AZ ÁRPÁDOK A RÉGIBB KÜLFÖLDI GENEALOGIÁBAN.
105AZ ÁRPÁDOK A RÉGIBB KÜLFÖLDI GENEALOGIÁBAN.
A ki csak némi kritikai áttekintésre méltatta az utolsó három századból származó genealogiai irodalom termékeit, azon meggyőződést fogja nyerni, hogy a nevezett korszak genealogiai irodalma korántsem megbízható. El kell ismernie, hogy igazságszeretet, történelmi bírálatos kutatás s valódi tudományos jellegtől való átihletés oly dolgok, melyekkel a genealogiai irodalomnál legkésőbben találkozunk; hisz folyó évszázadunk még oly genealogiai termékeknek tetemes számával rendelkezik, melyek az előbbi századokból valóknál semmivel sem jobbak.
Kétféle az irány, melyben a régibb genealogusok történelmi hűség s kritika ellen vétkezni szoktak. Az első némely családok leszármaztatását s együvé tartozását, a másik pedig a családállásnak oly korszakokból való összeállítását illeti, melyben a családokat a történelmi bírálat fáklyájával már megvilágítani lehetett.
A mint «Zur Genealogie der Karolinger»* czímű értekezésemben már hangsúlyoztam, ezen irányok elseje oda törekedett, hogy némely család eredetét egész a történetileg még meg nem világított homályig visszavezesse.
A bécsi «Adler» heraldikai társaság folyóiratának múlt évi folyamában.
E jelenség oka részint számos család nagyravágyásában keresendő, mely családfájának a legelérhetőbb történelmi korszakokba való helyezésével dicsekedni akart, másrészt oda törekedtek, hogy jogtalanúl szerzett birtokaikat a jogos birtokosoktól való leszármaztatásuk által vagy az előttük élt családokkal való némi összefüggésük látszata által a törvényesség nimbuszával övezzék.
Igaz, hogy ezen irányt nagyobbrészt számos genealogus megvásárolható hízelgési vágya növesztette, kik, hogy némely hatalmas család nagyravágyásának hódoljanak, a görög és római korszakba eső családfák összeállításával valódi sportot űztek.
A régibb genealogusok ezen iránya – eltekintve a vele járt önző és homályos indokoktól, melyek által a genealogusok befolyásoltatták magukat – kisebb-nagyobb mérvben még megbocsátható. Némely család eredetét első történetileg kimutatható ősatyjáig történelmi szigorral kimutatni: ez oly dolog, mely még napjainkban sem vált a genealogiai kutatás általános tulajdonává; s ha még szemügyre vesszük, hogy a mult századokban az elődök, különösen pedig a legrégibb korszakokban élt krónikásoknak minden irott és nyomatott szavában odaadó pietással az elvitázhatlan igazságot vélték rejleni, s hogy az elődök tisztessége ellen elkövetett bűnnek tekintették, ha valaki a hagyományokat a kritika bonczoló kése alá vette, akkor az utolsó három század genealogusainak már meg kell bocsátanunk, ha némely család leszármaztatásánál s más családokkal való rokonságának összeállításánál nem jártak el azon szigorral s igazságszeretettel, melylyel a mai genealogiai kutatás eredményeinél találkozni szoktunk.
Nem szabad ily enyhén a másik irányt megbírálni, melylyel az igazság s a kritika ellen vétkeztek.
Mihelyt egyszer a mesés és mondaszerű leszármazás területét elhagyták s mihelyt valamely ház történetileg megvilágított korszakának csarnokaiba léptek, arra voltak kötelezve, hogy a leszármazás kikutatásánál tudva vagy akaratlanúl elkövetett hibáikat a már történetileg ismereteseknek pontos visszaadása által lehetőleg helyreigazítsák. Az volt feladatuk, hogy a már hozzáférhető prae- és contemporális kútforrásokat és tudósításokat gondosan tanulmányozzák, hogy összehasonlító tanulmányozás által valódi értékükre redukálják, szóval, hogy legalább a már történetileg kimutatható családi állást lehetőleg pontosan s okiratilag megállapítsák.
De nem tették meg.
Még a régibb korszak megbízhatóbb genealogusai is eltérnek egymástól contemporális családok genealogiai összeállításánál, s egynéhányan némely családnak oly korszakba eső múltjának felderítésénél, melyet korukban – ha lelkiismeretesen fordultak volna a kútforrásokhoz – már igen könnyen lehetett volna történelmileg megvilágítani, oly hibákba esnek s oly 106könnyelműséggel járnak el, melyről csak sajnálandó, hogy némely végpontjai még a 19-dik századnak, máskülönben iden derék genealogiai termékeiben is visszatükröződnek.
Magyarország már régen oly terra incognita, melyen a 107nem magyar genealogusok némi előszeretettel szerettek mozogni; főleg a magyar királyi családokról nem mondhatni, hogy a külföldi genealogusok elhanyagolták volna. De ezzel be is van zárva a magyar genealogiának képviseltetése a külföldi genealogiai irodalomban. Helylyel-közzel akadunk még egyes erdélyi uralkodók puszta neveire, a nélkül, hogy családjaik genealogiáját közelebbről méltatták volna; a magyar nemesség genealogiáját tehát egészen elhanyagolták.
Annál nagyobb joggal követelhetjük tehát, hogy az egyedüli, a külföldi genealogiai terményekben képviselt család, t. i. a magyar királyi család genealogiája a legnagyobb pontossággal s elővigyázattal kezeltessék. De hány hibát követtek el e tekintetben még mai napig is?
Az összes genealogiai irodalmat a XVI-dik század óta ez irányban kikutatni, oly munka, mely egyrészt egyes ember erejét túlhaladná, másrészt pedig fölösleges volna; – mert a mi az incorrectségeket s hibákat illeti, e tekintetben úgyis a régibb genealogiai termékek szerzői egymáshoz hasonlók; elég tehát, ha pl. az Árpádok genealogiájának megbírálásában a régibb nem magyar genealogiai irodalom egynehány állítását figyelembe vesszük.
Teljesen felesleges volna Henning Jeromossal kezdeni, mert 1598-ban megjelent, szerzőjének óriási szorgalmát tanusító «Theatrum genealogicum» czímű műve egynehány ókori történelmi család törzsfájába még isteneket is vesz fel; ezért itt teljesen figyelmen kívül hagyandó, hol történelmi itészetet s diplomatikus pontosságot veszünk egyedül figyelembe. A régibb külföldi genealogiai irodalom tömegéből tehát a véletlenre bízva akarunk merész fogással egy pár terméket kiemelni, hogy vezérfonalaikon az Árpádok genealogiáját megvilágítsuk.
Találkozunk itt pl. Pontus Henterus Delfiussal, ki Burgund történetét ábrázoló hat könyvéhez (Antverpen 1584) azon családok genealogiai tábláinak tetemes számát is hozzáfűzi, melyek Burgund történetében említtetnek s melyek tárgyunkra nézve adott helyen elég érdekkel bírnak.
Találkozunk aztán Blondel Dáviddal (született 1591-ben Chalonsban, 1650-ben történettanár Amsterdamban, † 1655-ben), ki 1654-ben megjelent «Genealogiae Francicae assertio» czímű művével állandó és tiszteletteljes helyet vívott ki magának a genealogia történelmében. Testestől lelkestől polemikus szellemtől áthatva s oda törekedve, hogy a kútforrásokhoz való visszatérés s okirati hitelességgel a történelmi-itészeti irány győzelmét a genealogiában az ő korszakában buján virágzott, servilismusban és megvesztegethetőségben szenvedő iránynyal szemben előmozdítsa: fennemlített műve megbecsűlhetlen adatoknak oly kimeríthetlen forrása, mely epigonai által, kikhez még a sokkal előrehaladottabb Imhoff is tartozik, elég gyakran fenékig kimeríttetett.
Továbbá Hübner Jánosra (1668–1731) akadunk, ki 1708-ban legelőször megjelent genealogiai tábláival roppant feltűnést keltett s kinek a genealogiai téren szerencsésen inaugurált fellépése a szó legszorosabb értelmében korszakalkotónak nevezhető, minthogy még kortársaink nagy része is Hübner tabelláit a genealogiai ismeretek evangeliumának tekinti.
Továbbá ilyen az 1705-től 1708-ig Amsterdamban megjelent «Atlas historique», melynek második része első felében Magyarország is nyert helyet. – A mű kiadója bizonyos Mr. C* * *, a történelmi s földrajzi magyarázatokat pedig Gueudeville adá. A mű már azért is roppant értékkel bír, mert összes művészeti mellékletei kitünő gonddal és csínnal szerkesztvék, úgy hogy a műben található számos családfa, czímerrajz stb. bátran versenyezhet mai efféle nyomtatványokkal; de nem lehet ugyanazt mondani a mű szövegéről. Ebből elegendően kiderűl a szerzők egyoldalúsága s a francziáknak idegen történelemben s földrajzban való avatatlansága.
Az újabb időből – hogy csak egy példáról tegyünk említést – ki akarjuk emelni Broemmel 1846-ban «Genealogische Tabellen zur Geschichte des Mittelalters bis 1273» czím alatt megjelent művét, melyről mondhatjuk, hogy némi tekintetben a történelem helyes genealogiai kezelésének mintaképe gyanánt szolgálhat.
Magától értetődik, hogy az itt kiemelt régibb nem magyar genealogiai műveken kívűl még másokat is fogunk bevonni fejtegetéseink keretébe.
Blondel az első magyar királyi család nemzedékrendjét – Taksony királylyal kezdi. E roppant hibájának daczára – t. i. mert Taksonyt királynak nevezi – s daczára annak, hogy Árpádot nem is említi, mégis elismerendő, hogy az Árpádoknak mesés leszármaztatásába bele nem bocsátkozik, mint a későbbi Hübner, ki az Árpádokat egész komolylyal nem ugyan Nimrodtól, de Attilától származtatja le, a mint ezt következő nemzedékrendje mutatja:
Attila, szül. 330, † 454, nejei: 1. Herricha, Honorius császár leánya. 2. burgundi Krimhilda.; 1. Chaba; Edus; Vegecus (Vegerus); Elendus; Álmos, 744-ben a Magyarországra vonult hunok vezére; 2. Adalrik; Ernák; Durid; Ellák.
Hübner ellenben már annak felismerésére jutott, hogy Magyarország királyai csak I. Istvánnal veszik kezdetöket, s hogy István elődei csak fejedelmek voltak.
Annál elmaradottabb Broemmel felfogása, ki még 1846-ban sem tudja, hogy István az első király, s ennek következtében Taksony és Gejza fejedelmeket a magyar királyok sorába veszi fel. Gueudeville sokkal kényelmesebben jár el ez ügyben, a mennyiben az Árpádok nemzedékrendjét csak I. Istvánnal kezdi.
Itt egyáltalában megjegyzendő, hogy a magyar fejedelmek sorrendje a régibb kútforrásokban nincsen egészen tisztázva. Konstantin császár krónikája szerint Árpád után nem következik Zsolt, hanem Liuntin, s Taksony előtt Phalitzis (Vál?) élt volna. Még a chronologia sem hangzik össze a régibb irodalomban. Broemmel szerint Zoltán mint 13 éves fiu következik atyja után s Taksony 946-ban hal meg. Hübner szerint Gejza 999-ben hal meg. Ugyan ő Gejzának két nővért tulajdonít: Ágnest (férje: bajor Arnulf) s Beatrixot (férje: Karantán Eberhard.) Mind a két adat nem állja meg a pragmaticus történelmi kutatást.
Blondel szerint Gejza 1006-ban halt meg. Nejei közűl ő és Broemmel csak Saroltát ismerik.
I. István Hübner szerint 969-ben született, 1001-ben lett király. Blondel szerint 1040. aug. 20-án halt meg. – Ugyanezen szerző szerint bajor Gizelának első férje volt. Gyermekei közűl Blondel és Hübner csak Imrét ismerik. Broemmel leányairól csak általában szól, hangsúlyozván, hogy a második leány Edmund angolszász herczeghez ment férjhez. Innhoff («Genealog. Britann.») pedig e magyar királyleány nevét is ismeri. Szerinte Ágota volt a neve, csak hogy nála nem Edmund, hanem annak fivére, Eduard, volt a férje; de azt is hozzá teszi, hogy más versiók szerint Eduard nem Ágotát, hanem István király sógornéját, bajor Gizela nővérét vette volna feleségül. Mi pedig csak Brigitta apáczát ismerjük Gizela nővérei közül.
I. István nővérei között Blondel egy névtelent ismer, kinek férje bizonyos Vilmos. E házasságból származtatja le a későbbi Péter királyt s ennek névtelen nővérét, osztrák Adalbert őrgróf nejét. Szerinte Péternek Imre nevű fia is van. Gueudeville Pétert egyszerűen csak István unokaöcscsének nevezi. Családfáján Péter meg éppen 1374-ben követi nagybátyját, a magyarázó szöveg szerint pedig 1038–1042-ig.
Vilmost, szt. István sógorát illetőleg, Hübner és Broemmel bővebb felvilágosítással szolgálnak. Hübner István nővérét Gizelának nevezi, úgy mint Broemmel; férje Hübner szerint egy burgundi herczeg, Broemmel szerint az 1027-ben elhalálozott burgundi gróf Otto Vilmos. Mind a két tudósítás helytelen, mert a herczegnő neve Mária s Urseolo Otto velenczei doge a férje.
Daczára annak, hogy Hübner az összes burgundi fejedelmi családok nemzedékrendjeiben sehol sem említi e házaspárt, s daczára, hogy még Innhoff sem ismeri a burgundi grófok genealogiai családtörténetében, Broemmel mégis felvette. A mi különben burgundi Otto Vilmos grófot illeti, a tudósítók egyik része szerint két neje lett volna: 1. Maçoni III. Alberik egyetlen leánya s örököse, 2. – ez pedig a történelmileg elismert – Roucy-i Irmtrud. – A mi Péternek osztrák Alberttel kötött sógorsági viszonyát illeti, Hübnernél találjuk, hogy Etelka Péter leánya s Albert felesége volt. Történelmileg pedig úgy tudjuk, hogy az 1055-ben elhalálozott Adalbertnek 108két felesége volt; az elsőt nem ismerjük, a második, Frovila, 1058 után halt meg.
Aba nejét Blondel nem ismeri. Szerinte «Ovo» meghalt 1045-ben, Gueudeville szerint 1046-ban. A mi a következő Árpádok leszármaztatását illeti, e tekintetben még Horváth Mihály nagy «Magyarország története» czímű művében sincs tisztában. Szerinte I. Istvánnak két nagybátyja volt: Mihály és Szár (Kopasz) László. Mihály fia volt Vazul, Lászlóéi András, Béla és Levente voltak. De a legtöbb s legújabb magyar történelmi munkákban Vazul (kinek neve «Bazil»-lal azonosítható) és Szár László fivérek gyanánt szerepelnek. Ezen felfogást osztják Blondel, Hübner és Broemmel, míg Gueudeville családfáján egész más eredményre jut.
Nála Mihály István fivére, s neve felett a királyi korona lebeg. Mihály fia László «Attila családjából való», András és Béla királyok atyja. Blondel, Broemmel és Hübner Szár László feleségét orosz származásúnak állítják. Ha ezen adat igazságon alapulna, akkor a következő Árpádoknak politikai és családi életében előfordult jelenéseket könnyebben lehetne magyarázni.
I. András feleségét Blondel «Agmundár»-nak nevezi. Hübner általában csak orosz herczegnőről szól. Blondel és Broemmel szerint Salamon és Dávid szerepelnek mint András gyermekei. Broemmel azonkívűl még azon hibába is esik, hogy András leányát Etelkát (férj. cseh II. Wratiszlav) András nővérének tartja, míg Blondel a herczegnőt teljesen mellőzi. Broemmel és Blondel Salamon elhalálozási évét függőben hagyják. Hübner szerint 1075-ben halt meg, a mit még Cohn L. A. az 1871-ben megjelent «Stammtafeln» czímű kitűnő művében is elfogadott. Gueudeville szerint 1077-ben zárdában halt meg.
Blondel és Hübner nem ismerik I. Béla feleségének nevét; Hübner szerint Béla 1065-ben halt meg.
I. Béla gyermekei közűl Geiza Blondel, Broemmel s Gueudeville szerint (ez utóbbinál a magyarázó szövegben) nevének harmadik képviselője. Chronologiájáról Blondel mit sem szól. Hübner szerint 1075-ben lett király s 1080-ban halt meg. Broemmel szerint apr. 25-én húnyt el. Névtelen felesége Blondel szerint Zolomér dalmát király nővére. Hübner azt mondja, hogy felesége ismeretlen, míg Broemmel szerint a görög Theodul Synadenos leánya.*
A következőkben rövidség okáért Blondelt Bl., Broemmelt Br., Hübnert Hb., Gueudeville-t Gd. betűkkel idézzük.
I. Lászlóról Bl. a nélkül, hogy feleségét és chronologiáját ismerné, szól; de Hb. sem ismeri feleségét, míg Br. szerint ez Etelka, Zähringi Bertold leánya volt. Minthogy ezen Etelka a Zähringi család törzsfáján Cohnnál nem fordult elő s más versiók szerint Karantán Gizela László első felesége gyanánt említtetik, ennélfogva az Árpádház e genealogiai kérdése még nincsen tisztázva.
I. Béla leányai közűl Bl. csak a Vilmos thüringiai őrgróffal eljegyzett Jojádát ismeri. Hb. ezt nem említi, s csak Euphemiát s egy névtelent említ, ki Zolomér, horvát és dalmát király felesége lett. Br. mind a három nővérnek kettős nevet tulajdonít. Jojáda nála Zsófia is, ki kétszer volt férjnél: 1. Udalrik, Karantán őrgrófnál, 2. az 1136-ban elhalálozott Lambert magyar grófnál.
Itt alkalmunk nyilik egy genealogiai útvesztőre utalni.
Horváth Mihály «Magyarország története» czímű, 1860-ban második kiadásban megjelent műve I. kötetének 175-ik lapján azt mondja, hogy Jojáda (más nevet nem ad neki) atyja Béla által, Vilmossal, a vitézsége által kitünt thüringiai őrgróffal (1061) eljegyeztetett. A 179-dik lapon azt mondja, hogy Vilmos arájához tett utazása alatt meghalt, s hogy Béla Jojádát 1062-ben Ulrik karantán herczegnek feleségűl adta. Jojádán kívül még Ilonát és Euphemiát nevezi Béla leányai gyanánt. Bélának több leányáról nem szól. Annál nagyobb meglepetésünkre azt mondja a 259-dik lapon, hogy Lambert főispán Zsófiának, Szent László nővérének, tehát I. Béla leányának férje volt. E szerint igaz volna Br. kombinácziója, melynek alapján Jojáda és Zsófia egy és ugyanazon személyre vonatkoznék.
A mi Jojádának 1062-ben elhalálozott jegyesét illeti, a Bl. és Horváthnál előforduló «thüringiai őrgrófi» minősítése korántsem elegendő arra, hogy abból e Vilmos személyével megismerkedjünk. A thüringiai grófok nemzedékrendjében hiába keressük Cohn és Hopfnál («Historisch 109genealogischer Atlas» I. 1858); ellenben találkozunk vele a weimari és orlamündi grófok genealogiájában, csakhogy Cohn és Hopf nemzedékrendjüknek összeállításában nagyon is eltérnek egymástól.
A későbbi Cohn a következő (általam rectifikált) családfát állítja össze:
III. Vilmos, weimari gróf † 1039.; Vilmos, 1046-ban meisseni őrgróf, thüringiai országbiró és 1061-ben tartományi gróf, † 1062. Arája: Zsófia, I. Béla magyar király leánya; Ottó, orlamündi gróf, 1062-ben meisseni őrgróf, † 1067. Neje: lőweni Etelka. 3 leány; II. Poppo, weimari gróf. Neje: isztriai és friauli Hadamut (Azzika); I. Ulrik, weimari és orlamündi gróf, krajnai őrgróf 1045-ben, Isztria őrgrófja (1060?) 1062 okt. 24. előtt, † 1070 márcz. 6-án. Nejei: 1. N., 2. 1062/3 Zsófia, I. Béla magyar király leánya, † 1095 (férje halála után szász Magnus herczeghez ment férjhez.)
Hopf a weimari és orlamündi grófok nemzedékrendjének összeállításában Cohntól annyira eltér, hogy a kettőnek családfáin alig lehet rokon pontokra akadni.
Hopf következőleg állítja össze e családfát:
II. Vilmos, weimari és orlamündi gróf, † 1002.; II. Poppo, weimari gróf 1002–1015.; Berno; I. Ulrik † 1070.; III. Vilmos, orlamündi gróf 1002 † 1062.; II. Ottó † 1067.; Etelka † 1100.
Ha az eddigieket összegezzük, következő eredményre jutunk:
Bl. és Horváth, továbbá Cohn és Pierer Lexiconja (4-ik kiadás) szerint I. Béla leánya (Bl., Horváth, Pierer szerint: Jojáda; Cohn szerint: Zsófia) weimari Vilmossal, a thüringiai őrgróffal és meisseni tartományi gróffal 1061-ben jegyeztetett el. Ennek 1062-ben történt elhalálozása után Jojáda (Zsófia) a nevezett írók szerint elhalt jegyesének unokaöcscsével, I. Ulrik weimari és orlamündi gróffal, Krajna és Isztria őrgrófjával lépett első házasságra. E szerint tehát ezen Ulriknak «karantán őrgrófi» minősítése Br.-nél és Horváthnál helytelen.
Hopf ezen adatokkal ellentétben áll, a menynyiben Vilmosnak utódokat tulajdonít s Ulrikot Vilmos unokaöcscsének fiává teszi. De még Vilmosnak chronologiája (1002–1063) sem látszik előttem helyesnek.
De még más talányra akadunk itt az Árpádok genealogiájában.
A mint már előbb említtettük, Horváth művének 259-dik lapján azt mondja, hogy Zsófia, I. Béla leánya, Lambert főispán felesége volt.
Ha e Zsófia Bélának karantán (recte: isztriai) Ulrikhoz férjhez ment Jojáda nevű leányával azonos (pedig Horváth nem szól Bélának egy negyedik, Zsófia nevű leányáról), akkor kézzelfogható, hogy Zsófia (Jojáda) Lambert főispánnal második házasságra lépett. Br. osztja e nézetet, a mennyiben Jojádának (Zsófiának) második férjét Lambertnek nevezi. Cohn pedig állítja, hogy Zsófiának második férje szász Magnus volt, s különös, ugyanezt mondja Horváth a 194-ik lapon: I. Gejza király Zsófia nevű leányt hagyott maga után, ki előbb karantán Ulrik, aztán szász Magnus felesége lett.
Horváth egy Zsófiának (Jojádának) kétszeri említése, továbbá annak két karantán Ulrikkal kötött házassága, továbbá Lambertnek belefűzése által oly genealogiai tömkelegbe tévedt, melyből nehéz kibonyolódni. – Annyi tény, hogy I. Béla leánya, Jojáda (Zsófia), ha 1062-ben (isztriai) Ulrikkal egybekelt, Lambert főispánhoz nem mehetett férjhez. Isztriai I. Ulrik már 1070-ben halt meg; e szerint nehezen hihető, hogy Lambert, Zsófiának második férje 1136-ban, tehát 66 évvel felesége első férjének halála után elhalálozott volna; ehhez még az is járul, hogy erőszakos módon mult ki (Br.), mi tehát még annak feltételezését is engedi, hogy ama 66 évet túl is haladhatta volna. – Ha I. Bélának egy Lambert főispánhoz feleségül ment Zsófia (Jojáda) nevű leánya volt, akkor nem lehetett e Zsófia I. Ulrik, isztriai (Br. és Horváth szerint karantán) őrgróf özvegye; de minthogy nem is létezett két Ulrik nevű isztriai (karantán) őrgróf, kik Jojáda, illetőleg Zsófia nevű magyar királyleányokkal egybekeltek, s minthogy csak I. Ulrikot († 1070) – ismerjük a magyar király veje gyanánt, kinek özvegye szász Magnus herczeghez ment férjhez ennélfogva ezen, isztriai Ulrikkal és szász Magnussal egybekelt Zsófia nevű Árpádleány csak I. Gejza leánya lehetett.
Itt megjegyzendő, hogy Br. szintén egy Zsófiát (és pedig szász Magnus feleségét ismer, ki szerinte I. László leánya volt. Horváth szerint 110pedig csak Piroskát szabad minden határozottsággal László leányáúl elismernünk.
Kálmán feleségei Bl. szerint 1. Etelka, sváb Rudolf leánya, 2. ismeretlen. Hb. szerint siciliai Roger egy névtelen leánya. Br. szerint Buzilla 1095-ben kelt egybe s Predszláva 1112-ben bocsáttatott el. Bl. Kálmánnak első házasságából származó két fiat tulajdonít: Lászlót és Istvánt, második házasságából Borist. Hb. és Br. még egy Zsófia nevű leányt is ismernek, ki névtelen férjjel egy Saul nevű fiut nemzett volna. Hb. ezenkívül még Etelkát is hozzá teszi, ki cseh I. Szobieszlav felesége lett.
II. István felesége Bl. szerint apuliai Guiskárd Róbert egy névtelen leánya; szerinte István 1130-ban köszönt le. Hb. szerint Istvánnak két felesége van: 1. a névtelen apuliai herczegnő, 2. Judit, lengyel III. Boleszlav leánya. Ugyanazt mondja Pierer is, ki Istvánnak még egy Gejza nevű fiat is tulajdonít. Br. István feleségét Etelkának nevezi, ki szerinte Rietenburgi Stephanius leánya.
Ezen adatok részint koholtak, részint inkorrektek. A névtelen apuliai nőről éppen névtelensége miatt nem szólhatunk; Judit, lengyel III. Boleszlav leánya pedig 1149-ben (tehát 18 évvel II. István halála után) brandenburgi I. Otto felesége lett s 1171-ben halt meg. István feleségének neve következőleg hangzik: Etelka, az 1180-ban elhalálozott steflingi III. Henrik, Regensburgi őrgrófnak leánya.
Hivatkozással Schier «Regin. Hung.» czímű művére, Horváth minden határozottsággal mondja, hogy István e házasság által osztrák III. Lipót őrgróffal († 1136) sógorsági viszonyba lépett, mert Etelkának anyja, illetőleg steflingi Henrik felesége, Richardis, Lipót őrgróf nővére volt. Pedig Hb.-nél nem fordul elő e Richardis a Babenbergek családfáján, míg Cohn őt neve felett lebegő kérdőjellel s minden genealogiai vagy chronologiai észrevétel nélkül említi.
Előbb említettük, hogy Hb. és Br. II. Istvánnak egy Zsófia nevű nővért tulajdonítanak, ki névtelen férjével Saul fiut nemzett. E Saul 1127-ben egy Istvánnal elégedetlen párt által ellenkirályúl állíttatott fel s Thúróczi krónikája szerint Zsófiának, István nagynénjének s karantán Ulriknak fia; de Horváth rögtön megjegyzi, hogy más krónikák mitsem tudnak Saulról, s hogy Zsófia – Álmos huga, tehát I. Gejza leánya – előbb karantán Ulrik, aztán szász Magnus felesége volt. Minthogy a két Zsófiáról már beszéltünk, itt csak azt akarnók hangsúlyozni, hogy isztriai I. Ulrik s az Árpádvérű Zsófia gyermekei között Saul nem fordúl elő. E házasságból egyátalában csak a következő gyermekeket találtam Cohnnál: 1. III. Poppo, weimari gróf, szül. 1063 táján, krajnai őrgróf 1090–1093, isztriai őrgróf 1090–1180?, † 1112 előtt (1109 előtt?); felesége 1094 előtt Spanheim-Lavantvölgyi Richardis. 2. II. Ulrik, szül. 1064/70 † 1112 máj. 13. neje 1102 nov. 17. előtt: thüringiai Etelka. 3.? Richardis, férj. Scheyerni Ekkhard. 4.? Willibergis † 1091 után, férj. morva Konrád, 1092/3 szept. 6/8. Ha kombinácziók egyáltalában meg vannak engedve a genealogiában, akkor leginkább lehetne feltenni, hogy Saul az Árpádvérű Zsófiának s Lambertnek fia lehetett.
Boris felesége Br. szerint I. János byzanti császár leánya 1129-ben. Úgy, mint Bl., ő is tulajdonít neki egy Kálmán nevű fiút, ki Ciliciában byzantinus helytartó volt.
Álmos, II. Bélának atyja, Br. szerint Lambert fia. Hübner szerint Thrácziában halt meg 1120-ban. Gyermekei között Bl. csak a II. Bélát ismeri, s egy névtelen, osztrák Lipóthoz férjhez ment leányt.
Hb. csak II. Bélát ismeri és Etelkát, Álmos leányát, Kálmán gyermekei közzé sorozza. Ellenben Cohn Hedviget, osztrák Adalbert feleségét, II. Béla leányának nevezi.
II. Béla feleségét Hb. következő szavakkal jelöli meg: «Helena, eine Gräfin.»
II. Béla gyermekei közűl Bl. csak a fiukat ismeri. Hb. Zsófiát kihagyja.
II. Gejza Bl., Gd. és Br. szerint III. Geiza. Bl. szerint máj. 3-án halt meg. Feleségének nevét Bl. nem ismeri, míg Hb. nem is említi.
II. Lászlót Bl. úgy szólván csak királyfi gyanánt mutatja be; Hb. sem ismeri feleségét. Br. pedig, a nélkül, hogy feleségét említené, egy Mária nevű leányt tulajdonít neki, ki arbai Vitalis Miklós gróf felesége lett.
István fivére Bl. szerint III. István. Sem Bl. sem Hb. nem ismerik feleségét. Álmos herczeget Hb. nem ismeri.
III. István Bl. szerint IV. István. Bl. és Br. 111szerint márcz. 4-én halt meg. Felesége Bl. szerint Mária, Izsák byzantinus herczeg leánya. Hb. nem ismeri feleségét. Br. két feleséget tulajdonít neki, kiknek elseje halicsi Jaroszlav leánya; pedig ez csak jegyese volt. Osztrák Ágnessel történt egybekelését Br. 1166-ra, Cohn 1167-re helyezi.
III. Béla Bl. szerint 1190 május 1-én halt meg; Gd. szerint 1195-ben. Első felesége Bl. szerint «Ágnes»; Hb. szerint franczia Margit, míg második neje «konstantinápolyi Emanuel császár leánya vagy rokona.» Br. szerint apr. 18-án halt meg. Horváth csalódik, ha Ágnest, Béla első feleségét, antiochiai Boemund fejedelem leányának tekinti. Ő itt nyilván az 1131-ben elhalálozott antiochai II. Boemund fejedelemre, Ágnes nagyatyjára gondol. Br. szerint Ágnes 1183-ban halt meg.
III. Béla testvéreit Bl. nem ismeri; Hb. csak Ilonát és Erzsébetet említi.
Imre Br. szerint 1204 decz. kezdetén halt meg. Gd. szerint 1200–1203 között. Bl. még egy feleséget tulajdonít neki, ki szerinte «Manuel leánya» volna.
II. András feleségeiről Hb.-nek igen zavaros ismeretei vannak. Estei Beatrix szerinte e király második felesége, míg a harmadikat halicsi Máriának nevezi.
II. András testvérei közűl Bl. Konstanczián és Márián kívül (kiket atyjuknak második házasságából származtat) még egy névtelen herczegnőt is ismer; ki sváb Frigyessel, Barbarossa császár fiával, kelt egybe.
Mária férjei között csak Izsák császárt ismeri. Cohn ama véleménye, hogy Frigyes valószínűleg Konstancziával lett eljegyezve, Horváthnál ténynyé válik.
Bl. következőleg osztja fel II. András gyermekeit. Első házasságából: IV. Béla, Kálmán, Erzsébet; második házasságából: Jolán; harmadik házasságából: András, István. Hb. szerint András még az első házasságból való, míg István és Jolán Estei Beatrix gyermekei.
IV. Béla Bl. szerint 1275-ben (május 7-kén) halt meg. Gd. szerint 1260-ban, Hb. szerint 1275-ben. Felesége Bl. szerint János császár egyik leánya.
Kálmánt Hb.: «ein König der Reussen 1210» czímmel illeti. István herczeg felesége Bl. szerint Traversari leány. András herczegről később.
IV. Béla gyermekei között Bl. csak V. Istvánt, Bélát és Erzsébetet ismeri. Hb. nem ismeri Béla herczeget, de még a következő leányokat: Kunigundát, Ilonát, Annát. Br.-nél az Árpádok genealogiája IV. Bélával és testvéreivel be van végezve, mert műve csak 1273-ig terjed.
V. István felesége Bl. szerint Fenvenna volt. Hb. nem ismeri; szerinte István 1278-ban halt meg.
Béla herczeg Bl. szerint erőszakos módon halt meg 1272-ben; ugyanezen szerző szerint «Dux de Marsau» volt.
V. István gyermekei között Bl. csak Lászlót, Andrást és Máriát ismeri; Hb. csak Lászlót és Máriát.
IV. László (Gd. szerint IV. Ulászló) felesége Bl. szerint siciliai Mária. Hb. szerint László 1291-ben halt meg. Feleségét nem nevezi meg.
Egyet mást meg kell még említenünk a III. Andrást és leszármaztatását érintő; a régibb genealogiai irodalomban előforduló versiókról; annál is inkább, mert e dolog a Crouy-Chanel grófoknak az Árpádoktól való állítólagos leszármaztatása által már több izben elég port vert fel.
Tekintsük mindenek előtt III. András, az utolsó Árpádházi király leszármaztatását.
Bl. szerint II. Andrásnak Estei Beatrixxal való házasságából egy 1234-ben erőszakos módon kimúlt András fia volt. Ennek Bl. egy István nevű fiut tulajdonít, kinek Thomassiva Maurocenával kötött házasságából egy «Andreas Venetus» nevű fia lett, ki IV. László után trónra lépett, I. Albert császár veje lett s gyermektelenűl halt meg. Bl. tehát az egész Crouy-meséről mit sem tud.
Hb. szerint István herczeg (II. András és Estei Beatrix fia) a velenczei Thomasiva Maurocenának férje volt, mely házasságból a szerinte gyermektelenűl elhalálozott III. András származott.
Gd. II. Andrásnak egy István nevű fiát szintén ismeri, ki egy velenczei hölgyet vett feleségűl, mely házasságból III. András származott. Családfáját magyarázó szövegében pedig így szól: «III. András, «velenczei» melléknevű, mert V. István s egy velenczei hölgy fia volt.»
Br. II. Andrásnak harmadik házasságából származó 112posthumus István nevű, Estében 1235-ben született fiát ismeri, kinek a következő feleségeket tulajdonítja: 1. ravennai Traversari Vilmos leányát, 2. velenczei Morosini Thomasina Katalint.
Pontus Henterus Delfius (1583) a következőket mondja a Croy család genealogiájának tárgyalása alkalmából:
A Croy család sem a Palaeologusoktól, sem a Castriotáktól, sem a Komnénektől, sem az úgynevezett (epirota) despotáktól nem származik. A Palaeologusok háza – miután majdnem 200 éven át Konstantinápolyban uralkodott – az 1453-ban kimult Konstantin császár személyében halt ki; a Komnénok s a despoták kihaltak tarenti Fülöp első feleségével (epirota Thomar-ral), kinek három fia gyermektelenűl halt el. A Castrioták családja pedig a Bajazeth szultán által elűzött, franczia száműzetési helyén gyermektelenűl elhalt Jánossal halt ki. A mi pedig az egynehány által szellőztetett nézetet illeti, hogy a Croy család Croatiából származnék, s hogy innen kapta volna nevét, ezt a következő előadás czáfolja: András, Magyarország 16-ik királya, ki 1235-ben élt, Gertrud első feleségével három fiat nemzett… András e fiuk harmadika…Velenczébe menekűlt s látván, hogy Béla bátyjának gyermekei születtek, Velenczében Cumano Sybillát, a velenczei dúsgazdag Cumano Péter nevű szenátor leányát, vette feleségűl. – Magyar Márk, ezen András fia, látván, hogy szülőinek vagyona többnyire készpénzből áll s a kereskedelmet megunván, 1266 táján Francziaországba ment, hol III. Fülöp udvarában kedvelt ember lévén, Katalint, az Araini és Croyi báró egyetlen gyermekét és örökösét feleségül vette. E feleségét pedig csak azon feltétel alatt kapta, hogy e házasságból származó első fiu az atyai czímer megtartása mellett az Araini báró czímet felvegye, míg a másodszülött Croyi báró legyen.
Márk és Katalin házasságából két fiú származott: Araini János, ki Beaumont Jankát vette feleségűl s gyermektelenűl halt el s Croy Vilmos, ki Anna, Guinesi Arnold gróf leányával kelt egybe; ez hozományul hozta a Grevelinge és Borburg nevű birtokokat. Vilmos bátyja előtt halt meg s János nevű fiút hagyott maga után, ki atyja s nagybátyjának örököse lett s a Croy csatád nevének s czímerének megtartása mellett még a magyar czímert is használta. Felesége Araini Janka volt. E házasságból származott Croy Antal stb. stb., s így folytatja Henterus a Croy család nemzedékrendjét egész az ő koráig. Érdekes lesz e nemzedékrendet legalább Croy Antalig tábla alakjában bemutatni:
II. András, magyar király, neje: Gertrud; András, neje: Cumano Sybilla; Márk, neje: Araini és Croyi Katalin; János, araini báró, neje: Beaumonti Janka † magz. nélkül; Vilmos, croyi báró, neje: Guinesi Anna; János, araini és croyi br. neje: Araini Janka; Antal, neje: Soissonsi Moreli Margit.
Tehát Henterus sem ismeri a Crouy-Chanel családot; ő csakis a Croykról szól, kiket II. András királynak András nevű fiától származtat le.
Hopf másként adja elő a dolgot. Szerinte az első Crouy-Chanel (1290–1316) III. András, magyar király állítólagos unokája s a Crouy-Chanel családnak koholt Árpádvérű leszármaztatását a következő táblán ábrázolja:
III. András, magyar király † 1301. neje: velenczei Cumano Sybilla; Croyi Márk 1266–1282. neje: Arainesi Croyl? Katalin; János; Vilmos 1350 † 1384. a Croy herczegek ősatyja; brastolai Felix 1279 † 1289.; Antal 1290–1316. a Crouy-Chanel grófok ősatyja; András 1308.; puyi János embruni érsek, 1311–1317.
Henter és Hopf között tehát azon különbség van, hogy Henter II. András fiát, András herczeget teszi Cumano Sybilla férjévé, míg Hopf III. András királyt, tehát II. András unokáját, teszi azzá.
Mily gyenge alapon nyugosznak mindezen genealogiai kombinácziók, ezt legjobban bizonyítja Horváth Mihály ismeretes czáfolata, melynek ismétlésébe bocsátkozni fölösleges.
Még akkor is áll Horváth czáfolata, ha elfogadnók is, hogy Pontus Henterus András Cumano Sybilla férjének személyét eltévesztette. Mert feltéve, hogy Henterus nem András herczeg, hanem III. András királyról szól, akkor András (az utóbbi király) 1266-ban legfeljebb 5 éves volt; ekkor pedig Márk fia még nem mehetett Francziaországba.
113Értekezésem záradékáúl két mellékletet csatolok, melyeknek elseje az Árpádoknak Blondel által összeállított nemzedékrendjét, másika pedig az Árpádoknak általam rektifikált családfáját tünteti föl.
