I. A KÉT ZSÓFIA.
I.
A KÉT ZSÓFIA.
A KÉT ZSÓFIA.
Horváth Mihály 1860-ban megjelent «Magyarország története» czímű nagy művében (2-ik kiadás, I. köt. 179. 1.) azt mondja, hogy I. Béla magyar király Jojáda leányát 1062-ben Ulriknak, karantán őrgrófnak feleségül adta.
Ugyanazon mű 194-ik lapján ismét ez áll: «Szinadene (I. Géza) nejétől… Zsófia született, elébb Ulrik karantán, azután Magino szász herczeg hitvese». – Ez utóbbi adatot szerzőnk a 250-ik lapon még egyszer említi.
Szalay László, másik nagy történetírónk, következőleg adja elő e dolgot: I. Béla Jojáda leányát Ulriknak adta nőül, kire a magyar Karantánföldet (Pettautól Leibnitzig) bizta. Zsófia, I. Gézának (ki Szalay szerint szintén I. Béla fia) leánya pedig szintén ezen Ulrik felesége, 13kinek halála után szász Magnus herczeghez ment férjhez.
Horváth azon kérdést, vajjon az a bizonyos Ulrik, ki szerinte I. Béla s I. Géza királyok veje, egy s ugyanazon személy-e, figyelmen kívül hagyja.
Szalay – mint láttuk – egy és ugyanazon személynek tartja, úgy hogy Ulrikkal elébb a nagynénét, aztán az unokahúgot véteti el, a nélkül, hogy ez állítását bebizonyítaná.
A külföldi írók közül csak Broemmel, Cohn és Reitzenstein állításait idézem.
Broemmel Jojádát és Zsófiát egy és ugyanazon személynek tartja, ki szerinte I. Béla leánya. Első férje Ulrik, karantán őrgróf, második Lambert, magyar gróf. Zsófia, szász Magnus neje, ellenben Broemmel szerint I. László (I. Géza öcscsének) leánya. Igaz, hogy ő is Zsófiát I. Géza leányának ismeri, csak hogy ennek férjét nem nevezi meg, s fiát, Saul-t, említi, ki 1127-ben II. István ellen fellázadt.
Cohn L. A. szerint Zsófia I. Béla leánya, ki előbb weimari Ulrik, karantán őrgróf, aztán Magnus felesége. Hogy Ulrik felesége Zsófia s I. Béla leánya: ezt még többször hangsúlyozza.
Reitzenstein szerint Ulrik neje szintén Zsófia, I. Béla leánya, ki másodizben szász Magnushoz megy férjhez.
Az adatok ily szembeötlő különbözése következtében, mely a régibb források egymással való összehasonlítása által még inkább bonyolódik, magától érthető, hogy ez ellenmondásoknak valódi értékökre való leszállítása s az ebbeli inkorrektségeknek helyreállítása nem tartoznak a könnyű genealogiai feladatokhoz.
Szalay és Horváth tekintélyére támaszkodva, a «Turul» 1885. III. füzetében megjelent «Az Árpádok a régibb külföldi genealogiában» czímű értekezésemben azon véleményt nyilvánítottam, hogy ha e két kutató eredményeit elfogadjuk, szász Magnus neje határozottan I. Géza leányának tekintendő, s következetesség kedveért az ezen értekezéshez mellékelt családfán I. Béla gyermekei között Jojádát (Zsófiát) csak Lambert magyar gróf feleségeként említettem, míg Zsófiát, Ulrik és Magnus nejét I. Géza gyermekeinek sorába vettem fel.
Újabb tanulmányok alapján pedig eltértem e nézettől s a következő sorokban kutatásaimnak egész máskép hangzó eredményét akarom közzétenni.
* * *
Okvetlenül szükséges tudni, mikép sorozták Zsófiát I. Géza gyermekei közé.
A weingarteni barát krónikája Zsófiát, szász Magnus feleségét, Kálmán magyar király nővérének nevezi* s ennek alapján Thuróczy László e Zsófiát azért tartja I. Géza leányának, mert Kálmán szintén Géza fia.*
«Qui (t. i. fekete Henrik, bajor herczeg) uxorem iam dudum, vivente patre, de Saxonia accepit, filiam Magnonis ducis et Sophiae, sororis regis Ungariae Colomanni Wulfildem nomine etc.» (Canisius, Lect. antiq. Ingolst. 1602, Tom. I. pag. 188, új kiadás Basnage-tól Tom. III. pars II. pag. 583. 584
«Geysa I. liberos fuisse Colomannum, Almum, Sophiam coniugem Magnonis seu Magni Ducis Saxoniae etc. idque colligi ex Tomo I. antiquae Lectionis ab Henrico Canisio Noviomagi anno 1602 publicato.»
Lichtenaui Konrád, illetőleg Urspergensis († 1240) állítólagos krónikája (urachi I. Ekart nevű apáttól írva, egy olasztól folytatva) Zsófiát, Magnus feleségét Kálmán nővérének nevezi.
Ugyanezen nézetben vannak a következők Sundheim László (Leibnitz, Script. rer. Brunsviciens. Tom. I. pag. 804); Arbor genealogica (Leibnitz, Tom. I. pag. 800); Chronicon Verdense (Leibnitz, Tom. II. pag. 214); Arenpeck Vid (Leibnitz, Tom. III. pag. 662).
Ezektől eltérők a következők: Botho (Chron. pictur. Brunsvic. Leibnitz, Tom. III. pag. 331), ki Zsófiát, Magnus feleségét «Konigh Ladislaus dochter to Ungeren»-nek nevezi. A braunschweigi herczegekről szóló rímkrónika, (Leibnitz, Tom. III. pag. 23) következőleg nyilatkozik:
Hertoge Magnus genant
der nam to wibe ut Ungerlant
Konig Wenteslawen dochter Soffiam.
der nam to wibe ut Ungerlant
Konig Wenteslawen dochter Soffiam.
A lüneburgi krónika (Eckard János György Corp. Historicorum medii aevi, Tom. I.) így nyilatkozik: «Do starb de Hertoge Magnus van Sassen, unde ward begraven to Luneburh, in dem Munstere, dar is oc begraven die Hertoginne Sophia sin Wif. . . . Die Hertoginne Sophia was dochter des Koninges Widreslai van Ungeren, en salich Vrowe etc. etc.» Kézzelfogható, hogy Widreslav nevű magyar király nem más, mint I. László.
Miután eddig ama nézet eredetét némileg előadtuk, mely szerint szász Zsófia nem I. Béla leánya, a kútforrások alapján fejtegetésünk tulajdonképeni tárgyához akarunk áttérni.
I. András magyar király (uralk. 1047 óta) és Béla öcscse között 1057 óta viszályok támadtak, mert András Salamon kiskorú fia számára a koronát minden áron biztosítani akarta. Béla Magyarországban életét féltvén, 1059-ben Géza, László és Lambert fiaival (mindenesetre leányaival együtt is) a rokon II. Boleszlav, lengyel király udvarához menekült. Ez utóbbi által három lengyel csapattal támogattatva, Béla két öregebb fia kiséretében András ellen harczra, kelt. András IV. Henrik német király gyámjainál keresett és kapott is segélyt.
A német segélyhad András védelmére Vilmos 14thüringiai határgróf és Eppo zeitzi püspök vezetése alatt érkezett meg. A német sereg heves ütközet után, Vilmos herczeg nagy vitézségének daczára teljesen megveretett; Vilmos maga fogságba került, de Béla legidősebb fiának, Gézának közbenjárására nemcsak szabadon bocsáttatott, hanem még Jojádával, Béla leányával el is jegyeztetett.*
Aschaffenburgi Lambert (Lambertus Herefeldensis), erről következőleg nyilatkozik: «Wilhelmum marchionem Thuringorum et Epponem Citicensem episcopum cum duce Boemorum et exercitu Boioarico illuc (t. i. Magyarországba) misit. Andreas, equo forte excussus, pugnantium pedibus est conculcatus, episcopus captus, marchio fame magis quam ferro expugnatus, se dedidit. Cuius virtus tantae admirationi apud Barbaros fuit, ut Joas (azaz Géza) filius Belis, pro illius tum gentis moribus haud desperatae indolis adolescens, ultro patrem exoraret non modo ut eum iure belli intactum sineret, sed etiam affinitate sibi iungeret, desponsata ei filia, sua sorore, Jojade etc.» (ad ann. 1061, Pistorius, Script. rer. Germ. Tom I. pag. 326).
Vajjon ezen eljegyzésnek valóban nem volt-e más indító oka, mint Vilmos vitézségének méltatása Béla részéről, ezt itt nem akarjuk bővebben vizsgálni; valószíni, hogy a győztes szivesen nyilatkozott késznek arra, hogy az ellenséggel kötendő sógorsági kapocs által magának barátot és szövetségest szerezzen, annál is inkább, mert Vilmos, mint még látni fogjuk, 1061-ben már nem lehetett fiatal ember s ez esetben vonzalmi házasságra gondolni nem lehet.
Vilmos midőn a vele eljegyzett Jojádáért jőne, útközben 1062-ben meghalálozott.* Szükséges, hogy e Vilmos személyét közelebbről meghatározzuk.
Annalista Saxo ad ann. 1062 (J. G. Eccard, Corp. Historicor. med. aevi, Tom. I. pag. 493) erről következőleg nyilatkozik: «Wilhelmus marchio reversus in Thuringiam, dum redire in Ungariam et sponsam suam cum magna opum suarum ostentatione abducere pararet, inter eundum secunda mansione morbo correptus obiit.»
Lambertus ad ann. 1062: «Wilhelmus marchio reversus in Thuringiam, dum redire in Ungariam et sponsam suam magna opum suarum ostentatione abducere pararet, inter eundum secunda mansione morbo correptus obiit.»
Vilmos 1039-ben atyját, III. Vilmost († 1039 apr. 16) a weimari és orlamündi grófságokban követte; 1043-ban palatinus-gróf, 1046-ban meisseni őrgróf lett. Hogy 1061 előtt jegyben járt vagy nősült volna, ezt sehol sem említik; de mindamellett határozottan feltehető, hogy 1061-ben, minthogy már 18 évvel Magyarországban történt eljegyzése előtt a palatinusi méltóággal felruházva volt, mindenesetre már érett férfiú lehetett.*
A régi weimari-orlamündi grófok családfája Hopf atlaszában teljesen kritikán aluli s használhatatlan. Vilmos itt pl. az 1002-bon elhunyt II. Vilmos gróf fia, azonkívül előfordul itt egy Otto nevű 1067-ben elhalt fia, ki tulajdonképen öcscse) stb. Ezért szükségesnek találtam, e dolgozathoz a régibb weimari grófok authentikus nemzedékrendjét mellékletül hozzácsatolni.
IV. Henrik német király gyámjai arra törekedtek, hogy I. András magyar király halála után kiskorú fia Salamon trónra jusson, hogy ez által a német császárnak Magyarország feletti fennhatósága újra érvényesüljön. I. Béla király erőszakkal nyert trónját nem érezvén biztosnak, a német regenseket békével kínálta, melyet azonban ezek el nem fogadtak. Béla tehát elég korán szövetségeseket keresett s korszakának szellemében legbiztosabban vélte ezeket házassági összeköttetések által megszerezni. Két leányát tehát a szomszéd horvát és morva uralkodókkal házasítá össze, míg Vilmos halála után (1062) az ezzel eljegyzett herczegnő karantán Ulrikhoz ment férjhez (Horváth, Szalay).*
Annalista Saxo ad ann. 1062: «Sponsam eius (t. i. az útközben elhalt Vilmosé) Sophiam Odalricus marchio Carentinorum, cognatus eius accepit.» Lambertus ad ann. 1062: «Sponsam eius Udalricus marchio Carentinorum, cognatus eius accepit, marcham Otto frater eius obtinuit.»
Minthogy ezen Ulrik személyes viszonyainak megismerése tárgyunkra nézve felette fontos, ennélfogva a következő sorokban egyes viszonyait lehető körülményességgel akarjuk megbeszélni.
a) Leszármazása és családi viszonyai.
Ulrik szülői voltak: VI. (II.) Poppo, weimari gróf és Azzika (Hadamut), isztriai Wezzelin és ebersbergi Willibirg leánya. Poppo elhalálozási évét nem ismerjük; Azzika 1040-be említtetik. Hogy melyik évben keltek egybe Poppo és Azzika és mikor született Ulrik, ezt nem lehet biztossággal megállapítani. – Poppo az 1062-ben elhunyt Vilmos s az 1067-ben elhunyt Otto őrgrófok testvére s így weimari III. Vilmos gróf fia volt.*
Annalista Saxo az 1062. évnél erről következőleg nyilatkozik: «Horum, scilicet Wilhelmi et Ottonis marchionum frater fuit Popo, qui habuit filium Odalricum qui sororem Ladizlai regis Ungariae Sophiam duxit uxorem, quae genuit ei iuniorem Odalricum, qui accepit filiam Ludovici comitis de Thuringia.»
Itt megjegyzendő, hogy az annalista közvetlenül e szavai előtt a következőt mondja: «Sponsam eius (t. i. Vilmos aráját) Sophiam Odalricus marchio Carentinorum, cognatus eius accepit. Marcham (azaz a meisseni őrgrófságot) vero frater eius (t. i. Vilmos-é) Otto de Orlagemunde obtinuit.»
E stilizálás két kombinácziónak ad helyet. A «horum frater» a «cognatus eius»-vak közelebb meghatározására szolgálhat, valamint az is feltételezhető, hogy karantán Ulrik «ognatus» és Ulrik, Poppo fia, két különböző személy lehetett.
Lambertus az 1062, évhez mondja: «Sponsam eius Udalricus marchio Carentinorum cognatus eius accepit, marcham Otto frater eius obtinuit».
Hogy Poppo, Ulrik atyja, az 1062-ben elhalt Vilmosnak testvére volt. ezt Annal. Saxo különben már 1045. évnél (Pertz, Monum, Germ. VI. 686) mondja: «Huic Wilhelmo (weimari Vilmosnak; – itt téved a krónikás, mert II. és III. Vilmos grófokat felcseréli) comiti erant tres filii; hic, de quo loquimur, Wilhelmus (t. i. az 1062-ben elhalálozott) marchio, Otto et Poppo.»
15Minthogy tehát Ulrik az 1062-ben elhalt Vilmos őrgrófnak unokaöcscse, ebből következik, hogy Vilmosnak 1061-ben mindenesetre már érett férfiúnak kellett lennie, mert ez időben testvérének már olyankorú fia volt, ki nagybátyjának menyasszonyát közvetlenül nagybátyja halála után nőül vehette. – De minthogy Béla király nem is annyira Vilmos unokaöcscsét szemelte ki vejéül, mint inkább a szomszéd fejedelmet szövetségeséül: kézzelfogható, hogy csak érett korú fejedelem felelhetett meg e politikai czélnak, s hogy Ulrikot 1052-ben már ezért is meg lett korúnak kell tekintenünk, a mi különben még más adatokkal is bebizonyítható.
Annak tudomására jutunk t. i. hogy Ulrik már 1062 előtt nős volt.
Altdorfi Richlindisz, az 1045 márc. 27-én elhunyt ebersbergi III Adalbero gróf özvegye, 1045-ben Ulriknak, Hadamut, III. Adalbero gróf nővére fiának, Peringen, Weissenfeld s több birtokot azon feltétel alatt ajándékozott, hogy e birtokok, ha Ulrik törvényes házasságból származó utódok nélkül találna elhalni, reá visszaszálljanak.*
Oefele, Scriptores rer. Boic. II. 26. Not. 54.
Ezen adományból kitünik, 1-ször hogy Ulrik 1045-ben, tehát 17 évvel a magyar herczegnővel kötött házassága előtt már szereplő személy volt és 2-szor, hogy 1045-ben még nőtlen volt.
Egy 1056 okt. 5-én kiállított okiratból pedig a következőt tudjuk: III. Henrik császár halálos ágyán Ágnes császárnét (feleségét) azzal bízta meg, hogy Peringen és Weissenfeld birtokokat, melyeket eddig krajnai Ulrik őrgróf, ebersbergi Adalbero gróf unokaöcscse Richlindisz, Adalbero özvegyének adományozásából nősülése előtt birt, s melyeket a császár kérésére Ulrik ez utóbbinak átengedett: az ebersbergi klastromnak, illetőleg Williram nevű apátjának adja.*
Oefele, Script. rer. Boic. II. pag. 48. Not. X.
Ezen okiratból tehát az világlik ki, hogy Ulrik 1056-ban mindenesetre vagy nős vagy özvegy volt; de feleségének nevét nem ismerjük.
Egy 1062-iki okiratból még azt tudjuk meg, hogy Udalrik őrgróf a brixeni püspökségnek Alkuin püspök kérésére Lesiach praediumot – és «coniugis prolisque habendae etiam tum humilitatis sorte dubius» Fiustritza falut is azon feltétel alatt ajándékozza, ha törvényes házasság nélkül találna elhalni.*
Sinnacher, Geschichte von Seeben und Brixen, II. pag. 586 – 588.
Ulriknak tehát 1062-ben nem volt törvényes felesége; de minthogy 1056-ból tudjuk, hogy nős vala, ennélfogva 1062-ben okvetlenül vagy özvegy volt, vagy pedig első nejétől elvált.
b) Birtokai
Cohn szerint Ulrik már 1045-ben krajnai őrgróf volt; az 1045-iki oklevél szerint, melyben Richlindisz grófné Ulriknak Peringent és Weissenfeldet ajándékozza, Cohnnak ezen adata valószínű. – Ujabb bizonyítéka annak, hogy Ulrik 1062-ben már érettkorú volt.
Béla király – mint már említettük – arra törekedett, hogy leányainak előnyös férjhezmenetele által kültámadások ellen hatalmas szövetségeseket szerezzen. Magától érthető, hogy vejeinek kiszemelésében első sorban a Magyarországgal szomszédos országok uralkodóira kellett figyelnie s így abban kell keresnünk annak főokát, hogy Béla Vilmos özvegy aráját annak unokaöcscsével, Ulrikkal jegyezte el, mert ez utóbbi Isztria őrgrófja is volt.
Azon idő megállapításában, melyben Ulrik krajnai és isztriai uralkodását megkezdte, nem egyeznek meg az újabb írók.
Cohn L. A. (Stammtafeln, 1871) szerint 1045-ben Krajnának, (1060) 1062 okt. 24 előtt Isztriának őrgrófja volt. Más birtokát nem ismeri Cohn.
Reitzenstein szerint (Regesten der Grafen von Orlamünde, 1871) már weimari Poppo, Ulrik atyja, volt krajnai őrgróf, míg Ulrik csak 1054-ben lett Krajnának és Isztriának őrgrófjává. Mindkét országot kétségkívül nagyanyja, ebersbergi Willibirg (Wilpurg) után kapta.
Ismerünk egy oklevelet 1054-ből, mely szerint már akkor Isztria őrgrófja volt: «Artuicus de castro Pyranensi cum Bona uxore sua» t. i. a «Castrum Veneris»-t Udalriknak «marchioni (őrgróf) Istriae» engedik át.*
Rubels, Mon. eccl. Aquilej. pag. 535
Pedig tudjuk, hogy Horváth és Szalay őt karantán őrgrófnak tekintik, mit különben Annalista Saxo, aschaffenburgi Lambert, a weingarteni barát és még más források is támogatnak.
Reitzenstein szerint 1062-ben szintén karantán őrgróf volt.
Mindezen adatok, a mennyiben Ulrik karantán őrgrófságát illetik, helytelenek. A XI. században elforduló karantán herczegek és őrgrófok sorrendjében sehol sem akadunk Ulrikra.
A XI. századbeli karantán herczegek sorrendje következő:
1004–1011 I. Konrád, a speieri és wormsi kerületi grófok családjából.
1012–1035 Eppensteini Adalbero.
1036 febr. 2–1039 II. Konrád, I. Konrád fia.
1047–1055 Ravensburgi Velf
1056–1061 III. Konrád, a rajnai palatinus-grófok házából.
1061–1072 zährigeni I. Bertold
1072–1076 Eppensteini Markvart.
1077–1090 Eppensteini Liutold.
1090–1122 Eppensteini Henrik.
16Igaz, hogy az úgynevezett felső-karantáni határvidék a karantán herczegségtől több ízben el volt különítve, de ez 1035-től körülbelül 1055-ig a lambach-pütteni ház, – és 1056-tól kezdve, (mint Stájerország) a chiemkerületi grófok birtokában volt.
Reitzenstein állítását csak következő módon lehetne némileg elfogadni:
Szalay t. i. azt mondja, hogy I. Béla király Ulrik vejét a magyar birodalom karantánföldi határgrófságával bízta meg, mely Pettautól Leibnitzig (a mai marburgi kerületben, a Mura jobb partján) terjedett s melyet Ulrik mint a magyar korona és nem mint a német császár hűbérese kormányzott.
E magyarázat arra mutat, hogy Béla azon czélból, hogy új vejének és szövetségesének hatalmát és tekintélyét gyarapítsa, erre egy magyar határterület kormányzását bízta, mi korántsem jogosít arra, hogy Ulrikot e miatt a német és német fennhatóság alatt volt Karinthia őrgrófjának vagy herczegének tekintsük.
c) Neje és gyermekei.
Ulrik 1062-ben I. Béla magyar királynak egyik leányát vette nőül, kit legnagyobb valószínűséggel Zsófiának kell neveznünk.
Igaz, hogy Aschaffenburgi Lambertus ezt nem Zsófiának, hanem Jojádának nevezi; de e név ellen következő okoknál fogva emelhetünk kételyeket:
1. Lambertus fent idézett szövegében «Rex Wilhelmum»-tól kezdve «Jojáda» zárszóig önállólag járt el; de arról, hogy mikép jutott «Jojáda» elnevezéshez, mit sem szól. A Jojáda név pedig sem I. Béla leánya előtt, sem a később következett Árpádvérű herczegnők között egyetlen egyszer sem fordul elő; ennek következtében könnyen hihető, hogy a Jojáda szó nem valamely határozott keresztnevet, hanem legjobb esetben melléknevet, charakterisztikont jelenthet s hogy a herczegnő tulajdonképen más keresztnevet viselt.
E vélekedést hathatósan támogatja azon körülmény, hogy Lambertus Jojáda fivérét, Béla fiát «Joas»-nak nevezi!
Kinek ne tünnék fel rögtön a két név etymologiai és lényeges hasonlatossága! Pedig Béla fia, Jojáda fivére, ki nővérének Vilmossal való eljegyzését közvetítette, Magyarország történetíróinál s a többi források túlnyomó részében nem Joas, hanem Géza nevet visel. Ez pedig bizonyíthatja azt is, hogy nővérét sem hítták Jojádának.
2. Lambertus 1062. évnél «Wilhelmus marchio reversus»-tól kezdve egészen « Otto frater eius obtinuit»-ig, Annalista Saxo (ad ann. 1062) tudósítását szószerint idézi. De mivel Lambertus a «sponsam eius Sophiam»-féle paszszusban a «Sophiam» szót mellőzi, ezzel nem mondja ki nyiltan, hogy Annalista Saxoval ellenmondásban van, mert ő (Lambertus) a menyasszonyt Jojádának nevezte, – s mivel ezen ellenmondást nem tudja vagy nem akarja kiegyenlíteni, tanácsosabbnak tartja a menyasszony nevét az említett részben egyszerűen mellőzni.
Annalista Saxo pedig körülményesen és nyomatékosan mondja: «sponsam eius Sophiam etc.» s aztán ismét: «Odalricum qui sororem Ladizlai regis Ungariae Sophiam duxit uxorem».
Azon kifogás, melyet pl. Cornides tesz, hogy az Annalista itt két különböző Ulrikról szól, t. i. karantán és thüringiai Ulrikról, el nem fogadható, mert a «horum scilicet etc. etc». igen jól az elébbi «cognatus eius»-nak magyarázatára szolgálhatna, másrészről pedig azért, mert az Annalista pusztán csak Popporól s annak Ulrik nevű fiáról szól, a nélkül, hogy bármelyikét Thüringia őrgrófjának nevezné.
Hogy pedig e Zsófia, Ulrik felesége, férje halála után Magnus szász herczeghez ment férjhez, ez már bebizonyított tény.*
Annal. Saxo ad ann. 1070 mondja: «Odalricus marchio Carentinorum obiit, cuius viduam Sophiam sororem Ladizlai regis Ungariae Magnus, Ordulfi Saxonici ducis filius, accepit uxorem etc.»
A weingarteni barát mondja: «qui uxorem… accepit, filiam Magnonis ducis et Sophiae, sororis Ungariae regis Colomanni… Erat tandem eadem Sophia antea cuidam de Carinthia copulata… »
Annal. Saxo: «Magnus quoque dux Saxoniae obiit, qui duxerat uxorem Sophiam viduam Odelrici de Wimare sororem Ladislai regis Ungarorum».
Továbbá mondja a weingarteni névtelen krónikája (ad ann. 1106: «Henricus accepit in uxorem Wilfeldam, filiam ducis Saxoniae, quam habuit a Sophia ducissa que soror erat Wladeslay de Ungaria.»
Chron. mon. S. Michaelis (Lüneburgban, «de Saxoniae principibus» ap. Wedekind I. 403, 413. ad ann. 1106) mondja: «Eodem tempore mortuus est Magnus dux: …habuitque duas filias… quas genuit ei domina Sophia, filia (recte soror!) regis Ungariorum Wadrezlai, femina valde religiosa. – Iste Magnus dux… sepultus est… cum uxore sua, predicta Sophia. »
Zsófia halálának alkalmából e krónika (ad ann. 1095 jun. 18) mondja: «Ladizlaus rex Pannoniae, vir pie memorie, Lippaldus marchio, Henricus comes palatinus Sophia ducissa uxor Magni ducis obierunt XIV. kalendas Julii».
Minthogy az eddig idézettekkel bebizonyítottuk, hogy Zsófia, Ulrik özvegye és Zsófia herczegnő, szász Magnus neje, egy és ugyanazon személy, kézzelfogható, hogy Ulriknak 1062-től egészen 1070-ben bekövetkezett haláláig csak egy felesége volt, s minthogy ez Zsófia, I. Béla magyar király leánya: ennélfogva Zsófiának, Magnus nejének szintén Béla leányának kellett lennie.
De nem elégszem meg az eddigiekkel és azoknak az állítását, kik szerint «karantán» Ulrik I. Béla és Géza leányának férje volt, még másként meg akarom czáfolni; mert ha Ulriknak 17még Géza leánya is felesége volt, akkor magától érthető, hogy ez utóbbi, és nem Béla leánya volt Magnus neje.
Mindenekelőtt kiemelem, hogy Ulrik 1062-ben Gézának leányát nem is vehette nőül.
I. Béla, András és Levente testvéreivel együtt, röviddel I. István halála († 1038) előtt Magyarországból a rokon és barátságos II. Mieczyszlav lengyel fejedelem udvarába menekült. Itt a pomeránokkal viselt háborúban a lengyeleknek oly nagy szolgálatokat tett, hogy a háladatos uralkodó Bélát Rixa leányának kezével ajándékozta meg. E házasság legjobb esetben csak 1039-ben jöhetett létre.*
II. Mieczyszlav már 1034-ben halt meg; de mivel Béla közvetlenül I. István halála előtt Lengyelországba menekült, valószinű, hogy Rixát István halála után vette nőül.
Tegyük fel most hogy Géza királyfi e házaspár első szülöttje, tehát 1040-ben született: akkor azon eredményre jutunk, hogy Géza 1062-ben legfelebb 22 éves lehetett; egy 22 éves ifjú pedig Ulrik ipája nem lehetett! Ulrik 1070-ben halt meg, midőn Géza talán 30 éves volt; tehát lehetetlen, hogy Ulrik 1062 és 1070 között Gézának egy leányát nőül birhatta volna, és mivel az összes kútforrások feltünő egyetértéssel mondják, hogy Magnus neje Ulrik özvegye volt, világos, hogy Magnus neje nem lehetett Géza leánya.
Utóbbi állításomat támogatja azon körülmény, hogy a királyleány úgy Ulrik mint Magnus férjeinek gyermekeket szült, hogy tehát már első házasságának kötésénél (1062) teljes érettség korában volt s ilyformán nem lehetett egy 22 éves ifjúnak leánya.
A mi pedig azon kifogást illeti, hogy Ulrik Jojáda férje, és Ulrik Zsófiának (ki ez esetben nem Béla leánya), illetőleg Magnus későbbi nejének első férje, két különböző személy volt, erre a következőket jegyzem meg:
1. Sem a krajnai, sem az isztriai őrgrófok sorrendjében 1062-től 1070-ig nem fordul elő más Ulrik, mint Béla veje.
2. Feltéve, hogy Ulrik egyúttal karantán őrgróf vagy herczeg is volt (mi pedig nem lehetséges), még akkor sem állna a fennebbi kifogás, mert a krajnai és isztriai uralkodók között 1062-től 1070-ig más Ulrik nem fordul elő.
3. A weimari s orlamündi grófok összes sorrendjében, tehát Ulrik ősnemzetségében 1062-től 1070-ig az általam említetten kívül más Ulrik nem fordul elő.
Mindezekhez még az is járul, hogy a Lambertus által behozott Jojáda név annak igazságát, hogy Ulrik és Magnus felesége Zsófia, I. Bélának volt leánya, sehogy sem rendíti meg, s hogy Jojáda csak Zsófia mellékneve gyanánt tekintendő.
De még a következő pontokra kell figyelnünk:
1. Zsófiának Ulrik férjével nemzett gyermekeire.
2. I. Lászlónak egy más nővérére, kit szintén Zsófiának neveznek.
Az elsőre nézve álljanak, itt a következők: Ulriknak első házasságából származó gyermekeit nem ismerjük. Második házasságából csak két fiát ismerjük, míg a leányok bizonytalanok.
Öregebb fia Poppo, Cohn szerint 1103 jan. 3-án halt meg. Ezen adatnak ellenmond a Necrolog. S.Pauli ed. T. Neugart (a karantán történeti egyesület gyűjteményében) a mennyiben így ír: «1098 (jan. 13) obiit Poppo marchio Histriensis». Még megjegyzendő, hogy Poppo Reitzenstein szerint 1090-től 1093-ig alsó karantán őrgróf volt, mit Cohnnál nem találni s mit a karantán uralkodók sorrendje sem tanúsít, mert ez években Eppensteini Henrik volt karantán herczeg.
Popponak azon fiai, kiket Cohn felvett, Reitzensteinnál mellőzvék. Poppo leányai között Cohn Bertát nem ismeri, míg ez Reitzenstein szerint III. Frigyes bogeni gróf neje volt. Bogeni I. Albert felesége Cohnnál Hedvig, Reitzensteinnál Luitgard.
Turóczi magyar krónikája szerint 1127-ben II. István király ellen összeesküvés támadt, melynek élén bizonyos Saul nevű trónkövetelő állott. Ez Turóczi szerint Zsófiának, István (Kálmán fia) nagynénjének s Ulrik karantán őrgrófnak fia volt. Minthogy pedig Turóczi ezen adatát egyetlen egy más kútforrás sem támogatja, ennélfogva e trónkövetelő genealogiáját itt bővebben meg nem birálhatjuk.
A második pontot illetőleg a bozóki prépostságnak 1135-ből való alapító levelét említjük,* melyben Zsófiáról, Sz. László nővéréről történik említés, ki a prépostság alapítójához, Lampert magyar főúrhoz ment nőül. Minthogy László I. Bélának fia, ennélfogva Zsófiának, Lambert feleségének szintén Béla leányának s az Ulrikhoz nőül ment Zsófia nővérének kellett lennie.
Fejér, Cod. dipl. II. 82.
De minthogy II. István 1114-től 1131-ig uralkodott, Zsófia pedig, Ulrik és Magnus felesége; már 1095-ben elhalálozott, világos, hogy itt I. Bélának két különböző, ugyanazon (Zsófia) nevet viselő leányával van dolgunk.
Ez utóbbi körülmény egészen képzelhető. Hisz IV. Bélának († 1270) is volt két Margit nevű leánya (I. † 1242, II. † 1271 mint fejedelemasszony). Zsófia, Lampert neje, miatt sem szabad állítanunk, hogy Zsófia Ulrik neje I. Béla leánya nem lehetett s hogy Ulrik elébb Jojádát, aztán Zsófia, Béla unokáját vette volna nőül.
Még azon körülmény, hogy Zsófia királyleány magyar főúrhoz ment nőül, sem áll egyedül 18az Árpádok történetében. Már Sz. Istvánnak egy nővére a hazai Sámuelnek volt neje. Szabina, IV. Béla leánya, pedig Mózes nádornak volt felesége.
Ha tehát az eddig mondottakat összegezzük, a következő eredményre jutunk:
1. I. Béla 1062-ben Zsófia leányát weimari Ulriknak, Krajna és Isztria őrgrófjának adta feleségül.
2. A Jojáda nevet csak melléknévnek tekinthetjük.*
Ez sehogy sem tartozik a történeti ritkaságok közé, hogy fejedelmi leányok, főleg akkor midőn idegen nyelvű országok uralkodóihoz férjhez mentek, házasságuk után nevüket változtatták.
Piroska I. László magyar király leánya, a byzanczi történelemben mint Irén szerepel, valamint a görögök a Konstantinápolyba menekült Almos magyar királyfit Konstantinnak nevezték. – Euphemiát, I. Béla leányát, a többször említett Zsófiának nővérét, morva Otto feleségét, házassága után Ludmillának nevezték, stb.
Ilyformán teljes joggal azt is lehetne mondani hogy Jojáda – ha ez eredeti neve volt – a német Ulrikkal történt házassága után – Magnus második férje szintén német volt – idegen hangzású nevét a német hangzású «Zsófiá»-val cserélhette fel.
3. Ulrik sem karantán herczeg, sem őrgróf nem volt.
4. 1062 előtt már nős volt.
5. Ő az egyedüli Ulrik, ki Árpádvérű királyleányt vett nőül.
6. Lehetetlen, hogy más Zsófia nevű Árpádházi királyleány, valamint, hogy 1062-től 1070-ben bekövetkezett haláláig más felesége lett volna.
7. Zsófia szász Magnus felesége s Ulrik özvegye, sem I. Gézának, sem I. Lászlónak nem leánya, hanem teljes határozottsággal I. Bélának ugyanazon, Zsófia nevű leánya, ki 1062-ben weimari Ulrikhoz ment férjhez.
Végül álljon itt a régi weimari grófok nemzedékrendje, a krajna-isztriai mellékággal egyetemben.
(Lásd családfát a túlsó lapon.)
19A régi weimari grófok családfája;
Billing 790 körül; I. Poppo 810–839, gróf Ausztriában, Buchoniában, Grabfeldben, Tullifelben, Rendlingenben (a Waldsassengauban); Oda † 913. Férje: szász Ludolf † 866.; Henrik, őrgróf 882, † 886 a párisi csatában; II. Poppo † 912 nov. 30. őrgróf, thüringiai és sorbi herczeg 880–892, 891 volkfeldi gróf; I. Adalbert † 906 aug. Babenbergi gróf. Neje: szász Brunhilda; II. Adalbert † 933 a merzenburgi ütközetben, a schweinfurti őrgrófok és osztrák herczegek ősatyja; Adelhard 884–905.; Henrik 902, † 909. Neje: Baba, szász Ottó leánya; IV. (I.) Poppo † 972, 931 császári udv. kanczellár és jegyző, 963 weimari gróf (I.); Adalbert, tullifeli és grabfeldi gróf; III. Poppo 906, † 945. volkfeldi, tullifeli, buchoniai, stb. gróf; I. Vilmos † 963 ápr. 16. 949 thüringeni gróf, 961 helmgaui és altgaui gróf, 963 weimari gróf, Neje: az altgaui (?) Meginwart nevű «praeses» leánya; II. Vilmos † 1003 decz. 24., weimari és orlamündi gróf, 965 Helmgauban, 1002 a thüringiaiak herczege; III. Vilmos † 1039 ápr. 16. weimari és eichsfeldi gróf. Nejei: 1. Berta. 2. Oda, II. Ditmár, lausitzi őrgróf († 1030 jan. 10.) s Reinlindisz, Beichlingen örökösének (1014) leánya; Leány Férje: (?) Bernát, a «Nordmark» őrgrófja; V. Poppo † 1061. 1012. 1015.; Ágnes. Férje: I. Frigyes, gosecki palatinus-gróf Szászországban, † 1020.; IV. Vilmos † 1062. 1039 weimari és orlamündi gróf: 1043 szász palatinus-gróf, 1046 Meiszen és «Osterland» őrgrófja. Jegyese: 1061. Zsófia (Jojáda), I. Béla, magyar király leánya; Otto † 1067. orlamündi gróf, meiszeni őrgróf 1062. Neje: Adela, löweni Lambert leánya (később Dedi, az «Ostmark» őrgrófjának felesége); Aribo † 1070, diakónusz; VI. (II.) Poppo † … jul. 13., weimari gróf, Krajna (?) őrgrófja, Neje: Azzika (Hadamut), Wezzelin isztriai gróf és ebersbergi Willibirg leánya; Adelhaid † 1100 márcz. 28. Férjei: 1. Ballenstaedti Adalbert † 1076. 2. (?) Hermann, rajnai palatinus-gróf † 1088. 3. Laachi Henrik, rajnai palatinus-gróf † 1095 ápr. 12.; Kunigunda † 1140 jun. 11. Férjei: 1. 1077 orosz (kiewi) Jaroszló † 1079 okt. 3. – 2. Nordheimi és beichlingeni Kúno † 1103. – 3. 1110 kör. groitschi öregebb Wiprecht † 1124 máj. 22.; Oda † 1111. Férje: II. Ekbert, meiszeni őrgróf 1068, † 1090.; I. Ulrik (az öreg) † 1070 márcz. 6. weimari gróf, 1054-ben Krajna és Isztria őrgrófja, 1062 (?) a magyar Karantánföld kormányzója. Nejei: 1. NN. 2. 1062 Zsófia, I. Béla magyar király leánya (ki Ulrik halála után Magnus, szász herczeg felesége lett.); VII. Poppo szül. 1063 kör. † 1098. jan. 3. (Alsó-Karintia? s) Krajna őrgrófja 1090–1093, Isztria őrgrófja 1090–1108. Neje: 1094 előtt Richárdisz, sponheimi és lavantvölgyi I. Engelbert leánya; II. Ulrik sz. 1064/70, † 1112 máj. 13. Neje: 1080 (1102 nov. 17. előtt?) thüringeni Adelhaid † 1125/48.;? Richárdisz † … ápr. 11. Férje: scheyerni-wittelsbachi Ekhart † 1101.;? Willibirg † 1091 után. Férje: Morva Konrád † 1092 szept. 6.;? Poppo † 1117 után; U(da)lrik † Sighárd fivére előtt; Sighárd † 1124 márcz. 30. (1113?) előtt, pap; Zsófia † 1156 szept. 5. Férje: Andechsi II. Bertold † 1151 jun. 26.; Luitgard (Hedvig?) örökli Gurkfeldet Krajnában. † 1162? decz. 1. – Férje: bogeni I. Albert † 1147 jan. 13.; Berta Férje: bogeni és regensburgi III. Frigyes † 1148.
Billing 790 körül; I. Poppo 810–839, gróf Ausztriában, Buchoniában, Grabfeldben, Tullifelben, Rendlingenben (a Waldsassengauban); Oda † 913. Férje: szász Ludolf † 866.; Henrik, őrgróf 882, † 886 a párisi csatában; II. Poppo † 912 nov. 30. őrgróf, thüringiai és sorbi herczeg 880–892, 891 volkfeldi gróf; I. Adalbert † 906 aug. Babenbergi gróf. Neje: szász Brunhilda; II. Adalbert † 933 a merzenburgi ütközetben, a schweinfurti őrgrófok és osztrák herczegek ősatyja; Adelhard 884–905.; Henrik 902, † 909. Neje: Baba, szász Ottó leánya; IV. (I.) Poppo † 972, 931 császári udv. kanczellár és jegyző, 963 weimari gróf (I.); Adalbert, tullifeli és grabfeldi gróf; III. Poppo 906, † 945. volkfeldi, tullifeli, buchoniai, stb. gróf; I. Vilmos † 963 ápr. 16. 949 thüringeni gróf, 961 helmgaui és altgaui gróf, 963 weimari gróf, Neje: az altgaui (?) Meginwart nevű «praeses» leánya; II. Vilmos † 1003 decz. 24., weimari és orlamündi gróf, 965 Helmgauban, 1002 a thüringiaiak herczege; III. Vilmos † 1039 ápr. 16. weimari és eichsfeldi gróf. Nejei: 1. Berta. 2. Oda, II. Ditmár, lausitzi őrgróf († 1030 jan. 10.) s Reinlindisz, Beichlingen örökösének (1014) leánya; Leány Férje: (?) Bernát, a «Nordmark» őrgrófja; V. Poppo † 1061. 1012. 1015.; Ágnes. Férje: I. Frigyes, gosecki palatinus-gróf Szászországban, † 1020.; IV. Vilmos † 1062. 1039 weimari és orlamündi gróf: 1043 szász palatinus-gróf, 1046 Meiszen és «Osterland» őrgrófja. Jegyese: 1061. Zsófia (Jojáda), I. Béla, magyar király leánya; Otto † 1067. orlamündi gróf, meiszeni őrgróf 1062. Neje: Adela, löweni Lambert leánya (később Dedi, az «Ostmark» őrgrófjának felesége); Aribo † 1070, diakónusz; VI. (II.) Poppo † … jul. 13., weimari gróf, Krajna (?) őrgrófja, Neje: Azzika (Hadamut), Wezzelin isztriai gróf és ebersbergi Willibirg leánya; Adelhaid † 1100 márcz. 28. Férjei: 1. Ballenstaedti Adalbert † 1076. 2. (?) Hermann, rajnai palatinus-gróf † 1088. 3. Laachi Henrik, rajnai palatinus-gróf † 1095 ápr. 12.; Kunigunda † 1140 jun. 11. Férjei: 1. 1077 orosz (kiewi) Jaroszló † 1079 okt. 3. – 2. Nordheimi és beichlingeni Kúno † 1103. – 3. 1110 kör. groitschi öregebb Wiprecht † 1124 máj. 22.; Oda † 1111. Férje: II. Ekbert, meiszeni őrgróf 1068, † 1090.; I. Ulrik (az öreg) † 1070 márcz. 6. weimari gróf, 1054-ben Krajna és Isztria őrgrófja, 1062 (?) a magyar Karantánföld kormányzója. Nejei: 1. NN. 2. 1062 Zsófia, I. Béla magyar király leánya (ki Ulrik halála után Magnus, szász herczeg felesége lett.); VII. Poppo szül. 1063 kör. † 1098. jan. 3. (Alsó-Karintia? s) Krajna őrgrófja 1090–1093, Isztria őrgrófja 1090–1108. Neje: 1094 előtt Richárdisz, sponheimi és lavantvölgyi I. Engelbert leánya; II. Ulrik sz. 1064/70, † 1112 máj. 13. Neje: 1080 (1102 nov. 17. előtt?) thüringeni Adelhaid † 1125/48.;? Richárdisz † … ápr. 11. Férje: scheyerni-wittelsbachi Ekhart † 1101.;? Willibirg † 1091 után. Férje: Morva Konrád † 1092 szept. 6.;? Poppo † 1117 után; U(da)lrik † Sighárd fivére előtt; Sighárd † 1124 márcz. 30. (1113?) előtt, pap; Zsófia † 1156 szept. 5. Férje: Andechsi II. Bertold † 1151 jun. 26.; Luitgard (Hedvig?) örökli Gurkfeldet Krajnában. † 1162? decz. 1. – Férje: bogeni I. Albert † 1147 jan. 13.; Berta Férje: bogeni és regensburgi III. Frigyes † 1148.
Dr. WERTNER MÓR.
