A CSANÁD NEMZETSÉG.

Teljes szövegű keresés

A CSANÁD NEMZETSÉG.
Ős nemzetségeink közül kevésnek története ismeretes a XIII. század elején vagy a XII-nek végső évtizedén felül. Természetes oka pedig az, hogy a tatárjárás okleveleink igen nagy részét elpusztítván, II. Endréig (1205-ig) alig 60–70 eredeti oklevél maradt fenn az utókorra.
A nemzetségek történetének fonalát tehát rendszerint csak ott vehetjük fel, hol legelébb találkozunk valamely oklevélben a «de genere» jelzővel, feltéve akkor is, ha azt nem csak valamely egyszerű bemondás alapján felvett s kiadott hiteleshelyi okirat, hanem magának a királynak tanúsítása, vagy a királynak perben keletkezett ítélete tűnteti így fel.
Másként áll azonban akkor, ha legrégibb történeti forrásaink beszélnek már valamely ősnemzetség törzséről; a nemzetség-történet itt is bizonyára hézagos marad, de mert a nemzetségtörzs ismeretes, már a történet fonala a többi nemzetségénél előbb megragadható.
Ily nemzetség múltja egyenesen összeforr magával a nemzet életével, mert azzal egy keletű és így köztörténeti fontosságú is.
A Csanád nemzetség törzsével két legrégibb történeti forrásunk: a «Szent-Gellért életirata» és a «Névtelen jegyző» által ismerkedünk meg.
Tudjuk, hogy Szent-István király az ellene s a kereszténység ellen fellázadt nagybátyját, 65II. Gyula erdélyi vezért, 1002-ben (mások szerint 1004–5-ben) legyőzte s táborát, híveit szétvervén, ez a legyőzetés Gyula nemzetségének, rokonai és hozzátartozóinak menekülését, s birtokaiknak elhagyását is szükségkép maga után vonta.
A Csanád nemzetség története is eme végzetes eseménynyel veszi kezdetét. I. Gyula vezérnek ugyanis két leánya lévén, az egyiket, Saroltát, Geiza magyar fejedelem (Szt. István atyja), a másikát, Karoltot pedig Doboka egy erdélyi főúr vette nőül.
Karolt Dobokának Csanád nevű fiat szűlt,* a ki valószínűleg nem unokatestvérének István királynak fejedelmi udvarában, hanem a pogányság fészkében, Erdélyben, Gyulának – mint nagybátyjának – táborában nyerte neveltetését és vallási elveit.
Anonymus Belae Reg. Notar. C. XI. 44. – Magyarország tört. forrásai I. 1. f. 19. l. – Podhraczky: Chronicon Budense 131. l. – Pray : Dissert. de dextera S. Steph. p. 155. nr. 1. – Karácsonyi János értekezése: «A Csanád nemzetség és birt. Délmagyarországon» (Tört. és régészeti értesítő 1884. évf. 1. és 2. füzet, 5. illetve 104. ll.). – Ortvay Tiv. Magyarország Egyh. földleírása a XIV. század elején 654. l. stb.
II. Gyula vezér bukása, családjának, rokonságának – s így öcscse: Csanádnak is – romlását, bujdosását kellett hogy eredményezze.*
A Gyula, Csanád és Szt. István közti rokonságot a következő táblázat mutatja:
I. Gyula vezér és fivére Zsombor. Sarolta. Geiza magyar fejedelem. Karolt. (Dobroka erd. Főur.) II. Gyula vezér, a lázadó. Szent István király. Csanád vezér. Bua. Bukna.
E rokonságra nézve 1. a különböző nézeteket : Hunfalvy Pál, Die Rumänen, 1885. (Századok 1890. 260), Wertner, Glossák az Árpádok genealogiájához (Turul, 1887. 75), Haner, Königl. Siebenbürgen 3., Karácsonyi János, Az Árpádház második elágazása (Turul, 1890. 50), Bunyitay, A váradi püspökség tört. II. 36, Pauler, A magyar nemzet tört. I. 61. stb.
Így kerül Csanád a Szent István uralma ellen lázadásban álló Ahtony délvidéki, hatalmas törzsfőnök táborába s ennek szolgálatait is fölajánlotta.
Ahtony Csanádot tábora és seregének vezérévé tette, azonban utóbb meg éppen halálra kereste vezérét, úgy, hogy Csanád menekült s pedig királyi rokona, István udvarába, hol felvette a keresztséget is s maga István király lett a keresztapja. Megbízást kapott arra, hogy a fellázadt Ahtony ellen a hadat ő vezesse.
Csanád serege a Maros-Tisza és Harangod képezett háromszögben táborozott (mint később által látni fogjuk, a Csanád-nemzetség birtokai is nagyobbrészt épp e helyen terültek el). Megostromolta s bevette Ahtony erősségét: Maros várát s az ütközetben megölte őt magát is.
E győzelem jutalmáúl – minthogy ez által Csanád megerősítette az Árpádház uralmát, Dél-Magyarországot Magyarországnak visszaszerezte s területi egységét biztosította – a király Csanádot a legnagyobb méltóságokra emelte. Udvara főtisztjei közé vette őt be, a királyi palota valamint Ahtony palotájának fejévé tette meg. És ezt is mondá nékie: «Ez naptól fogva azt a várost (t. i. az Ahtonyét) nem Maros, hanem Csanád városának hívják azért, hogy ellenségemet kiölted belőle; azon vármegye ispánja leszesz s azt a magad nevéről fogod nevezni, hívják ezt Csanád vármegyének nemzedékről nemzedékre».
Ezzel a király, az Ahtony által megszállás vagy foglalás által birt abba a roppant birtokterületbe, a mely a Marostól le a Tiszáig, Csanádtól Rév- (most Török-) Kanizsáig és Pádéig terjedt, mintegy 15 négyszögmérföldnyi nagyságban Csanád vezért helyezte be* s a mely óriási birtokok hol megfogyva, hol megszaporodva a nemzetség kezén sok századon keresztül meg is maradtak, miként ezt történetünk fonalán látni fogjuk.
Dr. Karácsonyi János: „Szent Gellért csanádi püspök stb.” 100. lap. – Wenzel: Árpádk. új okmt. VII. 429–431. ll. és 220. l.
Így lett a Csanád-nemzetségnek a Tisza-Maros-Aranka köz Erdély után a második hazájává.
Első teendője volt Csanádnak, hogy – a legenda szerint néki álmában oroszlán képében megjelent Szent-György tiszteletére, – azért, mert ennek sugallata szerint járt el az Ahtony elleni ütközetnél s így aratta a győzelmet, – monostort és templomot építtetett, azt «Oroszlános»-nak nevezve s ennek felszentelését Csanádmegye első püspöke, Szent Gellért, eszközölte.
Így alapíttatott Csanád által a Szent-György-oroszlánosi apátság, a mely a nemzetség közös temetkezési helye volt az egész Árpád korban.*
E monostor mint megerősített hely a későbbi oklevelekben Oroszlános-vár néven fordul elő, utóbb már mint várkastély szerepel, s a XVI. századig a nemzetség kezén van. 1551-ben azonban már Varkócz Tamás, Martinuzzi hadvezére, ezt a várat Petrovich temesi gróftól foglalta el s megrakta őrséggel, ki azt a Telegdyektől elfoglalva birtokolta. A várnak ma már nyoma sincs, a mostani Majdan helység temetőjének helyén állott. Még 1770-ben is fennállottak nyolczszög alakban, rendkívüli magas erős falai, a vár közepén kút volt, a kapu fölött pedig márvány táblára vésett oroszlánt ábrázoló czímer tűnt elő. (Történelmi és régészeti Értesítő III. 4-5. ll.).
Ha a névtelen jegyző adatait valónak fogadhatjuk el, Csanád azután a megölt Ahtony egyik özvegyét vette el feleségül* s így alapítója lett egy hatalmas, kiterjedt s az országnak számos buzgó hazafit adó nemzetségnek.
Hist. Hung. Fontes Dom. II. k. 14. l.
* * *
Az eddig ismert okleveleinkben egész a XIII. századig nem találkozunk a Csanád nemzetségéből leszármazott ivadékokkal; s az első – általam ismert – oklevél, melyben a tatárjárás előtt a «de genere Chanád» jelző az abban előforduló személynek származását feltűnteti, egy 1214-iki oklevél, mely szerint II. Endre király, kinek nejét Gertrudot, az elégületlenek 1213-ban november 27-én Leleszen megölték s testének egy részét ugyanott a király el is temetteté, a következő évben megerősítette Boleszlo váczi püspöknek ama hely monostora részére tett végrendeletét. Ezt a megerősítést a király a Csanád nemzetségből (de genere Chanád) eredő Kelemenös bán aradi vár-ispán tanácsára tette volt.*
Wenzel, Árpádk. új okmt. XI. 300. l.
A második ismert oklevél 1235-ben kelt, a melyből azt értjük meg, hogy Gervasius de genere Chanad, az aradi várnak Besenyő nevű földjét elfoglalta, mert a várnépek és várjobbágyok őt e miatt bevádolták.*
Regest. Varad. §. 158. – Bél, Adpar. 229.
Nem szorul magyarázatra, hogy ily ősi nemből eredő s ily nagy birtoktestekkel rendelkező családnak annyi századon át roppant mennyiségű leveleinek is kellett lenni, – hisz mint alább látni fogjuk, az ezen nemzetségből eredő Thelegdy Mihály még 1572-ben csak egy perben is 65 darab oklevelet tudott felmutatni igazai érdekében, s még a jelen században is megvolt a levéltár nagy része a Wesselényi család kezeinél Drágon, azonban az 1849-iki oláh dulásoknak sajnos, ez a levéltár is csaknem teljesen áldozatúl esett, csak alig néhány darab maradt meg belőle.
Legbecsesebb adatúl szolgál tehát manapság az országos levéltárban Dipl. oszt. 322. szám alatt őrzött nagyterjedelmű oklevél, a melyben somlyai Báthory István erdélyi vajda és székelyek grófja 1572-ben (dat. Thordć decimo quinto die termini prćnotati) Thelegdy Miklós kérelmére átírja az ennek kezein levő 26 darab eredeti oklevelet.
A mennyiben tehát adatainkat ebből az oklevélből merítendjük, ismétlések elkerülése végett a jegyzetekben csak ezen diploma számára fogunk hivatkozni.
A XIII. század közepén a nemzetség már több külön ágra volt oszolva s megannyi külön családra szakadt, de a birtokokat is már feldarabolták, némelyeket még telkekre is felosztva. Kivételképen birt már csak akkor a nemzetség egyik-másik tagja a többivel közösen egy-egy falut. Az újabb szerzeményt vagy örökséget birta az illető egészen.
A nemzetség történetének fonalát a már fentebb érintett Kelemenös bán, aradi várispánnal vettük fel. Ez perbe keveredett a nemzetség egy ősi birtoka, Zenta-rév miatt, s a biróilag megítélt párbajban, mint győztes s így pernyertesfél hagyta el a küzdtért.* Kelemenös bánnak fiaival: ú. m. Pongrácz comes, Chumur, Izsák és Elekkel, valamint azzal is, hogy Kelemenösünknek atyja Belenyk (Belényes), anyja pedig Kalán leány, – Kalán pécsi püspök nővére volt, – egy 1247-ben kelt oklevélből* ismerkedünk meg, a melynek tartalma szerint: Pongrácz comes – a kinek lakása a Csanád mellett fekvő Palota volt, – e falut apjától örökölvén s melyet utóbb már Pongrácz-Palotája néven találunk – összes ősi és szerzett jószágain határjárást tartat.
Árpádk. új okmt. VII. 244. l. (O. L. Dipl. 322).
Orsz. lev. Dipl. 322. – E Kalán püspök, helyesebben Zeri Nana de genere Calán 1135-ben már pécsi püspök volt. Koller, Hist. Episc. Quinque Eccl. VII. 345. l.).
IV. Béla király (dat. in Alba Regali in octav. purificationis Virginis gloriose) e czélra az aradi és csanádi káptalant küldi ki; királyi emberűl pedig saját udvari kamarását, Bylok Pétert (mag. Petrus Byluk aule nostre familiaris) nevezi ki.
A káptalanok is elsőrangú tagjaikat: az olvasó- és őrkanonokat bízták meg a ténykedéssel.
A határjárást IV. Béla akként rendelte el, hogy miután az eredeti adománylevél elégett, minden más lehető adomány-levél érvénytelen legyen.
A káptalan által felvett metalisban érintetik, hogy: «villa Chuchkud» Izsáké és Ugudé, holott Izsák a határoltató Pongrácz comesnek fivére, Ugud pedig a nemzetségnek egy egészen másik ágából: a Bogozlou ágból való volt, mi nyilván arra vall, hogy a nemzetségnek külön ágai között eddig még alapos szétosztás nem fordúlt volt elő.
Zanath-nak is csak fele részét birja Elek comes – Pongrácz testvére – míg «Munk» nevű falut egészben birja Izsák. Viszont «Tömpört» négy részre osztva találjuk a nemzetségi tagok kezén; volt olyan falu is, melyet hatan birtak közösen. – «Kalántelek»-re nézve felemlíttetik az oklevélben, hogy ezt Kalán pécsi püspök adta a saját nővérének hozományúl. A nemzetségre tehát ez mint anyai ági vagyon származott, és pedig kétségkívül Belenyk után. Alig is szükséges kiemelni, hogy Waffa comes lakóhelyét ismerjük fel az előforduló Waffa-Illeyse, alio nomine Kewkenyer helység nevében. – Rendszerint mívelt szántóföldek, tölgyerdők, hatalmas halas tavak mutatnak az oklevélből a jövedelem-forrás s a cultura némi nyomaira.
Pongrácz comest különben is élénken foglalkoztatta nemzetségének java s mint a királynál befolyásos egyén azt a családi csereszerződést, melyet testvérével, Izsákkal s ennek fia Makó bánnal kötött oly értelemben, hogy ha Izsák fiörökös nélkül halna el s így magva szakadna, akkor birtokai Pongrácz comesre szállanak; s viszont ha ő halna el mag nélkül, birtokait Izsák és fiai öröklendik, – 1247-ben királya megerősíttetés által szentesítteté.*
Wenzel: Árpádk. új okmt. VII. 221. l.
(Az érintett határjárás a következő birtokokon teljesíttetett: Pongráczfája et Pongráczteleke, Kyusfalu, Zent-Leurencz, quartam partem Thembes, Ladan, Palotha, item medietatem ville Beel cum medietate tribun, sessionem in Pradanmunustura, item medietatem ville Zanath, Chaka, Temerkyn, Zyntharew cum tributo, Egyházaskeér, Rosan, Szentmiklós, Borumlok, item piscinam Pathoktow, item Halaz, Kalantheluk, Kyshodus, item medietatem Chawas ville, cum duobus molendinis, item quartam partem ville Teges, item Puklussy, Nadasd, item medietatem ville Woffa-Illeyse que alio nomine Kwkenyer vocatur, item Narad in Syrmia.)
A birtokok szétdarabolt volta elvégre is szükségessé tette, hogy a nemzetség alapos osztozást eszközöltessen, s ki-ki önállóan kapja meg a roppant terjedelmű javakból illetményét.
IV. Béla királyhoz fordul tehát az egész nemzetség s kéri a megosztoztatást, a mi meg is történt, s a király 1256. évi deczember 17-én kelt nagy oklevelében* bizonyítja, hogy előtte a Csanád nemzetség tagjai és pedig egyfelől: Pongrácz comes és fiai László és Tamás, Chumur és fia István, Izsák, és fia Makó, Elek, kinek neje Jolán Kilián leánya volt* és fiai Dankos és Gergely, Kelemenös bán fiai, Belenyk unokái; másfelől Csanád comes és fiai Dénes és Gergely; Barabás és fiai: Mihály, Barabás és Domokos; Filep és fiai: Zuna és Benedek, Waffa comes fiai; hasonlóan Belynik bán unokái; továbbá Belynik bán testvérének Bogyoszlónak unokái: ú. m. Chanád és Tamás Keczele fiai, Mikche (Mihály) és Weitech Tódor fiai; Lőrincz és Gergely Cheme fiai, – Csanád, Arad, Temes, Szerém, Pozsega, Vas, Győr és Moson vármegyékben, Erdélyben s a macsói bánságban fekvő ősi jószágaikon, a Tembes szigeti, kanizsai és kemechei monostorokon barátságosan megosztoztak, az oroszlánosi monostort azonban egész nemzetségük közös birtokául hagyták.
Az Erdélyi Múzeumban. Eredetije pergamenen függő pecsétje híjával ; a Csanád nemzetség Drágon 1849-ben elpusztított levéltárának csekély maradványából néhai báró Wesselényi Ferencz adománya. Közölte Wenzel, Árpádk. új okmt. VII. 429. l.
Wenzel, VIII. 408. 1. 1272. évről.
E nagyfontosságú oklevélből tudjuk meg az 68osztályban részesülő akkor élt 29 férfi családtag apáinak s nagyapáinak neveit is, s az ágak szerint a Kelemenös bántól, úgy a Woffa comestől leszármazókat, mely mindkét ág annyi századon keresztűl virágozva nagynevű hazafiakat adott az országnak, úgy a Bogyoszló főágból eredőket is.
A két főág, a mennyiben a velök egy ízen álló Fülöp (a nagy) után utódok nem maradtak, t. i. a Belenyk és Bogyoszlóé egyenként 54–54 birtokot kapott, a Bogyoszlóké azonban «miről, mint az oklevél mondja: nekik külön levelük van» – jövedelmezőbbnek említtetik; ámde mert egymástól szétszórtan feküdt, jelesül Csanád-, Temes- és Szerémmegyékben s a Száván túli ú. n. macsói kerületben (bánságban), valamint Vas-, Győr- és Mosonmegyékben is – nyilvánvalóan kevésbbé volt előnyösebb is rájuk nézve; s eredményezé azt is, hogy ez a főág elköltözék az ősi fészekből, Csanádból a Dunántúl kapott birtokaira s valószínű, hogy a Csanádban kapott egy-két falut idővel azután eladták.
Nem minden alap nélkül mondja azonban a Csanád nemzetség történetének is jeles buvárlója, dr. Karácsonyi János «A Csanád nemzetség és birtokai Dél-Magyarországon» czímű értekezésében:* hogy a Bogyoszló ágból lehet származtatni a XV. századig virágzott Csücsködy családot is, mert ezt az állítást nagyon valószínűnek mutatja a fentebb ismertetett 1247. évbeli oklevél, a melyből kitűnik, hogy «Villa Chuchkud» felében a Bogyoszló ágból eredő Ugud-é volt. Minthogy pedig a másik felét a Kelemenös-ági Izsák birta, kinek fia Makó mag nélkül maradt, s így míg Csücsköd eme felének az ugyancsak fentebb érintett egyesség szerint mint Izsák birtokának, Pongrácz comesre kellett átszállania, addig az Ugod birta másik fele rész ősi jogon ennek ismeretlen utódaira maradt s birták azt a leszármazottak, kik aztán, a mikor a családnevek megállapodtak a XIV. század elején, a birtok után vették fel valószínűen a Csücsködy nevet. Annak legalább semmi okleveles nyoma nincs, hogy Chuchkud eme másik fele a Chanád nemzetség Kelemenös bán vagy Waffa comes ágára átháramlott vagy ezek által felkéretett volna, mi az akkori ősiségi törvények figyelembevétele mellett, egyenesen arra vall, hogy Ugudnak is maradtak leszármazottai. A Bogyoszló ágából származottakkal egyébként majd később foglalkozunk, ha a Belenykével végeztünk.
Tört. és régészeti értesítő, X. évf. 1884. 1. füz. 23. l.
A Belenyk főágnak jutott 54 birtok a Kelemenösök és Waffák között akként osztatott fel, hogy a Kelemenös fiak kaptak 27 falut, a Waffa fiak pedig 22-őt. Három falu pedig két részre ment. A kanizsa-monostori, a kemeche-monostori és a párkány-monostori birtokok s jövedelmek is a két ág között egyenlően oszlottak meg; a boldogs. szűz tömpösi monostora pedig egészben a Waffáknak jutott. Csak Oroszlános-Monostor hagyatott meg az egész nemzetség közös birtokául. Végűl az Erdély szélén Aradmegyében fekvő «Fülöp kövét» s az ehhez tartozó uradalmat a Kelemenös és Waffa fiak (tehát csak a Belenyk ág) tartották meg közösben, úgy, hogy a gazdálkodást mindkét részről egy-egy gazdatiszt fogja vinni abban.
Különösen megemlítendő, hogy a csanádmegyei «Felvölnök» falu a Kelemenös fiaknak jutott ez oklevél szerint; Izsák fia: Makó bán tartotta itt lakását mint Kelemenös bán unokája, az ő birtokába kerülvén ez a hely, s az ő nevéről «Felvölnök», «Makófalva» nevet vett fel már a XIII. század második fele végén, miként azt alább látni fogjuk.
Ez a nagy osztozkodás mindenesetre erősebbé, szilárdabbá tette kinek-kinek a jogát az illető birtokban; a remélt békesség azonban nem sokáig tartott a Kelemenös és Waffa fiak közt (a Bogyoszló-ágiak ugyanis nagy részben eltávozván Csanádból, a távolból nem is zavarhatták meg a kötést).
Már 1257-ben a Kelemenös-ági Csanádok, Biharmegyében is leányágon birt ősi javaikban felmerült birtokháborítások okából határt járatnak.
A nemzetségnek Biharmegyében fekvő ú. n. erdőháti birtokai közűl, – melyekhez sok részjószágon kívül Telegd mint központ, Bertény, Borostelek, Szakadát, Szabolcs, Posalaka, Sonkolyos, Dubricson, Telki, Jenő, Battyán, Telkesd stb. falvak tartoztak, – Telegd, Bertény, Sonkolos, Jófamező és Szabolcs falvak határai és a Bertény alatt a Sebes-Körösön átvezető hídon szedett vámok miatt sok kellemetlensége 69volt a nemzetségnek Csák fia Pál comes és ennek fiaival, mint szomszédos birtokosokkal, s mint a kiket felében szintén megilletett a vámszedés joga is.
A közös vagyon számos perre adott alkalmat. A háborítás miatt Csák fiai panaszkodtak, de Pongrácz fiai: László és Tamás, a Csanád nemzetség tagjai, 1257-ben a váradi káptalan előtt kijelentik, hogy e felsorolt úgynevezett erdőháti birtokokat őseik már a tatárjárás előtt ősidőktől fogva birták, azt mondván ugyanis: «sicut pater eorum et alii antecessores sui ante tempus Tartarorum possederant ab antiquo».
Béla király előtt, a királyi tanácsban Móricz tárnokmester, Roland nádor és István egész Szlavonia bánja vevén részt, egyesség jött létre a felek közt e kérdésben, a melynek értelmében: Pál comes, Miklós és István fiaival egyetemben a váradi káptalan előtt Szent László koporsója fölött tartoztak esküt tenni a kérdéses birtokhatárok felől, a melynek alapján aztán Belus comes, a király embere, és Andronicus váradi őrkanonok, mint káptalani bizonyság által a határak felveendők. A melyik fél a megállapítottaktól eltérne, 200 márkát tartozik fizetni a másiknak.
Pál comes és fiai az esküt le is tették, mire a káptalan a meghatárolást nyomban teljesíté. Volt még László és Tamás uraknak egy más nemes úrral: János fia, Miklós comessel és éppen Bertény, Sonkolos és Jófamező falvak határai miatt birtok pere, mert nevezett Miklós comes 1264-ben a váradi káptalan előtt megjelenvén, előadta, hogy az említett falvakban lévő birtokainak határaiban őt Pongrácz comes fiai, Tamás és László, egyenetlenséget keltve, folyton megzavarják, pedig hites, jeles emberekkel, szomszédjaival, minők többek között Csák fia Pál comes és Lampert fia Miklóssal bizonyíthatja hogy a kérdéses birtok-határok firól fira szállva, általuk így és ekként biratott.
Ennélfogva a káptalan által a határok kijelöltettek és megállapíttattak.
Megemlíttetett itt az is, hogy a Bertény felett emelkedő havasok közt, a Solymoskő és Felkő nevű hegyeken tartották a Csanád nemzetségbeliek a nemes vadász-sólymok fészkeit.
Thelegd és Zabolcs határai iránt is volt Tamás és az említett Miklós között egyenetlenség, melyre nézve a felek a váradi káptalan előtt 1271-ben jutottak megállapodásra.
IV. László király alatt megint perre adott alkalmat a Bertény alatt folyó Sebes-Körösön átvezető hídvám kérdése, mert az Erdélyből jövő vagy odamenő kereskedőktől szedett vámjogot úgy a Csanádok, valamint Csák fia Pál comes fia Achon magáénak vitatta. A perben 1284-ben a király megbizottai: Bertalan váradi püspök és Loránd erdélyi vajda, hoztak ítéletet, a vámot félig a Csanádoknak, másik felét pedig Pál comes fiának ítélvén meg. Ez alkalommal a vám mennyiségét is megállapították, s ez a vámháznál, nyilvános helyen kifüggesztendő volt, hogy mindenki láthassa.*
Wenzel, Árpádk. új okmt. VII. 475 s k. ll. – U. o. 539. l. - U. o. VIII. k. 121. l. – U. o. IX. k. 400. l. – O. L. A. N. R. f. 938. nr. l. – O. L. Dipl. 322.
A Belényes (Belenyk) fiának Kelemenös bánnak legidősebb fia: I. Pongrácz comes, már említett két gyermeke közűl Lászlót Biharmegyében látjuk csak szerepelni; ez fiörökös nélkül halt el s pedig, miként alább Tamás comesnél látni fogjuk, a kúnok ölték meg. Pongrácz ifjabb fia Tamás, ki az 1257. és 1264. évbeli határoltatásokat is eszközöltette, sok ideig lakott Csanádmegyében; kuriája Egyházas-Kéren volt.*
Wenzel, Árpádk. új okmt. IX. 385. l.
A szomszédságában – Szenteltszéken – kúnok telepedvén le, ezekkel sok baja volt. 1281-ben rátörtek kuriájára, s azt, valamint Tömörkény faluját, felperzselték, megölvén Tamás úrnak két unokatestvérét is. Tamás futással menekült meg a haláltól.
Érdekes vonatkozást foglal magában erre a kún-dúlásra IV. László királyunknak egy 1284. évi sexto calend. decembris keletű oklevele,* melyből a következőket olvassuk:
O. Ltár, Dipl. 322.
A Csanád-nemzetségből eredő Tamás comes megjelent László király előtt, s felmutatván IV. Béla királynak egy 1247. évben (Datum in Alba Regali in octavis purificationis virginis gloriose) kelt oklevelét, kérte, hogy ez oklevél alapján a király őt birtokaiban megerősítse. A felmutatott oklevélnek azonban a pecsétje hibásnak találtatott, a mennyiben annak alsó fele, körülbelül a pecséten ábrázolt király térdeitől kezdve 70a selyemfonállal együtt hiányzik, mintha levágták vagy elégették volna; a selymen csakis a pecsétnek felső része függ.
László király tartván attól, hogy itt hamisítás esete foroghat fenn, tanácsot tart, s az oklevelet az ország bárói jelenlétében megvizsgáltatja.
Kérdik Tamás urat, mi történt ez oklevéllel? Ez előadja: hogy kúnok ütvén házára Egyházas-Kéren, udvarát az egész faluval együtt felégették, négy szomszéd faluját (s ezek közt a mai Csákát és Tisza-Szentmiklóst) kirabolták, mire ő futásnak eredt s a Tiszán át másik jószágára, Tömörkényre, menekült, magával vivén okleveles bizonyítékait is, melyeket utóbb a tömörkényi templom szentélyében rejtett el. A kúnok üldözték s azt vélvén, hogy ő is a templomban rejtőzik, azt felgyújtották; itt égtek el összes levelei, csak Béla király ez oklevele maradt meg ily állapotban. Ez oklevél igaz voltának bizonyítására felmutatja annak a váradi regestrumból vett mását.
A királynak ez nem elég, további vizsgálatot rendel el. A megsérült pecsét átadatott Tamás váczi püspöknek s királyi alkanczellárnak, a ki a pecsét-maradványt ketté törvén, megállapította, hogy a selyem belül ép, hogy nem forog fenn az az eset, hogy más oklevél pecsétjét függesztették volna a Béla királyéra. A kétség eloszolván, a király ily szavakra fakad: «Ime, az Úrnak szemei őrködnek az igazak fölött és fülei nyitvák az ő könyörgéseiknek»; s azután átíratta, hibátlannak nyilvánította s pecsétjével megerősítette Béla oklevelét.*
V. ö. Fejérpataky, Kir. kanczellária, 72. l.
A következő évben ismét felkérte László királyt, hogy tekintettel arra, hogy fivére László is megöletett immár a kúnok által, s folyton háborgattatik még a nemzetsége tagjai által is birtokaiban, védelmezze meg őt a király a kúnok, az országnagyok és saját családja ellen s erősítse meg őt Csanád-, Arad- és Temesmegyében fekvő birtokaiban, ú. m. Szentlőrincz, Kisfalu, Malomszeg, Ladán, Palota, Pradanmonostor, Boldogasszonyfalva, Zanáth, Themerkén, Kér, Paducy, Agar, Agarfoka és Agartó, Halastó, Choka, Rasan-Szentmiklós, Kökényes fele, Rabey fele, Zombor fele, Csávás fele és Kalántelek fele részében. Hogy e birtokok valóban őt illetik, bizonyította nemzetsége tagjaival s jelesül az e részben meghallgatott Izsák fia Makó bán, Elek fia Gergely, Chanád fiai Dénes és Gergely, Barnabás comes fiai Domokos, Barnabás és Mihály, Fülöp fia Benedek, Domokos fiai Tivadar és Ireneus, Ugud fia Péter, rokonaival. S minthogy igazsága kiderült, a király 1285. évi ápril 26-án ezt a kérelmét is teljesítette.* Ez alkalommal abban is megállapodtak a nemzetség tagjai, hogy Belenich fia: Nagy Fülöp-nek a része közöttük osztatlan maradjon s annak hasznát a Béla király oklevelében adott feltételek mellett élvezhessék.
Wenzel, Árp. új okmt. IX. 419.
Tamás úr, úgy látszik, nem is érezte magát jól Csanádban, Biharba vágyott; igyekezett csanádi birtokainak gondozókat keresni, hogy elvetvén ezek gondját, megnyugvással mehessen lakni Biharba. Így 1296-ban megjelen a csanádi káptalan előtt, fia Lőrincz és nemzetségbeli rokonainak, úgy mint Barabás fia Barabás, Csanád fia Gergely, Dénes fia István és Fülöp fia Benedeknek jelenlétében és beleegyezésük mellett Ladán nevű birtok mellett fekvő Palota nevű birtokát Turnus Miklós comesnek és fiának adja át benépesítés végett.*
Orsz. ltár, Dipl. 30588. Közölve: Hazai okmt. VIII. 364. l.
1299-ben el is hagyta Csanádot, s elköltözék csakugyan Biharba, a Körösközre Telegd-re anyai ágú birtokára. Elköltözése előtt elment a váradi káptalan elé Waffa-ágbeli rokonai Csanád fia Gergely, Barnabás fia Domokos, Fülöp fia Benedek, Dénes fiai István és Pállal, s ezeknek gondjaira, védelmezésére, művelésére bízza azokat a birtokait, a melyek különösen, és kizárólag az övéi voltak, jelesül: Szentlőrinczet, Ladánt, Felvölnököt, mely újabb néven Makófalvának neveztetett, (a későbbi Makót) Csanádban, továbbá fehérvármegyei Belenyk vagy Belényes felét fáradságok fejében a használat joga a Waffa-ágat illetendi. A Waffa-fiak kötelezték magukat a káptalan előtt, hogy a mikor Tamás vagy utódjai – az immár Thelegdy-család nevet felvett Csanádok – e birtokaikat tőlük követelik, minden kifogás nélkül visszaszolgáltatják, s ha mégis netalán vonakodnának, azonnal 100 márka 71büntetést tartoznak fizetni a perköltségeken felül. Kiköttetett még az is, hogy ha mind a mellett az történnék meg, hogy a Waffa-fiak csalárd módon félrevezetnék a hivatalos személyeket, s oly okleveleket állíttatnának ki maguknak, melyek a birtokok tulajdonjogát a részükre ruháznák át, az ily oklevelek már előre is semmiseknek, hatálynélkülieknek tekintessenek.*
Knauz, Monumenta E. Strigoniensis II. 468–469. l. Ered. az esztergomi kápt. levéltárában Capsa 44. fasc. 8. nr. 22.
Láttuk, hogy Felvölnök vagy Makófalva már a IV. Béla alatt történt osztozkodásnál a Kelemenös bán ágának kezeire jutott, s most is Tamás comes mondja azt kizárólag a magáénak s mégis, mint később látni fogjuk, Makófalva a Waffa-ági Csanádok birtokába ment át.
Kelemenös bán unokája volt Makó bán, Felvölnök ennek lett is megítélve, s íme a Waffa-fiak veszik fel Felvölnök s illetve Makó bán után a Makófalvi család nevet a XIII. század utolsó éveiben vagy a XIV. század elején.
Mindez csakis arra a körülményre vezethető vissza, hogy a csak gondjukra és használatukra bízott Makófalvát a Waffa-fiak – daczára a váradi káptalan előtt 1299-ben tett erős kötésnek – magukénak tartották, s elidegenítették, a rokon Tamás comesnek megkárosításával.
A két ág között e miatt egyenetlenség támadt, majd per keletkezett, a mely per, miként később reá térünk, csak 1337-ben nyert befejezést.
Elérkeztünk immár oda, hogy a nemzetség ágait mint külön névvel biró családokat ismertethetjük, jelesül: első sorban a Thelegdyeket, majd pedig a Makófalvi; később makófalvi Makó és makói Makayakat.
Végül röviden kiterjeszkedünk a Tömpösy, a Csücsködy és Kökényéry családokhoz tartozókra is.
MAKAY DEZSŐ.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages