IVÁNCZFALVI DOMBAY JÁNOS DEÁK CZÍMERLEVELE 1506. ÉVBŐL. (Színes czímerképpel.)

Teljes szövegű keresés

IVÁNCZFALVI DOMBAY JÁNOS DEÁK CZÍMERLEVELE 1506. ÉVBŐL.
(Színes czímerképpel.)

A DOMBAY CSALÁD CZÍMERE 1506. ÉVBŐL.
Genealogiai munkáinkban több Dombay családot találunk, melyeknek egymáshoz való viszonya – összefüggése vagy különállása – nincs teljesen megállapítva. Nagy Iván «Magyarország Családai» czímű munkájában az országos méltóságokat viselt Dombói Dombay (de Dombo) családon kívül megemlíti az Ivanchfalvi Dombay csaldot, melynek őse János 1506-ban Ulászló királytól czímert kap; továbbá az 1591-ben, 1611-ben és 1761-ben czímeres nemes levelet, illetőleg czímerújítást nyert Dombay családokat.
Idézett munkában az ivanchfalvi Dombay család genealogiája, miként az a czímerszerző János deáktól leszármazik, a III. kötet 349. lapján áll; ettől – a női tagokra nézve – eltér a pótkötetben (204. l.) Rajcsányi után közölt családfa; a kettőt összekapcsolva, a férfi tagokra szorítkozva, származásuk következő:
János 1506-ban mint már nemes czímert szerez.; I. Mihály † 1552. (N. Pétery Borbála.); II. Mihály.; I. Pál. (1. neje Bosányi Anna.) (2. neje ilméri Porkoláb Erzse.); Farkas.; István.; III. Mihály † 1624 előtt. (Neje: Laitics Ilona.); II. János.; II. Pál; IV. Mihály.; Bora.; Éva.
Ezen táblázt szerint a család deficiált; azonban az 1591-ben czímeres nemes levelet* nyert 131Dombay család a táblázaton álló I. Pál és Bossányi Annától származtatja magát, és ezen származás egy táblai perben törvényesíttetett; mennyiben adhatunk hitelt ezen deductiónak, azt az okiratokat nem ismervén, nem dönthetjük el. Annyi azonban bizonyos, hogy ezen 1506. évi armalis az 1591-ben czímeres nemes levelet nyert Dombay Pál utódja, Dombay Hugó úr birtokában van.
* Czímer: A pajzs mezejében oroszlán, első jobb lábában kivont kardot, és azon törökfejet tartva. Ugyanez alak nyúlik fel a pajzsra helyezett sisak koronájából is.
A czímeres-levelet, mely szemeink előtt fekszik, Dombay János deák és fogadott testvére Palásthy László 1506 augusztus 1-én kapják Budán II. Ulászló királytól. A czímerlevél szövegében semmi sincs, mi az adományosok eredetére fényt vetne, csak az tünik ki, hogy mindketten már nemesek voltak.
Az armalis felső (heraldice) jobb szögletében van a czímerfestmény; az okmányok szövege ez:
Nos Wladislaus dei gratia rex Hungarie et Bohemie etc. memorie commendamus tenore presentium significantes quibus expedit universis, quod nos attentis et consideratis fidelitatibus et fidelibus servitiis fidelis nostri nobilis Johannis Dombay litterati de Iuanczfalwa per eum uti didicimus maiestati nostre et sacre huius regni nostri corone sub temporum et locorum diversitate et presertim his annis superioribus in exercitu et conflictu adversus Thurcos christiane relligionis nostre hostes sub castro nostro Iaytza habitis, constanter exhibitis et impensis, et ut eo ferventius et diligentius imposterum studeat impendere, quo se et suos a nostra celsitudine singulari honoris gratia conspexerit insignitos, eidem Johanni litterato et per eum nobili Ladislao de Palasth fratri suo adoptivo eorumque heredibus et posteritatibus universis hec arma seu honoris insignia, que in capite seu principio presentium litterarum nostrarum suis appropriatis coloribus arte pictoria figurata existunt et distinctius expressata, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus et contulimus immo ex abundantiori plenitudine nostre potestatis et gratie specialis concedimus et presentibus elargimur, dantes et concedentes in ewm ipsis plenam et omnimodam potestatis facultatem, ut ipsi eorumque heredes et successores universi pretacta arma seu honoris insignia a modo in antea in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis et in omnibus aliis exercitiis honestis et militaribus, necnon in sigillis, anulis, velis, cortinis et generaliter in quarumcunque rerum et expeditionum generibus gestare, omnibusque et singulis gratiis honoribus et libertatibus quibus ceteri armis utentes quomodolibet consuetudine vel de iure freti sunt et gavisi, frui et gaudere possint et valeant, de talismodi singularis et specialis nostre gratie antidoto merito exultent, et tanto ampliori studio ad honorem regie maiestatis ipsorum de cetero solidetur intentio, quo se largiori favore regio preventos esse conspiciunt et munere gratiarum. In cuius rei memoriam perpetuam presentes litteras nostras minori nostro sigillo quo ut rex Hungarie in iudiciis utimur, consignatas, duximus concedendas. Datum Bude, prima die mensis Augusti, anno domini millesimo quingentesimo sexto, regnorum nostrorum Hungarie etc. anno sexto decimo, Bohemie vero tricesimo sexto.
Ad relationem magistri Petri Berizlo prepositi secratarii regie maiestatis.
(Zöld-fehér selyemzsinóron függő veres viaszpecséttel. Eredetije Dombay Hugó úr levéltárában Nyitrán.)
A czímer leírása következő:
A fennálló tárcsaszerű pajzs kék mezejében jobbra egy magyar vitéz, kardjával az előtte balra álló török nyakába vág, bal kezével a török vállát ragadván meg, ki lekonyult fejjel, kinyujtott karokkal bocsátja le kardját. E pajzsalakok costumére még visszatérünk. A pajzs felett sisak, mely balra (tehát helyesen a pajzsalakok irányához alkalmazkodva) van fordítva. Korona vagy sisaktekercs (Helmwulst, bourrelet) és sisakdísz hiányzik. Utóbbi helyét három veres, aranynyal árnyékolt, levélszerű diszítmény foglalja el, mely mintegy a takarók folytatását képezi. A takaró négy ágra oszlik; mázai: kék, zöld. arany, lila, veres.
Az egész czímer négyszögű arany keretbe foglalt, függélyes arany vonalkákkal diszített meggyszín alapon van. A keret magassága 135 mm., szélessége 120 mm.
A sisakdísz hiánya sértőn hat a szemlélőre; ugyanezen hibát találjuk az 1519-ben Kanizsay László részére kiállított czímerjavító oklevél czímerfestményében, melyben II. Lajos király neki pajzstartókul két koronás sárkányt adományoz. (L. B. Nyáry: «A Heraldika Vezérfonala» 102. l.) A sisakdísz hiányát gyakran észleljük az erdélyi fejedelmek által adományozott czímereknél, – még korábban, különösen a XIV. század első felében – a sisakdísz a sisakkal együtt gyakran az egész czímer helyett szerepel. Angolországban a sisakdísz mai napig is gyakran használtatik ilyen értelemben, a sisakok elhagyása által lebegő tekercseken, a főnemességnél (nobility) pedig koronák felett. Így a walesi herczeg is gyakran használja teljes czímere helyett sisakdiszét (crest): nyolczágú (felváltva kereszt és liliommal diszített) koronán – rajzban csak öt ág látható – három fekete strucztoll; lebegő szalagon a devise: Ich dieu.
132Francziaországban pedig a sisakdísz kiment a divatból; ki-ki kényekedve szerint változtathatta azokat.
Némely családnál, melynek még örökös sisakdísze van, annak megváltoztatása által különböztetik meg czímerüket az ifjabbak a család fejének czímerétől.*
* Ce n’était donc qu’un ornement purement facultatif, que le męme individu pouvait changer autant de fois qu’il lui plaisait… et que les descendants étaient entięrement libres d’adopter on de rejeter. Larsgu’nne famille possčde héréditairement un cimier, les branches cadettes se contentent de le changer pour opérer une brisure dans les armoiries Jouffroy d’Eschavannes, Traité complet de la Science du Blason, p. 201.
Czímerünknél a sisaktakaró színezése és rajza arra látszik mutatni, hogy jelen czímer és az 1507. Vay-Ibrányi czímerbővítő* okirat czímerfestménye ugyanegy mestertől származik. Valamint ott, úgy itt sincs minden pajzsbeli máz a takarón reprodukálva, például a kardok – a török öltözetének színe stb. Miután említett helyen az eredetinek csak másolatáról van szó, érdekes volna az originálist jelen armalisunkkal egybevetni.
* Említett czímerbővítés 1507 febr. 3-án, tehát félévvel a Dombay armalis után kelt. Lásd Turul 1888. II. 78. l. «A Vay és Ibrányi családok czímerének bővítése 1507-ben.» Csergheő G.
A sisaktakaróknál a festő nemcsak hogy kéket zöldre (tehát színt színre) alkalmazott, hanem a czímermázok között elő nem jövő lilát is használja. Ilyen szabadságokat gyakran vettek maguknak a magyar czímerfestők; ily szerkezetű sisaktakarókkal sokszor találkozunk. Vannak azonban külföldi családok is, melyek kivételképen hasonló természetű sisaktakarókat viselnek czímerükben; többek közt a szászországi «vom Loss» család, mely már 1486-ban virágzott, és 1741-ben római sz. birodalmi grófságra emeltetett, veres-zöld, az ősrégi tyroli Hohenbühel család pedig arany-ezüst takarókkal bír.
Curiosumkép felemlítjük, hogy a Napoleon-féle heraldikában a takarók rangjelzésre használtatván, itt is fém-fémen alkalmaztatott.*
* Sous l’empire français, on ajoute des lambrequins aux toques qui remplaçaient les couronnes et, par une erreur qu’il est impossible de s’expliquer, on viola les rčgles du blason en les composant de métal sur métal. Les princes grands dignitaires et les ducs portaient six lambrequins d’or; les comtes ornaient leur toque de quatre lambrequins, les deux supérieurs en or, et les deux autres d’argent. Enfin les barons avaient deux lambrequins d’argent. Jouffroy d’Eschavannes, Traité complet etc. p. 197. A Napoleon által nemesített családok e rangjelzési módot elhagyták, és a régi franczia rangkoronákat vették fel.
A czímer motivumának választása szerencsétlen volt; a jelenetet ábrázoló czímerek sorába tartozik. A naturalistikus ábrázolás, mely a pajzsalakok ruházatát, fegyverzetét a legkisebb részletekig pontosan visszaadja, szintén nem válik a czímer előnyére.
A heraldikai fogyatkozások mellett a kivitelben is találunk ízléstelenséget; a pajzsalakok ugyanis nem töltik ki helyesen a pajzsot; a magyar vitéznek csak bal lábának része látható; a török alsó extremitásai már nem fértek el, valamint kardja sem. Ellenben a pajzsfőben (chef) elég üres tért hagyott a festő; ha az alakokat feljebb helyezi el, az egész kellemesebb benyomást gyakorolna. Ezen elrendezés következtében a magyar czímerekben annyira szokásos zöld pajzsláb is elmaradt.
Mindeme hibák mellett egy nagy érdeke van ezen festménynek: feltünteti a magyar vitézi öltözetet, a mint azt a XVI. század első éveiben viselték. Az ezen korból ránk maradt sírkövek, egyéb emlékek többnyire pánczélos alakokat ábrázolnak, előkelő, gazdag urakat. Itt pedig megismerjük a kevésbbé tehetős köznemesség viseletét. Azt hisszük, ezen czímer, mint ilyen, egyedül áll a maga nemében.
Az itt ábrázolt magyar vitéznek fekete bajusza, nyakába omló sötét haja van; szakálla nincs. Fején felhajtott karimáju zöld süveg, mely elől fekete tollal van díszítve. Zöld dolmánya felett zöld gallérú veres mentét visel, melyet a bő újjak alatt fehér kardszíj tart össze. Szürke nadrág, sárga csizma egészíti ki öltözetét. A Haller család nemzetség könyvében* ábrázolt Haller Pál (meghalt 1531-ben) és a mi vitézünk öltözete között nagy a hasonlatosság, még a ruhadarabok színeinél is; azonban az 1506. évi costumenél még hiányzanak az arany sujtások; a mente hosszabb, és a süveg más alakú. A vitéz fegyverzete: görbe kard, aranyos keresztvassal; a nyakában lóg baloldalon barnás pajzsa.
* Turul, 1886. III.
A török fején veres fez köré csavart fehér 133turbánt visel; sárgás barna újjas, ugyanoly színű bugyogó fesi testét; zöldgallérú, lilaszínű palástja ugyanoly szabású, mint a magyar mentéje. Fegyverzete is az, mint kard és pajzs, mely szintén nyakában lóg. Aranynyal diszített fekete kardhüvelye zöld övről függ alá. Úgy a magyar süvege, mint a török turbánja mögött fehér folt látható a czímerfestményen; valjon kopás-e ez, vagy valamely diszítésnek elmosódott alakja? biztosan nem határozhatjuk meg.
Azonban nemcsak mint costume-kép kelti fel e czímer figyelmünket; azt hisszük, hogy azt bátran a magyar sepcialitást képező arczképczímerek közé sorolhatjuk. Az egész czímerfestmény azon benyomást gyakorolja, mintha a mester – a többi részletek rovására – minden gondját a főalak arczának kidolgozására fordította volna. Ilyen portrait czímerek a XVI. század első felében fordulnak elő;* még pedig kétféleképen; részint a czímeradományozó, részint az adományos ábrázolásával. Az elsőkhöz tartozik a Gersei Pethő Jánosnak adott 1507. évi czímerbővítés, mely a királyi család tagjait tünteti fel, mint sisakdísz illetőleg pajzstartók. A második fajhoz tartozik a 1499-iki Malonyai Balogh, és egy 1519-iki, György deáknak szóló czímer. Ezeknek sorát szaporítja Dombay János armalista is.
* Turul, 1886. II. 102. «Arczképirás a magyar heraldikában». Csergheő Géza.
GHYCZY PÁL.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages