AZ ELSŐ MAGÁN CZIMER-ADOMÁNYOZÁSOK. (A szöveg közt öt rajzzal.)
1AZ ELSŐ MAGÁN CZIMER-ADOMÁNYOZÁSOK.
(A szöveg közt öt rajzzal.)
(A szöveg közt öt rajzzal.)
Az uralkodók czimeradományozási joga kezdetben csupán személyükre háritott jog volt, mely mintegy a közszükségletből fejlett ki, a czimerek értékének és becsének emelésére szolgált s melyet reájuk nézve az idők kizárólagossá tettek.
A XIV. századig bárkinek joga volt ellenőrzés nélkül czimert felvenni s azt mint sajátját használni. Ezen korlátlan szabadságnak következménye a czimerek értékének csökkenése volt. Ellensulyozásáról kellett gondoskodni, s mi volt természetesebb, mint hogy a czimeradományozás jogát az uralkodó személyére, mint a világi hatalom legfőbb képviselőjére ruházták, ettől kérve czimereiket, melyeknek érvényességét uralkodói pecséttel megerősitett oklevelekben biztositották.
A czimerek önkényes felvételének s utóbb koronás főktől való adományozásának is volt egy átmeneti kora, melyben, bár rövid ideig, mintkét mód divott. Egyesek önként vettek fel czimert, mások uralkodóktól kérték azokat. E kor a XIV. század első fele volt. E korra vonatkozólag jegyzi meg Bartolus a Sassoferrato (1313–1359), a legrégibb czimertani iró, «Tractatus de insigniis et armis» czimü művében: «Fejedelmektől adományozott czimerek viselésének fontos előnyei vannak. Először, mert az ilyen czimerek előkelőbbek; másodszor, mert annak viselését senki sem tilthatja; harmadszor, ha ketten egyenlő czimert viselnek s el nem dönthető: ki vette fel előbb, ki később? annak van előnye, kinek azt fejedelem adományozta; negyedszer, ha a seregnél vagy másutt kérdésbe tétetik: kinek van elsősége? elébb valóknak itéltetnek azon czimerek, melyeket fejedelmek adományoztak.»
Külföldön, ezen idézet szerint, Sassaferrato korában a fejedelmektől adományozott czimerek csak némi elsőbbségi jogot biztositottak tulajdonosainak az önként felvett czimerek felett. Magyarországon – mint azt a három első sisakdisz adományozásánál olvassuk – oly kizárólagos ezen fejedelmi adomány, hogy ezen adományozott sisakdiszekhez senki hasonlót az országban nem viselhet s ki ehez hasonlót visel, azt letenni tartozik, vagy az adományos véle önként letétetheti.
Az első magyar czimeradományozások ismeretesek heraldikusaink előtt. Gyakran volt róluk emlékezet a szakirodalomban. Egynémelyike teljes szövegével és hasonmásával is közölve volt, de mivel ezen közlések egyeseknél hézagosak, másoknál némileg tévesek is voltak, ez alkalommal korrendbe véve ezen emlékeinket, pótolni igyekezem a hézagokat s kiigazitani a tévedéseket, és ha lehet, megvilágositani egyes olyan jelenségeket, melyeknek inditó okai és czélja, ezen első czimeradományozásoknál, eddig figyelmen kivül hagyattak.
Az első czimeradományozási oklevelekben a czimer nem volt lefestve, csak leirva s az adomány nem terjedt ki a teljes czimerre, mint már a következő XV. században, hanem néha 2csak sisakdiszekre, néha épen egyes czimerrészletek mázaira vonatkozott.
Magyarországon az eddig ismert legrégibb armalis az 1326. évből való. Ezt I. Károly király bizonyos Miklósnak, Imre fiának, állitotta ki.* Ez oklevélben sisakdiszt adományozott: «cristam que vulgo czimer dicitur». E kifejezésből kitünik, hogy 1326-ban czimernek, a franczia «cimiere» mintájára, a magyarban is csak a sisakdiszt nevezték s ez elnevezés csak később származott át a pajzsból, sisakdiszből és takarókból összeállitott teljes czimerre.
1 Fejér közli ez oklevelet, némi kihagyásokkal, de az ő közlésében szereplő «Herczeg de Eneruh» névről az eredeti szöveg semmit sem tud.
E sisakdisz madáralak volt: arany sólyom, kiterjesztett fehér szárnyakkal, melyek alatt arany lóherék függenek. A sólyom csőre felett zöld ág emelkedik, melynek levelei aranyosak. Ezen rosszul blazonnált sisakdiszt, miként az itt közölt ábra mutatja, az adományos utódai, a csebi Pogányok most is használják, úgy is, mint pajzsalakot, úgy is, mint sisakdiszt, de önként természetesebb helyzetet adtak az arany sólyomnak, midőn azt az arany levelü ágra állitották s az ágat egyes veres mezü kar markába adták, mely leveles koronára könyököl.*
2 Nagy Iván, Magyarország Nemesi Családjai, IX. k. 345. l. Siebmacher, Ungarischer Adel, 370. tábla.
Ezen sisakdiszre nézve az adományozó király megjegyzi, hogy ha elődjei közül bármelyik, bárkinek, bárminő szinü sólymot adományozott volna sisakdiszül, ez adományozást visszavonja, nehogy a sólymot sisakdiszül más valaki is használja.
A második ismert armalist I. Károly király 1327 november 24-ikén állittatta ki Donch mester, zólyomi főispán részére.* Az adománylevélben Donch mester le nem irt sisakdiszének arany mázat adományozott a király, még pedig oly kizárólagos joggal, hogy ha ehez hasonlót mások viselnének, ő azt azoktól az ellenmondás figyelembe vétele nélkül elveheti.
1 Anjoukori okmtár, II. k. 336. l.
Donch mester kedvelt hive volt a királynak. Őt úgy a csaták mezején, mint a béke idejében hüségesen szolgálta. E kitartó hüségért, melyet oklevelünk szövegében is kiemel, valószinüleg már elébb megajándékozta őt egy czimerrel, melynek pajzsára saját czimerképét, az Anjou liliomokat illesztette. E czimerpajzs fenmaradt a szászfalvi templom falán,* mezején hat (3–2–1) liliommal.
2 Ipolyi Arnold, Beszterczebányai egyházi műemlékek, 28. l.
A sisakdisz – bár nagyon homályos körvonalakban – Donch mester fiainak, az 1402. évi trónkövetelési oklevélre függesztett pecsétén maradt reánk. E pecséten a teljes czimer ki van vésve. A pajzsban három (2–1) liliom homályos 3körvonalai vehetők ki, a sisakdisz: emberi törzs, fején sisakkal, vagy püspök süveggel.*
1 A bécsi államlevéltár pecsét-öntvényei között, az ezredéves kiállitáson.
E két legrégibb czimeradomány levelünknél mai heraldikai szempontból feltünő az, hogy az elsőben adományozott sisakdisznél minden arany. Arany a sólyom, aranyosak a lóhere levelei. A másodiknál maga a sisakdisz meg sem emlitetik, csakis annak máza, mely ismét arany s melyet, mint kitüntetést, kizárólagos joggal adományozott kedvelt hivének a király.
Ma a heraldikában minden szin egyenlő értékű, sorrendben egy sem előzi meg a másikat. De ez nem úgy volt a XIV. században.
Bartolus a Sassoferrato, a kortárs, ki már idézett müvében legközvetlenebbül tünteti fel korának heraldikai nézeteit, a czimerszinekről a következőket mondja: «Egyik szin előkelőbb, mint a másik. Első az arany szin, mert az a fényt jelenti s ha valaki napsugarakat akar ábrázolni, nem teheti hozzáillőbben, mint ha aranysugarakat fest. Mert az bizonyos, hogy semmi sincs nemesebb, mint a fény. A reá következő nemes szin a bibor vagy veres, mely a tüzet jelképezi, ez kiemelkedőbb s előkelőbb a többi elemnél s legközelebb áll a naphoz: a legfényesebb testhez. A következő szin az azúr (kék) szin, ezzel ábrázolják a nemes levegőt, mely a legátlátszóbb, legátfénylőbb test, legtöbb fényt vesz magába s a tüz után a legnemesebb elem. Miként egyes szinek előkelőbbeknek nevezhetők s a fény is valami igen nemes, úgy annak ellentéte, a sötétség, valami silány értékü. Igy a szinek közt a fehér az előkelőbbek közé tartozik, mert a fényhez legközelebb áll, a fekete a legsilányabb, mert ez a sötétséghez áll legközelebb. A középszinek eszerint többé-kevésbbé előkelőek, a mint a fehéres vagy feketés szinhez közelebb állanak.» E korban egyszersmind különbséget tettek az arany és sárga s az ezüst és fehér szinek között is. A fémszinek előkelőbbek lévén, ritkábban adományoztattak.
A szineknek ezen elavult, de azon korban divó osztályozása fejti meg előttünk ezen első aranymáz-adományozásokat, melyekkel a király kedvelt hiveit kitüntette és jutalmazta.
Két évvel utóbb, 1330. február 14-ikén Visegrádon Kolusnak, Kolus fiának adományozott sisakdiszt Károly király.* Kolus udvarához tartozó nemes ifju volt, ki őt az országba érkezése óta hüséggel és kitartással szolgálta. Az adományozás csak a sisakdisz alakjára, keskeny szük voltának megjelölésére szoritkozik, a nélkül, hogy a sisakdiszt részletesebben is leirná.
1 Turul, 1887. évf. 156. l.
Ez adományozó okiratnak tehát leginkább szövege tanulságos. Bevezetésében kijelenti, hogy a király szolgálatában, harczjátékoknál s minden egyéb fegyvergyakorlatoknál, az egyes személyeket saját czimerük után szokták megkülönböztetni s e czimert nem mástól kell megnyerni, hanem a királyi fenségtől. A végén eltilt mindenkit az adományozotthoz hasonló sisakdisz viselésétől.
Ezen három első armalis sisakdisz adományozására vonatkozik. Egyiknél új az adományozott sisakdisz, a másik kettőt a királyi kegy arany szinnel engedi bevonatni, mindhárom adományozás azon fényes harczjátékokban leli magyarázatát, melyek fényüző Anjou királyaink udvarában, fényes ünnepségek alkalmával vivattak.
E három sisakdisz-adományozás után egy fél század, sőt talán közel 60 év telik el, a mely időszakból nem maradt reánk magán czimeradományozás. Ez időszak alatt elmulik a czimerjavitások és czimerpótlások kora, mely kizárólag a már meglevő czimereket pótolta és javitotta s beáll azon kor, melyben az uralkodók új és teljes czimerek adományozásával tüntetik ki kedvelt hiveiket.
Az első e korból való emlékezet Zekell Péternek 1380-ban adományozott armalisáról van. Erre nézve egyedüli kutforrásunk, Szirmay Antalnak «Szatmár vármegye ismertetése» czimü könyve, hol e czimeradományozásról a következőket irja: «1380. Zekell Péter Mossony megyébe óvári kereskedő volt. Eljárt Ausztriába is hivatala üzésére és ott némely lakosok neki tetemes károkat tettek, azért Zsigmond király neki szabadságot adott arra, hogy ha bécsi vagy ausztriai kereskedőket talál, azokat letartóztassa, egyszersmind megnemesitette őket, kereskedelmi vasmacskát adván czimerül ő nékie.»*
2 II. k. 101. l.
4A szerző forrást nem idézett s miután Szirmay hitelessége nem mindenkor állja ki a próbát, nem lehetünk tisztában azzal, valónak tartsuk-e ezen czimeradományozást, vagy csak szájhagyományok alapján fenmaradt czimermondának tekintsük?
Fontosabb ennél, – mert teljes hitelességü – a korra ezt követő Csentevölgyi armalis, az első teljes czimeradományozás, melyhez a szokatlan pajzsalak sisakdiszével együtt le van irva az oklevél szövegében. Csak a takarókról nincs még emlékezet.
Zsigmond király Ujlakon 1398 október 16-ikán állitotta ki adományozó oklevelét Csentevölgyi Pál fia Demeter prépost részére.
Általa még következők részesültek az adományban: unokatestvérei János fia Miklós Szentlőrinczy Mihály; Lőrincz fia Máté; György fiai Mihály és György, és Mihály deák; rokonai Dobry György és András, végül barátai Babocsay Gergely pesti plébános s ennek testvérei Tamás és András.
A czimer következő: kék sznü pajzsban hamvas szinü farkasfej van helyezve, fekete nyilvesszővel, melynek vas része (hegye) vérrel van fecskendezve s a fej torkába furódva úgy, hogy az hátulról látszik belőve lenni. A fülek feketék s úgy vannak elhelyezve, hogy azok egy kakas-száj vagy csőr nyilásához hasonlitanak. A fülek közé kis fehér kereszt van illesztve, oly helyzetbe, mintha az egy kakas torkából nőne ki. A farkasfejnek nyeldeklőjén egy olyan veres jegy van, minő a kakas taréja vagy koronája. Sisakdisz a farkasfej, úgy a miként a pajzsban, oldalt állitva, az emlitett fülekkel és veres jegygyel ellátva.
Ezen czimerkép napjainkban adományozva, legalább is szokatlannak tünnék fel. Szürke farkasfej, kakascsőr alakra elhelyezett fekete fülekkel, nyeldeklőjén veres kakastaréjjal. Ennek rendkivülisége e korban nem lep meg, a midőn félig veres kutyát, félig fehér halat ábrázoló czimeralakok adományoztattak. A szürke farkasfej elütő szinü füleire is találunk e korban egyező példákat.
Zsigmond király kortársa, Ruprecht római király, diplomáiban gyakran hajszálra menő szabatossággal irta le adományozott czimereit, valószinüleg már e korban is azért, hogy az adományozott czimert más hasonló czimerektől megkülönböztessék. A Veronai Jakabnak 1402 január 25-ikén Velenczében adományozott czimerben a zöld pajzsban álló fehér kutyának fülén egy, nyakán három, mellén egy, hátán három, hátulsó lábán egy fekete volt van.* A Schultheiss Miklósnak Nürnbergben 1403 január 18-án adományozott czimerben a fekete szinü fél kosnak körmei és bal füle fehérek.* Ezek közé sorakozik De Castruonovo, másként de Montefumo Viktornak eidelbergben 1409 deczember 5-ikén adományozott czimere: veres pajzsban fekete sas, melynek nyakán a hátulsó tollak száma hét s ezek félig fekete, félig arany szinüek, lábainál hosszabban lefüggő farka öt részre osztott.
1 Adler, Jahrbuch, VI–VII. k. 401. l.
2 U. ott, 403. l.
A Csentevölgyi czimer már előzőleg is ösmert volt heraldikusaink előtt. A Siebmacher-féle czimerkönyvbe is ki volt adva, de bizonynyal a szövevényes nehezen érthető czimerleirásnak tulajdonitható, hogy a pajzsalakot egészen máskép értelmezték. Külön alaknak vették a farkasfejet, külön rajzolták meg a két fekete fület és a taréjára és füleire vonatkozó hasonlatosságok helyett, a balra forditott farkasfejjel szemben egy kakasfejet is helyeztek veres taréjjal és nyakára illesztett kis fehér kereszttel. E kakasfejet rajzolták sisakdiszül is.
5Hogy a különbség a most leirt és a Siebmacherben kiadott czimer között jobban megfigyelhető legyen, közöljük mindkettőt egymás mellett.
Ezen magán czimeradományozások sorát a Semsey család armalisa zárja be, melyet Zsigmond király Budán, 1401 április 24-ikén állitott ki Semsey Demeter fia János részére, megjutalmazva ezzel érdemeit s mintegy kárpótolni akarva őt testvérének Lászlónak – a király főpohármesterének – haláláért, ki a nikápolyi szerencsétlen ütközetben kardvágásoktól és nyillövésektől találva elesett.
Ezen armalist ez ideig Fejér és Katona műveiből* és a jászói konvent levéltárában őrzött hiteles másolat után ismerjük, bár eredetije is valószinüleg megvan a Semsey család levéltárában. Szövege mutatja, hogy ezen armalis is azok sorába tartozik, melyekben a czimer még nincsen megfestve, csak leirva, mert a különben szabatos czimerleirás után a szöveg nem utal a festményre, mely Zsigmond király későbbi armálisaiban kivétel nékül történik: «in presentium litterarum nostrarum capite depicta», «prout circa principium seu caput presentium pictoris magisterio, appropriatis coloribus sunt depicta», vagy csak egyszerüen: «hic depicta arma tua» stb. jelzéssel.
1 Fejér, Cod. Dipl. X/IV. k. 67–69. ll. Katona, Hist. Crit., XI. k. 519. l.
E jelzés a legrégibb Tétényi (1405) féle festett czimerü armalisban, a czimerleirás után a következő szavakkal van az oklevél szövegébe bevezetve: «prout presentibus inserta literis, apropriatis coloribus pictura expresse denotat et declarat», s ez időtől kezdve századokig – talán napjainkig – soha sem hiányzik az armális szövegéből.
A Semsey Jánosnak adományozott czimer leirása következő: ezüst és kékben osztott pajzs, benne ugró veres szarvas, melynek jobb szarva arany s két szarva közé arany kereszt van illesztve. Sisakdisz: a pajzs szarvasa növekvőn.
Ezen czimer két olyan jelenséget mutat fel első izben, mely később a heraldikában általános lett, az osztott pajzsmezőt és az adományozott arany sisakkoronát.*
1 «desuper vero ipsius scuti galeam Corona aurei aut crocei coloris adornatam». Az armális szövegében: Fejér, id. h.
A heraldikai sisakkoronákat nem valamely rangbeli előny feltüntetésére fedezték fel. Azokat, a mint a XIV. századbeli czimerkódexekből meggyőződhetünk, a szükség, a czimerrészleteknek a használati életben való plasztikus, a szemnek tetsző alkalmazása hozta létre.
Távol esik tőlünk az élő heraldika kora, s ha e korból irott emlékek nem is szólnak róla, a reánk maradt czimer-kódexek világos bizonyságai annak, mily erős fejtörésbe került a sisakdisz tetszetős elhelyezése a sisakon, különösen a XIV. század folyamán használatba jött csucsos tetejü csöbörsisakoknál. Mennyit tanakodtak azon, hogy a sisakdisz megerősitését a sisakon miként takarják el? Igy találták fel a tekercset és koszorut, melyek az összekötő vonalat takarták. Ezeknél azonban czélszerübbnek bizonyult egy – valószinüleg pléhből készült – abroncs, melynek, hogy tetszetősebb legyen, a korona alakját adták, de hogy rangjelvénynek ne tekintessék – különösen a kora-középkori korona-kultusz korában – befestették kékre, veresre, feketére, fehérre, sőt tarkára is. És épen ezen különböző mázak és szinek világos tanubizonyságai annak, hogy ezen sisakkoronák rangjelvényekül nem tekinthetők, mert ezek a 6csőrsisak feltüntével kimentek a használatból. És alig tévedünk, ha azt állitjuk, hogy a hatalmi jelvényül vagy rangjelvényül használt korona, úgy a középkorban, mint mai fogalmaink szerint, mindig arany volt.
Ezt bizonyitja a XV. század megnyiltával azon szokás is, hogy egyes uralkodók kedvelt hiveiknek czimerét «nemességük fényének nagyobb emelésére» arany sisakkoronával ajándékozták meg.
Ennek nálunk első és nagyon korai példája a Semsey-czimer arany koronás sisakja, melyről mint kitüntetésről, nem emlékezik ugyan az armalis szövege, de azért az adomány kitüntető czélzatában nem kételkedhetünk.
Az arany sisakkoronáknak kitüntetésként adományozása alig két évtizedig volt szokásban, ezen időn tul az mindinkább rendes kelléke lett a nemesi czimereknek. Vele járt a czimeradományozással, nyerték előkelők és nem előkelők egyaránt, szinük mindig arany volt s ettől nagyon ritka az eltérés, a külföldön épen úgy, mint nálunk, hol a mohácsi vész előtt mindössze egy-két esetben találunk ezüst koronát és egyszer kéket. Ezek is a czimerfestők szeszélyének tekinthetők.
Időszaki sorrendben a Semsey armalist a Tétényi Péter és Andrásnak 1405 május 16-ikán adományozott czimereslevél követi. Ebben már ki van festve az adományozott czimer s ezzel egy új korszak nyilik meg a magyar heraldikában s egyidejüleg más nemzetek heraldikájában is: a festett czimerrel ellátott armalisok kora.
CSOMA JÓZSEF.
