DÓZSA NÁDOR ÉS A DEBRECZENI CSALÁD. (Második és befejező közlemény. – Három rajzzal.)

Teljes szövegű keresés

DÓZSA NÁDOR ÉS A DEBRECZENI CSALÁD.
(Második és befejező közlemény. – Három rajzzal.)
Debreczeni Dózsa a nádorságot rövid ideig, esztendeig se viselte. Az 1322-ik év első felében még gyűléseket tart, igazságot szolgáltat, s közbe-közbe birtokot vásárol, de a nyár derekán már ki sem mozdul Debreczenből, úgy látszik betegeskedik, mert a halál gondolatját forgatja elméjében s készül leszámolni a földi gondokkal.* Körülötte vannak rokonai, s négy fia: Jakab, Pál, András és Dózsa, mindannyian kiskoruak; az utolsó még egészen gyermek, a kik halála után pártfogóra, védelmezőre fognak szorulni. Nagy uraságot, tisztelt, becsült nevet hagyhat rájuk, de azt akarja, hogy rokonaikkal is békességben éljenek s ezért – bizonyára több hasonló intézkedései között – unokaöcscsét Miklóst (az Erdő fiát) anyja leánynegyedi illetőségére nézve kielégíti, s jól tudván, hogy osztály az atyafiszeretet mértéke – Moyspályi és Ernefiastephánpályi nevezetű, Bihar vármegyében fekvő birtokait örökjoggal reá ruházza, lelkére kötvén, hogy fiainak erről hiteles helyen menedéket adjon.* Ezután nem sokára az esztendő vége felé meg is hal, a mint látszik férfikora delén. Csontjai valószínűleg Debreczen 68régi szentegyháza alatt porladoznak, melynek életében patronusa volt.
* Anjoukori okmánytár. II. kötet. 19. 20. 23, stb. Zichy okmtár I. k. 216. l.
* E birtokokat Dózsa az Ákosok jelesen Erne bán fia István nádor és néhai Moys fia Moys hűtlensége következtében Károly királytól kapta. Anjoukori okmt. II. 45. l.
Nádori udvarát is állandóan itt tartotta s tudomásunk szerint nincs olyan oklevele, melyet Budán, Temesváron, vagy általában az országnak a királyi udvarral együtt változó valamelyik központján adott volna ki. Ez minden bizonynyal Károly beleegyezésével történt így, de az is meglehet, hogy a király maga akarta, hogy híve amaz örökösen háborgó országrész fékentartása czéljából Debreczenben székeljen, mialatt Dózsa vicepalatinusa, István állandóan Budán lakott, maga pedig belső tanácsosai, itélő mesterei, udvar birái, fő ember szolgáinak környezetében odahaza valóságos kis király volt.*
* »Stephanus vice palatinus Bude residens«, máskor Dózsa nádor »vice judex«-ének, de következetesen Budán székelőnek neveztetik. Dózsának 1322. aug. 24. Debreczenben kelt levelében olvassuk: »unacum nostris consiliaris … decrevimus« (Anjou okmtár. II. 45. l.) U. o. I. 618. II. 5. l. Semjéni Jánost (a Kállayak közűl) »frater et serviens noster«-nek nevezi. U. o. I. k. 62.
A mily világos előttünk rövid politikai pályája, ép oly homályosak családi viszonyai. Atyját András comest, pusztán csak nevéről ismerjük, s legfeljebb következtetnünk lehet, hogy Rofoyn bánnak – ki Dózsát legközelebbi rokonának nevezi – édes testvére volt. András comesnek rajta kívül több fia nem maradt, nehány leányáról azonban határozott tudomásunk van. Előfordulnak az oklevelekben mint Dózsa nádor testvér-sógorai: a már említett Erdő, kinek felesége Dom asszony, továbbá Toldi csóka comes helyesebben talán atyja János; Mikó és Szalók a Hunt-Pázmán nemzetségből, amaz a tiszaújhelyi Újhelyi, ez a már kipusztult Bathyányy család őse, a leányok azonban névszerint alig említtetnek.* Dózsa nádor feleségének kilétét pedig még csak nem is gyaníthatjuk, mert hogy a Kállay családdal többször hangoztatott rokonsága egyenesen arra volna visszavezethető állítani nem igen mernők, főkép ha tudjuk, hogy a nemzetség egyik ágazatának tagjai szintén a nádor testvérétől származtatják magukat. Előszámlált fiain kívül volt egy Klára nevű leánya, ki az Aba nemzetségből származó Nádasdi Domokoshoz, ennek halála után pedig Brezniczei Mihályhoz ment nőül,* a mint alább következő táblázatunk mutatja.
* Országos Levéltár DL. 6185. 4979. Az Ujhelyi család levéltára. A Bathyányiak ősanyja Margit volt.
* Orsz. Ltár. DL. 3059.
Miklós; Rofoyn bán »de Debreczen« 1282–1311 magtalan.; András comes »de Debreczen«; Péter; Jakab 1358 »de Debreczen« a debreczeni klastrom alapitója.; Dávid 1358.; Dom (Erdő felesége.); Margit (a Hunt Pázmán nemzetségből való Bathiányi-család ősanyja.); N (Toldi Csóka comes.); N (Mikó comes »de genere Hung Pázmán« felesége, az Ujhelyi-család ősanyja.); Dózsa 1297-ben megszerzi Zámmonostorát. 1311-ben a király hadvezére. 1317-ben bihari és szabolcsi főispán, öt vármegye bírája. 1318-ban erdélyi vajda. 1321-ben nádor † 1322. aug. 24. után.; Jakab 1322–1360 szabolcsi főispán. 1332-ben egyszersmind testvéreivel együtt adorjáni várnagy.; Pál 1322–1360 szabolcsi főispán és adorjáni várnagy.; Klára (I. Nádasdi Domokos »de genere Aba« II. Brezniczei Mih.); II. András meghalt 1328 előtt.; II. Dózsa 1328-ban még gyerm., megh. 1338 előtt.; István 1383–1389. (özvegye 1400-ban Margit asszony.); I. László 1343. †; II. László 1343 megh. 1363 előtt.; I. Miklós 1343. †; Gergely 1343–1382. † (felesége somlyai Báthory Erzsébet él még 1415-ben.); Margit (Széchy Miklós nádor.); N (Héderváry Miklós.); Ilka (1405-ben Domoszlai Demeterné.); János meghalt 1380 előtt özv. 1405-ben él.; II. Miklós 1364 †; III. László 1366–1404.; Zsófia.; Katalin.; Katalin (1405-ben olnodi Czudar Benedekné.)
69Debreczeni Dózsa nádor származását illetőleg mi sem igen vagyunk szerencsésebb helyzetben azoknál, a kik ezzel a kérdéssel már előttünk foglalkoztak. Az a legújabban lábra kapott nézet, hogy a Káta nemzetség tagja lett volna,* pusztán Rofoyn bánnal való rokonságán alapul, és csak akkor érdemelne komoly figyelmet, ha előbb kétségtelenül ki lehetne mutatni, hogy maga Rofoyn is a Káták közül való, a mire azonban ez időszerint semmi kilátás sincs.
* A Zichy codex szerkesztői valószínűleg, Bunyitay (i. h. Századok 1888. 143. l.) határozottan a Káta nemzetség tagjának tudják őt.
Kétségtelen dolog másfelől, hogy czímere a mit mellékelt rajzunk tüntet elő – hasonlít az Aba genus ismeretes czímeréhez, de hát ez magában véve semmit sem bizonyít, mert köztudomás szerint a pólyákat – mint legszabályszerűbb heraldikai alakzatokat – igen sok, egymásra nézve teljesen idegen nemzetségek tagjai használták pecsétjeiken. Különben is a czímerek egyezése, – bár tagadhatlanul fontos argumentum, – vérségi együvé tartozás alapjául csak akkor fogadható el, a mikor azt a genealogiai és birtokviszonyok eléggé támogatják. De jelen esetben ez a körülmény épenséggel nem forog fenn, és Debreczeni Dózsa – noha pecsétjén ott is találjuk az A betűt, mely némelyek szerint nemzetségét jelentené* – sem egyik, sem másik módon nem hozható összeköttetésbe az Abákkal, sőt Debreczenen kívül egyetlen ősi birtoka, melyről még tudomásunk van, az Arad vármegyében fekvő Panád, határozottan figyelmeztet bennünket, hogy vérségét másfelé nyomozzuk.* Biztosabb támpontok hiányában azonban, jóformán kiidulnunk is alig lehet. Tudomásunk szerint a Borsa nemzetségből származó Tamás comes fiaival, Kopaszszal és testvéreivel, továbbá a Kállay család őseivel állott rokonságban. Ez utóbbi úgy látszik csak sógorság volt, de a Borsákkal való összeköttetése már aligha nem közelebbi vérségen alapul. Nemcsak ő, de már bátyja Rofoyn bán is a Tamásfiak rokona gyanánt említtetik, és minden bizonynyal jó egyességben élhettek, mert 1285-ben Loránt erdélyi vajda, István, Jakab (Kopasz nádor), László, Beke és János testvéreivel együtt Rofoyn bánnak IV. László előtt Gaborján monostorát átengedték.* Nemsokára azonban Debreczeni Dózsa mint ellenség áll szemközt velük, és emelkedése, mint tudjuk, a Tamásfiak bukásával veszi kezdetét. Még egy más érintkezési pontot is találunk Dózsa meg a Borsa nemzetség között. – 1315-ben panaszkodik a királynak, hogy említett Panád nevű örökségét néhai László erdélyi vajda hatalmasan elfoglalta, Károly tehát visszaadja azt neki, hogy bírja békességben, a mint már ősei is bírták.* Mindez ugyan magában véve édes kevés, s nincs is szándékunkban messzebbre ható következtetések alapjául fogadni el, de véleményünk szerint mégis elegendő arra, hogy kutatásaink közben a Borsa nemzetségből való származás lehetőségére is gondoljunk.
* Arch. Értesítő 1879. 231. l. 13. Nyáry Albert: Heraldika vezérfonala 104. l.
* Ma Uj-Panát nevű helység létezik. Aradtól északkeletre. Dr. Csánky id. m. 776. l.
* Zichy codex I. k. 63. l.
* Anjou okmtár I. k. 380. l.
Dózsa nádor halála előtt közvetlenül a királyi kegyelemnek még egy utolsó, és nem közönséges jelét tapasztalta. – Károly ugyanis érdemeire való tekintetből kiskorú fiainak adományozta Szabolcs vármegye főispánságát, melyet tudomásunk szerint 1325-ben első szülött fia Jakab, már tényleg kezébe is vett s ettől az időtől fogva Jakab, Pál és Dózsa nevezett vármegyének állandóan főispánjai, a negyedik testvér András, úgy látszik korán elhalálozván.* Alig 70húnyta be szemét a hatalmas nádor, a szomszédok mindenfelől megtámadták a védelem nélkül maradt kiskorúakat, gondolván, hogy könynyű szerrel elbánhatnak velük. – De szerencséjükre atyjuknak kipróbált hü emberei még életben voltak s nem engedték, hogy az árvák rövidséget szenvedjenek.* Bizonyos dolog, hogy a király is pártjukat fogta szükség esetén, mindazonáltal a hatalmasabb emberek, egyelőre még is csak háttérbe szorították öket. – A Kállay rokonság részéről úgylátszik nem sok jó akaratot tapasztaltak, erre mutat az a körülmény is, hogy Böszörményben gyakorolt vásárjogukat Kállay Iván kérésére 1325-ben Károly király eltörülte,* sőt ezután is meggyült még a bajuk a hatalmaskodó atyafival. – De rövid idő alatt mikor Dózsa nádor fiai ember kort értek; s atyjuk nyomdokaiba lépve annak érdemeihez ujakat szereztek – csakhamar megváltozott a helyzet: A főispánság mellett adorjáni várnagyokká nevezte ki őket a király, Debreczen környékén fekvő tekintélyes jószágokkal (Nagy-Miklós, Nagy-Iván, Macsa a Hortobágy folyó mellett, Kerekegyház a Nyirben, Elep, melyet atyjok Ottó király adományából bírt Szabolcs vármegyében) jutalmazván hasznos szolgálataikat,* úgy hogy már 1330–1340 között kétségtelenül ők voltak a környék legelőkelőbb és leggazdagabb főnemesei, s a szomszédok igyekeztek jó barátságban élni, atyafiságos összeköttetésre lépni velük. – Tapasztalhatjuk ezt első sorban a Guthkeledek, nevezetesen pedig a Báthoryak, Doby-Dorogok és Diószeghyek részéről, a kik az ellenük indított birtok pereket megszüntetvén, vagy bizalmi férfiak ítélete alá bocsájtván, a menynyire csak lehetett, óvatosan kerültek minden további összeütközést. A Báthoryak pl a Szabolcs vármegyében fekvő Timár helységhez melyet Dózsa nádor a Kárászi család tagjaitól szerzett – jogot formálván, perrel támadták e miatt a testvéreket, de már 1322-ben tanácsosabbnak tartották a békés kiegyenlítést, és fölajánlották cserébe Kis Bátor nevű Bihar vármegyében Ábrám és György teleke között fekvő jószágukat.* Rövid idő alatt pedig oly bizodalmas viszony keletkezett köztük és a nádor fiai között, hogy ez utóbbiak, tekintetbe véve, miszerint a Báthoryak a pártütők ellen atyja oldala mellett harczoltak, »ob favorem etiam proximitatis inter ipsos de novo contractae, et in signum specialis dilectionis eorundem«: Timár birtokról Báthory Bercezk maradékainak javára önkényt lemondottak, s tényleg átal is adták ezeknek a reá vonatkozó privilegiumokkal együtt.* Hogy voltaképen miben állott ez az ujonnan kötött atyafiság? bajos volna megmondani, mert jóval később történt, hogy a nádor egyik unokája Gergely, somlyai Báthory Erzsébetet vette nőül.
* István mester a Pál bán fia 1322–1324. években Szabolcs vármegye ispánja gyanánt szerepel, de 1325 junius 2-án Dózsa nádor fia Jakab, nyilván mondja róla, hogy viczéje, alispánja volt. A testvéreknek olykor, külön alispánjok volt. Anjou okmtár II. k. 57, 132, 196, 617. l.
* Az 1323-ik év elején Pós comes adorjáni várnagy képviseli őket a váradi convent előtt, a miből következtethetjük, hogy a nádor az adorjáni várba helyezte el családját az akkori háborús időkre való tekintetből. Zichy okmtár I. k. 220. l.
* Anjou okmtár 219. l.
* Orsz. Ltár. DL. 2557. – Anjou okmtár II. 354. A nádor fiai közül Dózsa – noha 1330-ban testvéreivel együtt főispán és adorjáni várnagy – 1328-ban még egészen gyermek »parvulus» mint a király nevezi; András 1328-ban már nincs életben.
* Országos Levéltár DL, 2758 – Az egyességen munkáló bizalmi férfiak Dózsa nádor fiai részéről: Bathyányi Mihály (a Szalók fia), Bucs (a Nothk fia), a bihari Szepesi cs. őse stb. valának,
* Anjou okmtár III. k. 248. l.
Sokkal több bajuk volt azonban a Guthkeled nemzetség egy másik ágával, a Kis-Várdayakkal, különösen pedig Pelbárt urral, a ki a maga korának legkonokabb perlekedői közé tartozott s igen ragadozó ember vala. Még 1322-ben történt, hogy pénzre lévén szüksége, Macs birtokot, máskép Egyházas Macsot Szabolcs vármegyében Dózsa nádornak egy évre zálogba vetette, azzal a rendes kikötéssel, hogy ha a záros határidő alatt ki nem váltja, 80 márkát tartozik érette letenni. Mikor azonban a kiváltás napja elérkezett, a nádor már nem volt életben, Pelbártnak pedig úgylátszik, kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogysem kötelezettségének eleget tegyen. Dózsa maradékai tehát, illetőleg azoknak gondviselői a kötés értelmében elfoglalták Egyházas Macsot, s ebből hosszú per támadt, melynek folyamán Kisvárdai Pelbárt hamis oklevelek publicálásával is vádolta Dózsa nádor fiait, vakmerően állítván, hogy ezeknek a jószághoz semmi joguk, és csalárdsággal akarják magukat fenntartani annak birodalmában. A dolog ilyen 71formán egész 1335-ig elhuzódott, a mikor aztán a Kisvárday család tagjai, nyilván a hamis vád következményeitől tartván, a váradi káptalan előtt minden további perlekedésről letévén, egyezséget ajánlottak, hogy abban még maradékjaiknak is gyönyörűségük telhessék, és a haragot, gyűlölködést, bosszúállást – az oklevél szavai szerint – kitépvén szívökből: Egyházas Macsot Dózsa nádor fiainak örök birtokába bocsátották, kikötvén, hogy a zálogösszeg felett még ötven márkát tartozzanak érette fizetni,* a mit nevezettek a következő évben teljesítettek is.* A fortélyos emberek azonban még ezzel sem érték be, és újabb csalárdságon törték fejüket, hogy a nádor fiait kiforgathassák jogos tulajdonukból. Az egyesség létrejötte után ugyanis nehány év mulva a 8 esztendős gyermek, Kis-Várday Miklós személyesen megjelenvén a váradi, leleszi és jászai konventek előtt, keservesen elpanaszolta, hogy őt atyja meg nagybátyja jószág nélkül szűkölködő szegény legénnyé akarják tenni, és hogy ezt kikerülhesse, ünnepélyes óvást emelt azon szerződés ellen, mely nevezettek és Debreczeni Dózsa fiai között Egyházas Macsra vonatkozólag az 1335-ik év folyamán az ő jogainak nyilvánvaló sérelmével köttetett, a, mikor még oly éretlen korban vala, hogy nevének felhasználása ellen nem tiltakozhatott.* A jámbor papok – noha már szokva lehettek az effélékhez – bizonyára megcsóválták fejüket e körmönfont ravaszságra, de hát nekik kevés közük volt a dologhoz, s írásba foglalták annak rendje és módja szerint az odahaza jól betanított 8 esztendős fiú tiltakozását, az öregek pedig markukba nevethettek és beváltották abbeli igéretüket, hogy az egyességgel a maradéknak is gyöngyörűséget szereznek.
* Zichy cs. okmtára. I. k. 216, 220, 434, 448, 480.l.
* A váradi káptalan levele arról, hogy Pelbárt és rokonai az egyesség értelmében Dózsa nádor fiait a jószág békés birodalmában megvédelmezni tartoznak u. o. 490.
* Zichy codex I. k. 582, 583, 585. l.
Annyi bizonyos, hogy Dózsa nádor fiaira nézve az atyjuktól öröklött nagy vagyon, sok bajjal, vesződséggel és költekezéssel járó hoszszadalmas perek kútforrása lett, a mint ez hasonló esetben rendesen történni szokott. Mert úgy Rofoyn bán, valamint öcscse a nádor, a pártharczok idején a hűtlenektől elkobzott jószágokból gazdagodtak fel, és a béke helyreálltával, a király és nemzet között való kölcsönös bizalom megszilárdultával, az érdekeltek megkisérlették legalább annyit a mennyit visszaszerezni, megmenteni nemzetségüknek veszendőbe ment ősi javaiból, törvényes eszközökhöz vagy a király kegyelméhez folyamodva. Valószínűleg így veszthették el Dózsa nádor fiai Ujvárat, mely azonban – ha t. i. azonosnak tarthatjuk Diós-Győrrel – nem az Ákos nemzetségnek másik, Micsk bán féle ágazatára szállott, de már a század első felében a király kezére került. Hogy és mint történt a dolog, arról persze közelebbi értesülésünk nincsen, de ebben az időben Debreczeni Dózsa maradékainak egy másik, szintén tekintélyes birtoka is veszedelemben forgott. A Gyovád nemzetség tagjai ugyanis Gaborján monostorát követelték vissza, mint ősjószágukat, és úgylátszik, hogy ahhoz való jogaikat a törvény előtt be is bizonyították. Említettük már, hogy Gaborján monostorát a Borsa nemzetségből származó Loránt erdélyi vajda és testvérei engedték át IV. László beleegyezésével Rofoyn bánnak, mint a király ellen föllázadt hűtlen Acsó birtokát, s így szállott Dózsára, a ki békességben birta haláláig. Ekkor azonban a Gyovádiák – talán mert nevezett Acsó is nemzetségük tagja volt – fölléptek igényeikkel a nádor fiai ellen és a pör már-már javukra dőlt el, mikor jámbor, békességszerző emberek közbe vetették magukat, s az 1340-ik év folyamán a feleket kiegyeztették, akképen; hogy a Gyovádiak a pör alatt álló jószágot az esztergomi káptalan és a királyi titkos kanczellár előtt 300 márkáért Debreczeni Jakabnak és Pálnak örökjoggal bevallották.* Háromszáz márka szép pénz volt abban az időben, de Gaborján sem megvetendő birtok, és monostorával, kőegyházaival, a Berettyó vizén levő vámjával s a hozzá tartozó Szent Péterszeg nevezetű birtokkal együtt, bizony testvérek között is bőven megérte ezt az összeget. A vételár lefizetésének a székesfehérvári káptalan előtt kellett megtörténni, hol a nádor két fia és a Gyovád nemzetségnek számos tagja megjelenvén, a 300 márka a király által kiküldött Gergely fia István apród szeme láttára jó folyó pénzben 72leolvastatott és a káptalan 1341 febr. az adásvevésről privilegiális levelet állított ki, melyet aztán a szerződő felek nagyobb erősségnek okáért a váradi káptalan által is átirattak.*
* Zichy codex I. k. 570–572. l.
* U. o. 598–602. l. – A Gaborján monostorához jogot tartó Gyovád nemzetség tagjai között ott találjuk: Gyovádi Gyula fiait: Miklós és Gergely »dictus Csontos«-t, Miklós »dictus Kerekes«-t, Jánost «dictus Achil«-t, és Mikó bán unokáit stb.
Még jóformán be sem végezték ezt a dolgot, mikor Tamás erdélyi vajdával, Károlynak különösen kedvelt «proximus«-ával gyűlt meg a bajuk, a Bihar vármegyében fekvő Csalános felett, melynek egyik Ó-Csalános nevezetű részéhez a vajda Károly király adománya alapján szintén jogot tartott. Dózsa nádor fiai ugyanis, azt állítván, hogy voltaképen csak egy Csalános birtok létezik, mely ennek előtte Borsa Tamás hűtlen fia Beke mesteré volt: úgy látszik tiltakoztak az adomány, illetőleg a birtokba vétel ellen, melynek következtében a vajda perrel támadta meg őket. Pál országbíró ítélete alapján mindenekelőtt tanukat kellett kihallgatni e kérdésben, s az eljárással az egri káptalan bizatott meg. A vajda állítása mellett azonban, hogy t. i. Ó-Csalános és Csalános mindig külön birtok volt, mindössze is 120 nemes ember tanuskodott, Jakab és Pál ellenben egész hadsereget, több mint 300o magyart, kunt és oláhot vezettek a helyszínére közöttük 300 nemes embert – a kik eskűvel bizonyították, hogy csak egy Csalános birtokot tudnak és ismernek. Az előszámlált tanuk sorában ott találjuk közelebb- és távolabbról a környék majd minden birtokosát, a Báthoryak, Károlyiak, Csomaközyek, Vethésiek, Bagóssyak, Dengeleghyek, Megyeriek, Kölcseyek, Rákóczyak, Ujhelyiek, Zowárdffyak, Nagymihályiak, Kállayak, Zeleméryek, Domahidyak, Pongráczok stb. őseit, kiknek bizonyság tétele az ügyet Dózsa nádor fiainak javára döntötte el, s a vajda fel is hagyott a további sikertelennek látszó perlekedéssel.*
* Anjou okmtár IV. 226. l.
A testvérek közül ebben az időben már csak hárman, Jakab, Pál és az Aba nemzetségből való Nádasdi Domokos özvegye, Klára asszony voltak életben, ki azonban özvegyi fátyolát csakhamar letévén, másodízben is férjhez ment, és egyetlen, hasonlóképen Klára nevű leánya, mindjárt atyja halála után nagybátyjainak gondviselése alá került, miután Drugeth Vilmos nádor a ki nevezett Nádasdi Domokos jószágait a királytól felkérte magának – leánynegyedi illetőségére nézve már 1337-ben kielégítette őt, az özvegynek is kiszolgáltatván ez alkalommal köteles részét. A dologban Debreczeni Dózsa fiai jártak közbe, és minden bizonynyal az ő fellépésüknek tulajdonítható, hogy a nádor a király egyenes meghagyására minden további perpatvar nélkül teljesítette kötelességét, bár úgy látszik, hogy az atyafiságos szereteten kívül egy kis önérdek is befolyásolta Dózsa fiainak maguktartását. Unokahugok ugyanis 1338 junius 3-án Ilsva és Alcsi nevű rész birtokokból álló leánynegyedi illetőségét örökjoggal átengedte nekik, hála fejében, mivel ezek magukhoz vették, saját gyermekük gyanánt tartják, nevelik, és kiházasítása felől gondoskodni fognak stb.* Ekképen tehát jó cselekedetűkért megjutalmaztatták magukat, de úgylátszik gondot is viseltek az árva leányra, és rangjabeli előkelő gazdag főemberhez, az Aba nemzetségből származó Somosi Péterhez adták nőül.*
* Anjou okmtár III. k. 349. l.
* Orsz. Levéltár DL. 3162, 3059.
Jakab és Pál osztatlanul bírták atyjukról maradt javaikat, s úgy látszik mindaketten állandóan Debreczenben laktak. Családos emberek voltak, de feleségeikről nincs emlékezet, sőt a Báthoryak és Kállayakon kívül más családokkal való összeköttetésükről sincs ebben az időben tudomásúnk. Jakab volt az idősebb, ő intézte a vármegye ügyeit, vezette a gazdálkodást, és perlekedett a szomszédokkal, mialatt öcscse Pál a világban forgolódott, örömest tartózkodván udvarnál s a király környezetében.* Az 1342-ik év tavaszán is Visegrádon találjuk őt, a főpapok és országnagyok fényes gyülekezetében, mint tagját annak a békebiróságnak, mely I. Károly király előtt a Hunt Pázmán nemzetségből származó Bazini és Szentgyörgyi grófok ősei között egyességet hozott létre, mely azonban az egymást halálból gyűlölő testvérek között tartós nem igen lehetett. A kibékülés Tatamér fejérvári prépost s királyi alkanczellár házában 731342-ben történt, hol is Csanád esztergomi érsekkel élükön, jelen voltak a nyitrai, szerémi, boszniai püspökök, Pál a királyné tárnokmestere, Miklós pozsonyi, Tötös barsi főispánok, Poky Dezső alországbiró, a Szerdahelyi Dersffy család ősei stb.* A király napjai már akkor meg voltak számlálva és közel halálát érezvén, valószínüleg tanácskozásra gyűjtötte egybe hű zászlós urait s közöttük leghivebb emberének, néhai Dózsa nádornak hálára kötelezett fiát. Nemsokára ezután be is hunyta szemét örökre, de az országos gyásznál, a veszteség felett érzett fájdalomnál sokkal nagyobb, sokkal igazabb volt a nemzet öröme, mikor halála után öt nappal 1342 julius 21-én Lajost királylyá koronázták. Erre a nagy napra Debreczeni Jakab is kimozdult vármegyéjéből, és a többi zászlós urakkal együtt megjelent Székesfehérváron, hogy hódolatát koronás királya lábaihoz tegye, mely alkalommal – a mint látszik Lajos közbevetésére – Tamás erdélyi vajdával is kibékültek a testvérek, a ki Ó-Csalános birtokról önkényt lemondván, kárpótlásul Dózsa fiainak bizonyos Pilis vármegyében fekvő jószágát kapta.* Az ország minden részéből összesereglett nemesek között, kik a kedvező alkalmat felhasználva, panaszaikkal az ifjú király füleit verdesték, a Káta nemzetség két tagját, Ősi Lőrinczet és Kálay Gog-ot is ott találjuk, a kik fájó szívvel nézték, hogy egykori szép jószágukat a Hortobá gyon fekvő Zámmonostorát hitvány 100 márka fejében Szabolcs vármegyének dúsgazdag főispánjai bírják. Igaz ugyan, hogy ide s tova ötven esztendő mult el azóta, mióta Debreczeni Dózsa 1297-ben nevezett birtokot az öregebb Kátay Gog-tól megszerezte, de azért – hogy legalább veszett fejszének nyele forduljon Pál országbiró előtt mindjárt a koronázás után pört indítottak a nádor fiai ellen, Zámmonostorát mint kétségtelen örökségüket visszakövetelvén tőlük. És úgy látszik erős igazságuk volt valószínüleg, mert a birtok eladásába annak idején a Káta nemzetségnek minden tagja beleegyezését nem adta – és az alpereseknek kétségtelenül nagy befolyása daczára, a pör rájuk nézve kedvező fordulatot vett, úgy hogy Debreczeni Jakab és Pál tanácsosabbnak tartották az ítélet előtt barátságosan kiegyezni velük, a mi 1343-ban meg is történt. Az országbiró előtt kötött egyesség értelmében aztán, Zámmonostorát, patronatusi jogával, a Hortobágyon lévő vámjával, szóval minden néven nevezendő hasznával együtt két részre osztották, egyik felébe az Osy és Kátay, másik hason felébe pedig a Debreczeni család tagjait határjárás mellett bevezetvén, nevezetesen Jakabot, István és László, Pált, László, Miklós és Gergely nevű fiaival együtt.* A dologban rájuk nézve az volt legkellemetlenebb, hogy Zám birtok Debreczen tőszomszédjában terült el, Dózsa maradékai pedig atyjuk példáját követve, épenséggel azon igyekeztek, hogy lassanként minden szomszédot kiszorítva maguk mellől, a debreczeni uradalmat egy szervesen összefüggő hatalmas jószágtestté kerekíthessék ki, a mi eddigelé jó formán sikerült is nekik. Vigasztalásukra szolgált azonban, hogy a király nem sokkal utóbb Hatház birtokkal ajándékozta meg őket, a Dobi Dorogok és Diószeghyekkel pedig Téglás és Tur Sámson jószágokra vonatkozólag 1347 márczius 1-én előnyös kötésre lépvén, mind a hármat a debreczeni uradalomhoz kapcsolták.* Különben a Guthkeled nemzetségnek azon ága, melyből Dorog utódjai a Doby és Diószeghy családok származtak, Hatházhoz is jogot formált, a minthogy annak egy részét a mai Hajdu-Dorog város (régi nevén Doroglesi) határához tényleg birta is,* úgy hogy a Debreczenzék a jó szomszédság okáért kénytelenek voltak 1353-ban megosztozkodni velük, később pedig pénzzel elégítették ki őket.*
* Jakab főispánságára nézve 1. Anjoukori okmtár II., III., IV. k. Zichy codex L, II. k. Az adorjáni várnagyságot rövid ideig viselték a testvérek.
* Anjoukori okmtár IV. 235. l.
* Anjoukori okmtár IV. 257. – A cserébe adott birtok »possessio Pagh« valószínűleg azonos azzal a Path földdel, melyet Dózsa 1311-ben kapott a királytól.
* Zichy codex II, k. 56, 63. l.
* U. o. II. k. 459. Orsz. Lvtár DL. 3889, 4352. Anjou okmtár V. 22. l.
* Zichy codex II. 530. l. Orsz. Lvtár DL. 4352.
* Zichy codex II. 530. l. Orsz. Lvtár DL. 4352.
A testvérek közül Pálnak elősorolt fiai mellett még két leánygyermeke is volt, kiknek férjhez menetelén meglátszott, hogy atyjuk nem hiába forgolódott az udvarnál, mert az egyiket állítólag Margitot – Széchy Miklós későbbi ná dor, a másikat – kit nevéről nem ismerünk Héderváry Miklós vette feleségül;* ez a kétség telenül fényes összeköttetés pedig, a míg egyfelől 74a család tekintélyét emelte, addig másfelől újabb módot és alkalmat szolgáltatott Debreczeni Dózsa fiainak a vagyongyűjtésre, a mit persze tőlük telhetőleg igyekeztek is fölhasználni.* Életük vége felé a főispánságot úgy látszik letették, hogy kizárólag birtokügyeik rendezésére fordíthassák hátralevő napjaikat. Jó testvérek voltak, legalább semmi nyoma, hogy javaik felett valaha perlekedtek volna, ellenkezőleg mindig közösen szereztek; érdekeiket egyesíteni tudták s noha mindkettőjüknek népes családja volt, az osztatlan birtoklást halálig fenntartották; egymás rovására nem igyekeztek gazdagodni, és a legcsekélyebb adományos vagy aquirált jószágot a közös vagyonhoz kapcsolták. Soha egy talpalatnyi földet zálogba nem vetettek, adósságaikat – noha ez mentül kevesebb volt – egyesült erővel fizették s ilyen gazdálkodási elvek mellett, rendezett viszonyok között fejedelmi vagyont hagytak maradékaikra. 1360 augusztus 27-én találkozunk velök utoljára, mikor Toldi Csóka fiait: Miklóst és Mátyást nagyanyjuk (Dózsa nádor testvére) leánynegyedi illetőségére nézve 180 frttal kielégítették. Két év mulva már mint néhaiak említtetnek, rövid idő alatt egymásután mindkettő meghalt.
* Orsz. Lvtár DL. 2450 l.
* Nagy Iván: Magyarorsz. családai X. k. 530. l.
Földesuraságuk alatt nyerte Debreczen legelső kiváltságát, melylyel aztán a szabad királyi városok sorába lépett. Lajos király ugyanis tekintetbe véve a polgároknak atyja iránt tanusított hűségét, mit a pártütők ellen vérüknek bőséges hullatásával is bebizonyítottak: 1360-ban szabad biráskodási joggal ruházta fel őket, kétségtelenül a nádor maradékaira való tekintetből, kik a város emelkedésére saját hatáskörükben is minden lehetőt megtettek. (Szücs: Debreczen tört. I. 56. 1.)
Fenmaradt pecsétjeik után reconstruált czímerüket mellékelt rajzunk tünteti elő. Atyjuk még három, ők már – kétségtelenül a leszármazási íz megjelölésére – négy pólyát viselnek czímer pajzsukban, sisak dísz gyanánt pedig egy ló törzse szolgál, melyet 1337-ben mint önálló sisakpecsétet használtak. E pecsét körirata világosan: »SIGILLUM JACOBI COMITIS DE ZABOC«. A pajzs alak mellől hiányzik az A betű, az állítólagos nemzetségi jelző, és hiányoznak a keresztes zászlócskák, melyet különben atyjuk is csak nádor korában, talán méltóságának jelölésére használt.*
* Orsz. Lvtár DL. 4979. E sisakpecsét, a mennyiben Nagy Semjéni László szabolcsi alispán által 1339 jan. 9-én kiadott oklevelen is előfordul, az Anjoukori Okmánytár III. k. 454. lapon álló jegyzete szerint a Kállay cs. ősi czimerének tartatik, de helytelenül, mert, az alispán – mint ez gyakran megtörtént – a főispán pecsétjét használta. B. Nyáry A. (id. m. 63. 1.) igen hibás rajz után az oromdíszt »sárkányfej féle« alaknak véli. Nemzeti Muzeum Kállay levéltár 1337. Nro. 471.
Debreczeni Jakabnak István, Pálnak pedig László és Gergely fiai értek emberkort. László azonban Miklós és János nevezetű fiainak hátrahagyásával úgy látszik, még atyja előtt meghalt, s miután nemsokára idősebb Miklós fia is követte; a Debreczeni család Dózsa nádortól származó ágazatának a XIV. század derekán már csak három férfitagja volt életben; István, Gergely és János.* A másik ágon álló Péterfia Jakab; Dávid fiával együtt még 1358-ban említtetik, mikor debreczeni birtokrészében a váradi káptalan bizonysága Dózsa nádor két fia ellen, a 75király személye elé idézi őt,* de Jakab úgy látszik, fiával együtt rövid idő alatt magtalanul elhalt, legalább erre mutat az a körülmény, hogy midőn I. Lajos 1364 június 18-án a város szabadalomlevelét a Debreczeni család tagjainak kérésére átírja és megerősíti, a földesurak között neve nem fordul elő, és tudomásom szerint róla vagy fiáról későbben sincs semmi emlékezet, már pedig mikor a Debreczeni család magvaszakadtával összes jószágaikkal együtt a város is Zsigmond királyra száll, utódjaik Debreczenhez való igényeikkel okvetetlenül előállanak.*
* Szücs: Debreczen tört. I. k. 56. 1. említtetik Miklós, de 1365-ben már nem él. Orsz. Lvtár DL. 30122,
* U. o. DL. 4802.
* Még leányági utódjaikról sincs tudomásunk és minden jel oda mutat, hogy a XIV. század vége felé Dózsa ivadékai Debreczennek kizárólagos földesurai voltak.
Dózsa nádor unokái ezentúl is czélszerűbbnek tartották magukra nézve az osztatlan birtoklást, pedig hát lett volna min osztozkodniok, és különválva is hatalmas földesurak maradnak, de úgy látszik, sajnálták feldarabolni a szép debreczeni uradalmat, hol atyáik is békességben megfértek egymással. Ebben az időben – már t. i, a mennyire a rendelkezésünkre álló oklevelekből tudjuk – Debreczen tartománya a következő birtokokból, városok és népes helységekből állott: Gaborján monostor, Szent Péterszeg, Keresztúr, Derecske, Tepe, Macs, Egyházas Szt.-György (más néven Kis-Macs), Torna (Boldogfalva), Zámmonostor (fele részben, de később egészen megszerzik), Elep, Szt.-Miklós, Szt.Lőrincz, Füzestelek, Fegyvernek, Suma, Suza, Hegyes, Haláp, Nagy-Miklós, Nagy-Iván, Máta, Kerekegyház, Dada, Böszörmény, Hatház, Szoboszló, Tur-Sámson, Téglás, Bigecs, Csalános (Szt.-Jób mellett) az akkori Szabolcs és Bihar vármegyék területén, részben az ú. n. Nyirségen, de jobbára a magyar alföld legáldottabb részén, a mai Hortobágyi pusztát is magában foglalván. – Egy pillantást kell vetnünk előbb a térképre, hogy valódi fogalmat alkothassunk magunknak a mértföldekre terjedő debreczeni uradalom felől, melynek különben összes tartozékát itt fel sem sorolhattuk, s melyet a nádor unokái úgyszólván napról-napra gyarapítottak. Birtak ezenkívül atyáik után más jószágokat is, nevezetesen a már említett Panádot Aradban, Mátyustelekét Bereg vármegyében, Tárnokot. stb., úgy hogy az ország leggazdagabb főnemesei közé joggal sorozhatjuk őket.*
* Orsz. Levéltár DL. 6825, 4540.
Váruk ugyan nem volt s még annak sincs nyoma, hogy állandó lakóhelyüket Debreczent, kerítésekkel, kőfalakkal erősítették volna meg, de úgy látszik, nem is érezték szükségét annak. A nádor fiai igen békés természetű emberek lehettek, mert állhatatosan perlekedtek ugyan, ha érdekeik úgy hozták magukkal, de szomszédjaikkal fegyveres határvillongásokba nem elegyedtek; törvényre, választott biróságra bízták ügyüket minden alkalommal, s a rájuk vonatkozólag fenmaradt szép számú oklevelekben hatalmaskodási esetekre nem akadunk, a mi pedig nagy szó. Jellemző rájuk nézve, hogy mikor egyik szomszédjuk Kállay Iván tisztje, tursámsoni jobbágyaiktól két ökröt, s más egyebeket hatalmasan elvett, Jakab a helyett, hogy bevett szokás szerint visszatorlásról gondolkozott volna, felesége által szép atyafiságos levelet iratott Iván urhoz, hogy ne terheltessék azokat visszaadatni.* De úgy látszik, hogy fia István már erőszakosabb, könnyen haragvó s ha nem is volt épen olyan zenebonáskodó féktelen ember, mint kortársai, atyja bölcs mérsékletét sem örökölte. Tanúságot tehetett erről Vidaföldi Máté Liptó vármegyei nemes, a ki ügyes bajos dolgaiban 1372 deczember havában azon a vidéken járván, hazatérő útjában feleségével, fiával és leányaival együtt Debreczenben szállott meg, talán épen ott akarván megünnepelni az új esztendő első szent napját. Mit véthetett, mit nem a jámbor a város földesurának? bajos volna megmondani s elbeszéléséből csak annyit tudunk, hogy István mester rajta rontott, innen-onnan jól megvagdalta, és a nemesi szabadság nyilván való sérelmével családostul elfogatta, vasra veretvén, tetszése szerint tömlöczöztette, természetesen minden igaz ok nélkül, bár ezt kissé nehéz dolog elhinnünk. Mikor fogságából kiszabadult, egyenesen a királyt kereste föl panaszával. Nem kellett messzire menni, mert Lajos épen Debreczenben időzött és felszólítása következtében István úr ünnepélyesen megigérte fejedelmi vendége előtt, hogy az ekképen meggyalázott nemesnek elégtételt szolgáltat. Ha igéretét beváltja, 76a dolog szépen véget ér, de hát úgy látszik, megfeledkezett arról, míglen az egri káptalan küldötte eszébe juttatta azt, Vidaföldi Máté ellen az országbiró elé idézvén őt. Idézték egyszer, kétszer, háromszor, de ügyet se vetett rá, úgy hogy már Bihar vármegyének három községében nyilvánosan ki is kiáltották, mikor végre fáradságot vett magának arra, hogy megjelenjék birája előtt. Itt aztán Máté urammal 300 frtban kiegyezett, de makacssága miatt birság fejében még 400 frtot kellett fizetnie.* De hát megbirta még azt a debreczeni uradalom jövedelme, bár a rokonoknak ebben az időben sok kiadásuk volt, s 1374. február 1-én elégítették ki a Bathiányi testvéreket ősanyjuk leánynegyedi illetősége fejében 250 frttal, 1377-ben pedig Tellesprunni Vel mester felesége Margit asszony gyermekeinek fizettek hasonló czímen, hasonló összeget,* a kik szintén Debreczeni Dózsa valamelyik – előttünk ismeretlen – leánytestvérétől származtak.*
* Szücs I: Debreczen történelme I. k. 53. l.
* Zichy okmt. III. k. 581. l.
* Orsz. Levéltár DL. 6185. – Szepesi Jakab országbiró levele 1377 május 27., melyben egyszerűen az mondatik, hogy Margit asszony nagyanyja Dózsa nádor testvére volt. DL. 6435.
* Ábrahám mester váradi kanonok és testvére László a Kállayak közül, továbbá Szepesi Macs fia Benedek, végre Gálhidai Bocsó fia István, hasonlóképen Dózsa nádor valamelyik leánytestvérétől származtak s 1363-ban követelik nagyanyjuk quartalitiumát. (Nemzeti Múzeum Kállay ltár.)
A Kis-Várday család tagjai is elérkezettnek hitték az időt arra, hogy Macs máskép Egyházas-Szt.-György birtok végett, még a nádor fiai ellen indított perüket, az általunk már említett tiltakozás alapján újból fölvegyék. A menynyire a töredékes adatokból megitélhetjük, kedvezett is nekik a szerencse, mert 1377-ben birtokba vezettették magukat, de a Debreczeni család tagjai tiltakozásukkal új fordulatot adtak az ügynek, úgy, hogy az még elhúzódott egy ember öltőig, sőt a mint látszik e század folyatnán be sem fejeztetett.*
* Zichy codex IV. k. 101. 167. 239. l. V. k. 2. l.
1373-ban a Hunt-Pázmán nemzetségből való Mikó comes unokái, az Ujhelyi cs: ősei léptek föl ellenük, nagyanyjuk leánynegyedét követelvén, melyről azonban István és unokatestvére Gergely azt állították, hogy már régen kiadatott. De mivel az erről szóló nyugtatványt sok egymásután következő terminusra sem tudták fölmutatni, a perben keletkezett itélet alapján 1380-ban a váradi káptalan küldetett ki, hogy néhai Dózsa nádor ősi javait felperesek kielégíthetése czéljából irassa össze és becsültesse meg.* Kár, hogy erre vonatkozólag további tudósításunk nincs, mert a nádor birtokviszonyainak alapos ismeretéből, esetleg tanulságos dolgoknak jöhetnénk nyomára.
* Ujhelyi cs. ltár.
Pörrel tehát jól el voltak látva, de birtokügyeik rendezésén kívül, ennél egyébb foglalkozásuk nem is igen vala. A nyilvános élet mozgalmaitól teljesen távol tartották magukat, harczi dicsőségre nem vágytak, közhivatalt nem viseltek, otthon ülő nemesek voltak s beérve az atyáiktól rájuk szállott és gazdagságukban gyökerező tekintélylyel és hatalommal, úgy látszik föl sem igen keresték azt a helyet, hol rangot, kitüntetést, méltóságokat osztogattak. Mintha csak érezték volna, hogy mindezeknek utódjaik úgy sem vehetnék hasznát, és a század letüntével, megfordítják majd az ősi czímert sírboltjuk felett.
Annyi bizonyos, hogy kivesző faj volt. Pál fia Gergely magtalanul, unokája János pedig, László és Katalin gyermekeinek hátrahagyásával, de mindketten fiatalon haltak el, s minthogy eddigelé Jakab fia Istvánnak, bár úgy látszik hét ízben is nősült,* csak egyetlen leánya vala: jóllehet a gondviselés útjai kiszámíthatlanok, mindazonáltal emberi értelem szerint a jelenségekből itélve nem lett volna épen vakmerőség megjósolni a Debreczeni családnak kora elenyésztét, melynek a század végső tizedeiben már csak két számot tevő tagja volt.
* Katalin asszony Debreczeni István özvegyének dos és paraphanumát a rokonság követeli, így tehát nevezett Istvánnak Ilka nevű leánya más asszonytól származott: L. odább.
Talán megfordulhatott ilyesmi Zsigmond király elméjében is, midőn 1389 január havában mielőtt a pártütők ellen hadba szállott volna Váradon tartózkodván, a környék hű nemességének hódolatát fogadta, s kegyelmet, kitüntetéseket osztogatott. Mert ez alkalommal – febr. 2-án kiadott oklevele által – Debreczeni István és öcscse László birtokait a rendes kivételek 77mellett az ország valamennyi birósága alól fölmentvén, bizonyára arról is lehetett tudomása, hogy ők nemzetségüknek végső sarjadékai, s haláluk esetén fejedelmi javaik a koronára szállanak.* Hogy azonban maga István úr komolyan gondolt erre az eshetőségre, már csak abból is következtethetjük, mert igyekezett öcscsének minél előbb feleséget szerezni, szomorú példa gyanánt állván előtte László atyjának és nagyatyjának kora halála.* Még úgy látszik ő volt Leghosszabb életű családjában, noha 1395-ben, mikor állítólag öcscse László és Monaki Sándor a debreczeni szűrvégszövőknek szabadalmakat adnak, a földesurak között már nem említtetik* és 1400 május 12-, illetőleg június 15-én pedig már özvegye Margit asszony (valószínűleg Telegdi Miklós leánya) hitbére és jegyruhája felett perlekednek a rokonok Debreczeni Lászlóval, a ki István úrnak minden ősről maradt javait örökölte.* Egyetlen Ilka nevű leányát, előkelő nagybirtokú főnemes, Domoszlai Miklós hevesújvári főispán fia: Demeter vette nőül.*
* Zichy okmtár IV. k. 337.
* Mint táblázatunkon látható, Debreczeni István az 1322-ben elhalt Dózsa nádornak első, a vele egyszerre élő, s a nádornak ifjabb fiától származó László pedig negyedíziglen való unokája, úgy hogy egy ember éltére alig esik 25 esztendő a Pál vonalán.
* Debreczen város történelme i. h. 58. l. Hogy Monaki Sándor milyen viszonyban állott a Debreczeni családhoz, nem is sejtjük, de bizonyos, hogy a leányági örökösök közé tartozott. (L. erre vonatkozólag Zichy codex V. k. a. sz. év nélkül való oklevelét, hol a datum megfejtése legalább is 10 esztendőt téved.)
* Az a körülmény, hogy Margit asszony dos és paraphauumát Telegdi Érsekényi Miklós özvegye követeli; valószínüvé teszi először, hogy Margit asszony már akkor szintén elhalt és bizonyossá 2-szor, hogy legközelebbi rokona, talán testvére, de inkább anyja volt. Orsz. Lvltár DL. 8555. 8569. Telegdi Miklós 1383-ban Bihar vármegye ispánja volt. (Ujhelyi cs. ltára.)
* Orsz. Levéltár DL. 9105. A Domoszlai-család az Aba nemzetség sarja. Miklós 1372-ben megszerzi Sirok várát. U. o. DL. 6047. 6049.
A XV. század kezdetén tehát, II. László volt Debreczennek egyetlen, sokaktól irigyelt dúsgazdag földesura, ki azonban a nagy vagyon, előkelő születés, fényes összeköttetések előnyeinek nem sokáig örvendezhetett, mert már 1404-ben őseihez költözött, mint családjának utolsó ivadéka, alig 38-40 esztendős fiatal ember korában.* Még fiatalabb özvegyet, s két kis árva leányt hagyott maga után, a kik, miután atyjuk javaiból a törvényes részt kezökhöz vették, nyomtalanúl tünnek el szemeink elől s ez alkalommal nem is lehet czélunk követni őket. László testvére Katalin, olnodi Czudar Benedekhez ment nőül.*
* Ugy látszik 1366-ban született, mert ettől az időtől kezdve nevét már a perekben emlegetik, a tiltakozások, örökbevallások, acquisitiók stb. alkalmával, mikor az illető fél minden fiát rendszerint felsorolta. De 1365-ben atyja még – az őt is közelről érdeklő birtokügyekben – egymaga szerepel. Orsz. LevéLtár DL. 9105. 30122.
* Orsz. Lvtár DL. 9105.
Halála után Debreczen és tartománya, mint ura fogyott vagyon, a koronára szállott, sietett is azt, az örökös pénzszükségben szenvedő Zsigmond minél hamarább elfoglalni. 1405-iki márczius 8-ika előtt már rá tette a kezét és Dózsa nádor ivadékainak nemes udvarházából sóraktárt csináltatott.* Bizonyos dolog, hogy örömest megtartotta volna magának az egész uradalmat, de a leányági örökösök igen jól tudták meddig terjed a »király igazsága«, s derekasan hozzá látták, hogy legalább annyit, a mennyit megmenthessenek maguknak a szép jószágokból: Ha történetesen apró emberek, a király okvetetlenül elveri rajtuk a port, de a Héderváryak, Széchyek, Domoszlayak, Czudarok egy szikrányit sem engedtek jogaikból, s mikor belátták, hogy Zsigmond szép szerével nem hajlandó kielégíteni őket, az ország rendes birái előtt követelték törvényes jussokat. Így nyerték vissza Garay Miklós nádor itélete alapján mindenekelőtt Gaborjánmonostorát s a Debreczen mellett fekvő Tornát (a később Boldogfalvát), melyeknek birodalmába a váradi káptalan be is vezette őket 1405 április 1-én. A birtokok megosztása leszármazási ízek szerint történt. Az egésznek felébe Domoszlay Demeterné, Debreczeni István Ilka leánya, másik felébe Széchy Miklós (a nádor fia) és Hédeyváry Imre – kiknek anyjuk Debreczeni Pál két leánya volt, továbbá Czudar Benedekné és néhai Lászlónak leányai együttesen lettek beigtatva.*
* Debreczen történelme i. h. 66. l.
* Orsz. Lvtár DL. 9105.
A szerencsés kezdet úgy látszik, felbátorította az örökösöket s mert nem volt nehéz dolog kimutatniok, 78hogy a jószágok nagy része fiú- és leányágat egyaránt illető szerzeményi birtok, egymás után állottak elő jogos követeléseikkel. Zsigmond végre megúnta örökös zaklatásaikat; szerette volna ugyan megtartani Debreczent melyet már 1405 április 2-án Buda városéhoz hasonló kiváltságokkal ruházott fel s királyi kegyelmét sokféleképen éreztette a polgárokkal de viszont érdekében állott, hogy hasznot húzzon a Dózsa-féle jószágokból, s nyilván tartva attól, hogy a leányág apródonként szétszedegeti: 1410-ben Baliczky Andrásnak zálogba, a következő évben pedig tartományával együtt a rácz despotának örökül adta.* A leányági utódoknak tehát ezentúl az új földesurral gyűlt meg a bajuk és úgy látszik, hogy szerencsésen perlekedtek, mert a század derekán Hosszú Mócsot, Téglást, Szoboszlót, Hadházat, Hegyest, Sámsont, Gaborjánt, Boldogfalvát, Tótfalvát Debreczeni Kata leánya, Czudar Zsuzsánna révén a Tornai család birtokában találjuk.*
* Debreczen város történelme i. h. és Dr. Csánki Dezső id. m. 597. l.
* Orsz. Levéltár DL. 17907. – Tornai Silvester és Czudar Zsuzsánna gyermekei az elősorolt birtokokat 1477-ben Mátyás király anyjának adták el.
Nem lehet feladatunk e helyen kimutatni, hány urat cserélt és végezetre mikép oszlott és darabolódott szét a debreczeni uradalom, mely gyakori változásoknak utóvégre is a város látta legtöbb hasznát, mint ezt 17 négyszög mértföldre terjedő határa ma is bizonyítja,* egyszerűen csak föl akarjuk hivni a figyelmet arra a sajátságos véletlenre, hogy a Debreczeni Dózsa nádor ivadékaival, tudomásunk szerint, vérségi összeköttetésbe lépő családok kivétel nélkül elenyésztek. Hogy a nádor veje Nádasdi Domokos fiú maradék nélkül halt el, már fentebb előadtuk; Domoszlay Demeternek 1418-ban szintén magva szakadt,* utánna következtek a Czudarok, később a hatalams Tornaiak és Monakiak, végezetre pedig a Héderváryak és a Széchyek. Kivételt esetleg Debreczeni László leányai, illetőleg ivadékaik képezhetnének, de ezeknek további sorsuk felől tudomásunk nincsen, reméljük azonban, hogy az általunk összeállított leszármazási tábla fogyatkozásait, nekünk vagy más szerencsésebb kutatónak idő multával sikerülni fog kipótolni.
* Szücs I.: Debreczen város történelme I. k. 18. l. – A város határában elterülő puszták közül: Máta, Zám, Elep, Hegyes, Macs, Boldogfalva, Haláp Dózsa-féle birtokok.
* Jószágait részben a Rozgonyiak kapták. Dr. Csánki i. m. 639. l.
DR. KOMÁROMY ANRÁS.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages