A Mathucsinai-ak.

Teljes szövegű keresés

A Mathucsinai-ak.
Midőn a Századok mult évi januári füzetében dr. Wertner Mór «Kemény fia Lőrincz nádor és utódai» czímű családtörténeti dolgozata megjelent, rég ismertem néhány adatot, mely a nádor utódainak családi nevét meghatározza és leszármazóit – legalább egyik fia után két nemzedékkel előbbre viszi. Most hogy Dr. Csánki Dezső ugyancsak a Századok folyó évi márcziusi füzetében a Mathucsinai családról értekezik a báró Walterskirchen Otto-féle okleveleket ismertetve, szükségesnek látom az érdeklődők figyelmét felhívni ama különben közzé tett adatokra, annyival inkább mivel azok a két értekezés között összekötő kapcsot képeznek.
Lőrincz nádornak nemzetségi nevét nem ismerjük, az irók ugyan a Heder genus Hédervári ágából eredettnek mondják, azonban igaza van Wertnernek, hogy az ismert oklevelek ezt nem igazolják. Most már Kézai s utánna a Bécsi képes krónikának azon téves állítása, hogy a Héder nemzetség ősei Volfer és Hedrik Geyza vezér korában jöttek Magyarországba, főleg néhai Botka Tivadar «Chák Máté és kortársai» czímű akadémiai értekezése által helyre van igazítva. Tudjuk, hogy ezek bejövetele II. Béla király fia Geyza király alatt történt. Geyza királytól Lőrincz nádor koráig egy század folyt le; ezen egész időn át, sőt később is az egyik úgynevezett Németújvári ág leszármazása eléggé tisztázva van, de nincs a másik Hedriktől eredő Hédervári ágé. A régibb írók nagyon szerettek több előttök ismeretlen származású előkelő egyént a Héderváry családhoz kötni – mint az újabb kutatások több esetben kimutatták – minden alap nélkül. Ezen esetben van az állításnak annyi, legalább eddig közzétett adatok nyomán – csak annyi alapja, hogy Kemén fia Lőrincz nádor 971268. évi pecsétje* a Héder nemzetség czímerét, a függélyes sávokat tünteti fel.
Kubinyi Ferencz Monumentái I. kötet, I. számú táblája.
Lőrincz nádornak két fia volt: Bakó Miklós és Kemén. Miklósnak ismét három fia: Lőrincz, János és Domokos; ezekre vonatkozólag csak dr. Wertner említett czikkére hivatkozom, nem szándékozván az abból ismertekre bővebben kiterjeszkedni. Lőrinczet 1338-ik évben találom utóljára felemlítve Károly király levelében,* melyben elő van adva, hogy a király előtt Visegrádon megjelenvén kinyilatkoztatta, hogy őt Töttös mester elismerte törvényes szomszédjának «Odos» baranyamegyei községe mellett. Neje Kathus (= Kata) az Aba nembeli Nekchei Demeter királyi tárnokmester leánya volt, a ki a Dorosma nembeli Garai István bán leányától Klárától született.*
Gr. Zichy-család Okmtára I. köt. 527. szám.
Anjoukori Okmt. III. köt. 189. szám.
A pécsi káptalan 1347-ik évben jelenti Lajos királynak, hogy az ő rendeletére Mathachinai Bakou-nak nevezett Miklós fia Lőrincz fiait: Miklóst, Demetert és Kement és ezek kachfalvi jobbágyait Töttös mester részére megidéztette.* Ezen előnévvel említtetik a három testvér legidősbike Miklós ugyanazon évben még a pécsváradi konvent* és Baranyamegye alispánjának egy levelében.* Negyedik testvérök László 1347-ben még kiskorú lehetett, mert ekkor még nem említtetik s csak később 1365-ben tart ellene vizsgálatot Baranyamegye alispánja, mivel kachfalvi jobbágyaival Benedek «Neguen» nevű birtokáról két ökröt és egy tehenet erőszakkal elhajtatott.* Mindezen oklevelekben mint hatalmaskodók szerepelnek; nem esett tehát messze az alma a fájától, hiszen tudjuk, hogy nagyatyjok Bakó Miklós és testvére Kemen baranyai főispán az utolsó Árpád király alatt örökös viszálykodásban voltak a Győr nembeli Óvári Konráddal és fiával Jakabbal.
Gr. Zichy-család Okmt. II. köt. 204. szám.
U. o. II. köt. 207. szám.
U. o. II. köt. 208. szám.
U. o. III. köt. 191. szám.
Ezen adatok kétségtelenné teszik, hogy Lőrincz nádornak Bako Miklós nevű fia után kis unokái már a Mathuchinai (néhol Machuchinai) előnevet használták rendesen, melyet aztán nem is hagytak el többé.
Három évtizeddel később 1397-ben Mathuchinai Demeter fia Miklós Baranyamegye alispánja,* 1398-ban már Ferencz nevű testvérével együtt viselik az alispánságot.* 1400 meg már Mathuchynai Ferencz Gyulay Frankkal együtt baranyamegyei alispánok.*
U. o. V. köt. 38. szám.
U. o. V. köt. 67. szám.
U. o. V. köt. 144. szám.
A nádor másik fiának Kemen baranyai főispánnak fia Konrád szintén előjőn a gróf Zichy codexben két helyen, mit azért is jónak látok felemlíteni, mivel a kötet index-el nincsen ellátva s így könnyebben kikerűlhetné a kutató figyelmét. Először Pál országbiró előtt Konrád («magistro Corrardo filio Kemyn de Chemyn») Boya és Babocha nevű birtokait Becsei Töttösnek eladja 1340-ben.* Ez azért érdekes, mert a «de Chemyn» már az előnév felvételét jelenti, bár sajnos, ezt nem tudjuk, mint a másik ágnál lehető volt, tovább követni. Másodszor a pécsváradi konvent Lajos királynak jelenti, hogy Töttös és fiai s Vesszős részére Konrád mester ellen az ennek emberei által elkövetett hatalmaskodás iránt a vizsgálatot teljesítette 1349-ben.* Ezen okmányban előjön «circa villam magistri Corrardi filii Kemen Wgh vocatam». Tudjuk, hogy Ugh Konrádra anyja Balog Miklós unokájáról szállott s így a személyazonosságához semmi kétség sem fér.
U. o. I. köt. 547. szám.
U. o. II. köt. 271. szám.
Ezek után a dr. Wertner által közlött nemzedékrendet így egészíthetjük ki, várva a további bővítést:
Kemen 1205–1235. Lőrincz 1267–1269 nádor. Dénes 1280. Kemen 1280–1296 baranyai főispán neje Balog Miklós unokája. «Bakou» Miklós 1280–1303. Lőrincz 1302 kiskoru. Konrád de Chemyn 1302 kiskoru 1349. 2 leány. Lőrincz 1322–1338 neje Nekchei Demeter és Garai Klára leánya Kata. János 1322–1338. Domokos 1322. Magister Miklós 1347 de Mathachyna. Demeter 1347 de Mathachyna. Kemen 1347 de Mathachyna. László 1365. Miklós de Mathychyna 1397 baranyai alispán. Ferencz de Machuchyna 1398 Miklós testvérével együtt baranyai alispán, 1400 Gyulay Frankkal együtt baranyai alispán.
PUKY ANDOR.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem