IV. A HŰBÉRKORI ÁLLAM ALAPVONALAI.
IV. A HŰBÉRKORI ÁLLAM ALAPVONALAI.
Ha az állam alapelve az alkotmányban és kormányzatban fejlődik rendszerré, s akarata a törvényhozásban, cselekvése a kormányzásban nyilvánúl; ha az állam hivatása, hogy az állam polgárait védje, a lehető legtöbb szellemi és anyagi jó birtokába juttassa: a hűbéri kornak az állameszme ezen követelményei iránt ha volt is fogalma, azt az uralkodó osztályok részére foglalta le.
Ha a társadalom elve, mint Stein definiálja, az egyes meghajtása az egyes előtt, mert az egyik függetlensége és gyarapodása a másik függésén és alárendeltségén alapszik: akkor a hűbéri társadalom feladatát csakugyan értette. Mert a hűbérkori államban a társadalom igényei voltak első sorban érvényre juttatva. Ez az, miért a hűbérkori állam rokonszenvünket nem bírhatja, a miért a hűbéri rendszer mint az ókori társadalom kihágása, vétsége esik megítéltetés alá.
Ha a hűbérkori állam részére a történet részéről feloldást keresünk, az alkotás kiindulási pontjára kell gondolnunk, a népvándorlás s a Nagy Károly birodalma összeomlása által előidézett végtelen chaoszra. A népvándorlás még azon határokat is elsodorta volt, melyeket az egyes törzsek felállítottak. A népek és nemzetek, a hódítók és meghódítottak ki voltak mozdítva ős jogaikból, a fegyverreli hódítás lett a birtoklás jogczíme, egy bizonytalan állapot, mely az erősebb tetszésétől lett függővé téve.
Birtokba venni a földet volt az első gondolat. A törzsrendszer erre többé nem volt elég erős, új alapelvről, új szövetkezési alapról kellett gondoskodni. A római uralom eszméje fen maradt ugyan, de folytatásához hiányzottak az eszközök, a római legiók. Ki kellett tehát fejleni a gondolatnak, hogy feladva a központosítás eszméit, feldaraboltassék az ország, apró központok fejlődjenek, a központoknak oly autonomia adassék, mely a kormányzást és fegyveres védelmet lehetővé tegye.
Az államalkotás legelső gondolatja a földre esett. A föld lett az állam hatalmi eszközeinek forrása, mert minden egyéb hiányzott. Korunkban az állam a föld mellett a munkára, s mi nem egyéb, mint tőkésített munka, a tőkére is támaszkodik. Azon időben a védelmi erőt fentartani, a közigazgatás költségeit fedezni, a földön kívűl más forrással nem rendelkezett. Az állam egész terhe a földre lett fektetve. A hűbéres, hogy fegyveres és polgári kötelezettségeit fedezhesse, földet kap rendelkezésére. A fejedelmi udvar fentartására földbirtok lett kiszakasztva. A világi és egyházi nagyok, kik saját területökön 102a mai állam teendői végzésére vállalkoztak; egyaránt a földbirtokra lettek utalva. A föld, az ország, a király, a főpapság és főnemesség közt felosztatott. S hogy az ország különböző területe között mégis némi kapocs maradjon fenn, a hűbéresség kapcsa lett felállítva.
A föld ezen uralomra jutása határozta el a hűbérkori államok jellegét, ez alkotta rendszerét. A föld megnemesíttetett, minden egyéb birtok rovására. Csak a földbirtoklás nemesít. Ezen fogalomból foly ki a társadalom egész rendszere.
A mai adózás egyelőre ismeretlen. A közigazgatás a föld terhe lévén, még a földadó is ismeretlen. Keleti szokás szerint szokásossá vált az adomány, az ajándék. Az alsóbb a felsőbbhez mindig bizonyos adománynyal járúl. Ez ajándék egyelőre élelmi szerekben, ökrökben, lovakban, arany és ezüstben áll. Később az önkéntes ajándék kötelezővé válik.
A fejedelem egyelőre házasságkötés, herczegek születése alkalmából önkéntes adományokat kap, mi szintén később kötelezővé lesz, majd évenkéntivé válik. Nálunk is a székelyek úgynevezett ökörsütése, ismeretes történelmi tény. A pénzbeli adó nem a hűbéri rendszer gondolatja.
A királyok, fejedelmek, a vérszerinti herczegek, a királyi háztartás főbb hivatalnokai részére, hogy meg legyenek különböztetve, rangjok szerinti ruhával kedveskednek, s a mennyiben szabad tetszésöktől függ, ez ajándék liberiának neveztetett. A királyi udvart követik az egyes nagyok, kik udvari népöket szintén ruházattal, liberiával látják el. S ezen ajándékozás a fensőbbség, s az elfogadás az alárendeltség elismerése kifejezésének tekintetett.
Kifejlett a főpapság és főnemesség. Ezek intézik az ország ügyeit. A kormányzás, törvényhozás a király és az ő kezükben van. A parlamenteket, miniszteriumokat, az államtanács helyettesíti.
A királyság mai fényét, hatalmát nem ismerték. Székhelyök egyelőre nincs, egyedül Páris fejlik kezdettől annak. «Das wahre Heimat eines mittelalterlichen Königs war wesentlich immer nur auf dem Rücken seines Pferdes» – mondja Conrad Herman. (Philosophie der Geschichte. 514.) Minden hatalma csak is személyiségétől függött. Francziaországban törvény engedte meg, hogy egyik vazallus a másikra fegyveres erőt vezérelhessen. A fegyveres ellentállást a király ellen Kopasz Károly († 877) grófjainak, herczegeinek kénytelen volt megengedni, mi az arany bullában nálunk is kifejezést nyert. A király e szerint nemcsak a tömeg érdekei, hanem saját tekintélye megvédése eszközeitől is meg volt fosztva. De volt mégis ezen államalkotásban bizonyos haladás. Az ókor államai India, Egyptom theokratikus államformát ismernek. A görög-római czivilizáczióban a papság mint olyan követel részt az állam vezetésében: s orakulumai által vezetését tényleg kezében tartja. A hűbér rendszert megelőző korban a római szent-szék szintén theokratikus uralom alá kívánja hajtani Európát. Nagy Károly a hatalmat a világi elem részére szerzi meg. A hűbéri rendszer megosztozkodik ugyan a földben, az állam vezetésében az egyháziakkal, a családot meghagyja az egyház gyámsága alatt: de a társadalmat e gyámság alól felszabadítja, s a társadalmat s államot úgy rendezi be, hogy a fölény mégis csak a világiak részére jut. A keleten, az ókorban, s kezdetben oly hatalmas egyház kezéből a politika vezetését mint testület kezéből kiveszi. Az egyház ott van ugyan az állam minden ünnepélyeinél: a királyság, még a hol választás útján töltetik is be a trón, megtartja isteni eredetét, a koronát az egyház isten kegyelméből teszi a király fejére. De megszűnik az, hogy az egyház felette áll az államnak, hogy a papság állam az államban. A pápaság és császárság e kérdés felett véres harczokat küzd egymással. A pápaság fénykorában a hűbéri rendszer ezen eszméje meging; a canossai megalázó jelenetben a világiak ezen kivívott sikere csaknem elvész; az egyházi átoktóli félelem a világiakat egy időre megfélemliti. De a mint az idők haladtak, a fogalmak tisztultak, a hűbéri rendszer e részben is kezdeményezője lett újabbkori czivilizácziónknak.
Ha mindent megtagadunk is a hűbéri rendszertől, eszméje nagyságát megtagadnunk nem lehet: azonban, midőn e tételt hangsúlyozzuk, nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy szervezetét, s annak, ha nem is botlásait, de tévelygéseit bírálat alá ne vegyük. Nagy fényoldalai mellett, nagy árnyoldalait is tekintet alá kell vennünk. Róma letűnt, mert a római birodalom 103municzipiumok szövetsége: ezért volt, hogy a midőn felbomlik, nem szakad országokra; a municzipiumok hűbéressége helyébe, az egyének hűbérességét kellett léptetni. Az emberiség kifáradt volt már a küzdelemben, a támadó és védelmi háborúk kimerítették, megállapodásról, nyugpontokról kellett gondoskodni. Mert seregekkel nem rendelkeztek, előbb még népet kellett teremteni; csakis apró államok alkotása tartozott a lehetségek sorába, egyes hatalmasok alatt, kik azt megvédeni s egyszersmind kormányozni voltak képesek. A föld mintegy birtokukba adatott. A rendszer állandósítására való törekvés fölmerítette az örökölhetést, mi által a személyes becsvágy ösztönöztetve a birtokra törekvéssel, lendületet nyert, előidézte a földhöz, a területhez, a hazához való ragaszkodást. Alapelve, hogy a föld az állam fejéé, a hűbéresek, mert pénz nincs, fizetésűl s a zsoldosok tartására kapják a földet. A vazallusok vazallusai egyelőre megelégesznek, ha egyes harczok végével a princeps a győzelmi fegyverekkel és paripákkal ajándékozza meg; később magok is földet követelnek, de azért szabad emberek maradnak. Mert a személy és vagyon bátorság, külellenség s egyes hatalmaskodók által egyre megtámadtatás alatt áll, még az allodiumok birtokosai is felajánlják birtokaikat a hatalmasabbaknak, s azokat hűbér gyanánt fogadják vissza, azok védszárnyai alá vonják magokat.
Világi és egyházi arisztokráczia fejlett ki. Mindenkinek két előljárója van, egyházi és egy világi, a papja és hűbér ura, s ezek szintén egy magasabb állásúnak vannak alávetve. Egy pyramisszerű államszervezet fejlett ki. A vazallusok és azok vazallusai felett áll a monarcha, le seigneur des seigneurs, a mint nevezték. Mint a Hohenstaufok Németországon kifejtették, hét fokozat állt elő: a négy első, a király, az egyházi és világi fejedelmek, gróf, alattvalóiknak hadvezérei, kormányzói és bírái. A monarcha a császár hűbérese. A szentszék fénykorában a császár fölött a pápa áll, mint Krisztus helytartója, az isten vazallusa. Az egész szervezet kapcsa a félelem és hűség, egy érzelem, mely a kort megnyugtatta, melyben vazallusnak lenni, magát jobbágynak nevezhetni kitüntetésnek tekintetett. A királyi hatalom isteni eredetű, s ez maga után vonta a hitet, hogy a monarchia a földek főtulajdonosa. Az egész rendszert betetőzte az egyházi átok, a keresztény közönségből való kizáratás félelme. S innen volt, hogy a mint az egyházi átoktóli félelem szünni kezdett, az egész rendszer azon arányban ment bomlásnak. De azért a hűbéri rendszer nagy eszme marad. Fellépésével van vége a népvándorlásnak s kezdődik a középkor politikai története. Egy eszme, mely beláthatatlan időkre irányt adott Európának, s három világrész az általa felállított szellem irányában halad.
Azonban, hogy szép és áldásos volt-e ez az eszme, oly kérdés, melyre határozott igennel csakis azon kor szempontjából felelhetnénk. Korunk szempontjából sok szó fér hozzá; de azért egy nagy haladásnak s egy tiszteletreméltó átmeneti kornak tekinthetjük. Az ókorban a közjog a magánjogot, az állam az egyént abszorbeálta; Rómában is az egyén csak polgár, de nem ember; csak a polgári jogok jutottak érvényre, de nem az emberé: a hűbéri rendszer az egyéniség érvényesítésére utat nyit, de az önállóság és egyenlőség érzete benne meg van támadva. Nem állítja fel a keleti kaszt rendszert, hol mindenki azon kasztban él és hal el, a melyben születik; de még mind uralja a kedélyeket a görögök azon mythosa, hogy az alkotó az egyes osztályok teremtésénél nemesebb és nemtelenebb anyagot használt: osztályokat állít, mindenki csak saját osztályában egyenlő. Mert a keresztény vallás eltörölte a rabszolgaságot, a középkornak nincsenek páriái, hélotái, rabszolgái, de van jobbágya; a rabszolgaság helyébe a humánusabb jobbágyság lép, a jobbágy fejenként nem jött ugyan eladásra, de a földdel vele járt.
A szabadok osztályába a kiemelkedhetésre csak két út vezetett, az egyik a személyes vitézség, melynek jutalma a föld s az azzal járó nemesség, mi egyértelmű a társadalmi s hivatali képességgel; a másik a papi pálya, mely mindenki előtt nyitva állt, a kitűnő tehetségek pályája lett; s mert nálok van minden tudomány, ők azon kor diplomatái, miniszterei. Mint hűbériségek urai, polgári és katonai küldetést végeznek. Adományozás s a végrendelkezések felhasználása által, mint számítják, Francziaországban és Angliában a földbirtok egyötöde, nálunk és Németországban egyharmada 104a püspökségek és kolostorok kezébe jut. A harmadik rend, a polgárság, hosszason nem számít; még Angliában is, mert együtt vivták ki a nemességgel a szabadságot, a polgárság csak 1264-ben hivatott országgyűlésre.
A család a hübér örökölhetése által megalapúl, de egyszersmind túlságos befolyásra jut. Mert a birtok katonai és állami szolgálat jutalma, csak a fiak öröklik. A hűbéri rendszer megszüntette a törzsek uralmát; de felállította a családok, illetőleg a nemzetségekét. Minden hűbér, minden uradalom egy majorátus, egy hitbizomány jellegével bírt, s a mellett egy kis állam az államban, az állam fenhatósága minden attributumaival felruházva. A föld és hivatal a családok kezébe megy át. Az ország nehány nagyobb család birtokává válik. Városok helyett várak emelkednek. Angliában alig két évtized alatt (1136–1154) ezerszáztizenöt vár épűlt. Angliában az adományozott jószágért fizetni kellett; ha a birtok kiskorúra szállt, a király volt gyámja, s huzta a jövedelem egy részét; s ha leányra szállt, kezét lovagjainak jutalmúl adá.
A nemesség egy magasabb osztálylyá alakúl, előáll a születési arisztokráczia. A tekintélyt és állást a feudum terjedelme adja. A családok rangfokozatot kapnak, a nemesség is rangfokozatra oszlik. Bár a közügyek vezetését a földbirtok tartja kezében, a királyi tanácsot, mi a törvényhozó testületet pótolja, az egyházi és világi nagyok alkotják. S ha volt szabadság, az nem népszabadság, hanem csakis a kiváltságoltak szabadsága, s gyakran korlátlan szabadsága volt.
