A BORSODI ÉS UGOCSAI SZIRMAYAK. (Harmadik közlemény.)
112A BORSODI ÉS UGOCSAI SZIRMAYAK.
(Harmadik közlemény.)
(Harmadik közlemény.)
Az Ugocsa vármegyei eredetű Szirmayak a XVI. század végén Szatmárba költözködvén, szirmai birtokaikat apródonként elidegenítették, úgy annyira, hogy történetünk idejében már egy tapodtat se birtak az ős fészekben. Az egy Kalós Zsigmondot kivéve, tehát a leányági s jobbára távol lakó ivadékok s az innen-onnan beházasodott kis nemesek osztozkodtak a falun, mely Szirmay György véleménye szerint ősidőktől fogva kizárólag fiúágat illető vagyon volt. Minthogy pedig Kalós Zsigmond uram korántsem leányágnak, de igaz Szirmay örökösnek tartotta magát, s birtoklását Mátyás királynak 1469-ben kelt nova donatiójával tudta igazolni, a furfangos prókátor mindjárt a vármegyébe érkezése után körűl hálózta a jámbort, atyafiságot kötött vele s törvényes vallást tett arról, hogy a Szirmay és Kalós családok egy és ugyanazon törzsökből származó osztályos vérek. Zsigmond uram, mint afféle otthonülő falusi nemesember, ki saját unokája vallomása szerint, a miről különben magunk is meggyőződtünk, «a nevét sem tudta jól lemázolni»,* a világért se gyanakodott volna, sőt úgy látszik büszke is volt ujdonsült rokonára, kit még a Szatmár vármegyei jó Szirmayak, a csebi Pogányok és Ujhelyiek sem átallottak vérségükbe fogadni, szóval ráment a lépre és úgy gondolkodván, hogy egy kis nyereség, haszon, bizony rá is felfér s ne mindennel az amúgy is gazdag, előkelő rokonok tőltözzenek: szövetségre lépett Szirmay Györgygyel, hogy a leányági utódokat kitudják a jószágból, s közös erővel visszaperelik tőlük a régóta bitorolt ős Szirmay vagyont.
Szirmai Kalós Bertalan, Ugocsa vármegye vicze ispánja 1833 január 30-án írja Kazinczy Ferencznek: «De hiszen igen könnyű volt az említett nagyatyánkkal, a ki nem nagy tehetségű, a mellett írás-, annyival inkább törvénytudatlan volt és a nevét sem tudta jól lemázolni, törvénykezni egy gazdag, törvénytudó embernek, a ki mint consiliarius Szirmai Antal úr, Szirmai György úrnak a fia írja, Huszthit is a törvényes könyve kidolgozásában segítette.» (Szirmai Kalós cs. leveles ládája.)
Tapasztalván azonban a szemfüles prókátor, hogy a leányági ivadékok vagy hatalmas urak vagy kurta nemesek, és amazokkal nem tanácsos, ezekkel pedig nem érdemes kikötni, csakhamar fordított a köpenyegen, s minekutána özv. Váradi Ferencznét csebi Pogány Klárát szirmai birtokától hamarosan megfosztotta, egyenesen Kalós Zsigmond ellen fordult, a Szirmay-féle birtokokra vonatkozó okleveleknek, különösen pedig Mátyás király említett nova donatiójának kiadását követelvén tőle. Minthogy pedig a vármegye törvényszéke s az ítélőmester előtt indított pereivel következetesen elutasították, sőt silentiumot is kapott, 1733-ban végre a királyi tábla elé idéztette Kalós Zsigmondot, állítván, hogy semmi jussa sincs azokhoz a levelekhez, mert részint az 1717-iki tatárjárás alkalmával szedegette össze, részint nagyatyjától, Kalós Istvánról, örökölte, a ki néha Szirmay András özvegyét, Tassy Margitot, nőűl véve, ennek kezével jutott a Szirmay családot illető oklevelek birtokába s végezetre tagadásba vette a Kalósoknak a Szirmay nemzetségből való származását, követelvén, hogy Zsigmond mutassa ki a maga genealogiáját stb.
Nem lehet czélunk e helyen a különben nagyérdekű perrel tüzetesen foglalkozni, elég az ahhoz, hogy Kalós Zsigmond a királyi táblán minden levelét fölmutatta, s köztök Mátyás királynak sokszor említett 1469-iki donatióját, mely szerint Szirmay Mátyus a Bertalan, Foris Kolos* a Simon és Miklós a László fia «possessionem eorum Zyrma prćdictam in comitatu de Ugocha existentem, in cuius pacifico dominio iidem Mathyas, Foris et Nicolaus progenitores ipsorum ab antiquo perstitisse seque persistere asserunt etiam de presenti, simul cum cunctis utilitatibus etc.» új adományul kapják.*
Foris = Christophorus; egy pár oklevélben így is neveztetik. A Kolos néha Kaloos – Calus ragadvány nevet, mint alább látni fogjuk, már atyja, Szirmai Simon is viselte.
«Bude in festo b. Cecilie virginis et martiris, anno domini 1496. (Eredetije hártyán, rányomott kir. titkos pecsét töredékeivel, ifj. Kemény Lajos úr birtokában Kassán. Dr. Csánki t. barátom szívességéből; de megvan a Kalós-család levéltárában is több rendbeli hiteles másolatban.)
113Fölmutatta továbbá a leleszi convent jelentését arról, hogy nevezettek 1470-ben «feria 5-a prox. ante festum b. Fabiani et Sebastiani martyrum» Gödényházi Barthos István királyi ember s a szomszédok jelenlétében ős jószáguk birodalmában ellentmondás nélkül statuáltattak.*
A Szirmai Kalós cs. leveles ládájában.
Igazolta végre, hogy ősei a Szirmai Kalósok évszázadok óta háborítatlanúl birták Szirmát, minthogy pedig nevüket következetesen megtartották s a privilegium most is kezénél vagyon, a törvények értelmében leszármazásának kimutatására nem kötelezhető.
Ezzel szemben felperes, állítván és bizonyítván, hogy a condonatarius Szirmay Miklós egyenes ágon leszármazott ivadéka s így kétségtelenűl több joggal bir a per tárgyát képező levelekhez mint Kalós Zsigmond, ki a Szirmára új adományt szerző Kolos Forissal való nexusát igazolni nem képes, bizonyos 1721-ben eszközölt tanukihallgatásról szóló jegyzőkönyvet mutatott föl, mely szerint néhai Kalós István «azon üdőben tudniillik, mikor Kemény János Erdélbül a pogányság előtt kiszaladott volt és a pogányság is kijött utánna erre a földre», Szirmay András özvegyével házasságra lépvén, az asszonynak első urától származott fiát, ugyancsak Andrást, béres számba tartotta, ökrökhöz alkalmazta s maga beülvén a kristál ablaku, gyantáros ajtaju, iratos falu szép udvarházba, az ős Szirmay jószágokkal együtt a leveleket is kezéhez vette, a szegény árvát mindenéből kitudván stb. Ez, t. i. ifj. Szirmay András emberkort érvén, megházasodott, «elvevén egy szegény jövevény asszonynak leányát», de egyetlen fia, Palkó, még gyermekkorában elhalván, minden javait a Kalósok örökölték. Vallották továbbá még azt is a tanuk, hogy nevezett Kalós István, Zsigmond nagyatyja, egy alkalommal özv. Böke Ferenczné, Szirmay Sára lakóházára tört, az ablakon belövöldözött és hatalmasan kényszerítette a megréműlt öreg asszonyt a Szirmay családra vonatkozó levelek kiadására.*
L. a többször idézett, s 1773-ban levált táblai pert. Proc. Tab. 4–3749.
Leszármazásának igazolására pedig a következő stemmát terjesztette elő:
I.
Nicolaus de Zirma donatarius 1469. I. Georgium de Zirma 1520. II. Georgium 1545. I. Andream 1591. III. Georgium 1591. II. Andream. Stephanum 1650. Paulum † Dominicum 1686. IV. Georgium de Zirma actorem.
Nicolaus de Zirma donatarius 1469. I. Georgium de Zirma 1520. II. Georgium 1545. I. Andream 1591. III. Georgium 1591. II. Andream. Stephanum 1650. Paulum † Dominicum 1686. IV. Georgium de Zirma actorem.
Ha e táblázat adatait összehasonlítjuk azzal a bizonyítványnyal, melyet Kapy Gábor ítélőmester 1722-ben Szirmay György leszármazásáról kiállított, (Turul 2-ik füzet 62. lap), azt tapasztaljuk, hogy amott György úr az 1469-ben élő Miklósnak hetedik, itt azonban már csak hatodiziglen való maradéka. Nem tesz semmit, találkozhatunk még mi e táblázaton nagyobb eltérésekkel is, hiszen egy Györgygyel több vagy kevesebb, prókátorunkra nézve nagyon alárendelt kérdés volt.
Van azonban a családfának egy más, sokkal lényegesebb hibája, mely nem csak a pörben allegáló prókátorok, de a királyi tábla eljárását is kitünően jellemzi.
Annak igazolására ugyanis, hogy az 1469-ben szereplő impetrans Szirmay Miklós fia csakugyan György volt, fölmutattatott a biróság előtt bizonyos 1520-ban Budán «die dominico prox. ante festum b. Barnabe apostoli» kelt oklevél, melyben a király említett Szirmay György (Miklós fia) panaszára meghagyja a leleszi conventnek, hogy az Egressy családbeliek ellen, a kik exponensnek felső-sárvári birtokán hatalmaskodtak, vizsgálatot teljesítsen.
A nevezetes oklevél Babocsy Tamás táblai hites jegyző másolatában csatoltatott a perhez. Az eredeti mandatumból épen az a része volt letépve vagy elrongyolódva, a melyiken az illető király neve állott, a ki máskülönben «dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex» titulussal élt, szóval nem lett volna ördögi mesterség kitalálni, 114hogy jó Zsigmond királyunkról van szó s az istenadta juratus nagy buzgóságában egész századot ugrott előre a másolásnál, írván quadringentesimo vigesimo helyett quingentesimo vigesimot. És sajátságos, szinte megfoghatatlan dolog, hogy alperes ügyvédje nem kifogásolta ezt az oklevelet, holott a törvényben és a hazai historiában jártas prókátornak okvetlenűl tudnia kellett volna, hogy Magyarország királya 1520-ban nem volt «rex Romanorum», és még feltünőbb, hogy a királyi tábla acceptálta felperesnek a Szirmára nova donatiót szerző Miklóstól való származását, holott a referens, Jankovith Miklós, nyilván fölismerte a másoló hibáját és a juratus hitelesítési záradéka alá sajátkezűleg a következő megjegyzést tette: «N. B. Ubi est nomen regis exmissum, debet esse Sigismundus. Item hoc instrumentum debuit emanasse a. 1420, quia 1520 non fuit rex Romanorum rex, verum Ao. 1420, et scriptum est ejus saeculi.* Lőn mindazonáltal boldog emlékezetű Szirmay György, a kinek ügyes-bajos dolgában a megváltás 1420-dik esztendejében Zsigmond király ős Buda várában intézkedett, az 1469-ben Mátyás király által megadományozott Szirmay Miklósnak fia – valóságos «filius ante patrem» – és nemzett vala a leszármazási tábla szerint egy fiat, hasonlóképen Györgyöt, a ki még 1542-ben is mint Kávás várának castellanusa vitézkedett.
Process. Tab. 4–3749. P. alatt. Jellemző, hogy a Kalós Zsigmond részére kiadott hiteles másolatban, a most tárgyalt oklevél a referens megjegyzéséhez képest már Zsigmond király neve alatt, de 1520-diki datummal közöltetik.
A királyi tábla pedig a bemutatott oklevelek hiteles bizonysága által meggyőződvén, ítéletében kimondá a Szirmay és Kalós családok osztályos vérségét s ebből folyólag a levelekhez való közös jogukat, de fölmenté alperest attól, hogy a maga leszármazását ízről ízre bizonyítsa, mert – a mint Szirmay Kalós Bertalan ugocsa-vármegyei emiretus viczispánnak 1833 január 30-án Kazinczy Ferenczhez írott levelében is olvashatjuk, magáévá tette alperesi ügyvéd azon védekezését, hogy «a kinél a privilegialis levél vagyon, a nevét megtartotta és a konferált jószágnak birtokából soha ki nem esett, az minden kétségen kívül a genealogiája megmutatására nem köteleztethetik.»
Mindkét fél appellálván, a hétszemélyes táblán, úgy látszik, jobban meghányták-vetették az ügyet s az 1520-diki datum alatt közölt Zsigmond-féle oklevél, vagy talán a referensnek a másolatra tett megjegyzése vesztét okozá Szirmay Györgynek. Az impetránsról való leszármazását eléggé igazoltnak nem tekintvén, Kalós Zsigmondot fölmentették a kereset alól és az összes leveleket vissza ítélték neki.*
«Deliberatum est. Instrumento sub litt. P. connexione primi gradus descendenter ab impetratore Nicolao de Zirma adducto, ex ejusdem cum instrumentis sub nr. 2 et 7. combinatione et alias etiam ad connexionem prćmissi gradus in applicabili comperto, adeoque actore ab actione cadente, partem I. ab impetitione ejusdem absolvi, universarumque litterarum institutum prćsens tangentium resignationem et conservationem eidem parti I. adjudicari.» Proc. Tab. 4–3749.
De a jámbor nyert perének nem sokáig örvendezhetett. Szirmay György hatalmas ellenfél volt, a ki vagyona, összeköttetései s hatalmas pártfogói segítségével sok mindent kitudott vinni, a mi másoknak nem igen sikerült. Már ekkor kiforgatta a szegény csomaiakat apáik örökéből, Szatmárban, Zemplénben, Ugocsában szép jószágokat szerzett, és sehogy se akart belenyugodni, hogy Kalós Zsigmond, e tanulatlan ügyefogyott nemesember diadalmaskodjék felette, mikor őt a korszak leghíresebb prókátorai, Skerlecz Sándor és Tersztyánszky Márton képviselték, maga pedig jeles törvénytudó létére örökösen vigyázott, hogy az igazságszolgáltatás valahogy ki ne zökkenjék szokott kerékvágásából. Mód nélkül sértette hiuságát még az is, hogy a hétszemélyes tábla kétségbe vonta az ős Szirmay nemzetségből való származását, holott «orbi et urbi» dicsekedve hirdette és mutogatta III. Károly armalis levelét, melyben családjának régi nemessége és ősi czímere megerősíttetik.* Addig futotta tehát a hatalmasokat, 115míg kieszközölte a király kegyelmét arra, hogy perújítással élhessen, s 1737 augusztus 22-én újolag a királyi táblára idéztette Kalós Zsigmondot.
Csebi Pogány Ádám írja Urmezőről 1777 jul 3-án Kalós Lászlónak: «A midőn én Patakon tanultam mintegy 1723-ik esztendőben, néhai Zoltán Istvánné kedves testvérnéném egy bodrog-ujhelyi vásárra engemet elvivén és . . . néhai Szirmay György uramhoz szállván . . . a szájából hallottam ilyen szókat: Láttya, úgymond az asszony, kedves hugom asszony, az én testvéröcsém már megfeleségesedett, gyermekesedett is, a ki is se gazdasággal semmivel nem gondol, hanem velem úgy tartatja magát, mint a here a méhhel, holott pedig, ha én nem lettem volna, és nemességünket kérdésbe vették volna, azt se tudtuk volna megbizonyítani. Akkor mindjárt a ládába nyulván, kivett egy új armalist, melynek czímerébe két főtt rák volt leirva és ezt mondá: Ezt én magam szereztem felséges udvartul . . . Mely armalis impetratiójának alkalmatosságával néhai Szirmay György oly ravaszsággal élt, hogy a szirmai Szirmay familia czímerét írassa magának czímerül.» (Sz. Kalós család leveles ládája.)
Most már nagy készülettel lépett föl és rengeteg számú oklevelet terjesztett a biróság elébe, melylyel nemcsak a maga igaz Szirmay törzsökből való származását bizonyította az 1409-ben élő Jánostól kezdve, hanem egyszersmind azon állítását is igazolni akarta, hogy alperesnek a Mátyás-féle donatióban megnevezett «Foris Kolos»-sal semminemű vérséges összeköttetése nincsen, s hogy ősei Kalos aliter Madarászoknak hivattak és az Ugocsa megyei Péterfalváról beköltözött jövevények voltak. Ismét fölmutatta, azon általunk már említett tanukihallgatási jegyzőkönyveket, melyek szerint Kalós István – ki állítólag maga is viselte a Madarász nevet – Szirmay András özvegyét, Tassy Margitot nőűl véve, az oklevelekkel együtt az ősi birtokot is elharácsolta az igaz vérektől, holott magának annak előtte egy talpalatnyi földje se volt Szirmában; szemtanukra hivatkozott, a kik látták, hogy mikor a tatárok kitakarodtak Ugocsából, a szirmai templomba összehordott oklevelek nagy részét, függő pecsétes diplomákat, armalisokat stb., Kalós Zsigmond kerítette hatalmába s az úton útfélen, tábor helyeken, fölperzselt falvak romjai között felszedegetett okleveleket írástudatlan parasztemberektől elvette, állítván, hogy őt illetnék stb. Minthogy pedig alperes a maga genealogiáját megbizonyítani nem tudja, sőt úgy maga mint elődjei csalárdul és rosszhiszeműleg bitorolják a Szirmay Kalós nevet s az ős nemzetség jogait, most már nem csak az okleveleket, de törvény és igazság szerint alperes összes jószágát kívánta, a mennyiben azok a magtalanúl elhalt Szirmay András után mint legközelebbi vért, őt és osztályos atyjafiait illetik.
Kalós Zsigmond kapkodott fűhöz, fához, de rajta is betelt az a régi mondás, hogy szegény embernek ritkán szolgál az igazság. Nem volt költsége feljárni a terminusokra, teljhatalmú megbizottat sem tarthatott Pesten, prókátora pedig, Budaházy András, tapasztalván, hogy a kövérnek igérkező per, melyből az ellenfél egy kis vagyont gyűjthet magának, neki alig hajt valami hasznot, bizony nem sokat törődött vele és feladatát kedvetlenűl, mint mondani szokás csak úgy immel-ámmal teljesítette. Zúgolódik is szörnyen az olyan princzipális ellen, a ki csak «fogadj Istennel» akarja őt honorálni. »Édes Kalós uram – írja 1737 január 21-én – az igen jó ugyan, de a kit az Úr Isten énnekem ad, azt nem kgd adgya, azért nem is köszönöm kgdnek, ha csak engemet mindenik, kiknek szolgálok, avval fizet ki, bizon fel kopik az állam, mert nem tartozik avval az Isten (hogy mindeniknek ingyen szolgálván), az ablakomon vagy a kamarámba bevesse . . . Kgd nem olyan szegény, a mint tetteti, hanem egy nehány jobbágyai is vannak, nyájjal a sertése, marhája, szántó és egyéb legeltető földjei, mint egy jó nemes embernek» stb.*
Sz. Kalós család leveles ládája.
Bizony dolog, hogy prókátor Budaházy uramnak a maga szempontjából igaza volt, de hát mindenki maga tudja legjobban a maga baját. El kelt az a kis vagyon fiak neveltetésére, lányok kiházasítására s vajmi nehezen esett kiadni a garast annak, a kit apái örökében méltatlanúl, igazságtalanúl háborgattak. Mikor a per újolag megkezdődött, az első pesti útra való költséget az érdekelt szirmai atyafiak segítségével csak kiteremtette valahogy,* de azután egymás után multak a terminusok, anélkül, hogy csak felé is nézett volna a királyi táblának. Pedig itt rosszul folytak a dolgok, mert mialatt Szirmay György prókátora fölhányatván a hiteles helyek, sőt okkal móddal magánosok levéltárát is, özönnel produkálta a jobbnál jobb bizonyságokat, addig Budaházy uram költség hiányában a legszükségesebb inquisitiót is alig tudta beszerezni s hetek, havak multak, míg az ellenfélnek replikázhatott. De ki is fogyott a türelemből, megnyomta pennáját s 1738 február 11622-én olyan goromba levelet írt Kalós Zsigmondnak, hogy nem tette az ablakába: «Igen jó principalis az olyan ember, mint kgd, a’ nem nem is tudgya van-e causája vagy sincs . . . csak úgy tart kgd mint jobbágyát. Vannak szegényebb embereknek is nálam dolga, de olyan megátalkodott feledékenységvel s háládatlanságval nincsenek, vagy itt vannak magok, vagy pedig ha csak egyszer is minden terminuson megfordulnak nálam, imé most is szükségem volna egy revocatióra, sem plenipotentiariusom, sem principalisom nincsen . . . Ne gondolja kgd, hogy valaki tartozzék ingyen szolgálni kgdnek. Csak azt akarná úgy látom mint a király, hogy otthon heverdegélne és én minden postán kgdet dolga iránt tudósítanám. De ne busuljon kgd, csak papirosomat se téntámot se rontom kgdnek tapasztalt háládatlan emberségeért. Ha elveszteni fogja pedig a pörit, bizonyos lehet kgd benne . . . meg nem fogja lakni Szirmát, . . . csak tarisznyácskát szerezhet jó előre kgtek . . .» Végül fenyegetőzik, hogy lemond az ügyéről, mert csak 6 frt ára emebrségét sem tapasztalta. Tőle pedig több levelet ne várjon, mert nem érdemli meg, hogy a körmét koptassa érte, és vigyázzon magára, hogy úgy ne járjon, mint a szegény csomaiak, bár azok serényebben forogtak dolgukban stb.*
Szirmai Foris Pál és Nagy Ferencz 1737 aug. 15-én Kalósnak a pesti útra 6 márjást és 1 frtot adtak. U. o.
Sz. Kalós cs. leveles ládája.
Úgy látszik, ennek a levélnek se lett meg a kívánt foganatja, mert a prókátor csakugyan beváltotta a mivel fenyegetőzött, s lemondott az alperes védelméről, kit ezután Zlinszki József szegények ügyvédje (advocatus pauperum) képviselt. Minthogy pedig a per 1738-tól egész 1744-ig, tehát csaknem 6 esztendőn keresztül szünetelt, ez idő alatt Kalós Zsigmond is csak össze szedte magát valahogy; teljhatalmu megbizottat vallott, inquiráltatott vármegye szerte; átadta prókátorának a leveles ládából még előkerült, de Szirmay György előtt gondosan rejtegetett okleveleket, mikből aztán Zlinszki uram össze is állította genealogiáját az 1339-ben Szirma felett osztozkodó Mihálytól, néhai Szirmay Miklós fiától kezdve.
De hasztalan volt már minden igyekezete, hiába fejtette ki a prókátor minden ékesszólását, hogy az ellenfél argumentumait gyöngítse; hiába igazolta tanuvallomási jegyzőkönyvekkel, hogy a Kalósok régi nemzet Szirmában és felperesnek a tatárfutás előtt soha hírét se hallották; hasztalanúl documentálta alperes leszármazását kétségtelen hitelességű oklevelekkel, tiltakozván az actor eljárása ellen, hogy a már egyszer producált genealogiai táblát «praeter omne juridicum remedium» visszavette, és mással, sokkal bővebbel helyettesítette; hasztalanúl mutatott föl osztálylevelet annak igazolására, hogy a Kalósok Szirmai András után semmit se örököltek, de nem is örökölhettek, mert az anyai jussát kivette, azonkívül pedig egy kapavágásnyi birtoka se volt a vármegyében: a királyi tábla alperes összes javait az oklevelekkel együtt felperesnek ítélte,* ítéletét azzal indokolván, hogy alperes a Mátyás-féle nova donatióban megnevezett Szirmayakhoz való vérségét kellőleg be nem bizonyította, sőt az első per alkalmával azt is kijelentette, hogy a Szirmay nemzetség jogait magának nem vindikálja, végre hogy a tanuvallomásokból kitelhetőleg, alperes nagyatyja, Kalós István, az okleveleket s az ős Szirmay vagyont csak bitorolta.*
«Hic actionata litteralia instrumenta una cum bonis per partem I. in possessione Zirma possessis, in conformitate compromissi parti A. adjudicari.» Proc. Tab. 4–3773.
Ugyanott.
Az ítélet a hétszemélyes tábla által is jóváhagyatván, executióba vétetett s 1749-dik év folyamán Szirmay György, István és Ferencz, Kalós Zsigmond összes szirmai birtokába, valamint az őszödfalvi, almási, forgolányi, csepei, andrásfalvi, dabolczi, csatófalvi, batári, kökényesdi, péterfalvi részjószágokba a leleszi convent küldötte és vasmegyeri Megyery János homo regius által ellentmondás nélkül statuáltattak.*
A leleszi convent levéltárában.
Bekövetkezett hát, a mit az elégedetlen, éhes prókátor megjövendölt, elő kellett venni azt a tarisznyát! Kalós Zsigmondnak nem volt hová többé lehajtani fejét, őseinek négyszáz esztendős örökében. El kellett hagyni az íratos falu, kristály ablaku szép udvarházat ott a falu derekán a templom mellett, és megvonni magát öreg napjaira feleségének, Zoltán Annának, csepei kis portáján. Szomorú élete volt ezután 117holta napjáig; gyermekeit nem birta tovább neveltetni, elszéledtek a nagyvilágban, maradt ugyan édes anyjáról egy szál jobbágya, bizonyos Szádvári János, de költség dolgában megszorulván, 20 frtért azt is szabad emberré tette, bár kiköté, hogy ha a pénzt vissza fizeti, tartozzék ismét visszatérni az ő «földesúri birodalma alá».* Földesúri birodalom! régen volt ez. Hagara Pál uram ekéje szántja most a szirmai határt, a ki Szirmay Györgytől a csomai jószággal együtt 2000 frtért zálogba vette; neki robotol most a paraszt, pedig csak nem rég hozták a Perényiek Ugocsába, míg őt, a Szirmayak törzsökének igaz sarjadékát, mint vármegye szolgálatára alkalmatlan jószág nélkül szűkölködő embert, szégyen szemre az armalisták közé sorozták. De az Úr Isten nemsokára könyörült rajta, s 1756 decz. 14-én magához szólítá.*
Sz. Kalós család leveles ládája.
1756 márczius 27-én tulajdon félreismerhetetlen kezeírásával jegyezte be kalendariumába felesége haláláról a következő sorokat: «Az Isten magához költöztette, földi testi sátorát vele levetkeztette, Zoltán Annával» s félesztendő multán a kis családi napló ugyanazon lapja már az ő haláláról emlékezik: «Az Úr Isten ez világból kiszólította Szirmai Kalós Zsigmondot anno 1756 die Decembris.» U. o.
Felesleges bizonyítgatnunk, hogy most is, mint sok más esetben, csak a prókátori furfang győzedelmeskedett az igazság felett, minthogy Kalós Zsigmond nem csak tényleg, de a biróság elé terjesztett oklevelek szerint is Szirmay Simon «dictus Kalos» ivadéka volt, s hogy a királyi táblán fölmutatott nemzedékrend adatai az egyenes ágon való leszármazást illetőleg kifogástalanok, tagadnunk nem lehet. Igaz ugyan, hogy alperes nem a sokat emlegetett impretrans «Foris Kolos»-tól, de édes testvérétől, Kalós Tamástól hozta le magát, a ki, bár nincs megemlítve a nova donatióban, tényleg már 1470-ben szirmai birtokos volt, ez a körülmény azonban, tekintve, hogy a gyökeres jogot igazoló okleveleknek birtokában volt, a királyi tábla szigorú ítéletét indokoltabbá egyáltalában nem teszi. Ha pedig a pro et contra beterjesztett documentumokat elfogulatlanúl vizsgáljuk, arra a következtetésre jutunk, hogy azok a tanuk, a kik eskűvel bizonyították, hogy Kalós Zsigmond és nagyatyja erőszakkal, vagy csalárd módon kerítették kezükbe az oklevelekkel együtt a Szirmay birtokot, épenséggel nem érdemelnek több hitelt alperes tanuinál, a kik – közöttök sok intelligens előkelő úri ember – családjának régi birtokos voltát igazolván, a Kalós aliter Madarász-féle származást megczáfolták s viszont nyilván vagy a sorok között ugyan, de elég érthetőleg vádolják felperest, hogy csak belopta magát a törzsökös Szirmay nemzetségbe s ő az igazi extraneus, nem Kalós Zsigmond, mert se atyjának, se nagyatyjának soha egy darab földje se volt Szirmában, a minthogy emberemlékezet óta a szatmár vármegyei Szirmayaknak nincs is ott semmi örökségük, mert elköltözvén a vármegyéből, javaikon a leányági utódok osztozkodtak. Vádolták továbbá, hogy még a genealogiája is hamisságon alapszik és szegény nemes emberektől kicsalt levelekből készítette azt stb., a mint már erről bőségesen szólottunk.*
L. az erre vonatkozó tanukihallgatási jegyzőkönyveket a sokszor idézett táblai pörben. Proc. Tab. 4–3773.
Azt hisszük különben, hogy az előadottak után nem szükséges Szirmay György eljárási módját és eszközeit részletesebben ismernünk. Bizonyosan tudjuk, hogy a tanuszerzésnél nem volt valami túlságosan lelkiismeretes, s a jó, becsületes emberek úgy vallottak, a mint épen kívánta. Rendszerint maga is jelen volt a kihallgatásnál, oktatta, segítette, útba igazította őket, nehogy az inquiráltató tapasztalatlan juratus valami hibát kövessen el. Bizonyára nem követelte ingyen a szegény emberek fáradságát, de kapott is ám tanut, a mennyire csak szüksége volt, még pedig olyanokat, a kiknek emlékezete, ha jól megszorították, talán még a mohácsi veszedelemig is vissza terjedt. Anyakönyveket bizony nem igen vezettek még abban az időben s így a tanuknak legfeljebb saját lelkiismeretükkel kellett számolni, ez pedig, mint tudjuk, némely embernél igen engedelmes jószág.
Lakott Szirmában két öreg paraszt, egyik Harcsás János, másik Harcsás István. Talán testvérek, talán apa és fiú voltak, mert az időből kifutja, ez szorosan véve nem tartozik a dologra, elég az hozzá, hogy mikor Reviczky Imre kir. táblai hites jegyző kihallgatta őket, 118János 95, István pedig 70 esztendősnek vallott magát «circiter». No hát körülbelől! egy pár esztendő nem a világ.
Kitünő emlékező tehetsége volt mind a kettőnek, de különösen Jánosnak, a ki nyilván tudja, mikor Kemény János fejedelem idejében pogány futás lévén a vidéken s a lakosság Ungvár alá szállott, öreg Szirmay András meghagyatott özvegye, Tassy Margit asszony, már Kalós István házastársa volt, s együtt laktak az ős Szirmay curiában. Különben úgy ismerte az öreg urat is, «mint akármelyik ujját», az árvával pedig, a kit mostoha apja béres számba tartott, együtt őrizték az ökröket stb., szóval, 60–70 év előtti eseményekről úgy beszél, mintha csak tegnap történtek volna. Ilyen bámulatos emlékező tehetség mellett sehogy se birt eszébe jutni, hogy 1720-ban egy más tanuskodása alkalmával circiter 90 esztendősnek, 1694-ben pedig, mikor Szirmay István ugocsai szolgabiró Fóris Imre esküdt társával kihallgatta, circiter 44 esztendősnek vallotta magát.
Közönséges emberi számítás szerint tehát 1721-ben circiter 71 esztendős lehetett, a mi elég tisztességes kor, de még se hihetjük el neki, hogy öreg Szirmay Andrást úgy ismerte volna, mint a kis ujját, már csak azért sem, mert egy másik tanu, özv. Szentmiklóssy Mártonné, a kit vele együtt kihallgattak, 75 éves kora daczára Tassy Margitot már csak mint Kalós Istvánnét ismerte, s előbbi Szirmay nevű urának (kereszt nevét nem tudja) csak a hírét hallotta,* holott 1640 körül születhetett.
«A fatens akkori időben kendert is nyütt említett Tassy Margit asszonynak, mikor már Kalós Istvánné volt; maga az asszony beszéd közben előhozta a fatensnek előbbeni Szirmay nevű urát is, egy bizonyos dolog iránt, hogy t. i. mikor halála volt és már kinyujtóztatták volt, száját mozgatni kezdte, meg is rettent vala, gondolván, hogy ismét föltámad.» (Proc. Tabul. 4–3749. CC.)
János gazda tehát jól elvetette a súlykot, mert rá lehet bizonyítani, hogy 1650 körűl látta meg a napvilágot, akkor tájban pedig a sokszor említett Szirmay már nem élt, vagy legalább is pár esztendő mulva meghalt.*
Egy 1691. tanukihallgatás alkalmával Szirmay András szirmai lakos 47 évesnek vallotta magát, tehát 1644-ben született. Minden valószinűség szerint ő volt, a kit kora árvaságától fogva mostoha apja, Kalós István, tartott s őt ismerhették a Szirmay György tanui, de nem atyját.
De még vakmerőbb orczátlansággal járt el Harcsás István, a ki 1720-ban kihallgattatván, mint circiter 50 esztendős ember tanúskodott arról, hogy Kalós István Szirmay Sára asszonyt a familia leveleinek kiadására erővel is kényszerítette, s rá egy év múlva, mikor Szirmay György érdekében a XVII. század derekán történt dolgokról kellett bizonyságot tenni, mint circiter 70 esztendős ember szerepelt a küldöttség előtt.* Ilyen tanúkkal aztán nyakát is lehetett szegni az igazságnak, főkép ha a prókátor nem volt megelégedve az ő princzipálisával, mint Budaházy uram.
Az erre vonatkozó tanukihallgatási jegyzőkönyvek az idézett pörök mellett feküsznek.
De lássuk most a Szirmay György által másodízben fölmutatott leszármazási táblát.
II.
Szirmai Miklós. Élt 1300 körül. János 1339. Mihály 1339. György. János 1409. II. János 1391. Antal 1404. Bertalan 1428. László 1428. Simon 1428. Mátyus 1469 donatarius. Miklós 1469 donatarius. Foris Kolos 1469–1493. 1. Veronika. 2. Apollonia. Dénes 1504. I. György 1591 Supán Anna. Antal † Dorottya. II. György 1625. Tardi Veress Zsófia. András 1641. (Tassy Margit)* Ferencz. III. György 1656. Göde Anna. II. András 1690. Pál † István 1666. Botka Zsuzsa. IV. György. Domokos 1688. Gábor † V. György. István A. VI. György A. Ferencz.
Szirmai Miklós. Élt 1300 körül. János 1339. Mihály 1339. György. János 1409. II. János 1391. Antal 1404. Bertalan 1428. László 1428. Simon 1428. Mátyus 1469 donatarius. Miklós 1469 donatarius. Foris Kolos 1469–1493. 1. Veronika. 2. Apollonia. Dénes 1504. I. György 1591 Supán Anna. Antal † Dorottya. II. György 1625. Tardi Veress Zsófia. András 1641. (Tassy Margit)* Ferencz. III. György 1656. Göde Anna. II. András 1690. Pál † István 1666. Botka Zsuzsa. IV. György. Domokos 1688. Gábor † V. György. István A. VI. György A. Ferencz.
A következő megjegyzéssel: «Isto Andrea seniore de Zyrma demortuo circa annum 1660. ejusdem relictam prćfatam Margaretham Tassy, quidam Stephanus Kalos aliter Madarasz cognominatus, in vitć sociam ducens, ab hac et nunc fato Stephano Kalos progenitus est Franciscus Kalos, hujus Sigismundus Kalos promittens est J.» Proc. Tab. 4–3773. sub. m. 2 et litt. AA.
119Ösmerjük tehát ezek szerint Szirmay György leszármazását három féle változatban. Ugy látszik, sok baja volt az őseivel, cserélgette őket, mint más ember a kabátját. Talán nem bízott bennük, minthogy már egyszer cserbe hagyták.
Az 1520-iki Zsigmond-féle (!) oklevéllel documentált Miklós fia Györgyöt most nagy bölcsen kifelejtette a nemzedék rendből, Dénessel helyettesítvén őt, a ki mindenesetre jobban bevállott. Az 1339-ben Szirma felett perlekedő Mihálynak se Péter már a fia (l. Turul, 2. füzet, 62. lap), hanem János, hiszen a papir oly türelmes, a törvénytartó urak olyan elnézők. Csak hadd próbálja az Isten adta! gondolák magukban, úgy se árt vele senkinek, és alperes ügyvédjének tiltakozását figyelmen kívül hagyták. De már azzal még is csak ártott, hogy Szirmay Simon második fiát, Kalós Tamást alperes egyenes ősét, kiküszöbölte a táblázatból, minek következtében a biróság se akart helyt adni neki a többi jeles férfiak között. Bezzeg ott díszeleg öreg Szirmay András, a Tassy Margit ura, a ki ugyancsak fő-fő személy volt a pörben, mert ő volt az oka, hogy Kalós Zsigmond koldus botra jutott, pedig bizony fattyú hajtás ő kegyelme a négyszázados törzsökön, semmi más!
Majd világosabban beszélünk tüstént, vagy is inkább beszélnek helyettünk az oklevelek.
Mindenek előtt tudnunk kell, hogy a táblázaton látható Szirmay (II.) György, a kit másképen Csomaynak is neveztek,* a XVI. század végén Ugocsa vármegyéből Szatmárba költözködött és Egri helységben telepedett le, hol egyik ősanyja után jószágokat birt. 1624-ben, bizonyos statutio alkalmával még mint «homo regius» szerepel, de a következő év úrnapján, már özvegyéről, Tardi Veress Zsófiáról tétetik említés.
A leleszi convent bizonyítja, hogy 1592-ben megjelent előtte «nobilis Georgius Zyrmay alias Csomai de Egri in Zathmariensi» stb. Proc. Tab. 4–5617. m. 60. Továbbá: Szirmay alias Csomay György Egri helységben 5 jobbágyhely birodalmában statuáltatik. Leleszi conv. lt.
1628 mártius 31-én Uray Ferencz szathmári alispán és biró társai néhai Szirmay György özvegye és gyermekei között öröklött javaikra nézve egyességet szereztek, melynek egyik pontja így hangzik:
«Ha az Istenben idvezült öregbik Szirmay György uram árvái közűl valamelyik, Szirmay Margit avagy András és Ferencz, – kit Isten eltávoztasson, – megtalálna halni, annak az ő része az test szerint való atyafiak között annyi részre osztassék, a mennyin lesznek az öreg Szirmay György uram gyemekei és maradékai».
Ezek szerint tehát III. Szirmay Györgynek a táblázaton álló Ferenczen kívül volt még egy András nevű testvér öcscse is, a ki azonban körülbelől 1647-ben maradék nélkűl halt el, mert a következő év január 7-én a testvérek Szatmár városába összegyűlve, egymás között minden javait felosztották. Kitűnik az osztálylevélből, hogy a deficiensnek Ugocsa vármegyében, illetőleg Szirmában birtoka nem volt.*
Proc. Tab. 4–5617. m. 11.
Az az András tehát, a kinek hagyatékából György jogosan követelhette a maga részét, nem I. György és Zsupán Anna, hanem II. György és Tardi Veress Zsófia maradéka volt, s nemcsak magtalanúl, de plane nőtlenül is halt el, következésképen özvegyének Tassy Margitnak Kalós Istvánnal második házasságra lépnie teljes lehetetlenség vala. Jószágai pedig Egriben, Apában és Aranyos-Megyesen feküdtek. Ha tehát György úr vagy állítólagos nagyatyja István valamiben rövidséget szenvedett, Egriben lakó Szirmay Istvánon kellett kereskednie, és nem Kalós Zsigmondon.
Hanem hát tudta ő jól, hogy mit csinál, genialis ember volt, azt már nem lehet tagadni. Először is pörbe fogta most nevezett Szirmay Istvánt, ős nagybátyja az 1648-ban magnélkűl elhalt András javaiból osztályt követeltelvén tőle, minek utánna pedig ezt megnyerte, illetőleg 1721. január 7-én atyafiságos egyességre léptek volna, fölfedezett az oklevelekben egy másik Szirmay Andrást, a kinek unokájában hasonlóképen magva szakadt, de örökölhető vagyon úgy látszik nem maradt utána. Szerencsére özvegyét egy Kalós vette nőül, gondolván tehát, hogy veszett fejszének még nyele 120fordulhat, tüstént helyet szorított neki a családfán s Szirmay Istvánnal egyesülve megtámadta Kalós Zsigmondot, hogy vissza szerezze tőle az állítólag bitorolt vagyont.
Pedig ez a másik András, a Tassy Margit férje, semmiféle kimutatható vérséges kapcsolatban se állott a furfangos jószágkeresővel. Minthogy azonban bizonyos öszödfalvi Göde Pál és csepei Ákos János ugocsavármegyei alispánok előtt folytatott pörben az 1591-ben kihallgatott tanúk között Szirmay György, mint Szirmay András testvére s másik György fia is előfordúl,* nem sokat tűnődött rajta, hogy ki volt, mi volt András uram? hanem tapasztalván, hogy az idő és a nevek pompásan megegyeznek, megtette őt, mint a táblázat mutatja, I. György és Zsupán Anna fiának, azután pedig azonosította azzal a Szirmay Andrással, a ki állítása szerint 1660 körül halt meg, feleségét Tassy Margitot özvegyen, kiskorú fiát Andrást árvaságban hagyva.
«Decimus testis nobilis Georgius, filius Georgii de Zirma, frater carnalis Andree» . . . Nagyon szokatlan megkülönböztetés, kár hogy az oklevél csak hiteles másolatban maradt reánk. Proc. Tab. 4–3749. O. alatt.
Ámde annak, hogy a Szatmár vármegyébe költözködő s már 1592-ben Egriben lakó Szirmay alias Csomay Györgynek András nevű testvére is volt volna, a nagy számmal fenmaradt oklevelekben semmi nyoma, sőt határozottan megállapítható, hogy úgy anyai ágon a Zsupánokról, valamint apai ágon a magnélkűl elhalt Szirmay Lajosról maradt jószágokat egyedűl örökölte, s osztály levelekben, tiltakozásokban, peregyességekben stb. András testvéréről sehol se történik említés.
Föltéve tehát, hogy Kalós István csakugyan Szirmay András özvegyének kezével jutott az ős szirmai birtokba, György úr keresete még ebben az esetben is csalárd és jogtalan vala, mert azt, hogy a deficienssel osztályos vérségben állott volna, a pör folyamán bebizonyítani nem tudta. Igaz, hogy azt is Szirmaynak hívták és Szirmában lakott, de ebben az időben már nagyon sokan viselték ezt a nevet olyanok is, a kiket annak előtte Szabónak, Vargának, Kenéznek stb. hívtak, de lakóhelyüket predikatumnak, később állandó vezetéknévnek használták.
Alkalomszerűnek véljük itt megjegyezni, hogy a biróság előtt szereplő genealogiákat óvatosan és kellő kritikával használjuk, főleg ha azok régibb időkről szólanak. Bőségesen tapasztaltuk, hogy az ilyen családfák legtöbb esetben puszta combinatiókon és valószínűségeken alapulnak.
Ha a filiatio tökéletes volt, t. i. ha a táblázaton álló nevek a documentumokban előforduló nevekkel megegyeztek, a biróság legfeljebb még a chronologiára vigyázott, hogy a nemzedékről nemzedékre való leszármazásban valami rendkívüli korkülönbözet ne mutatkozzék, de a személyazonosság constatálásával bizony nem vesződött. Különben kivánni se lehetett az előadótól, hogy minden pörben tüzetes genealogiai tanulmányokat tegyen, arra valók voltak a prókátorok, hogy ellenőrizzék és tehetségük szerint gyöngítsék egymás argumentumait. Bizony megtörtént nem egyszer, hogy a fölmutatott genealogiai tábla adatai külön-külön helyesek voltak és kiállották a kritikát, a leszármazás azonban egészben véve hamis volt. Körülbelől azt mondhatjuk a Szirmay György által produkált genealogiára is. Mert p. o. semmi kétségünk nincs arra nézve, hogy az 1428. évszám alatt említett Szirmay Bertalan, László és Simon János fiai voltak, csak az a kérdés, hogy melyik Jánosé? Látjuk ugyanis, hogy azon a Jánoson kívül, kinek atyja Mihálynak mondatik, 1409-ben még három különböző Szirmay János élt, Márton, Benedek és Miklós fiai, miért kell tehát a testvéreknek épen Mihály unokáinak lenni, mikor egyetlen egy oklevél se említi, hogy ki volt a nagyatyjuk! Hiszen a valószínűséget tekintve – mert csakis erről és korántsem bizonyosságról beszélhetünk – származhattak a testvérek az 1391-ben élő Szirmay Jánostól is, kinek atyja pedig György vala. Szóval az egész leszármazás, mint alább tüzetesen kimutatjuk, merő combinatio, mely fiscalis szempontból annak idején megállhatott ugyan, de tudományos értéke absolute nincs.
Hogy pedig a királyi tábla itélete a Kalósokat igazságtalanúl sújtotta, kitűnik abból is, hogy 10 esztendő multával pörújítással élvén, összes okleveleiket s részben birtokaikat is visszanyerték.
Ugyanis Kalós László az 1756-ban elhalt 121Zsigmond fia, minek utánna Szirmay György az ősi fedél alól világgá űzte őket, jószág nélkűl szűkölködő szegény legény létére gr. Teleki László szolgálatába szegődött, s valami deáki tudomány is ragadván reá az oskolában, de a mellett igyekező, szorgalmas ember lévén, csakhamar felvitte Isten a dolgát s 1756-ban már a dolhai uradalom prćfectusa és a grófnak bizodalmas embere volt.
Teleki pártfogásaival tehát megnyerte a pörújításhoz szükséges királyi kegyelmet s 1759-ben a királyi tábla elé idéztette Szirmay Györgyöt; ő azonban csak mint plenipotentarius szerepelt, a pör tulajdonképen testvére Kalós Ferencz neve alatt folyt. Most már ment is a dolog, mint a karikacsapás, nem úgy, mint az öreg Zsigmond életében. A prókátor összeszedte minden erejét, s olyan hatalmasan allegált, hogy szinte gyönyörűség olvasni, a Kalósok leszármazását napnál fényesebben kimutatta, s egész sereg embert hallgattatott ki annak bizonyítására, hogy nemcsak Szirmában, de köztudomás szerint századok óta igen sok helyen birtak még a vármegyében őstül maradt javakat, a mit különben osztálylevelekkel is bőségesen igazolt. Jellemző, hogy most a tanuk igazi kárörömmel vallanak Szirmay György ellen, a kit bosszúságában két ízben is meglegyintett a szél, sőt mint felesége 1764-ben a biróság előtt panaszolja, elméjében is megháborodott, s gyakran őrülési rohamai voltak.* Könyörgött is, hogy függesszék föl az eljárást addig, míg vagy szerencsétlen férje ismét eszére tér, vagy fia törvényes korú lesz, s a védelemről gondoskodhatik.
«Pro J. Partis hujus maritum in tam miserabili animi statu esse, ut fere nec sui nec rerum extra se positarum conscius sit, sed et furere sćpius, adeoque ad res suas minutissimas etiam regendas ineptum factum, et novisanti parti et advocato ejusdem optime constat» etc.
Felperes ügyvédje azonban hallani se akart erről, ridegen válaszolt az özvegy esdekléseire s ítéletet sürgetett a biróságtól. A szegény megkárosodott vagy tönkrement emberek, a kik életében átkozták Szirmayit, most Isten büntetésének tartották szánalomra méltó sorsát, de részvétet senki se mutatott iránta.* A pör tehát tovább folyt s 1765-ben Szirmay meghalván, rá két év múlva 1767-ben özvegye Berthóty Katalin, mint kiskorú fiának természetes és törvényes gyámja a királyi tábla itéletével a néhai Kalós Zsigmondtól elnyert javak birói végrehajtás és arányosítás mellett való visszaadására, illetőleg felperessel való megosztására köteleztetett, felebbezése visszautasíttatván.
Kalós Zsigmond unokája a többször említett Bertalan ugocsai alispán, megemlékezvén Szirmay György állapotáról, így folytatja: «sine dubio ex inscrutabili dei judicio, peccata poenis redarguente, nemo enim sine crimine vivit, et quisque illud pia mente recollere potest et debet: Ad scelerum poenas vindex venit ira tonantis – Hoc graviore manu, quo graviore pede».
Hogy miért kellett a Kalós testvéreknek atyjukról maradt ős javaikon Szirmay György fiával osztozkodniok? arra bizony a királyi tábla itéletének indokolása meg nem felel. Mert való igaz, hogy két családnak közös törzsökből való származása a biróság által kijelentetett, de perlekedő felek őseinek már évszázadok óta nem volt osztály alá eshető közös birtokuk, azt a vádat pedig, hogy nagyatyjuk Szirmay András jószágát bitorolta volna, rendre megczáfolták. Hanem már ebbe bele kellett nyugodniok s úgy gondolkodván, hogy jobb a sovány egyesség, mint a kövér per, hogy legalább a további haszontalan költséget megkíméljék, nem akarták az ügyet végrehajtás alá bocsátani s 1767. november 13-án Sátoralja-Ujhely városában megjelenvén, Szirmay György özvegyével és az ifjú Antallal kiegyeztek akképen, hogy nevezettek az atyjuktól 1749-ben elfoglalt birtok felét visszabocsátották nekik, a templom mellett fekvő régi Kalós curia kivételével; a levelekre nézve pedig végezték, hogy bár azok conserválása a táblai itélet szerint a Kalós testvéreket illetné, «mindazonáltal, mivel Szirmay Antal uramot az Úr Isten mind tudományokkal, mind értékekkel felékesítette» maradjanak továbbra is az ő gondviselése alatt.* Utoljára pedig, mint osztályos vérek, magszakadás esetére biztosították maguk között a kölcsönös örökösödést.
Igy kallódott el a szép Szirmay-Kalós levéltár, így kerűlt Mátyás király nova donatiója Kassára, ifj. Kemény Lajos úr birtokába. (Az egyességlevél Kalós Bertalan úr leveles ládájában Szirmában.)
Ezzel vége szakadván a félszázados pörnek, a rokonok – legalább látszólag – kibékültek és Szirmay Antal úgy leveleiben, mint irodalmi 122munkáiban nyilván hírdette a Szirmayak és Kalósok közös eredetét s rajta volt, hogy mennél fényesebb nevü ősöket szerezzen a két testvérágnak. De Kalós Zsigmond maradékai sohasem tudták elfelejteni és megbocsátani a mit Szirmay György «vétett» ellenük, és szivük keserűségében előbb jeremiádokat, majd gúnyverseket irogattak a Zemplén vármegyéből bevándorolt «bitang tótra», a ki családjukat egykor majdnem koldus botra juttatta.*
Szirmai Kalós László «Énekét», és Bertalan epigrammáit ma is kegyelettel őrzik az utódok.
Dr. KOMÁROMY ANDRÁS.
