LÁSZLÓ ERDÉLYI VAJDA ÉS A KEÁN NEMZETSÉGE. (Szives válaszul Wertner Mór dr. és Puky Andor uraknak.)

Teljes szövegű keresés

105LÁSZLÓ ERDÉLYI VAJDA ÉS A KEÁN NEMZETSÉGE.
(Szives válaszul Wertner Mór dr. és Puky Andor uraknak.)
A «Turul» 1889. évi folyama 137. lapján azon állítást koczkáztattam, hogy a híres László vajda, ki a XIV. század elején Ottó fejéről – Altorjai báró Apor Péter szavaival élve – a koronát lecsapta, a Keán nemzetségből származott.
Jó szemre indultam, és nem hittem, hogy ároknak megyek.
Állításomat az Aba nemzetségbeli Lipóczi és Nekcsei Demeter tárnokmester azon levelére alapítottam, melyben anyja után reá szállott baranyamegyei birtokairól rendelkezik. Anyja, kit a Keán nemzetségbeli Gyula bán leányának tartok, ezen birtokokat testvérétől, László erdélyi vajdától kapta leánynegyedi illetménye fejében; melyet Pál pécsi püspök (1279–1302) ítélt oda neki.
A föntebbi alap-tételekből (alakilag legalább) helyesen vontam le a következőket:
1. Ha Demeter anyja a Keán nemzetségéből való, testvérének, László vajdának is a Keán nemzetségből valónak kell lennie.
2. Minthogy Pál pécsi püspök idejéből csak két László nevű erdélyi vajdát ismerünk, az egyik pedig a Borsa nemzetségből való, a másiknak okvetlenűl a Keán nemzetségből valónak kell lennie, és épen ez az, ki Bajor Ottó király idején viselte az erdélyi vajdai méltóságot.
Azonban Wertner, ki velem egy időben foglalkozott e kérdéssel, azon eredményre jutott, hogy a szóban forgó László vajda a Borsa nemzetségből való.* Minthogy pedig értekezése czikkemnél későbben jelent meg, szives volt ezzel is foglalkozni, s érveimet czáfolgatni.
* Wertner ez értekezése megjelent a Századok 1890. évfolyama 726. lapján.
Szerinte állításom csak azon esetben volna megokolt, ha bebizonyulna, hogy Gyula bán Demeter tárnokmesternek csakugyan nagyatyja volt. Mert az avus, praedecessor és progenitor nevezetek, melyekkel Demeter tárnokmester viszonyát Gyula bánhoz az oklevelek jelzik, lazábbak, hogy sem belőlök arra lehetne következtetni, hogy Gyula bán nagyatyja volt Demeter tárnokmesternek. E nevezetek csak arra jogosítanak föl, hogy alattok általában valamely eldődöt értsünk. Ekként elesvén a föntebbi föltevés, elesik a belőle vont következtetés is.
Wertnernek csakugyan igaza van, a mennyiben megjegyzése a cognatusra és praedecessorra vonatkozik; e két, rokoni viszonyt jelző szó laza, tág értelmű. De a progenitor nevezet eléggé szabatos. A pro előszócska egy fokkal öregbíti a hozzá kötött tőszó fogalmát. Proavus annyi mint a nagyatya atyja; proconsul a consulnak volt hivatali közvetlen előde; a prorector, prodékán a múlt évi rektort és dékánt jelzi. Ha tehát a genitor szülőt jelent, a progenitor a szülő szüleit 106érti. S így a progenitor a másik két, laza kifejezést megköti, meghatározván milyen fokú a mondott rokonság és eldődség.
Némileg megvilágosítja ezen rokoni viszonyt IV. Béla királynak egyik oklevele.* Ezen 1251. évi oklevélben előadja IV. Béla király: miután «exheredato Jula bano… servos suos et ancillas in predio de Nekche quondam existentes… Alexandro filio Demetrii comitis, cognato ipsius J(ula) Bani» adományozá, nevezett Sándor (Demeter tárnokmester atyja) Pál országbíró következő ítéletét mutatta be neki megerősítés végett:
* Fejér, CD. IV/II. 103. Idéztem már 1889. Turul 138. lapja 2. jegyzetében.
Nos P(aulus) iudex curie domini regis, comes Zaladiensis significamus… quod cum Demetrius comes (Sándor atyja) citasset ad nostram presentiam Wlchinum jobagionem castri de Barana, requisivit ab eo duo mancipia, videlicet Naglich et Milhan, quos cum filiis et filiabus eorundem, decem capita hominum… domina uxor Jule bani emerat cum patre eorum, Ratoy nomine, a Wlchin supradicto; quos etiam idem Wlchin post obitum domine predicte blandis verbis suis ad se retraxerat. Et super facta emptione idem D(emetrius) privilegium capituli Quinque-Ecclesiensis se habere dicebat. Quod cum dictus Wlchin se habere denegasset, decrevimus, ut hoc idem D(emetrius) comes cum privilegio antedicto approbaret. Qui, ut debebat, in die assignato approbavit tam cum privilegio, quam etiam testimonio idoneorum virorum. Adiudicavimus igitur D(emetrium) comitem cum duobus sociis… ad prestandum iuramentum, qui cum in die assignato ad locum sacramenti accessissent, dictus W(lchin) sacramentum ipsorum non accepit, sed mancipia supradicta reddidit… (1250).
A király ez okiratába átveszi Pál országbíró egy másik levelét is, melyben jelenti az országbíró, hogy Demeter ispán nemcsak a föntebbieket, de egyéb névszerint elősorolt rabszolgákat is, kiket Nekcsén talált, eléje állított a végett, hogy feleljenek e kérdésre: vajjon Gyula bán emberei voltak-e? Kik egyhangúlag azt válaszolták, hogy ők valamennyien Gyula bán emberei voltak és Nekcséhez tartoztak.
Ezen okiratból azt látom, hogy Nekcsén kétféle rabszolga volt: röghöz kötöttek, kik a király adománya folytán a birtokkal együtt Demeter fia Sándorra szállottak; valamint olyanok is, kiket Gyula felesége Vlcsíntól vásárolt, az ő magán-vagyonához tartoztak, s ezért a király adománya tárgyát nem képezték. Ez utóbbiakat Vlcsín azon hiedelemben, hogy az adás-vevési szerződést Gyula bán özvegye meg nem őrizte, vagy hogy az halála után elhányódott, magához visszacsalta, és magától el se bocsájtotta volna, ha ama szerződés elő nem kerül.
Kiérzem továbbá a föntebbi okiratból azt is, hogy Gyula bán özvegye haláláig leányánál tartózkodott, és átengedte neki rabszolgáit, átadván a felőlök tárgyaló adás-vevési szerződést.*
* Wertner azon, igaz, nem apodicticus ellenvetését, hogy állításomat a chronologia se támogatja, hiúnak tartom. Demeter tárnokmester, ki huszonkét évig szolgálta e méltóságában a királyt, igen koros ember lehetett, miután 1336-ban már özvegy leánya, eladó, ha nem férjes unokája volt. Természetes, hogy szülei, ha éltek volna, még idősbek leendettek. Tegyük, hogy anyja 1225-ben született, tehát tizenöt évvel atyjának, Gyula bánnak halála előtt, őt pedig 1255-ben, azaz harmincz éves korában nemzette; s ha még öt vagy tíz évvel kedvezőtlenebbé teszszük a kérdést: vajjon a physiologiának volna-e ellenvetése?
És ha mindez érvek nem elégségesek, fényesen bizonyítanak a mellett, hogy László vajda a Keán nemzetségnek tagja, azon helységek, melyeket leánynegyede fejében nővérének kiadni volt kénytelen.
A Keán nemzetség főfészke Baranya vármegye volt. A Keán nemzetségből kiágazott Siklósi és Beremendi családok birtokai csaknem mind a mondott vármegyében feküsznek. Ama helységek, melyek Demeter tárnokmester anyjának jutottak: Pelerd (ma: Pellérd), Zalanta (Szalánta), Zilvas (Szilvás), Aranus (Arányos), Gara (Garé) mind ott feküsznek délre Pécstől, Siklós, Beremend, Szaporcza felé Szemely, Sámod, Aderjás (akkor: Azarias) és egyéb helységek közt, melyekről okiratilag tudjuk, hogy a Keán nemzetség birtokai valának.*
* Ztraak, a hatodik helység, melyet László erdélyi vajda nővérének kiadott, ma nevének ezen alakjában ismeretlen. Ztraak – úgy látszik – ugyanegy Ztro-val, mely 1191-ben fordul elő a Keán nemzetségiek birtokai közt. Ztro kétségkívül a mai Oszró, mely szintén a föntebbiek közelében fekszik.
Sőt nem kerülte el figyelmemet, hogy a szóbanforgó helységek ketteje: Aranus bizonyosan, Ztraak, propter lectionem variantem igen valószínűleg egyebütt is előkerülnek a Keán nemzetség birtokai közt.*
* V. ö. Hazai Okmt. VI. 5. – Koller, Hist. epp Quinqueeccl. VII, app. I, p. 275. – Fejér, CD. VII/V. 133. – Árpádk. új Okmt. XI. 51. – Anjouk. Okm. II. 472.
107Hogy pedig a leánynegyedképen követelt birtokok se szerzeményes, se vételes, hanem csak örökölt birtokok lehettek, tudjuk IV. Béla király leveléből, mely mint törvényes szokást ezen fontos tételt állítja föl: «Cum (bona) fuerint emtitia, non hereditaria patris…, nullam inde eius filiam de iure habere porcionem.»* Miből önkényt foly, hogy László erdélyi vajda atyja örökös, azaz Keán-nemzetségi birtokokból elégítette ki nővérét. Nem szenved tehát kétséget, hogy László vajda csak úgy, mint nővére, a Keán nemzetségből valók voltak.
* Fejér, CD. IV/I, 146.
Már hogy jogosan kérhette-e kielégítését az érdeklett? W. ezen előttem nem eléggé világos kérdésére megfelelt Pál pécsi püspök, még pedig helyesen, minthogy ítéletét a király az országnagyok és nemesek gyülekezetében megerősítette.*
* Anjouk. Okmt. III. 277.
Miért engedte László vajda perre kerülni nővére jogos követelését? Talán annak helyes okát is megadhatom, s – úgy tetszik nekem – minden erőszakolás nélkül.
Hogy az áruló Gyula bán fiai utóbb, meglehet, a tatárjárás következtében, visszanyerték atyjok elkobzott birtokait: kétségtelen; minthogy később birodalmában voltak azoknak. Hanem e birtokok közt hiányzott Nekcse. Ezt a király az Abáktól vissza nem vette. Az Abák ez ága, a Lipóczi száz év mulva és később is Nekcseinek nevezi magát. László vajda tehát azt allegálhatta: minthogy nővére és férje amúgy is birják Nekcsét, beérhetik vele a leánynegyedi illetékre nézve is.
Puky Andor, kinek ezennel meleg köszönetemet nyilvánítom, hogy szóra se érdemes történelmi pepecseléseimet figyelemmel kiséri, azzal vélte megtámadhatni többször előadott állításomat, ha Gyula bán ivadékát megállapítja, és kimutatja, hogy László erdélyi vajdának ekközt helye nincs; tehát nem is lehetett Gyula bán ivadéka, annál kevésbbé, mint én állítám, fia. Közöl is egy kis leszármazási táblát, hogy ezzel ellenmondásának helyességét szemlélhetőbbé tegye.
Hanem ezen genealogikus táblácskának az a kis hibája, hogy a főszemély, II. Gyula bán, szerintem László erdélyi vajda atyja, hiányzik róla. De ez nem tesz semmit. Ismertem én Soklosi Simon nemzedéke rendét már régebben.
Dr. Városy Gyula apát úr és kalocsai kanonok, a mily tudós, oly szerény, lelkiismeretes és megbízható történetbuvárunk közölte azt a kalocsai egyházmegye 1889. évi Névtárában. Azóta magam is átdolgoztam a Keánok történetét, és az csaknem készen várja asztalomon az alkalmas időt, midőn e folyóirat helyet szoríthat számára. Annyit azonban mondhatok, hogy mindeddig nem találtam adatot László vajda származásáról.* Hisz ha efféle adatunk volna, nem szorulnánk fejtörő combinatiókra és inductiókra, és elkerülhettük volna jelen polemiánkat.
* Épppen e hiányt igyekeztem magyarázni azzal, hogy László vajda restelhette atyja nyilvánvaló hűtlenségét. Puky Andor azonban adatokkal kimutatja, hogy a Siklósiak büszkén és tüntetve nevezik magokat «magni Jula bani» nemzedékének. És igaza van Puky Andornak; mégis elkerülte figyelmét, hogy a «magnus» vagyis idősb Gyula bán nem az infidelis manifestus; aztán, hogy más a hanyatló családok (Siklósi, Beremendi), más a föltörekvők (László vajda) büszkesége.
Viszont azt vélem, Puky Andor se lehet a hitben, hogy a Soklósi Simon ivadéka a Keán-nemzetségnek a maga idejebeli összeségét állítja ki; vagy hogy a Soklósiak és Beremeniek összes generatióját birjuk. Hogy csak egy példával szolgáljak, és pedig tekintettel Puky Andor genealogicus stemmájára; 1281. évi október havában a pécsváradi convent előtt állanak «Petrus filius Petri filii Buchk de Beremen, de generatione Jula bani, una cum Urbano et Kayan filiis Nicolai ac Blasio de generatione sua.»* Kétlem, hogy sikerüljön ezen Mihályfia Balázst, valamint a Miklós fiait: Orbánt és Kajánt* 108akár a Siklósiak, akár a Beremeniek eddig ismert családfájára tűzni. Nekem legalább nem sikerült e műtét. Miből nyilván az következik, hogy a Keán nemzetség összes elágazásait nem ösmérjük. S e miatt László vajda is lehet egyik ága, a minthogy az is, quod erat demonstrandum.
* Hazai Okmánytár, VII, 176.
* Másrészt azt hiszem, hogy e Kajánban a nemzetségfő nevének etymonjára akadtam, hogy tudni illik a Kaján névből alakulhatott a Keán és ebből a Kán, minthogy nem ritka eset, hogy a késő unokák az ősök nevét öröklik. – Az a kérdés támad most: milyen név a Kaján? Van ugyan Cajanus nevű szentünk, még pedig a magyar korona akkori területéről eredett, mint ezt a spalatoi főesperes történetében olvassuk. De mert e név Kalyan, Kalián alakban is előfordul (Fejér, CD. IV/III, 22. 63. IX/II, 548.); Szolnok-Dobokamegye bethleni járásában fekvő Nagy- és Kis-Kaján nevű helységeket a magyar nyelv fonetikus sajátságához képest fölváltva Nagy- és Kis-Kalyánnak is nevezik: arra a merész gondolatra vetemedtem, hát ha a Kalán, Keán és Kán nevek alatt ugyanegy nemzetség lappang; az, melyből Béla király névtelen jegyzője, előszámlálván a hét ős vezért, ezeket mondja: «Ound pater Ete, a quo genus Calan et Colsoy descendit»; mely eredeti szöveget Szabó Károly így fordítá: «Ónd, Ete atyja, kitől a Kalán és Kölcsei nemzetség származik.» (M. Florianus: Fontes domest. II, 7. – Szabó Károly: MO. tört. forrásai, I. füzet, 10. l.). – Meg kell jegyeznem még, hogy Páriz Pápai (Dictionarium, 1767. szebeni kiadás, I, 612) Kálán nevet a latin Calonda névből származtatja, mely Calenda, Calanda alakban is előfordul középkori irott emlékeinkben.
Turzottam egy kissé a Kalán és Keán nemzetség történeteinek omlott aknáiban, és több nyomra bukkantam, melyek néminemű reménynyel kecsegtetnek arra nézve, hogy e három elnevezés alatt csakugyan egy őssel biró nemzetség lappang. Legtöbbel biztatott a körülmény, hogy a Kalánoknak is, meg a Keánoknak azaz Kánoknak főfészke Baranya; hogy némely jószágaik egymás tőszomszédságában feküsznek; hogy mindkét nemzetség, vagy csak ág birt Erdélyben is; hogy a Kalán nemzetségből származott Nána nemzetségét öt ágra oszlottnak állítja, midőn megismeri, hogy az osztatlan birtoknak csak ötödrésze illeti őt, de az ágak közől a magáén kívül csak kettőt hoz fel, helyre maradván a Siklósiaknak és Beremendieknek. De oly nyomra, mely biztos eredményre vezetett volna, ekkorig nem jöttem. A miért e kitérésemet genealogusainknak, kik jelennen a magyar nemzetségek történetén mindkét kezökkel szorgalmasan dolgoznak, becses figyelmébe ajánlom.
***
Ha nem csekély fáradságba került kimutatni, hogy csakugyan volt László erdélyi vajda a Keán nemzetségből: valóban nem könnyebb meghatározni, melyik a szóba kerülhető László vajdák közől a Keán? minthogy Beke Antal legújabb publikácziója óta* immár három László vajda áll rendelkezésünkre a Pál pécsi püspök kormányának idején, azaz 1279-től 1302-ig, a mikor László vajdánk keresendő.
* «Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárt.» – Meglelhettem volna ugyan e harmadik Lászlót előbb is Fejérnél (CD. VI/I, 163.), ha gondosabban fürkészem vala.
Szorgalmasan végig kellett tehát kutatnom az e korbeli erdélyi vajdákat, pedig az erdélyi vajdák sorrendét a XIII. század utolsó – s a XIV. század első negyedében megállapítani nem könnyű föladat azért, mert gyakran váltakoztak, és többen viseltek ugyanegy nevet. Volt több László, több Miklós, több Lóránt, kiket megkülönböztetni vajmi nehéz, többször ez idő szerint lehetetlen. Nehezíti a föladatot azon körülmény is, hogy a hivataluktól visszalépett vajdák tovább viselték a vajda czímet a nélkül, hogy a condam szócskát hozzá függesztették; a királyi kanczellária is így czímezte őket, mire igen sok példával szolgálhatnék.
A különbséget a valóságos és czímzetes, a tényleges és volt vajda közt abban találtam, hogy míg ez utóbbi egyszerűen vajdának mondatik, a tényleges rendesen erdélyi vajdának és többnyire szolnoki ispánnak is czímeztetik. E szabály csaknem mindig megvallotta magát – természetesen a tatárjárás után, mióta a magyar korona alá több vajdaság tartozott. Mert a tatárjárás előtt a tényleges erdélyi vajdát is egyszerűen csak vajdának nevezték, szószaporításnak találván az erdélyi vagy erdőntúli (transilvanus, ultrasilvanus) jelzőt, mely azért vajmi ritkán fordul elő.
Az erdélyi vajdák sorrendét megállapítók legbiztosabban járnak el, ha a királyi jeles alakú levelek záradékai után indulnak; de ekkor is szem előtt tartsák a föntebbi szabályt.*
* Röstellem megemlíteni, hogy régibb okirattáraink incorrectségei, s az újabbak közől azok, melyeket a kelet megfejtése, sőt tárgymutató nélkül, vagy csak olyan a milyen index-szel löktek világgá, szerfölött megnehezítik a történetíró munkáját, és szinte lehetetlenné teszik, hogy alaposan dolgozhassék.
Ime tehát a következők voltak 1279-től 1300-ig, mikorról biztosan tudjuk, hogy már az Ottó királyt felcsúfolt László vajdáskodott, az erdélyi vajdák:
1278-ból nem ismerünk erdélyi vajdát, minthogy azon Pétert, kit az egri káptalan egyszerűen vajdának nevez,* ezen oklevél alapján nem fogadhatjuk el szolgálatban levő erdélyi vajdának. Máskor, 1280-ban is előfordul, úgylátszik, ugyanezen Péter, a Domokos fia, és fölkéri IV. Lászlótól Igriczi helységet;* de akkor se 109nevezi erdélyi vajdának a király. Meglehet, Finta, a Dávid fia, Amadé nádor bátyja, az Abák közől, ki 1279 januárius 30-án és márczius 15-én kerül elénk mint erdélyi vajda és szolnoki ispán,* már 1278-ban is viselte e méltóságot.
* Fejér, V/II, 481.
* Árpádk. új Okmt. V/II, 481. V. ö. Fejér. CD. V/III, 63. 74.
* Árpádk. új Okmt. XII, 252. – Fejér, CD. V/II, 492.
1280-ban az erdélyi káptalan István erdélyi vajdáról és testvéreiről, a Tekus fiairól tesz említést, kik a szatmármegyei Gelyénes nevű birtokot, miután meggyőződtek, hogy az a Kaplony Jákó ispán fiait illeti, ezeknek visszaadták.* – Ezen István a Tornai család ivadéka és 1284-ben nádor volt.
* Sztáray Oklt. I, 24.
1282-ben, május 19-én Lórántot, a Borsa Tamás fiát nevezi erdélyi vajdának IV. László király.*
* Károlyi Oklt. I, 15. – Fejér, CD. V/III, 121.
1283-ban pedig Apor a vajda. Midőn a dézsvári vendégeket biztosítja, hogy szabadságaikat tiszteletben fogja tartani, maga-magát nevezi így: «Nos Opour woyuoda Transilvanus, comes de Zonuk.»
1284-ben Csák Máté, a Trencsényinek nagybátyja, fordul elő, ki tudja hányadszor, mint erdélyi vajda, zettini és szolnoki ispán, egyik királyi levél záradékában;* de – úgy hiszem – tévesen, másolási hibából, minthogy ezen Csák Máté már 1283-ban megalkotta végrendeletét, és röviddel utóbb néhainak említik,* minthogy továbbá ugyancsak 1284 januárius 1-én Lóránt az erdélyi vajda és szolnoki vármegye-ispán, ki mint ilyen, ezen évi augusztus 1-én szintén előkerül.* – Hogy ezen Lóránt a Borsa Tamás fia, bizonyítja az erdélyi káptalannak 1284 augusztus 22-én kelt levele, melyben Lóránt erdélyi vajdát, szolnoki ispánt és ismert testvéreit Tamás fiainak nevezi.* Előkerül azon évi november 26-án is, még pedig IV. László levelében,* még ugyanazon napon, ugyanazon László király Apor (Opor) is, de csak egyszerűen vajdának nevezi* – fényes jeléül annak, hogy a királyi kanczellária azon időben megkülönböztette a tényleges vajdát a czímestől. 1284 deczember 21-én még mindig Lóránt a vajda,* de hogy meddig maradt az, adatok híjján meghatározni nem tudjuk. – Tény, hogy 1288-ban június 8-án László erdélyi alvajda, mint Lóránt erdélyi vajda és szolnoki ispán helyettese működik, és közben elfogadható fővajdára nem akadunk, hanemha Majosra, kiről 1289 szeptember 1-én IV. László király úgy nyilatkozik, hogy erdélyi vajdája (vojwoda noster transilvanus) volt a közel multban.*
* Fejér, CD. VII/II, 108.
* L. Trencsényi Csák Mátémat a 26. lapon.
* Fejér, CD. V/III, 258. – Árpádk. új Okmt. IX, 400.
* Árpádk. új Okmt. XII, 427.
* Ugyanott, IX, 383.
* Ugyanott, IX, 385.
* Ugyanott, IV, 268.
* Ugyanott, IV. 336.
Ki viselte László király élete végső szakában, 1290 július 10-én bekövetkezett szerencsétlen haláláig az erdélyi vajdai méltóságot, adatok hiányából megmondani nem tudjuk. De hogy III. Endre uralkodásával ismét Lórántnak hitták az erdélyi vajdát, arról július végén és augusztus elején kelt királyi levelek tanuskodnak.* 1291-ben szintén előkerül Lóránt, és pedig januáriusban, februáriusban és márczius 12-én.* Később azonban László lett az erdélyi vajda.
* Fejér, CD. VI/I, 46. – Hazai Okmt. VI, 356. – Árpádk. új Okmt. IV. 368. X, 4.
* Fejér, CD. VI/I, 88, 90, 152. – Knauz, Monum. II, 281. – Fontes rer. austr. II/XV, 164, 169.
Se tőle (ezen Lászlótól) nincs ugyan eddig közzé tett kiadványunk, se királyi privilegium záradékában nem fordul elő neve; hanem helytartója, Benedek ispán, ki magát «vices gerens Ladizlai vayovode Transilvani» czímmel illeti, tesz bizonyságot róla. Ezen alvajdának két oklevelét ismerjük, az egyik nap nélküli, a másik május 8-iki dátummal van ellátva, ez utóbbit III. Endre király is átírta.*
* Beke i. m. 31., 32., 34. száma. – Fejér, CD. VI/I, 163.
Sokáig azonban ezen László erdélyi vajda nem lehetett, minthogy 1291 július 10-én már megint Lóránt a vajda.* De egy éven túl ez is aligha viselte az erdélyi vajdai méltóságot,* minthogy 1292 július 29-én, azon levélben, melylyel a magyar országgyűlés Morosini Albertnek, III. Endre király anyai nagybátyjának a magyar nemességet fölajánlja, újra bizonyos László viseli az erdélyi vajdaságot.*
* Hazai Okmt. VII, 220. – Fejér, VI/I, 117.
* Tudtunkra előkerül még 1291 okt. 9. és 10-én (Árpádk. új Okmt. XII, 501. – Fejér, CD. VI/I, 130.)
* Fejér, CD. VII/IV, 502. – Ugyanitt előfordul «Rolandus condam vaivoda» is.
110Ennek vajdasága se tarthatott azonban egy évnél tovább, minthogy a következő 1293. évi július hava 11. napján megint Lóránt az erdélyi vajda és szolnoki ispán.*
* Hazai Okmánytár, VII, 232.
Kik ezen Lórántok és Lászlók, kik az erdélyi vajdaságban egymást fölváltják: meghatározni nem tudjuk, minthogy két Lórántot és két Lászlót ismerünk, kik az erdélyi vajdai méltóságot viselték. Hogy e legutóbbi Lóránt a Borsa nembeli Tamás fia, abban, mint látni fogjuk, nem kételkedhetünk. Valószinűnek tetszik az is, hogy ez utóbbi László szintén a Borsa nemzetségből való, ugyanaz, kit az erdélyi káptalan két, 1292. évi kiadványában egyszer László vajdának, másszor Borsa nemzetségbeli Lászlófia Lászlónak, volt vajdának nevez.*
* Árpádk. új Okmt. X, 83, 85.
Biztos vagyok ugyan benne, hogy az erdélyi káptalannak ezen két kiadványa egyikében sem említik Borsa Lászlót valóságos, tényleges erdélyi vajdául; de kétségtelen az is, hogy ezen «Ladizlaus filius Ladizlai de genere Borsa, quondam vay. Trans.» csakugyan a Borsa, e néven I. László vajdának, ki 1280-ban már nem élt, fia, mi kiderül az erdélyi káptalannak 1280-ban kelt okleveléből, melyben ez áll: «Ad nostram accedentes presentiam Jula banus et frater suus Nicolaus, filii Ladislai bone memorie, quondam vaivode Transilvanie pro se et pro fratre eiusdem Ladislao dixerunt etc.*
* Fontes rer. Austr. II/XV, 120. V. ö. Fejér, CD. VII/IV, 181. – Az okmány mindkét helyén Kemény József gróf másolatából került ki. Csak az a bökkenő, hogy míg a Fontes-ban a föntebbi szöveg áll, Fejér-ben «pro fratre eiusdem Ladislao» helyett: «pro fratribus eiusdem Ladislai» olvasandó. Minthogy azonban a Fontes közleménye újabb, tekintettel az Árpádk. új Okmt. X, 85. lapján közlött okiratra, hajlandó vagyok a szövegben kiírt varianst elfogadni, annál inkább, mert Gyula bán és Miklós öcscse a Borsa nemzetségnek tagjai.
Ennélfogva helyesnek tartom Wertnernek ezen stemmáját:
I. László, a Borsa nemzetségből, † 1280 előtt mint erdélyi exvajda.; Gyula, bán.; Miklós, esztergomi vál. érsek.; II. László, 1292-ben erdélyi vajda.
De nem tovább II. László ivadékára nézve.
Ugyanis Borsa Lóránt, kivel, mint erdélyi vajdával 1293. évi július 11-én találkoztunk utoljára, megint nem sokáig volt vajda. 1294 május 23-án ő magát nevezi ugyan még «Rolandus voyuodá»-nak,* de már nem transilvanusnak, se szolnoki ispánnak, és immár teljes lázadásban van: e napon is fegyverszünetet ajánlott a váradi püspök öcscsének, ki a fenesi várat védelmezte.
* Árpádk. új Okmt. X, 153.
Ha vajon a lázadás kitörése oka volt-e Borsa Lóránt letételének az erdélyi vajdaságról, vagy hogy a letétel siettette, talán okozta a lázadás kitörését: egyre mén ki. De az világos, hogy az nagy mérveket öltött, mert III. Endre kirly kénytelen volt általános fölkelést rendelni és országos hadat indítani Borsa Lóránt és testvérei ellen. Ő maga is táborba szállott ellenök. Megvívatta váraikat; nevezetesen Adorján várát Biharban elfoglalta és leromboltatta.
A levert lázadásról III. Endre királynak 1294 szeptember 17-én kelt levele tesz először említést;* pedig annak előbb volt vége, minthogy ez évi július 3-án a király már Budán tartózkodott.*
* Hazai Okmt. VI, 407.
* Ráth: A m. királyok tartózkodási helyei, 31. lap.
Mi idézte elő a Borsa testvérek lázadását? a király leveleiből nem értjük meg szabatosan. Említi ugyan a Borsa Tamás fiai kihágásait,* de hogy mi volt oka e kihágásoknak? nem említi.
* Árpádk. új Okmt. X, 296, 369.
Hogy a lázadás leverése után a jószívű király nem bánt el teljes szigorral a lázadók ellen: tanuskodik erről a pécsi káptalannak 1296. évi márczius havában kiállított levele, melben «Lorandus voyvoda, filius Thome», tehát a Borsa, III. Endre király és anyja, Thomassina Szlavonia herczegnője előtt mint békebiró szerepel;* 1296 április 18-án, mikoron III. Endre király a vásárhelyi vámot, melyet Lóránt vajda hatalmasúl elfoglalva tartott, «auferendo ab eodem Rorendo voyvoda» Kalotai Jánosnak visszaadatni rendeli, szintén él. Hanem már 1297-ben úgy beszél III. Endre Lórántról, mint a kit kivégeztetett, mert fegyvert ragadott koronás királya ellen.*
* Ugyanott, X, 233.
* Fejér, CD. VII/IV, 239: «inde a tempore exstirpationis Rorandi infidelis.»
111E merényletről sincs részletesb tudósításunk. Okáról azonban fölvilágosít I. Károly király, midőn a Borsák érdeméül tudja be, hogy hívei voltak az országba való első belépésétől fogva: tehát még III. Endre életében; bátyjok, Lóránt vajda pedig iránta való hűségének és hű szolgálatainak lett áldozatja.* – Tehát Lóránt vajda és testvérei nem tudták megemészteni lealáztatásokat; az Anjouk pártjáa szegődtek, Lóránt vajda pedig koronás királya élete ellen tört.
* Anjouk. Okmt. I, 132.
Hiheti ezek után W., hogy III. Endre király minden jósziívűsége mellett, ugyanezen összetartó családi szövetkezetből szemeljen ki erdélyi vajdát Lóránt utódjáúl? Hiheti-e, hoy miután összes hatalmával ellenök hadat járt, váraikat leromboltatta, vezéröket, a legidősb testvért, Lórántot kivégeztette, a többit: Jakabot vagyis Kopaszt a királyi főlovászmestert, Istvánt, a királyi főpinczemestert méltóságaiktól megfosztotta; miután a Borsák valamennyien a trónkövetelő Carobert pártjára szegődtek: hogy akkor ebből a családból, mely összetartásának előbb és utóbb oly világos példáit adta, válaszszon erdélyi vajdát; hogy egy Borsát emeljen e méltóságra, mely ha nem is az első, de mindenesetre a leghatalmasabb volt az országban és ennélfogva esetleg a legfélelmesebbé válhatott?
Mikor lett László, kit miután Borsa nem lehetett, nyugodtan Keánnak vehetünk, erdélyi vajdává, pontosan meg nem határozhatjuk.
1293. évi július 11. napja után, mikoron Lóránttal, mint erdélyi vajdával utolszor találkozunk, három éven keresztül hiányzanak hiteles adataink arra, hogy ki volt az erdélyi vajda. Ép azért nem lehetetlen, hogy Keán László volt Borsa Lóránt közvetlen utódja.*
* Steilner értekezését, melyben állítja, hogy Lászlónk 1292 július 29. már előfordul mint erdélyi vajda, nem tudtam megszerezni. De miután hitelesen tudjuk, hogy 1293-ban még Loránt a vajda, kevésbbé érdekel.
1296 június 18-án kerül ismét szemeink elé az erdélyi káptalan levéltárában egy erdélyi vajda, kit Beke Antal, edélyi káptalani apátkanonok, ez idő szerint az erdélyi káptalani levéltár legalaposabb ismerője, Lászlónak nevez, de – úgy tetszik – csak hozzávetőleg, minthogy pergamenra írt kiadványa kezdete homályos.*
* L. Beke idézett műve 39. számát.
Biztosabb, azaz teljesen biztos tudomásunk arról, hogy Lászlónk az erdélyi vajdaságot és szolnoki ispánságot viselte, 1297 április 21-éről, ugyanazon évi június 12-éről, 1299. évi szeptember 29-éről, 1301 október 19-éről van,* és innentúl szakadatlanúl 1315-ig, minthogy közben más erdélyi vajdáról nincs szó.
* Fejér, CD. VI/II, 100, 102, 322. – Árpádk. új Okmt. V, 217, 219.
Ismeretes, hogy László vajda, miután a vajdaságból kitették, fiaival együtt szintén föllázadt. Fiai a harczot végső kimerültségig folytatták. Leveretvén, javaiktól megfosztották őket.
És ekkor láthatta hasznosnak Lipóczi és Nekcsei Demeter tárnokmester, hogy Pál pécsi püspök itéletét, melylyel László erdélyi vajdát ama hat, föntebb elősorolt birtoka kiadására kötelezte, a királyi tanács által megerősíttesse. A leánynegyedi ügyek elitélése a püspök joghatóságához tartozott: ez iránt kétség nem foroghatott fönn; tehát annak szüksége sem állott elő, hogy a püspök itéletét megerősítse akár a király, akár más világi hatóság. De minthogy a püspöki ítéletben foglalt birtokok előbb a Keán nemzetségbeli László vajda birtokai valának, ezek pedig a vajda és fiai hűtelensége miatt a királyi fiskusra szállottak: bölcs előrelátásnak mutatkozhatott kideríteni, hogy a szóban forgó birtokok rég nem képezik a vajda birtokai kiegészítő részeit, tehát föl se kérhetők, el sem adományozhatók, mire az azon korbeli periratok sürgős intelmül szolgáltak.
Ezen kis föltevés, hozzáadva a többihez, szintén arra készt, hogy föntartsam állításomat, mely szerint László vajda a XIII. századból átlépve a XIV-be viselte e méltóságot, a Keán nemzetségének volt ivadéka.
Hátra van még megköszönnöm tisztelt ellenfeleimnek szíves érdeklődésöket, nagybecsű fáradságokat. Megfogadtam Puky Andor buzdítását: qui perdidit numerum, incipiat iterum. Ha jelen értekezésemben nem is volna nagy köszönet, ez alkalomból kedvem került László vajdát, a magyar interregnum e legérdekesebb 112alakját, behatóbban megismernem és vázolnom; a Keán-nemzetség történetét megírnom, és összeállítanom az erdélyi vajdák sorozatát egyelőre a XIV. század közepeig. E sorozatban elő fogom adni, a mit tudok a Miklós vajdákról, kikhez egy Puky előtt még ismeretlen negyedik is sorakozik: az Ákos nembeli István nádor fia, Miklós vajda, ugyanaz, ki Károly Róbert 1307. évi választásán részt vett.
PÓR ANTAL.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages