AZ IRSAY ÉS A SZENTBALÁZSI SZELE CSALÁD 1431-IKI CZIMERES LEVELE. (Szines czimerképpel.)
AZ IRSAY ÉS A SZENTBALÁZSI SZELE CSALÁD 1431-IKI CZIMERES LEVELE.
(Szines czimerképpel.)
(Szines czimerképpel.)
AZ IRSAY ÉS A SZENTBALÁZSI SZELE CSALÁD CZIMERE 1431-BŐL.
A Szele család Zsigmond királytól nyert czimeres levelét ismertetve,* futólag emlitést tettem az Irsayakról s azok 1431-ben nyert czimeréről. Mint a Kökényesi, máskép Szenle család, úgy az Irsay vagy Jersay család szintén egyike volt Zala vármegye törzsökös nemes családjainak. Az a hely, a melyről nevét vette, – a mai Irsa puszta, Kerka-Kutas kisközség határában, Zala-Lövőtől délre, – egykor a zalai várnépségnek földje volt.*
1 A Kökényesi, utóbb Szentbalázsi Szele család és 1428-iki czimeres levele, Turul, 1899. évf. 111. l.
2 1265. Terra populorum ville Iarsa, és alább igy: Iorsa, Hazai okmtár. VI. k. 131. és 1265. l. Terra Iersa, Ierse. Hazai oklevéltár 46. l.
1271-ben V. István király, tekintve Thynch fiainak, Budnak, Theodernek és Abraanknak, Jerse faluból való zalai várnépségnek (castrenses) hűségét, a melylyel ők ifjukoruk óta már néhai Béla királynak s utóbb neki is szolgáltak, és úgy az országban, mint annak határain kivül, kivált pedig az osztrák herczeg elleni hadjáratban, a mikor is ennek a herczegnek egyik emberét elgfogva, a királyhoz vitték, másnap pedig ismét férfiasan küzdve, sulyos sebeket kaptak, őket és utódaikat Jersa nevü földükkel együtt felszabaditotta és országos nemesekké tette.*
3 Hazai okmtár, VI. k. 179. l. és részletesebben Wenzel, Árpádkori uj okmtár, VIII. k. 350. l.
Úgy látszik, hogy daczára felsorolt érdemeiknek, ekkor még nem tudták az elnyert nemesi szabadságot megtartani, hanem valamiképen ismét a várnépség sorába kerültek vissza.
Csakhamar azonban fiaik ujabb vitézi tettekkel ismét felküzdik magukat. 1311 augusztus 10-ikén I. Károly király Jersai Bud fiait, Istvánt, Pált és Jánost, a kik őt az országban és azonkivül hüségesen szolgálták, a «nagyságos ifjunak», Güssingi Miklós tárnokmesternek* kérésére is, eddigi királyi várnépi helyzetéből kiemelve, az őket Jersében megillető birtokrészszel együtt örökösen a nemes várjobbágyok sorába emelte.*
1 Dr. Wertner Mór, A Güssingiek. Századok 1895. évf. 184. l.
2 Fejér, Cod. Dipl. VIII/I. k. 396. l.
A testvérek közül Pálnak fiával Jánossal egy 1334-iki oklevélben találkozunk, a mely őt, mint Jarsa-falubéli birtokost és szomszédot emliti meg.*
3 Zalamegye tört. I. k. 282. l.
A XIV. század további folyamán az Irsai vagy Jersai család már a vármegye kétségtelen nemesei között szerepel. 1371-ban, a mikor néhai Lindvai Bánfi Miklós fiai bizonyos, kebele birtokukon elkövetett hatalmaskodások miatt panaszt emeltek a Szentlászlóiak ellen, a vármegye által elrendelt vizsgálatra megbizottul többek között Irsai János fia, István és Pál fia, iklós is kijelöltetett.* A család ekkor emlittetik először Irsai néven, s ezentul lassanként ez az elnevezés vált általánossá, kivált a XV. század közepétől fogva.*
4 Fejér, Cod. Dipl. IX/IV. k. 551. l.
5 Igy 1424-ben emlittetik Franciscus de Irsa (Orsz. ltár, Dipl. 11516), 1481-ben Johannes de Irsa (Múzeumi ltár). Valószinüen ugyanebből a családból származtak Felsőirsai István fiai, György, Tamás és Ferencz, továbbá Pál fiai, László is, a kik 1436-ban bizonyos alsóirsai és szentkozmadamjáni birtokokba ellentmondás nélkül beiktattattak. Hazai okmtár, IV. k. 309. l.
Miként ebben a korban számos más közbirtokos 32család tagjai tették, az Irsaiak közül is többen egyes hatalmas dunántuli főuraknak szolgálatába állottak, s az ő hadaikban vitézkedve, szereztek vagyont és dicsöséget. Igy láttuk fentebb Jersai Bud fiát, Güssingi Miklósnak szolgálatában. Ugyanigy tett Jersai Pál fia, László is, a ki Alsólindvai Bánfi Pálnak volt a familiárisa, s mint ilyen, urával Zsigmond királyt külföldi utjaira is elkisérte. Hű szolgálataiért Feldkirchenben, Tirolban, kapta 1431 október 2-ikán a maga és rokonsága részére* azt a czimert, a melynek képzeletileg helyreállitott szines képét bemutatjuk.
1 A Szentbalázsi Szelék, mint tudjuk, már 1428-ban kaptak czimeres levelet. Annak valószinü okára nézve, miért lettek részeseivé az 1431-iki czimeradománynak is, lásd fentebb idézett értekezésemet. Turul, 1899. évf. 111. lap.
Az Irsai-czimeres levél nem ismeretlen irodalmunkban. Szövegét már kiadta Nagy Imre,* a czimernek másolatát pedig a Magyar Történelmi Társulat 1883-iki soproni kirándulásán Pauer Imre mutatta volt be.* Mindamellett a czimernek teljes rajza eddig közzé téve nem lett.
2 Hazai okmtár, I. k. 326. l.
3 Hozza a czimernek rajzát a magyar Siebmacher is. (Pótkötet).
Egyrészt a Turulban szokásos teljes közlési módra tekintettel, de meg azért is, mert a Hazai okmánytárban kiadott, egyébként jó szövegbe néhány sajtóhiba csószott be (igy pl. Zenthbalas helyett Zenthalas-t ir) közzéteszszük ujra a szöveget is, a mely úgy szól:
Commissio propria domini regis.
Sigismundus dei gratia Romanorum rex semper Augustus, ac Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. rex. Omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris presentium notitiam habituris salutem in eo, qui regibus dat regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni cesaree aut regie maiestatis, velut e sole radii, nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria seu regia maiestate sic dependent, quod non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat cesaraee vel regie claritatis. Sane ad universorum tam presentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Ladislaus filius Pauli filii condam Johannis de Jersa, familiaris fidelis nostri pauli filii condam Stephani filii bani de Alsolindua, aulici nostre maiestatis, in nostre maiestatis accedens presentiam, propositis et decleratis fidelibus suis servitiis per eum maiestati nostre exhibitis et impensis, hec arma seu nobilitatis insignia, in presentium litterarum nostrarum capite depicta, a nostra maiestate sibi ac Petri et fratribus suis infrascriptis, ipsorumque heredibus ex nostra regia liberalitate dari ac conferri humiliter et devote supplicuit. Unde nos attentis et consideratis fidelitatibus et premissorum fidelium servitiorum meritis annotati Ladislai, quibus ipse cum prefato domino suo procedens et etiam alias in diversis nostris et regnorum nostrorum expeditionibus sicuti prosperis sic et adversis maiestati nostre studuit eoque ferventius ac diligentius in antea studebit complacere, quo se et suos singularibus honorum gratiis sentiet fore decoratos, prescripta arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite presentium litterarum nostrarum depicta et palpatius arte pictoria figurata ac distinctius expressata prefato Ladislao et per eum antefato Paulo patri ac Georgio, Thome et Francisco filiis condam Stephani filii pretacti Johannis, necnon Benedicto filio condam Johannis filii memorati Stephani de dicta Jersa, fratribus patruelibus, item Jacobo et Blasio filiis condam Georgii dicti Zele de Zenthbalas, proximis ipsius Ladislai, ipsorumque heredibus et posteritatibus universis, animo deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus et contulimus, ymmo ex habundantiori plenitudine nostre specialis gratie proprio motu concedimus et presentibus elargimur, ut ipsi et eorum heredes ac posteritatis universe predicta arma more aliorum armis huiusmodi utentium amodo in antea ubique in preliis, hastiludiis ac aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, anulis, cortinis, velis, papilionibus, domibus, et generaliter in quarumlibet rerum et expeditiorum generibus, sub mero et sincere (igy) nobilitatis titulo gestare, eisdemque uti, frui et gaudere valeant atque possint, quodque ipsi et eorum quilibet cunctaque ipsorum posteritas eisdem gratiis, honoribus, et libertatibus, quibus ceteri proceres, nobilesque et clientes regni nostri, armis huiusmodi utentes, quomodolibet freti sunt et gavisi, gaudeant et perfruantur, ac de tanto singularis et specialis gratie antidoto exultent tantoque ampliori studio ad honorem regalis dignitatis eorum in antea solidetur intentio, quanto se largiori favore regio preventos consiciunt et munere gratiarum. In cuius rei memoriam perpetuam presentes literas nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, inpendenti communitas, prefato Ladislao, aliisque prescriptis duximus concedendas. Datum in Feldkirchen, feria tertia proxima post festum beati Michaelis archangeli, anno domini millesimo cccc-o trocesimo primo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo quinto, Romanorum vigesimo secundo et Bohemie duodccimo.
Az okiratról lila és rózsaszin (ez utóbbi fehéres fakó) sodrott selyemzsinegről a királyi titkos pecsét függ le, a melynek fészkéből azonban a veres viaszpecsétnek egy része letöredezett.
A czimer, a mely a szokásos helyre, az oklevélnek (heraldice) jobb oldalán van festve s körülbelül a melléje irott szövegnek magasságával bir, a következő:
Balra dőlt kék rajzban arany koronán balra 33könyöklő pánczélos, vaskesztyüs* balkar tollas vasbuzogányt tart. Sisakdisz ugyanaz. A sisaktakaró szine ma már alig határozható meg bizonyossággal. Mig ugyanis az irás eléggé jó karban maradt fönn, a czimerkép nagyon meghalványodott. Egyedül a pajzs kék szine maradt eléggé épen és a sisakdisz karjának felső végén, továbbá a szövegnek azon a helyén, a mely összehajtva a sisak koronájának ékköveit fedi, maradt még némi veres szin. A takarón kék szinnek ma már nyomát sem lehet felismerni. A fémmázok is nagyrészt lepattogzottak. Mindenütt nagyobbára csakis a krétaszinü alapozó szin s ez alatt a vázlatos körvonalak barna rajza látható még. Általában az egész czimerkép bizonyos befejezetlenségre vall, a mire az is mutatni látszik, hogy a czimerképnek sem szines alapja, sem keretelése nincsen, a mi Zsigmond király czimeres levelinél ritkaságszámba megy. A hol mégis ilyenre találunk, ott is külső okokban van annak magyarázata, igy pl. az 1409-iki Garázda czimernél* az egésznek rajza, a kimagasló fenyőfával, nagysága miatt nem igen volt keretbe foglalható. Ilyen ok azonban az Irsay czimernél elő nem fordul.
1 Szendrei: (Magyar viseletképek czimeres leveleinkben: Arch. Értesitő 1891. évf. 395. l.) az általa közölt hibás, vázlatos rajz által férevezetve, azt állítja, hogy a pánczélos karnak van kézellője, holott ez a vaskesztyühöz tartozik.
2 Turul, 1894. évf. 9. l.
Tudósaink érdeklődését eddig, és méltán, a czimerkép, kiváltképen pedig a buzogány keltette fel. Felfogásuk azonban ebben a tekintetben homlokegyenest ellenkező volt, mert mig Szendrei (id. h.) ezt a buzogányt, mint már ekkor is különösen jellemző magyar fegyvert emeli ki, addig Csoma, Zsigmond király czimeresleveleiről irt szép tanulmányában,* erről a buzogányról is azt tartja, hogy az nem igen tüntet fel speciális magyar viselet motivumot, mert ebben az időben nálunk a prćhistorikusnak tartott csillagos buzogány volt használatos. A tollas buzogány pedig a XVI–XVII. században, a német befolyás növekedtével, lehetett nálunk használatban. És mert nyugaton az ilyen tollas buzogányok korábban is el voltak terjedve, érdemes tudósunk azt engedi következtetnünk, hogy az Irsai czimer buzogánya nem az akkor hazánkban használatos buzogányformát, hanem valami nyugati buzogányét példázza.
1 Turul, 1896. évf. 17. l.
Ezzel egyet nem érthetek, sőt nincsen ezen a nézeten Nagy Géza* sem, a kit Csoma idéz, s a ki szintén azt vallja, hogy a tollas buzogány a legrégibb magyar formák közé tartozik. Messzire vezetne ebből az alkalomból a hazai buzogány-formáknak fejlődési történetét tárgyalni s ezért röviden csakis azt a meggyőződésünket fejezzük ki, hogy a Jersay czimer buzogánya igenis azt a formát mutatja, a mely a XV. században hazánkban is használatos volt. Ott láthatjuk egyebek közt ezt a formát a markusfalvi templom Máriássy-sirkövének (1516) czimerében is, az Irsai czimerrel csaknem azonos előállitásban. Tekintve azt, hogy az Ulászló király által a Máriássy családnak 1504-ben adományozott czimer, a melyben vértezett vitéz egyik kezében buzogányt, a másikban pedig kettős keresztet tart, az emlitett sirkő czimerének egyszerübb alakjaival, a buzogányt illetve keresztet tartó karokkal szemben, már bizonyos fejlődési formát mutat, valószinü, hogy az 1516-iki czimeren a Máriássy család által a XV. században használt czimerképpel találkozunk.
2 A magyar középkori fegyverzetről. Arch. Értesitő, 1890. évf. 401. l.
Dr. BONCZ ÖDÖN.
