B) Somlyói ág.

Teljes szövegű keresés

B) Somlyói ág.
János.
Bereczknek – mint fent láttuk – János nevü fia is volt, ki 1316-ban fivéreivel együtt a Borsa nb. «Kopasz» Jakab nádor-féle lázadásban Károly király hiveként kitüntette magát és azért 1317-ben fivéreivel együtt az ecsedi várat kapta. De már azelőtt is szerzett magának érdemeket, midőn Trencsényi Máté ellen 1312-ben Kassánál, a Borsa nembeliek ellen Debreczennél és Debreczeni Dózsa zászlaja alatt Erdélyben a lázadó Moys ellen harczolt.*
4 Fejér, VIII/III. k., 404., 407. ll.
Részt vett továbbá (1319-ben) a szerbek elleni hadjáratban, hol Duchon és Kolobar nevü várak ostromlása alatt négy (részint rokon) embere elesett. A Borsa nb. Tamásfiak lázadása idejében a szatmármegyei Gilvács várnagyja volt, mely várt a lázadók ellen hősiesen védelmezett. Ezért megkapta 1326-ban Gutkeled nb. Lotthard bán lázongó fiainak (szatmármegyei) ujfejértói birtokát.
A háboruskodások bevégezte után birtokainak kezelésével foglalkozott.* 1329-től körülbelül 1331-ig Szilágymegye főispánja.* 1333 deczember 4-ikétől 1341 márczius 21-ikéig szatmári* és egyszer aradi főispán is.* Utoljára találkozunk vele 1349 október 17-ikén sárvári monostorát érintő ügyben, midőn az itéletet 1350 május 1-ére halasztják; de ezt már János meg nem érte, mert már 1350 május 1-seje előtt meghalt.*
1 Anjoukori okmtár, II. k. 20., 166., 416. ll. k. 60., 130., 233., 483. ll., IV. k. 29., 104., 198., 414. ll. V. k. 15., 273. ll.; Fejér, VIII/I. k., 227. l., (tévesen 1307 évszám alatt), VIII/II. k., 608. ll., VIII/III. k., 180., 404. ll., VIII/IV. k., 89. l. VIII/V. k., 156. l.; Zichy okmtár, I. k. 254., 473., 577. ll., II. k. 266., 271., 273., 319., 364., 401., 425. ll.
2 Pesty, Eltünt régi vármegyék, I. k. 133. l. Fejér, VIII/III. k. 567. l.
3 Zichy okmtár, I. k. 473. l.
4 Hazai okmtár, VII. k. 391. l. (kelet nélkül.)
5 Zichy okmtár, II. k. 425. l.
Nejének nevét nem ismerjük. 1344 május 3-ikán Pécz nb. Marczali Istvántól a kezeiben lévő jószágaiból járó leánynegyedét követeli.*
6 Anjoukori okmtár, IV. k. 414., 415. ll.
Három fia volt: László, György és István.
István.
Legelőször 1353 január 13-ikán fordul elő, midőn fivérei társaságában valamely birtokügyben szerepel.* 1355 június 19-ikén részt vesz a családi birtokok felosztásában:* 1657 július 2-ikán már nagyváradi kanonok, birtokait pedig fivéreinek kezében találjuk;* utoljára 1366 április 15-ikén akadunk reá, midőn mint nagyváradi kanonok és homrogi főesperes, fivéreinek beleegyezésével kereksomlyói szőlőjét valamely zárdának adományozza.*
7 Id. h. VI. k. 37. l.
8 Id. h. 326.
9 Id. h. 598.
10 Fejér, IX. 3. k., 605. ll.
17György.
1350 május 1-én emlittetik először. 1356 július 10-ikén Olaszországban tartózkodik a király hadseregében;* különben csak fivérei és rokonai társaságában vagy magányosan birtokosként szerepel 1373 július 27-ikéig.* János nevű fia és egy leánya volt.
1 Anjoukori okmtár, VI. k. 489. l.
2 Zichy okmtár, III. k. 503. l.
György leánya Gutkeled nb. Váradi Miklóshoz ment férjhez; 1373 július 27-ikén már özvegy asszony; férjének fivére, Domonkos, nevezett napon atyjának hozományát visszaadta.*
3 Id. h.
János.
Legelőször 1362 április 28-ikán akadunk reá; birtokos minőségben szerepel 1414 június 13-ig.* Egyebet nem tudunk róla.
4 Id. h. III. k. 206. l., IV. k. 182., 232. ll., V. k. 344. l., VI. k. 305. l.
László.
János fia; először 1350 május 1-én emlittetik (l. f.); 1353 január 30-ikától 1357 május 8-ikáig Szabolcsmegye főispánja és a mellett 1355 május 1-én testőrtiszt; 1353 első felében Lajos király kiséretében Erdélyben tartózkodott; 1356 július 10-ikén fivérével Györgygyel és unokaöcscsével Péterrel részt vesz az olasz hadjáratban; utoljára ráakadunk 1375 február 1-én.* 1378-ban már nem él.
5 Hazai okmtár, V. k. 214. l.
Neje Anna Pok nb. Megyesaljai Móricz († 1339) leánya. E Móricznak szülei: Miklós vajda és II. Moys nádor († 1280) leánya Erzsébet. Anna kijelenti 1351 deczember 6-ikán, hogy fivére Simon leánynegyedi követeléseit többi között a krasznamegyei Somlyó-val (ma Szilágy-Somlyó) kielégitette. 1355 november 3-ikán átadja fél Somlyót fiainak, Szaniszló, László és Györgynek, másik felét visszatartja leányai számára. Utoljára emlitik 1365 január 8-ikán.* Igy jutott Somlyó a Báthoryak ezen ágához, ki azóta magát «Somlyai»-nak nevezi.
6 Anjoukori okmtár, V. k. 532. l., VI. k. 385. l.; Fejér, X/IV. k., 846. l.
A már nevezett fiakon kivül Jánosnak még három leánya is volt:
a) Egyikök 1378-ban Csicseri Mihály özvegye. Csicseri Jób fia Mihály előfordul 1317 deczember 16-ikán.*
1 Temesmegyei okmtár, I. k. 13. l.
b) A másik ugyanazon évben Gradeczi Bodiszló fia Miklós özvegye.
c) Erzsébet Debreczeni Gergelyhez, Dózsa nádor unokájához ment férjhez; Erzsébet 1415-ben még életben van; férje 1343-tól 1382-ig fordul elő.*
2 Fejér, IX/V. k., 563. l.; Turul, 1891 évf. 68. l.
László fia Lászlóról, ki 1355-ben még zsenge koru volt, többet nem tudunk.
György
1355-ben találjuk először; 1378-ban előfordul testvéreivel együtt* bővebbet nem tudunk felőle. Utoljára 1394 augusztus 10-ikén akadunk reá.* Három fia volt: Antal, Barnabás és János.
3 Zichy okmtár, IV. k. 33. l.
4 Temesmegyei okmtár, I. k. 244. l.
Antal.
Legelőször emlitik 1409-ben.* 1415 november 11-ikén a Pok nb. Megyesiekkel Megyes birtoka végett pöröl. 1419 november 8-ikán az ország határainak védelmezésére fegyveresivel együttesen a király hadseregében tartózkodik; 1420 január 8-ikán krasznai birtokaiban szabályozza a telepitési viszonyokat; utoljára 1424 június 9-ikén emlittetik. Meghalt 1424-ben.*
5 Fejér, X/IV. k. k. 866. l.
6 Zichy okmtár, VI. k. 375., 462., 562., 574. ll., VIII. k. 177., 345. ll.
Özvegye Anna 1428 márczius 6-ikán saját, úgy mint leányai Orsolya, Erzsébet és Potentiana nevében óvást tesz az ellen, hogy néhai férje fivére Barla (= Barnabás) már öt év óta (mindjárt férjének halála után) birtokait elfoglalja és haszonélvezetüket bitorolja.*
7 Id. h. VIII. k. 345. l.
Antal leánya Erzsébet 1467 november 30-ikán Abefi Zólyomi Tamás biharmegyei birtokosnak az özvegye. Nevezett napon II. Pál pápától hordozható oltárprivilegiumot kap.*
8 Tört. Tár, 1899. évf. 265. l.
18Barnabás (= Barla)
1408-ban emlittetik, midőn május 1-én bizonyos birtokügyben esküt kell letennie;* 1409-ben fivérei társaságában szerepel,* 1424 június 9-ikén, mint György esztergomi érsek familiarisa, annak banderiumában a husziták elleni hadjáratban vesz részt, minek következtében a király ugyanazon év október 6-ikáig törvényszéki szünetet rendel számára. 1428 márczius 6-ikán arról értesülünk, hogy 1424 óta fivérének, néhai Antal családját birtokjogaiban háborgatja.*
1 Fejér, X/IV. k. 836. l.
2 Id. h. 866. l.
3 Zichy okmtár, VIII. k. 177., 345. ll.
János.
Györgynek e fia fivéreivel együtt 1409-ben emlittetik;* 1410-ben rokonaival együtt a Szokolyiaknak elzálogositott rakamazi birtokrészt kiváltja.* Három fia volt: György, Mihály és László.
4 Fejér, X/IV. k., 866. l.
5 Id. h. X. 5. k., 49. l.
Györgyöt és Lászlót többi között a következő birtokpör adataiból ismerjük: Liszkai András, Pál volt macsói bán fia, Anna nevü leányt hagyott hátra maga után, ki Kusali Jakcs László neje lett és mint ilyen, Báthory István és Báthory György fia János ellen Somlyó és a hozzá tartozó részek végett pört inditott. Garai Miklós nádor a tárgyalást 1430 május 1-ére tüzte ki, de a Báthoryak állitották, hogy okirataik Bátori Józsa* fia György özvegye kezében vannak és ennek következtében az ügy 1431 május 1-ére lett elhalasztva. Utóbb azonban ujra elhalasztották 1433 október 6-ikáig és miután György az illető napon meg nem jelent, 1434 január 13-ikára halasztották el. Az alatt meghalt Garai Miklós nádor, mire az ügy György esztergomi érsek kezébe került. Anna is elhalálozván, ügye leányára, Tallóczi Ferencznére szállt át, mire 1434 október 6-ikán uj határnapot kitüztek. 1434 deczember 14-ikén megidézték a hidvégi birtokán tartózkodó Györgyot 1435 január 13-ára, de miután e határnap előtt szintén meghalt és ügyei fivérére, Lászlóra átszálltak, ujabb halasztás történt 1435 márczius 23-ikára. Palóczi Mátyás nádor azután ujra elnapolta az ügyet. Lászlóval különben már 1431-ben találkozunk. Részt vett az országos mozgalmakban; a mennyiben a törökök, a római király, a Cillyek, a csehek és László oláh vajda ellen harczolt. Érdemei elismeréseül megerősitette őt Hunyadi János 1448 február 1-én a középszolnoki Somlyó, Perecsen, Hidvég, Csehi, Kőröstelek, Badacson és az alsófehérmegyei Miklóslaka nevü birtokokban.*
6 Báthory Józsát nem ismerjük. Az illető okirat (Fejér X. 7. k., 732. l.) eredeti példányban valószinüleg «Georgii filii Johs» áll, a mit a másoló «Johannis» helyett «Jose»-nek vett. Itt vagy György anyjáról vagy az 1414-ig előforduló János özvegyéről lehet szó.
1 Densusianu, Documente II. 758.
Mihályt 1431 június 27-ikén és szeptember 20-ikán emlitik.*
2 Károlyi okmtár, II. k. 129., 135. ll.
Szaniszló.
Legelőször találkozunk vele 1355-ben; 1379 április 6-ikán Megyesbe akarják őt beiktatni, de a Megyesiek és Móriczhidaiak tilalmazzák;* 1390-ben megnyeri a Somlyó végett a Megyesiek ellen inditott pörét;* 1405-ben már nem él.
3 Fejér, IX/V. k. 360. l.
4 Id. h. X/IV. k., 844., 852. ll.; Zichy okmtár, IV. k. 33., 182. ll.
Négy fia van: László, György, István és János. Ez utóbbit, Jánost, csak 1414 végén találom emlitve.*
5 Történelmi Tár, 1889. évf., 741. l.
Lászlóról csak azt tudjuk, hogy 1438-ban az erdélyi vajdának azon felhivásának, hogy embereivel a törökök ellen vonuljon, nem tett eleget és hogy a vajda őt e miatt erdélyi birtokaitól megfosztotta. Erzsébet királyné azonban 1438 augusztus 10-ikén megkegyelmez neki.* Utoljára emlitik 1449-ben.
6 Fejér, XI. k. 140. l.
György, kit csak 1449-ben találok emlitve,* László nevü fiut hagyott hátra maga után, ki 1455 április 14-ikén és június 11-ikén szabolcsmegyei birtokos.*
7 Széll, Bessenyeiek, 29. l.
8 Zichy okmtár, IX. k. 490., 501. ll.
19István
átveszi atyja után 1405-ben a Megyesiek elleni pört;* előfordul rokonaival együtt bizonyos peres birtokok ügyében 1408-ban és 1410-ben; 1414 június 13-ikán és 1415 márczius 26-ikán hasonló ügyben önállóan szerepel; 1424 június 9-ikén egyszerü földbirtokos; 1432 szeptemebr 7-ikán osztályparancsnok a boszniai eretnekek ellen kivonult hadseregben, 1435 június 23-ikán megint csak egyszerü földbirtokos.* 1448 február 1-én János fia Lászlóval megkapja a fennevezett középszolnoki és alsófehérmegyei birtokokat, mely adományozásban fiai: László, György, Mátyus, István, Miklós és János is részesek.
1 Fejér, X/IV. k., 852., 865., 866. ll.
2 Zichy okmtár, VI. k. 306., 353. ll. VIII. k. 177., 482., 558. ll.
Két neje volt, de sorrendjüket nem ismerjük. Egyikök Gutkeled nb. Várdai Mihály († 1429) és Ákos nb. Almosdi Csire Annának leánya: Dorottya, ki testvéreivel együtt 1452 január 28-ikán emlittetik.* Másikuk: Tótprónai Turóczi Benedek leánya: Orsolya. Ezektől következő gyermekei születtek:
3 Zichy okmtár, IX. k. 311. l.
1. László, kit 1431 szeptember 20-ikán és 1448 február 1-én emlitenek.* Neje állitólag Potentiana, kitől Margit és Krisztina (1465) született. Potentiana László halála után állitólag kusali Jakcs Péterrel (1481) lépett volna második házasságra.
4 Károlyi okmtár, II. k. 134. l.
2. György, kit szintén 1431 szeptember 20-ikán és 1448 februárban emlitenek* és kinek állitólagos fia Antal 1484-ben él.
5 U. ott.
3. Péter előfordul egyetlen egyszer: 1431 szeptember 20-ikán.*
6 U. ott.
Mátyus, kit 1431 szeptember 20-ikától 1448 február 1-éig ismerünk.*
7 U. ott.
5. Miklós, aki a főágat folytatta (lásd alább).
6. I. Domonkos, ki valószinüleg ifjuságában meghalt.
7. Gellért, ki 1476 deczember 7-ikén szerepel (l. lent).
8. II. Domonkos, ki a premontrei rendbe lépett; 1476 deczember 7-ikén családi birtokügyben szerepel: 1498-ban jászói apát; kétségkivül azonos azon Báthory Domonkossal, ki 1484-ben az erdélyi Zánokfalvát kapja.*
1 Történelmi Tár, 1886. évf., 91. l.
9. János, a kiről alább lesz szó.
10. István, kit szintén külön tárgyalunk.
11. Anna, ki 1460-ban emlittetik. Kétszer ment férjhez. Első férje Kaplyon nb. Nagymihályi Dénes; másodika: Agárdi László, ki 1440 október 20-ikán emlittetik, de 1453 január 28-ikán már nem él.
12. Hedvig, a kiről találom, hogy az 1453–1470 előforduló (erdélyi) Sombori Tamásnak a neje.* Mások szerint 1490-ben Kenderes Lászlóné, de ez nem áll.
2 Turul, 1897. évf., 30. l.
Biztossággal a következőket tudjuk: az erdélyi egyházmegyéhez tartozó néhai Báthory István fiai: János, Miklós, Domonkos és Gellért panaszolták, hogy Sombori Tamás özvegye Hedvig őket azon ürügy alatt, mintha a hozományához tartozó javait jogtalanul elfoglalták volna, beperelte s azután az itélettel nem volt megelégedve, hanem a pápához fellebbezett, de még mielőtt a választ megkapta volna, elhalálozott. Erre az erdélymegyei Eskellői Ördög Simon neje, Ilona, – az elhalt Hedvig leányának állitván magát – alpereseket a pápai válasz átvételére felhivta, azok pedig ez ellen megint a pápához apelláltak. Miután erre a költségekben el lettek marasztalva és ujólag a pápához föllebbeztek, felhozzák, hogy lakóhelyük Tasnád és Erdély között a Meszes hegységen veszélyes az átjárás, Tasnádon és Bátorban alkalmas egyházi férfiak nincsenek, kérik tehát a pápát, hogy ügyükkel az egri egyházmegyének egyik férfiát bizza meg. A pápa 1477 deczember 7-ikén kivánságukat teljesiti.* Hedvig e szerint 1476 deczember 7-ikén már nem él és csak Sombori Tamás özvegyeként lesz emlitve.
3 Tört. Tár, 1899. évf. 14. l.
13. Margit, ki Semsei Lászlóhoz ment férjhez. Margit 1470-ben még él; férje 1454-től 1483-ig fordul elő.*
4 Teleki, XII. k. 44., 221. l.; Turul, 1890. évf., 141. l.
14. Veronika, 1495-ben Gutkeled nb. Szokolyi Miklós özvegye.*
5 Ezeken kivül Istvánnak még két leányt tulajdonitanak: a) Potentianát, ki Kállai Lökös Lőrinczhez ment férjhez. E Lőrincz 1449 deczember 15-ikén és 1462 január 25-ikén fordul elő. (Károlyi okmtár, II. k. 277., 345. ll.) b) Borbálát, kiről nevén kivül mit sem mondanak.
20Miután István fiai János és István a családnak egy különálló ágát, az ugynevezett Szaniszlófi-ágat alapitották és csak Miklós a főágat folytatta, kell, hogy e két ágat egymástól különitve rajzoljuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem