I. AZ OKLEVÉL KÖZJOGI ÉS DIPLOMATIKAI FONTOSSÁGA.
I.
AZ OKLEVÉL KÖZJOGI ÉS DIPLOMATIKAI FONTOSSÁGA.
AZ OKLEVÉL KÖZJOGI ÉS DIPLOMATIKAI FONTOSSÁGA.
Az ilyen sokpecsétű középkori oklevél mindig a királyi hatalom hiányát vagy gyöngeségét szokta jelezni.
Kidőlvén az egyetlen központi hatalom: a király, ha a trónbetöltés rendje pontosan megszabva nincs, s az utód azonnal nem következik: a társadalom könnyen lázba jön. Ez pedig a felfegyverzett középkori társadalomban mindig kész veszedelem. Az erősebb neki bátorodik: kihág; a gyöngébb megretten s az erősebbhez tapad. A vagyonnak, életnek és érdekeknek e veszélytől való megóvására szövetségek, majd pártok támadnak. A társadalom ösztönszerűleg s érdekből keresi egyensúlyát, melyet a király halálával elveszített.
Ezt keresi akkor is, mikor a királyi hatalmat gyöngének érzi. A társadalom kielégítésre vágyó hatalmas erői és érdekei, melyek csak az erő parancsszavának engednek, állandósítni s kizsákmányolni törekesznek a királyi hatalom gyöngeségét.*
Tulajdonkép a királyi hatalom túlságosnak tartott ereje is adhat alkalmat hasonló sokpecsétű oklevél létrejöttére. Mert a politikai egyensúlyt ez is megingathatja. Az ilyen oklevél azonban csupán összeesküvésnek lehet szülötte, czélja a királynak a trónról valamely módon való eltávolítása, tehát a törvényes rend elleni attentatum, mely az illetőkre nézve a legnagyobb veszélyt rejti magában. Ezért általában kevés példa van rá történelmünkben, – a középkorban pedig épen nincsen. Így pl. 1471-ben a Mátyás elleni összeesküvés okának a király túlkapásait mondották. De oklevelet róla nem birunk. Bár nem lehetetlen, hogy – valaha volt, de a királyi hatalom restauratiójakor könnyen érthető okokból eltüntették.
2Eme politikai súlypont-keresés egyes phasisait jelzik a középkor különösen utolsó szakának – mikor már minden fontosabb tényt kezdenek irásba foglalni – sokpecsétű oklevelei.*
Természetesen az ily jellemű okiratok közé nem számítjuk pl. a megyei kiadványokat, melyeket szabály szerint láttak el pecsétükkel az alispánok és szolgabirák; továbbá a rokonok közt létrejött, egyezkedésre, adományozásra stb. vonatkozó magánjogi természetű okiratokat.
Hazánkban kivált a XV. század, s a XVI-iknak eleje, hagyta nyomát a legtöbb sokpecsétű oklevélben a dinasztiák kihalásakor vagy hatalmuk meggyöngülésekor keletkezett zavaros politikai állapotoknak. Különösen a XV. század közepén Albert király elhunytával: I. Ulászló s V. László királysága s Hunyadi János kormányzósága idején, a mikor már a főúri hatalom mellett a köznemesség ereje és befolyása is mindinkább érvényesülni kezd, úgy a társadalomban mint a politikai életben is. Ilyen természetű például 1450-ben a Hunyadi János, Garai Miklós és Ujlaki Miklós közt létrejött szövetséglevél;* továbbá az a diploma, melyet I. Ulászló lengyel és megválasztott magyar király, s vele mint jótállók: 10 lengyel és 10 magyar főúr, Budán 1440-ben, junius 15-én pecsétökkel állítanak ki, az Erzsébet özvegy királyné párthíveinek: Garai László macsói bánnak és Koroghi János országbirónak, s mindazoknak, a kik a békéről tanácskozni kivánnak, szabad jövetelt biztosítván.*
Orsz. Levéltár. Dl. 14379. Mind a három pecsétje ép.
A magyar főurak a következők: János zenggi, József boszniai, Jakab szerémi püspökök; Hédervári Lőrincz nádor, Thallóczi Máté dalmát-horvát-szlavon bán, Perényi János ugocsamegyei, Marczali János somogymegyei ispán, Pálóczi János főudvarmester, Thallóczi Frank volt szörényi bán és Ország János. (Az oklevél hártyára van írva, függő pecsétekkel, melyek közül négy elveszett. Orsz. Levéltár, Dl. 13554.)
Ugyancsak I. Ulászlótól a következő évből: 1441-ből maradt fenn egy másik hasonló jellegű oklevél, a melyben e király a Szentgyörgyiek összes vagyonát Rozgonyi Simon egri püspöknek adományozza s nem tartja elégségesnek, hogy saját titkos királyi pecsétjét rányomja az oklevélre, hanem ezen kívül még két tekintélyes nagyúrnak, párthíveinek: Ujlaki Miklós erdélyi vajdának és Marczali Vajdafi Imrének gyűrűpecsétjeit is ráilleszti.* A királynak még nincsen elég tekintélye.
Orsz. Levéltár. Dl. 13620. április 18-án. Mind az Ujlaki, mind a Marczali pecsétje zöld viaszba van nyomva. V. ö. 13619. sz. okl.
I. Ulászló Várnánál elesik, az egész ország elismeri V. László királyságát, de tekintélye nincs: a királytalan állapot állandósul. Ennek kifejezője az országnagyok pecsétje, a mely kettős keresztjével éveken keresztül pótolni igyekszik a király pecsétjét, jelezve a politikai és társadalmi erők egyensúlyba helyezkedését;* továbbá a Hunyadi János kormányzóé; avagy végül, midőn érzik, hogy ezek egyike sem elég magában: a kettő együtt.*
E pecsét: hármas halmon kettős kereszt: «S. PRELATORUM BARONUM ET NOBILIUM REGNI HUNGARIE» körirattal. (Lásd pl., Orsz. Levéltár. Dl. 13851, 27880, 13548 (az 1445, évi törvényen), 26395. stb, számok alatt.) Előzményt már a mult század végén találtak e pecséthez. Mária királyné és anyja elfogatása s Zsigmondnak Csehországban létekor ugyanis a rendek a következő pecsétet állították össze s használták is egyideig: középen szelt pajzsnak bal mezejében a magyarországi 4 pólya, jobb mezejében pedig hármas halmon a kettős kereszt s az Anjou-család lilioma látható, «SIGILLUM REGNICOLARUM HUNGARIE» körirattal. (Közli Kovachich. Vestigia Comitiorum, 250 – 51. lap.)
Az utóbbi nagyon ritka eset, mert hiszen a kormányzó hatalma ép oly törvényes közhatalom volt mint a királyé. Ime egy példa: 1446 jun. 27-én Hunyadi János kormányzó megerősít egy Erzsébet királyné által 1440-ben kiadott, tehát politikai jellemű adománylevelet s kormányzói pecsétje mellé függeszti «de nostro beneplacito ac dictorum dominorum prelatorum et baronum assensu» egyszersmind «sigillum universitatis eiusdem regni Hungarie» (penes sigillum nostrum). Orsz. Levéltár Dl. 13518. V. ö. Dl. 13938. és 15209.
)
)
Mátyás király megválasztatása szintén a társadalmi és politikai erők egyensúly-keresésének eredménye. Csakhogy még szokatlanabb az eddigieknél. Mert egyúttal a legfeltünőbb pártgyőzelem. Azé a párté, mely a köznemességből merítette erejét és bátorságát. Ez okért, melyhez még a koronázás kénytelen halogatása is járul, – bár a választás törvényes s így a királyi hatalom is: ehhez nem az egész társadalom 3csatlakozik. Midőn pedig e csatlakozás a király kényszerítő hatása alatt kezdetét veszi a király kegyelmet igérő szava, tehát pecsétje mellett az egyházi és világi főurak jótállása s tehát pecsétjeik is megjelennek az okleveleken. A királynak tehát még nincs elég tekintélye. Így midőn 1462-ben drenavei Erdőháti Lászlót kegyelmébe fogadja, jótállók gyanánt 6 egyházi és 8 világi főúr nyomja rá, – midőn pedig ugyanaz évben a Szentgyörgyieknek megbocsát, 2 egyházi és 4 világi főúr függeszti pecsétjét az erről szóló oklevélre a király pecsétje mellé.* A koronázás után azonban, mikor a király nagy kettős függő pecsétje megjelenik, a sokpecsétű oklevelek végkép megszünnek, jeléül a királyi tekintély állandóságának.
Orsz. Levéltár. Dl. 15719 és 14767. sz. okl. Utóbbira nézve v. ö. Dl. 15220. sz. oklevelet, melyről a Mátyás király, Szilágyi Erzsébet és Szilágyi Mihály kormányzó pecsétjei függenek. (1458 márcz. 12.) V. ö. továbbá az 1459 ápril 19-én kelt kiadványnyal a Gara ügyében. (Orsz. Levéltár. Dl. 15348.)
De 1490-ben, a mint Mátyás király meghal, azonnal ismét mutatkoznak. Az ok most az, hogy nincs király. Az állami okmányokat Beatrix királyné, Corvin János és az udvarnál levő főpapok és főurak pecsétje alatt adják ki. Így kivánja a politikai egyensúly. Ugyanekkor, augusztus 15-én védő és támadó szövetségre lép 4 egyházi és 4 világi főúr: Corvin János, Orbán egri, János váradi, Zsigmond pécsi és Tamás győri püspökök, Báthory István erd. vajda, Frangepán Bertalan vránai perjel és Ráskai Balázs. Pótolni igyekeznek a közhatalmat, s előkészítik annak létrejövetelét, midőn erejöket érdekből egyesítik.*
A papirral borított nyolcz pecsét közül csak a Corvin Jánosé ép. Orsz. Levéltár. Dl. 24770. V. ö. 19669.
II. Ulászló megválasztatásával ismét állandósul a törvényes központi hatalom. De a Mátyás erőteljes egyénisége annyira kifejté ezt, hogy most a társadalom öntudatosan meg akarja csökkenteni. S a véletlen kedvez neki. Az Ulászló király személyes gyöngesége épen e törekvésnek felel meg, látszólagossá tévén a királyi hatalmat, erőtelenné tekintélyét.
Más körülmények ez ellenmondást csak fokozzák. Egy egész nagy időszak: a középkor végén vagyunk, mely épen most járja le magát. Az olasz czivilizáczió s felfedezések hatása alatt a régi vallásos, politikai, társadalmi, közgazdasági és közművelődési eszmék ingadozni, átalakulni kezdenek. Bomlás, ujjászületés mindenütt. Ebből zavarok támadnak. Elvilágiasodás, az egyéni erő fokozottabb kiválása és érvényesülése kivált az alsóbb társadalmi osztályokat ébreszti fel. A köznemesség érzi, hogy egyenlő jogai vannak a főurakéival, s egyenlő befolyást is követel; sőt a parasztság is fontolgatni kezdi helyzetét.
Ekkép egy forrongó, fegyelmezetlen, a politikában túlsúlyra törekvő társadalom, s egy gyönge király állanak egymással szemben. A következés az, hogy, az állam ereje meglankad. A társadalom azt hiszi, hogy jobban meg tud élni, ha kevesebbel járul az állam fentartásához, mint az előbbi király – Mátyás – idejében. S ezért folyvást emelt hangon tagadja meg a királytól azt az adót, mely nemcsak a királyi hatalomnak, hanem az államnak is csaknem egyetlen tápláléka.
Ez önámítás az állam szükségletének megítélésében, – állandósítá az államban is, a társadalmat átható zavart és rendetlenséget.
Ez az állapot szülte a mi oklevelünket.* Ott szomorkodik mögötte a megrokkant királyi tekintély, a sorvadozó állami hitel s ingadozik erejét próbálgatva a fegyelmezetlen társadalom.
Nos prelati et barones, ceterique proceres regni Hungarie recognoscimus per presentes, quod quia nos cum universitate nobilium et regnicolarum huius regni fratribus scilicet et amicis nostris, in presenti congregatione generali pro festo beati Georgii martiris proxime preterito, de regio edicto celebrata, ad necessitates et conservationes ac restaurationes castrorum finitimorum de singulis portis iobagionum nostrorum, singulos centum denarios, quinquaginta videlicet eorundem anno presenti, reliquos vero singulos quinquaginta denarios anno proxime affuturo persolvendos, preterea regie maiestati domino nostro gratiosissimo similiter de singulis portis bonorum nostrorum et eorundem nobilium, singulos viginti denarios, lucrum scilicet camere regie simulcum dictis L-ta denariis connumerandis per biennium et usque ad futuram proximam dietam festi beati Georgii martiris, iuxta formam decreti in tertia videlicet annuali revolutione celebrandam, dare ultro obtulimus. Ut igitur eiuscemodi subsidium seu contributio sed et ipsi viginti denarii ab omnibus, hoc est tam a nobis et de bonis nostris, quam etiam ab ipsis dominis nobilibus regnicolis et bonis eorundem integre et plenarie ac absque ulla discipatione et surreptione exolvantur, nos promittimus prout et idem nobiles nobis coram regia maiestate pro miserunt et…………. polliciti sunt, sub amissione fidei, honoris, humanitatisque et omnium bonorum nostrorum et assummimus, huiusmodi subsidium centum denariorum sed et dictos viginti [denarios] pro regia maiestate de singulis portis iobagionum nostrorum, prout connumerati fuerint, in medium eorundem regnicolarum ad easdem [necess]itates conservationesque et restaurationes castrorum finitimorum plenarie et sine omni defect[u abs]que omni difficultate et reniten[tia] aliquali exolvere et exolvi fa[cere] neque eosdem sin[gulos centum denar]ios sed neque predictos viginti denarios, pro sallario aut pro debitis, vel aliqua alia occasione exquisita nobis [retinere] neque…… ex manib[us] thezaurarii ad rationem huiusmodi sallarii aut debiti aut aliam ob causam rehabere et excipere volu[mus] et…… quoque sub pe… is premissis promittimus, quod illos etiam dominos et nobiles, qui presenti diete non interessent et premissa observare nollent aut non curarent, ad huiusmodi exsolutionem per premissas… . oneraque et obligamina ac etiam……… bonorum ipsorum per regiam maiestatem simulcum gentibus ..… artare et comp[elle]re volumus. Ubi vero aliquis ex nobis prescriptum subsidium in medium ipsorum regnicolarum regie vero maiestati dictos viginti denarios non exolverent quovismodo: extunc si tales prelati essent, beneficia et bona eorum universa, si vero barones fierent, universa bona eorum tanquam infidelium ac fidefragorum et honoris amissorum regia maiestas cuicunque maluerit, liberam conferendi habeat facultatem, debeatque conferre et teneatur. Premissam autem ordinationem et vigorem presentium literarum solummodo usque ante dictam futuram dietam durare volumus; presentes vero literas nostras promissionales prefati domini nobiles et regnicole espleto pretacto biennio nobis ex omnibus comitatibus in specie reddere teneantur. Vice versa nos literas quoque ipsorum, quibus nobis similiter promiserunt, eisdem reddere teneamur. In cuius rei testimonium presentes literas nostras sigillis nostris consuetis consignatas, duximus concedendas. Datum Bude, sabbato proximo post festum beati Johannis ante portam latinam, anno domini millesimo quingentesimo undecimo.
4Az állam s a király kérnek, a társadalom – igér.
A király összehívja az országgyűlést; főpapok, főurak és köznemesek Budára gyűlnek; fontolgatják a végvárak szükségét, a király szegénységét; végül határoznak s határozatukról némelyek a főpapok, a legfőbb állami méltóságok és tisztségek viselői s a legvagyonosabb, legbefolyásosabb nemesek közül: «Prelati et Barones ceterique Proceres Regni» kiállítják az «universitas nobilium et regnicolarum» nevében* ezt az igéretlevelet (promissionalis), s harminczhatan rá is nyomják pecsétjüket.
A városok úgy látszik nem voltak jelen. Érdeküket, adózásukat e határozat nem érinti, tehát hozatalára sem lehettek befolyással. A köznemesek – úgy látszik – most is eltávoztak a határozat meghozatala után. Az oklevél kiállítását rábízták a főurakra. Ezért nem említtetnek a kiállítók között.
Tehát nem törvényt hoznak. Törvénynek a király nevében, a király pecsétje alatt kellene megjelennie.* Ezt nem tartják szükségesnek. Fődolog, hogy megajánlják az adót, a király bizonyára elfogadja, a minthogy szedte már néhány évvel ezelőtt* törvény s megajánlás nélkül is. Ha pedig elfogadja, érvénye annyi, mint ha törvény alakban bocsátották volna ki.*
V. ö. Orsz. Levéltár Dl. 22634. (az 1500. évi törvény), és 24781. (az 1504. évi törvény) számú okl.
Lásd az 1504. évi törvényt. Articulus I. (Corpus Juris).
Hogy ez oklevél nem valami előleges értekezlet eredménye, hanem végleges határozat, az oklevél egész szövege bizonyítja, s különösen hogy az, – magának az oklevélnek szavai szerint – a távollevőkre is kötelező. Különben előleges megállapodás azért sem lehet, mert mind az u. n. Perényi- vagy német-párt, mind a Szapolyai pártja ott van a kiállítók közt.
Ez az okoskodás hozta létre oklevelünket. Látszólag, t. i. a végeredményre nézve logikus, lényegében azonban, sőt formájában is szofisztikus, mert az állam legfőbb hatalmát ignorálja, még pedig nyiltan, 36 pecséttel megerősítve.
Azután szétküldözik a megyékhez: becstelen legyen, a ki meg nem fizeti vagy jobbágyait fizetni nem engedi; avagy a ki régi sallariuma, adósság vagy más járandóság fejében lefoglalja s a kincstárba jutni nem engedi. Mintha megrettenthetne valakit a becstelenség átka e társadalomban, melynek hite s tekintélyekben való bizalma – a középkor eme két legnagyobb boldogsága – megingott; ez államban, melynek tisztjei csak erőszakkal kaphatják meg fizetésüket.
Holott még fel is hatalmazzák a királyt, hogy haderőt használjon az ellenszegülők ellen, azzal a hiányos logikával, mely a roskadozó állami hatalmat a roskadozó királyi hatalom segítségével akarja talpra állítani.
De ez ingadozásban mégis van némi haladás. Azelőtt, mikor a jövedelmek elmaradtak, a kincstartót gyanúsították, majd a királynak hányták szemére, hogy rossz gazda. Most némileg tisztázzák a helyzetet. Elkülönítik egymástól az állam (végvárak, katonaság) és a király (és 5udvara) kiadásait. Amarra megszavaznak évi 50 denárt minden jobbágy-kaputól, a gyűlölt «subsidium» czímén, melyet ime 2 évre állandósítanak; továbbá 20 denárt a király számára: a régi lucrum camerae-t, melyről eddig gyakran azt hitték, hogy belőle könnyen megélhet az állam meg a király együttvéve is.
Az állam és a király háztartásának ez az elkülönítése egyébiránt szintén megfelel annak a mozgalomnak, mely a társadalom és politikai élet képét e korszakban Európa-szerte annyira megváltoztatta. Ez időtájt megy végbe, szerencsésebb politikai viszonyok közt, ez az elkülönítés Európa több északi országaiban is, első fokát mutatván a modern állam-alakulásoknak.
A fejlődő társadalmi és politikai élet hangja végül az a határozat is, hogy oklevelünk – jelen alakjában-e vagy nem: elhallgatják* – a megyékhez szétküldendő, s a megyék által, érvénye leteltével, az országgyűlésnek* ismét visszajuttatandó. – S viszont a megyéktől is megfelelő igéretlevelet vesznek, melyet, ha a két adóév lejár, a megyék hasonlókép vissza fognak kapni.
Oklevelünk a régi orsz. levéltárból maradt fenn. (Régi jelzete: Ladula H. Nro 16.) Valószínű, hogy ez az orsz. levéltárban elhelyezett példány, s hogy a megyékhez küldött többi példányokat – ha egyáltalában elküldötték – egyszerűbb formában állították ki.
«Nubis» – mondják az oklevél kiállítói.
Tehát a köznemesség eltávozik ugyan az országgyűlésről az okirat megszerkesztése előtt, mert az ott tartózkodás neki nagyon terhes, – de helyt áll a megyékben, s mint megye állítja ki az igéret-levelet az adó megfizetésére. Ez a megyei promissionalis híven mutatja a társadalom alsóbb rétegeinek fejlődő politikai érettségét, a hatalom terjedését lefelé, s oklevéltani tekintetben – ha meglenne, – szintén a kuriózumok számát szaporítaná, jelezvén, miként kellett az 1511-iki országgyűlési határozat természetes következése gyanánt: a törvény általános kötelező erejét gyanús eredetű surrogatumokkal pótolni.
