I. Nagy Lajos herczegi pecsétje.
I.
Nagy Lajos herczegi pecsétje.
Nagy Lajos herczegi pecsétje.
Királyaink négyféle, mondjuk: négyrendű pecsétet használtak, úgymint a kettős nagypecsétet, a titkos pecsétet, a birói pecsétet és a gyűrűpecsétet; minthogy az ötödik pecsét, melyet I. Mátyás király mint királyi pecsétet említ,* az aranybulla, ünnepélyesebb válfaja volt csak a kettős nagypecsétnek.
Decr. III. art. 8.
Hogy a magyar királyi pecsétek száma hosszú ideig nem változott, arról Istvánffy Miklós levele Pázmány Péterhez,* valamint a magyar udvari kanczelláriának 1706. évi informatiója* tesz tanuságot.
Pray, de Sigillis, 73. lap
Kovachich, Epicrisis, 271.
Más kérdés, ha vajjon Nagy Lajos is a mondott négy, illetve ötrendű pecséttel élt-e?
Megvallom, nem volt még alkalmam behatóbban foglalkoznom ezen kérdéssel, melyhez levéltáraink tüzetes átkutatása kívántatik; mind a mellett eddigi tanulmányaim után is megkoczkáztathatom az állítást, hogy Nagy Lajos királyunk uralkodása alatt a királyi pecséteknek az I. Mátyás király, illetve 1471. óta dívott osztályozása még nem volt használatos.
Nevezett szerint nincs nyoma annak, hogy Nagy Lajos király külön birói pecsétet használt volna. Mert ha 1363-ban említenek is okleveleink a nádori és országbirói itélőmesterek mellett egy külön «protonotarius domini regis»-t, Hajnik Imre, ez idő szerint legilletékesebb szaktudósunk, megbizonyította, hogy az Anjou-korszak végén a királyi kuria legfőbb birája a királyi kanczellár volt, a ki, mint ilyen, kiadványaiban a kezénél levő kettős nagy pecsétet használta. Az első, ki mint titkos kanczellár és a királyi személyes jelenlét elé tartozó ügyek birája szerepel, Vitéz János váradi püspök 1453-ban, mely évből való a királyi személyes biróságot jelölő, előttünk ismert legrégibb pecsét is, – mint később mondották – a király birói pecsétje.*
Hajnik, A király birósági személyes jelenléte.
A királyi pecsétek, melyeket Nagy Lajos uralkodása idejében használtak, a következők: az arany bulla, a kettős nagy pecsét, a titkos pecsét, a gyűrűpecsét és az udvari kápolna ispánjának pecsétje.
Nagy Lajos király arany bulláját eleddig nem ismerjük ugyan, nyomát azonban megtaláltam Praynál,* ki azt állítja, hogy Nagy Lajos öcscsét, István herczeget, arany bulla mellett nevezte ki Erdély fejedelmének.
De Sigillis, 76. l.
Kettős pecsétjeit azonban ismerjük. Köztudomásu, hogy e nagy pecsét első nyomóit (typaria) Ozorában, Bosnyaországban, az 1363. évi hadjárat alatt Frankói Miklós esztergomi érsektől és főkanczellártól, kinek gondjára azok hivatalához képest bízva valának, ellopták, ugy látszik, nem más czélból, mint hogy az érczet, melybe lyikasztva (vésve) voltak, értékesítsék. Nagy Lajos új pecsétnyomókat készíttetett s azokat ismét a mondott kanczellárra bizta, hogy velök az elorzott 178pecsét mellett kiadott okiratokat is újból megerősítse, mint azt számos oklevelen mind e napig láthatjuk. Nagy Lajos király nagy pecsétjeinek mind a két példányát hű és sikerült czinkografikus másolatban birjuk immár «Nagy Lajos»-om 372–375. lapjain, melyek összehasonlításából meglátszik a Pray-féle másolatoknak* gyarló volta. Ezeknél még sikerültebb Steyrernek másolata, ki azonban csak a pecsétek másodpéldányait, az 1363 utániakat adta ki.*
De Sigillis tab. I, fig. 7. és tab. II, fig. 1.
Ant. Steyrer, Commentarii pro historia Alberti II. ducis Austrić (Lipcse, 1725.) XV. ábra.
Nagy Lajos titkos pecsétjének leirását birjuk a sienai községtanács 1359. évi jegyzőkönyvéből.* Pray kétszer is kiadta,* de mind a kétszer hibásan; kifogástalan a másolat, mely «Nagy Lajos»-om 370. lapján látható.*
Wenzel, Anjouk. dipl. Eml. II, 529: «sigillo rotundo pendente magnitudinis in rotunditate forsan unius floreni aurei vel circa, de cera alba et intus rubea, et in eadem rubea sculpto ad arma regis Ungarie de liliis et virghis per transversum scuti cum cimerio et licteris circa rotunditatem cere rubee dicentibus S. SECR. LODOVICI. REG. representatis. » Ujabb leirását adta Nagy Imre, az 1869. «Századok» 129. lapján.
De Sigillis, tab. X, fig. 4. és – úgy tetszik – tab. IV, fig. 8.
Nekem, a szerzőnek, semmi érdemem sincs abban, ,hogy e másolatok jobbak; az érdem a szerkesztő Szilágyi Sándor, gondosságáé.
Schőnherr Gyula t. barátom szerint* e pecsét első nyomára 1358-ban akadunk, és ez évtől 1382-ig, vagyis Nagy Lajos uralkodása végeig, szakadatlanul előfordul. Őre e pecsétnek (ehhez alig férhet kétség) a titkos kanczellár és a királyi kisebb vagyis titkos kanczellária feje volt. A titkos kanczellár azonban egyúttal a királyi kápolna ispánjának tisztét is viselte, és mint ilyen saját hivatalos hatáskörrel birt, mely a közjegyzők hatáskörével sokban analog, a miért külön pecsétet használt. E pecsét rajzát kiadta báró Nyáry Albert.*
Turul, VI, 91.
A heraldika vezérfonala, 206. lap.
Közepén pedig Magyarország Anjoukori czímere a nyolcz pólyával és liliomokkal látható. Schőnherr Nagy Lajos király középpecsétjének nevezi, de azt állítja felőle, hogy királyi okleveleken eddig nem találta, hanem csak királyi titkos kanczellárok kiadványain. Ez tehát – teszi hozzá – az a pecsét, melyről titkos kanczellárok okleveleikben mint olyanról emlékeznek meg, «quo ratione honoris nostri scilicet comitatus capelle regie utimur».
Tehát szorosan véve nem királyi pecsét ez, hanem egyik királyi hivatal, a kápolnai ispánság pecsétje. A különbség a kettő közt az, hogy mig a többi királyi pecséteket csak oly oklevelekre függesztették vagy nyomták, melyek a király nevével és czímével kezdődtek, addig a királyi kápolnai ispán pecsétjével ellátott levelek – például 1356-ban – így kezdődnek: «Nos Ladislaus prepositus ecclesie Chazmensis, comes capelle et secretarius cancellarius domini Lodovici dei gratia regis Hungarie.»
E pecsét változást szenvedett, miután Nagy Lajost lengyel királynak koronázták, a mennyiben köriratába Lengyelországot is bevették. E módosított pecsétnek azonban csak nyomai maradtak.
Nagy Lajos királynak gyűrűpecsétjei közűl hármat ismerünk: az elsőnek, melyet – ugyancsak jeles tudósunk, Schőnherr Gyula szerint – 1342-től 1364-ig használt, a csőrében patkót tartó struczczal, meglehetősen hűtlen rajzát adja Pray idézett műve IV. táblája 5, száma; a második (ugyanott a 7. szám alatt) már hívebben közölt ovalis pecsét, mely az 1366–1370-iki kiadványokon fordul elő; a harmadikat maga Schőnherr födözte fel és kiadta a Turul már idézett helyén. Alakja négyszögű, a magyar Anjoukori czímerrel és e fölirattal:
És ezzel a Nagy Lajos király eddig ismert pecsétjeinek száma nyolczra szaporodott.
Nekem jutott a szerencse Nagy Lajos királynak mint herczegnek, királyfinak, pecsétjével e számot kilenczre szaporítanom. Nyomára először I. Károly királynak Visegrádon, 1335. szeptember 3-án kiadott oklevelében* akadtam. Minthogy pedig e levél a bécsi államlevéltárban őriztetik, megkerestem dr. Károlyi Árpád urat, hogy azt kikeresni ne terheltessék. Mely kérésemet nemcsak lekötelező szivességgel teljesíteni, de barátságát azzal tetézni méltóztatott, hogy e 179gyönyörű, franczia műiskolára valló pecsétet, mely – mint a tisztelt olvasó meggyőződhetik – a magyar sphragistikában párját ritkítja, gondos felügyelete alatt e lapok számára lemásoltatta.
Codex diplomaticus et epistolaris Moravić VIII. 63.
A rajz oly világos, hogy elengedhetem magamnak a pecsét leirását.
A mi kétségtelenül föltűnik a szemlélőnek, azon körülmény, hogy a magyar pólyák a másodhelyen, a hasított pajzs baloldalán, az Anjouliljomok pedig a főhelyen, a jobboldalon jelennek meg, a mi teljesen ellenkezik az elrendezéssel, melylyel Anjoukori királyaink és királynéink: I. Károly, Nagy-Lajos, Mária és a két Erzsébet czímereiket festették. Nos, azok királyok és királynék valának, illett tehát az ország czímerét a főhelyre tétetniök és csak a másodikra családi jelvényeiket. De Lajos, midőn e czímerrel élt, csupán királyi herczeg, királyfi volt, ő tehát első sorban atyja családi czímerét használta. Ebben találom magyarázatát a szokatlan elrendezésnek, minthogy a jeles művészről, ki e mesteri művet készíté, tévesztést föl nem tehetünk.
