XXXVIII. Torda vallástörténelme.
XXXVIII. Torda vallástörténelme.
Torda város történelmét, az ott tartott országgyülések sorozatát a fenti fejezetekben tüntettem fel; de e városnak nemcsak a politika, hanem a valláserkölcsi téren is oly nagy szerepköre volt, miszerint megérdemli azt, hogy vallástörténelmét e külön fejezetben tárgyaljam.
Torda, mint Erdély egyik legrégibb központi városa s főleg mert az, vagy annak egy része – mint fennebb láttuk – egy ideig papi kezekben, nevezetesen az aradi perjelség és az erdélyi püspökség birtokában is volt; egyházi tekintetben is kiváló helyet foglalt el s kebelében már a legrégibb kortól kezdve számos egyház volt. Fennebb már emlékeztem Torda kilencz régi egyházáról; ezek közt mindenesetre legkiválóbbak e város parochialis egyházai voltak, hogy ilyennel már 1274-ben birt Torda, kitetszik azon oklevélből, melylyel Nagy Péter (P. Magnus) miriszlói birtokát az erdélyi káptalannak hagyományozván, abban a többek közt a tordai egyház lelkésze Frustino is emlittetik.* Ma már bajosan lehetne meghatározni, hogy Torda parochiális egyháza hol feküdt, miután az nyomtalanul eltünt, vagy az utóbb helyére épült egyházba lehető maradványai is befalaztattak. Csipkés – minden adatra hivatkozás nélkül – irja, hogy az ó-tordai mostani ev. ref. egyház régen Szent Márton tiszteletére volt szentelve, nem merem állitani, csak sejtem, hogy ennek helyén feküdhetett Torda legrégibb parochiális egyháza, a melynek védszentje könnyen lehetett Szent Márton.
Lásd Szeredai Not. Cap. Alb. 7.
A mint fennebb Uj-Tordánál érintém, a pápai dézsmák regestrumából az is kitünik, hogy a XIV. század első felében Tordának egymástól független lelkészszel ellátott két egyháza volt tisztán megkülönböztetve; mert habár az egyik rovatban az 597. lapon csak egyszerűen Petrus sacerdos de Torda 80 denár fizetéssel van bejegyezve, már a következő 1333. és 1334. évekre vonatkozó feljegyzésekben (632–662. lapokon) Petrus sacerdos de antiqua Torda fordul elő, szintugy a 721. és 754. lapokon.* Ezzel párhuzamosan mindenütt ott találjuk külön Uj-Torda papját és pedig az 1332-ik évi rovatban az 597-ik lapon Stephanus sacerdos de Nova-Torda solv. 80 denarios. A 632. lapon ugyanazt 9 pondi fini argenti fizetéssel a 754. lapon már egy másik uj-tordai papot, Lászlót. A mi kétségtelenné teszi, hogy azon időben már Ó- és Uj-Torda külön-külön egyházközséget alkotott, külön pappal és egyházzal. A két egyházközség közül e följegyzések szerint az uj-tordai lehetett a tekintélyesebb, mert 9 nehezék finom aranyat fizetett egyik tétel szerint, a mennyit Torda vármegye egyetlen egyháza sem, a miből arra lehet következtetni, hogy a tordai esperesség (Archidiaconatus de Torda) székhelye azon időben Uj-Torda volt. Sőt ott volt ez esperesség székhelye utóbb is, egészen a reformatioig, a mely időközben a tordai esperesekkel gyakran találkozunk; itt, mellőzve a többit, felemlitem azt, hogy 1526-ban április 1-én a római pápa, a kolozsvári plébánus és a Domonkos-rendű szerzetesek közt felmerült egyenetlenségek elintézésére a kolozsvári prépostot és a tordai esperest küldötte ki.*
A pápai regestrumok gy.-fejérvári példányában.
Lásd Jakab E.: Kolozsvár tört. I. 603. lap.
Fennebb azt is emlitettem, hogy hajdan a még külön álló Egyházfalvának és Szent-Miklósnak saját parochialis egyházai voltak. Ez mutatja, hogy Tordának a régi korban 5 parochialis* és legalább is 4 kolostori, tehát összesen 9 egyháza volt, mi a régi Torda tekintélyes voltára mutat.
Ó- és uj-tordai, az egyházfalvi, szent-miklósfalvi és a Torda közvetlen közelében feküdt szent-jánosi, mely Udvarnokteluk temploma volt, sőt ezekhez adhatjuk a régi oklevelekben előforduló Szt.-Lélek templomát is.
Tordának ma is van 10 egyháza* s bár azok közül három* régi és tekintélyes, még sem tartozik egyik sem Torda őstemplomai közé, mert azokat a mongol és kún dúlások ugy látszik, megsemmisitették s ugy épültek a mostaniak a XIV. és XV. századokban alkalmasint a régiek helyére. Magában értetődik, hogy Torda ős templomai és az azok helyére épült s most is létező három ódon templom a római katholikusoké volt, miután azon időben Tordát kizárólag katholikus vallású magyarok lakták. De a midőn a reformatio, az eszmevilág e nagy vívmánya, a szabad gondolkodás világát átidomitó e nagy nyilatkozványa elhatolt a távol Erdély bérczei közé is s midőn az a városok fejlettebb polgári eleme között gyökeret vert s onnan a falukra is kisugárzott, Torda az első városok közé tartozott, a hol az tért foglalt s már 1548-iki országgyülésen felvillant annak éltető és regeneráló fénye. Alig telt el egy évtized s már Torda lakói mind lutheránusok voltak s nemsokára, a midőn Kálmáncsehi Kolozsvártt Calvin tanait kezdette hirdetni, Fodor Bálint Tordán is elterjeszté azt,* miután a magyar városok kivétel nélkül a Calvin szerinti hitvallást tették magukévá. Torda nemcsak elfogadta a felvilágosodás tanait, hanem azon dicsőség jutott osztályrészébe, hogy falai közt és nagy templomában tartatott 1557-ben azon országgyülés, mely Európában legelőbb mondta ki a vallás- és lelkiismeret szabadságát és törvénybe iktatta, hogy mindenki szabadon követheti azon vallást, a mely tetszik, a mely lelki meggyőződésével összhangban van, minek következtében az ugyanazon nagy templomban következő 1558-ban tartott zsinat inaugurálta a reformatio diadalát.* Ez a szellemélet hajnala volt, mely felkelő napként oszlatá szét a lelki láthatár sötétségét. A reformatio megnyitá az iskolák ajtait, letörte a sajtó bilincseit s szellemi munkára serkenté a babonák közt megdermedt észt. Uj világ kezdődött, a külsőleges ceremoniák helyébe lépett a valódi hit melege, a hókusz-pókusz helyébe a gondolat fényét szikráztató szónoklat. A templommal összecsatoltatott az iskola, irányelvvé vált a felvilágosodásban és nem a butaságban keresni a hit malasztját.
Igen sok azon városban, hol a Székelyföldre vonatkozólag országgyülésileg mondatott ki, hogy a különböző felekezetüek ugyanazon templomban felváltva tartsák isteni tiszteleteiket s egymást ne háborgassák.
Az ó-tordai katholikus és református és az uj-tordai ref. templom.
Lásd Ercsey József: Utazás Torda megyében. Kézirat.
Ez fényes bizonyiték Erdély felvilágosodásáról és műveltségéről, hisz még Francziaországban – melyet a műveltség előharczosának tartanak – még XIV. Lajos korában is kegyetlenkednek a protestansokkal, a camisardok (Hugenották) hős vezérének Seguiernek előbb kezét vágták le s azután elevenen égették meg, sőt még 1767-ben a kézre kerithetett protestáns papokat kivégezték, hiveiket máglyára hurczolták. Csakis 1787-ben adatott ki a türelmi rendelet, a mely megengedte, hogy létezhessenek s polgárjogot nyerjenek, de a vallásszabadságot korántsem mondotta ki, hisz annak 1-ső pontja azt mondja: »Az apostoli róm. kath. vallás fogja csak egyedül a nyilvános istenitisztelet jogát a mi királyságunkban élvezni«, a mi épen ellentéte a vallásszabadságnak.
Torda szellemi élete is itt kezd elénkbe ragyogni; az a reformatióval együttesen revellálja magát, a szószék mellett azonnal ott találjuk az iskolát, az ennek palladiumává lett.
Azonban az eszme tovább hullámzott és fejlődött; a mit Luther és Calvin érzett és szivében vallott, de a körülmények és némely németországi fejedelmek iránti kiméletből és az átmeneti nehézségekre való tekintetekből kimondani nem mertek: azt kimondták Erdélyben Blandrata és Dávid Ferencz; ők megtették a szükséges utósimitást s a tökéletesedés útján tovább lépve, megalapitották az Isten egységét valló unitarius hitet, a reformatio e javitott kiadását, a melyet az ország akkori felvilágosodott uralkodója, János Zsigmond is elfogadván és pártolván, gyorsan terjedt el Erdély minden részében, s igy Tordán is, hol a lakosság legnagyobb része elfogadván,* két unitarius egyházközség keletkezett, egyik Ó-Tordán a piaczi nagy templomban Óvári Péter pap alatt, a másik Uj-Tordán a mostani ev. ref. templomban Sztárai Miklós alatt. A kis számban megmaradt ev. reformatusok a régi 12 apostol vagy Szt. Márton templomát tarták meg a kastélyban; a nagyon csekély számú lutheranusoknak Ó- és Uj-Torda közt a tájt, a hol most a Ferenczesek zárdája van, volt egy kis imaházuk, a katholikusok pedig gyökeresen elfogytak Tordán, ugy, hogy leszámitva Basta korának néhány évét (a midőn ő oda is jezsuitákat hozott) egészen a mult század kezdetéig katholikusnak s igy katholikus templomnak s papnak is nyoma veszett,* csak az osztrák erőszakoskodás hozta ismét őket vissza.
Lásd Ercsey József ugyanott és Uzoni Foszto: Hist. Unitar. I. és II. k.
Kolozsvár után Torda volt az első, mely egészen áttért az unitarius hitre. Lásd Jakab E.: Kolozsvár tört.
Az unitariusok békésen birták mindkét templomukat s oly tekintélyes volt tordai egyházközségük, hogy azt az erdélyi unitariusok legtekintélyesebb központjának lehetett tartani, mert habár a püspök vagy superintendens Kolozsvártt lakott is, de az untariusok nagy zöme által körülvett Torda volt leginkább egyházi összejöveteleiknek és zsinataiknak székhelye. Majd alább a Tordán tartott unitarius zsinatokról külön kimutatást adok, itt csak kiemelem azon 1578-ban Tordán tartott nevezetes zsinatot, melyen Erdély és a hozzácsatolt részekből 322 unitarius lelkész volt jelen, képviselve 425 oly unitarius egyházközséget, melyek a kolozsvári unitarius püspök alatt voltak.* A mi kétségtelen adat az unitariusoknak azon időben való rendkivüli elterjedtségére.
Lásd Uzoni Foszto: Hist. Unit. I. 185. lap.
A Tordán fennállott vallási békét egyidőre megzavarta Basta s felforgatott ott mindent, az isten házát sem kimélve. A tordai nagy templom, az unitariusok e díszes parochiális temploma a Castaldo rémuralma alatt is sokat szenvedvén, a Tordán 1594. junius 20-án tartott unitarius zsinaton kiújitására gyüjtést rendeztek s azt a hivek áldozatkészsége folytán alaposan kiigazitották; de alig végezték be, Basta egyik tábornoka, Gregyor (igy) három dán ezrede egy részét 1602-ben e templomba szállásolván el, vad katonái felgyujtották, a mikor az és körülte 70 ház a lángok martalékává lett. Ez ürügyül szolgált a nemsokára Kolozsvárról Tordára jövő és a várost 60,000 frtig megsarczoló Bastának arra, hogy ugy a nagy, mint az új tordai unitárius templomokat vegye el s bár Tordán egyetlen katholikus sem volt, a jezsuitáknak adja át s azokén kivül minden más isteni tiszteletet megtiltson. Ez osztrák szörny oly dühös volt az unitáriusokra, hogy püspöküket Thoroczkay Mátét és a tordai iskola rectorát Götsi Pált halálra kerestette; az első szerencsésen Lengyelországba menekült, utóbbi a toroczkói vasbányákba bujkálva menthette meg életét.* Basta nemcsak a templomokat, hanem az ecclesiák, sőt magánosok házait is lefoglaltatva a jezsuitáknak adta, mignem Bocskay 1604-ben az egyházakat az elfoglalt más házakkal egyetemben visszaadatta az unitariusoknak s a jezsuitákat Tordáról kiutasitotta.
Uzoni Foszto: Hist. Unitrar. II. 26–27. lap.
Az 1672-iki egyezség szerint minden a városon elkorcsmárolt bor vedrétől egy-egy pénzt tartoztak ugy az ó-, mint az új-tordai ecclesiáknak beszolgáltatni. Piaczi nagy templomukban az unitariusok számos zsinatot tartottak, igy 1557., 1572., 1573., 1576-ban, melyen Dávid Ferencz püspökké választatott, 1578-ban kétszer.* 1579., 1592.,* 1593., 1594. juniusban, 1595. junius 4-én, 1596., 1598.,* 1599., 1601-ben kétszer; január 24-én és julius 15-én,* 1617., 1619., 1622. junius 26., 1628. junius 24., 1630., 1634. junius 12-én az újonnan kiigazitott templomban, 1637. julius 29., a mikor a fejedelem parancsa következtében kimondatott, hogy hitvallásuk megtétele végett az Enyedi György püspök munkáját fogják az országgyülés elébe terjeszteni.* 1643., 1647. julius 8., 1651., 1655., mely a katonai mozgalmak miatt nem jöhetett össze, 1686. junius 26., 1694. junius 20-án, melyen a templom kiigazitására gyüjtést rendeztek, 1706-ban utoljára, mert Tiege osztrák hadai Torda szép templomát ismét felgyujtották és elpusztitották.*
Ezek egyikén megengedtetett a zsinatilag meg nem állapitott hitczikkelyek felett való szabad vitatkozás. Lásd Szilágyi S.: Erd. országgy. eml. III. 24.
Ezen zsinaton mondatott ki, hogy a zsinatra meg nem jelenő lelkész első esetben 3, második esetben 6 frtig büntettessék, háromszor hivatalából is felfüggeszthető legyen, e zsinat küldött 4 papot Hunyadmegyébe, hol az unitariusok szintén el voltak terjedve. Lásd Uzoni Foszto: H. Unitar. I. 185.
Melyen a papi disciplina szabályoztatott. Lásd Uzoni Foszto: H. Unitar. I. 318–319. lap.
A mikor Kosa helyébe Thoroczkay Máté választatott püspöknek, az utóbbin adtak a püspöknek felhatalmazást, hogy a hibás papot, rectort, ha szükségét látja, megintés után el is mozdithatja. Uzoni Foszto: H. Unitar. I. 394. lap.
Lásd Jakab Elek: Kolozsvár tört. II. 645.
Lásd e zsinatokról többet Uzoni Foszto: Hist. Unit. I. k. 185–319. II. k. 327–328. III. k. 232. lapján, még zsinatot látok feljegyezve 1746. jun. 11-ről.
1711-ben junius 5-én a Kövenden tartott unitarius zsinaton pénzt, gabonát és épületanyagokat gyüjtöttek Szaniszló Zsigmond tordai főcurator és Adámosi Gergely tordai lelkész vezetése alatt a végre, hogy a németek által elpusztitott tordai nagy templomukat kiújitsák és megfedessék. Lassan és bajosan, nagy megerőltetéssel ment e helyreállitás, mert kolozsvári templomuk, iskolájuk, nyomdájuk, papilakjaik is romban hevertek, azokat is feldúlták a németek, azokat is épiteni, igazitani kellett.* Végre elkészültek tordai nagy templomukkal – mint a következés megmutatta – azért, hogy az osztrák önkény attól is megfoszsza őket, a minthogy 1721-ben kezeikből el is vétetett. A hatalmaskodó Steinvillet Virmont Damian Hugó követte Erdély katonai kormányzói székén, ki a kolozsvári nagypiaczi templomot, parochiális házat, iskolát, sőt magánosoktól adományozott más két házat is katonai karhatalommal elfoglalta az unitariusoktól. E foglalás szégyenletes dicsőségéhez akarta csatolni a tordai foglalásokat is s bár köszvény miatt ágyhoz volt szegezve, 1721. augusztusában magát hordszéken Tordára vitette, a tordai unitarius lelkészt Kereszturi Sámuelt magához rendelte s midőn az unitarius gondnok Szaniszló Zsigmond is követni akarta, azt katonái fegyvereikkel lökték vissza. Virmont tábornok Kereszturit Pápay Ferenczczel együtt magával hurczolta Szebenbe s ott halállal való fenyegetésekkel aláiratott a két gyenge és megfélemlitett öreg emberrel egy 1721. augusztus 6-án kelt átengedési levelet (cessionalist), a melyben kijelentik, hogy a romladozásnak indult tordai piaczi nagy templomot a tábornok a katholikusoknak átengedni rendelte s hogy ama szép régi épület a romlástól megóvassék, készeknek nyilatkoznak az átengedésre. Ámde a tordai hivek ezen papjaitól erőszakkal, börtönbe vettetés fenyegetésével kicsikart átengedésbe semmiként beleegyezni nem akartak, az ellen óvást tettek s az ország törvényeivel, a vallásszabadsággal és a tulajdonjog szentségével ellenkező ez erőszakos elbánás ellen erélyesen felszólaltak, de Virmont 1721. október 14-én visszairt, hogy az átengedési levelet ő felségéhez akkor mindjárt felterjesztvén, azt már megváltoztatni nem lehet, tehát felhivja a tényleges átadásra. A tordai hivek visszairtak, hogy a tudtuk és beleegyezésük nélkül kicsikart átengedési levél érvénynyel nem birhat; de ha már mindenképen el akarják venni két századon át szabadon birt tulajdonukat, hasonértékű templom és parochia épitésére adjanak pénzt; azonban ez is megtagadtatván, azt kérték, hogy legalább Szt.-György napig – mig istentiszteleti helyről gondoskodhatnak – hagyassanak meg. Virmont azonban reájuk irt, hogy a templom és parochia átvételére a fejérvári prépost Antalfi János nemsokára meg fog jelenni, mikor is tartsák kötelességüknek a templomot és parochiát késedelem nélkül átadni. Meg is jelent a prépost ur 1721. november 22-én nagy katonai fedezettel Virmont tábornok kiséretében s a nagy templomba búcsú-istenitiszteletre sereglett unitarius hiveket fegyveres katonasággal ki is űzette a templomból, a parochiából az engedékenysége által érdemeket szerzett Kereszturit kidobatta s a nemrég még két templommal birt unitáriusokat* ekként kirabolva, arra kényszeritette, hogy iskolaházuk szűk termében tartsák isteni tiszteletöket.* De nemcsak a templomot vették el, hanem az ahhoz és iskolájukhoz kapcsolt javadalmakat is. A kir. kormányszék levéltárában találtam egy évszám nélküli kérvényét a tordai unitariusoknak, a mi oly szomorú világitásban tünteti fel a tordai erőszakoskodást, hogy azt a történelmi tényállás megvilágitása végett kivonatilag ismertetem. Ebben előadják, hogy
Lásd Uzoni Foszto: Hist. Unitar.
Az uj-tordai templom még akkor ment át az ev. ref. kezére, a midőn azt Bocskay a kiűzött jezsuiták kezéből visszavette, vagy talán csak akkor, a midőn Bethlen Gábor a lakatlan Uj-Tordára telepité 1619-ben testőreit, kik nagyrészt ev. ref. hiten voltak. Reformatus kézre alkalmasint azért adatott, mert azok száma ez időben túlhaladta Uj-Tordán az unitariusok számát, ezt azonban csak sejtem, mert a templomnak az unitáriusok kezéről való elvételére adatokat nem tudtam találni.
Lásd Uzoni Foszto: Hist. Unitar. II. 328. III. 233–234, 235., 236., 237. lapj. Csipkés Elek: Utazások Torda megyében. Székely Sándor: Unit. tört.
1-ször: a piaczi nagy templomot – melyet a hivek a kuruczvilág után fedél alá vettek két haranggal elláttak, melléje papi, kántorlakot és iskolát épitettek – 1721-ben erőhatalommal elvették, kérik visszaadatását vagy legalább a kár megtéritését.
2-szor: 1610-ben Tordán csak két vallásfelekezet levén: unitarius és reformatus, a quarta e két felekezet papjainak járt, mit a Comp. C. P. 3., T. 11., art. 5. is helybenhagyott s bár törvény értelmében követelhetnék, hogy a quarta igy osztassék: de ily szigorúan jogaikhoz nem ragaszkodván, miután a katholikusok és reformátusok a quarta felett az unitáriusok kizárásával egyeztek ki, kérik, hogy legalább saját hiveitől szedhessék azt papjaik.
Az emlitett két felekezet azon ürügy alatt foglalta le a quartát, hogy az unitáriusok templomuk elvételével megszüntek; de hisz a felekezet nem a kőfalhoz van kötve s igy meg nem szünhetett. Most az az abnormis helyzet állt elő – mond a kérvény – hogy a tordai unitáriusok más hitbeliek papjának quartát, saját papjának és kántorának kepét fizet (a mi egész 1811-ig ugy is maradt) s e szerint mig a más felekezetűek 40 kalongyától s ennyi veder bortól egy kalongyát és egy vedret adnak, addig az unitáriusoktól ugyanannyitól 21/2 kalongyát s annyi veder bort szednek.
3-szor: Az eladásra városba hozott tüzifától vett vámfát a város régen átengedte az unitarius és ref. iskoláknak. Azóta, hogy templomukból kiverték, most azt a katholikusok és reformátusok élvezik s az unitariusokat kizárják, holott az ők 5 osztályú gymnasiumukba több katholikus és reformatus jár, mint unitarius. A városi communitas ezt nem nézhetvén, az allodialis cassából 4 frtot rendelt évenkint a katholikusoknak »beneficium lignationis« czímen, ezt 1744–49-ben vették is; de akkor visszautasitván, az unitarius gymnasiumot fosztották meg favámbeli javadalmától s mivel a katholikusoknak iskolájuk nincsen, azt kántor és harangozójuk élvezi, mig az unitarius ifjúság a nagy hidegekben tűz nélkül didereg, stb.* Szomorú világot vet e kérvény az uralkodó vallás erőszakoskodására s még szomorúbb, hogy a szegény tordai unitariusok se templomukért, se parochiájukért semminemű kárpótlást, se iskolájuk elvont javadalmait soha vissza nem nyerhették s kénytelenek voltak roppant önmegerőltetéssel uj iskolát s azzal egybekapcsolva szerény templomot, lelkészi, rectori lakot épiteni, mert pompás, nagy templomuk elvétele maga után vonta minden parochialis épületek, földek és szőlőik átvételét. És ez történt nem a régi vad korban, hanem a magát műveltnek kürtölt XVIII. században; e vandal erőszakoskodást végrehajtotta az az osztrák uralom, a mely büszkén hirdeti, hogy a barbár magyart civilizálta és történt azon városban, hol a barbár magyar már a XVI. század közepén kimondotta és törvény által biztosította a vallásszabadság és a türelmesség nagy elveit. Az osztrák uralom e tényei annyira megbélyegzők és oly megbotránkoztatók, hogy az örökös szégyenfoltként fog a történelem lapjain sötétleni, azt soha semmiféle szentelt vizzel lemosni nem lehet.* Ily módon foglalt tért a három század óta teljesen kiküszöbölt katholicismus Tordán; fegyveres hatalommal fosztotta ki vagyonukból az unitariusokat; tette ezt az a vallásfelekezet, melynek alapitója a szegénységet, alázatosságot, keresztényi türelmet, a tulajdon szentségének, a felebaráti szeretetnek nagy tanait hirdette s kimondá, hogy: »A ki kardot húz, kard által pusztul el«.
Sajnos, hogy a testvér protestáns-felekezet is, köteles támogatás helyett, az usurpátorokkal osztozott a zsákmány felett.
Talán nem lesz érdektelen, ha a tordai unitárius lelkészek névsorát az egyház jegyzőkönyve nyomán ide iktatom azon sorrendben, a mint ott bejegyezve vannak. 1589. Kállai Péter esperes, 1625. Dálnoki István (évszám nélkül, de szakadatlan lánczolatban), Dersi Máté, Magyarosi István, Dersi Pál, Szentiványi János, Adámosi György, Kereszturi Sámuel, Dersi Józsiás, Dersi István, Bencze Pál. 1683-ban Nagyajtai Mihály, Bencze József (1756-ban introducáltatik). 1770-ben Gejzánovics József (ez lengyel eredetű s hires egyházi énekszerző), Szőcsy Miklós (ezt 1772-ben háromszéki esperességre vitték), Kozma Mihály (ez 1784. április 4-én tordai rektorból lett pappá), Sárdi István 1791–1795., Kovács István 1795–1797., Deáky Ferencz 1797–1800. (Rákosra ment papnak), Máthé Elek 1800–1805., Kiss Mihály 1805–1813, Barabás Sámuel 1813–1821., Székely Sándor 1821–1831., Darkó Sándor 1831–1832., Füzi János 1832–1837., Gyöngyössy István 1837–1844., Albert János 1845-től mostanig. Megjegyzem még azt is, hogy a tordai unitarius Ecclesia a szorosan püspöki vizsgálat alatt egyházközségekhez tartozik, valamint azt is, hogy 1869-ben Tordán tartották meg az erdélyi unitariusok háromszázados fennállásuk emlékünnepét, nagy pompával, sok angol és külföldi unitarius jelenlétében és közreműködésével.
A katholikusok az ily módon való térfoglalást minden eszközökkel szilárditották. Egy szomorú korszak volt az, a midőn az osztrák uralom a nemzeti fejedelmek alatt Erdélyből (Csik kivételével) gyökeresen kiveszett katholicismust minden eszközökkel visszaplántálni igyekezett. Az apostasia nagy érdem volt a kormány előtt, az hivatalt, czímet, érdemrendeket, sőt a mig volt miből, még birtokokat is juttatott a hit renegátjainak. Nem csoda, ha Erdély nagy családjai – a melyek többnyire protestansok voltak – lassanként az egyedül üdvözitőnek állitott (anyagi tekintetben akkor ez állott is) katholikus vallásra tértek át, s hogy e példát itt-ott követte a nemesség* s néha a polgárság is. Ezek voltak az eszközök és módok, a melyekkel az addig tisztán protestáns tordai lakosok közt is tudott a katholicizmus – ha eleinte csekély számban is – hiveket toborzani. E mellett a nagytemplom központja körül mindenféle fiók-erődöket emeltek, betelepitették a pálosokat, a Ferenc-rendieket, ezek számára templomokat épitettek a város különböző részeibe, a kincstár is segitségükre jött s bár a régi sóvágók mind protestansok voltak, az aknához épittetett egy negyedik katholikus egyházat is* s a kincstár terhére papot állitott oda be. A pap aztán gondoskodott, hogy temploma hivek nélkül ne maradjon, némi kis jutalmak s annak sejtetése, hogy katholikus hiten levő sóvágó állása biztositva van, ellenesetben bizonytalan: sokakat birt az áttérésre, s igy lassankint, a kezdetben hivek nélküli négy templom benépesedett, ugy, hogy az 1721-ben Tordán volt 10–20 katholikusnak a száma ma már 1368-ra szaporodott.
Nemcsak ő közülök tért át sok, hanem az ily áttértek jobbágyaikat is ráerőszakolták az áttérésre; de csak magyar jobbágyaikat, mert a nagyszámú oláh jobbágyokat sehol sem zaklatták, engedték békésen követni keleti vallásukat s mégis erőszakossággal vádolnak, pedig akkor könnyű lesz vala azokat katholizálva magyarositani.
Ez a bánya temploma a labirinthus-utcza felett a hegytetőn regényesen feküdt. Épült Mária Therezia uralkodása alatt 1786-ban s Kern József kamara-ispán alatt harangokkal és toronyórával láttatott el. Ezt kezdetben a paulinusok szolgálták ki, de II. József eltörülvén e szerzetet, rendes lelkészt állitott be a kincstár a kamara pénztárából élvezett fizetéssel; de később átlátták e költekezés szükségtelenségét s a ferenczrendi szerzetesek tartottak ott isteni tiszteletet csekély jutalomért. Azonban miután a bányahivatal leköltözött Uj-Tordára s a régi kincstári épületek ott a hegytetőn állami bikateleppé idomittattak, a pap és templom nem lévén annak keretébe beilleszthető, a templom 1886-ban lerontatott s anyagját felhasználták az istállókhoz és más gazdasági épületekhez.
A mi a reformatio feltüntével Tordán általánosan elterjedt ágostai vagy lutheranusokat illeti, azok csak addig voltak urai a helyzetnek, a mig Erdély magyarsága a Kálvin-hit elveit tette magáévá; mert attól fogva egész Torda az ugynevezett magyar hitre tért át, s a Luther hitét követők egészen kivesztek Tordáról, ugy, hogy e század első feléig egyházuk sem volt. Ekkor jött be Felső-Magyarországról a Luther-hiten levő Velits-család, ez, néhány Tordára települt teljesen elmagyarosodott szász családdal kezet fogva, alapitott Luther-hitvallású egyházközséget s rendezett be a Gát-utczában, az ugynevezett Szigeten egy kis imaházat; később a pálosok pusztán maradt egyházfalvi templomának romjait megvásárolván, abból csinos kis egyházat épitettek s nagy önmegerőltetéssel tartanak papot; a ki csak ugy tarthatja igy is fenn magát, hogy mint tanár mellékjövedelmet teremt magának. Érdeméül kell feltudnunk az alig 4–5 családból álló kis egyházközségnek azt, hogy teljesen függetlenné tette magát a szász papi fenhatóság nemzetellenes befolyása alól, s minden izében magyar; ők a kezdetben reájuk octroyált szász-német papokon túladva, most a Királyhágón túlról hozatnak maguknak magyar nemzetiségű evangelikus papot, a ki zengzetes anyanyelvünkön hirdeti isten igéjét, s most már az erdélyrészi magyar evangelikus esperesség felállitásával alkalmuk nyilt arra, hogy magukat teljesen felmentsék a szász papság schulvereinos gyámkodása alól. Különben felmerült újabb időben az az eszme is, hogy a tordai csekély számú evangelikusok valamelyik testvér protestans hitfelekezettel egyesüljenek.
Az evang. reformáltak (kálvinisták) lettek csakhamar a helyzet urai Tordán a protestantismus térfoglalásakor, Fodor Bálint az egész várost megnyervén, a magyarság által csaknem mindenütt elfogadott e felekezetnek, később azonban, a midőn János Zsigmond fejedelem és a főurak is unitárius hitre tértek, e hitelvek Tordán is uralomra jutottak s a megfogyatkozott ev. reformátusok a mostani kastélyban levő templomot is csak szűken tölték meg; de a Rákóczyíak s főleg Bethlen Gábor és Apafi uralkodása alatt ismét szaporodott számuk, főleg az odatelepültek által, kik a székelyföldről és Nagyváradról jövén, leginkább ev. református hiten voltak. Most Ó- ugy mint Új-Tordán külön-külön virágzó egyházközségük van, külön lelkészszel és külön elemi iskolákkal.
Még meg kell emlékeznem a görög-keleti vallásúakról is, mely felekezetnek itt szintén vannak hivei. Ezek közül a városban benn lakók* határozottan keleti vallású magyaroknak mondhatók, ugy nyelvben és szokásban, mint öltözetben s a daco-román áramlatok által nem igen engedik magukat elszakitni azoktól, a kik vendégszeretőleg befogadták (mert azok mind új települők) s jogaik, szabadságaik s javadalmaik részesévé tették. Van ugyan néhány ügyvéd s más daco-román eszméktől megmételyezett kétlaki amphibium itt is; de Torda keleti vallású lakói jól ismerik ezek irányát, mely leginkább az önhaszonlesésben és a mások hátán és kárán való fölemelkedésben találja magyarázatát
Mert a határon levő majorokban levő nagyobb rész oláh maradt.
A keleti vallásuak még e század elején is kevesen voltak Tordán, a keletoldali szőlők alatt levő két kis fatemplomocskával. Házaik is inkább a város keleti szélén a temető alján vannak; egyik régi fatemplomukat a villám gyujtotta fel, a másik elkorhadt, s helyébe újat épitettek; ugy az egyesült, mint a nemegyesülteknek csinos kőtemplomaik vannak a Martalja-utczában, sőt Új-Torda alsó felében az egyesülteknek van egy második csinos kőegyházuk is. Különben a keleti vallásuak közül magában a városban kevesen laknak, legnagyobb részük a tordai nagy határon levő hodályokban (tanyák) tartózkodik.
