XXVI. Torda város kiváltságai, adománylevelei, pallosjoga. •
XXVI. Torda város kiváltságai, adománylevelei, pallosjoga. • (Általánosan Tordát érdeklők.)
Minden fejezet közelebb visz Torda nagyszerű, eseményekben gazdag, megragadó történelméhez. Immár előcsarnokában vagyok, de mielőtt belépnék a régi dicsőség e szemkápráztató Pantheonjába: szükségesnek itélem, az annak mintegy kiemelkedő talapzatait alkotó Torda oklevéltárát, főleg az e város nagyságának mintegy alapját képező kiváltság- és szabadalom leveleit, polgári szabadsága s jogélete ez alapvető okiratait összesitve bemutatni.
Fennebb Torda várai ismertetésénél közöltem Torda város első ismeretes kiváltságlevelét 1269-ből, a melyben IV. István és az azt megerősitő IV. Béla királyaink Tordát mentesitve és kivéve a vajdák és tisztjeik minden beavatkozásától, saját választott tisztviselőinek rendelik alá, vagyis önkormányzati joggal ruházták fel.
Ezt kiszélesiti s Tordát a többi sóaknákkal biró városokéhoz hasonló kiváltságokkal ruházza fel, vásárjoggal, 8 napi szabad sóvágással és szabad elárúsitás jogával, országos vámmentességgel öregbitette 1291-ben III. Endre királyunk, a ki Torda városát a megyei tisztek hatósága alól kivévén, nemcsak a közigazgatás, hanem az igazságszolgáltatás tekintetében is önállósitotta, a főudvarmester utján a kir. Curiát jelölvén ki felebbezési törvényszéke gyanánt, egyszersmind terjedelmes királyi és kincstári birtokok adományozása által gazdagitván, jövő fejlődése és nagysága alapjait megveté.
Ezen fennebb bő kivonatban közölt második kiváltságlevél képezte Torda város szabadságának és önállóságának talpkövét. Annak tekinté Torda városa is, nem mulasztván el soha annak megerősitését kieszközölni, minek következtében azt számos királyaink, nemzeti fejedelmeink és osztrák házból való uralkodók is átirták és helybenhagyták. Torda városa arra mindig mint palladiumra hivatkozott. Méltán, mert ez volt az ő aranybullája.
Helybenhagyta és átirta legelőbb Róbert Károly 1315-ben Péter tordai biró és Ábrahám vendég (hospes) kérésére és ismét 1335-ben István Tordaaknai (igy) városbiró (villicus) kérésére.
Utódja és fia Nagy Lajos 1359. decz. 20-án (Die 12 cal. januaarii) János Lőrincz fia, Bálint Ábrahám fia Torda biráinak kérésére szintén átirta és helybenhagyta atyja mindkét rendbeli adománylevelét.* És ismét megerősitette 1377-ben Nagy Benedek tordai biró, Bálint Benedek Ábrahám fia, János Simon fia és Kende Mihály tordai esküdtek kérésére.* Ezt megelőzőleg 1366-ban Lajos király Tordán jártakor Thuri János, Thuri Gergely és Drághy Miklós ajtoni (othoni) nemesek kérelme folytán határkijárást rendelt el Torda és Ajton közt, mikor határjelek emeltettek és újittattak meg,* de ez sem tudván a vitás ügyet megoldani, hosszas per folyt a vajdai széken, mig végre 1377-ben jun. 18-án (f. 5 pr. ante fest nativ. b. Johani Bapt) ugyan Nagy Lajos király Kolozsvárról Torda város (Civitasnak irva) és az ajtoni nemesek közt történt határjelölést helybenhagyta. Ez oklevélben a határvonal ekként van körülirva. Első határjegy nyugaton egy hegyalján, hol az út Tordáról Ajtonba (Othon) megy az Agyagosnál, itt két régi mellé egy új határjegyet állitottak, mely Csán (Chán) és Ajton (Othun) közt vett határt. Innen keletre a sóspataki úton átmenve 4 határjegyet találtak, a sósréthi mocsár záródásánál a régi mellé ismét újat csináltak. A Sóspatakon átmenve délre, a régi határjegyet megújitották. Tovább menve a Hukkutha nevű forrásnál ismét egy más határjegyet állitottak. Innen a Kerekmocsárnál (mochár) levő Kisbérczre (Kws Berch) menőleg két határjegyet, honnan egyenesen kelet és dél közt felmenve, a hegyre kettőt. Azon bérczen, a hol a Tordáról Kolozsra vivő közút felmegy, két határjegyet, a kolozsi út közepe táján egyet, az úttól kissé balra másikat, honnan kissé északra hajolva három határjegyet találtak, melyből az első Bos, a második Ajton (Othun), a harmadik Torda birtokának határszélét jelöli.*
Egész terjedelmében a kolozsvári ref. collegium könyvt. T. III. p. 111. és 155. töredékesen fejez. Cod. Dipl. IX. 7. 93.
Lásd az erdélyi korlátnokság levélt. Átirta és megerősitette Ferdinand 1552-ben, Bethlen Gábor 1614-ben. A szép pergamenre irt oklevél eredetiben meg van Torda város levéltárában.
E határjárási oklevélben igen érdekes régi – legnagyobb részben ma is feltalálható – helynevek fordulnak elő; igy határjelek ujjittattak a Sóspataknál a Tordához tartozó Czegnél, Borzáskút és a Sóspatak fejénél levő Bérczen (Berch), Tur-Csán (mai Puszta-Csán) és Sejtér (Sehter) közt (ekkor még falu). Továbbá Vajda útjánál, Vajda hágóján és Kerez-Bérczen a Drághyak és Torda közt, stb.
Ered. kolozsmon. konv. levélt. Másolat gr. Kemény Józs. Dipl. Trans. II. 150–152 lap. Ez által még nem lett elintézve e határkérdés, mert 1411-ben a sejtéri pr@aediumot érdeklő határjárás történt Torda és Ajton között, a mint fennebb előadtam. E kijáratások daczára a határ-villongások nem szüntek meg. 1641. Rákóczi György rendeletére a kolozsm. konvent. Péchy Jánost küldötte ki a Torda, Csán és Ajton közti határ kijárására, ki azt ez év jun. 4-én az egybehivott szomszédok jelenlétében foganatositotta. A nagyon hosszú oklevélben előforduló érdekes helynevek közt felemlitendőnek tartom Ábrahám halmát, külső Bodonkútját, Sóstavagátját stb. Ered. kolozsmon. konv. levélt. fasc. Metalium L. A. Nr. 23. Az ügy végelintézést csak 1648-ban talált, ugy, hogy az Agyagosnál levő vitás hely két egyenlő részre oszlott, a mocsár közepét vévén határul, az itatás mind két félre szabadon hagyatván. Ebben emlittettik, hogy a sóstó lefolyása bedugulván, tó – a sóspataktava – alakult; egy más tóról mondja, hogy fejedelem kezén van; emlittetik a kolozsi útnál Keresztút, Bodromtető. Másol. Torda levéltárában. Sőt még 1724-ben is a gubernium határjárást rendel Torda, Ajton, P.-Csán és Röd között, illetőleg az 1717-ben megejtett határkijárás rectificatiójára a kolozsm. convent. megbizottja mellé Keczeli Istvánt, Kaali Kun Istvánt és palatkai Jánosi Mózest rendelte ki, a kik következő évben a convent megbizottja, Kmita József jelenlétében azt végre is hajtották. Lásd kolozsm. konv. levélt. fasc. cott. Torda Litt. A. Nr. 32. 1733-ban Ajton és Torda közt ismét határjárás van. Lásd ugyanott fasc. met. L. W. Nr. 13.
Ez oklevelet leginkább a benne előforduló s nagy részben most is feltalálható helynevekért, de azért is itéltem szükségesnek közölni, mert az a tordai régi határszél megjelölésére (észak felé) becses útmutatást tartalmaz, a minek a tordaiak hasznát vehetik.
A magyar királyok közül sokan adtak kiváltságokat és kedvezményeket a tordai sóvágóknak, de az egy külön fejezet tárgya lesz, itt a Tordát és polgárait általában érdeklőkön van a sor, s e tekintetben nagy hézag támad, mert habár a hazánk valódi aranykorát képező Hunyadi-kor kétségtelenül nem feledkezett meg Tordáról, Erdélynek akkori tekintélyes fővárosáról, s fel kell tennünk, hogy a hős kormányzó és még nagyobb fia Mátyás király, kik mindketten igen gyakran, sőt a legválságosabb időkben fordultak meg, sőt tartózkodtak Tordán – bizonynyal nem mulaszták el Torda város kiváltságait megerősiteni, sőt bőviteni, különösen a nagy király, a ki a túlhatalmassága által veszélyessé vált olygarchiával szemben a polgári osztály emelését és erősitését egyik legnemesebb feladatává tűzte, s a ki e gőgös és a hazára nézve veszélyessé vált olygarchiát ép itt Tordán alázta és törte meg: bizonynyal az ő hozzá hű várost nemcsak jószágok adományozása, hanem régi kiváltságai megerősitése és újakkal való kibővitése által is igyekezett jutalmazni. Fájdalom, ezek nem jutottak a mi korunkra, s a Hunyadi-korból Tordát érdeklőleg a sóvágóknak nyujtott némely kedvezmények, s a Torda városának adott némely – a lázadóktól elkobzott – jószág (mint Szt.-Miklós) adományozásánál alig maradt ránk más okirat, nem azért mintha nem lett volna, hanem mert azok vagy megsemmisültek, vagy valahol a levéltárakban rejtőzködnek. Talán egy szerencsésebb kutatónak sikerülend azokat felfedeznie. Nekem búsongva kell áttérnem egy vigasztalanabb korszakra: a II. Ulászló korára, melyből Tordára vonatkozólag maradott ránk egy okirat, ez azt látszik jelölni, hogy az ugynevezett »paraszt-lázadásba« besodort Tordának jogai és kiváltságai némileg megszorittattak volt s a nemesek ez ötletből fondorkodtak, árulkodtak ellenük s ősi kiváltságaik ellenére vajdai szék elébe kezdték idézgetni s igy mintegy biráikká tolták fel magukat; de ez a visszaélés rövid ideig tarthatta csak fenn magát, mert II. Ulászló 1514. Budáról kiadott szigorú rendeletében, az erdélyi vajdának meghagyta, hogy a tordaiakat és dézsieket – kik a paraszt-lázadásban csak kényszeritve vettek részt s ép azért kegyelmet s bűnbocsánatot is nyertek – többé a nemesek panaszára a vajdai szék elé ne idézzék, hanem régi kiváltságaik értelmében, továbbra is saját biróságuk előtt pereljék s csak az itéljen felettük* s ekként még e gyenge királyunk is védte s visszahelyezte Torda városát jogaiba és kiváltságaiba.
Lásd K. Papp M. Történeti lapok I. évf. 471. lap. Ered. Deés város levéltárában.
A nemzeti fejedelmek közül, már maga Zápolyai János, de különösen kegyelte neje Izabella és fia János Zsigmond, a ki anyjával s azután is gyakran tartózkodott húzamosb ideig Tordán, s ott fejedelmi udvart (curiát) és védkastélyt is emelt. A többek közt Tordán van 1569. november 14-én, s azt ott helyben kiadott és Tordáról keltezett kiváltságlevéllel örvendeztette meg. Ebben elmondja, hogy Torda város előljárói és lakosai előtte felfejtették, hogy elődei a magyar királyok e nemes város fejlesztése, népességének gyarapitása czéljából mindennemű vámok (tellonium) alul kivették volt, most azonban – Ferdinánd rendeletére hivatkozva – sok helyt vámot követelnek és szednek tőlük; de a király – mint a jog legfőbb őre – nem akarván Torda városi szabadalmainak ily megsértését megengedni, másfelől tekintetbe véve lakosai hűségét és szolgálatkészségét, a mit elődei, sőt az ő irányában is minden időben, de főleg a közelebbi években – midőn országát ellenséges támadás fenyegette – tanusitottak az által, hogy a haza védelmére életüket és vagyonukat készséggel áldozták fel, mindezekért Torda város lakóit, mostaniakat és következőket minden országos és magánvámok alól – erdélyi és magyarországi birtokai egész területén – kivette s teljesen vámmenteseknek nyilvánitotta. Azért minden uraknak, ország báróinak, ispányoknak, várnagyoknak, városi és falusi előljáróknak, mindenféle vámszedőknek rendelte, hogy »Torda város lakóit, midőn azok bárminő portékákkal, ipar- és kereskedelmi czikkekkel, vagy bárminő néven nevezhető tárgyakkal földeiteken, hegyeiteken, hidaitokon – hol vámot szednek – átvonulnának; őket vámmentesen átkelni és visszatérni engedjétek«, stb.*
Lásd Kolozsmon. konv. levélt. in Prot. Johan. II. Regis f. 133. Másolat Gubern. levélt. Trans. conv. III. p. 302 és Torda város levélt.
1581. aug. 13-án Báthori Zsigmond Gyula-Fejérvárott kelt rendeletében kimondotta, hogy a Tordán lakó, vagy birtokos nemesek a tordai közhatárból nem foglalhatnak, külön pásztort nem tarthatnak, hanem a mit a biró és tanács részökre oszt, azzal elégedjenek meg. Ez oklevél a tordai polgárság és a nemesek közti viszonyt rendezi, s azért azt egy kissé bővebben kell ismertetnem. Ebben nevezett fejedelem előadja, hogy a Torda lakói közti nehézségeket előde a kolozsvári országgyűlésen tanácsosaival egyetértőleg elintézte, hogy azok végleg mogszünjenek, elődének határozatával összhangzóan rendelte, 1-ször: Hogy a nemesek, ha Tordán földet akarnak használni, arról szokásos censust és taxát fizessenek, különben használatától eltiltatnak, köznépies szolgálatoktól ugyan mentek, de erdőőrzésben, gyepűkészitésben s más városi közdolgokban részt vegyenek, éjjeli őrködést teljesitsék, hidakat, utakat a polgárokkal egyiránt csináljanak, a város régi szokásainak alávessék magukat. Ha valaki tordai polgárral perel, a város birája előtt folytassa s onnan felebbezze. Ha polgár nemes ellen fő- és alispán előtt kezdje, s ha az ottani itélettel valamelyik fél meg nem elégszik, a királyi udvar elibe felebbezze. A tordai közös erdőkből fát házi szükségletre a nemesek is vihetnek, a tiltott erdőkből házépitésre csak a tordai főbiró engedélyével. Bort tordai szőlőikben szűrhetnek, de máshonnan be nem vihetnek; hacsak erre borhiány folytán a városi előljáróság engedélyt nem ad. Az ily engedély mellett bevitt bort árulhatják, de a város részére fentartott időben csak a szokásos dij fizetése mellett, ha az ellen cselekesznek, megintendők és büntetendők.*
Eredetiben a város levéltárában. Ezt 1628-ban ápr. 28-án. Bethlen Gábor maga és Ozmánkeözy aláirásával ellátott oklevélben átirta és megerősitette.Vernes János tordai főbiró és Kádár Mátyás esküdt kérésére. Ezen hártyára irt s a király nagyobb pecsétjével megerősitett oklevél meg volt Torda város levéltárában; másolatban gr. Kemény Józs. Dipl. Trans. és Fisc. levélt. Fasc. 20. L. 2. Fund. Begii Litt. J.
Ugyan Báthori Zsigmond fejedelem 1602-ben május 2-án Fejérvárról csak a maga aláirásával s papirboritékú pecséttel ellátott oklevélben mondja, hogy tanácsosai ajánlatára s Torda város polgárai kérésére az ő érdemeik s mindenkor tanúsitott hűségük jutalmául adományozza egész Egyházfalvát.
1602-ben ugyan Báthori Zsigmond Déváról keltezett oklevélben előadja, hogy tordai Eradony Péter a fejedelem távollétében az ország nagyjainak 6000 frtot adott ország szükségletére, miért a dézsi sóakna jövedelmét és az ország harminczadát kötötték le; de mivel azok harcz és más bajok folytán nem jövedelmeznek, azért a 6000 frt fejében nevezettnek és neje Hunyady Borbálának a fejérvári várhoz tartozó fejérmegyei Sóspatakot inscribálja mindaddig, mig a 6000 frt visszafizethető lesz.*
Lásd gr. Kemény Józs. Regestr. Arch. IV. 390–391.
Ugyanazon fejedelem 1602. május 1-én Fejérváron adta ki azon hártyára irt pecsétes levelét, melyben előadva, hogy a harczok folytán Tordán támadt égések alkalmával e városnak a magyar királyok, az ő elődei, ugy a fejedelmek s maga által is adott kiváltság- és szabadalomleveleik a lángok martalékává levén: előljárói és polgárai kérésére őket minden szabadságaikban megerősitette, a többek között kimondva, hogy a polgári rend meg ne fogyatkozzék, a polgárok közül senki se személyére, se javaira nézve nem nemesithető, hanem minden jeleniek polgári állapotukban hagyassanak, az eddig odatelepült és városban lakó, valamint oda bebiró nemesek sem személyükre, sem a város területén levő javaikra semmi kiváltságot nem élvezhetnek, ezek, valamint az ezután is odatelepülők s azok utódai, minden városi fizetésben és terhekben a városi polgárokkal egyaránt résztvenni tartoznak, az eddigi szokás szerint mindenik külön-külön egy-egy forintot fizet, az útak és hid csinálásában a polgárokkal egyformán résztvesznek, sőt Torda városa iránti kegyességből azt is megengedte és rendelte, hogy azon mostani és későbbi odatelepülő nemesek most és jövőben, a kik fiu- és nőágon kihalnak, a városban és határán levő javai nem a fiscusra, a fejedelem és utódai adományozására, de Torda város polgáraira és azok utódaira szálljanak, mivel a fejedelem ugy a maga, mint a fiscus minden örökösödési jogát Torda város polgáraira ruházta át, s őket ezen kiváltságaik használatába ez oklevél által beiktatta és abban megerősitette, stb.*
Eredetiben hártyába irva megvolt Torda város levéltárában, beiktatva Lib. Reg. Sig. Báthory – 1601–1602. Lit. AA. f. 156. Másolatban gr. Kemény Józs. Reg. Arch. IV. D. 61.
Ez oklevél rendkivül fontos, mert a polgári elemet valóban fölemeli, midőn a nemesitést feleslegesnek mondja, midőn a nemeseket a polgári osztálylyal egyenlő jogok és terhek viselésére utalja. Ez még csak Kolozsvárott volt igy és a szabad székelyföldön is – hol nemesség jogilag nem létezett – mégis a nemesek a városokban külön állást foglaltak el, a közterhek alól lehetőleg kivonták magukat s nem egyszer zsarolták és elnyomták a polgárságot. De az egyenjogusitásnál még sokkal nagyobb fontossággal bir ez oklevél azon intézkedése, hogy a kihaló nemesek örököseivé a polgárság összeségét teszi, illetőleg a korona jogait reájuk ruházza át. E joggal is – tudtommal – csak Kolozsvár birt és meg volt a székelyeknél is azon időben, midőn democraticus alkotmányuk még megcsorbitva nem volt, a hol a kihalók javait szintén a község örökölte és ruházta másra, de mindig olyanra, a ki a katonáskodás terhét viselni kész és képes is volt. És Torda város élvezte is nemcsak az öröklés, hanem az adományozás jogát is.
Erre oklevélben is találunk példát. Mészkői Galló Mavaynak Indalban két házhelyet adományoz 1566-ban Torda város,* 1684. május 7-én Kakucsi Dániel háza mögött 11 házhelyet osztott ki a tanács (lásd Szaniszló naplójában). Az öröklésre a város 1772-iki statutumában is találunk adatot, hol az van bejegyezve, hogy azon évben Hunyady János tordai lakos mindkét nemen utód nélkül halálozván el, mivel a város privilegiumai szerint minden néven nevezendő javainak a városra (mint fiscusra) kellett szállani, azért vagyona összeirására kiküldetett Blási Márton és Boross Nagy Sámuel ülnökök és még két tag a negyvenesekből. A város telkeket is osztott oda települőknek, különösen az odaszállt oláhoknak is, kitetszik az 1757-ki statutumból, a hol az áll, hogy a város zsellérként telepité le Batár Zacháriát, házhelyet adott neki, de ugy, hogy holta után a városra visszaszálljon.* Adományozott birtokot a város a visszavétel feltételével, igy 1757-ben a polyáni Dézsmás hegyben levő szőlőt Kolozsvári Pálnak adta, ugy, hogy azt mivelés alá vegye, ha nem tenné, akkor visszaveszi a város és másnak adja.* 1605-ben Rákóczi Zsigmond mint kormányzó okt. 26-án Gy.-Fejérvárról váradi Bodoni Mihály tordai kamara-ispánnak meghagyta, hogy a sóvágók számára idegen bort – a tordai polgárok kiváltságai ellenére – be ne vigyen, mit bevitt használja el ugyan, de jövőben a tordaiak borbeviteli és elárúsitási előjogát épségben tartsa.* Ez arra mutat, hogy az ugynevezett regale jogot még a bányákon is Torda város élvezte s a fiscalis és fejedelmi jogoknak e tekintetben is élvezője volt.*
Hártyán eredetiben Torda levélt.
Lásd A magyar törvényhozás jogszabályai, kiadja Kolozsvári S. I. k. 460.
Lásd A magyar törvényhozás jogszabályai, kiadja Kolozsvári S. I. k. 454. lap.
Eredetiben Torda levéltárában.
Torda város e kizárólagos korcsmárlási jogát a kincstár és a bebiró nemesekkel szemben is erélyesen oltalmazta, erre statutumaiban több adat van. Igy az 1753-iki szerint Gál József nemes házánál 3 hordó idegen bor találtatván csapon, minthogy a város privilegiumai ellenére korcsmároltatott, meghatároztatott, hogy a hordók a város piaczán kivágassanak s a tettes további korcsmárlástól eltiltassék. Ugyanakkor a megye alispánja, Bors György által behozott 300 veder bor lepecsételtetett s kimondatott, hogy ahhoz csak a város hites borbirája hirével nyulhat még magán használatakor is. 1771-ben kimondatott, hogy a kik bort, sört jogtalanul korcsmároltatnak, a tanács hordóikat szokás szerint beveresse. Lásd Magyar törvényhatós. jogszabályai, kiadják Kolozsvári Sándor és Óvári Kel. I. k. 439, 488. lap. Ezen kiváltságok és helyhatósági szabályok daczára, a tordaí regale-jogot részben ma is a kincstár birja.
Sokat tett Torda város javára Báthori Gábor fejedelem, a ki megfogyott lakóit új telepitvényesekkel növelvén, gyarapodását előjogokkal mozditván elő, azt mintegy hamvaiból emelte ki. Igy 1609. május 3-án a kolozsvári országgyülés folyama alatt adta ki Torda város részére azon nevezetes kiváltságlevelét, melyben előre bocsátja, hogy Torda város emelkedését bár előszeretettel mozditák elő boldog emlékű elődei, mégis azon város némelyek mulasztásai s főleg a polgárháborúk zavarai folytán olyannyira romlásnak indult, hogy fölemelésére segédkezet kell nyujtani. E város hanyatlását elősegité, hogy az oda települt nemesek bár határán földeket, kaszálókat, erdőket birnak s a város minden hasznait élvezik ép ugy, mint a polgári renden levők, mégis a város közterheit – nemesi váltságaik ürügye alatt – hordozni nem akarják, azért a fejedelem ezen, a város kiváltságaival – és érdekeivel, valamint az ország rendszabályaival ellenkező visszaélést megszüntetendő, meghagyta, hogy ezután Torda város minden lakói, legyenek bár nemesek vagy másrendűek, kik állandólag ott laknak s akár béke és háború idején, akár mi más okból oda telepednek le s a város javaival élni kivánnak, mindennemű városi és polgári közterheket, szolgálatokat s a város előmenetelére és a közjóra szükséges költségeket az esküdt közönség – régi rendszabályai alapján történő – kirovása szerint hordozni és teljesiteni tartozzanak. Ki teljesitni vonakodnék – bár mily állású legyen is – Torda város minden javai, szabadalmai, kiváltságai élvezetétől a főhadnagy és esküdtszék által megfosztatik, a mire a fejedelem felhatalmazást adott stb.*
Eredetiben a fejérvári kápt. prot. más. fiscalis levélt. Fasc. 21. L. 2. Cott. Torda L. C. Közli gr. Kemény József Dipl. Tran. VI. 471–475.
De Torda város legnagyobb jótevőjéül, mondhatnók újjáteremtőjéül a nagy Bethlen Gábort tekinthetjük, a ki az elpusztult Uj-Tordát vitéz testőreivel népesité, a ki ugy Ó- mint Uj-Tordának és sóvágóinak is rendkivüli kiváltságokat adott, a várost jószág adományozással gazdagitá és emelte. Igy 1613-ban február 1-én Bethlen Gábor Nagy-Szebenből Torda város hű szolgálataiért adományozott e városnak Indalban egy rész jószágot örökösen minden hasznaival.*
Eredetiben a város levéltárában.
Következő 1614-ik évben ugyane fejedelem Pálfi János tordai főbiró, Ungvári Miklós és Szabó János esküdt polgárok kérésére, maga, Péchy Simon és Bölöni Gáspár aláirása alatt átirta és megerősitette Torda város legnevezetesebb kiváltságlevelét, melyet III. Endre király 1291-ben adott ki, s a mely önkormányzatukat, vásárjogukat, vámmentességüket, szabad kereskedelmüket és ingyen sóhasználási jogukat biztositotta s határokat kiterjesztette, három elpusztult falu határával és a Király-erdejével gyarapitván azt.*
Hártyán levő eredetiben Torda város levélt.
1626. jan. 1-én Fejérvárról maga, Kovacsóczy és Ozmánkóczy aláirásával adott ki egy másik szabadalomlevelet, mely elrongyolt állapotban lévén, tartalmából csak annyi olvasható ki, hogy Torda városát, melyet az ellenség feldúlt, s a hol azok fegyveresei nagy pusztitást okoztak, a mig leégett házaikat felépithetnék, rendelte, hogy e város lakosait a vendégtartás és szállitó szekerek adásával ne terheljék, kivéve a fejedelmi követeket, mint különös küldötteket és az ország rendeit, kiknek eddigi szokás szerint élelmi czikkeket szolgáltatnak, de azt azon 4000 darab sóból fedezik, a mit e czélra az aknákról Torda polgárainak ki szoktak szolgáltatni.* Ebből kitünik, hogy Torda város az erdélyi országgyüléseknek nemcsak dicsőségében osztozott, de terheit is viselte és a rendeket – sóban kapott kárpótlásért – nemcsak elszállásolni, hanem élelmezni is tartozott.
Ezt megerősitette és átirta Rákóczi Gy. 1638. május 10-én Fejérvártt, eredeti hártyán a tordai levéltárban.
Ugyanazon fejedelem 1626. május 30-án Fejérvárról maga és Kovacsóczy István korlátnoka aláirásával kiadott oklevélben rendelte, hogy a tordaiaknak nagy költséggel fentartott hidján minden útas – legyen bár nemes s akár a hidon, akár gázlón szálljon át az Aranyoson – a hidvámot tartozik megfizetni.*
Papiron, elrongyolódott eredetiben Torda levélt. Ezt Apafi Mihály 1685. márczius 16-án Fogarasban átirta és megerősitette. Ez is eredetiben van meg a város levélt. Rákóczi 1633-ban még az új-tordaiakat is hidvám megfizetésére kötelezte.
A nagy fejedelemnek Torda város iránti jóindulatát és kegyességét örökölte neje és utódja Brandenburgi Katalin is, a ki 1630-ban ápr. 25-én Kolozsvárról – maga Kovacsóczy korlátnok, Márkusfalvi titoknok aláirásával – adta ki azon bőkezűségben páratlan adománylevelét, melyben előrebocsátva, hogy Torda városa gyakori égések által elszegényedve, gyarapodni nem tud, azért e város mostani és jövendőbeli polgárainak a tordai sóaknákról évente 6000 darab sót – minden 100 darabra 8-at ráadva – rendelt kamarai prefectusa által kiadatni s megengedte, hogy a tordaiak ezen sót akár vizen, akár tengelyen szabadon és vámmentesen szállithassák, megfizessék azonban a vágatás szokott költségét, egyszersmind meghagyta jelenlegi tordai kamaraispán Tholdalaghi Jánosnak és utódainak, hogy ezen rendeletének mindenben eleget tegyenek.*
Eredetije megvolt Petricsevich Horváth Lázárnál, abból vett másolata gr. Kemény Józs., lásd Dipl. Tran. Supl. IX. 365–367.
Ez oklevél azért is nevezetes, mert mutatja, hogy azon időben a sót az Aranyoson is szállitották.
A Rákócziak uralma szintén áldásos volt Tordára nézve. I. Rákóczi György 1631. jul. 30-án (keltezési hely kiszakadva) elrendelte, hogy az egyházfalvi egyházfiakat paraszt szolgálatok alól mentesitsék.*
A szép magyarsággal irt oklevél elszakadozott papiron megvan eredetiben a Torda városi levélt.
II. Rákóczi György 1649-ben Fejérvárról (maga és palóczi Horvát János aláirásával) Beki Mihály tordai kamaraispánnak meghagyta, hogy az eddigi szokás szerint a tordai sóvágókat malomgát, országút és hidak csinálására szoritsa.* Apafi Mihály is kedvezett Tordának, a törökök által feldult, kiélt és nagy sarczok által elszegényitettnek fölemelésére, népessége gyarapitására nagy gondot forditott, köztudomású az, hogy a nagyváradi exulók telephelyéül Tordát jelölte ki; de az kevésbé ismeretes, hogy ezt előzőleg már II. Rákóczi György a Barcsai Ákos által 1658-ban török kézre bocsátott Karánsebes és Lugos kiszorult nemeseit és polgárait a következő 1659-ben Tordára telepitette; pedig ez világos az 1659. május 24-én Szász-Sebesen tartott országgyülés végzéseinek X. articulusából, a melyben a rendek előrebocsátják, hogy a karánsebesi nemesek és városi rendek, hivatkozva a fejedelem és a rendek igéretére, hogy ottani javaik elhagyása esetén rebonificálva lesznek telephelyet kérnek, s habár ezek Tornya Péter és Dobolyi István fejedelem emberei előtt megesküdtek, hogy Lugost és Karánsebest fel nem adják, hanem ha kell a szigetiek példájára feláldozzák magukat s mégis ennek daczára nem bizva falaik erősségében ugy Karánsebest, mint Lugost elhagyták. A minek következtében sem fejedelem, sem ország nekik semminemű kárpótlással nem tartoznék: mindazonáltal mivel a fejedelem kegyelmessége Tordát conferálta lakóhelyül (igy) a rendek is approbálják a fejedelem által adott privilegium specificált punktumaiban megtartják, ugy mindazonáltal, hogy vármegye törvényeihez tartsák magukat.* Ebből kétségtelen, hogy Bethlen Gábor és Apafi telepitése közt egy másik: a karánsebesiek idetelepitése által gyarapodott Torda lakossága.
Papirosra irt s pecséttel megerősitett eredetije Torda város levélt.
Lásd e törvényczikket a budapesti egyet. könyvtár kéziratai közt. Art. diet. Princip. Trans. czímű kézirat-gyüjteményben. Közölve Szilágyi Sándor Erdélyi országgy. végz. XII. k. 299–301. l.
Erdély és függetlensége felett a Rákóczi ellen Barcsai fejedelemségét támogató török meghúzta a halálharangot, a Szebenbe beszoritott Barcsai fölmentésére küldött Szejdi basa támogatására. Ali szerdár is Erdélyre rontott 40,000 emberből álló sergével, s bár azalatt Rákóczi a gyalui csatát elveszté s maga is sebeiben elhalt Nagyváradon (1660. jun. 7-én), de azért Ali szerdár nem állott meg, hanem Szejdi basával egyesülten 60,000 emberrel ostrom alá vette Nagyvárad várát. A váradi őrizet már előre elküldvén a nőket és gyermekeket, jul. 11-én a várost maga gyújtotta fel s a várat oly elszántan védelmezte alpestesi Balogh Máté alkapitány vezénylete alatt, hogy bár az őrizet 30-ra apadt le, mégis csak a viz elfogása, egy bástyának légberepülése, a lőkészlet és élelem elfogyása és az árúló semények átszökése után adta fel magát aug. 27-én a 10,000–nél több harczost vesztett Ali szerdárnak, a ki pogány létére is oly nagy tiszteletet tanusitott a magyar hősök e csekély maradványa iránt, hogy nemcsak szabadon hagyá menni, hanem szekereket rendelt számukra. Ezek előbb Debreczenbe, onnan Erdélybe húzódván, Dézsen, legnagyobb részben Tordán telepedtek meg.
Ugy látszik, hogy a bekövetkezett zűrzavarok és gyakori trónváltozások gátul szolgáltak abban, hogy a nagyváradi telepűlők formaszerű adomány- vagy kiváltságlevelet nyerjenek Dézsen vagy Tordán nyert új telephelyeikre nézve; az ország rendei azonban nem mulaszták el törvényhozásilag gondoskodni róluk és kiterjeszteni figyelmüket reájuk, a mint ezt feltaláljuk az 1665-iki gyula-fejérvári országgyülés végzéseiben, hol a XXXV. t.-czikkben ki van mondva, hogy: » A nagyváradi nemes és vitézlő atyánkfiainak alázatos instantiajukra Dézsen, Ó- és Uj-Tordán, Egyházfalvában is az uratlan puszta sessiok, hogy connumeraltassanak és számukra lakóhelyül adassanak, az azokhoz való és ab antiquo oda biratott falukkal, malmokkal és vámokkal, már korábban annualtuk, most végezzük: hogy ha valaki ily puszta helyhez praetendens lenne, azt documentálja; mert sokan vannak, kik nem annyira maguk igazságát óltalmazni, mint inkább mások odatelepedését meggátolni akarják irigységből.« Ez articulus a népszámlálást is elrendeli a fejedelmi küldöttek jelenlétében, s ugy az orthodox, mint az unitária valláson levőket templomaik, szőlőik birtokában s azokhoz tartozó minden proventusok és accidentiák háboritatlan használatában biztositja. A népszámlálási regestrumnak pedig a conventbe való elhelyezését megrendeli.
A XXXVI. articulusban elő van adva, hogy a Dézsre, Ó- és Új-Tordába települtek és települők kivánván, hogy a civilis statusok is közéjük notificaltassanak, úgy, hogy egyenlő nemesi szabadsággal élvén és vármegyétől hallgatván jövőre is, rendeljük, hogy eddig való teherviseléstől felszabadittatván, hadi expeditiók idején, vármegye zászlója alatt szolgáljanak nemcsak az ott levők, hanem az oda települendő exulok is, de úgy, hogy hadi expeditiók alól három évig mentesek legyenek.
A XXXVII. articulusban privilegizáltatnak és adómentesittetnek minden birtokaikra nézve, a Keresztesmező kivételével – mely egyébre szolgál – de a mely nélkül is elég bő határa van Tordának. Ezen articulusban az is ki van mondva, hogy az adományleveleikben levő helyek, ha másuvá csatoltattak volna is, visszaadassanak s semmiféle szőlő és szántóföldről dézmát ne adjanak.
A XXXVIII. articulus rendeli, hogy más mindenki előtt sót vehessenek az aknán és azzal szabadon kereskedhessenek.
A XXXIX. articulus rendeli, hogy Dézsen, Ó- és Új-Tordán mészárszéket, korcsmát szabadon tarthassanak, senki más sub poena art. ilyeket ne állithasson, sóvágók, kamarai szólgák az aknától el ne szakittassanak, hanem azok – a nemesek közül excipiálva lévén – állásukban megtartassanak.*
Lásd ez art. ered. kéziratban a budapesti egyetemi könyvtár gyüjt. »Art. dietalis« czímű gyüjteményben.
Azonban az ily országgyülési gondoskodást csakhamar kiegészité a fejedelmi nagylelkűség is, mely kiváltságlevél alakjában is biztositá a nagyváradi exulokat előjogaikban. Ez képezi Torda város legnevezetesebb adománylevelét, mely nemcsak a telepeseket, hanem Torda város minden polgárát rendkivüli előjogokkal ruházta fel, illetőleg a korábban nyertekben megerősitette. Ez oklevél Torda életére oly fontos, s Nagyvárad hős védelmét oly megkapó szinekkel festi, hogy annak bő kivonatát ide iktatni szükségesnek itélem.
Ez oklevél kelt Beszterczén 1668. jan. 25-én Apafi fejedelem, Bethlen János korlátnok és Lugossy Ferencz titkár aláirásával. Ennek bevezetésében elő van adva, hogy Nagyvárad vára és városa sorsát toll le nem irhatja (érti annak 1660-ban török általi ostromlását és bevételét), de illő és méltányos, hogy azt, a mi e hajótörésből még megmenthető, egybegyűjtsük, azokat, kik ott érdemeket szereztek, jutalmazva buzditsuk, s ezt téve örökitsük nevüket és érdemeiket. Kiemelendők kiváló hősiességökért és törhetlen szilárdságukért Nagyvárad és a szomszédos vidék lakosai, a kik a haza szabadsága védelmében és nevezett város és vár oltalmában a legnagyobb készséget, hősiességet, önfeláldozást és serénységet tanusitottak, nevezetesen Boldai Mártont, a mi táblánk ülnökét, Véér Györgyöt,* Stephán Ferenczet és Belényesi Ferenczet a mi javaink prefectusát és a tizedek haszonbérlőjét, kik Várad nevezetes, örökidőkre tündöklő ostrománál a népet vezették, s bár alig voltak fegyverben 900-an, s bár a szükségesekkel is szűken voltak ellátva, mégis a rettegett, iszonyatos töröknek 60,000-nyi óriási erejével megharczoltak, életüket vagyonukat a hazáért veszélyeztették, éjjeleken virrasztva az őrizetet tanácscsal s jó példával kitartó ellenállásra ösztönözték, ugy, hogy az halált megvetve, csaknem az utolsó lehelletig harczolt. Végre 6 heti folytonos ostrom után, a vár rombadültével s utolsó inségre jutással (élelem elfogytával) kénytelenittettek azt feladni. Miután pedig onnan el kellett vándorolniok nevezetteknek és a velök együtt bujdosó többi váradiaknak, adományozzuk az Ó- és Új-Tordán és Egyházfalván* levő puszta és uratlan sessiókat, minden azokhoz tartozó szántókkal, kaszálókkal, erdőkkel, vizekkel, mindenféle hasznaikkal stb., ugy a telkekhez kötött királyi jogunkkal együtt adjuk nevezett váradi menekülteknek, társaiknak és utódaiknak, örökre, visszavonhatlanul és azt kiterjesztjük akként, hogy az oda települőket és utódaikat is a polgári minőségből kiemelve, a valódi igaz nemesek közé sorozzuk és kebelezzük s nemesi kiváltságokkal ékesitjük, szőlőiket, vetéseiket s minden örökségüket tized, kilenczed és fiscus censussa alól kivesszük s csak a vármegye főtiszteitől tesszük függővé, valamint hadiszolgálatra is azok zászlója alá rendeljük, s minden elődeinktől nyert és nyerhetett kiváltságaikban megerősitjük.
Véér-utód nincs most Tordán (Szolnok megyébe származtak), de megvolt a lutheranus templom melletti ős curiájuk; arra és a Kemény-telekre épült az új megyeház, Torda legszebb épülete. Boldai, Stephán-család kihalt, de a Belényesieknek ma is számos utódai vannak. A váradi települtek közt volt Tisza is; a Tisza-ház most is meg van Tordán, a Nagyhid-utcza nyugati során a 126. szám alatt. E telek hajdan nagyon terjedelmes volt s egészen a Depôt-ig terjedt, abból szakittatott ki két telek, a melyeken a Simon és Dénár-féle ház épült, sőt ahoz tartozott azon terület is, a melyen most az erdő-gondnokság épülete emelkedik. E telkeket 1848 előtt b. Kemény Farkas birta zálogba; de ennek halála után a Tisza-örökösök vissza váltották. Tisza László az 50-es években örökösitette, utóbb azonban id. Böjthe Mózesnek eladta, de azért még ma is mindenki Tisza-háznak nevezi azt. Arra nézve, hogy a Tisza-család miként származott vissza Biharmegyébe, hiányoznak az adatok; boldogult gr. Rhédey Jánostól hallottam azon családi hagyományt, hogy a II. Rákóczy Ferencz alatti szabadságharczban a tordai Tiszák részint a harcztereken, részint az e várost ért dúlások alkalmával annyira kipusztultak, hogy a midőn b. Tiege osztrák tábornok közeledtére a tordaiak Szathmár megyébe menekültek, az egyetlen életben maradt Tisza-fiucskát, ki az útszélen siránkozott, egyik szintén menekülő gr. Rhédey megszánván, miután hely már kocsijában nem volt, a hátulsó kocsi-bakon levő medvebőrre ültette s ugy vitte magával Nagy-Váradra, a hol saját fiával felneveltette. Ebből aztán hires ügyvéd lett, ki a Bánátnak törököktől való visszafoglalásakor, a gr. Bethlenek és más családok ottani birtokait a Neo Acquistica Commissiok előtt visszaperelvén, maga is tekintélyes vagyonra tett szert s Biharmegyébe tette át lakását, honnan utódai közül Hunyadvármegyébe is húzódtak; de kellett Tordára is visszakerülni, vagy pedig az a megmentett kis fiú nem volt az egyedüli Tisza, mert Torda város judiciale protoculumába 1734. márcz. 2-án egy perfelvételt találunk, melyben előfordul Kapusi Mária, Borosjenői Tisza Györgynek Tordán lakó neje, ugyanez év április 22-ről pedig e protoculumba ezen befejezést találjuk: »Nemzetes Váradi Veress Ferencz úr constitualja procuratorának nemzetes borosjenői Tisza György urat.« E szerint tehát még a mult század első felében Tisza György ügyvéd Tordán lakott; hogy a család miként veszett ki Tordáról arra nézve semmi további adatot nem tudtam felfedezni.
Ebből láthatólag Egyházfalva még akkor is e néven szerepelt.
Valamint azt is megengedjük, hogy Ó- és Új-Tordán, Egyházfalván és Dézsen maguknak házakat épitsenek, azokat szabadon lakhassák, birhassák, senki őket szigorú büntetés alatt zavarni, avagy kárositani ne merészelje. Mindazonáltal kiveszszük a sóvágókat és a bányák más szolgáit, kik ezen kiváltságoktól el vannak zárva s régibb állásuk és conditiójukban hagyatnak s tartoznak a bányamivelést az Appr. Cons. megjelölt módon folytatni, jég, viz behatolása ellen védeni, őrizve és fentartva az Aranyoson levő hidat, malmot, útakat és városi őrizetet teljesiteni, közmunkákat a nemesekkel együtt végezni, s minden ügyekben (kivéve a bányával való közvetlen ügyeiket) azon város nemesek hadnagyától (Ductore nobilium) függeni. Ezen szabadalmukat örökös érvényük végett az ország rendei az országos törvények közé iktatni egyhangúlag elhatározták, valamint mi is nagyobb biztosság okáért, ezen pecsétes levelünket kiállitjuk és kiadjuk. Kihirdettetett a beszterczei országgyülés 1668. jan. 28-iki ülésében ellenmondás nélkül Sárpataki Márton itélőmester által.* Az ország törvényhozása, a midőn készséggel hozzájárult e fejedelmi kegy megerősitéséhez, egyszersmind arról is gondoskodott, hogy azzal visszaélés ne történjék; mert az ez évben Beszterczén tartott országgyülés a XIII. törvényczikkben kimondta, hogy a Tordán letelepedett partiumbeli exulált atyánkfiai a nekik conferált pusztákat és uratlan sessiókat felosztották és elfoglalták, de azóta többen feléje se néznek s gondot rá nem forditanak, azért az ily gondviselés nélküli helyeket a város adja más partiumbeli exuloknak.* Apafi fejedelem itt ismertetett adománylevele az abban adott kiváltságokat nemcsak a nagyváradi menekültekre, hanem Torda összes lakóira – a sóvágók kivételével – kiterjesztette, az összes polgárságot megnemesitette s igy az egyöntetűség helyreállittatott Uj-Torda lakóival, kik már korábban (Bethlen Gábor által) megnemesittettek. Ez időtől fogva kezd a városi hatóság élén nemesek hadnagya állani, mert addig a tordai magistratus feje főbiró volt. Ezóta lett Torda tényleg és jogilag nemes várossá, mert különben hazafias érzelmeinél fogva már rég kiérdemelte a »nemes« előnevet, s törvényeink értelmében is, egyike volt az erdélyi három nemes városnak.
Apafi ezen országgyülés által is beczikkelyezett nagyfontosságú kiváltság-levelét Bagaméri János a tordai nemesség nevében, a kolozsmonostori konvent által átiratván, Torda főhadnagya, Kóródi Samu, Nemes Péter, Bagaméri János tanácsosok és Tornyi Péter főjegyző, a város nevében VI. Károlytól annak megerősitését kérték, a ki azt Bécsben márcz. 4. 1718. maga Kászoni József-János és Alvinczi Sámuel aláirásával ellátott oklevélben átirta és megerősitette. Kihirdettetett 1718. a kolozsvári országgy. febr. 10-ki ülésén Szent-Kereszty András által ellenmondás nélkül. Lásd. másol. Gub. levélt. Priv. et Constitutiones Civitatum IV. G. 46.
Lásd e t.-czikket, eredeti kéziratban a budapesti egyetem könyvtárában.
Tökölinek is fenmaradt egy 1690. okt. 8-án Fe... (olvashatlan hely) táborában kelt védlevele, melyben az utban eső Tordán átvonuló magyar-török-tatár hadaknak megtiltja, hogy a várost hatalmasan invadealni ne merészeljék, a polgárságot személyében, vagyonában ne kárositsák, ingyen gazdálkodásra, sarczolásra ne kényszeritsék, verni, kergetni ne merészeljék, ki ez ellen tesz, feje vesz érte.*
Az igen érdekes magyar szövegű oklevél Tordán a Szaniszló-családnál. Másolata gr. Kemény József Appl. Dipl. Trans. XIX. 331.
Torda városa pallos-joggal is birt. Nem tudtam ugyan feltalálni az oklevelet, melylyel e lényeges jogot kapta, azt sem tudom, melyik uralkodótól nyerte; de meg vannak az országgyülési és kormányszéki tárgyalások, melyeknél fogva Torda városa ez egy ideig szünetelt jogába visszahelyeztetett.
A kiindulási pont Torda városának egy, az 1742-iki országgyülés jan. 11-iki ülésében felolvasott kérvénye, melyben okiratilag mutatta ki (melyek, fájdalom, ma fel nem találhatók), hogy régi időktől fogva jusgladiival birt, de némely főhadnagyainak hanyagsága miatt elveszitette. A város jogát a megye közgyülése is elismerte, a melyre vonatkozó jegyzőkönyv szintén felolvastatott az országgyülésen, de az ügy bizottságilag a kormányszékhez áttétetvén, a város joga ott is elismertetett, minek azonban a közügyigazgató (fiscalis Director) Selyei Tolnay János ellentmondott, de 1744. márcz. 17-én Szebenben Mikó János és Endes Mihály e végre kiküldött kir. táblai ülnökök előtt ellenmondását visszavonta és megsemmisitette, miről a közügyigazgató Zalathnai Dobra Péter hivatalos bizonyitványt állitott ki.*
Ezek igy történtéről bizonyitványt állitott ki Nagy-Szebenben Kun Zsigmond itélőmester, melynek pecséttel erősitett eredetije meg van Gubern. levélt. Priv. et Constitut. Civitatum T. IV. G. 46.
És hogy a tordaiak e lépései eredményesek voltak, s pallos-jogukat valóban visszanyerték, azt mutatja a tordai esküdt közönségnek 1745-ben a kir. kormányszékhez intézett kérelme, melyben előadják, hogy 1742. máj. 8-án Torda vármegye, Szász-Régenben tartott marchalisán beadtak egy emlékiratot, melyben több jogaik csonkitását, nevezetesen a jus gladii gyakorlatának elvonását kifejtették, s kérték abba való visszahelyeztetésöket. A marchalis a legközelebbi országgyülés elébe való terjesztést ajánlotta. Ezt az országos rendeknek azon évi jun. 11-iki szebeni gyülésére be is adták, kérve az ügynek ő felsége elébe terjesztését, de a rendek, miután a benyujtott okiratokból kiviláglott a jusgladiinak valódisága és a város kétségtelen jogosultsága, a felterjesztést szükségtelennek itélték s a kir. kormányszéket utasitották, hogy Torda városát azon jogába helyeztesse vissza. Erre a kir. kormányszék 1745. febr. 19-én Nagy-Szebenben Alvinczi Gábor aláirása alatt határozatot adott ki, melyben a többek közt az mondatik: »Hogy mivel egy privatus supina negligentiájából és az akkori hadnagy tisztében való el nem járása miatt történt, hogy a vármegye egy ideig influált volt Torda város jus gladiiumának usurpálásába, s mert régi privilegiumaiban is – melyeket Károly császár is 1718-ban elismert – jus gladii-ja Tordának biztositva van, azért Torda városát abba visszahelyezni rendeljük« stb.
Minek következtében Bornemisza Ignácz Torda vármegye főispánja ez év febr. 26-ról vicetisztjeinek meghagyta, hogy a kir. kormányszék rendelete és a város privilegiumainak értelmében, Torda városát a pallosjoggal való élésben ne akadályozzák.* Ez időtől fogva Torda város rendes hóhért tartott, kinek fizetése hónaponkint két véka buzában határoztatott meg.*
Mindezt lásd Gubern. levélt. 5326/785. és Várfalvi Nagy János gyüjt.
Lásd az 1745-ki statutumot közölve a »Magyar törvényhatóságok jogszabályai«-ban. Kiadták: Kolozsvári Sándor és Óvári Kel. I. k. 420. lap. A midőn a Rákóczy-forradalom vége felé Torda város lakosai kimenekültek Szatmár- és Szabolcs megyékbe, még hóhérukat is elvitték, a mint kitetszik Szaniszló Zs. naplójából, a hol egy helyütt emliti, hogy Károlyi Sándor generális rendeletére a tordai hóhért Nagy-Károlyba küldötték.
De Torda hóhérját nemcsak a város, hanem Torda megye is igénybe vette, s a kivégzéseket ez által a tordai piaczon hajtatta végre, a mint kitetszik az 1735-iki statutumokból, hol a többek közt mondatik, hogy: »Midőn vicetiszt atyánkfia a tordai piaczon valamely malefactort exequaltat, azonnal tétesse koporsóba és mindjárt vitesse ki a piaczról.*
Lásd Magyar törvényhatóságok jogszabályai, kiadták: Kolozsvári Sándor és Óvári Kel. I. k. 398. lap.
Torda város kiváltságleveleinek egy része a harczok, gyakori tűzvészek s főleg 1848–49-ben a – minden irás ellen dúló harczot folytató – oláhok által megsemmisittetvén, már ma csak hézagosan tudjuk egybeállitani; de a fenmaradottak is elég bizonyitékot nyujtanak arra, hogy e város mily szép szabadalmakkal s az önkormányzat mily szép jogaival volt felruházva. Ez azonban ép ugy, mint az ország szabadságai és jogai érzékeny csonkitást és megszoritást szenvedtek az osztrák házból való uralkodók alatt; de a város lakói nem tűrték hallgatagon s többször felszólaltak ellene. A jogvédelemnek egyik igen szép nyilvánulását találjuk azon kérésben, a melyet Torda város Márkó György főhadnagy és Miklós László jegyző aláirásával 1785. márczius 4-en nyujtottak be a főkormányzóhoz. E kérvény Torda város jogéletére oly világot vet, hogy annak kivonatos ismertetését szükségesnek itélem. Ebben előadják, hogy utóbbi időben visszaélésképen több tordaiak elleni kereset a városi tanács mellőzésével egyenesen a megyei rendes törvényszékhez adatott be. Torda városa annyi fejedelem által biztositott önkormányzati jogát fenn kívánja tartani s bele nem egyezhetik, hogy törvényhatósági joga elvonassék, azt mint ország törvényei s fejedelmi adománylevelekkel annyiszor biztositottakat elvenni nem is lehet, mert az uralkodók szavának és esküjének szentnek és sérthetlennek kell lenni; már pedig az uralkodó trónraléptekor az ország törvényeinek megtartására megesküdött s igy a mi jogaink is sérthetetlenek. Uj- és Ó-Torda most egy községet alkot, de ezen egyesülésük előtt is mindkét nemes communitás önkormányzati joggal birt, a mi nem csak adománylevelek, hanem az ország törvényei által is biztositva voltak és vannak. Igy az App. Cons. P. 3. T. 60. A. 31, hol az 1634. évben az ország rendei kimondák:
»Az ujj Tordaiaknak privilegiumok confirmaltatni végeztetett, kikkel ha személyekben való dologért perelne valaki, füstin, ha privata persona perel valami örökséget, privatus embertől, mint a többi oppidumokban, ugy ott is az ott való birák előtt inditsa, onnat bocsátassék táblára; ha pedig communitást ilett a dolog, egyebekben is, nem pedig személyek szerint való tselekedetekben, Táblára evocáltassanak, de communitást nem illető dolgokért, ha ki őket evocálná, convincaltassék in paena violationis articulorum 200 flor constituentur.«
Hivatkoznak András királynak, I. Károly, I. Lajos, Bethlen Gábor és I. Apafi Mihály, valamint III. (VI) Károly által megerősitett kiváltságleveleikre, melyekben eltiltja a vajda és kamara tiszteknek, a parochialis ispánnak és tiszteknek ügyeikbe mindennemű beleelegyedését s hogy itéletet köztük választott birájuk hozhasson. Az 1639. Appr. Cons. 87. edituma kimondja, hogy a sóvágók is peres ügyeikben a város rendes biráitól itéltetnek meg stb.
A Comp. const. P. 3. Titt. 11. art. 6. ugyan kimondja, hogy Dézsre, Ó- és Uj-Tordára telepedőknek kivánságokra végeztük, hogy az illető vármegye zászlója alatt üljenek fel, szükségnek idején; törvények dolgában is vármegyén pereljenek, de ezt I. Apafi és Károly császár későbbi keletű adománylevelei lerontják s annak értelme nem más lehetett, minthogy többé nem az András adománylevelében kijelölt főudvarmester, hanem a vármegye főtisztje utján felebbeztek. Kérik a kormányszéket, hogy kéréseiket az uralkodó színe elébe juttassa s a várost jogaiba, törvénykezési szabadságaiba megtartsa annál inkább, mert a városban naponta előforduló kérdések helyi gyors ellátása csak ugy lehetséges, ha saját birái szorgalmatosan biráskodnak.*
A szép férfias hangon tartott felirat meg van a kir. kormányszék levélt. Priv. és Const. Civitatum T. IV. G. 46. sz alatt.
A tordaiak igen nagy súlyt fektettek önkormányzatukra és szabadságaikra s ép azért, mert azok értékét felfogták minden alkalommal, a midőn az sértetett, férfiasan, szabad polgárokhoz illő méltóságteljes hangon szólaltak fel s a polgári bátorság nemes hangján keltek védelmére.
A II. József önkényuralma Torda szabadalmait és kiváltságait is egy tollvonással, sőt az önkény egyetlen szavával megsemmisitette, de a tordaiak, mihelyt eljött rá az alkalom, jogaiknak oltalmára keltek s a II. Lipótot megkoronázó és a magyar alkotmányt visszaállitó 1791-iki országgyüléshez egy (akkor nyomtatásban is megjelent) kérvényt, vagy inkább emlékiratot terjesztettek fel, melyben Torda város multjára, jogéletére, alkotmányos önkormányzatára oly sok érdekes adat van, e város közéletét, annak minden ágazatait oly élénk világitásba helyezi, hogy kivonatilag ismertetni el nem mulaszthatom.
1. Az egyházi sérelmekre nézve előadják, hogy mig Torda civilis státusban volt, búzából, borból dézsmát adott; de miután 1665-ben a váradi nemesek idetelepülésekor Ó- és Uj-Torda megnemesittetett, e tized megszünt s a tordaiak e tized negyedét, mint azelőtt is szokásban volt, az ó-tordai és egyházfalvi ecclesiának nem tartozásképen, de jószántukból azután is kiszolgáltatták. 1753-ban az ó-tordai ref. ecclesia egyezség útján ezen tized negyedének felét a katholikus lelkésznek engedte át. E tizednek most is nem megadása, hanem beszedési módja ellen van kifogása a városnak, mert régen, 1778-ig, a pap házánál szedte a bortizedet; ekkor a katholikus plébánus a szőlőkben való kiszolgáltatást követelte, mit a kormányszék el is rendelt, daczára, hogy a korábbi szokást 100 évi használat szentesitette s elrendelte azon módot, melyben a papságnak haszna nincsen; de a szegénységnek sok kárával jár, mert a kevés birtokának is eszközöket kell kiszállitani, borsajtót tartani, stb. Kérték tehát a régi módon való quartázást, mely a Tordával hason szabadalmakkal biró Dézsen is szokásban van.
2. A Tárházat illető sérelmekről igy panaszoltak: Torda hegyeiben az országnak nagy jövedelmet hozó sok kincs van s bár ily helyeken a székelyek közt minden székely a legcsekélyebb faluban, hol csak sóskút van, szabad sót élvez, Torda annyira el van tiltva területe áldásaitól, hogy a sót, mint idegen veszi. Azért kérik az ország rendeit, hogy a tordaiaknak ingyen sót rendeljenek s ezt kérik jogosan, mert az Appr. 3. rész 15. § 1-ső czikke a nemeseknek magok és jobbágyaik házi szükségletére szabad sót enged a határon levő sóból vagy kútból, már pedig Torda minden lakói, fejedelmi adománylevél és a Comp. Cons. 3. rész 11., 6. szerint is, mind nemesek, s mint ilyek, vármegye zászlaja alatt ülnek fel, azért az ingyen sóhoz törvényesen joguk van.
3. Határt illetők. A tordai határt a sóhordók s az aknához gabonát hordók marháikkal etetik s nagy károkat okoznak, de e mellett 1790-ben a kamara inspectora segédjével, Máriaffy Lajossal 812 darab sószállitó ökrére a kamarával oly egyezségre lépett a város, hogy csekély összegért legelőt bérelt ki; de ennek leétetésével nem elégedve meg, a határon az ökör tilalmasban prédáltak s nem várva az őszi határ-felszabaditást, rácsapták. A tanács átirt s végzést hozott, de a kormányszék annak érvényesültét betiltotta. Kérik ezen, a várost inségre juttató jogsérelmet megszüntetni, mert igaz, hogy a fiscus birtokos Tordán, de illetékét felülmuló igavonó marhát tart s igy a 812 sóhordó ökör az ő czímén nem legelhet.
4. Törvényes állapotukat illető sérelmeiket igy adták elő: Torda város királyi adománylevél alapján szedte, nagy költséggel fentartott aranyosi hidján, a vámot; de 1772-ben a kir. kormányszék a sósszekerektől való vámszedést megszüntette s mivel a város mégis szedette, bepereltetett; de a per a királyi táblán és a kir. kormányszéknél is a város javára dőlt el, a fiscus felebbezte az udvarhoz, honnan itélettétel nélkül rendelet jött, hogy a város pár száz forintért mondjon le a sósszekerek megvámolásáról, mert különben az udvar a hidat kezére veszi, a tordaiak szabad átjárásának biztositása mellett. Kénytelenek voltak a rendeletnek engedni s erőszakolt egyezségre lépni; de most ezt, mint törvényellenest megsemmisittetni s a sósszekerek vámolhatását megengedtetni kérik.
5. Kiváltságaikat illetőleg ezek és az Appr. 5. rész. 87. E. is rendeli, hogy a tordai sóvágók törvény dolgában a város birájától hallgassanak; ezek mutatják, hogy a meg nem nemesitett sóvágók polgári közigazgatási és törvényszolgáltatási hatalommal felruházva nem voltak, daczára ennek, törvénytételt gyakorolnak nemcsak személy, hanem vagyonkérdésben is s a tanács előtt meg nem jelennek; korcsmában látnak irás- és törvénytudatlan emberek törvényt, büntetve rendszerint borban. Ezen kigunyolását az igazságtételnek eltiltatni s a sóvágókat az aknafenéken és körülte történt dolgok kivételével, a város törvényes birája alá rendeltetni kérik.
6. Polgári közigazgatás nehézségeire nézve irják, hogy a nemesség náluk a hadi vitézségben gyökerezik s azért ugy a nemesités, mint a törvény egyenlően hadi szolgálatra kötelezte a nemest; ezért az ország nemessége egyenlő volt, nagyobb-kisebb nemesség nem létezett s bár Torda város lakói nemességüket nagy érdemekért nyerték s azután is gyakran onták vérüket a hazáért, mégis éppen ugy adó alá vettettek, mint az utolsó paraszt nép, sőt a főadóra nézve még inkább terhelve vannak s mégis, midőn a közelebbi időben a nemesség felülés helyett megadta a maga hadi ajéndékát, a tordaiaknak katonaállitást és szállásolást kell teljesiteniök, e felett adót is fizetni, miért is az alul fölmentésöket kérték. Ezt támogatták azzal, hogy a tordaiak a Váradról betelepitett nemesekkel egyenlő nemességet nyertek, had idején a vármegye nemeseivel a vármegye zászlója alatt ültek fel, kapuszám utáni adót soha sem fizettek, hanem csak oly rendkivüli adókat, melyeket az ország legnagyobb urai is adtak, mint a Comp. Cons. 5. R. 45. E. mondja: »Egyházi nemesek is minden helyeken Thordán is azokkal együtt, kik a városban megnemesedtek, kik kapuszám után nem contribuálnak, capitatim adjanak egy tallért.« Ezen határozat a város megnemesitése után két évvel (1667.) hozatott s igy adománylevelökben biztositott adómentességüket a törvényhozás is megerősitette. Ezért ezen kérelmüket is jogosultnak hiszik, stb.
És most áttérhetünk a tordai sóvágókra és azok külön kiváltságainak ismertetésére.
