A KÖKÉNYESI, UTÓBB SZENT-BALÁZSI SZELE CSALÁD ÉS 1428-IKI CZIMERES LEVELE. (Szines hasonmással és a szöveg közt két rajzzal.)
97A KÖKÉNYESI, UTÓBB SZENT-BALÁZSI SZELE CSALÁD ÉS 1428-IKI CZIMERES LEVELE.
(Szines hasonmással és a szöveg közt két rajzzal.)
(Szines hasonmással és a szöveg közt két rajzzal.)
Ama számos közbirtokos nemes család között, a mely az Árpád-házi királyok korában Zala vármegye egyes vidékein megtelepedve volt, találjuk már a XIV. századnak elején a Kökényesi családot is.
Eredetileg is ebben a vármegyében volt-e törzsökös, avagy máshonnan költözött-e át? erre a fenmaradt adatok felvilágositást nem nyujtanak. Sem az Erdélyből származó Kökényes vagy Kökényes-Rénold nemzetséggel, a mely a XIII. század végén Baranyamegyében, Siklós közelében, Nagyfalun is otthonos volt,* de onnan csakhamar kiszorult, sem azzal a Kökényes (Kukenus) mesterrel, a ki 1313-ban fiaival, Balázszsal és Jánossal 45 márkán megveszi a somogymegyei Jutun (ma Jutom, tabi járási) birtok egyrészét Erb comes özvegyétől, ennek Jakab fiától, Klára leányától és rokonuktól, Phanch comestől, kapcsolatára nem találunk. Ezt az utóbbit mégis némileg valószinüvé teszi az a körülmény, hogy a somogyvári konventnek a fentebbi adás-vételről szóló bizonyságlevele az alább tárgyalandó Kökényesi-armálissal és a Szele családnak számos más, jórészben középkori iratával együtt ma is és régtől fogva közös levelesládákban fekszik.*
* Árpádkori uj okmtár, XII. k. 186. l., IV. k. 332. l., XII. k. 533. l. Volt Baranyamegyében, közel a Dunához, egy Kökényes nevü birtok is, melyen 1468-ban a Kökényesi Adéfi család lakott. (Csánki Dezső: Tört. földr. II. k. 551. l.) 1341-ben ebből a családból szerepel Kökényesi Pál fia, Miklós. (Anjou-kori okmtár, IV. k. 130. l.)
* Vizeki Tallián Gyula kutasi ltárában. A forrásnak megjelölése nélkül közlendő adatokat mind ebből a levéltárból meritettem.
A családnak első ismert bizonyos tagja Kökényesi (de Kewkenus) Agabitus, kinek neje Molnári Csépán comes leánya volt. Fiuk Sándor 1331-ben zalavármegyei kökényesi és debrétei birtokának felerészét 6 évre zálogba adta nagybátyjának, Molnári András comesnek és – fia ekkor még nem lévén – őt fivérévé, ennek fiait, Petőt, Tamást, Miklóst és Andrást pedig fiaivá fogadta. Utóbb mégis fia született, Mihály. Kökényesi Sándor ezt nem sokkal élhette tul, fiának jogaiért már özvegyének, Erzsébetnek kellett pörösködnie. 1337-ben végre a felek a vasvári káptalan előtt olykép egyeztek meg, hogy az emlitett birtokokat a kölcsönös örökösödési jognak fentartása mellett véglegesen megfelezték.* Ez időtájt élt Kökényesi (de Kukynes) Imre is, kinek fia László, kökényesi nemes, fiával Péterrel együtt 1355-ben kökényesi örökös birtokának egy harmadát a zalavári konvent előtt leányának, Marigichnak hozományul felvallotta. Az oklevélből összeállitható családfatöredék a következő:
* Zala várm. tört., I. k. 255. l.
Imre, kökényesi nemes; László; Móricz; Marigich – Vyduna fia Márton; Péter; Miklós, János
981371-ben ismét Kökényesi családtagokra találunk. Tanukul jegyezte fel őket a megyebeli nemesek között a vasvári káptalan bizonyos, a Németujváriak és Egerváriak közt folyt perben. Ezek Kökényesi Pál fia István, Kökényesi Péter fia Mihály, Miklós fia János, Kökényesi Márton fia Domokos és Kökényesi András fia Miklós.* 1378-ban a Kökényeshez közel fekvő Hetés birtok iránti perben jelöltettek ki királyi emberekül Kökényesi György fiai Miklós és János is,* 1382-ben pedig Kökényesi Miklós fiai Bertalan és Lőrincz, továbbá egy másik Kökényesi Miklós fiai Péter és János, meg Kökényesi Lukács fiai, Balázs és István állottak perben Hahóthi Lászlóval és Miklóssal, Sárhidai Fodor Jánossal, Kökényesi Péter fia Jakabbal, Szentbalázsi Miklós fia Sebestyénnel és Tófői András fiaival.*
* U. ott, II. k. 48. l.
* U. ott, II. k. 154. l.
* U. ott, II. k. 187. l.
Láthatjuk ezekből, hogy a XIV. századnak vége felé a család meglehetősen elterjedt volt.
Ez időtájt veszi fel a családnak egyik ága a Szele (Zele) családnevet is, a melyet a velük rokon Szentbalázsi családnak egyes tagjai már a XIV. századnak közepén is viseltek. Úgy látszik, Kökényesi Miklósnak nejétől, Szentbalázsi János leányától származott fiai használják ezt a nevet először.
A Szentbalázsiakkal való vérségi kapcsolat s utóbb az összeolvadás ezzel a családdal irányitotta nagyrészt a Kökényesi családnak sorsát.
***
A Szentbalázsi család már a XIV. századnak kezdetén Zala vármegye közepe táján több faluban birtokos volt. A családnak első ismert tagja Bogyiszló (Budyzlo), még az Árpád-kor vége felé élhetett, mert 1340-ben már emberkort ért unokái szerepelnek. Bogyiszlónak János fiától öt unokája maradt: három fiu, István, Imre és Móricz, továbbá két leány, kiknek egyike Kökényesi Miklósnak, a másik pedig Szepetneki Jakabnak nejévé lett. Közeli rokona volt Edelicsi vagy Szentbalázsi Ilemér, kinek szintén János nevü fia volt. Ennek özvegye Venys, Tomaji László comes leánya, 1325-ben fiaival, Bedővel, Ilemérrel és Benedekkel együtt Pallin nevü ősi birtokuknak felét 25 márkán Kanizsai Lőrincznek adta el.* Bogyiszló és Ilemér fentnevezett fiunokái birtokaikat, úgymint Szentbalázst másnéven Udvardot (Wdworth), Kisfaludot és Edelicset egymás közt megosztották. Birtokaikban osztályos részt kapott egy tolnamegyei család is, úgymint apari Peterke fia, Orros Miklós (dictus Orrus) és előbbinek Dénes fiától származott unokája János, a kiket egy 1340-iki oklevél a Bogyoszló-fiak egyazon nemzetségi és vérségi vonalon levő testvéreinek (fratres) nevez.
* U. ott, I. k. 191. l.
Bogyiszló unokáiról nem sokat tudunk még. István 1340-ben mint királyi ember járt el a Rajki családbeliek osztozkodásánál és 1346-ban testvéreivel együtt bizonyos birtokrészeit eladja az emlitett Apariaknak,* Imre pedig 1357-ben Zala vármegye szolgabirája volt s mint ilyen a Konth Miklós nádor által tartott megyei közgyülésen a gonosztevők és latrok elitélésénél közremüködött.*
* U. ott, I. k. 372. l. és II. k. 354. l.
* U. ott, I. k. 574. l.
István és Imre nemsokára gyermektelenül halhattak el. Imre 1365-ben még élt s ekkor – fiai nem lévén – rokoni szeretetből apai birtokaiból nővérei fiainak, vagyis Kökényesi Miklós és Szepetneki Jakab gyermekeinek kiadta a negyedet. Egyetlen leányának, Margitnak, Salamonfalvi Salamonfia Pál nejének, ezt már előbb kiadta volt. Szentbalázsi Imre 1365-ben már betegeskedett s a zalavári konvent által kérésére kiküldött Bereczk fráter előtt végrendelkezést is tett, a melyben leányát a neki adott osztályrészben ujból megerősitette. Vele csakhamar kihalt a Bogyiszló-ág.
A családot Ilemér ága tartotta fenn továbbra. Tőle a Szentbalázsi család a következőképen ágazott le:
Edelicsi Ilemér; János † 1325 előtt – Venys, Tomaji László comes leánya; Bedő † 1369 után – Ilona (Ilanch); Ilemér; Benedek; Szentbalázsi Lőrincz 1369-ben testvérévé fogadja Kökényesi Bertalant és Lőrinczet; János; Klára 1347; Jakab; János; István 1406-ban fivéreikül fogadják Kökényesi Györgyöt és Bereczket; Josa 1406.
99Ilemér unokájának Bedőnek (Bedow, Bedeuk, Bedouk, Bedouch, Bodev), a kire a Bogyiszló-ág birtokának jelentékeny része is szállott,* e miatt hosszas pere volt a leányággal, kivált az Apariakkal, névszerint Apari Peterke unokáival: Dénes fia János mesterrel meg Orros Miklós fiaival: Miklóssal és Tamással. Ezek már korábban is harczban állottak vele, sőt még hamis bizonyság czimén is emeltek ellene keresetet. Bedő 1347-ben kiegyezett velök s neje és 3 gyermeke nevében is a Szentbalázsi birtoknak egy részét (abban egy gesztenyefaerdőt is) átengedte ugyan a peres atyafiságnak, mindamellett a Bogyiszló-ági örökségen ujból öszevesztek s a pereskedés köztük végleges megoldást csakis 1368 táján nyert, még pedig ezuttal Bedőnek és gyermekeinek javára. Ilemér ága eleintén többnyire edelicsi birtokáról nevezte magát. A Szentbalázsi nevet állandóan – úgy látszik – csakis Bedő vette fel, a Bogyiszló ágának kihalta és birtokának elnyerése után.* Alkalmasint ekkor Szentbalázsra is költözött.
* Ugy látszik, volt birtoka Kökényes-Mindszent tájékán, a döbrétei határban is, legalább egy 1366-iki határjárás emlit itten egy Beduchzeley nevü szőlőhegyet. Zala várm. tört., II. k. 12. l.
* 1345-ben még Edelicsinek hivják. Zala várm. tört., I. k. 427. l.
Bedőnek és fiainak, miként láttuk, elég okuk volt arra, hogy a leányági atyafiság iránt különös vonzalmat ne érezzenek.* Egyedül csak a Szentbalázsi János leányától, Kökényesi Miklósnétól származott fiuk tettek ebben kivételt. Abban a perben ugyan, a melyet 1368-ban Bedő szentbalázsi, kisfaludi és túri birtokai érdekében inditott, a Szepetnekieken és Salamonfalviakon kivül a Kökényesi fiuk ellen is támadt, de már a következő évben, 1369-ben a peres atyafiságot annál melegebb viszony váltotta fel és Bedő, meg fia Lőrincz a Kökényesi fiukat, Szelét, Bertalant és Lőrinczet a vasvári konvent előtt osztályos atyjukfiaivá (in fratres adoptivos et condivisionales) is fogadták. Pedig Szentbalázsi Lőrincznek magának is voltak fiai. Az atyafiságos szeretet ezekre is átszármazott. Szentbalázsi Lőrincz fiai Jakab, János és István 1391-ben Kökényesi Szele Bertalan fiait: Györgyöt és Bereczket, a kölcsönös örökösödésnek fentartása mellett szintén fivérükül vallották s magukat egymás javaiba ezen a czimen ellentmondás nélkül be is iktattatták. 1406-ban a testvérek közül már – úgy látszik – csakis István élt, s ez, bár ekkor egy fia is volt már, Józsa, ennek nevében is megujitotta az örökvallást.
* Szentbalázsi Lőrincz ugyan 1370-ben Szentbalázsi Orrus Miklóstól még 2 márkát is kölcsönkért, minek fejében az edelicsi szőlőhegyen őt megillető vámot neki zálogba adta (Fejér, Cod. Dipl. IX. k. 4., 251. l.), de ez is alighanem ujabb elhidegülésre adott alkalmat.
Szentbalázsi István ezt nem sokkal élte túl. 1408-ban még Zala vármegye közgyülésén a nádor előtt tiltakozott az ellen, hogy János mester, néhai Móroczhidai Simon bán fia bizonyos Nagyfő (Nagyfew) nevü, az edelicsi határban levő birtokát az ő szigligeti várához hatalmasul elfoglalta,* csakhamar azonban fiával együtt elhalt s javaikat már ugyanebben az évben a Kökényesi családnak kezén látjuk.
* Csánki Dezső, Magyarország tört. földr. II. k. 185. l. Orsz. ltár. Dl. 9430.
Szentbalázsiakra egy ideig még ezentul is találunk. Kapcsolatukat Ilemér ágával és egymás közt kimutatni nem tudjuk. Lehet, hogy attól a Szentbalázsi Miklós fia, Sebestyéntől származtak le ezek, a kinek 1382-ben pere volt a Kökényesiekkel.* Alkalmasint azonban ez a Sebestyén is az Apari családnak leszármazója s a már fentebb emlitett Orros Miklósnak unokája volt. Általában valószinü, hgy az 1408. éven tul előforduló Szentbalázsiak a szóban forgó családnak csakis nőágon voltak leszármazói, a kik Szentbalázson birtokrészeket szerezvén, magukat onnan is nevezték. Ilyen névcserére találunk pl. az Apari, Keresztúri, Garázda és Kalazsnyai család egyes tagjainál is. Ezek közül valók Szentbalázsi Péter fiai, Péter, Orbán és Lukács, a kik 1437-ben, mint szomszédok, bizonyos edelicsi birtoknak beiktató határjárása ellen tiltakoztak. Olykor Szentiványiaknak és Kisfaludiaknak is nevezték magukat.
* Zala várm. tört., II. k. 187. l.
1406-ban nemes Szentbalázsi Szele Mártonról hallunk hirt, aki maga és János fia nevében kisfaludi, molnárii, szerdahelyi és szentmihályi egész birtokát, meg a szentbalázsi szőlőhegyen neki járó hegyvámot s taksákat 140 arany forinton ákosházi Sárkány Ferencznek zálogositotta el. Ez a Molnári mellett feküdt Szentgyörgyön lehetett birtokos és azonos azzal a Szentgyörgyi 100Miklós fia Mártonnal, aki 1379-ben nem kis bajba került. Peres ügyében ugyanis a királyi kúriába készülvén, Szentmihályi Ravasz István özvegyének Szentmihály, Szerdahely, Vár, Molnári és Nyirkút birtokokra vonatkozó peres ügyét is elvállalta s az erre vonatkozó négy okmányt is átvette. Megtudván ezt Szentmihályi János fia László, utána küldötte embereit, hogy az okmányokat tőle csellel vagy erővel elvegyék. Az uton Mártonunk szerencsével járt és az okmányokat Lajos királynak néhány főur jelenlétében Gerencséren fel is mutatta. A királyi kúriába utasittatván, Visegrádra ment s onnan Pál szabó házába szállott, a kinek az okmányokat is megőrzés végett, gondosan, tokba és tarisznyába (in una valista) rejtve, átadta. Szentmihályi László emberei erre valahogyan reájöttek és az okleveleket csellel magukhoz keritették. Az özvegy azonban nem sok szánalommal volt iránta, hanem hütlen sáfárkodás miatt bevádolta és országbirói itélettel be is börtönöztette őt. Fogságából csakis 1384-ben szabadult ki, miután előbb maga és fiai János, Miklós és Péter kemény kötés alatt vagyoni jótállást vállaltak.
Ezektől a Szentbalázsiaktól származhatott és a Kökényesi leszármazókkal is közelebb is többszörös rokoni kapocsban állott az a Szentbalázsi Péter, a kinek a csehek, németek és más ország ellenségeivel szemben, különféle hadjáratban vére hullásával szerzett érdemeit 1460-ban Mátyás király azzal jutalmazta meg, hogy Molnári, Szerdahely és Szentmihály birtokokat, továbbá Szentbalázs, Kisfalud, Túr, Zelefalva, Kökényes, Mindszent és Ederics birtokoknak felét, a melyeknek ő, illetve neje Kathkó, néhai Szentmihályi Istvánnak, Szentbalázsi Szele Balázsné Szentmihályi Iloncz fivérének leánya s ennek fivére Szentmihályi Gáspár régtől fogva békés birtokában voltak, nekik ujitott adományba adta.*
* Orsz. ltár, Dl. 15500.
Mindamellett a Szentbalázsi nevet nem ezek, hanem a kökényesi Szele család tartotta fenn, a melyre a név és vagyon – miként emlitettük – leányágon és örökbefogadás utján szállott.
***
Térjünk immár vissza a Kökényesi családnak viselt dolgaira.
Kökényesi (de Kokenyes) Szele Miklósnak Szentbalázsi János leányától leszármazó utódait a következőkben állitjuk össze:
Kökényesi Szele Miklós – Szentbalázsi János leánya; Bertalan 1365 † 1388 előtt; Lőrincz 1365 1382-ben még él; Zele, más néven Kozma 1365. † 1382 előtt; Jakab 1365 † 1368 előtt; György 1388–1416; Bereczk 1416; Edeuch 1388; Erzsébet 1388 – Venthei Antal; Jakab 1406–1454 – Kereszturi (Garázda) László leánya; Ilona; János 1416; Balázs 1419 – 1. Neszelői Katalin 2. Szentmihályi Iloncz; 1-től Albert 1437; Tamás més néven József 1437–1496 † 1498 előtt – Szentbenedeki Margit; Boldizsár 1454; 2-tól Antal 1473–1513 – nob. dna Cristina; Márton † 1503 előtt; Dorottya 1473–1496 – Szentjakabi Chernel Péter; Ágota – Nádasdi László; Balázs 1484–1503; János 1503–1524 – gen. dna. Catharina; Ferencz 1503–1509; Erzsébet – Konszkay Péter mester; András 1498–1503; Balázs 1503; László 1503; Jakab kanizsai kapitány – Méray leány?; Péter 1548; Pál 1562–1564; Tamás 1564 †; István 1564; Farkas 1564; Zsófia – szentgyörgyvölgyi Bakacs Lukácsné
101Miklósnak négy fia volt: Bertalan, Lőrincz, Szele és Jakab, a kiknek – mint emlitettük – nagybátyjuk, Szentbalázsi Imre 1365-ben a leánynegyedet kiadta. A testvérek közül Jakab csakhamar elhalt, legalább 1368-ban, mikor Szentbalázsi Bedő a rokonságára perrel támadt, a Kökényesi fiuk közt az ő neve már hiányzik. Szelének, kit máskép Kozmának is neveztek (Zele, alio nomine Cozma) – a mennyire egy egérrágta oklevélből sejteni lehet – Edeuch nevü fia,* ennek pedig Erzsébet nevü leánya volt, kit Venthei Antal fia István vett nőül s a kit hozományára nézve Kökényesi Bertalan fia György 13 márkán kielégitett.
* Ez alkalmasint Molnári környékén telepedett meg, legalább 1431-ben itt, Nyrkuthfelde mellett emlittetik Edewchhaza, a Ventheiek birtoka. Zala várm. tört., II. k. 470. l.
Szele, Benedek és Lőrincz részesedtek a fentebb leirt 1369-iki örökvallásban, a melynek alapján utóbb fiaik Szentbalázsi Lőrincz ivadékainak magtalan kihalta után, 1416 táján a szentbalázsi és kisfaludi birtokot örökölték. A testvérek közül 1382-ben már csak Benedek és Lőrincz élt, a kiknek, rokonságukkal együtt, ekkor perük volt Hahóthi Lászlóval és Miklóssal, Sárhidai Fodor Jánossal, Kökényesi Jakabbal, Szentbalázsi Sebestyénnel és Tófői András fiaival.*
* Zala várm. tört., II, 187.
Lőrincznek neje alkalmasint Apáti leány volt, a mit abból gyanithatunk, hogy 1419-ben Kökényesi Szele György fiai Apáti László fiát Bereczket a Lőrincz özvegye után őt Kökényesen és egyebütt megillető hozomány dolgában kielégiti. Azt is látjuk ebből, hogy Lőrincznek fiai nem maradtak, hanem javait Benedek fivérének utódai örökölték.
Benedeknek két fia volt: György és Bereczk. Az előbbi – miként láttuk – már 1388-ban az ősi vagyonnak birtokában volt. Miként atyjukkal 1369-ben Szentbalázsi Lőrincz, úgy velök 1391-ben ez utóbbinak fiai léptek kölcsönös örökösödési szerződésre. A Szentbalázsiak az ő birtokaikat Szentbalázst, Kisfaludot, Túrt és Edelicst kötötték le, a Kökényesiek által lekötött birtokok pedig voltak Kökényes, Zelefalva (egy 1406-iki királyi és az 1489-iki nádori átirat szerint: Zeelech) és Kisfalud. A sors a Kökényesieknek kedvezett, csakhamar mindezeknek a birtokoknak uraivá lettek és azokra már 1408-ban a királytól uj adománylevelet is szereztek.*
* Utóbb, 1416-ban minderről Zsigmond király Kökényesi Szele György fiainak, Jakabnak, Jánosnak és Balázsnak kettős pecsét alatt privilegiális levelet is adott, tekintve azt, hogy korábbi patense a titkos pecséttel volt megerősitve, a melyet nem másért, mint római királylyá történt választatása folytán, czimének gyarapodása miatt (propter augmentum tituli nostri) töretett szét.
György három fia közül Jánosról csakis az 1416-iki királyi privilegiális levél tesz említést, azontul az iratok már csak Jakabról és Balázsról szólanak. A két testvért eleintén vagyonuk rendezésével látjuk elfoglalva. 1420-ban a zalavári konvent őket és Zoba Imre szigeti várnagyot Szentbalázs, Kisfalud és Jánosfalva zalamegyei birtokokba ellenmondás nélkül beiktatja, a következő évben pedig Zsigmond király parancsára a pécsi káptalan vezeti be őket tiltakozás nélkül Kökényes és Istvánfölde birtokukba, továbbá Mindszenten, Szentbalázson, Kisfaludon és Jánosfalván levő birtokrészeikbe. Mindamellett az osztályos atyafiak, az Apariak és Kalázsnyaiak, nem nyughattak és 1433-ban Kökényesi Szele Jakabot pörbe fogták a miatt, hogy az ő szentbalázsi és kisfaludi birtokukat hatalmasul elfoglalta és használja. A pert a Kökényesiek nyerték meg, a nádor ebben az évben hozott itéletében a birtokokat nekik itélte oda.
Már ezt jóval megelőzőleg Kökényesi Jakab a királynak szolgálatába állott, kinek seregében találjuk őt 1428-ban az Aldunánál is. Ekkor Zsigmond király, tekintvén az ő hüséges szolgálatait, neki és Balázs fivérének a galambóczi táborban, 1428. június 22-én jutalmul czimeres levelet is adományozott, a melyre alább még visszatérünk. A két testvér közeli rokonságban volt a szintén zalavármegyei Jersai vagy Irsai családdal is. Ha nem csalódunk, anyjuk lehetett Irsai-leány. A köztük fennállott atyafiságos szeretetet mutatja az, hogy mikor Irsai László, alsó-lindvai Bánfi Pálnak familiarisa 1431-ben Zsigmond királytól a tiroli Feldkirchenben czimeres levelet szerzett, ezt nemcsak a maga és nagyapja fiági leszármazói, hanem rokonai, a szentbalázsi (már igy nevezi) Zele György fiai, Jakab és Balázs részére is kéri, holott ezek 102három évvel előbb már maguk is szereztek czimert maguknak.*
* Szövegét kiadta a Hazai okmtár, I. k. 327. l. Eredetije a Magyar Nemzeti Múzeumban.
1437-ben ismét felujult az Apari-rokonsággal a régi pereskedés. A Szentbalázsi Bedővel 1365-ig pereskedett Apari János mesternek ugyanis fiivadékai kifogyván, unokája Ilona, Tomaji Miklósné, továbbá ennek leányai Zsuzsánna Pápai Györgyné és Apolina Wki Istvánné a családi vagyonnak egy részébe, az edelicsi birtokba, magukat beiktattatni kivánták. Ez ellen a Szele testvérek tiltakoztak. Két éven át folyt a per, a mely azután más birtokokra is kiterjedt (Szentbalázs, Túr, Kisfalud) s a rokonság nem épen atyafiságosan tárgyalt egymással. Végre is a Szelék lettek a győztesek s ellenfeleik a vasvári konvent előtt igényeikről lemondottak.
Szele Jakab, Ilona leánya nevében, Keresztúri Lászlóval és fiaival szemben egy más pert már korábban megnyert s ekként a vasvármegyei Keresztúr és Barkolcz birtokok feléhez jutott. Mégis a békét egyengető jámbor férfiak közbenjárására 1433-ban ujabb egyességre lépett s ekkor leányának csak bizonyos féludvarhely, szőlő és a Farkasfalvával határos telek stb. jutott.
1443-ban Szentbalázsi Szele Jakab a kanizsai várban viselt, mint a Kanizsaiaknak embere, tisztséget, s mikor a Rozgonyiak, a kik már Kanizsai Imrét is foglyul ejtették, a várat ostrom alá vették s több napon át gépekkel törették és ostromló bástyákkal megtámadták, a két várnagy, a plébános, meg Szele Jakab kilencz társával együtt, Alsólendvai Bánfi Istvánt és Pált hivták segitségül, s nekik a várat bizonyos feltételek – köztük a visszaválthatás feltétele – alatt, megvédés czéljából átadták.*
* Zala várm. tört., II. k. 519. l.
A következő évben a két Szele testvér birtokán tartózkodott s néhány társukkal néhai Kozma fia Lőrincznek szomszédos döbrétei jószágán hatalmaskodtak.*
* Orsz. ltár, Dl. 13771.
1450-ben már Szele Jakabnak és Balázsnak volt nagy panasza. Birtokaikra meg a szent-balázsi plébánia-templomra vonatkozó némely okleveleiket ugyanis Sárkürtösön Alsólindvai Bánfi Pál jobbágyának, Balázs birónak házához adták volt őrizetbe. Megtudván ezt Szele Balázs komája (compater) Laki Kaczor János, embereivel a biró házára tört, a cistát feltörette és az irásokat elvitette. A király a vármegyét vizsgálatra küldte ki, a mely a panaszt igaznak találta.
Egyébként az ilyesmikben Jakab és Balázs urak és fiaik sem voltak nagyon ártatlanok.
Az Ulászló király hősi halála után támadt zavaroknak elháritására, névszerint az országban elterjedt háboruskodásoknak megszüntetése végett összehivott országgyülésre szóló és 1445. február 8-ikán Zalavármegyéhez küldött meghivóra egykoru kéz rövid tartalomjelzésül azt irta reá, hogy ez «a főpapoknak és báróknak a hatalmaskodók ellen kibocsátott levele, a melyet a Zele fiuk ellen kell felmutatni.»* Igy tudjuk, hogy 1446-ban Benkfalvi Zopa Péternek és Sólyagi Ambrusné, Kapurévi Katalinnak ellenük emelt az a panasza szintén igaznak bizonyult, hogy Szentbalázsi Szele Jakab és Balázs a közelmult zavaros időkben az ő Bucsita nevü zalamegyei birtokukat hatalmasul elfoglalták.
* Zala várm. tört. II. k. 524. l.
Jakab vélt jogainak erőszakos érvényesitésében annyira ment, hogy Balázs testvérének nejét, néhai Szentmihályi máskép Boldogasszonyfalvi Boldizsárnak leányát Ilonát, s ennek anyját, Sára asszonyt sem kimélte, miért is ezek 1454-ben a királynál is panaszt tettek a miatt, hogy Jakabnak megbizottja a mult husvét táján őket azoknak a szentmihályi, szerdahelyi és molnárii birtokrészöknek átvételében, a melyek Szele Balázsnéra Szentmihályi Balázs fia Miklósnak magtalan elhalta után szálltak, erőszakkal megakadályozta s az öröklött szentmihályi házból lovakat, fegyvereket és gabonát elvitt, sőt saját udvarházuknál is hatalmaskodott, Sára asszonynak egyik emberét félholtra veretvén.
Jakabról ezentul semmi hir sincsen. Alkalmasint csakhamar bekövetkezett halála hárította el azt, hogy a testvérek között volt jó egyetértést háboruság váltsa fel. Jakabnak egy leánya maradt, Ilona, fiairól tudomásunk nincsen.
Balázs tulélte bátyját. Miként Jakab a Kanizsaiaknak, Balázs szintén egy hatalmas főurnak, Cillei Ulriknak szolgálatába állott. Mikor ura fogságba került és várait átadni volt kénytelen, Szele Balázsra is rossz napok borultak. Csakhamar 103azonban kegyelmet nyert a királytól. «Az elmult napokban,» mondja a király a Szombathely melletti mezei táborában 1441 ápril 19-ikén kelt oklevelében, «a melyben Magyarország uralmára történt megválasztatásunk és meghivatásunk után, a megválasztatásból és azután következett megkoronáztatásunkból folyó jogunknak foganatositása végett az országba jöttünk és végre az ország teljes uralmának átvétele végett hadait inditva előrehaladtunk volna, az ország több lakosa és alattvalója által némely ellenkezések támasztattak ellenünk. Mások között akaratunkkal ellenkeztek a méltóságos herczegek, Frigyes és Ulrik Cilli, Ortenburg és Zagoria grófjai, ugyanazon Magyarországunknak tagjai is, a kik Erzsébet királynénak fogván pártját, velünk szembe szálltak. Miért is ellenök és familiarisaik meg alattvalóik ellen lelkünkben sulyos neheztelés támadt. Mégis, mivel azután azon grófoknak jóakaró meghódolását és hűségét elfogadtuk, az ő esküjöknek letétele által teljesen megbizonyosodván a köztünk és köztük folyt tárgyalásoknak szilárdságáról… előbbi méltatlankodásunkkal és neheztelésünkkel velök és familiarisaikkal szemben felhagytunk, s megigértük… hogy abban az esetben, ha a mostani zavaros időkben javaikból vagy szolgáik javaiból… eladományoznánk, úgy az ilyen adományokat, bármi váddal vagy okkal történjenek és bárkinek adattak légyen is, mindenestől visszavonni és törölni s a másnak adott birtokokat… visszaadni tartozzunk. Ezért… Ulrik gróf részéről egyéb familiarisai között Boldogasszonyfalvi László fiának Boldizsárnak, Szentmihályi Balázs fiának Istvánnak, Szentbalázsi György fiának Zele Balázsnak és Haholthi Mihály fiának Antalnak emlitett kötelezettségünket – a melyet országunk jó békessége javáért tettünk – beváltani óhajtván, minden neheztelésünket és haragunkat, a melyet irányukban uruk után tápláltunk, nékik …megbocsátjuk, minden kihágásaikat, ha volnának, egyszerüen elengedjük és minden jószágukat, javaikat és jogaikat, ha az előző időkben valakinek adományoztuk volna, úgy, miként eddig birták, visszaadjuk.»
Szele Balázs kétszer is házasodott. Első neje Neszelői Katalin volt, Neszelői Bekő István leánya, ugyancsak zalavármegyei családból. Neszelén, Gebarthon és Osztolczon szerzett vele gyermekeinek birtokokat, a melyeknek biztositása azonban elég gondot okozott neki. Az első peréről 1435-ből értesülünk, a melyet egyrészt neje és néhai Neszelői Fábiánnak* Suskó leánya, másrészt Aracsai János fia Balázs s ennek fia Balázs, továbbá Pető fia Péter s ennek Péter fia között Neszelő birtok dolgában ekkor már javában folyt és még két év mulva, 1337-ben is tartott. Végre mégis megszerezték azt. Az osztolczi birtokrészeket veje Rajki Lászlóval és ennek nejével együtt birta, azonban ennek felét 1444-ben tőlük Osztolczi Antal per utján visszaszerezte. Gebarth, Aracsa, Tötös és Sevenfalva máskép Lovászy iránt is pereskedtek Aracsai Péterrel.*
* 1437-ben a zalavári konvent egyik oklevelében Suskó atyját Aracsai Fábiánnak nevezi. A Zala várm. tört. I. k. 5. l. levő jegyzet szerint Szele Balázsné is Neszelei Fábián leánya volna, a mi nyilván tévedés.
* Zala várm. tört., II. k. 522. l., I. k. 5. l.
Balázs ur hányatásai és perlekedése folytán némi vagyoni zavarok közé jutván, kénytelen volt 1447-ben fiával Józseffel együtt neszelei és gebarthi birtokukat 26 arany forinton haraszti Thopan Kelemennek elzálogositani.* Neje ekkor már nem élt, a záloglevélben meg sincsen emlitve, a birtokokat pedig a nádori bizonyságlevél Szele Balázs és József tulajdonának mondja. Ebben az évben már Balázs ur másodizben is nős volt. Második neje Szentmihályi, máskép Bódogasszonyfalvi Balázsnak Iloncz (Elena) leánya volt, a ki ekkor fivéreivel Istvánnal és Miklóssal, meg özvegy anyjával együtt az országbiró elé idézteti Szentmihály, Szerdahely és Molnári zalamegyei birtokaiknak jogtalan elfoglalása miatt laki Kaczor Jánost, Hermáni Miklóst s a hozzájok tartozókat. Csakhamar a testvérek egymás közt is meghasonlottak s még ebben az évben Szele Balázs, neje nevében, sógorait és napát Sára asszonyt is perbe fogta az emlitett birtokokra vonatkozó jussaikra nézve. A pert meg is nyerte, de azért a birtokokhoz még sem juthatott, mert sógorai és napa azokat erőszakosan elfoglalták, sőt az országrendektől bizonyitó okleveleiknek felmutatására perujitást is nyertek. Végre mégis békés egyetértés létesütl a felek között, a birtokokat közösen birlalták, sőt utóbb Iloncz testvérei a maguk részét (az emlitetteken 104kivül Nyirkutot is) Szele Balázséknak eladni vagy elzálogositani is akarták, a mi miatt aztán 1452-ben Szentmihályi Gáspár, saját apjának Istvánnak ellenében is, óvást emelt. Balázs napa, Sára asszony először Szentmihályi Balázs neje volt, a kitől Miklós nevü fia is származott. Ez utóbb örökös nélkül elhalván, vagyona anyjára s ennek második házasságából való leányára, Szele Balázsnéra szállott. Ezt azonban békén nem birhatták, mert – a mint fentebb már emlitettük – Iloncz asszonynak ezeken a jószágain 1453-ban még sógora, Szele Jakab is hatalmaskodott.
* Magyar Nemzeti Múzeumi törzsltár, 1447. év.
Szele Balázsnak még az apai birtokoknak megtartása is gondot okozott. Osztályos rokonsága, a Kalazsnyaiak és a Kereszturiak, még egyszer megpróbálták, hogy már több izben sikertelenül hangoztatott követeléseiknek végre foganatot szerezzenek. Az osztályos per köztük már régóta folyt. Garai Miklós nádor azt a Szele testvérek javára már el is döntötte volt. Utóbb azonban az emlitett peres atyafiak néhány bizonyitó oklevélhez jutván, 1450-ben ismét perujitást eszközöltek ki. De ekkor sem boldogultak, mert a nádor hosszas pereskedés után Szentbalázst és Kisfaludot Szele Jakabnak, Balázsnak és Balázs fiainak itélte oda s a Kalazsnyai és Keresztúri nemeseket örökös hallgatásra kárhoztatta.
Csakis ekkor jutott végre a Kökényesi-család a Szentbalázsiak jószágainak békés örökébe és ez időtől fogva a már eddig sem igen használt Kökényesi családnév lassanként egészen feledésbe ment.
Ugyanebben az évben Szentbalázsi Szele Balázsnak a szomszédaival is meggyült a baja. Kökényesfő nevü birtokát, a mely nyugat felé Ebergény határáig, északra pedig Egerszeg város határáig ért, Bucsai Kelemen és fia, Haraszti Thopan János, Csáni Csák Tamás és mások hatalmasul háborgatták, miért is ellenök királyi vizsgáló parancsot eszközölt ki.
Első nejének rokonságával szintén hadilábon állott olykor. A fiágnak szokásos küzködése folyt itten is a leányág ellen. Ezuttal – úgy látszik – a leányág volt a hatalmasabb, mert Aracsai Imre fiai Tamás, Benedek és László a panaszosok a miatt, hogy Szele Balázs és fia, meg Aracsai máskép Neszelői Fábián leányának, Suskónak férje, Ákosházi Sárkány Benedek az ő aracsai házuktól három ökröt elhajtattak, szőlejükben pedig hatalmasul kilenczedet szedtek.*
* Magyar Nemzeti Múzeumi törzsltár, 1454. év.
1455-ben mint Vasvármegye egyik alispánja szerepel Szentbalázsi Szele Balázs.* Több hirt nem is hallunk felőle. Második házassága aligha lehetett boldog, mert fia Tamás, másképen József, egyenesen az özvegyet – az ő mostoháját – vádolta azzal, hogy férjét megölte. Mátyás király 1467-ben el is veszi erre a vádra az özvegynek szentmihályi, szerdahelyi, molnárii és nyirkúti birtokait, a melyeket az emlitett okból a koronára hárultaknak mondanak, s azokat, továbbá az özvegynek hozományát is, hiveinek ákosházi Sárkány Bertalannak, Benedeknek, továbbá Szentbalázsi Szele Tamásnak adományozta.* Az özvegy jóval túlélte Balázs urat, ujból férjhez is ment Wenthei Péterhez,* s még 1489-ben is részt vett Antal fiának vagyoni elkötelezéseiben. Balázsnak öt fia és két leánya maradt* Albertről és Boldizsárról csakis egy-egy izben (1437. és 1454-ben) találunk emlitést, bizonyos beiktatás és hatalmaskodás ellen tiltakozók között.
* U. ott, 1455. l.
* Orsz. ltár, Dl. 16495. Utóbb azonban kiegyezhettek az özvegygyel, mert az a fenti jószágoknak bizonyos részeiben továbbra is benne maradt. Az adománylevél Ozvald zágrábi püspöknek javaslatára adatott ki, a ki Szele Tamással jó viszonyban lehetett, mert egy, a kutasi levéltárban levő 1470-iki levelében a püspök arra kérte fel szeretett Tamás barátját, hogy fivéreivel együtt Bottka János ellen tanuskodni eljöjjön.
* 1484-ben mint ennek neje emlittetik. Orsz. ltár. Dl. 18962.
* Ágota leányáról, Nádasdi Lászlónéról, csakis Nagy Iván nemzetségi müvéből van tudomásom.
Márton nevére gyakrabban találhatunk. 1473-ban özvegy anyjával és testvéreivel, Antallal és Dorottyával meg ekkor már Józseffel is egyetértve, Ákosházi Sárkány Benedeknek a fentemlitett birtokok 1/3-adába való beiktatása ellen tiltakozott. A védekezés sikeres lehetett, mert 1482-ben az emlitett testvérek ezekre a zalamegyei birtokokra uj adománylevelet is nyertek. A birtokoknak ugyan – mondja az adománylevél – mostan is békés birtokában vannak, de arra vonatkozó okmányaikat évekkel azelőtt, a törökök, a mikor a királynak Morvaországban jártában az országa rontottak s kivált 105Zalavármegyét feldulták, felégették, az ő szentmihályi templomukból elvitték és megsemmisitették.*
* Orsz. ltár, Dl. 18,652. Kiadta Teleki: Hunyadiak kora, XII. k. 215. l.
Az emlitett testvéreknek ezek miatt a birtokok miatt azonban elkeseredett viszálykodásuk támadt a Harsághiakkal. Annyira ment a gyülölködés köztük, hogy mikor Harsághi Mihályt ismeretlen gonosztevők megölték, rokonsága ezzel a tettel is Szele Antalt gyanusitotta. A vármegye vizsgálatot is rendelt el, de ezen számos tanu azt vallotta, hogy a mikor Harsághi Mihályt megölték, akkor Szele Antal a saját lakóházában halálos betegen feküdt s igy a vád dolgában teljesen ártatlan. A két család közti viszálykodás végre a perdöntő bajvivás utjára tereltetett. A bajnokok már készülődtek a bajszin helyén az összeütközésre, mikor a felek jámbor férfiak közbenjárására megegyeztek s az általuk választott birók a birtokokat köztük megosztották.* Mártont utoljára 1498-ban találjuk megemlitve, 1503-ban már nem élt. Birtokait, vagy legalább Kökényest, Szelefalvát és Mindszentet fivére Antal és ennek fiai örökölték.
* U. ott, 18,962.
Tamás, a kit másképen Józsefnek is neveztek, Szele Balázsnak első nejétől származott fia volt. Atyja már 1437-ben felemliti őt ügyleteiben. Nevével csakis vagyoni perlekedések során találkozunk. 1459-ben neje Szentbenedeki Margit asszony, Szentbenedeki Bertalan fia Balázsnak leánya és ennek testvérei, úgymint Orsolya Galya Jánosné, Suskó Aszuvölgyi Miklósné és Dorottya emelnek a király előtt panaszt lindvai Bánffi Pál ellen, a ki az elmult zavaros időkben az ő szenterzsébeti, csatári és szentbenedekfalvi birtokukat igaztalanul elfoglalta, a következő évben pedig Bánffi Miklóst és Charnavodai Péter diákot idézi perbe. Ez utóbbit azért, mert magát jogtalanul Szentbalázs, Kisfalud, Kökényes, Szelefalva, Mindszent és Tur birtokokba be akarta iktattatni. Úgy látszik, kökényesi vagy mindszenti birtokán lakott, legalább 1463-ban bizonyos döbrétei hatalmaskodások vizsgálatánál a szomszédok közt emlittetik.*
* U. ott, Dl. 15,807.
Nemsokára maga is hatalmaskodási perbe keveredik. A Csányi Csákoknak fizette vissza azt az erőszakoskodást, a mit a jó szomszédok atyja ellen 1450-ben elkövettek. Legalább arról vádolták őt 1467-ben a nádor előtt Csányi Csák fia Benedek és Csák fia Tamásnak neje Katalin asszony, hogy a Debréteiekkel egyetértve, embere által Katalin asszony egyik jobbágyát nyilt uton kifosztotta, lovát és ökreit elvétette, a kökényesi szőlőhegyen pinczéjét feltörette s borait elvitette.* Ártatlanságát bebizonyitandó, bajvivást ajánlott, de ezt a felperes képviselője el nem fogadta, hanem kihallgatásokat kért, majd 1468 június 21-ikén a nádor Szele Tamást és társait 150-ed magukkal való eskü letételére kötelezte.*
* U. ott, Dl. 16,599.
* U. ott, Dl. 16,675.
Hosszas viszálykodásba keveredett Szele Tamás rokonaival, az Ákosházi Sárkányokkal. Még atyja életében – mint fentebb láttuk – a legjobb atyafiságos viszony volt köztük. Még azután is egyideig. Egy, a Nemzeti Muzeum levéltárában őrzött, kelet nélküli oklevél szerint Sárkány László és Szele Tamás együtt kértek a nádortól igazságot a miatt, hogy Venthei István a nem rég mult időkben, Albert királynak halála után,* Szele Balázsnak szentbalázsi és molnárii birtokán erőszakoskodott, Chernel Imre pedig az Aracsára vonatkozó záloglevelet igaztalanul visszatartotta, bár Tamás az egész zálogösszeget neki megfizette. A jó egyetértés, miként a fentebb emlitett közös vagyonszerzésből is látható, még 1467-ben is meg volt a Sárkány-családdal. Csakhamar azonban alaposan összetüznek. Az erőszakoskodásokat – úgy látszik – a Sárkány-rokonság kezdi meg. Sárkány Benedek 1467 Szentmihály nap táján embereivel Szele Tamásnak szelefalvi házára tört, ennek jobbágyait elverte, szekrényeit feltörte, a Molnárira, Szerdahelyre és Szentmihályra vonatkozó irásokat elvitte. Szentmárton nap táján pedig Sárkány János és fiai Szele Tamásnak két jobbágyát nyilt uton elfogták és haholthi birtokukra hurczolták.* Jogczimet erre bizonyosan abban az örökbevallási 106egyezségben kerestek, a mely a Sárkányok és Szele Tamás, Antal, Márton és Dorottya közt Palóczi László országbiró előtt 1467-ben köttetett. Eszerint Szele Balázs gyermekei az ő szentmihályi, szerdahelyi, molnárii és nyirkuti egész félrészöket, úgyszintén a másik félrészt is, a mely Szentmihályi Gáspáré volt, de ennek hütlensége után uj adományul Szele Józsefnek adatott, a Sárkányoknak engedték át. Szentmihályi Gáspárral utóbb, 1469-ben a Sárkány fiuk fogott birák közbenjárásával kiegyeztek s őt minden kártétele dolgában is feloldották, a Szele fiukkal azonban nem sokat tárgyaltak, hanem az őket megillető egy harmadrész birtokokba 1473-ban magukat egyszerüen beiktattatni akarták. Ennek azonban özvegy Szele Balázsné a maga és gyermekei József, Antal, Márton és Dorottya, továbbá Vethei Péter és Szentmihályi Gáspár nevében is ellentmondott. Ez év őszén pedig Szele Antal Budára is felment a nádornál igazságot keresni. Kijelentette, hogy a néhai Palóczi László országbiró előtt történt örökvallás, a melyet ő Márton fivére és Dorottya nővére nevében is tett, semmis, mert ő akkor még tökéletlen koru volt, miért is az elidegenitéseket visszavonja.
* Tekintve azt, hogy az oklevél Szele Balázs halála után kelt (a ki 1455-ben még élt), a felpanaszolt hatalmaskodás bizony jóval Albert király halála (1439.) után eshetett meg.
* Orsz. ltár. Dl. 16,771.
A pereskedés sok költséggel járt s a Szele testvérek 1473–76 közt kénytelenek voltak birtokaik egy részét 200 arany forinton lotomberki Swampek Györgynek elzálogositani. Sárkány Bertalan és Benedek pedig tovább is hatalmaskodtak a Szelék javain. Majd az ő mindszenti kegyuri jogukhoz tartozó házat és házastelket foglalták és pusztitották el s Darócz nevü erdejükből, a melyben számos szelid gesztenyefa is van, a gesztenyéket embereikkel összegyüjtették és szekereken Budára küldve eladatták, ezekkel 400 forint kárt okozván, majd Sárkány Bertalan, még pedig «már az uj országgyülési végzések utáni időben» Szele Tamásnak szelefalvi házára tört, ott ennek emberét megsebesitette s utóbb a szelefalvi curiát is alaposan kifosztotta. A nádor mindezekre nézve 1482-ben, a Sárkány fiukat elmarasztalta, Mátyás király pedig ugyanebben az évben – mint már emlitettük – uj adománylevelet is adott a Szele testvéreknek, a kik között azonban Tamás neve már elő nem fordul.
A viszálykodásnak az a körülmény vetett véget, hogy az Ákosházi Sárkányok, részben legalább, a római császárhoz pártolván, hütlenség bünébe estek. Bizonyosan nem minden káröröm nélkül vettek részt 1483 október 24-ikén Zelefalvi Szele Antal és András, mint szomszédok, azon a beiktatáson, mikor a hütlen Sárkány Jánosnak és fiainak buzaszigeti kastélyát és tartozékait Bánffi Miklós, Jakab és Batthyány Boldizsár a király adományából birtokukba vették.*
* Orsz. ltár, Dl. 18,850.
Mátyás király halála után az Ákosházi Sárkányokra ismét jobb napok virradtak. Gondot is okozott ez Szele Tamásnak. 1495-ben óvatosságból kiadatja magának annak az 1469-iki okiratnak mását, a melylyel egyrészt Sárkány Benedek és Bertalan, másrészt Szele Tamás és Szentmihályi Gáspár a kölcsönös kártételekre nézve kiegyeztek. A pereskedés megujult, sőt Sárkány Benedek elhalván, azt 1496-ban fia Lőrincz mester is folytatta nagybátyjával együtt.*
* Eredeti oklevelek a kutasi levéltárban és Orsz. ltár. Dl. 17433. Pere volt Szele Tamásnak, Antalnak és Mártonnak János fehérvári őrkanonokkal is, a melynek eligazitását 1488-ban választott birák döntésére bizták.
Ez időtájt Szele Tamás is meghalt. 1498-ban már néhainak mondják, mikor laki Kaczor György a nádor előtt a miatt tett panaszt, hogy tőle azokat a szelefalvi, kökényesi és mindszenti birtokokat, a melyeket mintegy 9 év előtt Szele Tamás nála 120 forinton elzálogositott, de erről igérete daczára záloglevelet nem adott, most fivére Márton, fia András és özvegye Margit erőszakosan elfoglalták.
Szele Tamásnak – úgy látszik – három fia maradt, a már emlitett András, meg talán még Balázs és László is. E két utóbbi 1503-ban Andrással együtt emlittetik, anélkül, hogy világosan Tamás fiainak neveztetnének, bár ezt a körülmények nagyon valószinüvé teszik. András már 1490-ben férfikorban volt. A Mátyás király által Szentlászlói Lacza Bernaldus megöletése dolgában Lindvai Bánffi Miklós ellen elrendelt vizsgálaton ekkor ő is az eskü alatt kihallgatott felmentő tanuk között szerepelt. Balázsról és Lászlóról az 1503-ik éven túl hirt nem hallunk.
Az 1513-iki dikális adólajstromban Szentbalázson és Kisfaludon már csakis Szele András szerepel 4 portával.*
* Orsz. ltár, Dl. 32,206.
107A család – tudomásunkra – Antalnak ivadékaiban virágzott tovább. Ő élt legtovább testvérei között s úgy látszik, ő volt a legtekintélyesebb is köztük. Reászállott, miként emlitettük Márton fivérének vagyona is.
1497-ben és 1498-ban Zalavármegye alispánja volt, s mint ilyennek több oklevele maradt fenn.* Ő folytatja és szerencsésen be is fejezi az Ákosházi Sárkányokkal való régi pört. 1503-ban ugyanis Sárkány Benedek fiai kijelenték, hogy a hosszas pereskedéssel Szele Antal iránti különös barátságukra tekintettel felhagynak és Szele Antalnak, fiainak és rokonságának javára összes követeléseikről lemondanak. Ennek daczára Antal ur nem élt a legrendezettebb vagyoni viszonyok között. Igy 1509-ben bizonyos égető szükségei miatt kökényesi, mindszenti és szelefalvi birtokát kellett özvegy Sárkány Ferenczné Iloncz asszonynak 120 magyar forintba zálogba adnia, 1513-ban pedig a Márton fivérétől örökölt birtokokat vetette özvegy Ádám Balázsnénak 25 magyar forinton zálogba.
* Dl. 20,529., 20,611., 20,619., 20,620 stb. és Zala várm. tört., II. k. 639. l.
Antalnak három fia maradt: Balázs, János és Ferencz. A legidősebb közöttük Balázs. 1484-ben csakis őt emliti még atyja, a mikor a Harsághiakkal egyezségre lép.* A Sárkányokkal létesült 1503-iki békességben ő is meg van még emlitve, atyjának 1513-iki zálogvallásánál azonban már csakis János és Ferencz neve fordul elő.* 1509-en tul Ferencz nevét sem találjuk megemlitve.
* Orsz. ltár, Dl. 18,962.
* Az a Szentbalázsi Szele Balázs, a ki 1527-ben Szentbalázson Szele Jánosnak a Thury György szombathelyi provisortól kapott levelet megmagyarázta, és a kivel Szele János fiának Jakabnak 1538-ban pere volt a miatt, hogy Jakabnak 3 hold földjét Szentbalázson jogtalanul elfoglalva használta, alkalmasint nem Antalnak, hanem Tamásnak a fia volt.
Mindamellett lehetséges, hogy ezek, avagy talán Tamás fiai, különválva szintén családokat alapitottak.
János tevékeny és szerző ember volt. 1517-ben érdemeinél fogva s mások közbenjárására Lajos király neki adományozta Cháfordy Margit asszony összes javait, amelyek akként szállottak a koronára, hogy a nevezett úrasszony, isteni és emberi törvényekre nem nézve, nemes Ádám Balázs özvegyét Erzsébet asszonyt véresre verte. 1519-ben ujabb adománylevelet is szerzett a királytól azokra a molnári, szentmihályi, szerdahelyi és nyirkúti jószágokra, amelyek néhai Sokoródi, máskép Molnáry György fia Mihálynak birtokát képezték, de ennek magtalan halálával a koronára háramlottak.* Sikeresen védte meg jószágát hatalmas szomszédja Felsőlindvai Széchy Tamás ellenében is; aki az ő vári erdő nevű, a szentmihályi határban levő erdőjét hatalmasul elfoglalta, kivágatta és használta. A hosszas perlekedésnek eldöntését a felek fogott biráknak itéletére bizták s végre a király birtokaik közt Szentmihályi Turóczy Miklós személynöki itélőmesterrel határt járatott és erről 1524-ben Zele Jánosnak privilegialis levelet adott ki. Ugyanabban az évben még egy pere volt. Bizonyos kökényesi birtokot követelt vissza, amely eredetileg az ő birtokából volt kihasitva és néhai Kökényesi Ispán Péternek halála után nemes Kökényesi Zakach Mihályra, Mátéra és Mártonra, Ispán Péter osztályos atyjafiaira szállott. Ezek azután abból 5 népes jobbágytelket Zalapatakai Litteratus Györgynél elzálogositottak, sőt az 1567 év táján örökbe is felvallottak anélkül, hogy a birtokkal Zele Jánost megkinálták volna. 1527. év szeptember 24-dikén még Thury Jánosnak, a szombathelyi vár udvarbirájának bizonyos panaszos üzenete dolgában intézkedik, 1528 május 14-én pedig neje, nemzetes Katalin asszony már mint özvegy hajtja be néhai férje követelését.
* Az erre vonatkozó és a kutasi levéltárban levő oklevél szabályszerüen kiállitva, összehajtva és a nagy veres királyi pecséttel is lezárva volt. Sajátságos azonban, hogy a szövegben egykorú kéz a Zele János nevét mindenütt áthúzta és helyébe magister Bernardus Sarkan de Akushaza nevét irta. Oldalt és a szélén új királyi embereket irt s végül az oklevél keltét, a mely eredetileg 1519-ben Budán a szokatlan «feria secunda proxima ante festum cathedre beati Petri apostoli» keltezéssel volt ellátva, áthúzta és alája 1521. február 1-ének megfelelő pozsonyi keletet jegyzett. Valószinü tehát, hogy ezeket a javakat Zele János beleegyezésével két évvel utóbb a király Sárkány Bernátnak adományozta.
János fiai közül legjelentékenyebb szerepre jutott Jakab. Eleintén vagyoni viszonyai rendezésével van elfoglalva. 1538-ban még ő panaszkodik 108Szele Balázs ellen Vasvármegye itélőszéke előtt a miatt, hogy ez tőle Szentbalázson 3 hold földet hatalmasul elfoglalt, de csakhamar maga is próbát tett az erőszakos vagyonszerzéssel és Péter testvérével együtt Hársághi Ferencznek molnárii, szerdahelyi és szentmihályi jószágain hatalmaskodott. Ennek következménye azonban a királyi kúria előtti hosszas per és főbenjáró itélet lett. Végre mégis egyezségileg elsimult a dolog és 1548-ban Hársághi Ferencz a Szele fivérek iránti atyafiságos (fraternalis) szeretetből bizonyos feltételek alatt lemondott követeléseiről és jogairól.
A Szele család Szentmihályon kegyuri jogokat is gyakorolt. Ezt Jakab ur nagyon gyakorlatias módon fogta fel. Midőn az ottani plébános hirtelen végrendelet nélkül elhalt, a hagyatékát egyszerüen a maga részére foglalta el.*
* Szalay Ágoston, Négyszáz magyar levél, 1504–1560. 88. l.
1551-ben Szele Jakab már a kanizsai várnak tiszttartója volt. Onnan irta az atyafiának, Csányi Ákosnak azokat a leveleit, amelyeket Szalay Ágoston adott ki idézett gyüjteményes művében. 1555-ben adószedő is volt. Panaszkodik, hogy az adópénzt nem adják meg, s őt az urának, Nádasdy Tamás nádornak való szolgálatáért halálra gyülölik. 1557-ben rokonával, Szele Jánossal jut nagy viszálykodásba. Panaszkodik Csányi Ákosnak, hogy elbusult Zele János hitvány erkölcse miatt, amelylyel rajta és jobágyain károkat cselekszik. Ez ideig elszenvedte, hogy ennyi gonoszság jött az ő nagy türéséből és szenvedéséből, de immár jobágyát öli és magát is holt embernek állitja. Most is Szelefalváról egy szegény vén jobágya alig szaladhatott Szele János elől, egyik fiának kezét könyökbe elvágatta a másikat agyonvágatta. Nincs mit tennie, meg kell magát ismertetnie a hitvány erkölcsű éretlen ifjuval. Többé igazát törvénynyel nem keresi, mert már elmarasztaltatta négy rendbeli itélettel, de sok jámbornak tanácsára és Szele Jánosnak nagy szabódására, fogadására elengedte volt neki s most ezt érte el vele.
1559-ben panaszkodik Csányi Ákosnak, a kinek állását is köszöni, hogy két rendbeli nyomoruságtól nehéz magát megótalmaznia. Ha az ura házát (várát) épitteti, ezért a szegénység panaszkodik ellene, s fél, hogy végre pusztitó nevét költik, ha pedig nem épit, életében s tisztességében járandó és fogyatkozó kezd lenni és ura is haszontalannak és tunyának nevezné.
1560 szeptember 26-ikán Batthyány Ferencz ir neki azon panasz folytán, hogy Szele Jakab a dézsmát törvénytelenül szedi be, mert előbb a földesur szedi az adót s csak azután szabad dézsmálni. Kéri tehát, mint barátját, hogy legyen e nélkül, mert bizony nem engedi senkinek, hogy szegény árvák jószágán valami uj törvényt költsön valaki.
1564-ben osztályos atyafiaival Pállal, Jánossal és Boldizsárral együtt Miksa királytól a zalamegyei családi birtokokra, Szentbalázsra, Kisfaludra, Zelefalvára másképen Zelechre, továbbá Túr pusztára a kökényesi részbirtokra és Darócz pusztára Miksa királytól uj adománylevelet és a kapornaki konventhez szóló beiktató parancsot eszközölt ki. Az adomány-levélbe bele foglaltattak Jakab fiai István, Farkas és Tamás, Pál fia János, továbbá János fiai Tamás, László és Ferencz is.
Egyébként ezeken a birtokokon, sőt még Molnárin, Szentmihályon és Szerdahelyen is, már előbb – 1560-ban – megosztozott az atyafiság. Csakis a szentbalázsi és szelefalvi erdőket hagyták osztatlanul, meg a mi kevés ezüst művük volt. Ez utóbbit is megosztották 1562-ben.
Ezentul Jakabról semmit sem hallunk. Tulok más néven Tömördi (Thwlok másnéven Theomeordij) Tamásnak egy 1590-iki kötelező levelét ugyan, mint tanu Zele Jakab is aláirta, ez azonban aligha volt már a kanizsai várbeli tiszttartó, hanem családjának valamely ujabb sarja.
Jakab alkalmasint Mérey leányt birt feleségül.* Már emlitett három fián kivül Zsófia nevü leánya is volt, a ki szentgyörgyvölgyi Bakacs Lukácsnak nejévé lőn, s a kinek jussán a Szele család régibb iratainak egy része is a vizeki Tallián-családnak birtokába jutott.
* Abból gyanitjuk, mert unokája, Bakacs Sándor a Méray-vagyonnak egy részére is igényt tartott. L. a Bakacs családról szóló értekezésemet: Turul, 1899. évf. 10. l.
Ezek között van egy 1568-ik évi hushagyó hétfőről keltezett kiházasitási jegyzék is arról, hogy «mikoron Tarródy Ferencznek Szele asszonyt nádorispánné asszonyom haza adta», miket 109adott vele. Tekintve azt, hogy Szele Jakab Nádasdy Tamásné kanizsai tiszttartója volt, valószinü, hogy ez a férjhez adott Szele asszony Jakabnak özvegye volt, a kit a nádorné, Szele Jakabnak halála után talán udvarába vett. Egyébként Jakab fivére Péter is házas ember volt, 1560-ban neje – bizonyára már özvegye – szintén részesedik a Szele-atyafiak osztozkodásánál.
A Szentbalázsi Szele család ujabb történetére összefüggő adataink nincsenek. A közölt családfa az utolsó éveket illetőleg egyáltalán nem teljes. Tény azonban, hogy a család Vasvármegyében tovább is virágzott, igy pl. 1636-ban Zele György a megyének főszolgabirája volt.*
* Balogh Gyula, Vas várm. nemes családjai, 165. l.
***
A KÖKÉNYESI SZELE CSALÁD CZÍMERE 1428-BÓL.
A Kökényesi Szele családnak – miként fentebb már emlitettük – régi nemességét Zsigmond király 1428 június 22-ikén czimer adományozásával ékesitette fel. Ennek a galambóczi táborban kelt s jelenleg szintén Vizeki Tallián Gyula kutasi levéltárában őrzött, nagyon megrongált és szakadozott oklevélnek, – a hozzá hasonló 1430-iki Dabi-féle armálisból kiegészitett szövege a következő:
Nos Sigismundus dei gratia Romanorum rex, semper augustus ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie [etc. rex omn]ibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris presentium notitiam habituris salutem in eo, per quem reges regnant et principes princi[pant vic]torioso cum triumpho Humane [co]nditionis circumspecta sagacitas et bonorum operum assidua percunctatrix sic artis ingenio naturalibus se conf[ormare didicit,] quam ex causis nobilibus effectus [insignes] producit, ut quos natura superior interioribus dotibus nobilibus illustravit, ipsorum animos sapien[tie et scient]ie altitudine pre ceteris decora[vit, horum] consilio thronus regius roboratur, et eorum virtuosis actibus regalis sublimitatis gloria optata [presidia suscipit et] salutaribus omni tempore [proficit] incrementis. Proinde ad universorum tam presentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod [fidelis noster] Jacobus filius Georgii de [Keky]nes celsitudinis nostre veniens in presentiam, propositis suis fidelitatibus et fidelium obsequi[orum gratuitis meritis sinceris]que complacentiis [per ipsum nostre] maiestati locis debitis et temporibus opportunis [exhibitis et impensis, nostre] humiliter [et devote] suppl[icavit maiestati, ut] arma seu nobilitatis [insig]nia circa principium presentium pictoris magisterio [appropriatis coloribus depicta sibi et per eum suis heredibus et] successoribus dare et conferre dignaremur. Nos itaque actendentes [multiplicia merita probitatis et preclare devotionis ac fidelitatis demonstrata opera, quibus idem Jacobus diversis] in nostris negotiis cum omni sinceritatis zelo et sollicitudine indefessa preceteris suis [particibus, velut aurum puritatis suo splendore cete]rorum [metallorum] precellens nitorem, nostre maiestati obtutibus gratum se reddidit et acceptum, vo[lentes et] animi cupientes [eidem pro premissis] et aliis causa pro[lixitatis] obmissis fidelium servitorum preclaris meritis munificentia regalis benignitatis respondere, de regie [potestatis plenitudine an]imo deliberato ex certa scientia nostre maiestatis et gratia speciali arma seu nobilitatis insignia prout circa principium seu [caput presentium pictoris ma]gisterio appropriatis coloribus sunt depicta, eidem Jacobo ac Blasio filiis Georgii de Kekynes ipsorumque heredibus et posterita[tibus universis dedimus dona]vimus et contulimus ymo damus, donamus et conferimus, ut ipsi simul vel divisim eorumque posteritas universa nata et [nascitura a modo in poster]um eadem arma seu nobilitatis insignia ubique bellorum et pacis tempore libere habeant et secure portant seu deferant, ip[sisque armis seu nobilita]tis insigniis in preliis, torneamentis, hastiludiis, anulis, cortinis et generaliter in omni exercitu militari et clientali uti possint prepetuo [et gaudere?] harum nostrarum vigore et testimonio litterarum mediante. Datum in descensu nostro campestri sub castro Galambacz, feria tertia proxima ante festum nati[vitatis] beati Johannis Baptiste, anno domini millesimo quadringentesimo vigesimo octavo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. XLII., Romanorum decimo octavo et Bohemie octavo.
Az okmányról lila és rózsaszinü sodrott selyemzsineg függ le, amelyen a pecsétnek immár nyoma sincsen meg.
Az adománylevél szövege a ritkább formulárék közül való. Tudomásom szerint eddig csakis Zágrábi Dabi Mihálynak 1430-iki okleveléből volt ez ismeretes,* melylyel a Szele armális csaknem szószerint megegyezik, kivéve, hogy az előbbin nemesitő záradék is van, a mire a Kökényesieknek szükségük nem volt.
* Turul, 1887. évf. 106. l.
Az oklevélnek keltezése nemcsak azért érdekes, mert egygyel szaporitja Zsigmond király magyar földön kelt aránylag kevés czimeres levelének számát, hanem azért is, mert a balul kiütött aldunai hadjáratnak egyik hányatott napját jelöli meg és a király seregében vitézkedett egyik hivének nevét adja tudomásunkra.
A czimerkép a szokásos helyen, az oklevélnek fejére van festve. A festés a nedvességtől nagyon megrongálódott, a szinek kissé meghalványodtak, az aranynak és ezüstnek jó része lepattogott. 110A pajzsban levő czimerkép szárnyainak kifestése pedig befejezetlennek is látszik.
A balradőlt kerektalpu pajzsnak ezüst mezejében balra néző, arany szárnyu, aranynyal fegyverzett griff látható. A pajzs jobb sarkára állitott ezüst csőrös sisakról lefüggő kék-veres takarót arany korona szoritja le, amelyből a pajzsbeli czimeralak nő ki. Az egész kép vörös vonalkeretbe van foglalva. A mellékelt szines czimerkép – képzeleti helyreállitásban – eléggé hűnek mondható, mindamellett egyes, elmosódott részeit a másoló tévesnek rajzolta le. Igy nevezetesen helyreigazitást igényel a sisaknak alakja, amelyet vázlatosan hivebben is bemutatunk.*
* A pajzsbeli griff sem egészen hű, mert ennek is, az oromdisz griffjéhez hasonlóan, felálló szarvszerü füleinek kellene lennie, és testének is nyulánkabbnak, vagyis a jobb lába alatt, a korona két ága között lévő kék szin helyett a pajzsmező ezüstjének kellene lennie.
A czimerkép feltünően hasonlit a hat évvel utóbb, 1434-ben, Bazelben, Karcsai Péternek adományozott czimerhez, amelynek alapgondolatul szolgálhatott.* Mindössze két lényegesebb eltérést láthatunk. Az egyik az, hogy a Karcsai czimerén a korona hiányzik és a pajzsalak felhőkből nő ki, az oromdisz pedig közvetetlenül a takaróba megy át, a másik pedig az, hogy a szinek fel vannak cserélve, amennyiben a Karcsai griffjének a teste vörös és a szárnya kék.
* Turul, 1898. évf. 143. l.
A czimeralak hasonlósága magában még nem feltünő jelenség, s a griff is előjön középkori hazai czimereinken, igy pl. a Tomay nemzetség tagjainál s még hasonlóbban a Bor Mihály 1415-iki armálisán,* mégis a czimerképnek ilyen feltünő megegyezésére XV. századi czimeres leveleinknél csakis egy példát tudok, azt a szájában nyulat tartó párduczot, amelyet czimerül Zsigmond király 1415 június 23-ikán Konstanczban Hothvafői Tamáséknak és a Doklinai Bothosoknak, Arragoniai I. Ferdinand pedig 1415 október 20-ikán Perpignanban Hetyei Péter fiainak és Bátai Benedeknek adományozott.* Itt is csak a szinek különböznek s az egyik czimerképen meg van a korona, a másikon – a Zsigmondén – hiányzik az.
* Turul, 1895. évf. 71. l.
* Turul, 1884. évf. 58. l. és 1897. évf. 186. l.
Véletlen gondolat-találkozásra a Karcsai czimernek festésénél nem igen gondolhatunk. Úgy az oklevélnek más – egyébként a legelterjedtebb – formulája, mint a czimerképnek eltérő kiállitása, stílusa arra vallanak, hogy a Kökényesi és Karcsai czimeres levelet sem ugyanaz az iró, sem ugyanaz a czimerfestő nem készitette. Reám a Karcsai czimer azt a benyomást teszi, mintha annak kiállitásánál a czimerfestő elé mintául a Kökényesi czimert tették volna, de ez önérzetből oda törekedett volna, hogy a lényegesnek megsértése nélkül a részletekben a szolgai utánzástól szabaduljon. Ezért választhatott kerek talpu pajzs helyett háromszögü pajzsot, ezért adott a griffnek «kiterjesztett» szárnyak helyett a természeti ábrázolásnak kétségen kivül jobban megfelelő «csukott» szárnyakat s ezért czifrázta ki jobban a sisaktakarót és a czimerképnek keretét is.
Ezek a felfogásbeli eltérések annál feltünőbbé teszik a fővonások azonosságát, miért is önkéntelenül arra kell gondolnunk, hogy a Karcsai 111czimer szándékosan készült a Kökényesi czimerkép után, akár rokonság czimén,* akár valamely más szoros vonatkozás kapcsán. Ebben az esetben a Karcsai czimerképen levő változtatásokban, a szinek felcserélésében és a korona elhagyásában a czimertörésnek érdekes példája maradt volna reánk.
* Ha ez állana, úgy a Gencsi családtagok talán abból a családból származtak, a mely a XV. században a vasvármegyei Magyar-Gencsen volt birtokos. (L. Csánki Dezső, M. tört. földr., II. k. 749. és 823. ll.)
Kökényesi György fiai – úgy látszik – nem érték be a griffes czimerrel. Ez időtájt már a Kökényesi Szele családnevet is kezdték elhagyni és az 1416-ban ujabb királyi jóváhagyást nyert örökvallás s a nem sokkal utóbb kihalt Szentbalázsi család javainak birtokba vétele után a Szentbalázsi Szele nevet felvenni. Csakhamar uj nevükre ujabb czimert is kapnak. 1431 október 2-ikán részeseivé lesznek annak a czimeradománynak, a melyet Irsai (Jersai) László Zsigmond királytól unokatestvérei, továbbá rokonai (proximi), Szentbalázsi Zele Jakab és Balázs meg ezek utódai részére megszerzett.*
* Az adománylevélnek szövegét l. Hazai okmtár. I. k 327. l. A czimerképnek szines hasonmását a Turul egyik közelebbi száma fogja hozni.
Ez a czimeres levél is fenmaradt, jelenleg a Magyar Nemzeti Muzeum levéltára őrzi azt. Az arra festett czimer balra dőlt háromszögü pajzsot mutat, a melynek kék mezejében arany koronára bal felé könyöklő pánczélos, ezüst keztyüs, tollas buzogányt tartó balkar látható. Oromdisz ugyanaz, – a sisaktakaró szine kék-fehér.
Arra, hogy rövid idő mulva ugyanaz a család ujabb czimert is szerez, van már példa hazai heraldikánkban. Miként ismeretes, a Sóvári Soós család ugyanabban az évben (1418) külön is, meg a Csapiakkal és másokkal együtt is kap más és más czimert. Ennek magyarázatául pedig aligha fogadható el Soós Elemérnek az a következtetése,* mintha ilyenkor az egyforma nevek alatt két különböző egyén volna értendő, mert ezt a Szele fiuknál kizártnak tarthatjuk. Ezért talán inkább arra gondolhatunk, hogy a czimer pusztán diszül, ékességül tekintetvén, annak Zsigmond király idejében többszörös megszerzése is kivánatosnak és értékesnek mutatkozott, vagy arra, hogy az ilyen ujabb czimerszerzéssel részint a család különválást, részint a más családokkal való szorosabb kapcsolatot akarták kifejezésre juttatni.
* Turul, 1885. évf. 115. l.
Melyik vált a két czimer közül a Szele családban általánosan használatossá, a fenmaradt gyér pecsét-töredékekből bajos megállapitanunk. Az Országos Levéltár hat olyan, 1497-ből és 1499-ből való vasvármegyei bizonyság levelet őriz ugyan, a melyeket tiszttársaival együtt Szele Balázs fia Antal, mint a megye egyik alispánja kiadott, a még fennmaradt pecséttöredékek* között azonban a griffes czimer fel nem ismerhető.
* Orsz. ltár, Dl. 20,529., 20,611., 20,619., 20,620., 20,787.
Buzogányos kart inkább sejthetünk, mint láthatunk ugyan az egyik pecséten, bizonytalan azonban az, hogy ezzel Szele Antal pecsételt-e?
Ivadékai hol intarsiával pecsételtek (mint pl. Szele Pál 1562-ben), hol pedig pecsétjükön kardot tartó karnak körvonalaira vélünk ismerhetni, (igy Szele Jakab 1590-iki pecsétjén).*
* Mindkettő Tallián Gyula kutasi levéltárában.
Mégis valószinü, hogy az 1428-iki czimer volt az elterjedtebb és általánosabb a családban. Igy bizonyos az, hogy Szele Jakab kanizsai várkapitány is rendszerint a griffes czimert használta pecsétül, a mint az a Szalay Ágoston gyüjteményében levő 1551-ben és 1557-ben kelt levelein látható. Rajzát Szalay Imre nemzeti muzeumi igazgató úr szivességéből itt közöljük.
Mind a mellett a régi név és régi czimer nemsokára teljesen feledésbe mehetett, s a Kökényesi armálisra, – a mely pedig máig a leányági leszármazók kezén őriztetik – már XVII. századi kéz ezt jegyezte fel tájékoztatóul: «Idegenek levelei, Kökényes familia nemes levele.»
Dr. BONCZ ÖDÖN.
