SZAKIRODALOM.
SZAKIRODALOM.
A pilisi apátság története 1184–1541. Irta Dr. Békefi Remig. Pécs, 1891. XII + 528 l.
A magyarországi cziszterczi rend ezeréves állami életünk jubileumának küszöbén önmagához méltó emlékkel kivánva a millenium megünneplésében részt venni, elhatározta a zirczi, pilisi, pásztói és szent-gotthárdi cziszterczi apátságok történetének nagy monografikus műben való megörökítését. E szép eszme gyümölcseként jelent meg a nagyszabású arányokban tervezett monografia első kötete, mely a pilisi apátság történetét tárgyalja alapításától egész a mohácsi vészt követő megszűnéseig. Békefi Remig tanár, a rend jeles képzettségű tagja tíz évi munkásságának eredménye e munka, mely első részében bevezetés gyanánt a rend keletkezését és belső szervezetét tárgyalva, a második részben öt fejezet alatt rajzolja a pilisi apátság multját, főpapjainak az általános egyházi életben és az országos mozgalmakban elfoglalt helyzetét, birtokviszonyait és belső életét. A cziszterczi rend III. Béla király alatt telepedett meg hazánkban, kit második neje Margit királyné által szoros rokoni viszony csatolt a rend hazájához, Francziaországhoz. A pilisi apátságot 1184. évben alapították a Pilis-hegy délkeleti lábánál a burgundi Acey-ból ide telepedett szerzetesek. Első névszerint ismert apátja Róbert, 1217-ben, de nevük megemlítése nélkül már elődei is gyakran szerepelnek az oklevelekben, főleg pápai megbizásoknál, melyek a XIII. század kezdetétől a magyarországi püspökségek peres ügyeiben rendszeresen véve igénybe a pilisi apátok közbenjárását, szép bizonyságot tesznek a rend főpapjainak egyházi és társadalmi fontos helyzete felől. 160Az apátság fénykora a tatárjárást követő időre esik, midőn János apát (1241–56.) országos szövetségekben s megbizatásokban járva el, tevékeny részt vesz a közügyekben. A későbbi apátok közül Nagy Lajos alatt Henrik (1358–79.) és Zsigmond alatt Keresztély (1414–21.) emelkednek ki, az utóbbi Aachenben is ott van Zsigmond német császárrá koronázásánál s részt vesz a konstanczi zsinat üléseiben. Hanyatlás áll be az apátság életében a XV. század végén, midőn a rendi fegyelem meglazulása a király beavatkozását teszi szükségessé; a birtokviszonyok kedvezőtlen perek folytán lejtőre jutnak, s végül 1494-ben a visitatori tisztnek az osztrák heiligenkreuzi apátra való bizása utat egyenget az idegen befolyásnak s aláássa az apátság önállóságát. 1526-ban az apáti birtokok a törökök dulásainak esve áldozatul, a szerzetesek elhagyták ősi fészküket és heiligenkreuzi testvéreiknél kerestek menedéket. Itt hajtotta le fejét örök nyugalomra 1541 körül a magyar cziszterczi rend utolsó pilisi apátja, Normann János.
Ez érdekes és változatos történet megírásánál Békefi szerencsésen egyesítette magában az anyaggyűjtő pontosságát a feldolgozó helyes felfogásával és szép tollával. Munkájának történelmi szempontból való megbírálása nem képezi e szakközlöny feladatát, de tüzetesen kell megemlékeznünk a kötet 3-ik részében adott oklevéltárról, melynek 164. száma az apátság történetének teljes codexét adja. A rend két legelső alapítólevele és a már Fejérből, Theinerből s Wenzel Árpádkori új okmánytárából ismert régebbi oklevelek regestái mellett első új darabja e gyűjteményke. IV. Incze pápa 1245-iki levele, melyben a kalocsai érseket, a pilisi és szentgotthárdi apátot Zeland veszprémi püspök választási ügyében vizsgálóbiztosokul küldi ki. Az apátság birtokjogait és kiváltságait IV. Béla 1254. június 24-én foglalta oklevélbe, melyet aranypecsétjével erősített meg. A Fejérnél kihagyásokkal közölt oklevelet a zirczi apátsági levéltár eredetijéről igen szép facsimilében is megtaláljuk a kötet végén. A többi eddig kiadatlan oklevél között, melyek száma 84-re rúg, három nyulik vissza az Árpádok korába: IV. László 1276-iki oklevele a magyarádi birtok felett létrejött egyességről (a zirczi levéltárból), s a magyarádi határjárás kelet nélküli leírása (az országos levéltárból); mindkettő csak egyszerű másolatban jutott el korunkig. A harmadik VIII. Bonifácz Anagniban 1295. június 29-én kelt bullája, melyben a budai káptalan és Buda város közt a hajóvám ügyében fölmerült surlódások kiegyenlítését a pilisi apátra bízza. Eredetije megvan a zirczi apátság levéltárában. Az anjoukori oklevél-anyaghoz a zirczi levéltáron kívül az országos levéltár, a pozsonyi városi és káptalani, az esztergomi primási és káptalani levéltárak, a veszprémi káptalan és pannonhalmi főapátság levéltárai járultak 22 darabra menő új adalékokkal. Zsigmond korát 17, a Hunyadiakét 54 új oklevél képviseli, a Jagellók kora 12 darabbal szerepel, jobbára a fentebb említett levéltárakból; ezek legnagyobb része az apátság birtokviszonyait szabályozza. A mohácsi vész utáni évtized zivatarairól, melyek az apátságot elpusztították, 3 oklevél tanúskodik. Késő idők terméke: a citeaui apát 1765-iki oklevele, melyben a pilisi, pásztói és bélháromkúti apátságoknak a XII. században történt alapításáról bizonyságot tesz, zárja be a sorozatot, halvány viszfényeként az ősi szép multnak. A középkori diplomatariumot kiegészítik a kötetben és műmellékletei között elszórt pecsétrajzok, melyek a pilisi konvent és a legelső apátok pecséteit mutatják be hű hasonmásokban. A konvent pecsétje először 1340-ben jelenik meg; Máriát ábrázolja a kisdeddel, csillagoktól környezve, S. COVENTUS BE. MARIE DE PELIS körirattal. Az állandó konventi pecsét mellett az apátoknak is voltak külön pecséteik, melyek emblemajául az 1200-iki nagy káptalan pásztorbotos papi alakot állapított meg. Legrégibb apáti pecsét az István apátúré 1340-ből. Henrik apáttól (1358–1379) két pecsét maradt fenn, habár az 1218-iki nagy káptalan kimondta, hogy mindenik apátúr csak egy pecséttel élhet. E sphragistikai adalékok is emelik a kötet becsét, mely tartalmában és kiállításában egyaránt elárulja a szeretetteljes gondot, a mivel úgy szerzője, mint kiadói, a magyar cziszterczi rend érdemes tagjai a nyilvánosság elé bocsátották, hogy bizonyságot tegyen létrehozóik hazafias érzelmeiről s tudományszeretetéről.
GY.
A Siebmacher-féle nagy czímereskönyv magyar részének 24-ik füzete fekszik előttünk; s ezzel az érdemes vállalat a Simeonovics-Szakmáry családig haladt. Négy füzet fogja még a betűrend hátralévő részét magában foglalni; de nincs kizárva a lehetőség, hogy a sorozatból kimaradt családokat és a vállalat hosszú folyama alatt összegyűlt anyagot külön pótfüzetek fogják közzé tenni. A vállalat érdekében óhajtjuk, hogy e pótfüzetek száma mennél nagyobb legyen. A szerkesztő ugyan elismerésre méltó buzgósággal iparkodott az anyagot – legalább a mi a historiailag nevezetesebb családokat és az érdekesebb heraldikai momentumokat illeti – lehető teljességében összehozni; így e legújabban megjelent füzet is nem kevesebb mint kilencz Somogyi, nyolcz Soós, harminczhárom Szabó család czímeréről számol be; de az anyag bőségének ily vállalatnál, mely egy nagy nemzetközi gyűjteménynek csak egy kis részét képezi, határokat kellett szabnia az anyag megválogatása által. Az előttünk fekvő füzet sok érdekes heraldikai és genealogiai anyagot foglal magában. Az Aba nemből eredő Sirokay és Somossy, a Zrínyiekkel közös eredetű Subich családokról szóló czikkek a bennök közölt érdekes dátumoknál fogva a gyűjtemény jelesebbjei közé tartoznak; ilyenekben bővelkednek a Somogyi, Stibor, Sváby stb., továbbá az indigena Starhemberg, Stubenberg, Stürgh stb. családokról szóló részek; ezeknél a rengemelési dátumok pontossága és teljessége a mű használhatóságát nagyban előmozdítják. XV. századi czímereslevélről a sóvári Soós családnál történik említés, melynek két közelkori, 1418. márczius 6. és márcz. 19-én kelt, egymástól teljesen elütő armálisát a mű beható fejtegetés és számos családtörténeti adat kiséretében méltatja.
