GENEALOGIAI ÉS HERALDIKAI KÖZLEMÉNYEK A VATIKÁNI LEVÉLTÁRBÓL.
1GENEALOGIAI ÉS HERALDIKAI KÖZLEMÉNYEK A VATIKÁNI LEVÉLTÁRBÓL.
A vatikáni levéltár néhány hónap előtt jelentékeny új osztálylyal gyarapodott.
XIII. Leo pápa, ki folytonosan éber figyelemmel kiséri azt a nagyszabású munkásságot, melynek színhelyét képezi a tőle nagylelkűen megnyitott levéltár, elrendelte, hogy a Dataria külön elhelyezett és részben megközelíthetetlen levéltárai a szent-szék (úgynevezett) titkos levéltárával egyesíttessenek.
A Dataria elnevezést egy ősrégi időktől maig fennálló hatóság viseli, melynek (idők folyamán megszorított) hatásköréhez a középkorban úgyszólván az egész egyházi administratió ügyei, sőt még a javadalmi és házassági ügyekben folyó perek is tartoztak.
Eljárásának módja az volt, hogy a hozzá beérkezett ügyekről folyamodásszerű előterjesztést, supplicatiót terjesztett a pápa elé, ki a mennyiben azt kedvezően kivánta elintézni, egy-két szóból álló formulát, keresztneve kezdőbetüjével, jegyzett alája.
Ennek alapján azután az okirat, a bulla, kiállíttatott és az illető helyre megküldetett.
A Dataria kétféle regesta sorozatot vezetett. Az egyikbe a supplicatiókat, a másikba a bullákat iktatták be.
Mindkét sorozat, sajnos, csonkán maradt ránk. Különféle viszontagságok következtében, és legutóbb e század elején, mikor Napoleon rendeletére Párisba, majd az ő bukása után Rómába szállíttattak, tetemes részök megsemmisült. Hozzávetőleg a supplicatiók regestáinak egy negyed része és a bullák regestáinak két harmad része veszett el.
De ennek daczára a mult év őszén mintegy 9000 (kilenczezer) kötetet szállítottak a titkos levéltárba. Az azokban foglalt iratok száma pedig három millióra becsülhető!
A bullák regestái 1389-ben, a supplicatiókéi 1417-ben veszik kezdetöket. És a mohácsi vészt megelőző időből közel 3400 kötet áll rendelkezésre.
Mindkét sorozat tartalma annyira sokoldalú, hogy a történelemnek nincs egyetlen iránya sem, mely abból gyarapodást nem várhat.
A régi főúri és nemesi családok történetéhez is értékes anyagot rejtenek a Dataria regesta-kötetei.
Ugyanis a középkor századaiban általános szokás volt az, hogy előkelő emberek, mikor Rómába zarándokoltak, nemcsak magok, hanem családjok tagjai, hozzátartozóik, és a birtokaikon levő templomok részére különféle kedvezésekért és kegyekért folyamodtak. Kérvényeik tehát egyebek között a családi és birtok-viszonyokra is világot vetnek, nemzedékrendi hézagokat töltenek ki és kétségeket oszlatnak el.
* * *
Ilyen kérvények egész nagy csoportjával lepett meg, a IV. Eugén pápához, uralkodása harmadik évében, (1433) intézett supplicatiók regestáinak negyedik kötete.
2Erre az esztendőre esik Zsigmond királynak császárrá koronáztatása Rómában, hol május 21-ikétől augusztus 1-ig időzött.
Ismeretes, hogy 400 személyből álló fényes kisérettel jött. És tudjuk, hogy ez (miként máskor is) túlnyomó részben magyarokból állott.
De míg eddig, későbbi adománylevelekből, a kiséretnek csak néhány tagját ismertük: a százat jóval meghaladja azoknak száma, kik római tartózkodásuk kedvező alkalmát felhasználva, folyamodásokat terjesztettek a pápához.
Ellenben cseh és német folyamodó összesen alig 13 találkozott. Kétségkívül ezen nemzetiségek tetemesebb számmal voltak képviselve a császári udvarnál. Azonban Zsigmond kiséretének magyar tagjait, és csakis ezeket, abban a kedvezésben részesítette, hogy részökre a pápánál a bulláknak minden díj nélkül kiállítását eszközölte ki, a mely körülmény buzdító hatást gyakorolhatott reájok.*
L. az I. mellékletet.
A folyamodók sorában minden rangfokozatot képviselve találunk; kivéve a főpapok rendjét.
Mindazáltal az alsó papság tagjai nem hiányoznak.
Ezek között a legjelentékenyebb állást Nempti Gergely pécsi őrkanonok és Büki István veszprémi pap foglalták el, mint királyi főjegyzők (protonotarius).
András, Jánosnak fia, az udvari káplán tisztét viselte. Kesztőlczi Antal titeli kanonok, Krausz Márton esztergomi pap, Széki János pécsmegyei plébános és Vetési Albert veszprémi pap, a szépművészetek tudora, állásuk megjelölése nélkül az udvarhoz tartozóknak mondják magokat.
Bakoncsai Demeter zágrábi pap, mint Csupor Ákos udvari papja került Rómába.
Csapi László királyi titkárról a folyamodásból nem állapíthatjuk meg, pap volt-e vagy világi.
Az udvari méltóságok és hivatalnokok közől a következőkkel találkozunk:
Guthi Országh Mihály főkamarással; Sólyagi Sebestyén és Tamási László főajtóállókkal, Ecseri László alkamarással, Szakácsi Balázs konyhamesterrel, Szentmártoni Benedek kulcsárral és Simon helyettes főszabómesterrel. Az utóbbiról azonban nem állíthatjuk biztosan, vajjon magyar volt-e.
A főrendek közől Rómában voltak:
Rozgonyi István és György (Simon fiai) pozsonyi főispánok; Rozgonyi István (László fia) temesi, győri és fehérvári főispán; Lendvai Pál gróf; Thallóczi Máté kövi főispán és nándorfehérvári kapitány.
Továbbá: Albesi Dávid, Bethlen Gergely, Derencséni Pál, Fáncsi István, Garázda Balázs, Gersei Péter, Marczali György, Imre, István, János és Várdai Miklós, kik bárók-nak czímezik magokat.
A köznemesség ismertebb családjaiból magokra vonják figyelmünket az: Alapi, Ártánházi, Bátmonostori Tőttös, Csanádi, Csáni, Omori Csolnok, Csupor, Dengelegi, Désházi, Gyerőmonostori Kemény, Pakosi, Rédei, Rohonczi, Sági, Sulyok, Szalacsi, Székely családok tagjai.
A Kiséri, Ladányi és Visaki családok tagjainál ki van emelve, hogy jászok.
Tiz kérvényezőnél van megjelölve, hogy udvarnokok, huszonkettőnél hogy fegyveres szolgálatot teljesítenek (armiger, miles). Ezen folyamodókhoz hat trombitás is sorakozott.
A többieknek állásuk nincs meghatározva.
A folyamodók majd egyenként, majd többen együtt nyújtották be kérvényöket. Néhányan rövid időközben több kérvénynyel is járultak a szent-szék elé. És pedig nemcsak saját személyök, hanem rendszerint rokonaik, barátaik, néha cselédeik részére is kérték a szokásos kedvezéseket: hogy a tőlök választandó pap őket bizonyos meghatározott esetekben a pápának fönntartott bűnbocsánatban részesíthesse; hogy hordozható oltáron, hajnalhasadta előtt és interdictum alá vetett helyen is mondathassanak misét; hogy ereklyéket vihessenek haza stb.
E mellett úgyszólván mindnyájan megemlékeztek az uradalmaikon, birtokukon vagy lakóhelyökön létező templomokról, melyek számára védszentjök ünnepén és más napokon búcsúengedélyeket kértek.
Mindezen folyamodásokat IV. Eugen pápa 1433 julius 2. és 26-ika között intézte el.
A mellékletben adjuk betürendű sorozatban a folyamodók neveit, úgy a mint azok a regesta-kötetbe be vannak iktatva; azután azoknak neveit, a kiket kérvényökbe befoglalnak; végre 3azon templomokat, a melyekről megemlékeznek.*
A kérvények a kötetnek több helyén (a 12, 27–40, 68, 74, 108, 121–138, 157, 158, 181–190, 192–197, 204, 205, 220, 248, 250, 261. leveleken) szét vannak szórva.
Nevezetes, hogy azon sok száz bulla közől, a melyek ezen kérvények alapján kiállíttattak, a bullák fönnmaradt regesta-kötetei csak hatot tartalmaznak; azok a kötetek, a melyek a többit foglalták magokban, mind elvesztek.
És ezen bullák közől Fejér Codex Diplomaticusában egyetlen-egyet sem közöl.
* * *
A folyamodók élén maga Zsigmond király állott, a kinek a saját személyére és több magyarországi egyházi intézményre vonatkozó kérelmeit, bár azok sok tekintetben érdekesek, e helyen, a folyóirat feladatára való tekintettel, ismertetnünk nem lehet.
Csak egyikre szabad kiterjeszteni figyelmünket, arra, a mely a heraldika körébe tartozik.
Köztudomású, hogy Zsigmond király egy új lovagrendet alapított, melynek tagjai a sárkány jelvényét viselték.
A sárkányrendnek természetszerűen szabatosan kidolgozott alapszabályai voltak, a melyeket Zsigmond király 1408. évi alapítólevele megismertet velünk.*
Acta lit. Musći Nat. I. 167.
Ezeknek több pontját Zsigmond király módosítani óhajtván, szükségesnek látta a pápa jóváhagyását kikérni.
E szerint meg volt állapítva, hogy valahányszor egy lovag elhal, társai a temetésen személyesen kötelesek, a mennyiben azt tehetik, megjelenni; a mennyiben pedig ebben akadályozva vannak, minden távollevő rendtag harmincz misét tartozik elmondatni a meghaltnak lelki üdveért; minden halálesetnél a rendtagok kötelesek voltak egy új gyászruhát készíttetni, azt egy napon át viselni, s azután egy koldusnak ajándékozni; a rendtagok minden pénteken, Krisztus kinszenvedésének emlékére, fekete ruhát viselni, és valahányszor ezt elmulasztották, Krisztus öt sebének emlékére öt misét elmondatni, s minden miseért a papnak négy dénárt adni tartoztak.
Zsigmond király attól tartott, hogy sok lovag részint feledékenységből, részint foglalkozásai és körülményei miatt, a jelezett kötelezettségeket teljesíteni elmulasztván, lelkiismeretöket súlyos bűnökkel terhelik. Ezért szándéka volt ama kötelezettségek helyett a rendnek eddig és ezentúl felveendő tagjait arra kötelezni, hogy a magyarországiak évenkint öt forintot fizessenek az ó-budai szent Erzsébet kórháznak, szegények ellátására; a külföldiek pedig évenkint ugyanannyit fordítsanak szegények segélyezésére, saját belátásuk szerint, kivéve azon esetet, ha Magyarországba jönnek, a mikor évi járulékukat ők is az ó-budai kórháznak fizetik le.
E mellett Zsigmond egy másik előterjesztésében kérte, hogy a «sárkány-társulat» tagjai, mivel alapszabályaik és esküjök értelmében hivatva vannak «a törökök, schismatikusok, eretnekek és hitetlenek ellen harczolni», valahányszor tényleg ily háborúban résztvesznek, ugyanazon bűnbocsánati kedvezmények részeseivé váljanak, a melyek a szent-földön harczoló kereszteseknek adattak.
A pápa mind az alapszabályok módosítását helybenhagyta, mind a bűnbocsánati kedvezményt megadta.*
Ezen két kérvény együtt adatott be; de a másik tévedésből egyéb kérvények közé jutván, julius 21-ikén, az első pedig július 24-ikén intéztetett el. Mindkettőt a mellékletben közöljük.
