő mesternek ritka elmemunkájával hét esztendőkig folyt verejtékek után állittatott fel 1804-ben, óhajtott végett ért Osztroviczi József fő hadnagyi kormánya alatt 1815-ben. Csudáld itt utazó a természet bajnokját a mesterséget, ezt a vizgyőző remek alkotmányt, melyen maga a folyó is herculesi erő alatt mormolva bámul.«
S valóban, tekintve a hidépitészet akkori fejletlenségét, a segédeszközök korlátoltságát és hogy azt egy kiképeztetést nem nyert természetes eszű ember tervezte s egy város csaknem önerején létesité: nem tudom, ha nem is a bámulat, de az elismerést attól megvonni; ezt adom én az ott mindenki által fizetni köteles hidvám fejében és az által, hogy e hidnak látképét melléklem.
Az Aranyos hidja Tordán
Az Aranyos hidja a 70-es években alaposan kiujittatott Szigethy Sándor polgármestersége alatt és buzgalma folytán. E kiigazitás 10,000 frtba került, a miből mértéket vehetünk arra, hogy eredetileg mily sokba kerülhetett.
Az Aranyos folyó hajdan igen gazdag volt halban; itt és a tordai határon levő tavakban oly nagymérvű halászat folytattatott, hogy mint már másutt előadtam, Torda város régi hivatalnokai között két halászbirót és az álló vizek két provisorát találjuk, a mi a halászok nagy számára enged következtetni. Fájdalom, ma már a számitás és meggondolás nélküli rabló-gazdálkodás és a tavak lecsapolása annyira meggyéritette a halállományt, hogy hivatásszerű halász Tordán nem létezik, legfölebb néhány molnár űzi azt mellékesen. Az általános részben érintém röviden a Torda vizeiben előforduló halakat, de miután ott nem meritém ki kellőleg, szükségesnek tartom itt – hol az Aranyos folyóval találkozunk, – azt utólagosan kiegésziteni. A nemes pisztráng a hegyi patakokban, leginkább a Nagykirály-erdejében levőkben fordul elő; az Aranyosban gyakori a harcsa és a kecsege, a mely a Marosból felúszik, de ritkán Tordáig, mig ellenben honos a menyhal (Lota vulg. cuv.), a ponty (Cyprinus carpio L.), a czompo (Tinca vulg. Cuv.), márna (Barbus fluv. ag.), küllő (Gobio fluv. Cuv.), küsz (Alburnus bipunct. Heck), domolykó (Squalius dobula L.), paducz (Chondostoma n. L.), csuka (Esox lucius L.) és az orsóhal (Petromyzon fluv. L.). A tordai tavak csaknem kizárólagos hala a csuka, ritkán fordul elő a ponty. De lépjük át díszes hidján az Aranyost.
E hidon át jutunk az emlékszentesitett Keresztesmezőre, a hol a multnak kegyelete megállapodásra késztet. A Keresztesmezőnek csak kis része tartozik ma Torda határához, annak legnagyobb része ma már el van attól szakitva; de hogy régebben egész terjedelmében oda tartozott, kitetszik az 1665-iki t.-czikk XXXVII. articulusából, mely szerint a Tordára telepitett nagyváradi exulok s velük Torda összes lakói birtokaik után eximaltatnak minden dézsma fizetéstől, kivéve a Keresztesmezőt, a mely egyébre szolgál,* de amely nélkül is elég bő határa van Tordának. Ekként lett a lakatlanná vált Tordának szent fiscusra szállt határrésze országos czélra elszakitva, a vele összefüggő Kiskirály-rétjével egyetemben, a mely már régi időktől fogva az uralkodó és országgyűlési követek lovai számára különittetett volt el Torda határából, illetőleg már kezdetben Torda megtelepitésekor e czélra reserváltatott.
A mezei hadak legelőhelyéül lett már korábban, az 1659-ki szászsebesi országgyülés végzése szerint (XVI. art.), elkülönitve.
Az udvari ménesek ittlegelésére számos adatot találhatunk; legyen elég itt hivatkoznom Békés Gáspár egy levelére, melyben az aranyosszékiek fellázitásával megbizott Szentmihályfalvi Péternek 1573-ban irta, hogy a megjelölendő napon a fejedelem udvari ménesét – mely a tordai határon legel – rohanja meg és keritse kézre,* mit Báthory István az által hiusitott meg, hogy Tordán országgyülést tartott s a Keresztesmezőre sereget vont össze.
Lásd Erd. Tört. Tár. I. 116–124. lap.
Különben a Keresztesmező egyike Erdély nemcsak legnagyobb, hanem egyszersmind legszebb térségeinek akár térfogatának nagyságát, akár környezetének szépségét tekintsük. Megragadóan szép és festőileg nagyszerű főleg a nyugati oldalát szegélyző havas-lánczolat, hol a tordai hasadék nagyszerű sziklakapuja és a Várfalvánál levő Aranyos-torkolat szép és változatos sziklabérczei fölött, a Toronyoldal, a Vidálykő, a Tilalmas s a mindezek fölé emelkedő büszka Székelykő fejtik ki nagyszerűségük pompáját és az emlékezet varázsát. Hisz lehetetlen, hogy a Székelykőnek hatalmas pyramisként kimagasló Várhegy nevű csúcsára tekintsünk a nélkül, hogy a székelyek mongolok felett vívott győzelmének dicsfénye ne ragyogja körül ezen, a nap oda ütődő sugáraiban tündöklő, büszke csúcsot, mely hét század előtti csodás hősiesség emlékgúlájaként emelkedik látkörünk csúcsára.
A szűk sziklaövéből kibontakozó Aranyos kiérve a térségre, nem terjeng szét más folyók módjára, szeszélyes kanyarulatokkal nem szaggatja meg a térségnek folytonosságát, hanem mintha respectálná annak hadi hivatását, mintha e tért egészében akarná nagy hadseregek harcz- és gyülhelyéül átengedni: a Keresztesmező egész mentében mindenütt a szélen, közvetlenül a tordai láz szegélyhegyei alatt törtet le Sinfalva, Szent-Mihályfalva, Torda, Keresztes és Aranyos-Polyán alatt, mig Egerbegynél csaknem egyenes szögletben megtöretvén, a keleti részen is körülfutja a Keresztesmezőt s Gyéres, A.-Lóna és Gerend alatt folyva siet a Maros hullámágyába.
Ekként a Keresztesmezőt két oldalról az Aranyos szegi díszkövekkel ékitett aranyozott* ezüst-szalagba, párhuzamos szegélyhegységgel, melyet szőlőültetvények és gyümölcsösök koszorúja ékit, mig a déli oldalon a harasztosi lankás bérczek ölelik körül. Ezen nyugaton nagyszerű, másutt mindenütt idyllien szép keretbe van befoglalva a két mértföld hosszú és egy mértföld széles térség az ő kettős szintjével, mert az Aranyos folyó tulajdonképi mélyebb faluhintett lagunája fölé egy 10–20 öllel magasabban fekvő és amannál jóval terjedelmesebb láz, az ugynevezett Szabadföld vagy Bogáth emelkedik,* a mely Kövendtől kezdődve, egészen Gyéresig és A.-Lónig nyulik le, igy délről csaknem egész hosszában szegélyezve az Aranyos-völgyületet. Mindez tágabb értelemben a Keresztesmező kiegészitő részét képezi, bár szorosabb értelemben a nagyterjedelmű térnek csak azon kisebb része követelheti magának a classicitás fényét, a mely a tordai hidtól a bogáthi fensik széléig (ott, hol a tordai-felvinczi út dombtetőre emelkedik) és Szent-Mihályfalva alsó határszélétől Keresztes faluig terjed, mert csak ezen részecskéje volt az, hol az ország rendei időnként gyüléseiket tartották, hol a hadak hadi szemlére gyültek és hadmenetek alkalmával táboroztak az Aranyos mentén még most is meglevő Berek óriási fáinak árnyában. E berek egyike a legszebb és legfestőibb helyeknek, az ott levő roppant nagyságú nyár-, fűzfák és topolyok még napjainkban is oly természetes park szépségeit tárják fel, a minőnek párját alig lehetne másutt feltalálni. Itt, e rendkivül nagyra fejlődött százados fák árnyában, ritka válfajú s ragyogó szinpompájú flóra díszlik, ott találjuk a tengermelléki és réti florának pompázó példányait, a többek közt a Plautago Schwarzenbergianát, Italice Gmelini és tartaricát, a Halimocnensis volvoxot és azok közt két specificus növényt: a Telekia speciosát, a csak itt található Chenopodium Wolffiit* és a pompázó Aconitum cammarumot.
Az Aranyos porondja még Tordánál is annyira telitve van aranynyal, hogy régebben az aranymosók drágán szerezték meg a moshatási engedélyt; gyakran nagyobb termés arany is merült fel homokja közt, kavicsai közt pedig kárniol, agát, jáspis, gránát, caelestin, calcedon s más díszkőtöredékek fordulnak elő.
E láz Szabadföld neve onnan eredt, mert a kihaltaknak itteni birtokai az első foglaló tulajdonába mentek. A Bogáth sajátságos birtok- és örökösödési viszonyait és törvényeit lásd bővebben »Székelyföld« czímű munkám V. kötetében.
E munka kezdetén egy külön fejezetet szenteltem Torda florájának s abban kiemeltem Ercsey Józsefnek »Tordamegye florája« czímű ott felhasznált és hivatolt művét, de mellőztem egy – csak később tudomásomra jutott – jeles szakdolgozatát tordai gyógyszerész Wolff Gábor urnak, a ki e téren való sok évi búvárlata eredményeit a »Magyar Növénytani Lapok« 1877-ki évfolyamában közreadta. A hibát most itt utólagosan igyekezem helyrehozni, annyival inkább, mert Wolff ur búvárlatai méltán figyelmet keltők, miután ő Torda virányain több addig ismeretlen növényt fedezett fel és ismertetett, azok közt, az ő róla nevezett Clenopodium Wolffiit s még többeket. A bővebb felvilágositást óhajtókat jelzett közleményére utalom. Különben Wolff G. ur mint a torda-aranyosi gazdasági egyesület tevékeny elnöke, a vidék és város gazdászati fejlődésére jótékony befolyást gyakorol s méltán helyet érdemel Torda jelesei között.
A Keresztesmező az ó-tordai temetőtől nézve.
E virágdús virányok közt törtetnek le az aranyat és díszköveket sodró Aranyosnak üde hullámai. A természet itt valóban pazar fényt fejtett ki s valódi kies idyllé alakitá e tájt. Csoda-e, ha már az ily költői helyeket kedvelő rómaiak e berkeket faunokkal, pánokkal, sylvanusokkal, nymphákkal népesiték s valószinűleg ezen isteneik és félisteneik szobraival, szentélyeivel ékesiték e helyeket? Csoda-e, ha az ő nyomukban a mi őseink is folytatták a kegyeletnek művét s alkalmasint Hadurnak oltárait épiték fel e berkekben az ős – ugynevezett pogány – előkorban, később pedig annyira vonzódtak a természet által kegyelt és a történelem által szentesitett e helyhez, hogy az ország sorsa felett döntő országgyüléseiket és vész idején a seregek összpontositását e helyeken tartották, a mely alkalmakkor kedvtelve vonták fel – ősi szokásként – sátraikat e bereknek árnyas és illatos virányain, mely az embernek gyönyört, harczi méneiknek dús legelőt s alkalmas itatóhelyet nyujtott s mivel a régi daliás időkben az ily alkalmakkal a fényes tornák és harczi játékok elmaradhatlanok voltak, bizonynyal e berkek az ilynemű daliás mulatságok és kedvtelések kedvencz helyéül is szolgáltak, valamint az országos hadi szemlék alkalmával, a nagyobb mérvű hadgyakorlatok és harczi képek is e tájak mozgalmas képét élénkiték. De nemcsak ily hadgyakorlatok tartattak, hanem valódi harczok is vivattak e téren, a mint azt fennebb Torda történelménél előadtam. E most kies, békés térnek hantjait nem egyszer öntözte a haza és szabadság védelmében kiontott honfivér s vajjon az utókornak – a mult szent emlékeitől áthatott fia – érzéketlen maradhatna-e akkor, a midőn az emlék- és honfivér szentesitette térnek hantjait érintik léptei? Avagy nincsen-e lélektanilag indokolva, hogy az ily helyek szemlélete önkénytelenül is fölkelti lelkében a meghatottságnak, a költői emelkedettségnek azon szivremegtető érzetét, a mely a mult emlékkincseiből és a jelen szépségeiből font koszorúval igyekezik fölékiteni hazánk e legszebb és legclassicusabb terét.
Ezt annyival inkább késztetve van megtenni, mert a mult classicus emlékeit páritva találja itt a jelenkor haladásának vívmányaival, hisz ott találja az Aranyos hidjával szemben a modern ipar egy nagyobbszabású vívmányát, azon nagyszerűleg berendezett fa-usztatóban, mely a felső-aranyosmenti nagyterjedelmű állami erdőségek eddig hasznavétlenül pusztuló fáját vizi úton szállitja le Tordáig, a hol a hid közelében berendezett gőzfürészek által feldolgoztatva raktároztatik s egy nagyobb mérvű fakereskedésnek anyagául szolgál. A fausztató és gőzfűrészmű a 60-as években rendeztetett be az állam által s – bár sokba került – egyike életképes vállalatainknak.* Ezen nagyobb szabású ipartelep segédeszközét képezi a szállitást közvetitő vasút, a melynek indóháza ez iparteleppel szemben van az országút tulsó felén, ugy hogy vágányai egészen az ipartelep közepéig vannak bevezetve s igy a rakodást nagy mérvben megkönnyitik. E szárnyvasut kedvezőbb vizonyok közt az Aranyos mentén felfelé folytatható lenne azon vas- és nemes érczekben gazdag vidékre, mely már a rómaiak korában nagy mérvben aknáztatott s mely éppen a közlekedés hiányos volta és a tüzelőanyag megszükülése folytán hanyatlani kezdett, de a melynek végtelen lendületet adna a tordai szárnyvonalnak odáig való kiépitése, a mi a tüzelő anyag hiányát – a fejlődés e lényeges akadályát – egyszerre elháritaná. Kezdetben az Erdélyt átszelő keleti vasút ugy volt tervezve és engedélyezve, hogy az Kolozsvártól, Tordát érintve vonult volna a Maros terére. Ez volt a természetes rövid irány; azonban némely felülkerekedett magánérdeknek sikerült az eredeti tervtől való eltérést kieszközölni és Torda kijátszásával a vasútat Kolozs-Virágosvölgy felé terelni, a mi keservesen boszulta meg magát az által, hogy az ott szükségessé vált alagútak miatt a kiadások kétszereződtek s a csuszamlós, köthetetlen talaj miatt – daczára, hogy milliókat pazaroltak el – állandósitani soha sem lehetend.
Ezen üzlet bérbe van adva, évente rendszerint 20,000 köbméter fát vesz át az államtól, ebből 19.000 köbméter leginkább deszkának fűrészelve jön forgalomba, 1,000 köbméter hulladék és saját használatú fa.
Torda ki lett bűnösen kerülve s ez által – addig élénk – kereskedelme igen nagy hanyatlásba jutott; de vesztett az állam is, a mennyiben a tordai sóaknák művelésének stagnálását vonta maga után az egyéni érdekek e rút államcsinyje. Azóta kiépült ugyan egy szárnyvonal Gyérestől Tordáig, de ez igy egy elvétett zsákútczát képez, mely csak továbbépitése esetén fogná magát kifizetni és hivatását betölteni. Továbbépitését strategiai indokok is követelik, mert a lázongásra hajlandó havasi lakók fékentartása csak igy lenne biztositható. Az Aranyos hidjának balpartján, közvetlen az út mellett van a városi sörház, csinos kert közepén, mely, mint eredeti felirata mutatja, mult századi épület, homlokzatán egy eredeti czifrázatokkal körözött kőbe ez van vésve:
»Anno Dni 1756 fieri cvravit Stephanus Török Nob. op. de Vj Torda ductor primarius.«
Van ugyanott befalazva egy újabb felirat is, melyet eredetiségeért ide jegyzek:
»Im serház Torda város vidéke közhasznára Osztrovitzi József főhadnagyi,
Követsi János indzsinéri kormányuk alatt Metzel Sámuel, Vermesi Dániel költ-
ségük és szorgalmuk által ujból épittetett MDCCCXIV. Midőn Bachus Gerez-
detlen Árpa koszorut kedvetlen balra dölt fején viselt.«
Követsi János indzsinéri kormányuk alatt Metzel Sámuel, Vermesi Dániel költ-
ségük és szorgalmuk által ujból épittetett MDCCCXIV. Midőn Bachus Gerez-
detlen Árpa koszorut kedvetlen balra dölt fején viselt.«
Tehát e sörház a hiddal egyidejűleg épittetett újból.
A sörházon túl van az ugynevezett Depôt terjedelmes telke sárga-feketére festett kapuival és raktáraival, melyre a hadsereg nyomta rá e szemet és lelket sértő szinezetet, lévén az utóbbi időben katonai, előbb kincstári raktár. Egy ideig Torda vármegye székháza is ebben volt elhelyezve, sőt e század elején egy ideig egy katonai iskola is itt talált elhelyezést, a mint fennebb a nevelésügyet tárgyaló fejezetben kifejtettem. Ezen, egészen a Szindi-utczáig terjedő raktárak régi épitkezések romjaiból épültek és arra vannak fektetve, mindenütt látszanak régi falak alaprakatai, melyek a raktárak alá behuzódnak. Ezek mind a hidon átvonuló országúttól balra vannak, jobbról az Aranyos melletti berkekben van a város igen csinos sétatere, a »Széchenyi-liget«.
Tordát minden oldalról közvetlenül szőlőhegyek környezvén, a város jó ideig nem érezte szükségét egy köz-sétahelynek, mindenki elfoglalta magát szőlőjében s ott feltalálta a zöldet, a jó friss levegőt, szép kilátást és fesztelenséget. Ámde nem mindenkinek van szőlője s ideje arra, hogy hosszab időt áldozhasson a zöldbe való kijutásra. A hatvanas években tehát fölmerült egy köz-sétatér vagy városliget szükségességének eszméje s erre önként ajánlkozott az Aranyos balpartján – a hidon alól – levő szép liget, a mely százados nyárfáival, egy természetes park minden kellékével birt, csak néhány útat s az Aranyos kiütései ellen biztositó töltést kellett oda csinálni, hogy a kigondolható legszebb sétatér létrejöjjön. Az eszmét felkarolta néhány lelkes fiatal ember, a város átengedte a liget tulajdonát. Néhány tánczvigalom s műkedvelő előadás összehozta a berendezésre szükséges összegecskét, a kebeles polgárság is hozzájárult bőkezű adományával s ma már fürdő- és vendéglő-helyiséggel ellátott oly Városligete van Torda városának, a minővel az erdélyrészi városok közül kevés dicsekedhetik; mert ha különben egynémely városunk sétatere mérkőzhetnék is ezzel, de nélkülözi az aranyport sodró Aranyosnak légfrissitő hullámait és azt a nagyszerű kilátást, a mely innen a Keresztesmező fölé tornyosuló havasokra; a büszka Székelykőre, a kecses Vidálykőre s egyáltalában a nyugati Kárpátok nagyszerű panorámájára nyilik és nélkülözi azt a balzsamos légkört, a mit a Keresztesmező virányairól röpitenek át Zephyr lengő szárnyai. Képben mutatom be e tájt, melynek előterében a Széchenyi-sétatér Aranyos-hiddal, középterén balról a Keresztesmezővel, jobbról a római várak fekhelyéül szolgált Tündér- és Leányvárral, hátterében a Székelykő, Vidálykő s más toroczkóvidéki havasokkal, melyek a temető aljáról – honan e kép felvétetett – mind felötlenek, egyikét tárván fel a legnagyszerűbb kilátásoknak.
