Titkári jelentés a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről az 1892/3. évben.
Titkári jelentés a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság
működéséről az 1892/3. évben.
működéséről az 1892/3. évben.
Tisztelt Nagygyűlés!
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság életében a folyó évvel a második decenniumot kezdettük meg. Tavalyi jelentésem beszámolt röviden az első tíz év történetéről, és részletesen a tizedik év munkásságáról; idei jelentésemnek nem lehet más a czélja, csak az, hogy a tizenegyedik év tevékenységéről s azokról az eszközökről legyen benne szó, melyekkel társulatunk választmánya az elénk tűzött tudományos czélt megvalósítani vagy legalább megközelíteni törekedett.
A nélkül, hogy elfogultság vádját vonhatnám magamra, el kell ismernem azt, hogy mióta társulatunk közlönye annyi becses heraldikai és genealogiai anyagot ismertetett meg, melyet azelőtt levéltárak szekrényei zártak el a tudomány használata elől: azóta látkörünk e szaktudományok terén nagyban bővült. Más szemmel nézzük most hazai heraldikánk régi emlékeit, a pecséteket, czímeresleveleket, kellőkép méltányoljuk becsüket; tisztázódtak fogalmaink a régi 207nemzetségi kapcsolat, annak elágazásai, birtokviszonyai felől. Mióta folyóiratunk kiküszöbölte a genealogiából a mesét, hagyományt, és családok régi multjának felderítésénél csak azt a fényt fogadja el, melyet arra hiteles oklevelek világa vet: azóta tisztábban látjuk át régi genealogiák bonyodalmait; hogy azokat megfejtsük, nem bocsájtkozunk merész találgatásokba, csak addig terjed combinatiónk, a meddig oklevelek és a belőlök levont következtetések fénye terjed. Ki sajnálná az elvetett, kiküszöbölt valótlanságokat, bármily szépek és költői értékkel birók legyenek is? a veszteségért bőven kárpótol az igazság, melyre kritikai kutatások vezetnek.
Hogy ezt az igazságot mennyiben és mennyivel közelítettük meg: adjon arról számot a lefolyt év története és a dolgozatok hosszú sora, melyek társaságunk ülésein és folyóirata hasábjain váltak a tudomány közös kincsévé.
Utolsó nagygyűlésünket 1892. decz. 10-én tartottuk; ezóta társaságunk az alapszabály- és ügyrendkövetelte négy ig. vál. ülést a következő napokon tartotta meg: jan. 26., apr. 27., szept. 29. és nov. 30-án. E gyűlések mindegyikén tudományos tárgyú felolvasásokban, nagyérdekű heraldikai és sphragistikai emlékek bemutatásában volt részünk; úgy hogy, beleértve az utolsó nagygyűlés felolvasását is, összesen tíz dolgozat és egyéb emlék került bemutatásra. E tíz közül két dolgozat folyóiratunk hasábjain azóta megjelent, s így tárgyukról s a bennük mutatkozó új eredményekről legalkalmasabban folyóiratunk mult évfolyamának ismertetésénél szólhatok; a többi dolgozat részint csak ezután jelenvén meg, részint nem is tétetvén közzé: itt van helye rövid ismertetésöknek.
Tavalyi nagygyűlésünkön Doby Antal lev. tag dolgozata «A homonnai és gereni Drugeth család történetéről» került felolvasásra. Az érdemes szerzőnek e műve mutatvány nagy genealogiai munkájából, melyben az összes magyarországi benszülött és honfiúsított főúri családok történetét, a nyomtatott anyag és magán értesülések lelkiismeretes felhasználásával egybeállítá. Az egész mű – bár levéltári kutatások a szerző munkáját meg nem előzték – kétségtelenül nagybecsű adatgyüjtemény, melynek akármely nyilvános könyvtárunk nagy hasznát látná.
Genealogiai tárgyú volt az a felolvasás is, melyet legutóbb Dr. Komáromy András vál. tag tartott a Jekelfalussy család őseiről. Egészen új világításba helyezte a szerző – a családi levéltár adatai alapján – a XIII. század második felében polgári állapotból kiemelkedett család első nemzedékeit; küzdelmeikben azon város polgárságával, melyből kiemelkedtek, érdekes kulturtörténeti képet látunk, melynek magyarázatát a családtörténet folyása adja meg.
Még két, felolvasás útján bemutatott heraldikai és sphragistikai dolgozatról kell itt megemlékeznem. Az egyiknek szerzője Pór Antal vál. tagunk. Az Anjoukorszak szerencsés búvára «Pecséttani apróságok» szerény czíme alatt öt pecséttel ismertetett meg, melyeknek mindegyike egy-egy sphragistikai bijou. Az első Nagy Lajos királyfié, ki azt atyjával együtt egy 1335. évi nemzetközi szerződésre nyomta; a merőben ismeretlen pecsét királyi pecsétjeink számát egy nagyérdekű darabbal szaporította. Egy 1336. évi Orsini-Blagaj-pecsét alkalmat szolgáltat a szerzőnek arra, hogy öszszeállítsa ez érdekes család magyarországi ágának leszármazását a XII. század derekán élt Miklós római senatortól a pecsét tulajdonosának koráig. Két ismeretlen Németujvári-pecsét (1336-ból) folytatja e sorozatot, melyet a csornai conventnek eddigelé ismeretlen Árpádkori pecsétje zár be. – A másik dolgozat Dr. Pósta Béla tagtársunké, ki az érmeken előjövő családi czímereket tette tanulmány tárgyává s az ezekből levont tanulságokat ismertette meg jan. 26-iki vál. ülésünkön. Felolvasása előzetes részlet egy terjedelmesebb dolgozatból, melylyel a szerző a magyar emlékérmek czímerészeti tanulságait szándékozik folyóiratunkban közzétenni.
Üléseinken e felolvasásokon kívül számos nagyérdekű czímertani emlék került bemutatásra. Így Szent-Ivány Zoltán vál. tag két XVII. századi czímereslevelet – köztük a Somoskeőy családét – ismertetett meg velünk. A titkár bemutatta a Batthyány-család 1500. évi, II. Ulászló királytól kapott czímereslevelének fényképét, melyet a család körmendi levéltárában lévő eredetiről Thallóczy Lajos vál. tag készíttetett társaságunk számára. Ugyancsak a titkár mutatta be a Barrwy-családnak 1417-ben Zsigmond királytól nyert armálisát, melyet tulajdonosa, Géresi Kálmán vál. tag, bocsájtott a társaság rendelkezésére.
A bemutatott emlékek közt kiváló becsűek azok, melyeket Thaly Kálmán vál. tag kutatásainak köszönhetünk. Ilyen a dunántúli Kölkedy-családnak Zsigmondtól mint római királytól 1429-ben kapott ritka szép kivitelű czímereslevele, melyet tagtársunk egy dunántúli család levéltárában talált; továbbá egy kezdetleges vésetű pecsétnyomó, melyet Nagy-Halászinál a Tiszából halásztak ki; a szabolcsmegyei Muzeum tulajdonában lévő pecsétnyomó, körirata után itélve, I. Rákóczi Ferencz erdélyi vál. fejedelemé lehetett; és végül II. Rákóczi Ferencznek egy, eddig ismeretlen összetételű pecsétje, mely a fejedelem czímerén kívül külön pajzsban nejének czímerét is, a hesseni herczegi czímert, tartalmazza. Mindezen becses emlékekről a választmány hű másolatokat vétetett, és intézkedett a felől, hogy azokat alkalomadtán folyóiratunk közzétegye.
208A felolvasások, bemutatások által elért tudományos eredményeket számra messzire fölülmulja és fontosságra nézve is versenyez velök az az anyag, melylyel folyóiratunk hasábjai a tudományt gazdagították. A Turul, melynek tavalyi folyama a választmány felhatalmazása alapján 25 íven jelent meg, az idén 27 ívre is alig képes felölelni azt a gazdag készletet, melylyel a szerkesztőség rendelkezik. Ha pénzügyi tekintetek útját nem állanák, a szellemi termelés gazdagságánál fogva, évnegyedes folyóiratunkat már rég át kellett volna változtatnunk két havivá, az évi füzet-számot hatra felemelvén. A szellemi tevékenységnek ez örvendetes emelkedése szaktudományaink terén: kétségtelen bizonyíték a mellett, hogy társaságunk tizenegy éves fennállása alatt üdvösen hatott a heraldika, genealogia és egyéb rokon disciplinák fejlesztésére.
Hogy mennyi és mily becses anyag jelent meg folyóiratunk eddigi évfolyamaiban, arról csak akkor nyerünk világos képet, ha átlapozzuk azt a pontos tárgy- és névmutatót, melyet a választmány a Turul tíz éves folyamához készíttetett. A választmány által megbízott szerkesztő, Dr. Borovszky Samu úr, lelkiismeretes buzgalommal és szakavatottsággal felelt meg feladatának és első sorban neki köszönhetjük azt a kimerítő, 14 nyomt. ívre terjedő füzetet, melyet f. év május havában közhasználatra bocsájtottunk. A társaságnak tetemes áldozatába került ugyan e külön kiadvány létesítése, de ezzel kötelességet teljesített a tudomány és saját maga iránt; nélkülözhetetlen segédeszközt nyujtott e füzetben a választmány mindazoknak, kik heraldikai és genealogiai kutatásokkal foglalkoznak és nagyban megkönnyítette a folyóiratban eddig megjelent becses anyag áttekintését és használatát. A választmány intézkedett, hogy a jeles indexet 200 frtos alapító és pártoló tagjaink méltányossági okokból díjmentesen megkapják; a többire nézve pedig reményét fejezi ki, hogy a szükséges segédkönyv és a folyóirat kiegészítő része iránt tagtársaink sorában ezentúl nagyobb kereslet fog mutatkozni, mint a mennyivel most, megjelente után egy félévvel, dicsekedhetünk.
De ideje immár, hogy a Turul hasábjain közzétett tudományos anyag ismertetésére térjek. Annak változatossága és tudományos érdeke a következő rövid felsorolásból eléggé kitűnik.
A genealogia köréből vett dolgozatokkal kezdém a sort; mennyiségre nézve ezek felülmulják a czímertani tárgyúakat, miáltal folyóiratunk mult évi folyamának inkább genealogiai jellege van.
Első királyi családunk, az Árpádház, leszármazását, melyről nemrégiben egy tagtársunk tollából külön monographia jelent meg, ismertetvén Nagy Géza tagtársunk, néhány kritikai megjegyzésében alkalmat vett magának tisztázni az említett műben foglalt állításokat, s ezzel némi részben hozzájárulni ahhoz, hogy az első királyi ház teljes genealogiája végre kritikailag megállapítva álljon rendelkezésünkre.
Egy másik fejedelmi család, a Rákócziak, családfájának kiegészítéséhez a korszaknak nagyérdemű történetírója, Thaly Kálmán vál. tag szolgáltatott új, ismeretlen adalékokat. Ezek egyrészt Rákóczi József herczeg természetes leányának kérdését tisztázzák, másrészt kiegészítik a család régi, Ferencz bárótól leszármazott ágán a családfa hézagait; e közleményéhez t. tagtársunk újabb pótlásokkal is járult. Közleménye kapcsán Bárczay Oszkár tagtársunk, a Rákóczi-házzal rokonságba lépett vehéczi és laskodi Báncsy család czímerére, és Rákóczi Ferenczné, csanádi Nagymihályi Anna leszármazására vonatkozólag tett érdekes adatokat közzé.
A nemzetségek leszármazottjainak, a leszármazás módjának és elágazásainak kutatása terén folyóiratunk kezdettől fogva sok dolgozattal és új eredménynyel gazdagította a szakirodalmat. Az elmult évben kiváló figyelmet keltett az az értekezés, melyet Karácsonyi János vál. tag két ősrégi családnak, a Csákyaknak és Becskyeknek közös eredetéről, leszármazásáról írt; a két család közös eredete eddig is tudva volt, de a genealogiák az elágazás idejére nézve nem adtak pontos felvilágosítást. Az említett dolgozat tisztázza a kérdést és kimutatja, hogy a közös törzs még a XIII. század végén szakadt három ágra, melyeknek ketteje, a Csáky és Becsky-ág, ma is virágzik. Közös törzsől Istvánt, Erzsébet királyné tárnokmesterét mutatja ki, és elvetvén a Csák és Ákos nemzetségekről felmerült alaptalan combinátiókat, a Sidó nemzetségben látja azon genust, melyből a Csákyak, Becskyek és a kihalt szántai Petőfiek eredetüket vették.
Wertner Mór vál. tag három ősrégi család leszármazásához, birtokviszonyaihoz és történetéhez állította össze regesta-szerű kivonatokban az oklevéltárak kiadott okleveleinek adatait. Ezek: a Kórógyiak, kik a XIII. század elején élt Fülöptől veszik eredetüket; a Tornaiak, kiknek ismeretlen nevű közös őse ugyanazon korban élt, míg a család fiúágának kihalta 1406-ban következett be; Dr. Wertner harmadik közleményében pedig egy korábbi dolgozatához, az ónodi Czudarok történetéhez adott pótlásokat és igazításokat.
Hogy mennyi új és ismeretlen adat látott napvilágot folyóiratunk utolsó négy füzetében, melyek történelmi szereplésű családok leszármazását többé-kevésbbé tisztázzák: mutatja a következő rövid felsorolás.
Kandra Kabos tagtársunk az Aba nemből eredő Debrei Családra nézve állította össze a genealogiai 209adatokat; a család egyik sarjának, Debrői István kir. kincstartónak, előkelő, sőt vezérszerepe volt a Nápolyi László ellenkirály érdekében Zsigmond király ellen megindított mozgalomban. Stessel József úr, ki főkép vidéki lapokban a dunántúli régi birtokos családok történetéhez számos becses adatot tett már közzé, az Athinai család birtokviszonyainak ismeréséhez néhány érdekes adattal járult. Karácsonyi János vál. tag a Rátót nemből eredő főúri Paksy család eredetét világította meg; összeállítván a család legelső őseinek stemmáját, melyen az országos legfőbb méltóságokat betöltő családtagok, kik nádori, báni, tárnokmesteri stb. tiszteket viseltek, szerepelnek. Ugyanő egy nagyérdekű, 1540 tájáról való genealogiai feljegyzést közölt, mely az iklódi Désy család néhány nemzedékéről ad számot. Puki Andor tagtársunk a Matucsinaiaknak a XIII. század elejéig visszamenő leszármazását tisztázta; a család ősei közt egyik IV. Béla idejében az ország nádora, míg ennek negyedízi leszármazottjai már csak alispáni tisztet töltenek be.
Nem érdek nélküli az az 1708-ból való genealogiai feljegyzés, mely a Viczay és Héderváry családok eredetét és elágazását tartalmazza, és melyet a br. Perényi család levéltárából Dr. Komáromy András vál. tag ismertetett meg velünk. Ily genealogiai feljegyzések, kivált ha azok egykorúlag, a család érdekelt tagja által történnek, mint hiteles kútfők nagy értékűek; és ezek könt is a legbecsesebbek egyike az, a melyet Széll Farkas vál. tagnak köszönhetünk. Szápáry Péter, családjának kiváló tagja, 1667-től haláláig, 1702-ig, pontosan feljegyzette a családjában történt genealogiai eseményeket, házasságát, tíz gyermekének születését, egyeseknek elhalálozását, a legszabatosabb dátumokkal, még az óra megjelölésével is, mikor az illető családi esemény történt. E feljegyzések sokban kiegészítik a főúri család nemzedékrendjének hézagait és pontos adataikkal a legmegbizhatóbbak.
Csergheő Géza vál. tag a Buthkai Wiczmándy családról iparkodott a családi levéltár adatai nyomán bebizonyítani, hogy e család fiúágon a Guthkeled nemzetségnek leszármazottja; eddig ugyanis az volt felőle a hiedelem, hogy a Wiczmándyak nőágon, a Buthkayak révén, állottak vérszerinti kapcsolatban az említett generatióval. – Az Alapyakról, a Dunántúlnak ez előkelő régi családjáról, Salamon Vincze tagtársunk ismertetett meg több nagyérdekű levéltári adattal.
Ezen kisebb családtani közleményeken, adalékokon kívül folyóiratunk az elmult évben több teljes családi genealogiát, nagyobb családtani dolgozatot közölt, melyeknek mindegyike bő levéltári kutatások mellett és az oklevéltárakban közölt anyagnak lelkiismeretes felhasználásával készült.
Első helyen kell megemlítenem azt az élénken írott, meglepő eredményekben bővelkedő terjedelmes dolgozatot, melyet Dr. Komáromy András vál. tag a borsodi és ugocsai Szirmayakról irt. Az ügyvédi fogásoknak száz meg száz furfangja, a nyereségvágy, jogkiforgatás sokféle praktikája, melylyel egy ambitiosus eszes férfi minden eszközt felhasznált, hogy magát genealogiailag egy hasonnevű más családdal összekösse, jogainak részesévé tegye: a családtörténet tisztázásán kívül oly jellemző kulturképet ád a korról, mely ritkítja párját. Az az élénk ecsetelés, a hogy az érdemes szerző e képet vázolja, fokozza a dolgozat érdekes voltát, mely eddig megjelent részeivel kiváncsivá tesz a nemsokára várható befejezésre, a kifejlésre.
Egy másik nagyobb dolgozat Petrovay György tagtársunké, melynek befejezése szintén legközelebbi füzetünkben várható. A családi mult iránt érzett kegyelet birta rá tagtársunkat, hogy széles alapra fektetett levéltári kutatások és minden hozzáférhető adat felhasználásával foglalkozzék Máramaros megye egyik legrégibb, e néven kihalt családjának, a Dolhayaknak történetével, melynek egy ága, a szerző családjának nevén, ma is virágzik. A családtörténet a XIV. század közepéig nyúlik vissza, ekkor élt az a Szaniszló vajda, kitől a család 1708-ban történt kihaltáig szakadatlan sorban lehozható. A család eredetének megvilágítása összefügg a máramarosi oláh incolatus kérdésével, és e körülmény alkalmat szolgáltatott tagtársunknak arra, hogy Máramarosmegye régi népesedési mozgalmaival, az oláh beköltözés körülményeivel behatóbban foglalkozzék, miáltal dolgozatának nagyértékű történelmi hátteret adott.
Szintén a család történelmi multjának kegyelete birta rá két tagtársunkat, hogy saját családjuk leszármazását lehetőleg tisztázzák. Törös Sándor úr megírta az oroszlánosi Törös család történetét, melynek egyik kimagasló tagja, János, a linczi békekötésben oly kiváló szerepet vitt. A család legrégibb ismert őse Lőrincz, ki 1551-ben kap püspöki adományt, kétségtelenűl tőle származik a család ma is virágzó két ága; azonban okiratok hiánya miatt a leszármazás szakadatlan sorban ki nem mutatható. Négyesi Szepessy Béla tagtársunk is saját családja történetének megírásával róvta le kegyeletét családja multja iránt. A még nemrég bárói ágon is virágzott család leszármazása csak a XVI. század végétől mutatható ki összefüggőleg, bár minden körülmény arra utal, hogy eredetét sokkal régibb időben kell keresnünk.
Kis Bálint tagtársunk, most már választmányunk tagja, a lefolyt évben is folytatta azon tanulmányait, melyekkel családtörténelmünk elhanyagolt ágát, az erdélyi régi családok leszármazását annyi érdekes új 210eredménynyel gazdagítá. Az, a mit a homoród-szentpáli Szentpáli családról közölt, érdekesen és lényegesen kiegészíti folyóiratunknak egy korábbi közleményét. Komáromy András tagtársunk, mikor e családról írt, adatait a család ugocsai ágának levéltárából meríté; míg Kis Bálint tagtársunk közleményének forrása az erdélyi ág iratai. A kettőnek találkozásai és kölcsönös kiegészítései emelik a leszármazási táblák hitelességét. Egy másik közleménye az enyingi Török családról szól. A szerző rendelkezésére állott okmányokból a család erdélyi ágának leszármazása egészen más alakot nyert. Négy nemzedéken át virágzott ez ág, kiváló érdemeket szerezvén hadi téren; utolsó nősarja, Katalin, pedig Báthory Gábor fejedelemmel kötött viszonya által tette nevét hirhedté. Utolsó dolgozatában az Inczédi és a belőle kiágazott br. Jósinczi család leszármazását tette közzé. Tartalmas közleményei már eddig is sokkal járultak az erdélyi bonyodalmas genealogiai viszonyok tisztázásához.
A genealogia tudománya részére tájékoztatót nyujtott Kandra Kabos tagtársunk az által, hogy megkezdé azon családok neveinek közlését, melyekre nézve az egri káptalan hiteles helyi levéltárában adatok találhatók. Ha a hiteles helyi levéltárak őrei követnék e példát, mily becses, mily gazdag tájékoztatót nyujtanának a magyar genealogusoknak.
Az átmenetet a genealogiából a heraldika körébe Fraknói Vilmos vál. tag közleménye képezi. A magyar történetírásnak hervadhatatlan érdemű férfia, ki élete feladatául tűzte ki a vatikáni történelmi anyagnak hazánkra vonatkozó részét kikutatni, közzétenni és feldolgozni, eredményes kutatásaiban talált a mi számunkra valót is. Zsigmond király 1433-ban császárrá koronáztatása érdekében Rómában tartózkodván, kisérete tagjai közt túlnyomó részt magyarok voltak, az ország legelőkelőbb, főrangú családjainak sarjai. Ezek részére kieszközölte IV. Eugén pápánál, hogy a nekik szóló bullákat a pápai kanczellária díjtalanul állítsa ki. A kiséret felhasználta a kedvező alkalmat és tömegesen, száznál több folyamodásban, kértek a pápától kedvezményeket magok és családtagjaik részére. E kérvények az úgynevezett supplicatio-regestákban korunkra jutottak, tömérdek becses genealogiai adatot juttatván reánk legelőkelőbb családaink tagjairól, melyeknek becsét emeli az az áttekinthető összeállítás, a hogyan érdemes tagtársunk azt rendelkezésünkre juttatta. Zsigmond római tartózkodását arra is felhasználta, hogy kedvezményeket eszközöljön ki a pápánál saját alapítása, a magyar sárkány-rend részére. E tárgyban két kérvényt intézett a pápához; mindkettő merőben ismeretlen adatokkal járul e specialis magyar intézmény történetéhez, melynek multjával folyóiratunkban már számos közlemény foglalkozott.
Így legutóbb is Berzeviczy Edmund tagtársunk megfelelő magyarázat kiséretében közzétette a rendnek jelvényét, a mint azt a Grünenberg-féle 1483. évi czímereskönyv ábrázolja, és valószinűtlenné teszi egyes német íróknál fel-felmerülő azon nézetet, mintha Zsigmond 1418-ban a római sz. birodalom részére külön sárkány-rendet alapított volna.
A szorosan heraldikai tárgyú dolgozatokra térvén át, első sorban kell megemlékeznem Csoma József vál. tagnak az Aba nemzetség czímer-kérdéséről írt és egyik vál. ülésünkön fel is olvasott dolgozatáról. A nagyértékű közlemény merőben megváltoztatja eddigi felfogásunkat a nemzetség czímeréről. Eddig úgy tudtuk, és kételyek nem is merültek fel az iránt, hogy a nemzetség czímere a pólya, hol egyes, hol többes számban alkalmazva; t. tagtársunk heraldikai inductió útján arra az eredményre jut, hogy e pólya a nemzetség leszármazottjainak czímerében csak méltóság-jelvény; a nemzetség közös czímere, melyet ma is élő sarjadékai használnak: csőrében zöld koszorút tartó fekete sas, vörös mezőben. – Másik nagyérdekű dolgozatában az olasz renaissance hatását vizsgálja hazai heraldikánkra. Számos példával megvilágított értekezéséből látjuk, hogy a renaissance hatása leginkább a II. Ulászló és II. Lajos korabeli czímerekben nyilvánul; abban a korban, mikor az élő heraldika hanyatlásával a czímerek veszítenek heraldikai tisztaságukból, ellenben kivitelük, diszítésük által a miniature-festészet remekeivé válnak.
A bemutatások során ismertetett czímeresleveleknek számát két színnyomatú mellékletünkkel nagyobbítottuk. Mindkettő dunántúli családé, és egy esztendő terméke. Egyiket a Gyalókay, másikat a Szecsődy, ma is virágzó családok őse nyeri 1418-ban Zsigmond királytól. Mindkettőt másodelnökünk, Nagy Imre ismertette, bő genealogiai és családtörténeti adatokkal is kisérvén azok heraldikai méltatását. – E két czímerrel együtt folyóiratunk eddigelé 38, mohácsi vész előtti czímerképet tett közzé színes hasonmásban, és e számból 26 Zsigmond király korára esik.
1526. év előtti czímereslevéllel ismertetett meg Dr. Illéssy János tagtársunk, közölvén a Vrana család czímerére, vonatkozó adatokat. A család czímerét II. Lajos királytól 1520-ban nyerte; az armális eredetijét nem ismerjük, szerencsére azonban a czímer leírása megvan az újkori átiratban reánk jutott oklevél szövegében, a mi 1526 előtt nincs mindig így, s ennek alapján a hollót ábrázoló régi czímer construálható.
Régi heraldikai emlékeket ismertetett Décsényi Gyula, közölvén a magyar király czímeres tornaöltözetét abból az értékes párisi XV. századi kéziratból, mely az aranygyapjas rend legelső lovagjainak színes képeit főúri családok czímereivel egyetemben tartalmazza; a másik emlék a XIV. századi hirneves Manesse-codex magyar lobogója, mely az ország czímerét az Anjoukéval összetéve oly modorban ábrázolja, a hogy az a képes krónikában is látható. A közlemény, melynek első darabjához a Tört. Életrajzok szerkesztőségével közösen készíttetett színes melléklet is járult, érdekes adalékot nyujt azon felfogáshoz, melyben hazánk heraldikai jelvényeit a távol külföld részesíté.
Két nagy táblán, a Tört. Életrajzokkal egyidejűleg, folyóiratunk is közlé a drezdai kir. könyvtár két becses kéziratában fenmaradt erdélyi czímeres zászlók színes képét. A kézirat rajzai azon, hadi zsákmányként a császáriak kezébe jutott zászlók képeit adják, melyeket Básta és Mihály vajda a goroszlai csatában 1601-ben foglaltak el Báthory Zsigmondtól. Érdekes az ábrázolás módja, miként alkalmazták a czímereket zászlókon; s e tekintetben Dr. Mika Sándor úrnak rólok írt közleménye teljesen tájékoztat az emlékek történelmi, heraldikai és hadtani érdekéről. Ugyane tárgyról több felvilágosító és pótló adatot Thaly Kálmán vál. tagnak köszönhetünk.
Egy közleményünk megismertette a kihalt rátóthi Gyulaffy családnak teljességében eddig ismeretlen grófi czímerét az eredeti grófi diploma után. Csoma József vál. tag egy 1641-iki érdekes kötelezvényt közölt, melyben a jobbágy erős hit alatt fogadja, hogy földesurának tudta és akarata nélkül magát meg nem nemesítteti és czímereslevelet nem szerez. Végül bezárja a heraldikai közlemények sorát Tagányi Károly vál. tagnak tanulságos véleménye, melylyel Makó városa felhivására és a választmány kérésére a város pecsétjét megmagyarázza, eredetét megállapítja és mindennek alapján azt szabatosan leírja.
A heraldika társtudományát, a pecséttant, folyóiratunkban két közlemény képviseli. Kandra Kabos tagtársunk az egri püspökök pecsétjeit állította össze a legrégibb fanmaradt emléktől a mohácsi vész idejéig. Főforrásáúl az egri egyháznak eddig meglehetősen kiaknázatlan levéltára szolgált, melyből dolgozatában sok becses sphragistikai anyagot tett közzé. Az emlékek méltatása folyamán bő alkalma nyílt a buzgó kiadónak azok egyháztörténeti, családtani és heraldikai oldalára is kiterjeszkedni. – Nem érdektelen, sőt párját ritkító adalék az, a mit Illéssy János tagtársunk a kassai ev. ref. egyház pecsétjének adományoztatásáról közölt. Megtudtuk ebből, hogy az egyház mai napig használt pecsétjét, a fiait saját mellének vérével tápláló pelikánt, gr. Wesselényi Ferencz 1666. évi nádori adományának köszönheté.
Ime, t. nagygyűlés, a szaktudományaink terén elért eredmények, melyeket társulatunk mult évi munkásságául felmutathat. Nem mondhatja senki, hogy elhanyagoltuk szaktudományaink egyik-másik körét; közleményeinkben iparkodtunk változatos anyagot nyujtani s munkásságunkat és folyóiratunk terjedelmét megtartani abban a keretben, mely a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket meg nem haladja.
Jelentésem hátralévő részével, mely a társaság belső életéről számol be, röviden végezhetek.
A pénztári állapotot és alaptőkénk mennyiségét illetőleg bátor vagyok a felolvasandó pénztárnoki jelentésre utalni. Annyit azonban már most is megemlíthetek, hogy alaptőkénk a tavalyi nagygyűlésen kimutatott 12,000 frtról 13,000 frtra emelkedett; ez emelkedés részint a f. év első felében végrehajtott járadék-conversiónak, részint új alapítványoknak eredménye. Igaz ugyan, hogy ez emelkedés által a kamatcsökkenés következtében jövedelem-szaporulat nem állott be; de ez nem hat visszásan társulatunk működésére, mert viszont egyéb jövedelem-forrásunk, a tagdíjak befolyása, örvendetes emelkedést mutat. A folyó évre előirányzott jövedelmet az eredmény már most is, mikor az év végétől még néhány hét választ el, messzire fölülmulja.
Habár a tavaly betöltött tíz év végével társulatunk kebeléből alapszabályainkban biztosított joguknál fogva többen kiléptek, habár a kérlelhetetlen halál nagyban pusztított tagtársaink közt: a veszteséget túlszárnyalja az a szaporodás, melyet tagjaink száma mult nagygyűlésünk óta felmutat. Alapító tagjaink száma 3-al, pártoló tagjainké 6-al, az évdíjasoké 46-al gyarapodott. Kivált Széll Farkas, Szent-Ivány Zoltán és Petrovay György tagtársaink elismerésre méltó buzgalmának sikerült társulatunk részére számos új tagot szerezni.
A jövedelmeink terén mutatkozó örvendetes emelkedés azonban még mindig nem érte el azt a fokot, hogy megkezdett vállalatunknak, a Nemzetségi Zsebkönyvnek folytatására gondolhatnánk mindaddig, míg azon kötelezettségeknek, melyek a megjelent első kötetet terhelik, eleget nem tettünk. Erre rövid idő multán kilátás levén, bizton hiszem, hogy az anyagiak meglétével megtaláljuk azt a szellemi erőt is, mely a nagy nehézségekkel járó vállalat szerkesztésére nemcsak kész, de alkalmas is.
Társulatunk tisztikarában a lefolyt évben változás nem állott be. A tavalyi nagygyűlés újra megválasztá a társaság elnökségét, a f. évi első vál. ülés pedig a társaság titkárát és a folyóirat szerkesztőjét további öt esztendő tartamára. Választmányunk kiegészítést nyert Kis Bálint cs. és kir. kamarás és pártoló tagtársunk személyével, kinek az erdélyi genealogiai viszonyok tisztázása terén szerzett érdemeiért a választmány őszinte elismerését e választás által fejezte ki. Külföldi levelező tagunkká választottuk Crollalanza urat, a pisai olasz kir. heraldikai akadémia főtitkárát, azon színes 212és lekötelező előzékenységéért, melyet társulatunk iránt tanusított, nemkülönben a szaktudomány terén szerzett érdemeiért.
Az olasz kir. heraldikai akadémiával kiadványainkra nézve csereviszonyba léptünk és megteszszük a szükséges intézkedéseket arra, hogy a többi hasonczélú társulatok közt és köztünk szintén ily csereviszony létesüljön.
Választmányunknak egy nagyérdemű tagját veszítettük el halálozás által. Gr. Sztáray Antal alapító tag, a tudomány pártolásáról és a művészet támogatásáról ismert főúr, f. évi aug. 29-én megszűnt élni. A gyászban, melyet halála híre okozott, társulatunk is őszintén részt vesz; mert benne oly férfiút vesztettünk, kinek szaktudományunk sokat köszönhet. Elég a gr. Sztáray oklevéltárra, e mintaszerű kiadványra utalnom, melylyel a bőkezű, áldozatkész, nemeslelkű főúr a legszebb emléket állította magának, családjának, nemzetségének.
Jelentésem végére érve, csak azon egy reményt és óhajt fejezem ki, vajha az az emelkedés, mely társulatunk életében anyagi és szellemi téren észlelhető, állandó arányokban növekednék a jövőben is, hogy így társaságunk elérje saját virágzásában azt a jutalmat, melyet a tisztességes, zajtalan munka megérdemel.
Kérem a t. nagygyűlést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.
Fejérpataky László
társ. titkár.
társ. titkár.
