Véghely Dezső. (1841–1897.)
Véghely Dezső.
(1841–1897.)
(1841–1897.)
Egyre fogy azon érdemes férfiaink száma, a kik részt vettek társulatunk megalapításában és igazgató-választmányunkban a megalakuláskor helyet foglalva, azóta három lustrumon keresztül működnek együtt velünk tudományos törekvéseink megvalósításában.
Véghely Dezső, a kiváló történetbúvár, f. évi ápril 22-én meghalt, s a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság legelső igazgató-választmányi tagjai egyikét gyászolja az elköltözöttben.
Mint a hogy a legelsők egyike volt azon lelkes férfiak között, kik 1867-ben a Magyar Történelmi Társulatot létrehozták, épen oly lelkesedéssel és buzgalommal karolta fel 16 évvel később a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság megalakításának eszméjét, és kiváló megtiszteltetésnek tekintette, hogy az ifju, de életerős társaság őt, régi levéltáraink fáradhatatlan buvárát; a szakavatott oklevél-kiadót igazgató-választmánya tagjainak sorába választotta.
Véghely nem volt a szó szoros értelmében író; az ö tudományos működése első sorban a történelem forrásainak, az okleveleknek és kéziratoknak felkutatására és közzétételére szorítkozott; de a munka, melyet ez irányban évtizedeken át lankadatlan buzgalommal végzett, a hazai történelem nem egy kérdésének megoldásában vált termékenyítővé s oklevélkiadásai a lelkiismeretes pontosság tekintetében a legszigorúbb kritikát is kiállva, nélkülözhetetlen forrásaivá váltak a nemzetünk múltja felderítésén fáradozó történetíróinknak.
Életrajzi adatait a következőkben ismertetjük:
Véghely Dezső, fejér- és veszprémmegyei birtokos nemesi család ivadéka; Veszprémben, 1840 november hó 28-ikán született. Atyja Véghely Imre, Veszprémmegye helyettes alispánja, anyja Pázmándy Karolina volt. Középiskolai tanulmányait a pápai ref. kollégiumban, a jogi tanfolyamot a pesti egyetemen elvégezve, az ügyvédi pályára lépett. 1869-ben Veszprém városának főjegyzője lett, 1878 január 3-ikán Veszprém vármegye főjegyzőjévé, 1881 márczius 7-ikén egyhangúlag alispánná választatott, s e díszes állását, melyben 1883-ban a kir. tanácsosi czímmel tüntettetett ki, haláláig viselte.
A közigazgatás terén kifejtett tevékenysége mellett kezdettől fogva talált időt a hazai történelem művelésére. Mint a dunántúli történetkedvelők társaságának buzgó tagja, három éven át kutatva a marczaltői régi levéltár kincseit, szorgalmasan dolgozott a Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben. 1865-ben Ráth Károly, Nagy Imre és Paur Iván vele együtt indították meg a Hazai Okmánytár vállalatát, melynek mindig sűrűbben keresett első négy kötete legbecsesebb terméke a hatvanas évek tudományos irodalmának. 1867-től pedig a Magyar Történelmi Társulat kebelében, mint az igazgató-választmány tagja, folytatta tudományos működését. Szorgalmas munkatársa volt a Századoknak és Nagy Imre s Nagy Iván társaságában részt vett a gróf Zichy család oklevéltára első kötetei szerkesztésében. Bár a vármegyei élet mindinkább igénybe vette idejét és munkaerejét, az oklevélpublikácziók terén mindvégig a régi buzgalommal működött; utolsó műve e téren, a Nagy Imre és Nagy Gyula társaságában szerkesztett Zalai oklevéltár két kötete, az 1886. és 1890. évek folyamán jelent méeg.
A korán elhunyt rendkívül becses oklevél- és kéziratgyűjteményt hagyott maga után, legnagyobbrészt forrástanulmányi anyagot Veszprém vármegye monografiájához, melynek megírásához kora ifjúságától ritka 101kitartással gyűjtötte az adatokat. Ha e gyűjteményt sikerülne a nemzet közkincsévé tenni, ez volna kétségkívül a legalkalmasabb mód munkás élete emlékének megörökítésére.
