HERALDIKAI ÉS SPHRAGISTIKAI ADALÉKOK A „HARMINCZHAT PECSÉTES OKLEVÉL 1511-BŐL” CZÍMŰ ÉRTEKEZÉSHEZ.
HERALDIKAI ÉS SPHRAGISTIKAI ADALÉKOK A „HARMINCZHAT PECSÉTES OKLEVÉL 1511-BŐL” CZÍMŰ ÉRTEKEZÉSHEZ.
(Három czímerrajzzal.)
Dr. Csánki Dezső, társulatunk érdemes tagja, a fenti czímmel tanúlságos értekezést tett közzé a Turul f. évi I. és II. füzetében, mely heraldikusainkat örömmel töltheti el, minthogy abból egyrészt az tűnik ki, hogy a heraldikával, a történelem ezen fontos segéd tudományával, oly tudósok is foglalkoznak – s gyakran nem csekély eredménynyel – kik nem e szakot választották tanúlmányaik kizárólagos tárgyává, másrészt mert ez értekezés világos bizonysága annak, hogy mennyire előhaladtunk régi előkelőbb, gyakran már kihalt családaink czímerismeretében, mert sok esetben nemcsak a paizs heraldikáját, annak részleteit, hanem a teljes czímert, sőt annak színeit is ösmerjük.*
Hogy meggyőződjünk arról, mennyire haladtunk magyar nemesi családaink czímer-ismeretében, a következő könnyű és tanúlságos próbát ajánlom: Válasszunk Nagy Iván (Magyarorsz. csal.) művéből tetszés szerint, egy hosszabb családfát, valamely előkelő vagy előkelőbb családra vonatkozót, s balkezünkben Siebmacherrel, nézzünk utána hogy az ezen családba beházasodott családok czímereiből – a legrégibb időktől napjainkig – hányét határozhatjuk meg és hányét nem? Czélzatosan mondtam olyan családot, mely évszázadok során át folytonosan előkelő összeköttetésekbe lépett, mert azt kivánni sem lehet, hogy Siebmacher tökéletes forrás, legyen a nemes – olykor nagyon szerény s csak neve után ismert családok egész légiójára nézve, legalább addig, míg nem vállalkozik kiadó, vagy társulat, mely százezret áldozna egy oly mű kiadására, mely a magyar nemesség százezreit teljesen magában foglalná; s hogy ennyi valóban létezett, mutatják a még mai napig nagy számban fenmaradt eredeti czímerlévelek, melyek által egyszerre 2, 3, 6, 12, 20, 60, 100, 500, sőt 1000, és 10,000 nemzetség nyert jogot az adott czímer viselésére. Siebmacher első és főfeladata hazánkkal és a külfölddel oly czímereket ismertetni meg, melyek tulajdonosai egy vagy más tekintetben, előkelő szerepet játszottak.
Minthogy azonban leghíresebb családaink czímereit, úgy mint a később herczegi, grófi, bárói rangra emelt családok egy részének – egyszersmind legrégibb vagy régibb családainknak ősi czímereit mai napon már legtöbbnyire csupán síremlékeken, kapuzatokon, fegyvereken, ékszereken s legfőbbképen pecséteken bírjuk felkutatni (szórványosan czímer-albumokból is, de ilyenek nálunk csak a XVI. században tűnnek fel), a gyakorlott czímerkutató, minden rendelkezésére álló – legkivált – magán levéltárakban első sorban pecsétek után kutat s csak másodsorban érdeklik a czímerlevelek, mert ezek bármikor feltalálhatók s laikus által is könnyen másolhatók, míg a pecsétek a romlásnak jobban ki vannak téve s gyakran az oklevelek százai közül kikutatva, csak szakember által másolhatók megbízhatóan, s még azt is hozzá tehetjük, hogy az orsz. levéltár s nemzeti múzeum levéltárát kivéve, a többi köz- és magánlevéltárak armalis gyűjteményei túlnyomólag nagyon csekély értéküek, mind minőségre, mind mennyiségre nézve, mint arról legalább ötvenszer részint személyesen, részint mások által meggyőződtem. Csekély számuk mellett is 3/4 részben XVII. XVIII. századbeliek, egy II. Ulászló vagy II. Lajos-féle czímerlevél feltalálása eseményt képez! egy Zsigmond korabeli korszakot alkot! Hány olyan levéltár van, melyben Zsigmondkori vagy más XV. századbeli czímerlevél található? Leleszen egy van, a híres Jászón három, – ezek, egyikének is paizsa a felismerhetetlenségig elmosódott – a többi, ötvenen felül, ott többnyire a XVII-ik századból való.
A mondottakból kitűnik, mért kutatom én különös előszeretettel a pecséteket, származzanak bár későbbi korból; s nem csoda, ha kimondom, hogy egy előkelő nemzetség hiteles (ha nem is jól fentartott) pecsétét többre nézem egy tuczat Ferdinand és Leopold- féle armálisról ékesen másolt czímernél, eltekintve attól, hogy épen ilyen «hiányos» pecsétlenyomatok hívják fél és élénkítik a kritikát s a továbbkutatás vágyát. Ezen vallomásom szolgáljon – bár késő feleletül a névtelen kritikusnak az Arch. Ért. 1886-ik évi juniusi füzetében.
Hogy a kérdéses oklevél harminczhat pecsétén levő czímerek felismeréséhez a t. szerzőnek tekintélyes segédforrások álltak rendelkezésére, nem gyengíti érdemét legkevésbbé sem, mert értekezését olvasva, lépten-nyomon meggyőződünk éles, gyakorlott szeméről; egészséges itélőtehetségéről; a midőn ott is, hol a pecsét (mint sok esetben) nem jól nyomott, vagy rongálva van, a hiányzó részleteket ügyesen és helyesen tudta kiegészíteni, meghatározásaiban nem tévedett, 131s így az igazsághoz lehető közel jutott, mi a további kutatásokra nézve felette fontos momentum.
Bárki, ki e felette érdekes dolgozatot figyelemmel olvassa, meggyőződhetik, hogy abban az általam felsorolt előnyök mind feltalálhatók; ami azonban engem nem tart vissza attól, hogy mielőtt mai feladatomhoz fognék, annak két főhibájára mindjára itt e helyen észrevételt ne tegyek. – Első az, hogy a t. szerző értekezésénél teljesen mellőzte Siebmachert, mint heraldikai-diplomatikai segédforrást, (melynek már akkor 7 füzete jelent meg Nagy Iván főszerkesztésében), mely által e jeles munkálat hiányait csaknem teljesen pótolni lehetett volna; továbbá a czímerpaizsok osztályozásánál; valamint egyes czímerleírásoknál egyátalán nem lép fel a t. szerző, mint heraldikus, minthogy a rég elfogadott heraldikai meghatározásokat teljesen mellőzi.
A czímerleírásokra az illető helyeken fogom megtenni észrevételeimet, most szabad legyen ezen bevezető soraimat azon megjegyzéssel befejeznem, hogy rég időtől el van azon szokás fogadva, hogy czimerleírásoknál, – legyen az értekezésünkben fő, vagy mellékes – a pecséteken, érmeken, emlékpénzeken, sírköveken, fegyvereken, butor- vagy ékszereken, ha előttünk ismeretes, mindig a teljes czímert, színeivel együtt adjuk, s midőn ez eljárást általában ajánlani bátor vagyok, magam is ezt fogom alkalmazni a következőkben.
Még legyen szabad a t. szerző úrnak a czímerpaizsok megnevezésénél követett eljárására következőket megjegyeznem. Én heraldikai czímerpaizsokúl (eltekintve a középkori női címerpaizsoktól) a háromszögű, alúlkerek-paizst s a tárcsát ösmerem, erre következnek a renaissance paizsok sokszoros bevágásaik s kiszögelléseikkel s végre a zopfkoré, napjainkig, melyet teljes joggal a heraldikai szörnyűségek és hihetetlenségek korának neveznek. Az olasz, spanyol, német, angol, franczia paizsokra való osztályozás minden alapot nélkülöz s így nem helyes, minthogy a heraldika fénykorában minden nemzet (elenyészőleg csekély eltéréssel) ugyanazon paizsformát használta; ha tehát a t. szerző úr szabatosan óhajtja a paizs alakját meghatározni, úgy csak a fentebb mondottakhoz tarthatja magát, egyes nemzetek nevezése nélkül. Egyébiránt a paizs-alakok ily szabatos meghatározása jó termékeknél, jó korszakból teljesen felesleges, mert ott mindent megfelelőnek találunk.
* * *
De áttérek már tulajdonképeni czélomhoz, az egyes pecsétek megbeszéléséhez.
Dr. Csánki értekezésében első helyen azon pecséttel foglalkozik, mely mint Bakócz Tamás érseké, megállapítható. Ez a czímer ábrázolatot tekintve, teljesem romladozott és felismerhetetlen. – A 8-ik szám nyomata azonban éles és világos s minthogy ez is ugyanazon nemzetség egyik ivadékáé, még pedig Bakócz (Erdődy) Jánosé, ki 1511-ig zágrábi prépost, később ugyanott püspök volt, czélszerűnek látom e két pecsétről – különösen a Bakócz-Erdődy czímerkérdést illetőleg* – együttesen értekezni.
Az Erdődyek és Pálffyak a legujabb időkig változatlanúl ugyanazon czímert használták; az Erdődyek – czímerbővítésük óta mint szívpaizsot – néha kékben, néha (a diploma szerint) veresben (Siebmacher F. p. 157 – 158, 124 tb.). A Pálffyaknál csak a Pálffy-Daun- ágazatnál áll elő czímerbövítés, hol a Pálffy-czímer a Daun czímerre van illesztve (Siebm. «Daun»).
Két Bakócz-czímert ösmerünk eredeti adományozás után: 1. kékben egy vörös félkerékből kinövő természetes szarvas, kísérve egy arany kereszttől. 2. Mint: az első (arany kereszt nélkül) arany félkerékkel, rajta sisakdísz zárt kék szárny. Az elsőt I. Mátyás adományozta 1459-ben Bakolcz (így) Bálint s testvéreinek, Tamásnak és Jánosnak, a másodikat ugyanő 1489-ben Bakócz («de Erdewd») Miklós és Bálintnak, az előbbi fiának, Péter-Pálnak, valamimt a már elhalt János fiainak: Tóbiásnak és Jánosnak, Az ezekre vonatkozó eredetiek a galgóczi gr. Erdődy – levéltárban őriztetnek (leírva: Századok – 1875. 552–555. – Siebm. II. 27. 21. tb.)
A Siebmacherben adott paizs-alak (Bakócz E.) teljesen egyezik a 8-ik számú pecsétczímerrel, azon kis különbséggel; hogy ott a szarvas növekvő, míg a pecséten csupán feje és nyaka tűnik elő a kerékből. – Ezen különbség valódi heraldikus előtt nem fontos ugyan, de pontosság okáért megemlítendő. Egyébiránt a czímerleírásoknál a t. szerző úrral nem érthetek egyet, különösen egyes kifejezésekre nézve p. «kerékből szarvas ugrik ki»,* holott közönséges felfogás szerint is az ugrás cselekménye csak oly állatoknál feltételezhető, melyeknek lábuk van s nem azoknál, melyeknek nincs. Legyen szabad itt megjegyeznem, hogy csak azon czímerleírás (Blasonierung) tökéletes, mely után azt hibátlanúl le is lehet rajzolni, míg itt nem az az eset, mert a «kiugrik» szó után kivétel nélkül minden heraldikus növekvő, vagyis a szerékből félig kiemelkedő helyzetben s látható első lábakkal képzelné vagy rajzolná e szarvast.
Az ügy érdekében (kitéve magamat azon veszélynek, hogy szemrehányást kapok a gyakori ismétlésekért) újolag megjegyzem, hogy afféle czímerleírásoknak, mint: «kiöltött nyelvű», »felkunkorodott farkú oroszlán», «dühös medve», «bömbölő bika», «mérges kigyó», «virító virágok és fák», «zúgó patakok» stb. stb. meg kell szünniök. Ezek nem kicsinyes tévedések, ezek nagy heraldikai hibák a czímerleírásoknál, melyek egy szaklap saját s azon tudomány érdekében, melyet mivel, el nem nézhet, el nem tűrhet.
Helyesen következőleg írjuk le, e czímert: Kékben a paizs aljára támaszkodó felső-fél arany küllős kerékből előtűnő természetes szarvas.* Előtűnő (hervorbrechend), «kinéző» (hervorschauend) s bár ritkábban «emelkedő» (sich erhebend)-nek azon czímerállatokat jelezzük, melyek a pajzs karimájából vagy más czímeralakból csupán fejüket s nyakukat láthatólag emelkednek ki, ha tehát czímerleírásoknál az «előtűnő» kifejezést használjuk, nem szükség külön leírnunk az állat előtűnő egyes testrészeit, mert e kifejezés alatt értetődik, hogy az csupán a fej s a nyak lehet.
Bár a heraldikust az sohasem hozza zavarba, ha két, különben teljesen egyező czímernél, az egyikben a czímerállat, «növekvő» a másikban «előtünő» de másrészt semmi körülmények közt önhatalmúlag egy «előtűnő»-ből növekvőt, vagy megfordítva átalakítani nem szabad ott, hol a tények világosan szólanak. Különösen a főtypusok visszaadásánál – főképen minálunk – a legszigorúbb pontosság kivántatik. Más az eset, ha olyan paizsokra, sisakokra, takarókra akadunk, melyek se nem paizsok, se nem sisakok, se nem takarók, vagy sisakdíszekre, melyek «lebegnek» stb.; itt javítanunk, stilizálnunk, nemcsak lehet, de szükségképen kell.
Elértünk a 2-ik pecséthez. T. szerző úr 8-ik l. 2 jegyzetben foglalt megjegyzése teljesen helyes, mert a Frangepán-czímerről nem kevesebb, mint 8 változatot ismerünk.
Heyer Frigyes a dalmát nemességről írott művében, mely az új, nagy Siebmacher egyik részét képezi, ha jól emlékezem, hat változatot közöl s csak sajnálni lehet, hogy a magyar Siebmacher t. főszerkesztője nem látta szükségét annak, hogy e hiteles czímerleírásokból csak egyet is közöljön, másrészt sajnos, hogy e dalmát nemességről írott rész, mely ránk nézve oly sok új és érdekes anyagot tartalmaz, hazánkban egy nyilvános vagy magánkönyvtárban sem található.
A mi a Frangepán (Frangipani) czímert illeti mindenek előtt kiemelem, hogy abban a két egymás ellen szökő oroszlán (kékben, gyakran veresben, ritkán ezüstben) minden ezen családot illető czímerben a főalak s ez alapon az az ősi czímernek tekintendő, valamint az arany golyók (kettő vagy három, néha hiányzanak), melyeket az oroszlánok első karmaikban tartanak, melyek, ha a gyakorta felmerülő czímer- s családi mondát figyelembe vesszük, a czímer «beszélő» részei, szintén az ősi czímerhez tartoznak. Ezen golyók oklevelünk 2-ik pecsétén még jól kivehetők, de ez a t. szerző úr figyelmét kikerűlte, minthogy azt nem jelzi.
Dr. Csánki Dezső úr egy Frangepán-czímerről tesz említést, melynek pajzsa «osztott», felül egy csillag, alól üres (ledig); hihetőleg egy lesz a «Dalmatiner Adel» következő czímerével hasított pajzs, elől veresben egy hullámos pólya felett az ősi czímer, hátul osztott: felűl veresben hatágú aranycsillag, alól arany, üresen (ledig). Megjegyzendő, hogy a csillag aránytalanúl nagy s nagyságával a szomszéd mező alakjait, az oroszlánokat elnyomja.
Én, az ország különféle levéltáraiban kutatva, kivétel nélkül azon egy Frangepán-czímert láttam, melyet dr. Csánki közöl, ezt adtam ki Siebmacherben is (VIII. 180. l., 144. tb.) azon megjegyzéssel, hogy a pajzs-színek változnak s idézem a forrásokat. Végűl adom a Csánki-féle Frangepán-czímer leírását: Kékben (veresben) két egymás ellen szökő arany oroszlán első karmaikban egy-egy arany golyót (czipót, néhol lyukas czipót) tartva. (Sisakdísz, néhol a czímer-alak, néhol tollforgó.)
Harmadik czímer a nagyon jól sikerűlt hasonmáson egy Thurzó-czímer. A Thurzók hazánk azon kitűnő kihalt nemzetségeinek egyike, melyeknél a heraldikai kérdések immár tisztázva vannak. Első – honunkban 1456-ban – adományozott czímeröktől kihalásukig bírjuk teljes czímersorozatukat, színeikkel együtt.
Első ismert czímerük a balra szökő koronás arany oroszlán veres mezőben, jobb karmai egy arany rózsától kísérve (begleitet) stb., a legszebben stilizált magyar czímerek egyike. Ennek eredetije az országos levéltárban őriztetik és b. Nyáry adta ki a «Heraldika Vezérfonalá»-ban (152. l.)* Bár úgy látszik, hogy e czímert a Thurzók csak nagyon rövid ideig, vagy egyáltalán nem használták, mert e czímer használatának nyomaira sehol sem akadunk s már 1503-ban s ez időtől kezdve folytonosan, változatlanúl azt a (kétségtelenűl uralkodótól javított) czímert használják, melyet dr. Csánki publicált. Ez látható például Thurzó Zsigmond püspök (1506–1512) sírkövén (Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története III. 113. III.), II. János sírkövén (Henszlmann: Lőcsének régiségei 132. l.) Thurzó Szaniszló 1608. és 1626. évi pecsétein; Thurzó György, ki 1607-ben czímerbővítést nyert,* ezután 133is előszeretettel használja – felváltva az újabbal – régibb czímerét.
Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy ezen mintaszerű magyar heraldikai alkotást úgy külföldi, mint hazai heraldikusaink figyelmébe ajánljam, mert a Thurzók ezen 1456-iki czímere minden tekintetben becsületünkre válik. Fájdalom, Nyáry publicatioja nem helyes a pajzs színjelzése nem a tengely irányában történt s leírása sem correct. E hibákat az Arch. Ért, 1886. évf. 367. l. igyekeztem javítani.
E czímer négyelt pajzs, arany középpajzszsal, benne kétfejű koronás sas, 1 és 4 a javitott ősi czímer, 2 és 3. kékben ágaskodó egyszarvú, fennt két sisak.
E czímer színez tudtommal eddig ismeretlenek voltak, de azok önmagoktól kitünnek. 1 és 4 (a megfelelő sisakdíszszel s takaróval) a Zichy-albumból kétségtelenül megállapítható; 2 és 3, valamint a megfelelő sisakdísz színei (s akkor is csak egyes részeiben csak azon esetben nem volnának biztosan megállapíthatók, ha itt kiváló eltérések mutatkoznának a heraldika szabályai ellen, ilyenek azonban, ezen korban előkelő családok czímeradományozásánál csak a legritkább esetekben fordúlnak elő. Báró Nyáry ezt sem helyesen írja le. Megjegyzem itt, hogy ezen czímer a Troph. Estor.-ban teljesere ehhez hasonlóan van közölve, de elismert tekintély től a mesék országába utasíttatott, (mert a Troph. Estor. közlése volt) mindaddig, míg valódisága teljesen igazoltatott. Ez a harmadik eset, mely előttem ismeretes, midőn rossz híre daczára pontosabban adja a czímereket, mint mások. Ez oknál fogva elhatároztam, hogy nem teljesen megbízható forrásmunkákat, mindaddig (bár nagy ovatossággal) használni fogam, míg megbízhatóbb adatok nem állanak rendelkezésemre, mert nézetem szerint inkább adok 50 – 100 czímer között egyszer téveset, mint hogy csupa scrupulositásból a czímerek százait, – gyakran nagyon fontosakat – kivonjam a tudomány köréből s nem kell felednünk, hogy a Troph. Estoras. legtöbbnyire hiteles pecsétek után dolgozott s hogy a heraldikai czélzatos valótlanságok korántsem voltak annyira divatban, mint a genealogiai mesék.
Thurzó-czímerre vonatkozó adatok olvashatók: Dr. B. Dudik «Sphragistik Mährens nach Siegeln der Bischöfe von Olmütz» etc. (Lásd: Mittheilungen des k. k. österr. Museum's für Kunst und Industrie). Minthogy azonban a Nyáry «Heraldika Vezérfonalá»-ra írt birálatomban (Arch. Ért. 1886. 366. 367. l.) a Thurzó- czímerrel behatóbban foglalkoztam, ez alkalommal csupán azon pontos czímer leírására szorítkozom, melyhez ifj. Kubinyi Miklós, a szakférfiak előtt eddig még ismeretlen pompás Zichy-albumból (kézirat, magyar főurak XVI–XVII. századból festett czímereivel), a színezést utólagosan közölte velem, és ez által a Thurzó-czímerek sorozatát teljessé és tökéletessé tette.
E czímer Betlenfalvi Thurzó Kristóf, szepesi grófé, annak sajátkezű aláírásával 1599. évből származik, a dr. Csánki által közölttel teljesen egyezik s leírása következő: Veresben és aranyban osztott pajzs, felűl egy növekvő kettős farkú koronás arany oroszlán, alól három (2. 1.) arany rózsa, zöld szirommal (sisakdísz: oroszlán; takarók: veres-arany).
A pajzs és sisakdísz oroszlána néhol egyfarkú, ritkán korona nélkül ábrázoltatik, de ezek lényegtelen eltérések.
Az ötödik pecsét kétségtelenűl felső-szelestei Gosztonyi János püspöké volt. «Magyarország családai», daczára hogy az előnév különböző, (több családot ismerünk egyébiránt e néven, melyek egymással rokonságban nem állanak), feltétlenűl azon Gosztonyiak közül származtatja, kiknek egyik ága a gosztonyi és kréncsi, másik a gosztonyi és kövesszaruit használta, s mint a czímer mutatja, ezen combinatio teljesen helyes volt. E család czímere (Burgstaller: Collectio insign. nob. Hung. után) következő kékpajzsban arany leveles koronán czölöpösen felállított, a jobb felső sarokban egy balra fordúlt ezüst holdtól, balról egy hatágú aranycsillagtól kísért veres ruhás hajlott kar, markában vízirányosan arany kürtöt tart. (Sisakdísz: a pajzs alak; takarók: kék-arany, veres ezüst).
A Csánki-féle pecséten levő ettől a «bővítés» által különbözik, ennek leírása következő: a pajzsfő (Schildeshaupt) alatt hasított pajzs, elől a fennt leírt ősi czímer, kiséret nélkül, hátúl oroszlán (?). Pajzstartók: egy-egy négylábú állat.
Legyen szabad e helyen megjegyeznem, hogy a pajzsfő (Schildeshaupt) soha pólyának nem nevezhető s e kifejezés «köti össze», szintén nem heraldikus. A hasított pajzsok leírásánál sem alkalmazhatjuk a jobb és bal kifejezést, hanem egyszerűen: elől és hátúl, mint az osztott pajzsoknál: felűl és alul.
Nagy Iván (Magy. Csal. IV. 429 s u. o. 3. jegyz.) Pray után (Mss. tom. XIV. p. 87.) említi, hogy I. Mátyás Gosztonyi János pécsi püspöknek, testvéreinek Miklósnak és Gáspárnak s rokonának, Orbánnak 1467-ben czímert adományoz, mely csak lefestve, de leírva nem volt. Ez adományozás, minden valószínűség mellett, czímerjavításra, vagy czímerbővítésre vonatkozott, minthogy ezen Gosztonyi-család oklevelileg már a XIII. században fellép s így már az adományozást megelőző korban is kellett czímerrel bírnia, s az 1467-ben adományozott egy és ugyanaz lehet a «Harminczhat pecsétes oklevél» pecsétén levővel, s ez úton a két Gosztonyi czímervariáns is megmagyarázható. Kevésbbé valószínű, hogy itt a Gosztonyi-czímer a püspökség előttem ismeretlen czímerével «vonatott volna össze», e szokás nyomaira nálunk, habár szórványosan, de ritkán találunk, míg külföldön a XIV. század közepétől napjainkig, az egyházfők körében csaknem kivétel nélkül alkalmazásban volt.
A hetedik czímer a történelmi múltú kihalt Kisvárday (Várdaynak is nevezve) családé, mely a Guthkeled nemből származott s annak czímerét használta. A czímeralakot tekintve, ugyanazon törzsből származnak még a 9., 17., 21. számú pecsétek tulajdonosai. Itt ismét szükségét látom annak, hogy ezen négy pecsét czímer-typusával kissé behatóbban foglalkozzam. Elsőben is megjegyzem, hogy a 2 vagy 3 jobb (néha bal-) oldal-ék nem legrégibb czímer-alakja a Guthkeled nemzetségnek, mint azt általában gondoljuk; ez is régi s már a XV-ik századból ismeretes, de ismerünk ennél sokkal régibbeket, melyek bár ehhez hasonlók, de ezzel nem egyenlők. Siebmacherben «Guthkeled» rovat alatt tüzetesebben lesz ismertetve szóval és képben, részletekbe itt nem bocsájtkozom. Azonban szólanom kell a Guthkeled-nem czímer-alakjáról, a mint az a tárgyalt oklevél pecsétein látható, azon téves nézetről, mely erről elterjedt s melyhez az érdemes szerző úr is csatlakozni látszik, mit egyes ide vonatkozó kifejezéseit tekintve, gyanítok, minők «a három fog látható» s ez ékekről beszélve alább: «csakhogy a Várdai czímernél a harmadik, azaz legalsó fog már 134nincs teljesen kiképezve». A heraldikában az ék-et (Spitze) herold-képnek nevezzük, mely két egymásnak futó haránt vonal által képeztetik,, ezek a. pajzs felső-, alsó-, jobb- vagy balkarimájából két pontról indúlva ki, az ellenkező karimánál, egy pontban egyesűlve találkoznak, s a szerint; a mint ezen heroldkép a pajzs alsó-, felső-, jobb vagy balkarimájából indúl ki, egyszerűen éknek, – lefordúlt (gestürzt) – jobb, vagy baloldali éknek neveztetnek. Több éket alkalmazva egymás mellett, elő állanak a teljes és nem telés ékek, első esetben az ékeket számoljuk, utóbbiban az ékek oldalait. Hogy az ékek oldalai egyenesek, vagy hajlottak, az nem lényeges. A pajzs oldalából előtűnő rövid ékek, (melyek már szigorún véve, nem is heroldképek, hanem alakok, tört vagy halott határvonalakkal) neveztetnek «Farkas fogaknak», a természetes farkasfogakhoz való hasonlóságuk miatt.
A mondottakból következik, hogy az előttünk fekvő Kisvárday-czímerben nincsenek czímeralakú farkasfogak, vagy egyátalán fogak, «melyek legalsója már nincs teljesen kiképezve», hanem a pajzs jobbról ötször ékelt s hogy a Gutkeled-nem bármely ivadékánál, melynek czímerpajzsa oldalából hajlított ékek tűnnek elő, ezek csak úgynevezett «heraldikai farkasfogak» s alattok nem valamely természetes farkas állkapcsából kivett fogak hasonmásait kell értenünk. Hogy a család egyes tagjai – nemértésből – valódi fogakat néhol állkappocscsal hordtak czímereikben, mitsem változtat a dolgon, valamint azon szarvasagancs sem, melyet az érzékhiány a Kisvárday-czímer ékeiből alakított, melyet a még szaktekintélyektől is gyakran különös előszeretettel citált czímerpecsétmeseköltő Wagner jóhiszeműleg közzétett.
Ezzel szívesen befejezném észrevételeimet a Guthkeled nemzetség czímeréről, ha más oldalról nem volnék reá kényszerítve, hogy egyet-mást még elmondjak. Értem alatta Beliczay Jónás úr czikkét a Századok 1887. folyamának 4. füzetében, ki nem elégedett meg azzal, hogy a Báthory czímer-ékekből itt-ott valódi, természetes farkas-fogakat csináltak, hozzá adva az állkapcsot is (Siebm. II.), azokat «sárkányfogak»-nak tartja s ezután közvetlen rosszalását fejezi ki a felett, hogy én az én «Nyáry» birálatomban (Arch. Ért. 1886: évf.) az elhúnyt nagyérdemű szerzőt a német iskola hívének vallom. Beliczay úr nem tartja éppen szükségesnek, hogy e német iskolával tartsunk s ajánl mást: az olaszt.
Hogy mit tartsunk a fogakról, legyenek azok akár farkas-, akár sárkányfogak – a Gutkeled-nem czímerében – tehát annak a Báthoryakat illető variansában is, azt hiszem, az elmondottakban elég érthetően. kifejtettem s ebből kifolyólag a Báthory-czímermonda valótlansága, melyet Beliczay úr rég megérdemelt helyéről, a feledés lomtárából előrántott, magától kitűnik; minthogy több fennmaradt eredeti középkori pecsétek eléggé bizonyítják, hogy ezen elavúlt Báthory-czímermonda a meg nem értett s szórványosan hamisan reproducált czímeralak következtében utólag keletkezett, nem pedig megfordítva. Hasonló esettel nálunk több ízben találkozuk A mi pedig a német heraldikai iskolától való visszariadást és elriasztást illeti, melynek követőihez Magyarországban első helyen és teljes joggal b. Nyáry Albertet soroltam és sorolom, végezetűl azt jegyzem meg, hogy ott, hol ma a német iskoláról beszélünk; ez alatt azon iskolát értjük, mely első fáradozott a classicus heraldikának, a czímerművészet igazságainak hosszas századokon át tartó álmából való felserkentésén, és első emelte fel újra visszaeséséből. Hogy az első lépést ez ujjászületési munkához München tette meg s így Németországból jött, véletlen műve; de Németország érdeme marad, melyen sopánkodni késő, de ignorálni nem lehet; ha mi kezdtük volna meg ez újjáalkotás művét, ma magyar iskoláról beszélhetnénk, lettek volna bár követőink németek, francziák vagy angolak; mert Beliczay úr csak nem gondolja, hogy ott, hol német iskoláról van szó, kizárólag német motivumokkal foglalkoznak! Nem, ezen iskola körébe vonja mindazt, ami heraldika, körébe vonja minden ország, minden nemzet termékeit, de előnyt csupán annak ad, ami jó! De ha a kritikus úr le nem tudott tenni valamely példány-heraldika ajánlásáról, de a németet semmi áron nem akarja, legalább a francziát ajánlhatta volna, t. i. a franczia királyi u. n. liliom-heraldikát, mert ez valóban – talán első – példány-heraldika.*
Megkülönböztetendő ama borzadalmas császári, vagyis méhheraldikától, mely I. Napoleonnal kezdődik.
A 10-ik pecsétet dr. Csánki Dezső úr Várday Pál préposténak tartja, ki 1549-ben mint esztergomi érsek halt meg; egyedüli kételye a tudós szerző úrnak azon körülmény, hogy a pecsét tulajdonosa veres viaszt használt. E kételyt illetőleg teljesen megnyugtathatom a szerzőt. Én ismerem ezen Várday Pálnak egy másik, teljes köriratú pecsétjét 1500. évből (tehát még korábbit), mely szintén veres viaszra van nyomva. E pecsét – mely a pecsétmetszés valódi remeke – a leleszi convent egy oklevelén látható, s sajnos, kétharmadrészben rongált, s ezen pecséten is csupán az oroszlán ismerhető fel teljesen. A t. szerző úr szerint az oroszlán első lábában háromágú villát, vagy háromágú rózsát tart, ez azonban semmiesetre sem villa, a másik nézethez inkább csatlakozom s csupán az kétséges, hogy két levél közt egy száraz ág, vagy három rózsa-e az, mit az oroszlán első lábában tart. A leleszi pecséten ezen háromágú 135alak a kettősfarkú oroszlán feje felett is látható.
A 11-ik pecsét grabarjai Beriszló Péteré, mai napig ismeretlen volt előttem s így csupán leírásának kiegészítésére szorítkozom. Hasított pajzs, elől három bal harántpólya, hátúl középen egymást keresztező két pálcza, mely felül lapát alakban, alól liliomban végződik. Szerző úr a bal-haránt polyát (Schräglinks Balkon) «pantallérnak» nevezi, e kifejezést nem értem, vagy nem akarom érteni, bár közlönyünkben is már több ízben használtatott; a két egymást keresztező pálczát sem fogadhatom el «két lefelé haladó nyílvesszőnek», bár sajnos, e tárgyaknak közelebbi meghatározását én sem adhatom, csupán egy körülmény bizonyos, hogy alól liliomban végződnek, s felső végük e pecséten leginkább evezőlapáthoz hasonlít.
A következő 12-ik pecsét – mely teljesen felismerhetetlen – bezárja az egyházi főméltóságok pecséteinek sorát. A második sor első pecsétje Perényi Imréé. Dr. Csánki a czímert következőleg írja le: «a négyelt pajzs felső jobb és alsó bal mezejében szárnyas női fej látszik, a másik – ellentétes két mezőben pedig oroszlán ágaskodik. »*
E kifejezések «felső jobb», «alsó bal mező» elvetendők, mert czímerleírásoknál a mezők számokkal jelölendők.
E czímer bővített, mely bővítés a XV. század második felében, vagy a XVI. század elején adományaztatott ezen előkelő nemzetségnek.* Tekintetbe véve a sok helytelen ábrázolást, rajzot, leírást, mely a Perényiek czímeréről itt-ott (Nyáry: Vezérfonal, Nagy Magy. Csal.) megjelent, az Arch. Ért. 1886. évf. megjegyeztem, hogy e család saját ősi czímerét, mely e pecséten 1. és 4-ik mezőben látható, alig ismerhette, bár az a heraldika oly kitűnő alkotása, hogy annak még a fentebb kiemelt jeles Thurzó-czímer is előnyt adni kénytelen.
Mint alább látni fogjuk, 1458-ban a Perényiek még az egyszerü ősi czímert használják, melyet – mint ismeretes – már 1415-ben is használtak.
Ez ősi czímer mesteri kivitelben látható Perényi János sírkövén 1458-ból Terebesen; Perényi Péter sírkövén 1548-ból Sárospatakon; Perényi Péternek egy nagyon szépen metszett pecsétén 1415-ből a budapesti országos levéltárban, melyet Pettko Béla úr volt szives vélem nem rég közölni. Ez ősi czímer leírva következő: Kékben, arany leveles koronán két aranykarmú fekete, felfelé álló tollú sasszárny között egy hajfonatos emberfő, haránt lefüggő szakállal. Sisakdísz: a pajzsalak; takarók: kék-veres.
Ezen meg nem értett, szokatlan czímer-alakból származtak a mindenféle szárnyas angyal és női fejek, baglyok, syrének stb., melyeket külömböző pecséteken; festett czímereken, s kőbe vésve előállítva találunk, de ezeket, azt hiszem, a fentebbi hiteles adatok nyomán egyszer mindenkorra sikerűlt tisztáznom.
Az előttünk fekvő oklevél pecsétén levő czímerleírás következő: a négyelt pajzs 1. és 4-ik mezejében a balra fordított ősi czímer; 2. és 3-ik piros mezőben ágaskodó arany oroszlán. Az ősi czímer színét egy XV-ik. századból származó festett Perényi-féle pajzsról ismerem, mely a kassai székesegyházban található fel, valamint Soós Elemér úr közlése után, ki pár évvel ezelőtt (forrás megnevezése nélkül) egy teljesen színezett Perényi-czímert közölt velem. A 2. és 3. mező színét családi értesítés után közöltem.
Tér hiánya nem engedi, hogy a Perényi-Czímer-kérdést, mint azt a rendelkezésemre álló adatokból tehetném, tovább fejtegessem* s áttérek 136a következő pecsétre, melyen a Szapolyaiak czímerpajzsa látható. E czímer változatainak csupán felsorolása nehány lapot töltene be, a miért itt csupán a legszükségesebbekre s legfontosabbakra szorítkozom. E családnál egyszerű és négyelt czímerek nem fejlődésük szerint, hanem váltakozva, össze-vissza használtattak.
Itt röviden csupán azon czímervariánsra utalok, melyet mint Perényi Ferencz püspökét, Bunyitai Vincze tett közzé (Váradi püspökség tört. III. 73).
Ismerünk Szapolyai-pecsétet, melyen csupán egy egyszarvú látható (Szapolyai István nádor pecséte 1495). Másikat egy hold s csillagtól kisért három hegyből növekvő farkassal (1522.), továbbá egész farkassal (Sz. György 1524.), mást négyelt pajzszsal: 1. és 4. az egyszarvú; 2. és 3. a hold s csillagtól kisért háromhegyből növekvő farkas stb.
János király – Schönvisner szerint – hasított pajzst használ, elől a növekvő farkas kiséretével, hátúl az egyszarvú, szintén növekvő; Wagner (Analecta Scepus. IV. 44.) kettősfarkú oroszlánt közöl; egy másik forrás szerint a négyelt pajzsban négy oroszlán látható; a Fugger (Ehrenspiegel 133) által közölt Szapolyai-czímer: veresben három hegyből növekvő oroszlán.*
A kassai székesegyházban a paizs kék, az egész farkast ezüst holdsarló kiséri.
Hogy a Szapolyai-féle két czímer-állat (Wappenthier) közől melyik régibb: az egyszarvú-e vagy a farkas: az még mostan biztosan meg nem állapítható, csupán annyi kétségtelen, hogy a farkas, mint Szapolyai czímer-rész, legyen bár korábbi vagy későbbi, fontosabb szerepet játszik amannál, minthogy ott, hol a Szapolyaiak pecséteiken egyszerű czímert használnak, csaknem kizárólag a farkast látjuk alkalmazva.* Bizonyos az, hogy a félhold és csillagtól kísért háromhegyből növekvő farkas már a XV. század második felének kezdetén fellép, amit dr. Csánki is az 1462., 1464., 1496. évszámok felsorolásával megerősít, de bizonyos az is, hogy a négyelt pajzs is úgy, miként fentebb leírtuk, előfordúl már 1492-ben (ha nem korábban).*
«Magyarorsz. Családai» X. kt. 490. az egyszarvút tartja az ősi czímernek.
«Magyarorsz. Csal.». Jászai P. A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, 289. l. leírva s képpel, de színjelzés nélkül. Csánkinak a Turul V. 51. l. 2-ik hasáb 1-ső jegyzetére vonatkozólag megjegyzem, a mi a farkast kísérő holdat és csillagot illeti, hogy azok valamelyike lentebb vagy föntebb alkalmaztatik, vagy hogy egyszer jobbról jön elő, máskor balról, vagy végre, hogy a farkas jobbra, vagy balra fordúl, semmi fontossággal nem bir, ily csekély eltérések a művész szeszélyének vagy a tér kellő felhasználásának tudhatók be.
A teljes négyelt Szapolyai-czímert dr. Henszlmann tanár úr szivességének köszönhetem, ki azt velem egy a markusfalvi templom üvegfestményéről vett ügyes másolatban közölte, köriratával együtt, mely Szapolyai Jánosra és Györgyre vonatkozik. Ez után következőleg írjuk le a czímert: Veresben és kékben négyelt pajzs, 1. és 4-ben ágaskodó fekete egyszarvú;* 2. és 3-ban jobbfelől balra fordúlt holdsarlótól, balról hatágú aranycsillagtól kisért ágaskodó (tehát nem három hegyből növekvő) farkas. Sisakdísz fehér, növekvő egyszarvú; takarók: veres-ezüst.
A Tornallyai János czímerbővítő eredeti armalisában – mely ma is a család birtokában van – II. Ulászló 1513-ban a Tornallyaiak ősi czímerét – kékben három sziklán álló fehér tornyot – a Szapolyai János erdélyi vajda, székelyek grófja és Szepes örökös urának következő czímerrészleteivel bővíti (ex armis prefatis fidelis nostri comitis et vayvode affinis nostri carissimi): aranynyal fegyverzett (bewaffnet) fehér egyszarvú jobbról ezüst, balfelé fordúlt félholdtól, balról nyolcz ágú arany csillagtól kísérve. (Az eredeti czímerlevél után.) A markusfalvi üvegfestmény fekete egyszarvúja nem elfeketedett ezüst-e?
Az egyszerű – dr. Csánki által közölt – de a kassai székesegyházban is festve látható Szapolyai-czímert így írjuk le: kékben, zöld hármas hegyből növekvő, jobbfelől balra fordúlt ezüst holdtól, balról hatágú arany csillagtól kísért farkas.
Következik a Sz. Györgyi és Bazini grófok czímere. Sz. Györgyi Ábrahám már 1302-ben mint egyszerű czímert használta pajzsában a hatágú csillagot (kiadva Arch: Ért. XII. 253).* Ezenkívül van e családnak egy másik ismert czímere, melyet nem csupán Nagy Iván műve után ismerünk, hanem a szász nemzeti levéltár egy remekmívü pecséte után. Ezt Szentgyörgyi Péter, a székelyek grófja, használta 1499-ben s legkivált az első sisakdísz variansánál fogva felette érdekes.
Nagyon sajnálom, hogy a Szentgyörgyi czímerkérdést illetőleg ez idő szerint az orsz. levéltárban nem kutathatok. Minthogy a rendelkezésemre álló többrendbeli adatok nem követik oly szoros egymásutánban egymást, mint azt e czímerkérdés tisztázása igényelné. Ennek következtében megtörténhetik, hogy észrevételeimben itt-ott tévedni fogok. Felemlítem különben dr. Bergmann József a cs. tudományos akademia tagjának következő értekezését «Über die Grafen von St. Georgen und Bösing in Ungarn und Österreich» (Wiener Jahrbücher der Literatur CXXII. Anzeigeblatt. 1848.)
Nagy Iván műve a czímert így írja le: «az 1. és 4-ik arany udvarban vörös csillag ragyog; a 2. és 3. koronás* egyfejű sas, szétterjesztett szárnyakkal látható; a pajzs fölött két koronás sisak áll, a jobboldalin «püspöksüveg-féle» áll, és abból pávatollak emelkednek fel, a baloldali sisak koronáján koronás egyfejű sas, kiterjesztett szárnyakkal látható. A pajzst kétoldalról a szokásos sisaktakaró veszi körül.»
A metszeten a korona nem látható.
Ugyanezen munkában olvassuk (Kaprinai H. Diplom. VI. 325. és Teleki Hunyadiak kora X. 621. l. után), hogy e czímerbővítést 1459-ben Miksa császár adományozta Szentgyörgyi György részére s ezt használta Szentgyörgyi Péter országbiró is 1502, és 1514-ben (Batthyány Leges Eccles. II. 559 után).*
Az ősi czímerben a csillag «osztott» volt, mint később látni fogjuk, tehát kétszínű, mint a hogy Wissgrillben is olvasható.
137A szász nemzeti levéltár pecsétén látható Szentgyörgyi-czímer a fentebb leírttól első sisakdíszére nézve különbözik. E pecséten ezen sisakdísz következő: A «püspöksüvegnek»* látszó föveg megett (melyről szalagok csüggnek le) balra harántékosan passió-kereszt van helyezve, felette hatágú csillag egy pávatollakból rakott csúcsív* alatt, e csúcsívre ismét sas van illesztve.
E püspöksüvegnek látszó föveg az adományozott valódi császári korona (nem a pecséteken és jelvényeken legtöbbnyire használni szokott házi korona), mely a XI. században Siciliában készült. Ez azon római-német császári korona, melylyel a császárok Aachenben megkoronáztattak, mely a bécsi cs. kincstárban őriztetik.
E «csúcsív» a császári birodalmi korona «íve» (Bogen), melyet arra IV. Konrád a XIII, században illesztetett.
E család czímerének még egy másik leírását is ösmerem: kék pajzsban arany és veressel jobb haránt oszlott csillag.* Sisakdísz (a diploma szavai szerint) két ezüst régi idomú hegyes sisak (Pickelhaube) köztök arany csillag, felette arany császári korona; takarók: kék-arany, veresarany.
Ez kétségtelenűl így volt a Sz. Györgyi ősi czímerben mert Szentgyörgyi Tamás 1394-iki pecsétén a csillag osztott volta világosan kivehető. Hogy a szász nemz. levéltár pecsétén az I. sisakdíszen a császárkorona közvetve van a sisakra helyezve, az a czímertulajdonos és metsző szakértelmének jele, a császárkoronának közvetlen a sisakra helyezése által (ily esetekkel is gyakran találkozunk) a czímertulajdonosból «császárt» csinált volna. A sisakdíszűl adományozott rangkoronák és rangkalapok csak már koronával ellátott sisakokra alkalmazhatók, mert itt azok csak mint czímer-alkatrészek (Wappenbestandtheile) szerepelnek. A Montfort grófok sisakdísze: püspöksüveg, mely a sisak koronájára van helyezve, közvetlenül a sisakra illesztve, püspöki czímert jelentene, mert püspökök nem viselhetnek sisakkoronát az infula alatt.
Ezen leírást Wissgrillből vettem, ki, úgy látszik, a négyelt czímert nem ismerte, holott ugyanazon helyen idézi a Bécsben 1459-hen junius 19-én kelt diplomát, melyben Frigyes császár több ott felsorolt előjogok s szabadalmakkal együtt megengedi György, János és Zsigmond Szentgyörgyi és Bazini grófoknak, «hogy jövendőben czímerpajzsuk sisakja felett egy nagy aranykoronát, alakjára a császári birodalmi koronához hasonlót viseljenek», (künftig über dem Helm ihres Wappenschildes eine grosse gülden Krone ad modum diadematis imperialis).
Wissgrill kitűnő munkájában a Szentgyörgyi és Bazini grófokról írott czikkéhez az adatokat csaknem kizárólag az «Extractus antiquitatum rerum memorabilium Hungariae iusta nomina familiarum» czímű kéziratból s az udv. kamarai levéltárban őrzött zálog- és emlék-könyvékből meríti.
Mielőtt a Szentgyörgyi grófok czímeréről írt észrevételeinket befejeznők, lássuk, mit ír erre vonatkozólag dr. Csánki értekezésében. A pecsét czímerét vévén zsinórmértékűl, körülbelől következőleg írja le: a pajzsban hatágú csillag, sisakdísz: császári birodalmi korona, reá pávatollak illesztve. E czímerleíráshoz Csánki megjegyzi, hogy a pecsét czímere teljesen megegyez az eredeti diplomával, melyet 1450. jun. 19-ről keltezve, Frigyes császár, mint magyar király Szentgyörgyi György, János és Zsigmond grófoknak adományozott, mely eredetiben az országos levéltárban őriztetik. Ez tehát az előttünk ismert Szentgyörgyi czímervariansok között a pajzsot illetve második, a sisakdíszt tekintve, negyedik volna. Sajnos, hogy dr. Csánki a czímerleíráshoz a színezést is nem mellékelte az eredeti diplomáról, ez által nagyon megkönnyítette volna munkámat s nagyban nevelte volna annak értékét és érdekességét; nem tudom, mint értelmezzem a Csánki által idézett 1450-ből az országos, s a Wissgrill, Kaprinay, Teleki stb. által idézett 1459-ből az udvari kamarai levéltárban létező két egybevágó adományozást? Ehhez járúl még, hogy Wissgrill eltér Nagy Ivántól az 1459. czímer leírásánál mind a pajzsot, mind a sisakdíszt illetőleg, az orsz. levéltárban levő czímerrel pedig a Wissgrill által leírt sisakdísz nem egyezik.
Ha ezen eltérések nem volnának s nem volna azon körülmény, melyet Csánki az 1450-iki adományozásnál kiemel, hogy t. i. ezzel adományoztatott a császári korona viselhetési joga is, melyet Wissgrill s Nagy Iván az 1459. diplomának tulajdonítanak, úgy 1450-re czímerjavítást (a császári koronával), 1459-re czímerbővítést (2. és 3: mező sassal s a 2-ik sisak) gondolnék. Vagy tán az 1450. évszám hibásan áll 1459. helyett?
Mint negyedik, a második sorban az Ujlakiak czímerpecséte áll.
E család előttem legrégibb ismert czímere (pecséteken, sírköveken)* a pajzsban két pólya, sisakdísz: növekvő koronás, karnélküli nő, haja helyett két szárnya van, (ha ugyan e szárnyak nem alakultak a hullámzó hajzatból).* E czímer már a XV. század első felében előfordúl.
Wagnernél is Decas I. fig. 15.
Hasonló esetek gyakran fordúlnak elő, kiváltképpen a magyar heraldikában, miként én azt «Siebmacher»-ban esetről-esetre jeleztem. A Forgáchok 1525-ben adományozott czímerében (eredetije a nemz. múz.) pecséteken a czímer-alak, hol szárnyakkal, hol szarvakkal ábrázoltatott, holott az egész félreértés, a pajzsalak sisaktakarójának meg nem értéséből származott. (Siebm. VIII. 177–178. 5. 142). Ezen félreértés volt egyedüli oka, hogy a kassai székesegyházban a Forgáchok czímerpajzsa (ősi czímer, 1525-ben újítva) évszázadokon át fel nem ismertetett.
Ha bizonyos az, hogy az Ujlaky nemzetség 138a Héder vagy Heydrich nemből származott (mint azt Nagy Iván kiemeli), úgy kétszeresen feltűnő, hogy e nemzetség már a XV-ik században a genusétól teljesen elütő czímert használt (még pedig olyat, mely az Aba nemzetség némely ágazatáéval egyezett); s még azt is megjegyezzük, hogy az átmenet, heroldképről közönséges czímeralakra kevésbbé feltünő, mint egyik heroldképről a másikra pl. «hasításról» «osztásra» illetve «czölöpről» «pólyára», mert mint tudva van, a Héder-nem s ennek legtöbb elágazása czímerűl: veresben és fehérben ötször hasított pajzst használt.
Eléggé ismeretes, hogy az Ujlakyak czímere már a XV-ik század elején megbővíttetett, a nélkül, hogy sisakdísze változott volna. E bővített czímer: négyelt pajzs. 1. Egymással szembe ágaskodó két oroszlán egy leveles koronát közösen tartva; 2–3 a pólyák; 4 torony hegyes tetővel. Pajzstartók: egy-egy kettősfarkú oroszlán.
Nagy Iván és Nyáry Albert terjedelmes munkáikban közölték ezen bővített czímert, Nagy Iván részben színjelzéssel.
A következő czímer a Guthkeled-nem egyivadékáé, tulajdonosát nem ismerjük.
A hatodik a Ráskay czímerpecsét.
A szerző ezt következőleg írja le: «ketté vágott czímerpajzsának alsó részében homályosan három pólya, a felsőben pedig álló madár alak látszik.» Én következőleg írom le: osztott pajzsban felül egy madár, csőrében gyűrűt tart (ez a szerző figyelmét kikerűlte), alul ötször osztott.*
Ötszörösen osztott pajzs nem ad pólyát, ott csak a vonalak száma jelentendő. (Lásd: a tudományra nézve korán elhalt jeles műtörténész Retberg Ralf e tárgyra vonatkozó értekezését: «Farbe oder Linie?»)
A Ráskay-czímer végleges meghatározásánál óvatosan kell eljárnunk, mert e czímer négy változatát ismerjük, melyek közül kettő egymástól teljesen eltérő, mely körülmény kevéssel ezelőtt még elég ok lett volna arra, hogy e négy varians közül hármat elvessenek.
Az imént leírtuk Ráskay Balázs kir. tárnokmester czímerét 1511-ből, ehhez hasonlót használ még a család egy másik tagja, Ráskay István, 1647. barabási (Kászony mellett Bereg vármegyében) birtokos, kinek pecsétjén egy madár látható, csőrében köves gyűrűt tartva, de a pólyák, t. i. az osztó-vonalak hiányzanak. (Kölcsei Kende-levéltár.)
A következő két változat, mely a családnak csak bizonyos tagjait illeti, teljesen különbözik a már leírtaktól.
II. Ulászló (datum Budae in festo beati Francisci confessoris 1496.) Rutkay Péter tárnokmesterrel együtt, Ráskay György, Mihály és János testvéreknek a következő czímert adományozza: kékben a pajzs jobb felső sarkán balra fordúlt ezüst holdsarlótól, a balsarkán hatágú arany csillagtól kisért természetes fehér farkas állkapocs, három felfelé álló foggal (naturalisticus átváltozása heraldikai farkasfogaknak, illetve a Guthkeled-nem heraldikai ékeinek). Sisakdísz a pajzsalak vízszintes helyzetben, takarók: kékarany (Siebm. 92. 73. tb: «Buthkay I.»)
A negyedik változat: egy koronás halomból növekvő leány csipőre tett kezekkel, fejére illesztve három rózsa.
E czímer a Turulban (1885. 119. l.) ismertetve volt; ezt 1725-ben Ráskay-Soós György, Ráskay János egyenes utóda használta, ki a fiúsított sóvári Soós Margitot nőül vevén, már ennek fia, Mátyás, a Ráskay-Soós nevet s véle a Soós-czímert veszi fel.* Színezése (minthogy ez inkább a Soós, mint a Ráskay-nemzetséget illeti) egyezik a Turulban közölt Soós-czímerével.
Ilyen fiusítás esete, midőn 1414 körül vajai Vay István nőül veszi az utolsó Ibrányi Margitot, a névvel az történik, mi a jelen esetben, t. i. Vay István felveszi az Ibrányi nevet, de felesége czímerét teljesen mellőzve továbbra is a Vay-czímert tartja meg.
Úgy látszik, hogy a Ráskayak madaras czímerüket (osztással vagy a nélkül) már az 1496-iki adományozás előtt használták.* A György, Mihály s János által új adományban nyert czímerrel éltek aztán ők és egyenes utódaik, de István hosszú idők multán (1647) ismét azon czímert veszi fel, melyet 1511-ben a Balázs ága használt.
A Ráskayak ősi czímere kétségtelenül az volt, mi a Guthkeled-nemé, t. i. oldal-ékek, mert a Ráskayak is e nemből származnak, s megjegyzendő, – s ehhez Csánki értekezésében is elég támpontot találunk – hogy a Guthkeled-nem ivadékai ritkán s csak kevéssé tértek el ősi czímerüktől, nem úgy, mint más genusból (Aba, Boxa) származott családok s már ez okon is felette érdekes a Ráskayak «madaras czímere».
Hogy e különböző czímerek használatát teljesen megvilágítsuk, közlöm itt a Ráskayak családfájának erre vonatkozó kis töredékét:
Vid. 1382–95.; László 1411.; IV. János 1406.; II. János; Miklós; György; Mihály; András; (Czimer a farkasfogakkal); 1496.; Mihály; Ferencz; Mihály 1596.; István; (Czimer a madárral pólya nélkül); Balázs 1517. tárn mester (Czímer a madárral és lent osztott mezővel); István; János (Soós Margit); Mátyás Ráskay-Soós; András 1592.; Miklós; Soós czimer.
139A következő 7-ik pecsét – Buzlay Mózesé – ismeretlen volt előttem.
Ezután jő a nyolczadik pecsét. Drághffy Györgyöt és Jánost II. Ulászló 1507-ben (dominica palmarum) a következő czímerrel bárói rangra emeli: kék pajzsban czölöpszerűen felállított tollas, arany nyílvessző, mindkét oldalt arany naptól, alul hegyével felfelé álló holdsarlótól kisérve. Sisakdísz: balra fordúlt fekete szárny; takarók kék-zöld; pajzstartók (ha igy nevezhetjük) két szárnyas, tüzet okádó arany sárkány, nyakuk s farkuk egymásba csavarodva. (A b. Mednyánszky- levéltár eredetije után Siebm. 143–144. tb. 113.) Az előadottakból világos, hogy b. Nyáry Albertnek utolsó nagy műve 98. lapján igaza van, midőn a két sárkányt a Drághffyak czímerénél a bárói diploma alkalmával nyerteknek mondja s így azokat az adományozott apja, Bertalan pecséténél még nem használhatja. (L. Turul. 1887. 53. 4-ik jegyzet.)
Ugyanezen nem szép sárkányokat, ugyanily alakban nyeri II. Ulászlótól 1519-ben (czímerjavítása alkalmával) Kanizsay László vasmegyei főispán, kinek felesége Drághffy Katalin volt* (Br. Nyáry Heraldikája, az orsz. levéltár eredetije után.)
Kétségtelenűl, a Drághffy és Kanizsay mint férj és feleség czímerének összetartozandóságát jelezve általa. Ilyszerű czímer-összetartozás jelzését már több alkalommal említettem (a legrégibb Drugeth-czímernél), ez a mi heraldikánkban is, még a XVI-ik században is gyakran előfordúl, fűképen a sisakdísz átvétele által.
A következő négy czímerre nincs semmi megjegyzésem, s az e sorban utolsóra is kevés. A losonczi Bánffyak czímerében a griff ilyszerű helyzete szokatlan előttem. Eddig csupán olyant ismertem, mely kék pajzsban aranyleveles koronából növekszik, emelt jobb karmában kardot tartva. Sisakdísz: a pajzs-alak; takarók: kékarany, veres-ezüst. A Bánffyak grófi czímerében a griff teljes alakja jön elő, azonban ez nem lényeges, a régibb időben nagyon kedvelték ez irányban a változatosságot. (Lásd a Bánffy-czímert Siebm. II. 35. 28. tb.)
Következik a harmadik és utolsó sor, melynek három első pecsétje nem ad megbeszélésre semmi anyagot, a negyedik is csaknem teljesen felismerhetetlen, de a t. szerző úr némi csekély nyomokból az ákosházi Sárkány-czímert véli benne felismerni, melynek leírása szerinte következő: liliomos koronából szétbontott hajú meztelen női alak nő ki, felette egy balra tekergődző kigyó vagy sárkány-alak azon almába látszik harapni, melyet a női alak felemelt jobbjában tart. Ezen előkelő, kihalt nemzetség czímerét négy alkalommal láttam. Egyszer a leleszi conventben Ákosházi Sárkány Ambrus comesnek egy művészi vésetű negyedforint nagyságú veres viaszba nyomott, de kétharmadrészben rongált pecsétét 1525-ből; máskor a Troph. Estoras-ban, hol a pajzsalak, sisakdíszűl ismétlődik: tovább. a «Magyarország családai»-ban (itt csakis részletesen leírva) s végül e mű szerzőjének magángyűjteményében az eredetinek kétségkívül sikerült színes másolatát.
Az évek előtt futólag látott czímer, a hogy emlékszem, a következő: Kék pajzsban arany leveles koronából koronás (?) leeresztett, sárga hajú meztelen női alak nő ki, felemelt jobbjával egy almát visz szája felé. A nőhöz, fejét balra fordítva, egy zöld kigyó hajol. Sisakdísz: a pajzs-alak kigyó nélkül; takarók: kék-arany. Azt hiszem, e leírásban nem sokat tévedtem.
A következő Héderváry-czímerről csak azt jegyzem meg, hogy a Héderváry legrégibb czímerpajzsok, hol többszörösen hasítottak, hol czölöpöltek. Itt e pecséten leírása ez: veresezüstben ötször hasított, nem pedig «veres mezőben három ezüst czölöp», mert páratlan számú osztások vagy hasítások által, csak ugyanannyi osztási vagy hasítási vonal képződik, de pólyák vagy czölöpök soha. Hogy a Héderváry-czímer később bővíttetett, ismeretes.
Minthogy a hátralevő hat pecsét közül három gemma intaglio, egy ki nem vehető, csupán kettőre teszek még némi megjegyzéseket. Ezek egyikét a t. szerző úr «Pálóczy»-énak határozza meg,* s ezzel teljesen egyet értek. Ezen kihalt nemzetség czímere következő volt: egy leveles koronából növekvő hosszú – elől egyenesre nyirt – haju és hosszú szakállú férfi, bő talárban, emelt jobb kezével mellig érő szakállának jobb felét markolja, baljában kapcsos könyvet tart. Sisakdísz: a pajzsalak. (Teljesen egy ezzel a ruszkai Dobó-czímer.) Ugyanilyen czímer látható 140Pálóczy Mihály sírkövén 1519-ből a sárospataki templomban, csakhogy ott a pajzsalak fejét balra fordító nyugvó oroszlánra van helyezve. A t. szerző úr tévedése, «hogy az alak kezét szájához emelni látszik, hogy a nagy haj női alakra mutat s baljában ládácskát tart», a pecsét homályos voltából származhattak s hogy csupán erős, gyakorlott s csak a legritkábban csalatkozó szemeire támaszkodott.
Több régibb s újabb író, Palóczynak írja e nevet, mely nem helyes, miután a család a ma is létező ungmegyei Pálócz községtől kapta nevét.
Azon czímerrel végzem soraimat, melyet én is mindjárt első tekintetre Nádasdyénak tartoztam, épen úgy, mint az ezt megelőzőt, a Rathold-nemzetség egy ivadékáénak. A Nádasdy- család (a grófi ág is) mai napig ősi czímerét, viseli változatlanúl. (Zichy-album, XVII. század. Nádasdy Ferencz.) Kék pajzsban természetes vízen, nád között kacsa; sisakdísz: kacsa; takarók: kék-ezüst.
CSERGHEŐ GÉZA.
