A GUTHKELED NEMZETSÉG CZÍMERE. (Tizennégy czímerrajzzal és egy tábla melléklettel.)
A GUTHKELED NEMZETSÉG CZÍMERE.
(Tizennégy czímerrajzzal és egy tábla melléklettel.)
(Tizennégy czímerrajzzal és egy tábla melléklettel.)
Nem emlékezem, hogy ez ideig közzé volna téve azon heraldikai és sphragistikai eredmények egyetemes átnézete, melyeket ekkoráig a nemzetségi czímerek kutatásánál elértünk. Mielőtt tulajdonképeni tárgyamról szólanék, közlöm az eddigi eredményeket betűrendben, zárjel között felsorolva az egyes nemzetségek által használt czímeralakokat.
Ezen nemzetségek: Aba (pólyák, illetve osztások, és sas, mely ősi sisakdíszöket képezte), Ákos (patriarcha-kereszt), Balog (kétfejű sas), Bogáth-Radván (madár), Buzád (ökörfej), Chák (oroszlán), Chanád (sólyom), Divék (medve), Guthkeled (oldal-ékek), Győr (liliom), Héder (czölöpök, illetve hasítások), Hermann (sárkány), Hunt-Pázmán (csillag, illetve csillag s félhold), Ják (oroszlán),* Kaplyon (madár), Káta (kerék), Miskócz (sas), Nagy-Martoni (sas), Osl (szárnyas sasláb), Pécz (keskeny haránt pólya), Póth (madár), Rathold (hárslevél), Tomaj (griff), Vigman (pólya).
* A Ják nemzetség idegen, beköltözött s Vasmegyébe települt (Nagy Imre, Turul, I. 6.); – a Chák nemzetség, összes hazai krónikáink szerint, magyar eredetű nemzetség. Mindennek daczára többször összetévesztették a kettőt.
Egészben tehát 24 nemzetség az, melyeknél eddig közvetlen, vagy egyenes leszármazóik útján kikutattuk s meghatározhattuk ősi czímerük jellegzetes fő ismérveit. Ezek között a heroldkép 5-ször; égi test 1-szer; állatvilág 11-szer (6-szor a madár); mesés állatok (sárkány, 10griff, kétfejű sas) 3-szor; növényvilág 2-szer; tárgy a művészet vagy kézműipar köréből 2-szer van képviselve. E nemzetségi czímereket a történelmi kutatást érintő fontosságukra nézve következő öt csoportra oszthatjuk.
1. Azon nemzetségi czímerek, melyek első kezdeteiktől fogva ismertek s melyek összes leszármazóiktól változatlan alakban használtattak egész az újabb időkig, illetve kihalásukig, és melyeket legfeljebb futólag érintettek egyes korszakok stilváltozásai. E sorozatba tartoznak azon czímerbővítések is, melyeknél az ősi czímer változatlanúl illesztetett egy mellék- vagy középpajzsba.
2. Azon nemzetségi czímerek, melyeknek ősi volta kétségtelen, s melyet a nemzetség egyenes leszármazói közől sokan folyton használtak is, de többen e leszármazók közől megváltoztatták, vagy az ősitől teljesen elütő czímert vettek fel.
3. Azon czímerek, melyeket bizonyos nemzetségből származó családok közösen használnak a nélkül, hogy bebizonyítható volna, hogy ezen czímer egyszersmind az illető nemzetség ősi czímere is volt.
4. Azon nemzetségi czímerek, melyeket minden, ezen nemzetségekből eredő családok elhagytak s új czímert használnak.
5. Végre azon nemzetségi czímerek, melyeknek egyenes leszármazóiról ez ideig nem tudjuk, minő czímert használnak vagy használtak?
Elégtétellel emelhetem ki e helyen, hogy a három utóbbi sorozatba tartozó nemzetségi czímerek száma aránylag csekély; a két első sorozatot tekintve (habár e mai napig csak szórványosan) oly eredményeket értünk el, melyeknél főképen heraldikai szempontból semmi teendő sem maradt hátra. E helyt csak a Káta, Rathold, Hunt-Pázmán nemzetségek czímereit említem, melyeket a heraldikai új iskolának sikerült újra úgy összeállítani, a hogy azt egykor viselték, még pedig úgy, hogy ez új összeállításukban a czímerrendezés legszigorúbb követelményeinek is megfelelnek.
Ez alkalommal folytatni szándékszom a nemzetségi czímerek reconstruálását czélzó munkálataimat, még pedig olyan nemzetségeknél, melyeknek czímereire nézve az anyag s adatok legkimerítőbbek.* Ilyenek az Aba, Ákos, Divék, Héder, Osl és Guthkeled nemzetség czímerei. Ez utóbbi nemzetség czímere körűl vezettek a kutatások legtöbb eredményre, ezzel kezdem jelen czikkemet.
* Erre nézve lásd Turul 1890. I., 25., 26. l.
A Guthkeled nemzetség s az ebből származó családok czímere egyikét képezi a legérdekesebb momentumoknak hazai heraldikánkban. E czímer története: egy heroldképnek több mint hat századon át való idomulása egyes korszakok ízléséhez, mindig szem előtt tartva öröklött ősi jellegét.
A rendelkezésünkre álló Guthkeled czímerképek közől a legrégibb 1236-ból származik, a legújabb a XIX. századból*
* T. i. 1891-ből. Lásd a Kis- és Nagy-Guthy családot, 13. l.
Semmi sem lehet tanulságosabb, mint ezeknek kor szerint való összeállítása, s ez nem «mesterségesen» lett czéljaink végett «csinálva», hanem önmagától és önmagából fejlett, s mint ilyen egy újabb győzelme az igazságnak a mesék és értelmetlenség s az avúlt nézetek melletti makacs küzdelem felett.
Az ősi typushoz való ragaszkodás a Guthkeled czímercsoportnál nagyon feltünő, ezt igazolva látjuk minden korban, minden egyes esetben annyira, hogy egyes, nagyon csekély számú eseteket kivéve, e czímerkép mindig önállóan, azaz kiséret és bővítés nélkül használtatik s a későbbi korban is, midőn már naturalizálva vagy eltorzítva ábrázoltatik, a Guthkeled jelleg annyira felismerhető rajta, hogy még az avatatlan is, ki ezen czímerkérdést némi figyelemmel kiséri, valahány ehez hasonló czímertypust talál, mindannyiszor a Guthkeled nemzetséghez való vonatkozását fogja keresni. És csak ritka esetben fog csalatkozni, természetesen nem tudva azt, hogy ez esetben, egy nagyon kedvező körűlmény nagyon megkönnyítette a helyzetet. Mert nemzeti heraldikánkban minden elgondolható tárgyak u. n. közönséges czímerképek (ellentétben a heroldképekkel) többé, kevésbbé ismétlődnek, vagyis különböző származású családok közösen használják czímerűl. Ez eset azonban a heroldképeknél vagy egyátalán nem, vagy csak a legritkább esetekben fordul elő.
11Azon nemzetség, miként ezt még ma állítom, mely a heroldképet czímerében, külföldről hozta magával, meg is tartotta azt egyedül magának, s ivadékainak. Így történt aztán, hogy a Guthkeled-oldalékek (nagyon kedvelt heroldkép a germán heraldikában, honnan sváb földről s nem Svédországból származik e nemzetség is) valóságos «kizárólagosan szabadalmazott» jelvénye lett e nemzetségnek.
A Guthkeled czímer kérdés ezen felül több tekintetben kiváló érdekkel bir reánk nézve nevezetesen mivel több kitünő forrás alapján kétségtelenűl meghatározhatjuk sisakdiszét és színeit is, továbbá mivel ismerjük több, más-más nevű e nemzetségből származó család többé-kevésbé teljes czímerét különböző időkből, végül mert lehetséges lesz heraldikai bizonyítékaink alapján több családot, eddig kiadatlan czímereikkel mint Guthkeled ivadékot vagy gyaníthatólag e nemből származót a genealogiai kutatás felé felsorolnunk.
Teljesebb megérthetés okáért szükségesnek vélem e helyen a heraldikai ékre vonatkozólag nehány szabály felsorolását.
Az ék (Spitze, Gern, Keil) egyike a legegyszerűbb – s különösen a németeknél – legkedveltebb heroldképeknek. Két egymásnak futó rézsút vonal képezi, mely a pajzsot három darabra osztja. Ha az ék a pajzslábból indulva felfelé irányul s hegyével a pajzs felső karimáját érinti: álló (a ábra); ha a felső karimától indúl az alsónak: függő (b ábra), ha egyik oldalról indúl a másiknak: oldal-éknek neveztetik, ez utóbbi lehet jobb- (c ábra), vagy bal-oldali (d ábra) a szerint a mint az hegyével a pajzs jobb, vagy bal oldalát érinti. Akár görbék az éket képező vonalak, akár egyenesek, jelzése mindkét esetben ugyanaz marad, kivéve ha pontosság kedveért annak hajlását is jelezni akarjuk, pl. álló, függő, jobb, bal oldal-ék behajlott stb. oldalakkal (e ábra).
Vannak ékek (oldal-ékek), melyeknek csak egyik oldala hajlott (ezek ritkán fordulnak elő), s olyanok is, melyeknek egyik oldala kifelé, másik befelé hajlott (f–g ábra).
Több ék egymás mellett vagy teljesek, a midőn a leirásnál az ékek számát adjuk, vagy nem teljesek, midőn a pajzskarimánál hiányosan képződtek, ekkor a leirásnál az osztási vonalakat jelezzük, melyek az ékeket képezik. A h ábrát tehát így írjuk le: veresben három fehér jobb oldal-ék, a i-t ellenben: veresben ötszörös fehér jobb oldalékvágás.
Az olyan ékek, melyek a pajzs ellenkező oldalát nem érintik, rövid vagy nyomott ékeknek neveztetnek, s ezek leirásánál a pajzs azon oldalát említjük, melyből azok indulnak, bár az sem helytelen, ha azokat jobb- vagy baloldali rövid vagy nyomott ékeknek blazonáljuk. A k ábra leirása tehát következő: kékben bal oldalról előtünő két fehér nyomott ék.
Hogy az ékek egyenes vagy hajlott vonalak által képződnek-e? – mint már említettem – az nem tesz különbséget, noha az egyenes vonal által képzettek klasszikusabb szépségűek s a legrégibb heraldikában kizárólag ilyeneket találunk. A két befelé hajlott vonal által képződött éket «tövis»-nek (Dorn), az egy egyenes vagy behajló s egy kifelé hajló vonal által képződötteket «farkasfognak» (Wolfszähne) nevezték, vonatkozás nélkül a természetes tövisre vagy farkasfogakra. Az ékeket már a XV-ik század végétől kezdve felváltva egyenes majd hajlott vonalakból alkotva használták s nem ritkán egy és ugyanazon egyén is. A klasszikus heraldika korában azt sem vették szigorún, hogy ha egy és ugyanazon nemzetség egyszer jobb-, máskor baloldali, egyszer teljes, máskor nem teljes vagy rövid ékeket használt, ebből könnyen megmagyarázhatók azon eltérések is, melyeket a Guthkeled-ékeknél itt-ott tapasztalunk.
12Ezen eltérések a későbbi századokban sokkal ritkábbak, mint azon korban midőn a heroldképek még nem voltak állandók, mert miként a Guthkeled-czímerre vonatkozó adataink mutatják, ezeket már a XV-ik században csaknem kizárólag a három jobb oldal-ék képezi (miként az már szórványosan a XIV-ik században is előfordúl), még pedig egészen különböző nevű családoknál. Még nagyobb állandóság mutatkozik ez ékek «hármas» számánál, mert az ötszörös ékvágás sem tekinthető egyébnek, mint hármas éknek, melyeknél a legalsó nem teljes.
Részletekbe bocsátkozva következő lesz az eredmény: Tizenkét darab, 1437–1493-ik évi időközből származó, Bachkay, Báthory (4 péld.), Kis-Várday, Maróthy és anarcsi Tegzes családra vonatkozó czímer közől teljes három jobboldali éket 6; nem teljes jobboldali éket 2 czímerben találunk. Hat évvel később Tegzes Péter (11. ábra) három baloldali éket (farkasfogat) használ, ugyanezt használják Ország Mihály (kétszer) és Buthkay Benedek is (18. ábra), de már fentebb láttuk hogy ugyanazon Tegzes Péter (10. ábra) már a jobb oldal-ékeket használta, ugyanezt látjuk később guthi Ország Dorottya és Ferencz pecsétén (24. ábra), úgyszintén Ráskay Balázs tárnokmesterén (21. ábra) alig nehány évvel II. Ulászló czímeradományozása után; minthogy tehát ezen három kivételnél is be tudjuk bizonyítani, hogy részint ugyanazon egyének, részint a család más tagjai a jobb oldal-éket is használták, a nélkül, hogy az e három kivételen kivül fentebb elsorolt családoknál csak egy esetet is tudnánk, hogy a jobb oldal-ékek mellett a baloldalit is használták volna, ezekből kifolyólag már most is megállapíthatjuk, hogy a Guthkeled ivadékok czímerében a jobb oldal-ékek játszották a fontosabb és irányadóbb szerepet.*
* Bachkay Benedek czímeréről (8. ábra) megjegyzendő, hogy Nagy Gyula (Sztáray-okl. II. 537.) nem említi, jobb- vagy baloldali oldalékeket használ-e?
Megemlítendő még a Guthkeled-czímer XV-ik századi történetéből II. Ulászló király 1496. évi czímeradományozása Buthkay Mihály és Péter testvérek, Sándor László, buthkai Sándor Antal, Ráskay György, Mihály és János, Keszeg Mihály és Málczay Benedek részére. Az adományozott czímer pajzsalakja s annak kisérete (csillag és félhold), a pajzs és takarók színei s a sisakdísz az első eltérést mutatják a Guthkeled nemzetség ősi czímerétől s követik a naturalistikus irányt, mely a XVI. század heraldikáját jellemzi. Itt alakúl át a heroldkép első ízben közönséges czímeralakká, állkapocsba gyökerezett farkasfogaknak, sőt szarvasagancsnak is nézett. Ezen közönséges czímeralak helyt ad még rövid időre a heroldképnek, de a XVII. századtól kezdve mint új Guthkeled czímerjelleg lett állandóvá úgy szólván az összes Guthkeled leszármazók czímereiben. (34–45. ábra.)
A XV-ik századból 15 czímert ismerek, melyek a Guthkeled nemzetségből származó vagy oly családokra vonatkoznak, melyeknek czímerei a Guthkeled typussal egyeznek. Ezek a várkonyi Amade, Báthori (3-szor), palotai Czibak, semtheesthi Drakulya, rozsályi Kun, Kis-Várday (2-szer), guthi Országh (2-szer), Ráskay, Szentmarjai, Tarnóczy, Kis-Várdai és Zokoli családok czímerei. Ezen czímerek közől kilenczben jobb, hatban bal oldalékek láthatók, az oldalékek 11-ben heroldképek, csak négyben természetesek, az ékek száma 14-ben három s csak a tizenötödikben, t. i. az egyik Kis-Várday czímerben (27. ábra) négy, mi azonban nem lényeges körülmény, a mennyiben a családnak már több korábbi czímereiben (pl. 1462-ből) a hármas éket találjuk.
Hogy a jobb oldal-ékek fontosságát még jobban kiemeljük, megjegyezzük e helyen, hogy mind azon családok közől, melyek e korban elvétve a bal oldaléket is használják, egyedül az Amade család az, mely egész kihalásáig következetesen ragaszkodott a bal oldal-ékekhez, – kezdve az egyenes vonalú ékeken, később a természetes farkasfogak korszakában, míg a mult század végén visszatér a heroldképhez, görbe vonalakból alkotva az ékeket. Mind ez tanuságos illustratiója a mondottaknak. A Báthoriak nagyszámú fenmaradt czímerei között ez az egyetlen eset, a hol jobb oldal-ékek helyett bal oldal-ékeket használtak; az Országhokról fentebb jeleztük véleményünket; a Drakulya s ezen Szent-Marjai családnak (mert több ily nevű család is volt) a Guthkeled nemből való leszármazása még okleveles bizonyítékra vár, s így az Amade család ez oklevelileg hiteles leszármazók közől az 13egyetlen, mely változtatás nélkül a bal oldal-ékeket használta.
A Guthkeledek XVI. századbeli czímerfejlődéséhez is van még nehány megjegyzésünk. Ezen korban, a heraldikai cziczoma korában fordul elő először és utoljára az utódok czímereiben bővítés, de a mi sajátságos, e bővítések azon században, melyben keletkeztek, el is enyésztek. Előfordúl ugyan némi czímerbővítés a II. Ulászló 1496-iki czímeradományozó oklevelében is, hol az ősi czímerképet csillag és félhold kiséri, de ezen csillag és félhold kiséret a magyar heraldikában oly gyakori, hogy annak – tetszés szerint használva vagy elvetve – semmi fontosságot sem tulajdoníthatunk. Fontosabbak a Ráskay Balázs (21. ábra), a rozsályi Kun Domokos (31. ábra) és a deregnyői Daróczy (35. ábra) pecséteken látható czímerbővítések.* Ezek valóságos czímerbővítések. E három esetben látunk eltérést a Guthkeled nemzetség ivadékainál az egységes pajzstól, a melyhez ugyan rozsályi Kun István már a XVII. század folytán visszatér (37. ábra).
* Dr. Csánki Dezső a «Harminczhat pecsétes oklevélről» írott jeles értekezésében (Turul, V. 1887.) a Ráskayak oldal-ékeit pólyáknak tartotta, én is (noha megmagyarázni nem tudtam) azon nézetben voltam, míg végre a kétségtelen oldal-ékeket fel nem fedeztem. – Azt ugyan mind eddig nem sikerült kétségtelenűl megállapítanom, hogy az osztás felett, repülésre kész, csőrében gyűrűt tartó madár holdsarlón áll-e vagy fészken fiaival. Pótlásul dr. Csánky fentebbi czikkében kifejezett kételyére a Podmaniczky-czímert illetőleg sikerült kikutatnom, hogy egy Podmaniczky család azon korban sast viselt czímerében és sisakdíszül. (L. Siebmacher, és Kisfaludy ltár. M. N. Múz.)
1. sz.
1236. János fia Leustasius (de genere Guthkeled.) (Arch. Ért. X. 257. Siebm. 208.)
2. sz.
1250–1259. István Szlavón bán (Nyáry Herald. VII. t. 63.)
3. sz.
1272. Comes Hodus de genere Guthkeled. (Arch. Ért. VI. 59. Siebm. 164.)
4. sz.
1246. Gergely ungi alispán fia György (gróf Sztáray Okl. I. 192.)
5. sz.
1358. Georgius Jakchi aliter Kusaly (Bunyitay. Szilágymegye műeml. 18.)
6. sz.
1358. Rosály György (Bunyitay.)
7. sz.
1437. Báthory István országbiró. (Gr. Forgách ltár. Nemz. Muz.)
8. sz.
1457. Bachkay Benedek ungi alispán (Gr. Sztáray Okl. II. 537.)
9. sz.
1462. Kisvárdai János (Orsz. ltár D. O. 15719.)
10. sz.
1462. Anarcsi Tegzes Péter szabolcsi alisp. (Orsz. ltár D. O. 31785.)
11. sz.
1469. Anarcsi Tegzes Péter (Orsz. levéltár D. O. 16789.)
12. sz.
1482. Gúthi Országh Mihály nádor. (Pecsét.)
13. sz.
XV. száz. Gúthi Ország czimer. (Csoma. A kassai dóm szentségházán lévő czimerek. Turul. 1889. 25.)
14. sz.
1486. Báthory István országbiró. (Pecsét.)
15. sz.
1487. Báthory Miklós váczi püspök. (Kubinyi és Vahot. Magyarország és Erdély. I. 67).
16. sz.
1489–1492. Báthory. (Pecsét.)
17. sz.
1493. Maróthy László. (Orsz. ltár. D. O. 13181. Siebm. VIII. 37. ábra.)
18. sz.
1496. Buthkai Buthkay Benedek és Mihály, Kezeg Mihály, Sándor László, György és Antal, Buthkai Sándor, György és Mihály, Ráskai János, Málczay Benedek. II. Ulászló czímer megerősítése (Siebm. 92.)
19. sz.
1511. Kisvárday Ferencz váczi püspök (Orsz. ltár.)
20. sz.
1511. Guthi Ország (Orsz. ltár.)
21. sz.
1511. Ráskay Balázs kir. tárnokmester. (Orsz. ltár. Siebm. XXII.)
22. sz.
1515. Várkonyi Amade István al-országbiró. (Kisfaludy-ltár.)
23. sz.
1525–1536. Palotai Czibak Imre. (Bunyitay. Váradi püsp. III. 387.)
24. sz.
1526. Gúthi Országh Dorottya, Korláthkői Péterné. 1532. Gúthi Országh Ferencz. (Orsz. ltár.)
25. sz.
1534. Drakulya de Semtheesth. I. Ferdinand a régi czimert megerősiti. (Siebm. 144.)
26. sz.
† 1535. Báthory István. (Reichenau. Sieb. Adel.)
27. sz.
1579. Kisvárdai Mihály (Wagner. Coll.)
28. sz.
1585. Kisvárdai Zakoli György. Pecsét. (Orsz. ltár.)
29. sz.
1594. Báthory István országbiró (Pecsét.)
30. sz.
1599. Báthory András (Pecsét.)
31. sz.
XVI. száz. Rosályi Kún Domokos. (Pecsét és Tört. Életrajzok I. III. 4.)
32. sz.
XVI. száz. † Tarnóczy család. (Több pecsét. Bernáth ltár.)
33. sz.
XVI. száz. Szentmariay Borbála, Eödönffy András neje (Vinnabankai emlékkő.)
34. sz.
1608. Amadé Mihály (Kubinyi gyűjt.)
35. sz.
1611. és 1614. Deregnyői Daróczy Ferencz (Kölcsei Kende ltár.)
36. sz.
1628. Bogdányi János (Csoma ltár.)
37. sz.
1656. Rosályi Kún István szatmári főisp. (Siebm. 349.)
38. sz.
1683. Gúthi Gúthy Zsigmond és Jakab (Csoma levéltár.)
39. sz.
XVII. sz. Báthory Zsófia. (Ungvári czímeres album, Siebm.)
40. sz.
XVII. száz. Gyalui Vas Ilona, Kapy János neje (Sirkő a töltszéki templomban.)
41. sz.
1705. Gúthi Guthy János (Pecsét.)
42. sz.
1764. Gúthi Gúthy György (Csoma ltár.)
43. sz.
1782. Várkonyi Amadé grófi czímer. (Lib. Reg. Siebm.)
44. sz.
XVIII. száz. Rosályi br. Kún Anna, Barkóczy Lászlóné. (Festett czímer, Berényi ltár. Nemz. Muz.)
45. sz.
1800. Gúthi Gúthy Ignácz. (Csoma ltár.)
46. sz.
1437. Sisakdísz Báthory István czímer-pajzsához.
47. sz.
1482. Sisakdísz Gúthi Országh Mihály czímerpajzsához.
48. sz.
1493. Sisakdísz Maróthy László czímerpajzsához.
49. sz.
1782. Sisakdísz a gr. Amadé cs. czímerpjazsához.
Vizsgáljuk meg végre a Guthkeled-czímereket a XVII. századtól kezdve korunkig. Ezeknek száma hét a XVII., négy a XVIII. és egy a XIX. századból, összesen 12. Ezek között 9-nél a jobb-oldali, kettőnél a baloldali ékeket találjuk; egy a heraldika legmostohább korszakából, a czímerképet naturalizálva, teljesen eltorzítva a farkasfogakat egy állkapocsba beszorítva függélyes helyzetben adja. E czímer a kis- és nagy-guthi Guthy Ignáczé (45. ábra). A Guthy család Bereg megyéből származik, hol az említett községekben már a XIV. században, valamint az 1403, 1412, 1470. években is birtokos volt,* – ha nem tévedek, – mai nap a Guthkeled nemzetség egyedüli, férfi tagjaiban is élő ivadéka.
* Csánki: Magyarorsz. földrajza. Siebmacher.
A Guthkeled czímerkérdés legfontosabb részének taglalásával ezzel készen volnék, kimutatván azt, hogy e nemzetség czímerének főjellege a legrégibb időtől a legújabb korig ugyanaz maradt, s hogy – a mi reánk nézve legfontosabb – e nemzetség a czímerképek állandósulása korában, de még oly korban, midőn egyes elágazásai különböző felvett neveket nem használtak, a három jobb oldal-éket viselte czímerében.
A nemzetségi czímer szineire nézve kútfőink a következők: több festett Báthory czímer, főképen Báthory Sofia-Anna-Katarináé, az ungvári «liber Congr.»-ból a XVII. századból (39. ábra); guthi Országh czímer, a kassai szentségházról* (13. ábra); rozsályi Kun Anna bárónő czímere a Berényi-levéltárban (44. ábra); Drakulya czímer (25. ábra), ha bebizonyítható volna, hogy ezen család is a Guthkeled nemzetségből származik; az Amade család grófi czímere is ide sorolható, mivel a veres szárny világosan jelöli a czímerpajzs eredeti szinét, s csak később lett az a javítás s bővítés alkalmával veres és kékben osztott, noha ez osztásnál is a veres képezi a főszínt. (43. ábra.)
* Ennek színezése téves, a mennyiben az ékek kapták a pajzs veres szinét s viszont.
Ezen felsorolt czímereknél csak két színt találunk: vereset a pajzsnál, és fehéret az ékeknél. Németországban is főleg e két szín van használatban és kedveltségben az oldalékeknél, ezen szinezést használják a Guthkeled nemzetség legelőkelőbbjei: a Báthoriak, Országhok, rozsályi Kunok, tehát ugyanazon családok, kik ha – a mint láttuk – mindig azon igyekeztek, hogy czímerök ősi typusát változatlanúl fentartsák, bizonyosan volt gondjuk arra is, hogy az ősi czímer ősi színei se menjenek feledésbe. Ezekből kifolyólag határozottan kijelenthetjük, hogy a Guthkeled nemzetség ősi czímerszínei a pajzsra nézve a veres, az ékekre nézve a fehér, s ha a sisakdísz a pajzsalak ismétlése,* mint azt a Báthori 14(1437), az Országh (1482), a Maróthy (1493) és az Amade (1782) családok czímereinél látjuk (46–49. ábra) – ez esetben a heraldika szigorú szabályai szerint – a színek is ismétlődnek, s az Amade család sisakdíszének ismert színe nem útbaigazításul, hanem csupán állításunk megerősítésére szolgál.
* A Guthkeled-ivadékok folyton ragaszkodtak ősi sisakdíszükhöz, kivéve a Buthkayakat s rokonaikat, kik a naturalizált farkasfogakat függélyesen a sisakra téve a szárnyak nélkül használták, mely e nemzetség rendes sisakdísze volt. A Kisvárdayak és Kunok egyidőben czölöpösen felállítva használták az állkapocsba foglalt farkasfogakat (tehát az ékek eredeti helyzetében).
A teljesen összeállított Guthkeled nemzetségi czímer leirása tehát következő: Veresben három fehér jobb oldal-ék; sisakdísz a pajzsalak zárt veres szárnyon; takaró: veres-fehér (l ábra). Hogy a Buthkay- és rokonainak 1496-ban adományozott czímerpajzs színe miért kék? miért nem veres? csak úgy magyarázhatjuk meg, hogy ezen színváltoztatás főképen a többi teljesen egyező czímerű leszármazóktól való megkülönböztetés végett történt. E kivétel még abban is némi magyarázatát nyeri, hogy ezen adományozottak – talán a Buthkayak és Ráskaiak kivételével – nagyon szerény, alig ismert nevűek voltak. Egyébiránt az 1496-iki czímer, tehát a kék szín is csak bizonyos családok egyes megnevezett tagjainak adományoztatott.
Hogy az e fajta czímeradományozások czímerszínei mily csekély értékkel birnak előbbi állításunk ellenében, csak azon két czímeradományozást említem, melyben két Kanizsaynak az Osl nemzetség ősi czímerképét egyiknél kék, másiknál arany mezőben adományozzák.
Végül állításunk igazolására szolgál a Viczmándyak czímere. E család ősi czímerét, a növekvő bikát egyik ősanyjuk után bővítették a Buthkayak czímerével s e Buthkay-czímerben az oldal-ékek – nem kék, hanem – veres pajzsban vannak.*
* Még döntőbb talán a tény, hogy a Jagellók korában kelt nagyszámu czímeradományozásoknál (a Máriássyakét kivéve) egyátalán nem ismertek más pajzsszínt mint a kéket; ezt aztán valósággal chablonszerűen használták.
A mellékelt táblán levő czímerek részint olyan családok czímerei, melyeknek a Guthkeled nemből való egyenes leszármazása oklevelek tanúsága szerint kétségtelen, részint olyanoké kiknél hasonló leszármazás a czímer teljes hasonlósága miatt feltételezhető. Az első sorozatba tartoztak: az Amade, a Bachkay, somlyói Báthory, Buthkay, deregnyői Daróczy, guti Guthy, Kis-Várday, rosályi Kún, Maróthy, guti Országh, Ráskay (középső ág), Rosály, Zokolyi; a másodikba a Bogdányi, palotai Czibak, Drakulya, kuzsalyi Jakch, tarnóczi Tarnóczy, Tegzes de Anarcs, Szentmarjay és gyalui Vass családok, továbbá az 1496-iki czímeradományozásban említett Keszegek, butkai Sándorok, Málczayak s Ráskayak (idősb ág). Genealogusainkra vár eldönteni, hogy ez utóbb említett családok szintén egyenes, férfi ágon való leszármazói-e a Guthkeled nemzetségnek vagy azzal csupán női ágon állanak összeköttetésben?
Végül – teljesség okáért – felsorolom azon családokat is, melyek a Guthkeled nemzetségből származnak, de czímereik nem ismeretesek előttem. Ezek: Chatáry, Dobi, Márky, Marczalthői, chatári Zalay, Zeleméry.
S noha azon véleményemet, hogy a hol a Guthkeled czímer-typust feltalálom, ott az ezen nemzetséggel való összeköttetést is feltételezem, – fel nem adom, de – tekintve azt, hogy a heraldika fénykorában is gyakori eset volt, hogy örökség, örökbe fogadás, fiusítás stb. által nevet és czímert gyakran cseréltek – következtetéseinkben ovatosaknak kell lennünk. Csak az utolsó Ibrányi örökösnőt Margitot említem, ki 1414-ben vajai Vay István-hoz ment nőül, utódai a vajai Ibrányi nevet vették fel s ezt használják ma is. Hasonló ehez a Sámbokréthy-Újfalusy fiusítás, hol hasonlón jártak el.* Megfordítva történt a Ráskay-Soós fiúsításnál, 15hol a «Ráskay-Soós» név mellé az anya czímerét vették fel. Hasonlóan tanúlságosak a Viczmándy-czímerváltozatok. – E család Bácsmegyéből származik, honnan a mohácsi vész után Viczmándy Tamás kővári kapitány elvévén Buthkay Zsófiát, Zemplénmegyébe Buthkára költözik, hol ősi czímerét (m ábra),* a Buthkay czímerrel megbővítvén (n ábra),* előnevül «buthkai és izbugyait» veszi fel. Viczmándy László már 1631-ben, azaz egy évvel később, mint a melyből a legrégibb Viczmándy-Buthkay czímert ismerjük – kezdőbetűkkel ellátott pecsétjén csupán a Guthkeled-ékeket használja, elhagyva ősi czímerét (o ábra).
* Divék-újfalusi Ujfalussy Boldizsár nőül veszi az utolsó nyitra-sámbokréti Zsámbokréti örökösnőt s vele Sámbokrét egy részét is kapja, fiai: Tamás és Ambrus a sámbokréti és divék-újfalusi Sámbokréti nevet veszik fel s az Ujfalussy medvés czímert használják. A fiusított Sámbokréthyek tehát, miután eredetileg Ujfalussyak voltak, kétségtelenűl a Divék nemzetségből származnak, de nem a többi Sámbokrétyek, kik kihalásukig a két ekevasat használják czímerül. Ennyit felvilágosításul a Turul 1890. 214. l. közlött czikkre a Divék nemzetség czímerkérdéséről.
* Ilyen (kezdőbetűs) pecsétet használ: Viczmándy Mátyás Zemplénmegye alispánja, 1559. évben.
* Ilyen a Viczmándy-czímeres sírkő Izbugyán, 1630. évből; Viczmándy Sándor pecsétje 1649-ből és az ungvári Sz. Mária szövetkezet anyakönyvében előjövő czímer. A szívpajzs nagyon valószínűleg a kihalt Izbugyay család után jutott a Viczmándyak bővített czímerébe.
Miként említettem, a Bogdányi, Czibak, Drakulya, Szentmarjai, Tarnóczy* és gyalui Vass családok eredetének tisztázása a további genealogiai kutatások feladata leend. A kusalyi Jakcs családot Bunyitay Vincze szintén a Guthkeled nemzetségből származtatja; de ezen család czímerkérdésénél a heraldikának még nagy akadályokkal kell megküzdenie, a mennyiben más régi, Jakcs családra vonatkozó pecséteket is ismerünk, melyeknek czímerjellege a Guthkeled czímerjellegtől teljesen elütő, ámbár a következetesen homályos lenyomatok miatt a valódi czímeralakot e pecséteken mind ez ideig nem ismerjük.
* T. i. a már kihalt ungvármegyei tarnóczi Tarnóczy család, a mely már a XIV. században Tarnóczon birtokolt.
Az anarcsi Tegzes család, – mely magát néha csak Anarcsi-nak írta, – miként fentebb láttuk, czímerében kivétel nélkül a Guthkeled-ékeket használta, birtoka Anarcs félórai távolságra fekszik Kis-Várdától. E családról egyik korábbi munkámban állítottam, hogy az kétségtelenűl Guthkeled ivadék, most a legújabb kutatások alapján, ezen állításomat csak megerősíthetem.*
* «Himesi és monostori birtokuk a Várdayaknál volt zálogban». «A Várdayak (Kis-Várdayak) 1424-ben Anarcson (Kis-Anarch) kir. adományul kapnak részeket. 1430. Anarcson vesznek zálogot». Dr. Csánki M. orsz. földrajza I. 542, 543.
***
Hogy mennyire szükséges volna egyesült erővel felkutatni s közzé tenni a vidéki köz- és magán-levéltárakban még nagy számban lappangó régi pecséteket, ezt első sorban hazai történetkutatásunk itélheti meg, mert a valódi történésznek el kell ismernie a történelem s segédtudományai közt létező szerves és felbonthatatlan összeköttetést. Healdika nélkül nem létezik sphragistikus, numismatikus és genealog; genealogia, numismatika, heraldika és sphragistika nélkül történész. Ezen tudományokban találja fel a történész a történelem alapköveit s ezen alapkövek czélszerű felhasználása nélkül nem lesz a történelem egyéb, mint hideg gondolatok sorozata.
CSERGHEŐ GÉZA.
