AZ ÁRPÁD-HÁZ.
AZ ÁRPÁD-HÁZ.
Gyorsan követik egymást Wertner M. genealógiai művei azon nagybecsű vállalatban, mely a történeti, ethnographiai és földrajzi munkáknak már egész kis könyvtárból álló sorozatát foglalja magában egy egyszerű vidéki plébánosnak igazán páratlan buzgalmából; «A középkori délszláv uralkodók genealogiai története» és a «Magyar nemzetségek a 13-ik századig» cz. művek után csakhamar megjelent «Az Árpádok családi története». E művek – kétséget sem szenved – bizonyos fokig hézagot pótolnak irodalmunkban. Ismétlem, bizonyos fokig, mert a gyors termelés hátrányai nagyon meglátszanak Wertner művein. Talán azzal még kibékülhetnénk, hogy az ismeretes adatoknál is vannak hézagosságok; sokkal nagyobb baj az, hogy az adatokat igen sokszor másod-, harmad kézből veszi s nem megy vissza eredeti forrásukig.
Így esik aztán meg rajta az a fatális tévedés, hogy Konstantinus Porphyrogenitus († 959) művét Leo császárnak († 912), tulajdonítja, s a mit Konstantin Árpád fiairól és unokáiról mond, abban természetes, hogy ilyenformán csupa zavart és homályt lát, mert e szerint Árpád fiainak, sőt egyik unokájának, Tevelnek is már 912 előtt meg kellett volna halniok és Taksonynak életben lennie, a mi aztán ilyen módon az összes hazai hagyományokkal homlokegyenest ellenkezik. Ha Zoltán még Leo császár uralkodása alatt halt volna meg, vagyis 907–912 között, persze hogy Taksony nem születhetett 931-ben, mint Anonymus mondja. S ezt a zűrzavart Wertner még azzal is tetézi, hogy olyat is mondat Konstantinnal, vagyis szerint Leóval, a mi se az általa idézett fordításban, se az eredeti szövegben nincs meg. Azt mondja ugyanis: «Leo császár elbeszélése szerint Árpád összes fiai még atyjuk életében haltak meg», holott a görög császárnál csak ennyi van: «’Ιστεον οτι παντες οι υιοι του Αρπαδα ετελευτησαν = Tudni kell, hogy Árpád összes fiai meghaltak».* Hogy mikor: arról hallgat; mindenesetre jóval később, mint a hogy Wertner képzelte, hiszen Árpád halálától Konstantin művének megírásáig majdnem félszázad telt el.*
De administrando imperio. Cap. 40.
Művének azon részét, melyben a magyarokról szól, 949–52 közt írta, Leo pedig már 912-ben vagyis kevéssel azután elhalt, a mely évbe (907) teszi Anonymus Árpád elhunytát.
Ezek után már azon sem csodálkozunk, hogy az Árpádfiaknak a Stritter-féle kivonat után összeállított nemzedékrendje Wertnernél is szerepel s Fal Faliczinnak lesz a fia, Tas pedig Ezelekhé; Szabó Károly ugyan már ezelőtt vagy harmincz esztendővel kimutatta, hogy az a bizonyos Fal = Falész ugyanazon egy személy Falitziszszal (t. i. ez a nominativusi alak, a Falitzin accusativusban van), mert az eredeti szöveg szerint Árpádnak az unokája volt, nem pedis kisunokája s Takszisz az unokatestvére s nem a nagybátyja volt,* a miből az is kitűnik, hogy a Φαλης magyaros átírása nem «Fal» vagy «Vál», hanem «Falis», mert csak ez felelhet meg a Φαλιτζι(s) az az «Falicsi»- vagy «Falisi»-nak, ez pedig talán csak nyelvjárásilag külömbözött az ismert Bulcsu vagy Bulicsi, Bolcsu névtől. A mi pedig Tast (Tasęs = Taszi, Anonymusnál: Thosu) illeti, őt Ezelekhel egy 139személynek is vehetjük, föltéve, hogy Εζελεκ másolati hiba Ταζελεκ (Taslik) helyett, – a testvérének is tekinthetjük: de semmiesetre sem volt Ezelekhnek a fia.*
Azt mondja ugyanis Konstantin: «’Ιστεον οτι ο ’Αρπαδη ο μεγας Τουρκιας αρχων εποιησε τεσσαρας υιους . . . . ο δε τριτος υιος ο ’Ιουτοτζας εποιησεν υιον τον Φαλιτζιν, τον νυνι αρχοντα, ο δε τεταρτος υιος Ζαλτας εποιησεν υιον Ταξιν. ’Ιστεον οτι παντες οι υιοι του Αρπαδα ετελευτησαν, οι δε εγγονοι συτου ο τε Φαλης και ο εξαδελϕος αυτων ο Ταξις ζωσιν.» (De admin. imp. 40.)
Konstantin ugyanis azt mondja, hogy Árpád fiai mind meghaltak; unokái közűl, kiket elébb Tevelnek, Ezelekhnek, Falisnak és Taksnak nevez, csupán Tevel halt meg, a többi pedig él, csakhogy most Falis és Taks mellett nem Ezelekhet, hanem Tast említi. Ha az Ezelekh nevet íráshibának tekintjük Tazelekh helyett: ez esetben az utóbbi névalakban a török – lik képző sejthető, mely főnévhöz járulva, gyűjtőnevet alkot, p. a kazáni tatárban jines-lik (gyümölcsös kert); a Tas név jelentése u. m. kő, a Tasilik, Taslik tehát a névhez kötött hasonlat fokozott mértékét fejezné ki.
A helyes leszármazási tábla tehát ez lesz:
Árpád (Arpadęs). Levente (Liuntinęs) 891 † 950 előtt. Tarkacsi* (Tarkatzus) † 950 előtt. Jelekh † 950 előtt. Jutas (Jutotzas) † 950 előtt. Zoltán (Zaltas, Zulta) † 950 előtt. Tevel (Tebelęs) † 950 előtt. Ezelekh vagy? Tas (Tasęs) 950 körül. Falis (Falęs, Falitzis). 950 körül nagyfejedelem Takson (Taxis, Taxus, Tocsun) † 972. Termacsi (Termatzus.) 950 körül.
Helyneveink közűl talán a fejérmegyei Tordacs egyeztethető Tarkatzua nevével s így egynek vehető az árpádkori Turdos, Turdoch személynévvel.
E fajta hibát nem egyet találunk Wertnernél. Ilyen az is, hogy Thuróczira hivatkozva, II. István unokaöcscsét, nővérének Zsófiának a fiát, Sault, az István uralkodásával elégedetlen főurak által vele szemben fölállított ellenkirálynak tartja s mivel hihetetlennek találja, hogy az ellenkirályt egy kis fiú személyében keresték volna (anyja, Zsófia életkorát ugyanis legfölebb 29 évre becsüli), az egész dolgot gyanúsnak véli. Csakhogy Thuróczi ezt az adatot a Márk-féle krónikából írta át; ennek pedig ez a része mindössze 20–23 évvel készűlt később Saul királylyá történt kijelölésénél;* az adat hitelességéhez tehát aligha férhet kétség; de különben is Márk krónikájában, sőt Thuróczinál is csak annyi van, hogy mielőtt István tudomást szerzett volna II. Béla életben létéről, összeesküdött az ország, hogy a király halála után nővérének, Zsófiának Saul nevű fia uralkodjék.* Így aztán Wertnernek ezen adathoz fűzött minden észrevétele kárba veszett, kivéve Zsófia és Saul életkorára tett megjegyzéseit és semmi ok sincs arra, hogy Sault kitöröljük Kálmán király unokái sorából.
Erre vonatkozó észrevételeimet l. Turul. 1892. 72–73. l.
«Antequam vero rex Belam scivisset, coniuraverat regnum, ut post regem filius sororis sue Sophie nomine Saul regnaret». (M. Florianus kiad. a bécsi Képes Krónika szövege szerint. Hist. Hung. Fontes Domestici. I. r. II. k. 212. l.) Csaknem szórul szóra így mondja el Thuróczi: «Antequam vero rex Belam scivisset, coniuraverat regnum, ut post eum filius sororis eius Sophić, nomine Saul, regnaret». (Cap. LXVIII. Schwandtner J. Gy. kiad. Bécs, 1746. 141. l.)
Hasonlókép csak Márk krónikája után mondja Thuróczi, hogy II. Bélának Álmos nevű fia is volt, a kit ezenkívül említ a váradi krónika is;* ezekre kellett volna Wertnernek hivatkoznia s nem Thuróczira vagy plane Ranzanusra.
«Genuitque quatuor filios, scilicet Geysam, Ladislaum, Stephanum et Almum.» (M. Florianus kiad. id. h. 213. l.) Szórul szóra átírja Thuróczi. (Cap. LXIV. Id. kiad. 142. l.) A Váradi Krónikában: «Hic habuit filios quator, ducem scilicet Geysam tandem regem, ducem Ladislaum, ducem Stephanum et Almus.» (M. Florianus, i. m. III. k. 255. l.) Megjegyzendő, hogy a zágrábi krónika, melynek szövege, kevés eltérést leszámítva, azonos a váradi krónikáéval, Almost nem ismeri, ezen krónika szerint II. Bélának csak 3 fia volt.
Árpádról, II. Gejza fiáról, azt olvassuk Wertnernél, hogy a régibbkori krónikások közűl csak Kézai és Muglen Henrik emlékeznek meg róla; Kézai azonban sem Árpádról nem szól, sem III. Istvánról és III. Béláról nem mondja, hogy azok II. Gejza fiai voltak; az egész, a mit II. Gejzáról mond, ennyi: «Post Belam autem regnavit Geicha XX. annis. Tandem moritur et Albe sepelitur»;* ekkor egész röviden szól III. Istvánról, sőt az Endlicher-féle kiadásban még III. Istvánt sem említi, hanem mindjárt áttér IV. Istvánra, ezt mondván: «post istum (t. i. Geicham) Stephanus frater suus coronam usurpat». Árpád herczeget a Márk-féle krónika sem ismeri, hanem igenis említi a váradi és zágrábi Krónika s ezek szerint II. Gejzának a harmadik fia volt.*
M. Florianus kiad. 88. l. Endlicher kiad. 119. l.
«Hic (Gexcha, Geycha) habuit filios quator: quorum primus fuit [dux Stephanus postea rex, secundus fuit] rex Bela, tertius fuit dux Arpad, quartus fuit dux Geysa (Geyza)». (M. Florianus kiad. III. k. 256. l.) Említi aztán a Ducum et Regum Hung. Genealogia, Kiadta M. Florianus. IV. k. 93, 104. l.
Ugyanezen krónikákra pedig már a Vazul és Szár László fiainak kérdése is felhívhatta volna Wertner figyelmét, mert a II. Gejza által említett Demoszló herczeg apja csupán itt van megnevezve;* mivel e kérdést részletesen tárgyalja Wertner, az említett krónikákat is megnézhette volna, de hát itt is csak másod kézből, Karácsonyi János tanulmánya után dolgozott.
E krónikák szerint Bomiszló hg. apja Szár László volt, Endre, Béla és Levente apjának pedig Vazult mondja. Tekintve, hogy a Vazul (az orosz Vaszilij = bizanczi: Vasziliosz) név többet nem fordúl elő az Árpádoknál, ellenben már I. Béla Lászlónak nevezi az egyik fiát, valamint, hogy Anonymus szerint is Endre Szár Lászlónak volt a fia: Vazul és Szár László fiai e krónikákban minden esetre föl vannak cserélve.
Így aztán III. Béla fiait sem ismeri mindegyiket, holott e krónikákból megtudhatta 140volna, hogy Imrén és II. Endrén kívül Salamon és István nevű fiai is voltak.*
«Hic (Bela tertius) reliquit filios quatuor, quorum primus fuit dux Henricus, qui successit ei in regno, secundus fuit dux Andreas, postea rex, pater regis Belae quarti, tertius fuit dux Salamon, et quartus fuit dux Stephanus». (M. Florianus kiad. III. k. 256–257. l.)
II. Endrének azon öcscse tehát, kivel III. Incze pápa 1198. megfenyegette Endrét, hogy Imre király mag nélküli halála esetén erre fog szállni a korona, ha Endre tovább is késlekedik a szentföldi hadjárattal:* korántsem mondható a ma már rendelkezésünkre álló források után névtelennek.
Fejér, Cod. Dipl. III. k. 313. l.
Endre herczegről, II. Endre fiáról is azt írja Wertner, hogy halálozási éve ismeretlen. Nem annyira, mint gondolja. A belga származású Albericus Monachus, ki IV. Béla uralkodása kezdetén vagy ő maga megfordúlt nálunk és az Al-Dunánál, vagy rendtársaitól, a péterváradi cziszterczitáktól, de minden esetre híven értesűlt az ezen korbeli magyar dolgokról, az 1234. évnél azt mondja: «ezen időtájban halt meg András herczeg, az ékes formájú férfiú, András király fia».* Ez az adat pedig, mióta Fejér György először idézte ezelőtt egy pár évtizeddel, korántsem ismeretlen a magyar történetírásban.
Ad a. 1234. «Circa hoc tempus mortuus est Dux Andreas, vir forma decorua, regis Andreć filius».
De vannak a műnek kiváló részei is és igazságtalanok volnánk, ha el nem ismernők, hogy sok pontban tisztázta és irodalmunkban eddig még ismeretlen vagy kellőleg föl nem használt adatokkal bővítette az Árpádok családi történetének ismeretét. Ilyen pl. I. Béla király állítólagos Jojada nevű leányának kérdése; azt hiszszük, teljesen igaza van Wertnernek, midőn Jojádát Zsófiával veszi egynek s a Jojáda nevet ezen Zsófia testvére az aschaffenburgi Lambertus által Joasnak írt I. Gejza nevéből képzett rossz genitivusi formának tartja. Kálmán második feleségének neve sem lehet többé kétséges; nem Predszlava volt ez, hanem II. Vladimir kievi nagyfejedelem leánya, Eufémia († 1139.). Az orosz évkönyvek e tekintetben semmi kételyt nem hagynak fenn.* Nem oly bizonyos azonban, hogy ki volt Álmos herczeg felesége? Abban igaza van Wertnernek, hogy a svéd Ingeburga nem lehetett: de már azzal a magyar királyfival (korolevics), ki 1104-ben Predszlavát nőül vette, nem mernők egész határozottan azonosítani Álmost. Az orosz évkönyvíró talán inkább «knjaz»-nak (fejedelemnek) nevezte volna őt, a ki Horvátországnak, majd keleti Magyarországnak volt a herczege, mint «korolevics»-nek s ha ennek nem tulajdonítunk is nagy fontosságot, az a körülmény már mindenesetre megfontolandó, hogy Álmos herczeg, midőn a bátyjával, Kálmánnal viszálykodott, sohasem fordúlt segélyért orosz rokonaihoz, (föltételezett ipa Szvjatopolk csak 1113-ban halt meg), hanem hol a németekhez, hol a lengyelekhez; utoljára meg Konstantinápolyba menekűlt; végre azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Predszlava, visszatérve Oroszországba, zárdába vonúlt s még Álmos elhunyta előtt, mint apácza halt meg 1116.* Valószínűleg az orosz íróknak lesz igazuk, kik a magyar királyfival az 1112. körül elhalt Lászlót, Kálmán idősb fiát azonosítják; igaz, hogy László herczeg 1104-ben, midőn Predszlavát Magyarországba hozták, csak négy éves volt; de hiszen az ilyen korai eljegyzések az uralkodó családoknál elő szoktak fordulni s László halálával egyszersmind Predszlava kolostorba való vonulása is megmagyarázható.
Az Ipátyevszkája vagy Kijevszkája évkönyv írja az 1112. évnél: «Ugyanez évben vitték Volodimerna Ofimját a magyarokhoz a király részére». (Vaszilyevszki tanulmánya után Hodinka A. Kálmánfi Boris. Tört. Tár. 1889. 420. l.)
Vaszilyevszky után Hodinka A. (Tört. Tár. 1889. 420. l.). Predszlava és Eufemia rokonsága:
Jaroszláv Vladimirovits kievi nagyfejedelem † 1054. Izjaszláv Demeter kievi nagyfejedelem † 1078. Vszevolod kievi nagyfejedelem † 1093. Anasztázia (I. Endre magyar király). Szvjatopolk kievi nagyfejedelem † 1113. Vladimir Monomachus kievi nagyfejed. † 1125. Eupraxia. (IV. Henrik német császár). Jaroszláv † 1127. (A Márk-féle krónikában «dux Besen»). Predszlava † 1116. (Magyar királyfi). Szbiszlava (III. Krivouszti Boleszláv lengyel hg.) Eufémia † 1139. (A magyar király).
A mű kiválóbb részei közé számítjuk még Sz. László orosz veje, Jaroszláv herczeg családi viszonyainak tisztázását; a trónkövetelő Borics és fia élettörténetének összeállítását;* III. Béla Hunt-Pázmán nembeli és görögországi leányági ivadékainak kimutatását; a IV. Béla állítólagos leánya, Szabina származása felől eddig elterjedt tévedések konstatálását stb.
Nem lett volna azonban szabad Wertnernek elhallgatnia, hogy ezen élettörténet összeállításában főleg Vaszilyevszkinek a «Szlávjánszkij Szbornik» 1877 II. k. 210. s köv. ll. megjelent tanulmányát használta föl, ezt pedig a magyar irodalomban Hodinka Antal tette hozzáférhetővé. (Tört. Tár. 1889. 420. s köv. ll.)
Wertner művei azt a benyomást teszik ránk, hogy a szerző egy kissé sietett a kiadásukkal. Az egyes részek közt nagyon is szembeszökő egyenetlenségeket találunk. Egyszer aggodalmas pontosággal számba vesz minden adatot, 141még a legapróbbat is; máskor a legfontosabbakon is keresztűl siklik. Úgy látszik, nem volt már ideje rá, hogy minden részt lelkiismeretesen kidolgozzon; ezeket aztán jól-rosszúl összeütötte. Innen van a hangyaszorgalommal összehordott és kritikailag feldolgozott adatoknak, meg a néha szinte botrányos felületességnek az a sajátságos keveréke, mely valamennyi művét jellemzi.
NAGY GÉZA.
