ERDÉLYI HADI ZÁSZLÓK 1601-BŐL.

Teljes szövegű keresés

9ERDÉLYI HADI ZÁSZLÓK 1601-BŐL.
(Két színes tábla-melléklettel.)
Alig van ma már jelentékenyebb könyv- és kézirattár Európában, melyet hazai tudósaink át ne kutattak volna s mégis mennyi adat lappang még külföldön, mely hivatva van hazai történelmünk egyik vagy másik pontjára világot deríteni. Bizonyítja ezt a drezdai királyi könyvtár kéziratainak Schnorr Ferencz által kiadott katalogusa* is, melynek a magyar történelmet érdeklő részeire Dedek Crescens hívta fel a magyar közönség figyelmét a Századok 1892 deczember havi füzetében. Igy kölcsönözte ki a drezdai királyi könyvtártól Szilágyi Sándor egyetemi könyvtári igazgató úr e gyűjteménynek ránk nézve legérdekesebb darabját, mely a következő czímet viseli:
Katalog der Handschriften der königl. öffentlichen Bibliotheken zu Dresden. Bearbeitet von Dr. Franz Schnorr von Carolsfeld k. Bibliothekar. I. Bd. Enthaltend die Abtheilung A–D und F–H. II. Bd. Enthaltend die Abtheilung J–M. Leipzig, 1892 és 1893.
G. 81. I. k. Conträfactur der Reutter- undt Landtsknecht-Fahnenn, welche in der Siebenburgischen Schlacht 1601 den 3. Augusti seindt erobert worden und der Rom. Kay. Mayt. durch eigner Pottschafft, auf der post, vom Herrn Michael Weyda und George Basta seind zugeschickt . . . Wie ich dass solche Triumph-Fahnen selbsten gesehen, undt Meinem gnedigsten Churfürsten und Herrn Christian zu Sachsenn, will unterthenigst uber Antworrt haben . . . . Georg Puchner, Zeughwart, Anno 1601. In Dresden den 21. August.
E kézirat, melynek pergamentkötése kívül a szász választófejedelem aranyos czímerével, belül pedig Basta György és Mihály vajda rézmetszetű arczképével van diszítve, az erdélyi történelem egyik szerencsétlen napjának emléke. Nem rég mult 300 éve, hogy a régi hosszú harcz a török félhold és az osztrák monarchia között Magyarország birtokáért újra lobbot vetett s ezen küzdelemben, melyet történetírásunk a tizenötéves török háborúnak nevez, a főszerep – helyesebben az oroszlánrész a szenvedés és nyomorból – a kis Erdélynek jutott. Mindkét fél, de különösen a prágai udvar érezte, hogy magyarországi hatalma Erdély birtokától függ s Rudolf kormánya ennek érzetében kétségbeesett erőfeszítéseket tett Erdély megszerzésére. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szövetségében kezdette meg a török háborút; de a szövetség Erdély és a prágai udvar között alig élte túl az első hadi sikereket. Csakhamar kitünt, hogy a Habsburgház a törököt Magyarországból kiszorítani nem birja, s ezzel megszünt az erdélyiek lelkesedése is ama szövetség iránt, mely őket kudarcz esetén a török rettenetes bosszujával fenyegette. E rendkívül nehéz helyzetben, két egyformán hatalmas és veszedelmes küzdőfél között, Erdély érdekeinek megvédése a fejedelemtől a legkiválóbb államférfiúi erélyességet és politikai tapintatot igényelte, de az ország szerencsétlenségére azon ember, ki ügyei élén állott, Báthory Zsigmond, az állhatatlanság, a folytonos ingadozás példányképe volt. Miután két ízben lemondott a fejedelemségről s ez által a szerencsétlen országra zúdította előbb Mihály oláh vajda, majd Basta György egyformán rabló és pusztító hadait, 1601-ben újra elfogadta az erdélyi rendek által felajánlott fejedelmi méltóságot. Ez úttal, mint a török párt emebre lépett fel; de miután a prágai udvar Erdélyről lemondani nem akart, ismét a kardnak kellett dönteni azon kérdés fölött, hogy Erdély önálló maradjon-e török fennhatóság alatt, avagy az osztrák ház uralma alá kerüljön. Rudolf parancsára magyarországi vezérei Basta György és a saját országából Havasföldről elűzött Mihály vajda 1601 nyarán wallonokból és magyar hajdukból álló zsoldos csapataikat Debreczennél központosították. E hirre Zsigmond is az erdélyi hadakat fegyverre szólította Szamosfalva mellé Kolozsvár közelében, hol hadseregének friss csapatait 43 új, rendkívül díszes, aranyozott hegyű zászlóval ajándékozta meg. A legszebbeket Csáky István és Székely Mózes kapták, kiket egyszersmind hadseregének főkapitányaivá nevezett ki. Azon hirre, hogy Basta és Mihály vajda hadaikkal Majtényig 10előnyomultak, Zsigmond is az erdélyi hadsereggel Szilágy-Somlyóra indult. Az ellenséges hadak az utóbbi várostól északkeletre Goroszlónál találkoztak, hol 1601 augusztus 3-án estve felé vivott döntő ütközet az erdélyiek teljes vereségével végződött. Istvánfi szerint 10,000 erdélyi holtteste borította a csatatért, míg az edélyi írók sokkal nagyobb valószínűséggel a mindkét részről elesettek számát 2000-re teszik. Miután a viadal alig tartott egy pár óráig, a csata így is sok vérbe került. Mindkét részről nagy vitézséggel küzdöttek s a vezérek magokat épen nem kimélték. Basta vértjét egy golyó átfúrta, a nékül azonban, hogy sebet ejtett volna, de az erdélyi urak közül többen a csatatéren maradtak. Igy Petki István, Tárkányi István, Horvát György, Szerdahelyi Albert és Csomortányi Tamás a székely csapatok kapitánya.
A goroszlói csata egyéb hadi zsákmány – nevezetesen az erdélyi hadsereg összes ágyui mellett – 110 erdélyi zászlót juttatott a győzők kezébe. E zászlókat a császári vezérek ünnepélyes küldöttséggel, melyet Caprioli Tamás, Basta egyik főtisztje és rokona és egy ismeretlen nevű magyar úr vezettek, küldötték Prágába, hol azokat Rudolfnak bemutatták. Hogy minő feltünést keltettek a császári udvarnál e vérrel szerzett és a szó szoros értelmében vérrel borított diadaljelvények, bizonyítja e codex, mely keletkezését épen e körülménynek köszönheti. Puchner György a szász választófejedelem egyik mérnökkari tisztje, ki épen ekkor Prágában tartózkodott s a diadaljelvények bemutatásánál jelen volt, érdemesnek tartotta a zászlókat lefestetni s urának a szász választófejedelemnek bemutatni. Igy maradt fenn a drezdai királyi könyvtár kéziratai között ezen, a maga nemében páratlan gyüjtemény, mely a régi erdélyi hadseregre érdekes világot vet.
Az e codexben lefestett 110 erdélyi zászló, ha alakra épen nem is, de szineinek összeállításában mind különböző: van köztük 72 lovassági, 36 gyalogsági zászló, egy a többieknél sokkal kisebb piros jelző zászló s végre, mint a codex mondja, a fővezér ismertető jelvénye egy török, helyesebben mór, stilű zászló fehér, piros és zöld selyemszálakból, vagy talán lószőrből összeállítva. Már e számok mutatják, hogy az erdélyi hadsereg zömét a lovasság alkotta: a köznemesség, a fejedelem és a főurak lovas csapatai. A gyalog csapatokat a székelyek és a városok állították ki. A zászlók alakja változó: vannak egyenközény alakuak, vannak hasítottak két háromszögben végződők s végre egyenközény alakuak, de ívalakban záródók. A diszítés is szerfölött változatos. A legtöbb, nevezetesen 32 lovassági és 4 gyalogsági zászló, a Báthoryak czímerét a sárkányfogakat (a codex szerint az elefántfogakat) viseli, még pedig megkülönböztetésül mellékdiszítéssel is, legtöbbször az alapszíntől elütő színben két egymásra keresztben fektetett sávval. Érdekesek az erdélyi városok által kiállított gyalog csapatok zászlói. Ott látjuk Kolozsvár zászlóját, a város czímerét képező bástyával; Segesvárnak hasonló diszítésű zászlóját a bástya kapujában ágaskodó oroszlánnal; Brassónak két zászlóját, elég érdekesen mai magyar nemzeti színekből összeállítva: az elsőn fehér alapon Brassó czímere, a korona a gyökérrel, körülfonva zöld koszorúval és fehér szalaggal, a másodikon vörös alapon szintén a város czímere, körülfonva zöld koszorúval és fehér szalaggal. Feltünő Maros-Vásárhely, ezidőben még Székely-Vásárhely fehér zászlója is e város érdekes czímerével: egy pánczélos kar által tartott kardon átdöfve a medvefő és a sziv, jobbról a székely holddal, balról a székely csillaggal. E zászló, mint Puchner jegyzete mondja, a prágai bemutatásnál is feltünést keltett; nem tudták hová való zászló, mire a császár magához vitette és közelebbről megtekintette. A czímeres zászlók között találjuk még Udvarhelyszék zászlóját a vörös keresztekkel és a Zsigmond megsegítésére Jeremiás vajdától küldött moldvai csapatok vörös zászlóját, kyrillbetüs felirattal és Moldva ismeretes czímerével az ökörfejjel. Két monogrammos zászlót is találunk: az egyik piros alapon keresztbe fektetett két sárga sávval és C betüvel, a másik lilaszínű lovas zászló G. N. betükkel. Három érdekes zászlóról kell még külön megemlékeznünk: az elsőn, mely vörös-kék színű egy balkéz, a másikon fekete-zöld színün egy jobbkéz s végre a harmadikon, mely vörös és fehér színű, a vörös alapon egy félkar van festve a balkézzel. E zászlók jelentését nem tudom, csak gyanítom, hegy a hadsereg jobb és bal szárnyának jelzésére szolgáltak.
A zászló szineknek heraldikus jelentőséget tulajdonítani nem lehet. Minden képzelhető szint feltalálunk önállóan és a lehető legváltozatosabb combinatiókban. Vannak tisztán piros, fehér, kék, zöld, ibolyaszin és sárgaszínüek, még pedig e szineknek igen különböző árnyalataiban; vannak továbbá piros-fehér, piros-kék, sárga-piros, kék-fehér stb. összetételben. Feltaláljuk a mai magyar nemzeti piros-fehér-zöld zászlót; sőt találunk még egy valóságos sárga-fekete zászlót is.
E codexen kívül még egy másik drezdai codex is tartalmaz ugyanezen korból erdélyi hadi zászlókat. Ez utóbbinak történetét nem ismerjük. Külalakja teljesen egyez a Puchner codexével; ez is fehér pergamentbe van kötve, a könyv első és hátsó tábláján a szász választófejedelem aranyozott czímerével diszítve. A drezdai királyi könyvtár kézirattárában F. 59. jegy alatt őriztetik s első lapján a következő felírás áll:
Dass ist der Kyress, der dess Hassan Bassa ist gewest, mit den zwue Sturmhauben, welche er in Persia gebraucht…welcher Kyress ist gefunden worden in seinem Zimmer, weil Er ihn nit hat Angehabt, wie Er ihn der einnemung Raab (1598) ist todt geschlagen worden. Der gantze Leibfarbe Fahn der gross, ist sein General Fahn…Der Ander Rott und Gelb Fann ist weniger Autoritet.
E gyüjteményben Haszán basa itt említett vértjén kívül összesen 190 zászló van lefestve; török és magyar zászlók vegyesen s bár minden további felvilágosítás hiányzik, alig kételkedhetünk, hogy keletkezése szorosan összefügg az első codexével. A külső kiállításon kívül, a belső kiállítás és a festés feltünő hasonlósága is arra engednek következtetni, hogy e második codexet is Puchner készíttette azon zászlókról, melyek a tizenötéves török háború folyama alatt, mint diadaljelvények Prágába kerültek. A török zászlók legalább részben, mint az első lap idézett jegyzete mondja, Győr bevételénél estek a császáriak kezébe, míg az erdélyiek talán a schellenbergi és brassói szerencsétlen csatáknek érdekes és szomorú emlékei.
A zászlók alakja és diszítése e gyüjteményben még változatosabb, mint az elsőben. Közel 15 mór stilű zászlóin kívül még legalább is 22 kétségkívül török eredetű. Ezek között feltünők az Ali kettős kardjával diszítettek, továbbá egy zöld-fehér színű, a fehér alapon török felírással, egy másik tiszta fehér piros félholddal és piros csillaggal, minők a mai egyptomi zászlókon láthatók s végül egy, váltakozva fehér és lila csíkokból összeállított, a második lila csíkban fehér galambbal.
Az erdélyi zászlók közül huszonhetet a Báthoryak czímere, a sárkányfogak diszítenek, ezek alakre és színeik változatosságára megegyeznek az első codex zászlóival. A főurak zászlói között kiválnak: Rákóczy Zsigmond zászlója, három csúcsban végződő lobogójával, melynek sárga alapszínén egy piros paralelogramban a koronás sas látható koszorúval övezve, balról S., jobbról R. betűkkel; továbbá egy monogrammos zászló, úgy látszik a Székely Mózesé, kék alapszínen fehér sáv Z. M. betükkel s még egy másik kék zászló, nyílvesszővel átfúrt piros C. betüvel. E gyüjteményben találjuk végre a bethleni Bethlenek zászlóját is, sárga alapszínen a koronás fehér kigyóval és egy fehér-kék-fehér zászlót, a felső fehér alapon F. J. monogrammal, továbbá félholddal és csillaggal diszítve.
Ugyancsak e gyüjteményben feltünik egy templomi zászló is, minőt a katholikus egyházban szokás használni. Ez lilaszín zászló s a rajta levő kép a keresztre feszített Jézus Krisztust ábrázolja, a kereszt lábánál jobbról Mária, balról János apostol alakjával. A zászlón látható hold és csillag székely eredetre vallanak s aligha csalódunk, ha e zászlóban az egyetlen tisztán katholikus székely szék, t. i. Csikszék zászlóját véljük felismerni.
Visszatérve még egyszer az első codexre, feltünő, minő sok zászló esett a goroszlói ütközetben a győzők kezébe. Ezt csakis úgy érthetjük meg, ha felteszszük, hogy mindenik 20–40 főből álló kis csapat saját, külön zászlója alatt küzdött. Hogy ez valóban úgy volt, arra a bizonyíték sem hiányzik. A brassói városi számadási könyvekből pl. tudjuk, hogy a város e korban 80–100 embert szokott a fejedelmi táborba küldeni s mivel az elfoglalt zászlók között kettő a Brassó czímerét viseli, feltéve, hogy a brassóiak összes zászlóikat elveszítették, úgyis legfölebb 50 ember állott egy zászló alatt. E számítás szerint a mintegy 10,000 főre rugó erdélyi hadseregnek Goroszlónál legalább is 300–400 zászlója lehetett. Elképzelhetjük, hogy e zászló-tenger, kapcsolatban a csapatok fényes és tarka ruházatával, – mit e csata egyik leírója különösen kiemel – az erdélyi hadseregnek minő változatosságot és színpompát, minő festői kinézést kölcsönzött.
MIKA SÁNDOR.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages