A Borsódy és Katymári Latinovics család története. Irta Dr. Dudás Gyula. Zombor, 1899. Nyolczadrét. 35. l.
A Borsódy és Katymári Latinovics család története. Irta Dr. Dudás Gyula. Zombor, 1899. Nyolczadrét. 35. l.
Bács-Bodrogh vármegye nemesei közt kiváló szerepet játszott mindig a Latinovits család, melynek jelen rövid monografiája jórészt a családi levéltár adatain épült fel. Családi hagyomány szerint Dalmácziából, névleg Cattaróból származik a család, mig más családi tradiczió Velenczéből származtatja azt. Valószinü, hogy a család dalmát eredetü, és a XVII. század vége felé telepedett meg Bácsmegyében a törökök elől menekülő többi dalmát családdal egyetemben. Itt a Latinovits család is, a többi dalmát és szerb családok példájára a határőrvidéken katonai szolgálatot teljesitett, s ebben szerzett érdeméért 1719 szeptember 23-ikán III. Károly által nemesi rangra emeltettett. A nemesi czimer kék mezőben vörös zászlót tartó, aranyoroszlán, a sisakdisz pánczélos, magyar ruhás, kék-vörös tollas sisaku vitéz, kardjával átszúrt török fejet tartva. Szines hasonmása a munka élén van közölve.
A család első birtokait még a XVIII. század elején szerezte, névleg Borsod hegyen, melyre királyi adományt is nyertek idővel. A birtokok közuül Borsod már 1330-ban szerepel okiratilag, mint Becsay Imre tulajdona. A török uralom alatt pusztává lett; 1781-ben telepitették be ujból, 1872-ben községgé alakult át. Birtokai miatt a család különben a mult század végén a királyi kincstárral pörben is állott, azt állitván utóbbi, hogy azokat a nádor adományozta, s ezért külön királyi adományra van szükség. Ez adományt 1815-ben szerezte meg a család. Másik birtoka, a legyesi puszta, régebben község volt, s mint ilyen, még a török korszakban is szerepelt. Erre a birtokra a család 1747-ben szerzett királyi adományt, s azóta folyton birja. E családi birtokokhoz később még Kubaja, Madaras és Katymár járult, melyek az 1745. 1751. illetve 1800. években kerültek a család kezére. E birtokokról a rájuk vonatkozó főbb adatok, még azon időből is, midőn nem a család birtokait képezték, a jelen monografiában röviden össze vannak állitva.
A család őse Tádé, ki a XVIII. század elején halt meg. Vajjon már szülei költöztek-e volt be hazánkban, nem tudjuk, s ezért őt kell a család magyarországi ősének tekintenünk. Ettől az időtől kezdve egész a jelenkorig a család tagjai a katonai és polgári közpályán mindig tevékenyen müködtek. A nemességszerző Dánieltől és Istvántól a család napjainkig szakadatlanul hozható le, a mint ezt a munkához csatolt tábla mutatja.
Az ujabb keletü család levéltárában természetesen hiába keresnénk régibb okleveleket. A levéltár egyáltalán, jóllehet elég gonddal őrizték, meglehetősen hézagos. Oka ennek azon körülmény, hogy a levéltár kezdettől fogva közös tulajdont képezett, s a belőle kikölcsönzött okiratcsomók gyakran odavesztek az egyes családtagoknál. Dudás monografiája a családi levéltárban található nevezetesebb okiratokat is röviden felsorolja. A családi levéltár 1899 óta örök letéteményképen a Magyar Nemzeti Múzeumban őriztetik, anyaga az itt követett módszer szerint korrendben rendezve 3906 drbot foglal magában. A legrégibb eredeti okirat 1697-ből való.
–y
