III. A Széplaki Petrichevich-Horváth család.

Teljes szövegű keresés

III.
A Széplaki Petrichevich-Horváth család.
Valamint örvendetes vívmánya a genealogiának, ha, miként a Sombori és Drági családoknál is láttuk, két külön néven virágzott család összetartozóságát s közös törzsét megállapítni sikerül: nem kevésbé becses eredmény a genealogusra nézve az is, ha azonos nevű, de merőben különböző családok tagjait egymástól gondosan meg tudja különböztetni.
Ez néha igen nehéz; főleg oly családoknál, melyek neve sok mással közös, mi nálunk gyakran fordul elő.
Ilyen a Horváth név is, a melyet viselő számos családok közt eligazodni, kivált mivel úgy a genealogiai munkákban, mint az oklevelekben azt igen sokszor előnév nélkül találjuk, valóban súlyos egy feladat.
Éreztem ezt magam is eléggé «Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban» czímű monografiám kidolgozásakor, s így nem tartom feleslegesnek genealogus társaim figyelmét felhívni az azonos nevű családok genealogiájának mentől tüzetesebb tisztázására.
S mivel említett munkámba a Petrichevich Horváthok is, nemzedékrendüknek főleg a család nőtagjai tekintetében eddigelé felette hiányosan ismertetett voltánál fogva, csak töredékesen és elszórtan jöhettek be, az annak kiegészítő kötetét mentől teljesebbé és hibátlanabbá tenni törekvő utánjárásaim folytán szerencsés valék most már hozzájutni a család oklevelei alapján összeállított tüzetesebb nemzedékrendükhöz, melyet mint magában is igen érdekest, s a Horváthok genealogiájának tisztázására szintén igen becsest, említett munkám keretén kívül is ismertetni általános érdekűnek tartom.
E számos más főrendű családainkkal szorosan összeszövődött családnak, – melynek ma már minden férfitagja grófi vagy bárói rangra van emelve, – múltját az eddigi családtani munkákból eléggé megismerhetjük; így tehát csak a pontos nemzedékrend közlésére szorítkozom, megjegyezvén, hogy még ez sem egészen teljes, mert hiányzik benne többek közt azon Horváth Anna, ki 1630 körül Magyardéllei Jármi Miklós neje volt, ha csak nem azonos azon Annával, ki Barcsai Ákosnénak iratik, de hogy melyik Barcsai Ákosnak lehetett neje, azt a Barcsaiak nemzedékrende kidolgozásánál sem tudtam megállapítni. Hiányzik továbbá azon Horváth Zsuzsánna, ki 1788-ban gróf Teleki Ádám özvegye volt s azon másik Zsuzsánna, ki jelen század első felében Sombori Ferencznek volt neje, valamint azon Juliánna is, kit ugyanez időben Sombori Sándor huszárezredes nejeként láttunk, ha ugyan ez szintén a Petrichevich-Horváthokból való volt, – mi határozottan feljegyezve nincs, – s ha nem azonos azon Juliánnával, ki P.-Horváth Károly és Barcsai Róza leányaként áll a nemzedékrendi táblán, mely itt következik:
30II. TÁBLA
Simon de Brassó (l. az I. táblán); Miklós magister, 1329 de Brasso, comes Cybiniensis. – Más okmányban Nicolaus magnus de Rosnou, ismét másban de Brassov alias de Sombor néven; Salamon de Brassó 1326 brassói ispán † 1331 előtt; János magister 1331 de Rosnou, 1333–1341 comes de Brassow et de Byztricia, 1342 comes de Wrcia et de Bistricia Utódai Sombori néven:; Jakab magister de Drág 1331 de Rosnou, 1333–1341 comes de Brassow et de Byztricia, 1342 comes de Wrcia et de Bistricia Utódai Drági néven:; Miklós; Mihály 1393; Péter; János 1393; János 1430 (Eősi Dorottya de ead.); András †; László 1399–1400 dobokai főispán †; Jakab 1419–22 (Bogáthi Brigitta); Ferencz 1416 (Gyerőfi Margit); Zsigmond 1429 (Somkereki Erdélyi Ilona); Osváld 1430;Gergely 1434 (Gerendi Zsófia de ead.); Tamás 1453–73 (Samlyai Báthori Adviga); Anna (Patai Décsei Antal); Ilona (Esküllői Eördög Simon); Zsigmond; Tamás 1488 kir. személynök (Pánczélcsehi Pánczél Angaléta); István 1473; Márk † 1493; Klára 1492 (Szentgyörgyvölgyi Szentgyörgy Mátyás); Kelemen †; László (Somkereki Erdélyi Potentiana 1463–87); Zsigmond 1506; Márton 1506; Ferencz †; Zsigmond †; Anna (Károlyi Zsigmond de ead); Zsófia (a) Thoroczkai László de ead.), (b) Balásfalvi Cserényi Pál); Péter 1473 (Bethleni Bethlen Klára); Eufrozina 1486 (a) Koka (chocca) Benedek de…) b) Kövendi András de ead.); Gáspár † 1521; János (Szentpáli Borbála de ead.); Benedek (Czegei Wass Erzsébet); János 1562 (Kénosi Dorottya de ead.); Mihály (a) Vinnai Eödönffi Zsófia) (b) Albisi Zólyomi Katalin 1549–53) a b?; Péter (Majádi Jusztina de ead.); Péter; Gergely; László 1561 81 89 fejedelmi főügyész, lengyelországi követ. az erdélyi dézsmák bérlője, a fejedelem nevelője és a kormányzó-tanács tagja (Valkai Zsuzsánna de ead.); István † 1549; Kristóf † 1548-ig; György † 1548-ig; Miklós; Jakab † 1658 előtt; Márton (Tötöri Borbála de ead.); Mihály; Anna (Szavai Almádi András) Borbála (a) N.-váradi Gyulai Mihály b) Köblösi Teke Ferencz); István 1629–30; Anna 1638 (Darlaczi Tamás de ead.); Bora (Tarczali Pál de ead.); Judith (Kolosvári Tordai János); János (Suki Dorottya de ead.); Mihály (Sarmasági Anna de ead.); Sára (Szentpáli Menyhért de ead.); György (Tamásfalvi Vitéz Borbára); Magdolna (Véglai Horváth János); Mária (Dobay Péter de ead.); Klára; Bora; Zsigmond (Tordai Zsófia de ead.);Mihály; Sándor 1594 követ Németországban †; Farkas †; Anna (Teremi Sükösd Istv.); Erzsébet (Szárhegyi Lázár András); Gábor 1618 (Gerendi Erzsébet de ead.); Zsigmond †; Borbára (Losonczi Bánffi Gábor); Zsuzsánna (Valkai Miklós de ead.);
(Folyt. a köv. táblán)
31Gábor (l. a II. táblán); Sándor 1648 (Tamásfalvi Vitéz Judith); János 1631 követ, 1645 tordai főispán (Háczoki Anna de ead.); Anna (Kállay Gáspár de ead.); Erzsébet 1625 (Csomay Bálint); László; László (Tasnádszántói Becski Anna; Kata (Dobokai Imre de ead.); János 1715 (Szilágy-szécsi Széchi Mária); Borbára (Bethleni Bethlen Mihály 1652); Sándor (Ajtoni Krisztina de ead); György (Szavai Almádi Judith); Judith (Farnosi Keczeli Zsgimond; Jusztina (Palatkai Zsigmond de ead.); János (Szalontai Tholdy Mária); Péter (Szavai Almádi Krisztina); Lajos (Homoród-sz.-páli Szentpáli Ágnes); György (Pécs-ujfalusi Péchy Kata) †; Gábor (a) Vargyasi Daniel Mária b) Tordai Salduki Rachel); Petronella (Kereső László); Antal †; Drusiánna (Gyerőmonostori Kabos Sándor); János (Csomafái Butyka Zsuzsánna); Klára (Borsai Ádám de ead.); Zsigmond; János; Elek †; János †; János (Balásfalvi Cserényi Ágnes); Juliánna (a) gr. Kun Zisgmond b) br. Győrffi József); Zsófia (Bágyoni Zsigmond de ead.);Farkas (Gyerő-monostori Kabos Krisztina); János (Désfalvi Simon Judith) †; Sándor (Kőrös-tarcsai Veér Judith) †; Gergely (F.-szálláspataki Mara Borbára) †; Lajos (Fogarassi Krisztina); Ágnes (Naláczi József de ead.); a) Sámuel (Murányi Anna); a) Klára (Kis-budaki és Rettegi Rettegi István); b) László (N.-váradi Horváth Krisztina); Juliánna (Gyerőmonostori Kabos János); Ágnes (Szucsáki Ferencz de ead.); Krisztina (a) N.-ajtai Cserei Zsigmond b) Zeykfalvi Zeyk Mózes); Ádám (br. Diószegi Terézia); Farkas (Pécs-ujfalusi Péchy Julianna); Elek (gr. Tholdy Eulalia); Sándor huszárezredes † 1860 (Széplaki Petr. Horváth Juliánna) †; János (gr Tholdy Rozália) †; Ádám †; Ferencz (Széplaki Petrichevich-Horváth Zsuzsánna); Imre (Pécs-ujfalusi Péchy Anna); Zsuzsánna (Piskárosi Szilágyi Lajos); Anna (Bárczay András de ead.); Lajos cs. és kir. kamarás (Kézdi-sz.-léleki Kozma Irma csillag-ker. hölgy); Irma (gr. Lázár Imre); Elek (Palatkai Klára de ead.); Erzsébet (Pécs-ujfalusi Péchy László); Anna (Léczfalvi Gyárfás Pál); Borbála (M.-kövesdi Ujfalvi Sámuel); Krisztina (F.-őri Zámbó Ferencz); Albert †; Gyula (Hatmannsdorfi Hatfaludi Johanna); Sarolta (a) gr. Bethlen Zsigmond b) gr. Kún Károly); Gábor †; Lajos †; Margit †; András (Gyerő-monostori Kabos Zsuzsánna); István (A.-pesztyéni Alsó Róza); Julianna (Balázsfalvi Cserényi Ferencz); Terézia (Szombatfalvi Gergely de ead.); Miklós †;Eszter †; Rozália (M.-gezsei Mohai István); Judith †; Karolina (Farnosi Keczeli János); Bálint (Olasztelki Kolumbán Juliánna); József (Diódváraljai Miksa Anna); Mária †; Zsuzsánna; Karolina (Kis-budaki és Rettegi Rettegi Zsigmond); Sombor; Erzse; Lőrincz; Polixena; András; Ilona
 
32Radochi Petrichevich Miklós, utóbb Horváth néven 1543–84 (Széplaki Both Anna); Kozma 1578–90 fogarasi várnagy, fejedelmi tanácsos (Dersi Petki Bora); Klára (a) Tamásfalvi Vitéz Miklós b) Tinkovai Macskási Mihály); János sz. 1559 – 1616-ban uj adományt kap, † 1620 (Szigethi Anna); Kata (Orbai László de ead.); György 1608 végrendelkezik (Uzoni Béldi Erzsébet); György (Bethleni Bethlen Krisztina); Judith † 1670; Miklós 1630–47 (Iklódi Tholdalagi Bora); Borbára (Thoroczkai István de ead.); Anna (Barcsai Ákos de ead.?); Ferencz 1670; Erzsébet (Köpeczi János de.); Kozma sz. 1634 (Folthi Borbála de ead.); Mihály † 1624; Borbára (Görgény-sz.-imrei Berzenczei István); Klára; Miklós (Sárosi Zsuzsa de ead.); Judith (Désfalvi Balogh Ferencz; István †; Zsigmond; Kata (N.-pestyéni Alsó János); Ferencz 1691 (sz.-kocsárdi Balogh Kata); Krisztina (A.-pestesi Balogh Zsigmond); Klára (Sándor Gergely); Boldizsár (a) Vargyasi Daniel Zsuzsánna † 1712 előtt b) Suki Klára de ead. † 1720 c) Désfalvi Simon Sára); Miklós 1691; Anna (Ürmösi Maurer Gábor); Ferencz (Tarcsai Pálffi Ilona); Bora (Vargyasi Dániel György); Kozma 1764 (Benkő Mária); Ferencz (a) Suki Teréz de ead. b) Széplaki Petrichevich-Horváth Zsófia); Kozma tábornok 1778 báró †; Mózes † 1776 (a) br. Bánffi Judith 1754 b) gr. Kun Klára); János (Thoroczkai Agnes de ead.); a) Károly †; b) Ráchel † 1779 (gr. Tholdalagi István egybek 1778); b) Karolina; a) N. leány † 1712 előtt; b) Boldizsár sz. 1714 † 1778 (Vargyasi Daniel Judith); b) Mária (Kénesi Sándor József); c) Judith sz. 1737 (Thoroczkai Mih. de ead.); c) Miklós † 1798 (Bágyoni Váró Erzsébet); c) Zsigmond † 1762; c) Károly †; c) Zsófia; Dániel sz. 1743 † 1802 (gr. Tholdi Mária); Sándor †; Miklós † 1814; Teréz (Vargyasi Daniel Elek); Zsófia (Széplaki Petrichevich-Horváth Ferencz); Farkas † 1816 (Sepsi-sz.-györgyi Daczó Borbára); Dániel † 1842 (gr. Lázár Éva); Ignácz 1770 †; Zsigmond (br. Bánffi Mária); Albert sz. 1800 † 1876 cs. kir. kamarás, v. b. titkos tanácsos 1859 báró (br. Szentkereszti Zsuzsánna); János sz. 1801 † 1865 cs. kir. kamarás, altábornagy, v. b. t. t., 1845 báró, 1857 fiusitás folytán: gróf Petrichevich-Horváth-Tholdi (br. Jósika Józéfa); Dániel † 1864 (gr. Tholdi Kata); Lázár sz. 1897 † 1851; Emilia (gr. Rindsmaul Adalbert); Mihály † 1857 (a) Malomvízi Kendeffi Krisztina b) br. Inczédi Mária); b) Miklós 1861 báró Petrichevich-Horváth Inczédi (Schütt- és Altenburgi Seethal Karolina; Kamilla †; b) Ödön 1861 báró Petrichevich-Horváth Inczédi (gr. Rhédey Johanna); Lajos sz. 1834 cs. kir. kamarás, 1845 báró, 1857 osztrák, 1883 magyar gróf (gróf Bethlen Irma); Rozália-Jozéfa sz.1836 (gr. Mikes Árpád); Kozma † 1884; János † 1882; Katalin (gr. Vetter von der Lilie Ferdinand); Eugénia; Josefina † 1891; Ilona † 1882; Rozália † 1869 (Vargyasi Daniel Imre); Bertha sz. 1833 † 1893 (Csik-sz.-domokosi Sándor László); Emma sz. 1834 † 1869 január 1. (gr. Firmian Pius); Béla sz. 1834 (a) Csapó Johanna b) Tinkovai Macskási Laura); Samu sz.1847 † 1885 (a) Petki Adel b) Bárány Luiza); a) Vilma sz. 1865; a) Róza sz.1867; b) Zsuzsánna sz. 1872; b) Laura sz.1873; b) Gábor sz. 1875.; b) Bertha sz. 1877 † 1892; b) Tima † 1892; b) Erzse † 1892; a) Béla sz. 1873; b) Ferencz sz.1874; b) Emil sz. 1881; a) Károly sz. 1776 † 1830 (Barcsai Róza de ead.); a) Ferencz †; b) Róza sz. és † 1782; b) Erzsébet sz. 1783 † 1784; b) Lajos sz. 1785 † 1786; b) Teréz sz. 1785 † 1847 (a) br. Bánffi István b) Sárdi Simén Elek); b) Klára sz. 1788 † 1794; b) Kozma sz. 1790 †; Ferencz † 1845 (gr. Wass Antónia); Karolina sz. 1803 † 1871 (br. Győrffi Samu); Rozália † 1839 (Malomvizi Kendeffi Károly); Juliánna sz .1806 † 1866; Borbála sz. 1814 † 1889; Ferencz †; Károly † sz.1833 † 1861; Ida sz.1836 † 1877 (gr. Bethlen Miklós); Gábor sz. 1846 jan. † 1890 (Cseszeliczki Szilvássi Ida); Kálmán sz. 1840 deczember cs. és kir. kamarás, 1894 báró (gr. Csáky Katalin); Gabriella sz. 1868; Rudolf sz.1870 fiusítás folytán gróf Petrichevich-Horváth-Tholdi; Arthur sz. 1872 1894 báró; Ida sz. 1876; Melánia sz. 1877; Hortenzia sz.1878; Katalin sz. 1879; Eszter sz.1880; Antónia sz.1882; Ferencz sz.1883; Bora sz. 1888;
BACZKAMADARASI KIS BÁLINT.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem