A ROMÁN KIRÁLYSÁG CZÍMERE ÉS SZÍNEI.

Teljes szövegű keresés

A ROMÁN KIRÁLYSÁG CZÍMERE ÉS SZÍNEI.
Az oláh nemzet s a két oláh vajdaság: Moldvaés Havaselve régibb történetei a legújabb időkig mély homályba voltak burkolva. Azt olvasta ki abból mindenki, a mi neki éppen tetszett. A legkalandosabb következtetések érték egymást, melyek központja a dácziai s zármazás hamis theóriája volt.
A román irodalomban még mindig ez a theória az a vár, mely a nemzeti hiúságon épülve fel, a román nép szellemét khinai falakkal veszi körűl, melyeken át a kritikai történelem eredményei még nem találtak útat a nemzet szivéhez.
Ez a kritikai történelemírás pedig Roesler Róbert s a mi Hunfalvy Pálunk nevéhez van kötve. Ők azok, a kik a dolgokat a maguk igazi nevén nevezve meg, új alapot vetettek a kutatásnak s az oláh eredet és történet határait megszabták.
Kutatásaik fő eredménye abban foglalható össze, hogy a román nemzetnek a trajánusi colonisatióhoz (Dácziában) éppen semmi köze sincs, mert a román népelem a Balkán félszigetről vándorolt be Erdélybe s a mai Romániába, még pedig a XII–XIII-ik században, akkor tudniillik, mikor Magyarország már teljesen meg volt alakúlva.
Ezt a kiindulást a történelmi kritika minden oldalról támogaja s pedig oly erővel, hogy szó se lehet többé arról, hogy valamikor lényegében változást szenvedne s más kiindulásnak kellene helyet adnia.
A mi azonban a román nép bevándorlásának, honfoglalásának, ethnologiai és állami megalakulásának körülményeit illeti: ezek olyan dolgok, a miket Roesler és Hunfalvy még nem láttak elég világosan; a gordiusi csomó ugyan megoldották, de annak szálait még nem tudták külön-külön bontani; azért a ki Roesler és Hunfalvy után az oláh-kérdés tanulmányozásához fog, lépten-nyomon újabb és újabb meglepetéssel áll szemközt. Látja azt, hogy a románság nemhogy a római colonusok utóda volna, de első feltünedezése idején, az Árpádok korában, még mint nemzet sem volt megalakúlva, mert, a mint azt már kifejtettem (Anonymus az erdélyi oláhokról czímű munkámban), a «vlach» név, melylyel az új népelemet a Dunán innen 54nevezni kezdték, még nagyon tág jelentésű volt s mindenféle beszállingózó pásztor népet, nomád hegyi lakót jelentett; látja azt, hogy a két oláh vajdaság: Moldva és Havasalfölde megalapítói (az Anjou-korban) sem voltak rumänek, de szláv és uraltáji elemek, melyek lassankint enyészve csak el a rumänségben, annak a két vajdaságot hagyták örökségűl.
Hogy a dologra térhessek, igen röviden fogom jellemezni álláspontomat az oláh beszármazás és a vajdaságok alakulását illetőleg, a mennyiben az, a Roesler és Hunfalvy által kifejtett theóriától eltér.
A mongol hódítást megelőzőleg Magyarország keletfelé a Kárpátokig, az Aldunán pedig az Olt vizéig terjedt; ez az aldunai terület volt a szörényi bánság: az Olttól kezdve a Krimig és a Volgáig minden földet Cumániának neveztek, mely földterület két nagyobb nyelvkörre oszlott. Moldvában, illetőleg a Szörénység felé jász név alatt ugor és magyar elemek, a Pontus mellékén a Petrarca-codexből ismert török nyelvű kunok alkották Cumániát, a mi e szerint nem ethnografiai, de még nem is politikai, hanem geografiai fogalom. Cumánia területén szerteszét hódított ruthén népek laktak, a kik Cumánia földművelő elemét alkották, sőt itt-ott függetlenségüket is meg tudták óvni. Bizonyosan tudjuk példáúl, hogy Moldva közepén a XII-ik században az úgynevezett birladi ruthén fejedelemség állt fönn, melynek élén Rostislavics Iván rendelkezik az ország útjaival, galicziai kereskedőknek vámmentességet s egyéb jogokat engedélyezvén.
Bizonyosnak látszik előttem, hogy «Cumánia» nem volt egységes állam; elnagyolt fogalom az, melyet a nyugoti népek alkottak, a kik messziről szemlélték a Kárpátokon s az Olton túl történt eseményeket. Csak így érthetjük meg, hogy a birladi ruthén fejedelem Moldva területén rendelkezik, meg azt, hogy délszláv okmányok «Jászfejedelemségéről» s jász fejedelmekről emlékeznek, a kik Jászvásárt alapítják s az Olt körűl is föltünedeznek.
Egy szóval hódító és hódított népek összetorlódását, nomád kalandosok helyhez nem kötött uradalmait kell keresnünk a nagy Cumániában, nem pedig egy államot, egy népet, egy központ körűl csoportosuló viszonyokat.
Cumánia korában Szerbia felől a Szörénységen át, új néprajok szállingóztak szét az erdélyi hegyeken. Oláh pásztorok, rácz papok és rácz kenézek vezetése alatt kezdték népesíteni Erdély hegyi lejtőit, rengeteg erdeit, melyek sokfelé, mérföldekre terjedő távolságobkan nem ismertek még emberi szülöttet; hová a hatalom keze el nem ért, hogy számon kérte volna a jövevényektől jövetelük okát, belevonta volna az államba, kötelességek- és jogokkal ruházta volna fel őket.
Távolról a városoktól, a gazdátlan területeken kigyúltak a pásztortüzek; az oláh pásztor gondtalanúl dúdolta a «frunze vergyét», erdőről-erdőre hajtva nyájait.
Szaporodva, kis falvak (katúnok) alakúltak az erdők alján, fatemplomokban a hivők byzanti festésű Máriákat és szenteket imádtak, rácz és bolgár pópák ó-szláv nyelven hirdették az igét híveiknek, a kik nyelvre nézve ráczok, bolgárok, albánok vagy orbonások, macedóniaiak és rumänek voltak; utóbbiak a legnagyobb számban.
Az erdélyi hegyekről Havaselvére és Moldvába jász-kún területre is kiszállingóztak balkáni vándoraink, mindenütt az erdőt, hegyi patakokat és forrásvizeket keresve s a völgyekbe ereszkedve alá, nyájaiknak keresve újabb s újabb tanyát.
A mongol hadjárat teljesen felkavarta Cumánia népviszonyait. Kuthén király 40,000 családdal menekült Magyarországba. Népének legnagyobb tömegét a magyar nyelvű jászok tették, de a menekülő tömegben a tatár, kún, ruthén s oláh nyelv sem volt idegen; egy szóval az Erdélyben elszóródott s a Jász-Kunságba telepített új lakók, Moldva mindenféle népéből kerültek ki, kiket a közös veszély tarka elegygyé kavart össze, mint az amerikai prairiek állatvilágát a pusztai tűz, mely bölények, vad lovak falkáit, farkast, leopárdot s a szárnyasok rajait gy tömegben kergeti maga előtt.
A kipcsaki kánság megalakulása után a régi Cumánia kárpátokfelőli s az aldunai, lakosaiban megfogyott részein két új tartomány kezdett alakulni: a moldvai és a havaselvi vajdaság.
Moldvában, úgy tetszik nekem, a régi birládi ruthén fejedelemség emelkedett ki hamvaiból, újabb ruthén és lengyel bevándorlásokkal erősödve, a mi még a XIV-ik században is folyt, 55midőn a Koriatovicsok alatt Lithvániából Magyarországba, Erdélybe, Moldvába orosz elemek költözködtek be.
A moldvai ruthén államban lassankint elfoszlott a künn maradt jász (magyar) elem, de az általa alapított Jassi vagy Jászvár, szlávúl Jaski-targ, máig is hirdeti emlékét. Az oláhság a vajdaság első százada óta mind jobban szaporodott és terjeszkedett, de Moldva első századaiban mégis a ruthén nyelv volt az állam nyelve, az ó-szláv pedig az egyházé. A fejedelem (vajvoda) udvarában Sucsávában ruthének, litvánok, lengyelek, ráczok, oláhok, sőt albánok is viseltek bojár tisztségeket. Mint a felsőbb osztályok, az alsóbb néprétegek is mindenfelől söszegyülemlett: jász, ruthén, lengyel, oláhokból állottak. Oklevelesen ki tudjuk mutatni, hogy Kantemir Demeter vajda korában a XVII-ik században a földmívelő parasztság orosz, magyar és el oláhosodott lengyel volt. Az oláhság, hegyeiről szétfolyva az ország minden részébe, mindinkább románizálta az előtalált szlávokat és magyarokat. Ennek az amalgának világos példáját szolgáltatja a mai Szerbia is, hol a negotini oláhság félelmees módon forgatja ki nemzetiségéből a szerbet, szerb falvakat, egész környékeket, a mire egy szerb példabeszéd is utal. Gdje vlahinja dogje, sve kutju povlasi: hová egy oláh nő kerül, az egész ház eloláhosodik. Ilyen módon tünedezett el a moldvai szláv s magyar elem s alakúlt rumänné.
Hasonló viszonyokkal találkozunk Havaselföldön is. Havaselve Róbert Károly alatt bontakozik ki a magyar király hatalmi köréből, a ki IV. Béla «RexCumaniae» jogczímén érvényesíti hatalmát az Aldunán.
Itt, mint azt «Magyar pénzverő izmaeliták» czímű munkámban kimutattam. a bessarabák, vagy bessarabinok (magyarúl böszörmények) alkottak Cumánia elbukta után független hatalmat, a kik nem egyebek, mint olyan uralaltájiak, s pedig mohamedán vallású kúnok, jászok, kik a mongol hadjárat lezajlása után tünedeztek elő a Pruth-Szeret-Dnjeszter vidékein s vallásuk szerint muzulmánok vagy buzurmánok (böszörmények)-nek neveztettek Magyarországon, (a hová egy részök betelepedett) s a déloroszországi ruthéneknél.
A muzulmánt a kievi orosz ma is buzurmánnak és bisterminnek nevezi s nemzeti énekeibe szövi a gyűlölt nevet. Ebből a böszörmény, böszörbény névből lett a Bessarabia (XVI-ik századbeli lengyel íróknál Bessarebenia) tartománynév s az első havaselvi dynastia: a Bassarabák neve.
Havaselvén az urataltáji böszörmények a szláv és oláh tömegben idők jártával elenyésztek, de Havaselve még sem lett rumän állam. Az állam és az egyház nyelve itt is szláv, és szláv eredetű a havaselvi cultura minden ízében, mert a vezérelemek szlávok s pedig bolgárok és ráczok voltak, kik az oláh elemek felett soká érvényesítették szellemi túlsúlyúkat, mígnem ugyanazon sorsra jutottak, mint az oláh területek összes szlávjai, kik az oláh nyelv mesés amalgamájában feloszlottak, úgy hogy a XVII. század közepén már homogén rumän irodalmi kisérletek, s lőn a két vajdaság állami és egyházi nyelve is a rumän.
Tanulmányaim alapján ezt az ethnologiai képet látom azon a területen, mely újabban Románia név alatt egyesült és királság rangjára emelkedett.
Ennek a sokféle népből született két vajdaságnak állami czímeréről és színeiről akarok szólani. A mint az ethnografia változó, oly válttozatos az állam s az államot kifejező symbolum, a czímer is Romániában.
Az Anjouk korában, mikor, a rege szerint, Drágos Mármaros felől telepíteni kezde Moldvát, ott a bölény még nagyobb számban élt a Pruth és Szereth nádasaiban; ez a nevezetes állatfaj ma már csak Lithvánia erdeiben található. Moldva czímeréűl a fekete bölényfejet fogadták el az új vajdaságban, a regével magyarázva azt, hogy Drágos Mármarosból elindulva, egy bölény (szlávúl zombru) üldözése közben fedezte fel Moldva nyájas legelőit, dús erdeit, vizekben gazdag földjét s foglalta el magának és népének.
Moldva czímere, mióta ismerjük, mindig «aranymezőben fekete bölényfő» volt; ilyen alakban festeték azt oklevelek széleire, régi templomok falaira. Az első moldvai vajdák, a kik pénzeket verettek. Musat Péter (1374–1390). Sándor (1401–1433) mindig a bölényfejet használták országos czímerűl.
56A bölényfő mint specziális moldvai czímer Bukovina czímerévé is lett s Jászvásár városa is a bölényfejet fogadta be czímerébe.
A második oláh vajdaságban a legrégibb czímer a Bassarabáké, Bessarábiáé: három szerecsenfő kék mezőben.
Ez is az Anjouk-korából ered s nyilván beszélő czímer, mely azt jelenti, hogy az állam a Bassarabák országa: muzulmánok vagy szerecsenyek (saracénok) bírta föld, vagyis a Volga mellől érkezett mohamedán vallású jász-kún és magyar elemeké. Semmi kétségem sincs abban, hogy e régi czímerből Havaselve legrégibb ethnografiai állapotainak titkát megoldanom sikerült.
A Bassarabák czímere, a három szerecsenyfő, a muzulmánvallású áltai nyelvű dynastia s a vezérlő elemek beolvadásával, a szláv-oláh tömegbe, elvesztette jelentését; már a XIV. század második felében, mikor I. Vlád Bassaraba (1360–1373) ezüst denárait verette: egy sisakon álló s keresztet tartó sas jelképezi a havasalföldi vajdaságot. Ettől fogva anpjainkig, a keresztet tartó sas Oláhország czímere, melyet heraldice így írhatunk le: Keresztet tartó fekete sas ezüst mezőben, vagy: zöld halmon álló, arany koronából lépő fekete sas, ezüst mezőben.
Moldva czímere tehát, hogy heraldicai színeit hangsúyozzam: fekete bölényfő arany mezőbe, Oláhországé: fekete sas ezüst mezőben. A czímerek összes színei arany, ezüst, fekete, zöld.
Ezek azok a színek, melyek hitelességét minden emlék támogatja.
E színek szerepe a legúajbb korig ér le, mígnem «Románia» névben egyesűl a két vajdaság s Románia nagyfejedelemsége a régi czímereket: a bölényt és a sast egyesítette.
Csodák csodája, az új államczímer, sehogy sem nőtt ki a régi gyakorlatból. Az alakok meg vannak tartva, de színei már nem azok! A Fekete bölényfő aranynyal van festve vörös mezőben, a fekete sas is eltűnt s helyén arany sast találunk kék mezőben a román nagyfejedelemség és román királyság hivatalos s törvénybe igtatott czímerében.
Mi ennek az oka?
A román törvényczikk csak annyit felel a kérdésre, hogy az új czímer színei a vörös, arany, kék, ezek lévén a román nemzet színei!
Ezek tehát a román nemzet színei? Hogyan, mióta? Hiszen sem Havaselve, sem Moldva országok nem ismerik régibb czímereikben a vörös, sárga, kék színeket, melyek most az államczímerben szerepelnek!
E kérdésre a feleletet kerülő úton kaphatjuk meg.
Magyarország Erdélylyel együtt a mohácsi csatáig egy ország volt, közös czímerrel, a nyolcz vörös-fehér pólya s a kettős kereszttel. Erdély különválása Magyarországtól II. János Zsigmond alatt megy végbe. Innen kezdve az elszakadás mind teljesebb s az erdélyi fejedelemség külön országgá alakúl.
Az új ország, új czímert alkotott magának.
A három nemzet: t. i. a magyar, székely és szász nemzet czímereiből alakúlt a külön erdélyországi czímer, melyet először Báthory Zsigmond (1581–1601) pecsétjén találunk. A czímerrel, annak színei: a vörös-sárga-kék jelezték Transylvania különállását.
De a ki a történetet ismeri, fogja tudni, hogy az erdélyi fejedelmek Erdélylyel együtt Magyarország egy részét is birtokolták, s hogy az erdélyi fejedelemség soha sem szűnt meg a nemzeti egység és szabadság reménységének vára lenni; hogy nagy alakjai Bocskai István, Bethlen Gábor, a Rákóczyak, az egységes Magyarország eszméjéért küzdöttek; viselték a «Rex Hungariae»; czímét (Bethlen Gábor); pénzeiken, zászlóikon, függő pecséteiken: Erdély czímere és színei mellett, Magyarország czímerét és színeit, Szent László és a boldogságos szűz alakjait alkalmazták, annak jeléűl, hogy Magyarország s Erdély elszakadása csak ideiglenes állapot s a két orszgárésznek a nagy magyar haza jelvényei alatt egyesülnie kell.
Az oláhság az erdélyi fejedelmek korában már jelentékeny contingensét képezte a lakosságnak, de még barangoló, nomád életet élt, a földmíveléshez csak itt-ott fogott; többnyire régi életmódját követve, keresztűl-kasúl járta az erdélyi hegyeket s a Havaselve felé siető vizek mentén s a Kárpátok nyúlványian Oláhországban és Moldvában ép úgy otthon volt, mint az erdélyi területen.
Az oláhsággal együtt élő bolgár, szerb, albán népelemek, melyek nyomát a sokáig uralkodott szerb egyházi életben, a tömérdek oláh-szláv 57helynévben s az oláh nyelvben találjuk meg: elenyészve az amalgamában, megnövesztették a rumän elemet, mely miután Moldvában és Havaselvén is hasonló körülmények közt folyt le a nemzet alakulása: a vajdaságok népéhez hasonló, nyelvben és vallásban egy testet képező nemzetté formálódott.
Az egyházi érdekek, a folytonos érintkezés, mind jobban idomította ezt az ethnografiai egységet, mely lassankint nemzeti tudattá vált, s nemzeti aspiratiókat szült.
Az oláh aspiratiók javára a tudákosság is meghozta a maga gyümölcseit.
A rumänség bevándorlásának körülményeiről a múlt századok mit sem tudtak, de tudtak Dáciáról és Trajánusról, a ki a hódított dák provinciát új lakosokkal telepítette meg.
Dáciai telepítés és rumänek Dácia területein! Ezt a két dolgot összekapcsolni, egyiket a másikból magyarázni könnyű és természetes, a régi századok tanúltságából kifolyó eredmény volt.
A rumän irodalom, melynek histórikusai Dicső-Szentmártoni Major Péter és Sinkai György e század elején léptek fel, készpénznek vették az oláhság római eredetének hírét s erdélyi ősiségét. Tanaikon gyorsan épültek fel az oláh nemzeti aspiratiók, az Erdély bírása iránt formált jogvélemények.
Erdély állása Magyarországhoz Mária Terézia óta csak bonyolította az oláh felfogást.
Mária Terézia Erdélyt is belevonván a monarchia keretébe: a régi erdélyi fejedelemség Magyarország sorsára jut, osztozva a bécsi politika minden esélyében.
A Szent István koronája alá jutott, de külön tartománykép kormányzott Erdély magyarsága, a bécsi politika nyomása alatt mindjobban érezte a tartományi állásban rejlő sérelmeket.
A Királyhágón innen s túl lakó magyarságot most már egy közös óhaj fűzte össze: Magyarország és Erdély egyesítésének óhaja, egy országgá, a milyen az a mohácsi csatáig volt s a közös óhajt az erdélyi magyarság is Magyarország czímerével és színeivel símbolizálta, a Mária Terézia által törvénybe igtatott erdélyi czímer és színekkel szemben, melyekben nem látta többé a Bethlenek és Rákóczyak független Transylvániáját, csupán a gyűlölt tartományi állást, mely 1791 óta minden országgyűlés sérelmi pontjainak legfontosabbika.
Erdély régi színei ilyen körülmények közt nem lelkesíthették többé Erdély magyarságát s mikor 1848-ban az uniót törvénybe igtatta a nemzet: a két ország a magyar tricolor alatt egyesűlt.
Nem így az oláhság. Az 1848–49-iki események megérlelték az oláh aspiratiókat.
Jánk Ávrám és hívei egy új Dácia alakításának fantasztikus vágyával, kibontották a régi Erdély zászlaját, melyet az oláhság a vörös-fehér-zöld színekkel szemben e század eleje, vagy talán még a Hóra- és Kloska-lázadás napjai óta a magáénak vallott, s azt most az unióval szemben a balázsfalvi gyűlésen oláh nemzeti színekké is deklarálván: vörös-sárga-kék lobogók alatt hirdette a havasokon az új román állam megszületését.
A régi Erdély színeit ilyeténképen oláh színekké devalválta az idő. Az erdélyi színeket, különösen 1848 óta, oláh színeknek tekintjük mi is s az erdélyi magyarság nem reclamálja azokat, lévén ezek egy többé vissza nem óhajtott korszak emlékei.
Annyival inkább ragaszkodnak azokhoz oláhjaink, kik nemzetiségük symbolumának tekintik e színeket, melyek az ő révükön már a 40-es években Moldvában és Oláhországban is meghonosodtak azon szellemi hatás folyamán, melyet az erdélyrészi oláhság, mint jelentékenyen előrehaladottabb elem, a vajdaságok területén érvényesített.
Az erdélyrészi oláhság körében indúltak meg példáúl az első irodalmi kisérletek is a Rákóczyak alatt, mikor a vajdaságokban még mit sem tudtak rumän irodalmi nyelvről s bár már egészen rumunizálódva, még mindig ó-szlávúl írtak. Az oláhországi egyházakban is ó-szláv liturgia dívott még akkor, mikor Erdélyben az egyház nyelve, Rákóczy György buzgalmából, már rég az oláh lett.
Igy történt, hogy az erdélyrészi oláhság által occupált erdélyi színek is általános tiszteletnek örvendvén a Kárpátokon túl: az egyesült Románia tudós heraldicusai, midőn az új államczímert alkották, vagyis a régieket egyeítették: azzal a különösséggel álltak szemben, hogy a 58régi vajdaságok czímereinek színei, az állítólagos román nemzeti színekkel semmi viszonyban sem állanak.
A bukaresti kamara heraldicusai könnyen megalkudtak a helyzettel; nem magyarázva, de nem is ismerve az ellenmondás lényegét: egyszerűen megváltoztatták a régi moldvai és havaselvi czímereket, azokat újból vörös-sárga-kékre festve.
Igy született meg az új román állami czímer; az arany bölényfő vörös mezőben és az arany sas kék mezőben. Az összebonyolódott és sokféleképen félremagyarázott erdélyi viszonyok így játszották a Bethlenek és Rákóczyak országos színeit oláh kézre.
Mikor néhány év előtt a török-orosz háborúba Románia hadereje is be lett vonva: nem gondolt arra senki sem Bukarestben, hogy az oláh dorobánczok az erdélyi fejedelemség zászlaja alatt vívták meg a griviczai sánczokat!
Dr. RÉTHY LÁSZLÓ.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages