Fejér vármegye története. Írta Károly János apátkahonok, I. kötet XVI és 617 lap, 10 képpel és egy színnyomattal. Ára 2 frt, kaph…
Fejér vármegye története. Írta Károly János apátkahonok, I. kötet XVI és 617 lap, 10 képpel és egy színnyomattal. Ára 2 frt, kapható az alispáni hivatalban.
A vármegyei monografiák megírásához már régen megállapított ugyan egy tervet a magyar történelmi társulat, mely szerint az írónak ki kell terjeszteni tanulmányát a megye területének őslakóira is; az ősemberek azonban, az ő kő- és bronzeszközeikkel, fegyvereikkel, apró ékszereikkel, konyhahulladékaikkal és rengeteg cserepeikkel, valamint a kelták és rómaiak sem tartozhatnak vármegyéink történetének a keretébe, minthogy a vármegyék a magyar királyság megalapítása előtt nem léteztek, de még a magyar nemzet történetében sincsen helyük, mert azok az ősemberek nem voltak magyarok. Maradjanak tehát a kő- és bronzkorszakbeliek a régészeknek, a kelták és rómaiak pedig az általános világtörténelemnek, ott aztán az őket megillető helyen rájuk akadhat, a ki éppen érdeklődik irántuk. Fejér vármegye történetének írója helyesen cselekedett, midőn az őslakókat, a keltákat és a római korszakot csak röviden tárgyalta, s emléküknek mindössze 123 lapot szentelt, bár szerintünk egészen is elhagyhatta volna.
A mű kiállítása, tiszta nyomása, szép papirosa becsületére válik a nyomdának, a szerző pedig jó és folyékony magyarsággal írta meg, csak azt sajnáljuk, hogy az országos és muzeumi levéltárakat nem kutatta át, a hol bizonyosan sok érdekes adatot talált volna vármegyéje történetéhez, különösen pedig a nagyon is hiányos főispáni névsor és a tisztikar kiegészítéséhez.
Főispánt hatvanhármat sorol fel a szerző, de ezek közül is ötöt ki kell hagyni. A 4. szám alatti Gált maga törli a «javítások» között, mi pedig a következő négyet töröljük a főispánok sorából: A 10. szám alatti Tamást, a ki különben is csak elnézésből kerülhetett ezen helyre, egy személy lévén a 2. szám alatti Tamással, a mit hivataloskodásának éve is eléggé bizonyít. Törüljük a 17. szám alatti Soust, a kinek igaz neve Solumfia Pous, s a ki 1227-ben Béla ifjabb király tárnokmestere és Fejér vármegyének ugyan, de az Erdélyben fekvőnek volt főispánja. Törüljük a 23. szám alatti Severint, mert ez bizonyára azonos az utána megnevezett Seifriddel: Végre töröljük a 48. szám alatti Mari Jakabot, kirpől el nem hihetjük, hogy főispán lett volna, és pedig annál kevésbbé, mert szerző az alispánok között is felsorolja ugyanazon 1408. és 1409. évekre.
Nem lehet feladatunk minden egyes főispán hivataloskodásának pontos idejét megállapítani, a kimaradottakat pedig helyükre iktatni, s csakis azon adatok és helyreigazítások közlésére szorítkozunk, melyeket más tárgyra vonatkozó kutatásaink alkalmával feljegyezgettünk.
1348-ból István bosnyák bánt ismerjük fejérvármegyei főispánnak, de hogy ezen adatot honnét vettük, annak most nem tudjuk urát adni.
1399-re és 1400-ra be kell sorolnunk Csáki (és nem Csák) Györgyöt és főispán társát Marczali Dénest. Ezeket a szerző alispánoknak tartja, pedig az általa közlött XXVII. számú oklevél szövegéből világosan kitűnik, hogy főispánok voltak, mert nagyságosoknak czimeztetnek s az mondatik rólok, hogy egyéb tisztségek között Fejér vármegyének is ispánjai. A nagyságos czím nem illette még meg akkor az alispánokat, sőt a főispánokat is csak úgy, ha zászlós urak voltak, különben csak vitézlőknek (egregius) tiszteltettek. Azon sem kell felakadni, hogy ketten állottak a vármegye élén, nem volt ez akkor szokatlan. Csáki György, a mai gróf Csákyak őse, 1401-ben székely ispán,* 1402-ben pedig szatmári és ugocsai főispán volt.*
1 Székely oklevéltár, I. k. 58. 1.
2 Gr. Zichy cs. okmtára, V. k. 294. 1.
Az 1. szám alatt megnevezett Szónokot, bár semmi írott adat sem bizonyít mellette, elfogadhatjuk Fejér vármegye főispánjának, előlegezve nekik és utódainak a főispáni czímet, melyet pedig a mohácsi vész előtt nem viseltek, sőt még utána is jó ideig ispánoknak neveztettek.
A 2. szám alatti Tamás főispán csak 1103-ban említtetik első ízben, nem pedig 1088-ban, mely évre megnevezi ugyan Fejér György ismert okmánytárában, de indokolás nélkül.
A 6. szám alatti Tiborczról feljegyezhetjük, hogy a fejérvármegyei ispánságról a bodrogvármegyeire ment át, a helyét elfoglaló Ochúzról pedig, hogy a Vázsony nemzetségből származott, s hogy 1206-ban zalavármegyei ispán volt,* a mikor Tiburcz ismét visszaült a fejérvármegyei főispáni székre, s ugyanakkor a királynéi udvarbíróságot is viselte.*
3 Árpádkori új okmtár, XI. k. 85. 1.
4 U. ott, de a hol tévesen «Comes curialis regni»-nek van írva.
A 12. szám alatti Miklósról, Moys testvéréről elmondhatta volna a szerző, hogy ő volt őse a Dáróy családnak, s hogy testvére, a nevezett Moys, utóbb 1228-ban nádorispánságra emeltetett.
102A 15. szám alatti Bánk bán országbíró, szerző szerint, 1221-től 1223-ig ült a főispáni széken, de minthogy 1222 november 30-ika előtt a 16. szám alatti Márton állott a vármegye élén, az országbíró pedig Botcz volt,* Bánk bánt 1223-ból törülni kell, mert az Árpádkori új okmánytár XI. kötetében kiadott 112. számú oklevél, melyben Bánk bán mint országbíró és fejérvármegyei főispán van megnevezve, 1221-ben kelt, a mint az a szövegben olvasható is, és nem 1223-ban, amire önkényesen változtatta az évszámot Wenzel Gusztáv, s ezt, úgy gondoljuk, azért tette, mert a levél II. András király uralkodásának 18. évében adatott ki, s szerinte ennek az 1223-ik év felelne meg, holott uralkodását 1204 november 30-ikától számítva, a 18-ik év már 1221 deczember 1-én kezdődik.
1 Hazai okmtár, V. k. 10. 1.
A 18. szám alatti Mihályról, Ompud fiáról, a ki nemcsak 1234-ben, de már 1233 deczemberben is ispán volt,* felemlíthette volna a szerző a Turul XIII. évfolyamának 91. lapján írottak után, hogy anyja Meráni Bertold herczeg leánya és így II. András király első nejének, Gertrudnak nagynénje volt, s hogy testvére Dénes 1227-ben és 1228-ban nádorispán volt, a mikből önként következik, hogy a Fejér vármegyében 1326-ban élő besenyő Ompúd és fiai nem lehettek összeköttetésben ezen királyi rokonságú családdal, mely véleményünk szerint a Tomaj nemzetséghez tartozott.
2 Árpádkori új okmtár, XI. k. 257. 1.
A 27. szám alatti Salamonról megjegyezhette volna a szerző, hogy mester czímet viselt, hogy az 1214-ik évi főispánnak Miklósnak volt az unokája, s hogy 1270-tól 1272-ig a királyi étekfogók kanczellári tisztségét viselte.*
3 Fejér, Codex Dipl. V/I. k. 85., 265. 11.
A 30. szám alatti Péterről nem írja meg a szerző, hogy 1275 január 22-ikén királyi főpohárnok volt.*
4 Hazai okmtár, VIII. k. 174. 1.
A 34. szám alatti Miklós nádorispánról meg kellett volna említeni, hogy azonos a 37. szám alatti Miklós nádorispánnal, Henrik bán fiával; de a ki alig viselhette Fejér vármegye ispánságát 1284-tőt 1291-ig szakadatlanul, minthogy ezen időközben öt ízben lett a nádorispánságtól elmozdítva, s akkor valószínűleg a vármegye-ispánságot is elvesztette.
A 37. szám alatt 1293-ban szerepelteti szerző utoljára Miklós nádorispánt, mint fejérvármegyei ispánt, pedig ezen tisztséget a nádorispánsággal együtt még 1295 május 6-ikán is viselte.*
5 Árpádkori új okmtár, X. k. 191. 1.
A 41. szám alatti Drugeth Jánost is csak 1324-ig ismeri a szerző mint főispánt, holott még 1330-ban, nádorispán korában is ő állott a vármegye élén.*
1 Zichy-Codex, I. k. 335., 365. 11. Zalavárm. okmtár, I. k. 247. 1.
A 42. szám alatti Olivérről nem említi szerző, hogy atyja Mátyás és Rátold nemzetségből származott, hogy a Paksy család őse volt, s hogy utóbb tárnokmester lett. Azt ugyan írja róla, hogy a fejérvármegyei főispánsággal egyidejűleg a királyné udvarbírója is volt, csakhogy tévesen királynéi országbírónak nevezi.
A 43. szám alatti Leustách nem viselte az Ilosvai (helyesebben Ilsvai) nevet, szintén a Ratold nemzetségből eredt, fia volt az ifjabb Lóránd nádorispán fiának, Lóránd sopronyi főispánnak s mielőtt fejérvármegyei főispán lett, Soprony, Vas, Somogy és Tolna vármegyék élén állott.*
2 Sopron vm. okmtára, I. k. 135., 141., 144. 11.
A 45. szám alatti Ilsvai, vagy Jolsvai (és nem Ilosvai) Leustách nádorispán az előbbeninek közel rokona volt, atyja Gedöi Péter unokatestvér lévén a fentebbi Leustáchal. Róla megjegyezhetjük, hogy nem 1394-től volt Fejér vármegye főispánja, hanem viselte már ezen tisztséget 1393 január 13-ikán is.*
3 Gróf Sztáray cs. okmtára, I. k. 519. 1.
A 46. szám alatti Pelsőczi Bebek (helyesebben Böbek) Detre nádorispán nem állott 1401-ig Fejér vármegye élén, 1398 márczius 11-ikén találjuk utoljára ezen állásban.* 1399-ben és 1400-ban Csáky György és Marczali Dénes voltak a főispánok, a mint azt már ki is mutattuk.
4 Gróf Zichy cs. okmtára, V. k. 422. 1.
A 47. szám alatti Péthi Pált eddig Péczi Pálnak ismertük, szerzőt terheli, hogy a Péthi név helyességét kimutassa, valamint azt is, hogy alispánból lett főispán, ez ma már nem ritkaság, de abból a korból három ilyen esetet sem ismerünk.
A 49. szám alatti Rozgonyi István még 1440 augusztus 2-ikán is viselte a fóispánságot.*
5 Hazai okmtár, II. k. 296. 1.
Minden főispán neve után közli a szerző azon oklevelek rövid kivonatát, melyekben a főispán mint ilyen van megnevezve, e helyett sokkal érdekesebb lett volna azt kimutatni, hogy milyen tisztségeket viseltek előbb és milyeneket nyertek el utóbb Fejér vármegye főispánjai, az említett oklevélkivonatokat pedig annál is inkább elhagyhatta volna, mert azok nem is vonatkoznak Fejér vármegyére.
A kötetet 47 oklevél zárja be, csak az a kár, hogy nincsenek évszám szerinti sorrendben közölve, s hogy az eléjük írt magyar nyelvű kivonatok nem mindig megbízhatók, így például a XXVI. és XXVII. számú okmányok kivonatai szerint György és Dénes testvérek 103fiai lettek volna Marczali Csák Istvánnak, holott a szövegből világosan kitűnik, hogy György Csáki Istvánnak, Dénes pedig Marczali Istvánnak voltak a fiai.
Ezek után még csak néhány megjegyzésre szorítkozunk.
Szerző még mindég Geyzának írja első királyunk atyjának a nevét, holott Nagy Géza már régen bebizonyította,* s ellenfele, a Gecse névalakot vitató dr. Karácsonyi János is elismerte utóbb,* hogy e nevet az egykorúak Gyejcsának ejtették. A két tudós között ma már csak annyi véleménykülönbség van, hogy Karácsonyi szerint a Gyejcsa névnek, ha folyvást használatban maradt volna, – a helynevek alakulásából következtetve – ma Gyécsének, sőt Décsének kellene hangzani, s ez okból a Gyécse alak használatát ajánlja; Nagy Géza ellenben nem hiszi, hogy a Gyejcsa név végső «a» hangjának okvetlenül «e»-re kellett volna változnia, s ezért a Gyejcsa vagy Gyécsa nevet tartja helyesnek. Szerintünk Nagy Gézának van igaza, anynyival is inkább, mert nem az a kérdés, hogy mire változott, esetleg mivé torzult volna el valamely ősmagyar személynév, hanem azt kell kimutatni, hogyan ejtették, az egykorúak, s a szerint kell azt nekünk is kimondani. Szent-István atyját tehát határozottan Gyejcsának kell neveznünk, a saját gyermekeit azonban nevezheti, a ki épen akarja, ezután is Gejzának, Gézának, sőt akár Décsének is. Szintén tévesen nevezi szerző Árpád egyik unokáját Válnak, erről is kimutatta Nagy Géza,* hogy neve Falis vagy Falaicsinak ejtendő. A Takson fejedelem korában beköltözött besenyővezér neve sem Thomizuba, hanem Thonuzoba.
1 Turul, 1892. évf. 42. 1.
2 Id. m. 1894. évf. 20. 1.
3 Id. m.1891. évf. 121. 1. 1893. évf. 138. 1.
Végre még csak azt jegyezzük meg, hogy az, a mit szerző a 142. lapon ír, úgy, a hogy ott mondva van, meg nem állhat. Szerinte ugyanis Árpád körül telepedtek meg a családjához tartozók és a nemzetségek fejei: Taks, Tas, Solt, a Thekule törzs, a Théthen nemzetség s az Érd család. Úgy de Solt (Zoltán) fia, Taks (Takson) és Tas pedig unokái voltak Árpádnak, a Thekule és Théthen nemzetségek fejei (helyesebben ősei) pedig legfeljebb csak Szent-István korában élhettek.
Petrovay György.
