MOGHI MÁTYÁS CZÍMERES LEVELE 1418-BÓL.
MOGHI MÁTYÁS CZÍMERES LEVELE 1418-BÓL.
(Színes czímerképpel.)
MOGHI MÁTYÁS CZÍMERE 1418-BÓL.
Zsigmond királyunk Augsburgban tartózkodása alatt Mathyus filius Demetrii de Mogh-ot s ennek kérésére osztályos vérrokonait Moghy György egri kanonokot, Tamás fiait Lászlót és Györgyöt, István fiát Györgyöt, Péter fiát Jánost és András fiát Dénest közös czímeres levéllel ajándékozta meg.
Az okirat az 1418-dik évi október hava táján kelt (a nap nem olvasható). Roncsolt eredeti példánya, melynek szakadozott hártyájáról zöld és veres selyem fonalon a király töredezett titkos pecsétje függ, a magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának levéltári osztályában őriztetik. Szövege a következő:
Sigismundus Dei gratia Romanorum rex, semper augustus, ac Hungariae, Dalmatiae, Croatiae etc. rex. Omnibus Christi fidelibus tam praesentibus, quam futuris, praesentium notitiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus regnare et gloriose triumphare. A claro lumine throni regii, velut e sole radii, nobilitates legittimo iure procedunt, et omnium nobilitatum insignia a regia serenitate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat regiae claritatis. Sane ad universorum tam praesentium, quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster dilectus Mathyus filius Demetrii de Mogh nostrae maiestatis veniens in conspectum, propositis et declaratis suis fidelibus servitiis et fidelium servitiorum suorum gratuitis meritis, sincerisque complacentiis, utique acceptis et laudandis, (quibus ipse sacro dyademati ac celsitudani nostrae maiestatas a longinquis temporibus in prosperis nostris agendis)* scilicet et adversis, praesertim in dicti nostri regni Hungariae, Austrie, Istrie et . . . . . in praesentibus . . . . . . personae et rebus suis non parcendo, indefesse studuit complacere reddiditque se gratum et acceptum, arma seu nobilitatis insignia in praesentium nostrarum litterarum capite depicta maiestati nostrae exhibendo, a nostra celsitudine eadem arma seu nobilitatis insignia sibi, et per eum honorabili domino Georgio Agriensis ecclesiae canonico, ac Ladislao et Georgio filiis Thomae, Georgio filio Stephani, Johanni filio Petri et Dyonisio filio Andreae de eadem Mogh fratribus suis condivisionalibus, ipsorumque heredibus et posteritatibus universis ex liberalitate nostra regia dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos praefati Mathyus gratis affectibus intuentes fidelium obsequiorum (merita), quibus studiis diligentibus ac indefessis hactenus erga nostram claruit maiestatem quotidieque claret, et in antea eo quidem promptius et ferventius clarere poterit et debebit, quo se et suos singularioribus honoribus et gratiis sentiet decoratos: animo deliberato et ex certa nostrae maiestatis scientia eidem Mathyus et per eum domino Georgio canonico ac Ladislao et Georgio filiis Thomae, Georgio filio Stephani, Johanni filio Petri et Dyonisio filio Andreae de eadem Mogh fratribus suis praedictis, ipsorum haeredibus et posteritatibus universis ad praelibati Mathyus supplicationis instantiam praescripta arma seu nobilitatis insignia hic depicta, ac pictoris magisterio distincte descripta virtute praesentium conferimus, ymo de habundantiori plenitudine specialis nostrae gratiae ad maiorem ipsius Mathyus et aliorum supradictorum nobilitatis gloriam (proprio motu) concedimus damus et elargimur, ut iidem Mathyus et Georgius canonicus, Ladislaus et alter Georgius; (Johannes et Dyonisius, eorumque heredes et posteritas universa nata et nascitura haec arma) seu nobilitatis insignia prout praesentibus (litteris circa principium appropriatis et coloribus diversis inserta pictura denotat et declarat, a modo in antea) in praeliis, hastiludiis, torneamentis et in omni exercitio militari et clientali tamquam veri nobiles gestare valeant, et deferre. Gaudeant igitur favore regio, et de tanto munere singularis gratiae antefatus Mathyus et alii supradicti, eorumque posteritas universa 58merito exultet, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorundem in antea solidetur intentio (quanto) ampliori favore praeventos se conspiciunt munere gratiarum. Praesentes etiam ad praemissorum memoriam perpetuam cum pendenti nostro regio secreto sigillo, quo ut ex Hungariae utimur, munitas praetacto Mathyus et aliis saepefatis, ipsorumque haeredibus et posteritatibus universis duximus gratiose concedendas. Datum in nostra imperiali civitate Augusta . . . Octobris, anno Domini millesimo quadringentesimo decimo octavo, regnorum nostrorum anno Hungariae etc. XXXII°. Romanorum vero nono.
A zárjelben dült betűkkel, szedett részek az eredeti oklevélből teljesen kitörtek, s más, hasonló formulás czímer-levelek szövegéből pótolvák, hogy így legalább a hiányos mondatok értelme hozzávetőleg kitűnjék.
Az oklevélben foglalt czímer ábrája domborpaizst tüntet fel, melynek fekete mezejében zöld gyepen természetes színű, ötágú arany agancsos szarvas áll, hátán egy hosszú kék ruhás, felső karjain veres szalaggal átkötött aranyövet s ugyanoly színű kalpagot viselő, kezében fehér nyelű arany korbácsot suhogtató fiatal nővel.
A paizsra helyezett csőrsisak oromdísze a paizs képábrájával azonos. A sisak-lebbentyűk fekete aranyzománczúak.
A paizs magassága 8.5 ctmr., szélessége 7.6, a sisaké 3.3, az oromdíszé pedig 11.2, az összes czímer magassága tehát 19.7 ctmrt tesz ki.
A czímer ezüst táblára van téve. A tábla magassága 21.5, szélessége 10.6 cmtr.; külső széleit kigerezdelt veres keret szegélyezi, mely szegélyezési forma a czímer-táblákon igen ritkán fordúl elő.
Mint ebből látható, a Moghy armalis czímere a XV. század elejéről való czímerek alkatrészeinek egymáshoz viszonyuló arányaitól tetemesen eltér. A paizsnak puffadt alakja az oldalaihoz tapadt máskülönben is nehézkes idomtalan foszlányok által még inkább elékteleníttetik.
A sisak a paizsnak és az oromdísznek túlságos terjedelméhez képest, egyébként is alacsony volta s feltűnően keskeny nyaka mellett egészen eltörpül.
A czímernek ez aránytalan összeállításán kívül heraldikai jelképének korszakszerű compositiójára nézve is egészen szabályellenes.
Valamely középkori rege- s krónikai eseményeket ábrázoló codex természetet utánzó miniature képei közt nem tartoznék ugyan a legutolsók közé, de épen e naturalisticus irányánál fogva a korabeli heraldikai symbolicus jellegzettel merőben ellentétes.
Mindjárt első pillanatra, meglátszik, hogy készítője a heraldikai festészetben járatlan volt, s e téren csakis időközileg – talán mint helyettes – szerepelhetett s hihetőleg az ugyancsak a Moghy czímerrel majdnem egyidőben készült Mohorai Vid armalisának czímer-festvénye is* az ő ecsete alól kerűlt ki.
Turul III. sz. I. füzet, 2. l.
És mégis a Moghy-oklevél, óriási heraldikai fogyatkozásai mellett culturtörténeti tekintetben hazánk egyik legnevezetesebb czímer-festvényét foglalja magában.
E folyóirat előbbi számaiban már volt alkalmam a szakközönség figyelmét az armalisok festvényeinek szoros értelemben vett heraldikai kútfő jelentőségökön kívül egyszersmind az illető kor szokásaira vonatkozó fontosságukra s különösen a czímereket magukba foglaló táblákra, mint a falszőnyegek (gobelins) mintáira felhívni. Ez utóbbi tekintetben a jelenleg tárgyalt czímerlevél ugyan legkisebb figyelmet sem érdemel, de e helyett a mi kora sport szórakozásait s costume-jét illeti, tudtunkkal e czímer-ábrája hazánk eddig ismert legrégibb teljes emberi alakot ábrázoló czímerlevelét képezi. És csak utána következik másodikul ama szintén Zsigmond királyunk által 1432-dik évben szent Dorottya vértanú napján Piacenzában kelt, Kerecsényi Jánosnak adományozott armalis festménye, melynek czímeres paizsában valamint sisak-oromdíszéül is szintén egy, a jelenlegi női reggeli pongyolaféle, vagyis a franczia első forradalom és az első császárság idejebeli derék nélküli ruhába öltözött, fején vállig leeresztett fehér kendőt s felette rózsakoszorút viselő s imára kulcsolt kezeiben ugyanoly színű olvasót tartó teljes nőalakot térden állva tüntet fel.
Annyi bizonyos, hogy a XV-dik század első két negyedén keresztül a czímerekben a jelmezes alakok nagy ritkán fordúlnak elő; mert akkor még egyáltalában az emberi alakok helyett a czímerekben többnyire csak az egész testnek egyes részeit a főt, a nyakkal és vállakkal, vagy a puszta karokat stb. alkalmazták.
Nem kétlem ugyan, hogy a máris örvendetes lendületet nyert magyarországi armalisoknak további kutatásai s beható tanulmányozásai következtében a Moghy costume-ös czímer ábrája mellett, még más meztanilag érdekes s figyelemre méltó XV-dik századi példányok ne fognának 59napfényre kerülni, de az is bizonyos, hogy azok régiségök tekintetében a Moghy armalis ábrájának elsőrendű jelmeztan kútfői jelentőségét nem fogják lejebb szállíthatni.
Egyébiránt a jelmezes czímerábrák a későbbi időkben, különösen a XV-dik század vége felé s a XVI-dik század folyama alatt, kivált Németországban és hazánkban, nem tartoztak többé a ritkaságok közé, s az addigi főúri mezeken kívül azontúl a többi osztályok öltözékeire is kiterjedtek. Ekként például II. Ulászló királyunk által Gersei Petheő János* részére adományozott czímer-bővítő armalisában, a királyi ház tagjait képmásoló czímervédekben, a magyar fejedelmi, míg másrészről az említett király által 1509-ben Jánosi Kántor Benedeknek adományozott armalis ábrájában az akkori honoratiorok öltözékével ismerkedhetni meg.*
A terjedelmes és nagy díszszel kiállított oklevél czímerén ott díszlik a trónon ülve a szelid s aluszékony II. Ulászló, előtte jobbról fia áll koronásan, balról mellette pedig Anna királyné, de ennek képe jóformán már meg van rongálva. A képek művészi becscsel bírnak s a német iskola szerint készültek. E czímeres levelet a történelmi társulat 1871-dik évi október havi választmányi ülésén Fraknói Vilmos ismertette meg. Az okmány a gróf Sztárayak sztárai levéltárában őriztetik, valamint ugyanez okmánynak II. Miksa által kiadott másolata is, mely még Miksa arczképével is meg van toldva. (Századok 1871. 581–582.)
A czímerpaizs kék mezejében természetes színű szarvasra, szürke öltönybe öltözött vadász puskával czéloz. Az eredeti oklevél Ipolyi Arnold ő excellentiája gazdag gyűjteményében találtatik.
A XVI-dik század második felében a jelmezes alakokkal ellátott armalisokkal épenség már bővelkedünk is, melyeknek egyik kitünő példányát legujabban a Magyar történeti életrajzok. Budapest, 1885-dik évi folyamának III. füzete Tököly Sebestyénnek Miksa királyunk által adományozott czímerlevélben foglalt magyar vitéz ábrájában közölte.
Visszatérve a Moghy czímer nő-costumejé-re, a nőnek karimátlan magas kalapidomú kucsmájára megjegyezzük, hogy ily föveget az erdélyi szász nők még mai napig viselnek. Figyelemre méltó a nő gyöngéd kezében tartott korbács is (kancsuka), mely mint lovaglási eszköz jelenleg már csakis a kirgizek, tatárok, kozákok s a muszka birodalomnak más e nemű félvad népei közt található fel.
A Moghy armalis czímer ábrájának meztani jelentőségén kívül a középkor társadalmi műveltség-állapotaira vonatkozó egy más, az akkori úri körök által űzött kedvtelésnek különcz nemével ismertet meg, mely földrészünk úri szokásai teréről már régesrég egészen letűnt s manapság még csupán az éjszaki hideg égöv nomád lakóinál található fel.
A középkor ez európai sportneme a szarvasoknak idomításában állott.
Az hogy a szarvasfogatok valamint külföldön úgy hazánkban is, a XV-dik század úri köreinél divatoztak, kétségen kívüli, de annak hogy a szarvasok egyúttal hátas paripákul, különösen nők által használtattak volna, tudtommal a Moghy czímeres ábrájában találunk legelső nyomára.
Mindezekből világosan kitűnik, hogy, ha régi némely czímerlevél a heraldikai szabályokkal összeütközésben van is – a mint hogy nulla regula sine exceptione – de másrészről nem ritkán a műveltségtörténelem más ágaiban kiváló segédforrásúl szolgálhat.
B. NYÁRY ALBERT.
