VII. A MAGYAR HŰBÉRI RENDSZER.
VII. A MAGYAR HŰBÉRI RENDSZER.
Volt-e Magyarországon hűbéri rendszer, gyakran halljuk e kérdést felvettetni. Egyik igenlőleg, a másik tagadólag fogja fel e kérdést.
Ha volt, s mennyiben volt, mily mértékben fogadták el a középkor feudalismusának eszméit; mily messze hatolt be állami és társadalmi életünkbe, hol voltak határai; mi a magyar feudalismus jellege: ezen kérdések felett éppen eltérők a vélemények.
Nézetem szerint ezen eltérő nézetekre az ad 165alkalmat, hogy a hűbéri rendszer történetében korszakok vannak, melyekben az eszme különböző árnyalatokban jelenik meg; a mellett, eltekintve az eszme alapvonalaitól, a vezér nemzetek különböző módosításokkal fogadták el. Az angol, franczia, német hűbéri rendszer között lényeges a különbség. A magyar hűbéri rendszer egyiknek se másolata, hanem bizonyos nemzeti jelleggel volt felruházva. Nálunk a legszűkebb korlátok között, legkisebb mértékben jelenik meg. S ez az, miért némelyek még történelmi szereplését is kérdésessé teszik.
Nem czélunk e nagy horderejű s egész külön értekezést igénylő tárgyat letárgyalni. Tudomásul vesszük, hogy közjogi és jogtörténeti íróink általánosnak mondható iránya, hogy tagadják, miszerint a hűbéri rendszer hazánk törvényeibe, közintézményeibe behatolt volna. Azonban ha a hűbéri rendszert nemcsak állami, hanem egyszersmind társadalmi intézménynek is vesszük, s különösen ha benyomulásának e két terét elkülönítve vesszük vizsgálat alá, bármennyire elitéljük is ez intézményt, lehetetlen be nem vallanunk, hogy ha állami életünkbe, hova szintén be kivánt hatolni, nem foglalhatott is oly tért, mint nyugaton: társadalmi életünk terén, mi körül az egyesek s nemzetek minden kérdése forog, az enyém s tied fogalma körül, s mi az államokat demokratikusokká vagy arisztokratikusokká declarálja, a birtoklás és örökösödés terén, uralomra jutott.
Teljesen igaz, hogy a hűbéri állam eszméje nálunk kifejlésre nem jutott. A hűbér-rendszeri állam azon alapfogalma ellen, hogy a föld a fejedelemé, hogy a föld hűbér, s annak legfelsőbb birtokosa a fejedelem, az egyes azt csak mint jutalmat, illetőleg hűbért birja: e fogalom ellen, s pedig elég alkalmunk volt reá, teljes sikerrel küzdöttünk. Hol a hűbéri rendszer legkevesebb tért birt foglalni, s hol a viszonyok legtöbbet hasonlítottak hazánk viszonyaihoz, mert mind a két nemzetnek charta volt a kezében, a hűbériség külalakja, mint rendszer, még Angliában is tért foglal az által, hogy I. Vilmos minden magán birtokot hűbérnek nyilvánított, s a király fő tulajdonjogát arra bevezette. Míg nálunk a hűbéri rendszer eszméje azon formulázásban ismertetett el, hogy a föld, a birtok nem a királyé, hanem a korona, mi azon időben ugyanannyit tett, az állam magasabb értelemben vett birtoka.
A család és társadalom határozottan felvette szellemét; hogy az állam is felvegye, az ellen nemzetünk geniusa egyre tiltakozott. Tiltakozott különösen a tekintetben, hogy az ország az európai hűbéri rendszer kötelékébe bevonassék, s hogy a felett a császárnak vagy pápának, a két főhatalomnak, kik a legfőbb hűbéri uraság jogczíme és birtoklása felett mondhatni századokon át vívtak, ez igényelt két fő hűbérúr valamelyikének fenhatósága előtt meghajolt volna. S e szerint közjogi íróinknak teljesen igazat kell adnunk, hogy a hűbéri rendszer két legmagasabb fogalma, az, hogy az ország mint hűbér, a császár vagy pápa birtoka, s az, hogy a föld a fejedelemé, bár többször s több felől megkisértetett jogszerű formuláztatása, a nemzet részéről elismertetést soha ki nem vívhatott magának.
Az Árpád-kori vérszerződés a szerzendő földet a törzsek tulajdonának declarálja. Az aranybulla codifikálja a megváltozott helyzetet, hogy a törzsekről a nemzetiségekre, családokra szállt. Az Árpádházkori hadjáratok nagy része nem egyéb, mint a keleti és nyugoti császárok hűbér-uraságra törekvésének visszaverése. Azonban az ősiség, mint a társadalmi és állami hűbéri rendszer alapgondolata, már az Árpádházi királyok alatt megindul, s az Anjouk alatt, kik magokat szerették a pápa hűbéreseinek tekinteni, 1351-ben határozott alakot öltött. A magán birtokra, kivéve a Székelyföldet, reá vezettetett a korona joga, a királyi jog, mint nevezték. Királyi adományozás lett a birtoklás további forrása, még az első foglalás jogczímén birt birtokokra is egész kedvteléssel kezdték a donátiókat reá vezettetni. A nemzetségi, illetőleg családi szervezet tehát bizonyos hűbéries színezetet kapott. A királyi jog elismerése maga után vonta, hogy a nemes hűtlenség esetén fejét és jószágát vesztette. A hűség kötelezettsége nálunk is proklamálva lett, csakhogy nálunk nincs vazallus, tehát nincs senior, az egyes és a király között nincs meg a hűbéri fokozat; minden nemes, mint akkor kifejezték, a korona tagja, e hűség tehát csak annyiban követeltetett a király személye részére, a mennyiben a koronát, illetőleg a hazát képviselte.
A család mellett a társadalom is megkapta 166hűbér-rendszerű színezetét, csakhogy a magyar társadalom a vagyon és ész embereit assimilálni mindig hajlandó volt. Az egyházi és világi nagyok rendje nálunk is kifejlett, s éppen azon jogokba lépett, melybe léptek a nyugotiak. Felettök a király állt és itélt. A mint a városok fejlettek, mint királyi városok, nemesi személyiséget nyertek, egyenesen a királynak voltak alárendelve. Nálunk tehát, ha a társadalom szerkezete fel is állította az osztályokat, az állam egységét nem bontotta fel annyira, mint nyugaton s különösen Olasz- és Németországon. Nálunk a magánjog uralma a közjog felett sohase juthatott akkora diadalra, mint künn.
Az osztályok, mint osztályok, igyekeztek érdekeiket védeni, ápolni: de azon particularismus, mely az akkori Európát úgy feldarabolta, hogy utoljára az absolutismus eszméjének feltünése, mint az állameszme megmentője üdvözöltethetett, nálunk a társadalom, bár az olygarchia nálunk is kifejlett, ily hazafiatlan üzelmekre magát még osztály-előitéletei által sem vezettette. Társadalmunk elfogadta a nyugati társadalmak szabályait, a vallásosság és lovagiasság követelményei hasonló mérték alá estek, a hűbérkori magyar egyénileg épen oly nemes, bátor és vitéz, a családi élet ép oly tiszta, a társadalom ép oly vallásos és lovagias; de mert az állam hűbéresítése keresztül nem vitetett, az állam-eszme iránt nálunk több fogékonyság maradt fenn, mint másutt; következése lett, hogy a király és haza egy fogalommá vált s egy érzésnek adtunk helyet, melyet mondhatni egy nemzet sem ismer oly tisztán, mint a magyar, a hazaszeretetnek. Viseltük a feudalismus nyűgeit bizonyos mértékben mi is; de ha e kor iránt háládatlanok nem kivánunk lenni, meg kell adnunk, hogy a nemzet szabadságszeretete, vitéz hősiessége, páratlan hazafisága, a hűbéri rendszer iskoláján keresztül menve, magasabb kifejlést nyert.
A hűbéri maradványok nem merülhetnek fel emlékünkben a nélkül, hogy ne gondoljunk azon szomorú viszonyokra, melyekben azon kor, s különösen a hűbéri kor hanyatlásának korszaka a népet sodorta. A vár-rendszer és a helyébe lépett banderiális rendszer s a hűbéri kor végnapjai előidézték a jobbágyságot: nálunk a jobbágyság akkor kapta a legsanyarúbb csapást, midőn Angliában a papság már alig adott áldást a haldoklónak, ha jobbágyait fel nem mentette. A mohácsi vész megakadályozott abban, hogy az olygarchia e hibáját jóvá tegye. A hűbéri kor ez emléke sötét nyomokat hagyott történelmünkben s csak annyiban kérhetünk elnézést a hűbéri rendszer számára, a mennyiben, mint előbb is megjegyeztük, a hűbéri rendszer a maga eredeti tisztaságában szabad és szabad emberek közti önkéntes szövetkezés volt; s miután a jobbágyság földesuri s jobbágyi viszonyon alapult, a jobbágy nem szabad embernek tekintetett. E viszonyt tekinthetjük a hűbéri rendszer következményének, de kiegészítő részének tekinteni nem lehet.
KŐVÁRI LÁSZLÓ.
