IV. Zalók utódai. (A Podhorányi család.)
61IV. Zalók utódai.
(A Podhorányi család.)
(A Podhorányi család.)
Említettük már jelen dolgozatunk sorozatának II.* és III. czikkében* azon tényt, hogy liptai Bogomér comes László királytól 1272–1286-ik évek között engedelmet nyert, érdemei elismeréseűl, rokonait Zalók fiait: Mártont és Mátét a király elé vezethetni. Itt már a lehetetlenségek sorába tartozik a rokonsági köteléket akár a vérség, akár a birtoklási viszonyok vagy közösségi jogok alapján megállapítani; sőt az csak megközelítőleg sem határozható meg. A vérségi kötelék révén nem, mert a fenntemlített egyetlen adaton kívül semminemű okiratos bizonyítékot nem ismerünk a vérségbeli atyafiság támogatására; a birtokviszonyokból szintén nem, minthogy Zalók és fiai sem birtokos társai, sem osztályosai nem voltak Bogomér comesnek és utódainak s ellenkezőleg Bogomér comes amazok jószágrészeinek élvezetében mint osztályos rokon soha nem állott. Elhagyjuk tehát a meddő kisérletet, s a rendelkezésünkre álló okiratok alapján előadjuk Zalók utódainak: a Podhorányi családnak nemzedékrendi történetét.
Turul VIII. évf. 14. lap.
U. o. 55. lapon.
László király uralkodása alatt 1272–1290 közötti évek valamelyikében azon Zalok, – néha Zalouk és Zaluchnak is írva, – a ki László királynak egyik év nélküli, Szepességen húsvét utáni 15-ik napról keletkezett oklevelében, mint Mártonnak apja s Bogomér comesnek rokona van említve,* Magyarfalu tőszomszédságában nyugot felé, a mostani okolicsnai határban Miklóstól, Demeter fiától, Juhat fiaitól, az Akalichna Pataka mentén «iuxta fluvium Akalichna Pataka», mint akalichnai királyi jobbágy egy földrészt kapott adományúl, a mely adomány királyi megerősítést is nyert. Az így adományúl nyert birtokrészen Zalók fia, Márton, községet alapítván, azt nevéről Martinkfalunak – mostani praedium Podhorán – keresztelte el. Történt azonban, hogy midőn III. Endre király a liptó-, árva- és túróczmegyei birtokjogi viszonyokat az említett megyékben személyesen vizsgálná, ez alkalommal Péter, Márton fia, a ki Zalók fia volt, megidéztetvén, ide-oda utazása közben, az akkor már Martinkfalvának nevezett birtokról szóló oklevele elveszett. A birtoklási jognak eme legfőbb bizonyítéka, a donationális levélnek hiánya miatt veszélyeztetve volt a birtoklás, lehetetlen a jogos bizonyítás. Gondoskodni kelletett tehát az illető tulajdonosoknak arról, hogy a törzsökös adománylevélnek királyi átíratát megszerezzék igaz jogaiknak védelmére, a jogtalan elfoglalás ellenében.
Turul VIII. évf. I. füzet 13. lap.
Ilyen viszonyok között Martinkfalvi Péter fia Bálint úgy a saját, mint legközelebbi rokonai: Demeter fia Balázs, Pál fia János, Miklós fia Bertalan, Mihály fia Mátyás nevében Károly király elé járult 1344-ben, hogy az apja Péter által a Martinkfalvi birtokra vonatkozó királyi megerősítési oklevelet nekik átíratban kiadják, nehogy birtoklási jogaikban bárki által is megtámadtassanak, s hogy azt védelmezni tudják. Károly a királyi könyveket megvizsgáltatván, feltaláltatott abban, hogy említett jószágot Jutach fia Demeter fiától, Miklóstól, adományúl kapta Zalók, s az királyi megerősítést is nyert.
Az erre vonatkozó oklevelet Lajos király kiadta 1344-ik évi deczember 27-én.* Ezen oklevél sorolja fel azon érdekletteket, kiknek nevében Péter fia Bálint a királyi átírást kérte. Ezen oklevelet Lajos király 1365-ik évben ugyancsak Martinkfalvi Péter fia Bálint kértére még egyszer átírta.*
Dr. Podhorányi Gyula kir. táblai bíró levélt.
Saját levéltáram eredetije után.
Minthogy a Martinkfalvi birtok Akalichna határából lett kihasítva, a birtok terjedelmére nézve controversiák, villongások merűltek fel a martinkfalvi nemessek és az akalichnai birtokosok között, s égető szükséggé vált az új határjárás és új határdombok emelése, mit Márton fia Péter, feljebb említett atyjafiai és birtokos társai és Márkus fia Pous nevében Lajos királytól kért. Ezen kérelmet Lajos király teljesíté is, elrendelvén 13-dik évi május 25-én kelt oklevelében* a szepesi káptalannak, hogy Damian fia Miklós, vagy Benedek fia Pál, vagy Tamás fia János mint királyi tanú jelenlétében a határjárást 62megejtse. A szepesi káptalannak ezen határjárásról szóló oklevelét Martinkfalvi Péter fia Bálint kértére Lajos király 1364-ik évi november 19-én* új pecsétjével meg is erősítette.
Ugyanott kápt. hiteles másolat.
Saját levéltáram eredetije után.
Midőn Martinkfalvi Péter fia Bálint kértére Lajos király 1344-ik évi deczember 27-én kiadta azon oklevelet, melyben tanúsítja, hogy az Akalichna Pataka melletti birtokrészt Bálint elődei Márton és Zalók adományképen kapták Jutach fia Demeter fiától, Miklóstól, ezt mint akalichnai királyi jobbágyok vették birtokukba,* tehát csak conditiatus nemesek voltak s feltételesen, bizonyos kötelezettségek teljesítése mellett élvezték a magyar nemesség előnyeit és kedvezményeit, a mint ez kifejezést is talál László királynak ama többször említett oklevelében, a mely szerint Detrik és Zalók fiai, különös királyi kegyből, kiváltságosan nemesi előjogokat élvezhettek;* Detrik fiai ugyan már a XIV. század első tizedében mint «nobiles de Mogorfalu» említtetnek, Zalók fiait és unokáit azonban 1377-ik évig még mindig mint királyi jobbágyokat találjuk martinfalvi jószágukon; de a most említett évben Balázs fia, Miklós, érdemeinek jutalmáúl a martinkfalvi és a királyi jobbágyságból kivétetvén, az országos nemesek közé soroztattak. Ezen oklevelet kiadta Lajos király 1377-ik évi szeptember 8-án,* melyben elősorolja, hogy Martinkfalvi Balázs fia Miklós «filius iobbagionum nostrorum» már zsenge korától fogva a király hadjárataiban hű szolgálatokat tett, s különösen beszarabiai hadjáratában a Duna mentében, midőn Galan testvére Lajkó ellen hadat viselt,* lándzsával karját keresztűl döfték, halálos sebből vérezett, azután pedig a lithvánok elleni háborújában Belz vára ostrománál és elfoglalásánál halálmegvetéssel harczolván, kövek és nyílak által okozott sebekből vérezett,* s erről a királynak János esztergomi érsek különös jelentést is tett.
Dr. Podhorányi Gyula levélt.
Turul VIII. évf. 13. lap.
Dr. Podhorányi Gyula levélt.
Lajos király hadjárata Vajko ellen 1368-ik évben volt.
Belz vára ostroma 1367-ben Keistut lithván fejedelemnek Szandomirba történt betörése alkalmából.
Midőn 1391-ik évben Bubek Imre országbíró Liptómegyében Bódogazonfalván birtokvizsgálati gyűlést tartott, ugyanakkor a Mártonfalvi – előbb Martinkfalva – birtokrészre vonatkozó családi okleveleket 1347-ik és 1364-ik évekből Gergely fia Lőrincz és Bertalan fia László mutatta be.* A felmutatott okiratokra nézve két megjegyzésre szolgáló esetet találunk a Bubek-féle instrumentumban, illetőleg a liptói regestrumban,* melyet itt felemlíteni szükségesnek vélünk. Az egyik az, hogy míg a László király által év nélkül a Szepességen husvét 15-ik napján kiadott oklevélben* Zalók fiai Márton és Máténak iratnak: «Martinus et Matheus filii Zalok», a liptói regestrumban Máthé Mátyásnak: «Martini filii Zolok et Mathie filii Zalok» van írva; a másik pedig az, hogy az 1344-ik évi decz. 27-én Lajos király által kiadott oklevél* az Akalichna pataka melletti földrész adományozóját, annak apját és nagyapját említi: «quod Nicolaus filius Demetrii, filii Jutah filiorum iobbagionum regalium de Akalichna ... perpetuo possidendum assignasset», de azt nem mondja, hogy Miklós ki volt, a liptói regestrum ellenben megmondja,* hogy Miklós, Demeter fia, zólyomi comes volt: «quod Nicolaus filius Demetrii comes de Zolio» etc. Demeter apját azonban elhagyja. E két okirat egymást érdekesen egészíti ki, minthogy ezáltal Miklós zólyomi comes nemzedékrendét egygyel följebb vihetjük; s tudván azt, hogy Miklós zólyomi comes volt, hozzávetőleg meghatározhatjuk, hogy Zalók fiai Márton és Mátyás részére az adományozás mikor történt. Ugyanis 1277-ik évben* még Byter volt zólyomi comes, 1285-ben már Demetert találjuk,* Miklós 1279–83-ban levén zólyomi comes, az adományozásnak is ezen évek valamelyikében kellett történnie.
Magy. tört. tár IV. köt. 10. lap.
Ugyanott.
Turul VIII. évf. 13. lap.
Dr. Podrohányi Gyula levéltára.
Tört. tár IV. köt. 10. lap.
Wenzel. XII. 195., 295.
Ugyanott IV. 281.
Még 1391-ik évben a XIII. századi névtelen birtokrészt az Akalichna Pataka mentén «iuxta fluvium Akalichna Pataka» – a mely először Martinkfalva volt – Mártonfalvának nevezték, s birtokosai Martinkfalviak, az említett 63évben Mártonfalva; de már 1423-ban Podhoránnak íratik s tulajdonosaik podhorányiaknak hivatnak; a mint ezt egy, a túróczi convent által 1423-ik évi november 15-én kiadott oklevélben találjuk, melyben Podhorányi Bálint fia Péter a saját és fiai Pál, Ambrosius és Jankó nevében, a nejének, született Fejérpataki Helénnának kiadott női hozomány és kelengye felől neje testvéreit nyugtatványozza.*
Fejérpataky csal. kelecséni levélt.
Ezen időn túl az elhagyott Mártonfalvi név állandóan Podhoránná változik.
1438-ik évben előfordul Podhorányi Márk neve egy ügyvédet valló okiratban, a melyben Vidaföldi Márton, György fia, az esztergomi egyházmegye nyilvános jegyzője előtt, Kyssel Benedek, említett Podhorányi Márkot egyik ügyvédeűl vallja.* Mátyás király a szepesi káptalannak elrendelvén, hogy Kispalugyai Lipthay Bálintot és ennek testvérét Mártont, és Szentiványi Balázst a keresztúri – mostani Szent-Kereszt Liptómegyében – birtokba bevezesse, mint homo regius Podhorányi Dénes is megneveztetik, a ki a statutionál 1485-ik évben jelen volt, s melyről a beiktatási jelentést a szepesi káptalan nov. 4-én ki is adta.*
Bobrovniczky László levéltárában Rózsahegyen.
Lokcsánszky Béla ügyvéd levélt. Szent-Miklóson.
A Zalóktól leszármazott Martinkfalvi, Mártonfalvi s végre Podhorányivá lett máig élő családra vonatkozó adatok 1485-ik évvel megszűnnek; s ezen családnak, mint a Bogomér comes családjával rokonságban volt nemzetségnek személy- és a birtokuk helynevére vonatkozó változásokat és azonosságot csak még az 1718–26-ik évi nemesi összeírás constatálja,* melyben a Podhorán birtokrész Martinfalvának ismertetik ezen szavakkal: «Familia Dominorum Podhorány ab innumerabili temporis defluxu in pacifico usu et pessessione in Podhorány seu Martinfalva extiterint...»
Acta publ. conv. Liptó 1718–26. jegyzők. 567. lapon.
Az elősorolt oklevelek alapján a Zalóktól mint törzsapától leszármazott Podhorányi család nemzedékrendje im ez:
Zalók 1272–90.; Márton 1277–90.; Máté 1277–90.; Péter 1344–65.; Demeter 1344–65.; Gergely 1344.; Pál 1344.; Mihály 1344.; Bálint 1364.; Péter de Podhorány, neje Fejérpataky Helena 1423; Balázs 1365; Miklós 1377.; Márk 1423.; Ambrus 1423.; Jankó 1423.; Bertalan 1365.; Pous 1423.; László 1391.; Márk 1408.; Dénes 1485. (Podhorányi család.)
MAJLÁTH BÉLA.
