Pótlékok a Csonka bégről s fiáról szóló három közleményhez.*
Pótlékok a Csonka bégről s fiáról szóló három közleményhez.*
I Turul 1883. 147–48. 1884. 45–46. l. Ung. XXII. 1884. 15. és 16.
Jobban szerettem volna Csonka bég eredeti nevével kezdeni meg közleményemet, minthogy az általunk ismert s a legtöbb munkában bár csak magyar részről használt álnév kétségkívül csupán elcsonkított karjára vonatkozik, valósággal pedig nem az ő igazi neve. A török seregben viselt állását s rangját illetőleg is különböző munkákban eltérők a vélemények. Német szerzők török vagy budai basának és Budavár parancsnokának,ezenkívül czímzetes basának (vice Pascha), mások megint ezen vár alparancsnokának nevezik; Bél Mátyás (Wagnerre való hivatkozással) «janitsárokagájának» mondja. Ez az utóbbi forrás azonban megjegyzi azt is, hogy «mások kétséges adatai» nyomán Csonka bég Nógrád utolsó bégje volt, s feladva a várat, a keresztény hitre tért át.
Történelmileg ismeretes, hogy az öreg Abdi, vagy Abdurahman vezér-basa t. i. Budavár valóságos basájának elesése után, a török méltóságok közül csak hárman; a janitsárok agája, az alparancsnok és a mufti kerültek élve fogságba.
S így valamennyi ellentétes állítást mellőzve, valamint fontolóra véve azt is, hogy ő alig lehetett maga a mufti, állapodjunk meg az alparancsnoknál, vagy a janitsárok agájánál; e két méltóság egyikét kellett okvetlenűl viselnie.
Csonka bégnek feladata volt 1686. évi sept. 2-án a királyi várat a bajorok ellen megvédeni, kik herczegök vezénylete alatt rohamot intéztek. A harcz lépésről-lépésre legelkeseredettebben folyt, s midőn Abdurahman-basa elesett a bécsi-kapunál, Csonka bég kétségbeesett ellentállását folytatta még egy idieg, míg végre, minden oldalról körül kerítve, a vár középbástyájába szorult: de a gránátosok ezt az utolsó menedékét is kézi-gránátokkal nagyban megrongálták.
A bekerített törökök csak most adtak jelt turbánok és kendők lobogtatásával, hogy készek a megadásra, mire őket a lotharingiai herczeg, életüket mgekimélve, a nagy moséba (Mátyás temploma) vezettette.
Számszerint férfiak, nők és gyermekek kétezren lehettek, ezek közt a megsebesült Csonka bég 9 éves fiával, ki későbben báró Zungenberg Ferencz név alatt altábornagyi rangot nyert el.
Csonka bég közvetlenűl a keresztény hitre való áttérése (tehát nem egész 10 évi fogság után, mint az ezen lapok hasábjain is említve volt, a császári seregbe felvétetve, legvalószinűbben ezzel egyidejűleg a «Zungenberg» nevet nyeré, ezek után pedig, az osztrák háznak tett kiváló szolgáláataiért, magyar nemességet kapott.* Életének tragicus vége ismeretes, azért tehát térjünk át Ferencz fia életpályájának pótló leírásához és tetteihez.
I Ez a nemesítés a czímerrel együtt a királyi könyvekben valószinűleg feltalálható.
A 22 éves ifjút 1700-ban az Ebergényi huszároknál (most 9. sz. huszárezred mint századost találjuk; úgy látszik, már az 1696. évben is ugyan ezen ezrednél szolgált, s résztvett a lotharingiai expeditióban, hol dús zsákmányra tett szert.
A cs. és kir. hadügyminiszterium okirataiban, Zungenberg Ferencz, mint fent is említém, csak 1700-ban szerepel mint katona.
1701-ben mint százados Olaszországba ment ezredével, és 1702-ben részt vesz a luzzarai csatában. Szeptember havában Marquis d’Avia-val (Savoyai herczeg vezérőrnagya) Milano felé vonúl, 1706-ban Turin felszabadításában vesz részt. 1707. Nápolyba és 1709. Piemontba vonúl; 1700. június 10-én I. József az Ebergényi huszár-ezred őrnagyának, Zungenberg Ferencznek a magyar bárói rangot adományozza, mely rangemelés a 28-ik királyi könyv 200-ik lapján van beiktatva. A czímer a Turulban (I. 148. l.) jelent meg, színei más helyütt említtetnek.
1716. augustus 5-én Eugen herczeg Péterváradnál győzedelmes csatát nyert. Zungenberg Ferencz bárót ismét itt találjuk, valamint augusztus 20-tól oktober 20-ig Temesvár ostrománál és bevételénél, 1717. augusztus 16-án a belgrádi csatában, és ez év oktober havában Boszniában az előőrsöknél.
1719. május 22-én ezrede Siciliába rendeltetett, és junius 20-án részt vesz Palermo mellett és villafrancai csatában. Zungenberg 1727-ig itt maradt és ezredével később Nápolyba került. Miután már megelőzőleg tábornokká (Oberstfeldwachtmeister) lett, az 1730. évi január 4-én kelt kinevezést az üresedésben lévő Splény báró huszár-ezred (most báró Koller 8. sz.) tulajdonosává léptette elő.
Az 1734. évi hadjáratban Zungenberg egy lovas dandárt vezényelt; a május 15-én kelt patens szerint Párma felé való elővonulása alkalmával altábornagygyá való előléptetése jutott tudomására, és junius 1-én dandárával részt vesz a calornoi lesben. A parmai csata kezdete előtt, junius 29-én, Zugenberg, gróf Mercy tábornagygyal 132(Feldmarschall) az előörsi vonalon lovagolt át, hogy az ellenség állását kikutassa. Miután a franczia gránátosok élénk tüzelést fejtettek ki, Zugenberg sürgetésére a tábornagy visszafordult, de ugyane pillanatban halálos golyó érte. A quistellói lesben szeptember 15-én Zungenberg az összes huszárságot és két dragonyos-ezredet vezényelt. Bondanellonál az ellenség jobb szárnyára bukkant, mely három lovas ezredből és a Marquis de Bonnas tábornok és gróf Chatillon vezénylete alatt álló Picardie dandárból, valamint de la Motte és Cadeville dandárnokokból állott, erre heves támadás keletkezett és rövid tusa után Parmegianan keresztül vissza űzte őket.
Ezen győzelem után Zungenberg a következő napon a francziákat huszárjaival Mercy és Veterani vérteseivel Luzzaráig üldözte, hol számos foglyot ejtett.
És csudálatos! ott, a hol a hős tábornok, mint ifjú tiszt első babérait aratta, az évek hosszú sora után, – ugyanazon csatamezőn csaknem elvesztette azokat menthetetlenül.
A luzarrai csatát megelőzőleg, szeptember 9-én, Zungenberg báró ezredével kémszemlére előre ment, s bár mindenütt erős puskatűz fogadta, gróf Königseck tábornagynak mégis a következőt jelenté: «Nem érdemes a sereget harczrendbe állítani, mert az ellenség hadmenetét a Pó vizén folytatja és csak 5000 gyalogos maradt vissza némi tüzérséggel.»
Ez a vélemény azonban nem felelt meg a valóságnak, mert az egész sereg jelen volt.
A támadó elővéd gránátosait öldöklő tüzelés fogadta, ép úgy mint azon ezredeket is, melyek megérkezésük után előnyomultak a támadásra.
Most már Zungenberg meg volt győződve arról, hogy előbbi jelentése tévedésen alapult, de remélte, hogy bátor elszántsággal a balkövetkezményeket elháríthatja. Az Originellon át hatolva, csodás hőstetteket vitt véghez,anélkül azonban, hogy a kedvezőtlen terepviszonyok között kielégítő eredményt érhetett volna el; végre őt magát is súlyosan megsebesülve vitték el a csatamezőről, s ezzel hadi tevékenyége véget ért. De a luzzarai csatával nem csupán katonai pályája ért véget; midőn hadosztályával Trient és Bozenen keresztül Ausztriába visszatérni szándékozott, 1735. február 15-én délelőtt 10 és 11 óra közt, Clausen nevű városkában, a hol szálláson volt, szélhűdés érte, úgy hogy többé nem tért magához, s két nappal rá, vagy is február 17-én, 59 éves korában meghalt, miután több mint 30 esztendőn keresztül szolgálta tökéletes áldozatkészséggel és odaadással pályáját.*
I A «historischer Bildersaal»-nak azon valótlan állítása (X. 85.), hogy Zungenberg altábornagy halála császári seregnél Magyarországon következett be, ép úgy helyreigazítást követel, mint a «Geschichte der Reiter-Regimenter» azon állítása, mely őt az Oglio folyóba fullasztja; Zungenberg kimulta felől Wagner is bizonytalanságban lehetett, a mennyiben azt hozza fel, hogy ő 1740-ben még élt volna (X. 724.). Megjegyzem, hogy a Turul 1884. 46. l. megczáfolt «Ex Italia profecturus» kezdetű soroknak eléggé különös fordítása nem tőlem került ki; csak azért véltem tanácsosnak ezt felemlíteni, mert a szerző azon czikkében (Turul 1883. 148. l.) az általa felhozott adatok nagy részénél én reám hivatkozik.
A brixeni kormányzó püspök, mint Klausne kormányzója,von Rost báró altábornagynak Bécsbe azonnal megküldte a tudósítást; a főpapnak saját szavai ezek. «Welch Todesfall ich umb so mehreres bethauere, als Ihro kays. Majestät an deme einen gueten General verlohren haben.» A püspök gondoskodott az elhunyt ingóságainak összeirásáról s megőrzéséről, valamint arról is, hogy az elhúnyt tábornok, a mennyire «in angustia loci» lehetséges, rangjához illő temetést nyerjen.
A temetés erre február 19-én Clausenben megtörtént, s a holttestet, nem mint sokan hiszik, a templomban, hanem egy klönösen e czélra épült temető-kápolnában tették örök nyugalomra.
A sírkő, melyről e lapok hasábjain egyszer már említés történt a sz. András templom evangeliumi oldalán, a levéltár tornyához közel, az iroda lépcsőházában függőlegesen van befalazva; anyaga szürke márvány, 190 cmt. magas és 0·97 széles, tökéletes jó állapotban van még, felűl a Zungenberg bárói czimerrel ékítve, mely alatt az említett epitaphium következik.
A tiszta éles kőmetszet, mely az évszázad styljának megfelel, ízléstelen s a 2-ik sisakdíszben egy heraldikai képtelenséget mutat fel, t. i. a balszárnyból kinőtt pánczélos kart, a helyett hogy mint kellene, az könyökével a sisak koronájára támaszkodnék.
A Turulban (I. 148.) a rajz correctebb ugyan heraldikai szempontból nézve, de semmi esetre sem hű mása az eredetinek.
Más különben a clauseni sírkőn még hadijelvények is tekintélyes számmal vannak alkalmazva; a paizs damaskolt. Ezek mint alábbrendelt atributumai a heraldikának, nem lényegesek ugyan, mindazonáltal megemlítendők, mert ott valóságban léteznek.
A tyroliak nagy tiszteletben tartják Zungenberg emlékét, és országuk szokásai szerint, gyakran szentelt vízzel hintik meg sírját; ezen ájtatos hegylakók a katonát általában megbecsülik.
Legutóbbi közleményemben (Ung XXII. 16.) Zungenberg báró végrendeletéről szólva, kiemeltem, hogy mindenek felett, a háladatosság bírhatta a végrendelkezőt arra, hogy 300,000 frtnyi készpénzét uralkodójának hagyományozza, de e végrendeletet egyuttal bizonyításúl hoztam fel arra nézve, hogy a végrendelkező sem nőt, sem 133törvényes utódot nem hagyott maga után s most különösen felemlítem, hogy ezen állítás igazolására,csupán egy a «historischer Bildersaal»-ból vett jegyzetre hivatkozhattam.
Ma azonban azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy az eredeti végrendeletet magát ide igtathatom. Ezt a tábornok jóval halála előtt szerkesztette, még pedig Siciliában Panorma helységben, egy súlyos betegsége alkalmával. Maga a végrendelet 1721. junius 21-én kelt. Bár e végrendelet szerkesztője ezen okirat készítése után még sok évet élt, végrendeletén még sem változtatott semmit, s így az a rajta látható utóirat szerint 1735. évi junius 19-én hirdettetett ki.
Ez az eredeti okirat a cs. és kir. hadügyminiszterium levéltárában van letéve, a már említett czímerrel (pecsét-lenyomat), mellette pedig világos német betükkel «Franz Freiherr von Zungenberg m. p. Oberst» aláírással ellátva, miáltal minden családi nevét illető fenálló kétes állítások a mesék országába terelendők.
Ha a végrendelet tartalmát a már általam előbb megbeszélt adatokkal összehasonlítjuk, a következő eredményre jutunk. Helyes az, hogy az uralkodóház iránt érzett háladatosság indította őt az említett végrendelet megírására, megközelítőleg igaz továbbá a hátrahagyott összegre vonatkozó feltevé, és hogy Zungenberg nem hagyott törvényes utódokat.
Ellenben nem valók a többi adatok, valamint az általam kifejezett azon feltevés, hogy a tábornok nem hagyott volna maga után özvegyet; mert épen a végrendeletből vehető ki, hogy nejét, született Kelio* Évát gazdag örökséggel ajándékozá meg, mely 10,000 frt készpénzből, egy bécsújhelyi házból és ékszereiből állott. Neki hagyá végül a Branitsai uradalmat Nyitrában, mely utóbbit Zungenberg báró Czobor grófnétól vette meg örökáron.
I A Kelio nemzetség czímerét még sehol sem találtam közölve; talán említést érdemel: «Kék paizsban zöld mezőből emelkedő hegyes fehér szikla, melynek felső csúcsán aranykorona ékeskedik, mely utóbbiból egy arany kereszt két lefelé hajló zöld pálmaág között nő. Jobbra a szikla felé ugrásra kész természetes párducz, balról egy kétfarkú oroszlán. Sisakdísz. az oroszlán emelkedő helyzetben; itt koronázva, felemelt jobb karmával görbe kardot villogtatva, előretolt bal karmával két pálmaág között aranykeresztet tartva. Foszladék kékarany, veres-ezüst. Kelio Pál részére II. Ferdinand kir. által 1630. május 8. Pozsonyban adományozva, kihirdetetett Soprony megyében.
A Bécs-Ujhelyés Solenau közt fekvő réten mai napig áll egy szép templom, mellette egy jó karban tartott lakház; mindkettőjök a «Zungenberg-féle alapítvány» név alatt ösmeretesek.*
2 A Turulban (II. 1884 45.) azon érdekes jegyzetet olvasom, hogy a bécs-újhelyi városházában egy, a mult századból származó olajba festett arczkép van, mely Csonka béget huszár-egyenruhában ábrázolja. Most, midőn a nemzet a kiváló magyarok képcsarnokát tervezgeti, másrészt Budavárának a török járom alól való felszabadulását a 200-ik évfordulat alkalmával ünnepélyesen megülni szándékozik, s minden idevonatkozó adatokat gyűjt, felhívom a figyelmet ezen érdekes emlékre, s hangsúlyozom egyuttal a lehetőséget, hogy ez a festmény talán Zungenberg fiának a bátor huszártábornoknak egykorú arczképe, ki Bécs-Újhelyben nem csak birtokos volt, és ezen helyet békelakhelyeül tekinteni megszokta, hanem ezen város javára, mint láttuk, jelentékeny alapítványt is tett. Állításom ellenkezőjét egyébiránt csak maga a kép bizonyíthatná, ha ugyanis azon az alaknak egyik karja hiányzik.
A nevezett templom felépítésére végrendeletében 65,000 forintot hagyott; továbbá 60,000 forintot aranyban egy ugyanott építendő kórházra; a három jezsuita lelkész fentartására szánt alapítványt azonban II. József császár később egy világi pap alkalmazásával leszállította.
Több kisebb adakozások következnek még a végrendelet végén, melyek tanuskodnak egyrészt a tábornok jószívűségéről, s a jóakaró indulatról alattvalói iránt, kik a mozgalmas időkben a jót és rosszat megosztották vele; de másrészt többnyire ismert magyar nemesekre vonatkoznak.
Ezen oknál fogva az öröklőket említem itt fel sorban, a mint következnek:
Simonyi Imre őrnagy, Nadzvady, Kisfaludi György és Kartos (valószínűleg Naszvadi és Kardos) századosok, Horváth Gáspár, Fúró és Koczy hadnagyok, végre Rhaim György zászlótartó, Dossich Ferencz és Schmidt Pál őrmesterek.
Tisztjei számára tett adakozásai lovakból, értékes egyenruhákból, stb. állottak; innen tudjuk, hogy a huszárok akkoriban tábori övvel voltak ellátva, mert az egykorú irat így szól; «vörös selyem aranynyal hímzett tábori övemet…» stb. («meine rothseidene mit Gold gestickte Feldbinde…»)
Az «arany forintok» Zungenberg bécs-ujhelyi házában egy elzárt külön pincében vas ládákban, vaslánczokkal lezárva voltak elhelyezve.
Egykorú írók, egyező véleménye szerint, a sírirat szerint is, Zungenberg tevékeny férfi lehetett; az ismeretes tyroli történész Sinnacher Ferencz Antal őt «hires embernek» nevezi. Sokkal több tettel dicsekedhetett, mint a mennyit itt tudomásra hoztunk, s másfél század lefolyása után okiratilag megállapítani képesek voltunk. Atyját Lipót Józsefnek, anyját Magdolna Theresiának nevezi, és előhozva, két fitestvére meghalt; ezek tehát már 1721-ben nem éltek. Gyermekeket nem hagyott hátra.*
I Végül álljanak itt mindazon források, melyek az itt előbb említett három és mai közleményben felhasználtattak: A cs. és kir. hadügyminiszterium levéltára. Bés. – B. Zungenberg Ferencz ezredes eredeti végrendelete. – A róm. kath. plébániának Clausenben anyakönyve. 134Tyrol. – Báró Zungenberg Ferencz altábornagy sírköve (Clausenben). – Liber regius 82. 200. – Prot. aut. Arch. Brix. – Resch. Monum. Eccl. Brix. I. 60. – Sinnacher Fr. 1834. IX. 381–83. – Beda Weber II. 188. – Historischer Bildersaal 85. – Wagner F. Historia Leopoldi Magni Caesaris Augusti 724. – Bél, M. Notitia nova Hungariae III. 429 et. IV. – Schenkhel Joh. Ad: Vollstndiger Lebensdiarium Leopoldi I.Wien 1702. 6. I. – Horváth Mihály Magyarország történelme VI. – Arneth Prinz Eugen von Savoyen I. 247. k. k. II. – Végre az írott tudósítások, melyeket Amon lovag, a 8. számú huszárezred történetének szerzője, rendelkezésemre bocsátott,
NEMES-TACSKÁNDI CSERGHEŐ GÉZA.
