Magyar viseletképek czímeres-leveleinkben.
Magyar viseletképek czímeres-leveleinkben.
Irta Dr. Szendrei János. 105 képpel. Budapest, 1892. 8-r. 48 l. A hazai czímeres-levelekben rejlő nagybecsű történelmi anyagot eddigelé kevéssé méltányolt szempontból, mint a magyar viseletek elsőrendű forrását tette tanulmánya tárgyává Szendrei János, társulatunk vál. tagja, a ki a Magyar Nemz. Múzeum és az országos levéltár több százra menő gazdag armálisgyűjteményét buvárolta át, hogy festett czímerképeikből a régi viseleteket feltűntető adatokat összegyűjtse s a magyar costume-tan javára értékesítse. Minő jelentékeny hiányon volt hivatva segíteni e vállalkozásával, azt a costume-tani irodalomról bevezetésként adott ismertetésből olvashatjuk ki, mely szerint az eddigi művek forrásai között a czímeres-leveleknek igen kis hely jutott. S hogy fáradozásait mily kedvező eredmény koronázta, mutatja a czímeres-levelek tekintélyes száma, a melyek Szendrei tanulmányához felhasználható anyagot szolgáltattak. Az általa ismertetett 96 czímeres-levél között a mohorai Vidffy (1418.), Moghi (1418.), Jersay (1431.), Szlopnai (1432.), Kistárkányi (1434.) családok czímerei a Zsigmond korabeli magyar viseletekből őriztek meg nehány érdekes adatot számunkra. A Hunyadiak korát illusztrálja Berekszói Péter 1448-iki armálisa, Disznósy Miklós czímere (1456.) és egy ismeretlen czímer a kassai dóm szentségházáról; míg a Jagellók korabeli costume-emlékek között Dombay János deák (1506.) czímere, a II. Ulászló és gyermekei arczképeiről nevezetes Gersei Pethő czímer (1507.) és Kánthor Benedek (1509.) armálisa foglalnak el kiváló helyet. E középkori czímerek legnagyobb részét előbbi publicatiókból ismerjük; új a Jersayaké a M. Nemz. Múzeum levéltárából, mely buzogányt tartó pánczélos kart ábrázol, és Kistárkányi Dénes czimere az Orsz. Levéltárból, a melyben egy szál ingben ábrázolt, ősz körszakállos ember mezítláb küzd egy ágaskodó farkassal s azt hosszú egyenes kardjával átdöfi. A mohácsi vész utáni sorozat közül kiváló figyelmünket érdemlik meg Záray Lázárnak I. János királytól 1533-ban nyert czímere (a szerző gyűjteményéből), melyben vörös mezbe öltözött kar magyaros görbe karddal fejet vág le, a szöveg szerint a rácz lándzsások vezérének fejét; továbbá Szabó Lukácsnak Izabella királynétól 1548-ban kapott czímere: magyar kardot tartó vörös mezű kar, és Kotheck András czímere, a mit II. János Zsigmond 1560-ban adományozot, s mely a XVI. század végéről való sisakot ábrázol hű és pontos rajzban. E három czímer a sajátképi magyar királyi heraldika utolsó termékeinek tekinthető, s a magyar fegyverekből kölcsönzött motivumaival mintegy átmenetet képez a fejlődésében oly sajátságos irányt vett erdélyi magyar heraldikához. Terünk nem engedi a további anyag részletes ismertetését s csak egy szóval lehet megemlékeznünk a többi 13 XVI. századbeli, 55 XVII. és 10 XVIII. századi czímerről, melyeknek legtöbbjénél a szakszerű leíráson kívül az armális czímerleíró szövegét is közölve, a szerző a szorosan vett heraldikai buvárlatokra is igen becses anyagot tett hozzáférhetővé. Az elismerésre méltó buzgalomról és szép szakismeretekről tanuskodó dolgozatot Szendrei János társulatunk múlt évi nagygyűlésén olvasta fel, s az Archaeologiai Értesítő XI. kötetének 5. és a XII-iknek 2. számában tette közzé; e közlemény különnyomata a jelen füzet, mely nemcsak tartalma, de díszes kiállítás tekintetéből is értékes terméke szakirodalmunknak.
D.
