Dr. Fridrich Leist. Die Notariats-Signete. Ein Beitrag zur Geschichte des Notariates, sowie zur Lehre von den Privat-Urkunden. Le…
Dr. Fridrich Leist. Die Notariats-Signete. Ein Beitrag zur Geschichte des Notariates, sowie zur Lehre von den Privat-Urkunden. Leipzig und Berlin (1896).
Utolsó munkája a nálunk is ismert diplomatikusnak, kinek közkézen forgó Urkundenlehre-je megjelenése idején nem kis feltűnést keltett. Világosan és röviden tárgyalja a közjegyzői jelvények keletkezését és fejlődését, bár a munkán némi befejezetlenség vehető észre, a mit annak tulajdonítunk, hogy a szerző még a mű megjelenése s valószínűleg teljes elkészülte előtt (1895-ben) elhunyt.
A közjegyzői intézmény a XII. századig nyúlik vissza, de csak a XIV-ikben vált általánossá. Eleinte az uralkodó nevezi ki a notariusokat, később a császár által erre felhatalmazott palotagrófok, kiknek száma s ennek következtében a jegyzőké is, idővel annyira felszaporodott, hogy 1512-ben Miksa császár szükségesnek látta megrendszabályozásukat.
A közjegyzők működési köre jóval kisebb térre volt szorítva, mint a káptalanok és konventeké s oklevél-kiállítási joguk csak bizonyos megszabott oklevélnemekre terjedt ki. Okleveleik kiváló érdekességét a pecsétek helyett használt jelvényeik képezik, melyeknek változatos, sokszor elmés ábráiból az előttünk fekvő kötet 210-et mutat be.
E jelvényeket a XVII. századig szabad kézzel rajzolták rá az oklevelekre, innen kezdve mind gyakoriabbá válnak a kivágott minták vagy bélyegzők segélyével készültek, míg végre a XVIII. században ezeket is kiszorítják a rézmetszetű papírlapocskákra nyomtatott ábrázolások, melyeket az oklevelekre ráragasztottak.
Sajnálatos, hogy a pompás fénynyomatú másolatokban bemutatott jelvényeknél a tulajdonos nevén és az évszámon kívül semmi felvilágosítást sem találunk. Mindenesetre érdekeltek volna bennünket a 210 közt található egyetlen magyar signumra vonatkozó egyéb adatok is, főként szerettük volna tudni, hol őriztetik az oklevél, a melyről másoltatott.
Abban a reményben, hogy a magyar motívumok jelvényei is gyűjtőre találnak, adjuk ennek felényire kisebbített másolatát. A kiállító jegyző neve Petrus de Posonio, az oklevél kelte pedig 1366.
A szerkesztő urak szívességéből ezúttal bemutatunk egy ennél jóval későbbit is, a mely azonban annyival érdekesebb, hogy kiállítója kétségtelenül magyar ember. A jelvény egy 1445 február 14-ikén «Petrus Michaelis Serthew de Cluswar clericus Transsylvaniensis dioecesis, sacra imperiali auctoritate notarius publicus» által Nagybányán kiadott oklevélen látható, a mely Nagy Lajos királynak 1347-ben Nagybánya város részére adott kiváltságlevelét tartalmazza s a város elöljáróinak kértére iratott át. Úgy a Nagy Lajos-féle eredeti, mint az itt említett közjegyzői átirat Nagybánya város levéltárában őriztetik.
Varjú.
